1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.03.15. 18:27 HaFr

Orbán Viktor konzervatív megítélése

Képtalálatok a következőre: Orbán nacionalizmus

Először is ez nem a nacionalista megítélését jelenti. Bár a konzervatizmus és a nacionalizmus némi átfedésben van a nyugati világban (a miértbe most nem megyek bele), csaknem teljesen fedik egymást a magyar szóhasználatban; mondhatni, az erősen hiányos polgári fejlődésünk és az etnicizmus túlburjánzó tradíciója miatt csaknem felcserélhetően használja a szavakat bal- és jobboldal egyaránt. Nem baj, én magamat úgy tartom konzervatívnak, hogy nem vagyok nacionalista, miközben elismerem a nemzetállam szerepét a konzervatívoknak fontos kultúra, identitás és politikai közösség védelmében. (Megint csak más kérdés, hogy mivel Orbán számára a nacionalizmus csak a hatalmi játszma része, úgy lehet nacionalista a közvélekedésben, hogy közben szétveri a magyar kultúrát, a politikai és a gazdasági közösséget, illetve deformálja a magyar identitást.)

Saját konzervatív megítélésem vele kapcsolatban elég egyértelmű. Egyetértek Orbán migrációval kapcsolatos véleményével, miszerint azt el kell kerülni, illetve erősen korlátozni kell a befogadható nem nyugati (elsősorban muszlim) kultúrájú emberek számát. Egyetértek vele abban, hogy a migráció egyre erősebb fenyegetés lesz a kontinensen. (És ismét más kérdés -- mindennek van ugyanis árnyoldala, amit Orbán mond és nem mond, csinál és nem csinál, mert mindent hatalmi megfontolásokból, tehát nem az adott kérdés optimális megoldása érdekében tesz --, hogy én vele szemben a kínai, ukrán és egyéb elemek letelepedését is korlátoznám, illetve csak a munkavégzés korlátozott időtartamára tenném lehetővé.) Egyetértek a nézőpontjával, hogy az európai civilizációnak van magva, amely jelentést ad ennek a szintagmának ("európai civilizáció"), és ez a mag döntően antik, keresztény és -- amit a kormányfő szeret nem tudomásul venni -- liberális-felvilágosodáskori rétegekből épül fel, mellettük népvándorláskori, zsidó és bevándorló héjrészekkel/fringe-ekkel. De Európában domináns az antik, keresztény és liberális-felvilágosodáskori tradíció, amelyet meg kell tartani, támogatni kell, nem pedig a fehér ember vétkével azonosítani; nem pedig felszámolni a haladás, a (poszt)modernség és az egyenlőség nevében. (Orbán árnyoldalához:  a magyar kulturális elit szétverésében mutatott buzgalma, a kereszténynek egy csöppet sem nevezhető hoax, amelynek nevében a keresztény Európát védi, a liberalizmus értelmének -- persze a progresszívok által a másik oldalról már megkezdett -- kiforgatása stb.) Európa addig van, amíg európai kultúra van, ebben a szintetizált formájában. És ezt a kultúrát az EU nem védi megfelelően.

A konzervatívok számára ugyanakkor elfogadhatatlan az, hogy Orbán a saját családja, barátai és a hatalmát biztosító koncentrikus körök számára segít gyengíteni és kifosztani az ország népét, megtörni az amúgy sem versenyképes kompetenciáit, tönkretenni a magyarok recens erkölcsi világát és a 30 év alatt legalább félbéna állapotban létező politikai demokráciáját. Orbán kormányzati teljesítménye -- lásd ennek napi bizonyítékait -- selejtes, szemétre való. Nem mintha mindez újdonság lenne: amiért megemlítem, az azért van, hogy világosan látsszék a törésvonal Orbán megítélésében: gyenge "igen" a szimbolikus politikájára és robusztus "nem" gyakorlatilag minden másra.

Ez a/egy konzervatív álláspont, amely két lábbal áll egy gazdag emberképben, amelyben a szabadság a könyörület képességével egészül ki, a kultúránkban és a hagyományainkban (legyenek ezek európaiak vagy magyarok), a család és a mesterséges közösségek védelmében, az állam korlátozásában és a piac erejébe vetett hitben. Hogy Orbán miben áll kétlábbal, azt itt a továbbiakban nem elemezném.

166 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr8315523942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.03.17. 07:22:10

@civisvarosi: való igaz, a Fidesz sokkal sikeresebb volt a megszorításban -- kb százötvenszer annyit pénzt vont ki a közszolgáltatásokból és vett el a forint rontásán keresztül a "zemberektől", mint amenyiért dilizett és hazaárulózott Gyurcsánnyal szemben

DrGehaeuse 2020.03.17. 07:26:48

@tele.phone: Sajnos "másik oldal" nem igazán van. Ami van az egy "antifasiszta koalíció" a jobbikot épp most számolják fel, hogy ne zavarja a képet.
Rendes baloldali szocdem párt 1944 előtt volt utoljára.
Nincs valódi baloldal, és nincs igazi liberális párt sem.

Nem csoda hogy Gyurcsányon kívül nincs igazi vezetőjük sem.

Ezektől remélek némi változást:
magyarhang.org/belfold/2019/12/09/szovetsegre-lep-tiz-ellenzeki-vezetesu-megyei-jogu-varos/

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.17. 07:32:47

@DrGehaeuse: Én attól tartok, hogy a válság miatti fejetlenség kitermel egy csomó egyébként alkalmatlan politikust.

2020.03.17. 07:48:31

@kgaba82:
talán az lmp és a jobbik koalíciója mondhatta volna azt, hogy ők még nem kormányoztak. de ugye az ellenzékből ők esetek ki legalább is a fővárosban. a jobbik néhány vidéki városban megerősödött, ahol polgármesteri pozíciókat szereztek. egyébként szétesett a "szivárvány" koalícióban. és egy esetlegese ellenkormányban (ami nincs) aligha lenne komoly tényező. az továbbra is az egykori szdsz értelmsiége lenne, az egykori mszp bázisán. ami részben a jobbik. ami vidéken csalódott mszp-s és fkgp szavazókból verbuválódott nem egyszerűen a miép-ből. azért tudtak 20-30%-os bázist elérni. csak aztán orbán radikalizmusa csurka, torgyán, vona örökébe lépett.

és ezt az egészet most felülírja a vírus. ami elsöpörheti a kormányt. de ideologikusan az ellenzéket is. mert hogy a nyílt társadalmak előnyeit nehéz lesz eladni az időseknek. annak velejárója a pandémia. és nemrég még az volt, hogy a négy szabadság elvét nem szabad korlátozni és az megteremti az új emberi fajt. úgy épülnek haláltáborok. a momentumosok hite az egykori hitlerjudend hite. csak ők régen azt szopták be, hogy a keveredéssel alsóbbrendű emberek jönnek létre, most azt, hogy felsőbbrendűek. ez illegális bevándorlók tömegeivel és világjárványokkal jár.

Nekoashi2005 2020.03.17. 07:56:26

"Döbbenet: hagyják "meghalni" a 80 év felettieket Olaszországban az egészségügy túlterheltsége miatt
A koronavírus által leginkább sújtott olasz régiók új javaslatot dolgozott ki, amiben megmondják, ki fog élni és meghalni - írja Telegraph helyi információkra hivatkozva.​

Döbbenet: hagyják "meghalni" a 80 év felettieket Olaszországban az egészségügy túlterheltsége miatt
Torino tartományának válságkezelő egysége sokkoló javaslattal állt elő: az olasz egészségügyi rendszer túlterheltsége miatt a 80 év feletti vagy krónikus betegséggel küzdő koronavírus áldozatoktól meg kell tagadni az intenzívellátást.

Az orvosok attól tartanak, hogy akiktől megtagadják az intenzív ellátást, az valójában egyet jelent a halállal.

A Telegraph által látott protokoll szerint az egység által készített jelentés meghatározza, hogy a járvány fokozódása esetén (ha nincs elegendő hely), mely betegek részesülhetnek intenzív ellátásban, és melyek nem.
Azzal indokolják ennek szükségességét, hogy véges az intenzív ápolási kapacitás a kórházakban.

Piemont, az egyik legsúlyosabban érintett régió polgári válságkezelő osztály szintén nagyon kemény javaslattal állt elő: "az intenzív ellátáshoz való hozzáférésnek feltétele a 80 év alatti életkor."

Egy nyilatkozó orvos azt mondta, hogy "az életkor és egészségi állapot határozza meg, hogy ki él, és ki hal meg. Így van ez egy háborúban is."

Nem csak az életkor, hanem az intenzív ágyak száma is meghatározó!

Nem számít, csak stadion legyen!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.17. 07:56:44

@civisvarosi: Ez nagyon zagyva volt. Csak írod a nagy semmit. Neked grafomániád van?

samot 2020.03.17. 08:15:43

@tatárfejű kutya: Ott a pont!

Nem kell itt különbözö témàkat gyàrtani,semmi értelme!(sajnos)
Tegnap is bizonyitottak a MNB javaslatàval!Vàlalatoknak Moratoriumot!A normàl àllampolgàrnak miért nem?
Màsik ezen a szerencsétlen Kormànyinfon ott a sok "szakember"Tiszti föorvos és a szemük elött 1 azaz egy mikrofont adogatnak körbe 20-25 ujsàgironak ami kb 10cm-e van mindegyik szàja elött!!!Akkor ki ott a jàrvànyügyi szakember??Vagy gözük sincs,vagy lesz@rjàk az egészet!

Budai Nagy Antal 2020.03.17. 08:17:14

@HaFr: " és akkor mi van? "

Az van, ha Boris Kálnoky, aki több német lapnál (is) dolgozik külpolitikai újságíróként, ilyeneket mer leírni a mainstream osztrák médiában, "Az Európai Unió bocsánatkéréssel tartozik Orbán Viktornak " meg hogy "Európa migrációs politikája most jutott el oda, ahol a magyar miniszterelnöké már öt évvel ezelőtt tartott. Vagyis Brüsszel öt évet pazarolt el, hogy megvédje Európát"

akkor bizony nagyot és folyamatosan változik a világ.
Őrjönghet lendvai paul ettárs( lásd mai der standard) és hálozata.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.03.17. 08:19:57

@Budai Nagy Antal: no, itt van egy interjú Herr Kálnoky-val, kb ennyit jelent az ő elfogulatlan értékelése pestisracok.hu/boris-kalnoky-a-konzervativ-nemzeti-magyar-kormanyt-nem-veszi-be-a-nemet-ujsagirok-liberalis-gyomra-ps-interju/-- már csak azét kéne kideríteni, alkalmasint mennyi pénzt kap az orbánista rezsimtől

samot 2020.03.17. 08:46:01

@HaFr: Gyorsak voltak,màr eltüntették!!!

Éljen a sajtoszabadsàg! (ami nincs!)

Budai Nagy Antal 2020.03.17. 08:53:50

" HaFr "már csak azét kéne kideríteni, alkalmasint mennyi pénzt kap az orbánista rezsimtől "

Ez?:P

Boris Kálnoky
Budapest

Foreign correspondent (Die Welt, Weltwoche, Die Presse, Kleine Zeitung, Deutsche Welle, Cicero), author. SE Europe & Turkey.

Ha csak úgy nem...

2020.03.17. 08:56:28

@HaFr:
a fidesz minden kormányzati ciklus elején végrehajt egy csendes kiigazítást. és a fideszben a keresletélénkítés befektetés és nem kizárólag fogyasztás ösztönzést jelent.

a nem fidesz gazdaságpolitkája az, hogy a szocik eladósítják az államot, a libek eladják és a konzik egy része ehhez asszisztál. mondván, hogy ez pareto hatékonyság javítást eredményez. mert hogy az állam helyébe lép egy magánszolgáltató. és a kényszerű privatizációval így majd mindenki jól jár. és így végbemegy a modernizáció. és győz az államnélküliség és a szent piac. 300 multinacionális vállalatcsoport uralma hatékonyabb működést jelent a világnak, mint az ensz 200 tagállama. és ezek igazgatótanácsaiból jön létre a szekuláris világkormány. és ehhez társul egy szinkretikus világvallás. és ezek hirdetői a ceu aktivisták és különféle ngo-k. ez egy hitvilág. tkp. világias vallás. csak ez mondjuk világjárványokkal jár. már egy kisebb keveredés is. meg persze kereskedelmi háborúkkal is jár, mert hogy a fogyasztói társadalom a termelői érdekét semmibe veszi. a totális verseny fogyasztói érdek. ha a kereskedelemből és a szolgáltatásokból több tőkejövedelem keletkezik, mint amennyi valós árutermelő munkával létrejön, akkor az szintén problémás. ez azt feltételezi, hogy egy tükörsima bolygón adva van egy homogén népesség vagy majdnem teljesen heterogén. mert hogy mindenki ugyanúgy különböző vagy másképp egyforma. de ugye ez nem így van. mert a fiad nem ugyanúgy csak egy valaki, mint egy pakisztáni utcagyerek. akik persze fontosak nyilván egy globális felelősségvállalás keretében. de majd arra a pakisztáni apukája és anyukája vigyázzon elsősorban. vagy ezek hiányában a rokonai, vagy a pakisztáni állam. a nyílt társadalom ezt a csoportképződést lehetetleníti el. mondván, hogy tudjuk hogy az ilyesmi hová vezet. nacionalizmushoz. és már állítják a haláltáborokat. de nem, vagy nem feltétlen. a nyílt társadalmak totalitása jelentené azt, hogy állítják a haláltáborokat. de egy világjárvánnyal létrejöhet egy élhetőbb bolygó, egy az új emberi faj, amiben nincsenek tradiciók és keresztény államnemzetek. lehet abban hinni. ezt hirdetik az ngo-k.

samot 2020.03.17. 09:03:48

@Budai Nagy Antal: A mai Der Standardban nincs semmi Lendvai cikk most néztem!
Viszont az benne van,hogy az Orbàn a külföldieket és a Sorost hibàztatja a Korona virusért!

A szokàsos OV duma!

2020.03.17. 09:16:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
mszp -> dk, p
szdsz -> momentum
mdf mérsékeltjei, mdnp, agrárszövetség, vállalkozók pártja, centrum párt -> lmp
kdnp
fkgp, miép -> jobbik
nagyjából így áll össze a politikai paletta. balról jobbra. és a fidesz '88 még az szdsz oldalán volt antikommunista, de szociálliberális. a szocialista refrom értelmiségnek a fiatalok közül orbán viktor volt az első számú kedvence. majd a fidesz '98 az mdf és a kdnp között állt. és a fidesz '18 már a kdnp és az fkgp/miép kampányát tolta. stop soros. fokozatosan tolódott jobbra.

és lehet abban hinni, hogy középen van a szavazótábor. zwack péter, szabó iván vagy kupa mihály nyomdokain. ez ugye a felelős értelmiség. amelyik nem az szdsz, de majdnem. a klubrádióban úgy mondják, hogy ők az európai értelemben vett konzervatívok. nekik van médiájuk. de nincs szavazójuk. és ezt úgy magyarázzák, hogy mert magyarországon nincs polgári hagyomány. szerintem van, csak azt budapesten az értelmiség nem képviseli. azért nem, mert a magyar tradicionalizmust az akadémikus bölcselet negligálta.

samot 2020.03.17. 09:19:51

@kárárámaispj: Melyik "gàzszerelö" lett Euro milliàrdos a vilàgban??

Ezt a kérdést elfelejtetted feltenni!!!

samot 2020.03.17. 09:21:55

@kárárámaispj: Arrol nincs szo,hogy ha otthon kell maradni a fizetést ugyan ugy kapja a munkavàlalo!
Vagy lemaradtam vmiröl?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.17. 09:43:18

@tiltsál ki te gyökér: Hülye vagy. A túlárazás és a verseny hiánya qrvára nem mindegy.

samot 2020.03.17. 09:44:13

@tiltsál ki te gyökér:
A gond ott kezdödik,hogy ezek a sogor,rokon,koma cégek,akik elviszik a lovét a valos jo magyar cégektöl nyugatra ami devizàt hozna egy gyufàt se tudnak eladni a vàllalkozàsukbol!
Nem kell közgàzt végezni,ahoz,hogy tudd mit jelent ez!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.17. 09:47:33

@tiltsál ki te gyökér: Egy tájékozatlan barom vagy. keress rá a strabag mészáros lőrinc kombóra. Majd meglátod, te isten barma!

"60 milliárd forinti körüli értékben nyerhetett állami út- és vasútépítési munkákat egy ismeretlen, alig húsz alkalmazottal működő cég, aminek osztrák tulajdonos cége egy bécsi ügyvéd nevére van írva - írja a G7.hu. A Belfry cégek a Strabag állandó partnereiként nyerik sorra a magyar közbeszerzéseket, a cég hirtelen jött sikerei az építőiparban régóta tevékenykedőket is meglepik.

A cég valóságos gazdasági csodát valósít meg, hiszen egy alkalmazottjára két és fél milliárd forint állami megrendelés jut. A cég sikereinek útját Aczél Tamás egyengeti, aki a korábban az M4-Alstom-ügyben emlegetett Aczél Zoltán édesapja.

Az osztrák ügyvéd magyarországi cégei közös céget hoztak létre a Duna Aszfalttal Horvátországban, Mészáros Lőrinc felcsúti és eszéki futballcsapatának is kiemelt támogatói, és a fellelhető adatok szerint kizárólag Mészáros Lőrinchez köthető alvállalkozókkal dolgoznak. A Belfry szerint az ügyvéd a valódi tulajdonosuk, aki nem strómanja senkinek sem.

QP | Quality Placement
A cég a G7.hu kérdésére azt mondta, az általuk végzett munka értéke jelentősen eltér a 60 milliárdos becsléstől, de azt nem árulták el, hogy több vagy kevesebb. A munkatársak számáról azt mondták, hogy az is jóval több, mint amennyi a hivatalos számokból kijön, de erről se mondtak semmit bővebben. Azt is elmondták, hogy a Strabagon kívül is számos más vállalkozással dolgoznak együtt, de egyet sem neveztek meg."

2020.03.17. 10:05:06

@samot:
és hol vannak ezek a nyugaton megrendeléshez jutó kiváló magyar építőipari cégek, akiket kiszorítanak lölő beszállítói? ezek vannak. ez az építőipari kartell. amiben most mészáros lölő fölözi le a hasznot, előtte simicska lajos fölözte le, amíg a fidesz szekerét tolta. és közte meg a strabag, akik a szociálliberális kormányok szekerét tolták. de a multik is nagyrészt a fidesszel építkeznek. és lényegében minden, ami valós árutermelés az a fidesz vagy a fidesz közelében van. ez a fidesz2.

és van a fidesz1, amelyik a kereskedelmi-szolgáltató pozíciókért igyekszik megharcolni. ki költözzön a várba. és ez áll eldöntetlenre budapesten illetve újabban a szociálliberálisok kerültek többségbe. a még a leginkább piacpárti talán a fidesz2, és nem a dk-párbeszéd-momentum. még az lmp-jobbik lehetett volna piacpárti. de az ellenzékből éppen őket szorította ki a libsi pártsajtó.

morph on deer 2020.03.17. 10:21:14

@kárárámaispj:
“ Az azért megvan, hogy az ország népe soha nem volt még ennyire gazdag, mint most?”

Az azért megvan, hogy Felcsút nem az egész ország?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.03.17. 10:26:50

"Egyetértek Orbán migrációval kapcsolatos véleményével, miszerint azt el kell kerülni, illetve erősen korlátozni kell a befogadható nem nyugati (elsősorban muszlim) kultúrájú emberek számát."
.
a nyugatiak miért jöhetnek?

Budai Nagy Antal 2020.03.17. 10:34:23

@bóvli ország jobban teljesít: "orbán a falusi hatosztályos prolit kiemelte, megtette saját strómanjának, ráíratott több száz céget, földbirtokos arisztokratát, cégbirodalmi mágnást, bankvezért, befektetési gurut csinált belőle, mindezt pár év alatt. "

Hál' Istennek...
Hogy az szdsz-es székely gábor pl. már nem a Szerencsejáték vezére.
Ahogyan a boldvai, veress, gráf,leisztinger,kapolyi gyurcsány eftársak hogy csak a legkírivóbb ballib milliárdosokat említsük.
Az Altus Luxemburg is járulhatna valamivel az off-shore-ból.
Igaz, Puch utalt egy milliárdot haza Bécsből a Népszagára, de aztán átpasszolta Leisztingernek.
Most bezzeg nem kell a "piac" amit korábban állandóan hangoztattak a ballibák, most az állami pénz kéne.

Ami pedig a két fajta kormányzás között az un. "rendszerváltás" óta eltelt 24 év alatt a két fajta (ballib és jobboldali) igazgatás között kimutathatóak a lényegi különbségek.

Éspedig az hogy míg a 8(+4) év ballibák kormányzása alatt mindig "suchmannositottak", eladtak szinte mindent, MOL-tól párnagázig,MÁV Cargo-tól Postabankig, Posta székháztól az Airportig (de még a Malévot is egy abramovicsnak, áldassák érte a neve), a befolyt pénz is eltűnt(ahogy a többi is) , az államadósság is az egekbe emelkedett noch dazu az ország mégis a tönk szélére került, amit már egy Lehmann Brothers bedőlés is elfújt......aztán jöhetett az államcsőd előtt a magasságos IMF hitel....

ehhez képest viszont Orbánék visszavásárolják az elkotyavetyélt állami tulajdont és még jut is pénz bér- és nyugdíjemelésekre, fejlesztésekre.
Ha zongorázni tudnám a különbséget, én volnék Chopin, Mallorcán..

Olyanok ezek az érdekes "igazgatási" különbségek, mint a Magyar Nemzeti Banknál, ahol egy simor-karvalits-király júlia trojka "harcolt" évekig 7%-os alapkamattal a 3%-os inflációéért(nekik valahogy soha nem jött össze.)
Ahogy eltakarodtak, láss csodát: infláció is 30 éve nem látott alacsony szintre zuhant, no meg az alapkamat is..És kiderült hogy velük együtt eltűnt 206 milliárd forintos , általuk a 2014-es évre tervezett(!) MNB veszteség is, amit 2015-ben naná hogy az állami költségvetésnek kellett volna pótolnia, mégpedig kötelezően...

A titok a lopások természetében rejtőzik.Mert abban nincs vita hogy mindkét oldal (és holdudvara) lop (csal, hazudik.)

Csakhogy míg Orbánék ezt házon(illetve:hazán) belülre művelik...
addig a másik(sötét) oldal komprádorai nem elégszenek meg azzal hogy a saját zsebeiket megtömködik...
hanem még a külföldi maffiákat is etetniük kell.
Így jutott alattuk Magyarországon szinte minden a külföldi ebek harmincadjára.

Tehát amíg a Fidesz és holdudvara éhségét és lopásait még képes elviselni az ország...utóbbiakét már nem, ezekbe rendre tönkrement.
2002 előtt azzal uszítottak ballibáék hogy a Fidesz lop és " Magyarország többet érdemel" meg " több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak".
Bejött, valahogy nyertek. És? Mi következett? Kiszórták az ablakon a pénzt oszt két év múlva már fuccsban volt az ország(lásd öszödi beszédet) ami aztán nyílegyenesen tartott letolt gatyával a 2008-as válságba.

Oligarchák? Simicska ma már ballibsi bezzegember, Leisztinger, Várszegi , Kapolyi, Zwack szinte említésre sem méltók.
Mészárost kell anyázni naponta, miközben a TOP 100 gazdagja közül 80% ballibsi aki az mszp-szdsz ormányok alatt hízott szép kövérre.

És a ballibák elvárnák hogy a népek hátukon vigyék őket vissza a hatalomba, és hozzuk vissza böszmét/böszménét valamint az újszdsz momentumát...

degreen 2020.03.17. 10:42:08

@bóvli ország jobban teljesít: az ugye megvan, hogy ez nem a talpasoknak mondta? "Nálunk örülnek a befektetőknek az emberek."

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.17. 10:42:30

@bóvli ország jobban teljesít:

"a büntetlenül folytatható államilag vezérelt korrupciós gazdálkolkodás, ami minden féldiktátori rendszerre jellemzö"

Miért fél?

www.burmalibrary.org/docs13/The_Dictators_Handbook.pdf

2020.03.17. 10:56:09

@neoteny:
és ezt addig lehet művelni amíg csődbe nem viszik az országot, vagy legalább is csőd közeli helyzetbe nem juttatják. és ezt nem tette meg a fidesz egyelőre legalább is, és megtette a nem-fidesz és nincs olyan jelentős politikai csoportosulás, amelyik ne kormányoztak volna, mert a dk és a momentum az mszp és az szdsz pártcsalád gyakorlatilag, az lmp jobbik koalíciója lehetett volna, de az nem jött létre.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.17. 11:03:41

@civisvarosi:

"és ezt addig lehet művelni"

... amíg egy másik csapat sátánfajzatnak eszébe nem jut az, hogy ők biza jobban művelnék a diktátorkodást mint a kurrens brigád.

tele.phone 2020.03.17. 11:35:42

@DrGehaeuse: Értem a frusztrációdat, de én nem hiszek a nemigazizásban. Ezt csináljuk már vagy harminc éve. Nemigazi jobboldali, nemigazi baloldali, nemigazi liberális. Perszehogy nem igazi, mert a valóság, az igazi igazi, az sosem teljesen tiszta ideológiailag. Nem tankönyvi, és nekünk még csak nem is olyan, mint amit más, fejlettebb országokban látunk.

A túlideologizálás értelmiségi betegség, szerintem a huszadik század első felében maxolták ki, amikor, főleg a marxista oldalon, az elmélet volt minden, és adatokkal alá nem támasztott, nonszensz "elméletek" nevében harcoltak különböző frakciók egymás ellen. Ha valamelyik nyert, megvalósíthatta az elméletét, többnyire hullahegyeket gyártva.

Egy lazább formában egyébként ez a kritikám Péter felé is, de természetesen nem vádolom hullahegyekkel. Szóval, mintha azt keresné az ideális politikusban, hogy precíz és koherens ideológiai-filozófiai állásfoglalást tegyen, és ahhoz tartsa is magát. (Persze most sarkítottam.)

Szerintem meg a valós döntéshozás "piszkos" munka:
1. Döntéseket hozni hiányos, tökéletlen adatokon, nem tudva, hogy mi a valódi működési modell, mert nem lehet rendesen elvetni/alátámasztani a versengő hipotéziseket;
2. Folyamatosan figyelve arra, hogy milyen visszacsatolásokat indítanak el egyes döntések a tömegek hangulatában, ami szükségképpen egy nagyon zajos, önellentmondó adathalmaz, de alapvetően befolyásolja azt, hogy mit történik;
3. Kitéve a folyamatosan kiabáló, egymással ellentétes lobbizásoknak és ellenfeleknek, akik a döntéshozó bármely cselekedetét az inkorrekt vita összes eszközét (szalmabábérvelés, túlzó általánosítás, terelés, reduction ad absurdum stb.) bevetve támadják, ezzel mégjobban összezavarva a publikumot;
4. Figyelembe véve, hogy nincs olyan döntés, ami mindenkit kielégít, mert valaki biztos, hogy rosszul jár, és az, hogy ki, sokszor előre nem is megmondható; Illetve legtöbben azt se tudják, hogy mit akarnak, pláne egy konzisztens, megvalósítható javaslat formájában;
5. És mindebből következően sokszor hazudni kell, sokszor véleményt kell változtatni, kacsázni kell, terelni kell, és sokszor inkorrekten kell vitázni; És annál inkább hazudni kell, minél nagyobb az olyan emberek aránya, akik becsületes, a szavát tartó politikusokat akarnak, és felháborodnak bármin, ami nem "erkölcsös". Minél idealistább a közönség, annál piszkosabb a politika.

Ezért aztán nehéz különbséget tenni az optimálisan piszkos politika és a korrupt politika közt. És annál nehezebb, minél éretlenebb a társadalom, minél homályosabb a kollektív bölcsesség, és minél jobban eltorlaszolódnak a társadalmi tanulás csatornái. Tudom, erre azt szokták mondani, hogy de a politikusnak is van erre ráhatása, hogy még rosszabb irányba löki-e az egészet, rájátszva a fenti pontokra. De szerintem sokkal szűkebb a mozgástér, mint azt mi, kívülálló megmondóemberek képzeljük. Szóval, szerintem válaszd a neked legkevésbé ellenszenves nemigazit, és ne háborodj fel túlságosan, amikor majd hazudik, és nem azt csinálja, amit megígért. Mást úgyse nagyon tudsz csinálni.

balfa 2020.03.17. 11:45:08

@civisvarosi: mészáros egyrészt nem versenyképes, hiszen nem versenyben szerez pozíciót, másrészt az utakat továbbra is a strabag építi, lőrinchez (viktorhoz) csak a pénz folyik. de hát ezt tudod te is.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.17. 11:46:09

@tele.phone:

"optimálisan piszkos politika"

Vagy pedig kétségbe vonható a demokratikus politika-alakítás racionalitása:

emilkirkegaard.dk/en/wp-content/uploads/Bryan_Caplan_The_Myth_of_the_Rational_Voter_WhyBookos.org_.pdf

HaD 2020.03.17. 13:28:31

@morph on deer: "a bibsi banda" az emút évszázadokban nem egy ilyen erdogan félét pénzelt ha egy kis háboró vagy egy kis "forradalom" kellett...mint tette ezt orbánékkal is(akinek a retyerutyája tele van bibsivel)...de nem az a téma öregem:)...már amit érintettem:):)....nem tudom hol van most a magyar "ellenzék" aki nem keresi pl. orbánon a menekülteket??? Pontosabban a hangulatkeltést...mert ha voltak akkor most is úton vannak...vagy fairplay-ből leálltak valahol....persze azt sem keresi a krva nagy "ellenzék" hogy a járványügyben hogyan jutottunk idáig(és még mi várható)...de egy olyan egyszerű dolgot sem feszegetnek,hogy tegnap a főorvos néni előadta hogy azért nem kell teszt mert semmi értelme(óránként lehetne újat csinálni)majd rákanyarodott arra hogy pintér mestert meg tesztelték és mily öröm kutya baja...akkor őt minek tesztelték ha semmi értelme...ilyenkor jobb helyeken a főorvos nénit azonnal a betegek mellé küldenék(teszt nélkül:))hogy a továbbiakban ott fejtse ki nézeteit...de a nemlétező ellenzék ezt a labdát sem üti le:(

lecsós 2020.03.17. 14:17:48

@HaD:
Lesz itt komolyabb történet is. Most amikor majd az emberek nem fogják tudni fizetni a hiteleiket, - mert nem dolgozhatnak- nagyon kíváncsi leszek arra, hogy mit lépnek ebben a történetben a kormányok, mivel a számítógép kezdi kirugdalni az embereket.

2020.03.17. 14:21:27

@balfa:
a multiknak az ipari parkokat a fidesz építi.

ijontichy 2020.03.17. 14:47:07

@civisvarosi: Szóval egy párt gazdasági tevékenységet végez? A fidesz építi, aztán lenyúlja a bevételt, hogy biztosíthassa a kormányon maradását. Érdekes felállás ez. A magyar társadalom pedig tanulja a mondást: A bika is hízik, a medve is hízik, de a disznót azt levágják. Sajnos nem a megfelelő disznót :-(.

BéLóg 2020.03.17. 14:49:44

Édes Istenem, hogy még mindig vannak olyan emberek, akik az ÉLETÜKET a rohattorbán tételre teszik fel, miközben lassan egész Európa babérkoszorút igyexik fonni neki.
@HaFr, például, mert hiszen neki a pékek és lebbencsgyúrók ÁLLÍTÓLAGOS hiányosságai elképzelhetetlen fájdalmat generálnak.
Ottvan még persze a soha-senki-által-nem-definiált, depersze-aliberálisok-által-jólismertnek-hazudott démosz kráciája NEKIKNEMTETSZŐ értelmezése, vagy az effektíve NEMLÉTEZŐ "ájrópalyi értékek" megsértése.

Nem baj.

Miután 2020-ban is jól érzékelhető, hogy a balliberálisok VALÓSÁGKÉPE még a virtuális világban is hamis, csak abban bízom, nem hagyják abba és így jutunk el majd 2022-be, amikor újra döntenünk kell.

Akkor majd remélhetőleg eszünkbe jut, hogy El Qúró Feri rémhíreket terjeszt (ja, szerinte persze nincs is migrációs nyomás), a Jobbkeze Orvosi Kamarása az egymilliárdos Kína vírusfertőzött számainál MAGASABB értékeket jósolt Magyarországra. Hogy Donáth Anna legnagyobb baja hogy iráni volt az első fertőzött, hogy a civilfórum húszkérdés-húszválasz anyagában 19x leírják hogy "sz*rkormány", és persze pl. HaFr, akiszerint Orbán a sátán.

Csak abba ne hagyják, én azért fohászkodom!

2020.03.17. 14:56:15

@neoteny:
de hiszen eszébe jut elég sokaknak. jelenleg 8 pártnak van legalább 1%-os támogatottsága a teljes népességen belül a medián szerint. ezeknek jó esélyük van állami támogatást szerezni. és ebből 5 kerülne be a parlamentbe. amiből 1 nagyot nyerne. a fidesz. és erre maradék 4 (mszp, dk, jobbik, momentum) azt mondja, hogy ez diktatúra. ők a nem-fidesz. akik szerint tombol a fasizmus, vagy legalább is lölő lopik, romba döntik az oktatást, nincs olyan közéleti megnyilvánulásuk, amely szerint valami is jól működne. totális ellenzékiséget hirdetnek. és ilyenek az index firkászai is. minden szar. szar, mert szar. ez a független újságírás. de nem, vagy nem feltétlen.

ezt a játszóteret adták át a múlt hét végén.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4103/200313bankjatszoter_ksz_(7).jpg
ez jó? dehogy jó. ha én gyerek lennék biztos nem akarnék felülni arra naracssárga madárra, vagy felmászni a csúszdára és lehuppanni a sarokba. de mondjuk mellette a hinta az úgy még rendben van. na ilyen politikus nincsen. aki nem azt mondja, hogy ezek a mocskok ellopták a pénzt. vagy hogy szörnyűséges játszótereket építenek nagyon drágán. ez is rendben lenne akkor, ha valaki olcsóbban építene szebbeket. hanem valaki azt mondja, hogy úgy általában nincs rendben, de a hinta az még úgy oké.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.17. 15:03:48

@civisvarosi:

"de hiszen eszébe jut elég sokaknak."

Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.17. 15:16:12

@civisvarosi: Ugyanazt leírtad más sokadszorra. qrva unalmas. Neked ezt kiadták feladatnak hogy ezt sulykold, van monomániás vagy?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.17. 15:27:08

@BéLóg: Hűűű... ez nagyon zagyva volt. Nem tudom mit szívtál, de király anyag lehet.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.17. 15:38:32

Nézem az operatív törzs tájékoztatóját. Ezt a hölgyet kellett volna az elejétől az előtérbe tolni és a politikusoknak kussolni!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.17. 15:41:10

"A koronavírus lelökte Mészáros Lőrincet a dollármilliárdosok listájáról"

Basszus... nemzethalál.

2020.03.17. 15:51:47

@ijontichy:
a fidesz egy állampárt/tömegpárt/néppárt. az állam a gazdaság egyik szereplője értelemszerűen.

2020.03.17. 15:54:20

@neoteny:
hiszen ők nem csak ábrándoznak. ez a 8 párt jelentős állami támogatáshoz jut.

2020.03.17. 15:58:09

@neoteny:
és felteszem a politikusok 20%-a szerzi meg a támogatások 80%-át. pareto törvénye szerint. ami szerinted univerzalizmus. ez mindjárt meg is magyarázza lölő és barátainak gazdagodását.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.17. 16:22:20

@civisvarosi:

"és felteszem a politikusok 20%-a szerzi meg a támogatások 80%-át. pareto törvénye szerint. ami szerinted univerzalizmus."

És amire te épp' itt hoztál egy támogató példát.

"ez a 8 párt jelentős állami támogatáshoz jut."

És jelentősen kevesebbhez, mint a kvázi állampárt, beleértve annak hivatalokban csücsülő embereit, még ha formálisan nem is párttagok.

Babilon Szajhái mind.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.17. 16:39:27

@civisvarosi:

"apa, kezdődik!"

Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezetésével megkezdte tevékenységét a járványhelyzetben létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport, jelentette be a honvédelmi tárca államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten – írja az MTI.

2020.03.17. 16:40:06

@neoteny:
pareto törvény szerint a támogatások 80%-a a népesség 20%-ához kerül. na jó, de annyival nem lehet választást nyerni. dehogy nem lehet. annyival nyer a fidesz. csak ők nem egyénekkel számolnak. ez a nagy trükkjük, hanem családokkal. azt mondják, hogy lehet, hogy te nem nyersz, mert nem vagy benne a fideszben. de a nővéredet már bevettük. mert ő szüli a gyereket. te meg tanulsz. de a lánytestvéred kapja a csok-ot. haverkodj össze a sógoroddal. vagy te nem vagy fideszes, de az uncsid biztos vagy. vagy ha ő se, akkor a másodunokatestvéreid közül valaki a kormányhivatalban dolgozik. lehet, hogy rég nem találkoztok. miért nem hívod fel? így működik a fidesz. ez egy familiáris közösség.

amire az ellenzéki pártok azt mondják, hogy höhöhö. ezek a magyarok, akik uram-bátyám és sógor-koma alapon szerveződnek össze. igen, ilyenek a társadalmak. familiáris közösségek alapvetően. a nem-fidesz is ilyen. még ilyenebb. egy férj és egy feleség áll a dk élén. a momemtum vezetőinek nagyjából a fele valamelyik országgyűlési képviselőnek, vagy főhivatalnoknak a gyerekeke. egerben mirkóczki vezeti a jobbikot. és mirkóczki az mszp-t. rokonok. de ezek az uram bátyámista magyarok. ezek milyen szörnyűségesek. ez a mirkócki országgyűlési képviselőként amúgy börtönbe küldte volna a prájdon vonagló buzikat. most meg majd talán ő is vonaglik a prájdon. hacsak el nem söpri a vírus. de azt csak meg lehet tartani. anélkül nem működhet világváros. de működhet. de az úgy nem lehet európai. de lehet. és ebben új a fidesz, hogy nagyrészt azt mondják, amit az átlag magyar a világról gondol.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.17. 16:42:13

@civisvarosi:

"pareto törvény szerint a támogatások 80%-a a népesség 20%-ához kerül."

Nem:

en.wikipedia.org/wiki/Pareto_distribution

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.17. 16:44:39

@civisvarosi:

"egerben mirkóczki vezeti a jobbikot. és mirkóczki az mszp-t. rokonok. de ezek az uram bátyámista magyarok."

Mint Endre nagybátyád meg te.

2020.03.17. 16:51:30

@neoteny:
a jövedelmek így oszlanak el. felteszem az állami jövedelmek (támogatások) is.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.17. 17:06:29

@civisvarosi:

"felteszem"

Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.

De:

"apa, kezdődik!"

Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezetésével megkezdte tevékenységét a járványhelyzetben létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport, jelentette be a honvédelmi tárca államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten – írja az MTI.

2020.03.17. 17:11:44

@neoteny:
na de ez nem hiú ábránd. a támogatások 80%-át a népesség 20%-a szerzi meg. és az a fidesz. és a választást is megnyerik. mert ők azt mondják, hogy ne az egyén legyen az első, hanem a családod. a nővéred kapja a csok-ot. az unokatestvéred tanít egyházi iskolában. a másodunokatestvéred a kormányhivatalban dolgozik. mit akarsz még?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.17. 17:19:17

@civisvarosi:

"na de ez nem hiú ábránd."

"felteszem"

Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.

De:

"apa, kezdődik!"

Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezetésével megkezdte tevékenységét a járványhelyzetben létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport, jelentette be a honvédelmi tárca államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten – írja az MTI.

ijontichy 2020.03.17. 17:33:31

@civisvarosi: "ne az egyén legyen az első, hanem a családod." A haver faterja meg nem kapta meg a neki címzett vért. Ennyire a család az első az ostoba bolsiknak. Persze náluk csak a királyfi ostobább, aki még mindig hisz a mesékben... izé rájuk szavaz ;-).

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.17. 17:39:12

@civisvarosi:

"ne az egyén legyen az első, hanem a családod"

Csak az a deal már nem létezik a művelt Nyugaton:

It must fail because in an age of individualism, persons of either sex cannot be forced to be public-spirited, particularly by those who are becoming less so. Further, caring is either a passion or a virtue, not a description like "sensitive." A virtue governs a passion, as moderation governs lust, or courage governs fear. But what passion does caring govern? One might say possessiveness, but possessiveness is not to be governed these days—it is to be rooted out. What is wanted is an antidote to natural selfishness, but wishes do not give birth to horses, however much abstract moralism may demand them.

The old moral order, however imperfect it may have been, at least moved toward the virtues by way of the passions. If men were self-concerned, that order tried to expand the scope of self-concern to include others, rather than commanding men to cease being concerned with themselves. To attempt the latter is both tyrannical and ineffective. A true political or social order requires the soul to be like a Gothic cathedral, with selfish stresses and strains helping to hold it up. Abstract moralism condemns certain keystones, removes them, and then blames both the nature of the stones and the structure when it collapses.

The failure of agriculture in socialist collective farming is the best political example of this. An imaginary motive takes the place of a real one, and when the imaginary motive fails to produce the real effect, those who have not been motivated by it are blamed and persecuted.

In family questions, inasmuch as men were understood to be so strongly motivated by property, an older wisdom tried to attach concern for the family to that motive: the man was allowed and encouraged to regard his family as his property, so he would care for the former as he would instinctively care for the latter. This was effective, although it obviously had disadvantages from the point of view of justice.

When wives and children come to the husband and father and say, "We are not your property; we are ends in ourselves and demand to be treated as such," the anonymous observer cannot help being impressed. But the difficulty comes when wives and children further demand that the man continue to care for them as before, just when they are giving an example of caring for themselves. They object to the father's flawed motive and ask that it be miraculously replaced by a pure one, of which they wish to make use for their own ends. The father will almost inevitably constrict his quest for property, cease being a father and become a mere man again, rather than turning into a providential God, as others ask him to be.

-- Allan Bloom _The Closing of the American Mind_ (1987)

2020.03.17. 17:43:01

@neoteny:
140 vállalat vezetőjével haverkodik össze a honvédelmi minisztériumból valaki.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.17. 17:45:48

@civisvarosi:

"140 vállalat vezetőjével haverkodik össze a honvédelmi minisztériumból valaki."

És _ezt_ miért jelentette be a honvédelmi tárca államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten (amiről még az MTI is beszámolt)?

kgaba82 2020.03.17. 18:41:50

@Budai Nagy Antal: @civisvarosi:
2011-ben a manyup-ok a GDP 13%-át érték. Ha nem szüntetik be a befizetéseket, ma az értéke 25%-30 % között lenne.
A Fidesz gyakorlatilag felélte ezt, hogy a politikáját finanszírozza.

Az államadósság 2010-ben 81%-on állt.
Ma 70%-on.
Ha a Magánnyugdíj pénztári vagyonok és befizetések 25-30% GDP értékű megtakarítása az államadósság visszafizetésére ment volna, akkor az államadóságnak nem a GDP 70%-án, hanem max. 56%-án kellene állnia.

Ehhez jön még az, hogy az EU-s költségvetésből először a 2007-2013- as időszaktól részesült az ország. Ahol is a kifizetések rendre 1-2 évvel elhúzódtak, a beruházásokat pedig az államnak kellett előfinanszírozással fedezni.
Röviden a lényeg, hogy éves szinten kb. 3-szor annyi EU-s pénzt folyt be. Amelyek generáltak 0.5-1% GDP-nyi éves bevételt az államnak. Az 20011-2019 ig 4.5-9%.

Akkor ezzel is lehetett volna az államadósságot csökkenteni. Akkor már 47-51.5% között kellene lennie.

Ja, persze mondanátok, hogy ezt nem lehet így venni, mert ez a pénz és több is oda lett adva az embereknek.
Ami simán hazugság. Mert a GDP arányos újraelosztási szint 49-ről csak 46.5%-ra ment le.
Az csak 2.5% éves szinten.
Azt simán köszönhetjük az autóipari és általános világgazdasági fellendülésnek, amelynek a forrása a nagy országok jegybankjainak keresletélénkítése a hitelkamatok alacsonyan tartásával. Az MNB sem tehette volna ezt, ha nem ez lett volna a világtrend.

Aki ezek után bármilyen magyar gazdasági csodát lát, annak szemüveg kell.
A valóság az, hogy ekkora pénzeső mellett relatíve lényegesen rosszabb teljesítményt nyújt a mostani, mint az előző kormányok.
Az előző kormányok alatt nyugdíjra spóroltak, nem volt EU-s pénz, se jegybankok élénkítése.

Gyakorlatilag szemfényvesztés és parasztvakítás ami most megy. Arra épül a Fidesz hatalom stabilitása, hogy az emberek nem tanulmányozzák a statisztikát és csak a mostot és a saját helyzetüket látják.
És még így is a Fidesz tábor javarészét nem az ún. "gazdasági sikerek", hanem az identitás válságuk, félelmeik láncolja Orbánékhoz.

ijontichy 2020.03.17. 19:08:55

@kgaba82: "A valóság az, hogy ekkora pénzeső mellett relatíve lényegesen rosszabb teljesítményt nyújt a mostani, mint az előző kormányok." és

"a Fidesz tábor javarészét [...] az identitás válságuk, félelmeik láncolja Orbánékhoz."
+ tkp. "napi szintű" egzisztenciális kiszolgáltatottságuk.

Egyébként pontos.

Ami a manyup-ot illeti: nem tudom, mi volt a helyes, megszüntetni, vagy reformálni, de egyet tudok.
Az a társadalom, amelyik 2006-ban afeletti "felháborodásában", hogy egy politikus hazudozott a választási kampányban, törve-zúzva tüncizik, de kussol, amikor 2010-ben szemtől szembe megzsarolják (via kuszaszem), az pont azt érdemelte, amit kapott :-/.

Dr. Smit Pal.... 2020.03.18. 01:15:22

@kgaba82: "Aki ezek után bármilyen magyar gazdasági csodát lát, annak szemüveg kell."

Aha, tehat a liberalisok csodbe viszik az orszagot, annyira, hogy vegul, mar csak kinzassal, altalanos terrorral, szemkilovetesekkel tudjak ugy ahogy feken tartani az embereket, az tok rendben van, gratulalni kell a kivallo teljesitmenyukhoz.
De az hogy az Orbanek siman csak viragzo gazdasagot teremtenek, az keves az egy nagy semmi.
Nem is ertem, hogy az emberek hogy hogy nem a liberalis megoldast szeretnek ujra ALLAMCSODOT es SZEMKILOVETEST.

kgaba82 2020.03.18. 01:45:01

@Dr. Smit Pal....:
Helyesen - Schmidt

Az, hogy Smit -tel írod és mégis Fidesz párti vagy mutatja, hogy csak egy troll vagy. Aki nemcsak az Fidesz ideológiáját (legyen az, akármilyen zavaros), hanem magát a pártot sem veszi komolyan.

Láthatólag teszel a matekra. Hozod a szokásos liberálisozást. Nyomod a primitív baromságot. Gondolom ezért fizetnek. Vagy a NER-es főnököd előír napi X kommentelést nektek.
Nézzél inkább egy tisztességes munka után az állami szektoron, vagy NER-es cégeken kívül!

kgaba82 2020.03.18. 02:00:21

@Dr. Smit Pal....:
"Nem is ertem, hogy az emberek hogy hogy nem a liberalis megoldast szeretnek ujra"

Az emberek sosem kapták a liberális megoldást. Az SZDSZ mindig feladta az elveket. Sem a fű, sem a prostitúció, sem a melegházasság nem lett legális. Az meg hogy a gyerek feljelentheti a születi, az már máshol is van.

Gazdasági téren meg volt a népszavazás által elkasszált vizitdíj.
A liberális, de még inkább a libertarian eszme lényege a hatékony állam lenne, amely nem költ feleslegesen, az adminisztrációja pedig nincs túlburjánzva. Egyik párt sem tett azért, hogy végezzen a kezdő politikusok számára korrupciós tanműhelynek számító települési önkormányzatok, a magyar társadalom rákfenéjének kimetszésével.
Mind azon volt, hogy klientúrát építsen. Erre a mostani kormány rátett még egy lapáttal az oktatás átszervezésével, a trafikok osztogatásával, az egyházak agyon támogatásával.
Egy minden eddiginél gátlástalanabb élősködő réteget tenyésztve ki.

2020.03.18. 09:15:05

@kgaba82:
nincs se csoda, se csőd. a fidesz viszonylag jól vezeti az országot az ellenzéki pártokhoz, az ellenzéki értelmiséghez képest. persze bárki gondolhatja azt, hogy meglehetősen rosszul. előállhat a szuper elképzeléseivel.

a jelenlegi kis-magyar egységállamban egyetlen politkai párt van, amelyik ott van szinte minden településen. és ugye konföderatív nagy-magyarországot is csak egyetlen párt támogatja. mert hogy a jobbik elárulta a nemzeti radikalizmust. innentől kezdve kvázi egypártrendszerre lehet törekedni annak, aki magyar érzelmű. és ez esetben a pártatlanok helyi egyesületekbe szerveződnek. választási pártot alkotnak. és valódi függetlenek terepe az internet. állampárt/tömegpárt/néppárt, szakmai szervezetek, helyi egyesületek, függetlenek. .hu értelmiség. kvázi egypártrendszer. eredményezhet polgárosodást? igen. és a nyugati típusú többpártrendszer alternatívája.

aki feltétlen olyat szeretne az ezt hozza létre gyurcsánnyal, és a jobbikkal. az mszp-szdsz képviselők, főhivatalnokok gyerekeivel. de egyelőre nem tűnnek kormányzóképes erőnek. az önkormányzatokban azonban bizonyíthatják rátermettségüket.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.18. 09:20:13

@civisvarosi:

"nincs se csoda, se csőd"

Dehogy nincs: itt a dögvész, most minden lopást el lehet sikálni azzal hogy elveszett a nagy kínai vírusválságban.

Füstfelhők és _legalább_ két tükör.

kgaba82 2020.03.18. 11:30:07

@neoteny: A teljes önfeláldozás, odaadás, merő ostobaság. A "család az első" hangoztatása az emberek közötti határok elmosásával, az "én", a személyiség folyamatos "molesztálásával", olykor kényszeres mártírkodással, rabszolgasággal járt.
A családtagok nem rosszabbul, hanem jobban járnak, ha egymás felé való elköteleződésüket limitálják. Meg kell tanulniuk, hogy a másik is független egyéniség. És nem 18 éves koráig várni elengedésükkel.

Az egyéni szabadság támogatását nem a gyermek vagy a partner elkapatásával, kiszolgálásával, hanem önállósításával, szabad tér biztosításával lehet segíteni.
A szülőnek pedig el kell kerülnie, hogy feladja magát. Az egyén a legfontosabb. Ha az ember teljesen elnyomja magát, abból csak keserűség lesz. Nincs halálutáni élet. Ez az egy van.

Kötelességek és jogok arányosítására van szükség. A gyermek és a partner személyiségének egészséges fejlődéséhez (hogy önállóan megálljon a lábán) több jogra, szabadságra van szükségük. Cserébe több kötelezettséget, feladatot kapnak. Míg a másik fél lead feladataiból. Nincs szükség arra, hogy akár anyagilag, akár érzelmileg a családtagok kórosan egymásra utalódjanak.
Az alapprobléma az, hogy a legtöbb fiatal mentálisan sérülten jön a családjából, és így is fog kapcsolatba és alapít családot. Érzelmileg sosem függetlenedtek, csak a szülők helyét a partner és a gyermekek vették át.Emiatt viszont nem tudnak nemet mondani, amikor kellene. És a másik fél érzelmi töltetű reakcióit sem tudja felnőtt módjára kezelni.

kgaba82 2020.03.18. 11:53:02

@civisvarosi:
"nincs se csoda, se csőd"
Pontosan ezt mondtam. Meg azt, hogy a külső körülményeknek köszönhető pénzbőséget figyelembe véve a mostani kormány relatíve lényegesen gyengébb teljesítményt nyújt.
Ez szimpla matek és utánajárás.

"előállhat a szuper elképzeléseivel."
Mi lenne, ha felhagynának professzionális sportok, közmédiumok, egyházak (1997-es vatikáni szerződésen túli) támogatásával, kormányzati kommunikációra való pénzszórással.

Ezek sima és ismert elképzelések ellenzéki oldalon. A kormánypártiaknak viszont foggalmuk nincs arról, hogy milyen mértékben költenek a fentiekre.

A Fidesz politikája az, hogy egy kicsavart keresztény és magyarság értelmezéssel ossza meg a nemzetet. Magát és követőit igaz magyaroknak és keresztények minősítve.
Ez a felfogás az utóbbi esetében a legerőszakosabb értelmezést veszi alapul, amely a múltban tömeggyilkosok, népírtók számára szolgált viszonyítási alapként.
Az, hogy olyannyira jól láthatóan favorizálod az egypártrendszert és a diktatúrát azt mutatja, hogy benned is megvan ez a gyilkos indulat.
A Fidesz ennek az indulatnak a fenntartására építi politikáját.
A híveik számára nem lehet szó az állam feladatainak, és tevékenységének megvitatásáról. Hiszen az identitástudat féltése köti le őket. Olyan emberek ők, akik nem hajlandóak a világról tanulni, és ezért szükségszerűen félnek minden változástól. Még attól is, ami nem lép túl a házuk küszöbén. A gyávaság, az érzelmi éretlenség (vissza-visszatérő dühviharok), amelyek egyben és a Fidesz oldalon tartják őket.

2020.03.18. 12:12:19

@neoteny:
a vírus a kormányt elsöpörheti. de ha nem söpri el, akkor ez a fidesznek akár még jól is jöhet. mert ez megmagyarázza a keresletélénkítő politika kifulladását, az alapvető cikkek árának emelkedését és az infláció átmeneti megugrását. kárenyhítés, pályázati rendszerek, egy esetleges újabb keresletélénkítő etap. ezt mind a kormánypártot erősíti. amiből lesz egy újabb válság, de a kormány újra beavatkozik. és amíg ebből nem lesz csőd, vagy csőd közeli állapot, káosz az ellátórendszerben addig maradhat az egypárti uralom úgy, hogy szabad választások vannak. és ez nem egy lehetetlen forgatókönyv. ezt kínálja a fidesz. és a nem-fidesz azt, hogy ezt elsöprik. söpörjék el felőlem. csak kérdés, hogy utána mit tennének.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.18. 13:11:27

@civisvarosi:

"nincs se csoda, se csőd"

Dehogy nincs: itt a dögvész, most minden lopást el lehet sikálni azzal hogy elveszett a nagy kínai vírusválságban.

Füstfelhők és _legalább_ két tükör.

2020.03.18. 13:29:28

@neoteny:
és még annál sokkal többet feltéve, hogy a virus nem söpri el kormányt.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.18. 13:30:47

@civisvarosi:

"és még annál sokkal többet"

Mondtam: füstfelhők és _legalább_ két tükör.

ijontichy 2020.03.18. 13:46:02

@civisvarosi: " a fidesz viszonylag jól vezeti az országot a" A fidesz tkp. sehogy sem vezeti az országot. A szomszédom félvak kandúrja se vezetné rosszabbul. Mit is csinálnak? Porhintést. A balfékekkel elhitetik, mekkora ászok az egykulaccsal, miközben ezer módon szopatják őket (kezdve a 27% Áfával). Az NGO-nak kuss, mert nehogy már polgárosodjanak. A közizgatást szétkúrták (ld. navracsicska "Megreformáltuk a közizgatást"; csak tudnám a tanítványai szerint mitől akkora lumen navracsicska, mert ez is egy ostoba fasz, csak épp vizuálisan nem annyira baromarcú, mint a főnöke, vagy a sziszi), holott azt még az elődeik sem cseszték el ennyire (na jah, azt még Bach-huszárai kezdték alapozni, és még a tanácsrendszer is rá épült).
Kézivezérlés rulez, alcsúti állatka a Lölö stróman érdekében bármit szétkúr. Nincs olyan, hogy "nemzeti" tőke. Csak tőke van (vagy bukott tőke). A Lölönek pedig nincs vagyona kispofám, csak lopott holmija.
Csoda, ha 10 év alatt Mo. elbukott ~1 millió magyar! embert, mérföldes lépésekkel halad az Eu tökutolsója dicső pozíciója felé. ~40% a bányászbrekit bámulja alulról. Nincs csőd? Az leginkább az internaci tőkének köszönhető, nem alcsút zsenijének. Háromésfél államcsődből hamarabb lehetne felállni, mint a fidesz agynyomorításából kikúrálni a társadalmat.
"csak kérdés, hogy utána mit tennének." Ez nem kérdés. Bármit!!!, az_csak_jobb_lehet a társadalom fejlődése és a jövő nemzedékek szempontjából. Csak legyen a bolsibanda a süllyesztőben, a verseny pedig visszahelyezve a jogaiba. Nota bene: a magyar társadalommal semmi rosszabb nem történhet(ett) (kivéve (polgár)háború), mint a fideszbolsik uralkodása.
Ha nem lett volna az elmúlt ~60-70 év - általad sokat kárhoztatott - technikai fejlődéscunamija, ti magatok hánynátok kaszaélre azokat, akiknek eladtátok zacsi ezürtér' a honfitársaitokat :-(.
Az Euro látom már 350.17-en, hajrá Mo. hajrá magyarok! Na kopipészteld szépen a bolsi estimesét (népszabó vezércikket), milyen tökjó ez az egyszeri magorinak, ha leáll az ajudimerdzsópsabéemvé!

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.18. 14:09:43

@ijontichy:

Csatlakozom az előttem szólóhoz.

2020.03.18. 15:30:09

@ijontichy:
és vajon miért nézik el, hogy lölő lopik?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.18. 15:50:18

@civisvarosi:

"miért nézik el"

Azt már te elmagyaráztad milliószor itt.

ijontichy 2020.03.18. 15:51:11

@civisvarosi: Mert a magyarok (akkor még velem együtt, mert ne hárítsuk a felelősséget, akkor se ha nem szavaztam rájuk; ez a demokárcia) voltak olyan alulfejlett ostobák (incl. professzorok teljes köre), hogy 2/3-ot adtak a bolsik kezébe. Pedig '98-02 legfőbb tanúsága az lett volna, hogy még véletlenül se ültesd vissza vitya & co-t a kormányba (de ha igen, akkor masszív koala-kényszerrel).
Innentől tkp. Mo. elbukott vagy még 40 évre. Én azóta tudom ezt, amióta a gyáva féreg Brüsszelből ugatott, amikor kuszaszem megzsarolt 3 milla magyart. És nem lett semmi, még csak hallható morgolódás sem. Mo. pont azt kapta, amit megérdemelt. Ha nem mosolyogtam volna 2009-ben Bartuson, akkor a fiam már azt a négy évet sem szívja Mo-on, a bolsi állatkák alatt. Utolsó évében egyszer elég zaklatottan jött haza (mi csitítottuk), mert tanfelügyelő járt náluk (3-4 napos vizit!!! baszod ilyet kádár alatt nem éltem meg), és személyes beszélgetésekbe elegyedve arról faggatta őket, hogy odahaza miről szoktak beszélgetni a szülőkkel. A legmocskosabb kommunisták és haszonleső sleppjük pártja a fidesz! Pont.

Ja és még tehetségtelen bunkók is:

index.hu/belfold/2020/03/18/orban_viktor_bejelentes_facebook/

:-DDD

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.18. 16:02:01

@ijontichy:

"Ja és még tehetségtelen bunkók is:"

Ez szándékos volt: bebizonyították, hogy még csak _beszélő fej_ sem kell a tívíbe, hanem elég egy _tátogó fej_ is.

ijontichy 2020.03.18. 17:31:32

@neoteny: :-)))

@civisvarosi: totalcar.hu/magazin/kozelet/2020/03/18/muszaki_vizsga_nem_kotelezo_megis_csinaljak/

Kismillió apró jele van (volt és lesz) annak, hogy a társadalom nem bízik a kormányban (meg úgy általában az államban). Még a fityiszesek jó része sem. Te ekézed a Momentumot, holott velük csak egy baj van: fiatalok és tapasztalatlanok (ugyanúgy, mint a fidesz volt '89-ben), nomeg tanácstalanok
- miként lehetne a szemétbe hajítani a bolsibandát;
- kifertőtleníteni az agyakat;
(nem kis probléma, lévén a sarokba szorított vadállat veszélyes, főleg ha van 3-500 ezres "serege").
Valójában ők az a korosztály, aki már nem akar "kibbekelni, átvészelni, megoldani okosba". Más szavakkal, az első, Kádár-kori beidegződésektől többé-kevésbé mentes garnitúra. Ezt a fejlődést szakította meg '98-ban az "új" (értsd: már a bolsik által einstandolt) fidesz hatalomra kerülése.

BéLóg 2020.03.18. 17:57:38

@kgaba82: Olyannyira igazad volt, hogy amikor VISSZAVETTÉK az egészet, akkor az emberek 90%-nak NULLA hozamot fizettek.
A Fidesz százezreket mentett meg attól, hogy tíz-harminc-ötven évvel az eslő befizetés után jöjjenek rá, SEMMIT nem hozott nekik a MANYUP.
Ja, milyen szánalmasan felejted el, hogy a nyugdíjpénzek KILOPÁSA az állami zsbekeből akkora lukat ütött azon, ami miatt évekig nyögtük az EU KÖTELESSÉGSZEGÉSI eljárását, az übernövekedett költségvetési hiány miatt.
Amit a tefélék meg a Soros persze szeretett volna HITELEKKEL betömetni. Amit meg is tettek volna, ha nem bukik meg El Qúró Feri.

Adok neked egy SZÁMVEVŐSZÉKI szakcikket, azt olvasgassad.
www.penzugyiszemle.hu/fokuszban/idozitett-bomba-volt-a-kotelezo-magannyugdijpenztari-rendszer

abdul hackeem 2020.03.18. 18:58:27

@BéLóg: Nem El Qúró, hanem Euró. Arról mesélj egy kicsit.
Akit ti mentetek meg, azt már semmi sem menti meg.

abdul hackeem 2020.03.18. 19:23:17

@BéLóg: Ez _az_ az ÁSZ? Ludas Matyiból hoztál volna valamit az is hihetőbb. Ilyen cikkekre veritek ki.

ijontichy 2020.03.18. 19:23:41

@abdul hackeem: "Akit ti mentetek meg, azt már semmi sem menti meg."
+1 Agreed :-). Nem állok neki előkeresni a vonatkozó MNB tanulmányt (lehet azóta szartolcsyék el is tüntették), de az kicsit árnyaltabb (nem hurráoptimizmus, szó sincs róla), mint egy 110%-os rezsimszolga (szak)cikke. Még ha Kovács Árpád jegyezné...

De biztosan mi vagyunk a hülyék, akik háttal ülnek a moziban (+ utálják, ha az államuk szemtől szembe megzsarolja őket), hisz majd most vitya ágyékának mintájára úgy tele lesz szülve Pannónia jövendőbeli járulékfizetőkkel, hogy nemsokára csupa pirosarcú, elégedett, gondtalan nyugger élvezi majd a munkával töltött élet utáni megérdemelt pihenést :-D. Egyéni számlával :-DDD

Az a baj a fidesznyikekkel, hogy mindenben olyan biztosak. Én nem tudom, mi lett volna a jobb. De azt tudom, hogy a minimum amit elvártam volna, hogy ha a félművelt félázsiai legjobb tudása szerint úgy dönt, hogy a manyup szar Mo-nak, akkor vállalja a felelősséget, meghozza a törvényt a tokkal-vonóval megszüntetésről, és nem a brüsszeli reptérről ugat, míg a koszos jobbcsülke odahaza szembezsarol 3 millió magyar embert :-/.

Btw. érdekes, nekem (2009-et leszámítva) egész jól hoz a manyupom azóta is ;-) Lehet, hogy csak egy kis "reform" kellett, véget vetni a "habzsi-dőzsi-tejbe-vaj" működésnek?

abdul hackeem 2020.03.18. 19:31:33

@ijontichy: Igen.
Csak félve jegyezném meg, hogy majd egy-két hét múlva meglátjuk, hány nyugdíjas fogja élvezni a pihenést. :-(

kgaba82 2020.03.18. 20:49:04

@BéLóg: Fideszes ÁSZT felhozni érved alátámasztására pofátlanság csúcsa.
Semmilyen számadatot nem hozol fel.
Csak mással ismételteted amit gondolsz.

A GDP 1.5-2% -tól nem volt több. Márcsak azért sem, mert az összes nyugdíjjáruléknak vagy 24%-át tette ki (8-1.5-24). Én havi 30 milliárdos összegre emlékszem.

Itt egy részlet a kormány saját tájékoztatójából:
2010-2014.kormany.hu/hu/gyik/egyszeruen-erthetoen-a-nyugdijrendszer-valtozasairol

"Az állam képtelen tovább azt a luxust megtenni, hogy miközben az állami nyugdíj-kasszában minden harmadik nyugdíj forint hiányzik (!), addig havi 30, évi 360 milliárd forintot magánkézbe, a magánnyugdíj-pénztáraknak utaljon át. A torz, és évről-évre egyre nagyobb hiányt feltorlódó rendszer miatt 2011-ben már 900 milliárd forint hiányozna a nyugdíjalapból. Magyarország ezt egyszerűen nem engedheti meg magának."

Nem tudom feltűnt e a különbözet a 360 és a 900 között. Azt bizony nem a magánnyugdíj pénztári befizetések ütötték. Hanem a korkedvezményes, rokkant, méltányossági, stb. jogosultságok. Az egy másik téma. De az akkori kormány összemosta a kettőt, hogy rátehesse a kezét azokra a vagyonokra és belőle finanszírozhassa a családi adókedvezmányeket 2011-13 között és a MOL 20%-nak megvásárlását. Eljátszva, hogy mennyire a magyar tulajdonlás növeléséért fáradozik, amikor egyik legfőbb potenciális támaszát épp akkor végezte ki.

Ha előírták volna a Manyupok számára a magyar részvények kötelező vásárlását, akkor a magyar tulajdonlást erősítette volna. Azt, amit a Fidesz is papol, de valójában a Mészáros és a többi stróman féle vállalatbirodalom építést értik alatta, persze EU-s és közpénzek szétlopásából.

A lényeg az előző írásomon nem ezen volt, hanem, hogy a Fidesz ennyivel több pénzből is gazdálkodhatott, ergo nem a saját munkája eredményéből.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.18. 20:50:21

@BéLóg:

"A Fidesz százezreket mentett meg"

Hát ez az: 10 milliót kellett volna megmenteni.

kgaba82 2020.03.18. 21:07:57

@BéLóg: Ja, a különbözetnél kifelejtettem még a svájci indexálás nevezetű szörnyűséget. Az megint nem manyupos eredetű. Eleve egy öregedő populácuónál inflációnál lényegesen többel növelni a nyugdíjakat felelőtlenség.

De az érvelésem nem arról szólt, hogy a Fidesz nem csinált semmi értelmeset. Ostobaság lenne ilyet állítani akármelyik kormányról.

Viszont úgy illik, hogy vagy megcáfolod az adott témában a vita indítót, vagy beismered, hogy erre nem vagy képes. Azután jöhetsz másik témával. Ha érdekel, reagálok rá.

De te ezzel szemben úgy szóltál vissza, hogy teljesen elsiklottál amellett, amit mondtam.

Ez pedig az, hogy a Fidesz nem sikeressége, hanem külső körülmények és manipuláció (manyupok lenyúlása) révén több pénzből gazdálkodhatott, ezért a jobb lét most.

Sajnálatos módon ostobák vagytok a számokhoz, vagy ahhoz bármilyen összefüggést képesek legyetek levonni statisztikai adatok böngészéséből.

Részemről ennyi. Őszintétlen vitapartnerrel nem lehet beszélni normálisan.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.19. 01:21:43

@civisvarosi:

"apa, gyere má' mer' tényleg kezdődik!"

140 magyar céghez érkeznek honvédelmi irányítócsoportok csütörtökön

Péntek reggeltől az utcákon is ott lesznek a katonák.

hvg.hu/itthon/20200318_koronavirus_letfontossagu_magyar_vallalatok_benko_tibor

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.19. 02:29:38

@civisvarosi:

"apa, a zsidóknál is kezdődik!"

Embattled Netanyahu Makes a Coronavirus Power Grab

[...]

His government effectively shut down the Israeli judiciary in the dead of night last Sunday when Justice Minister Amir Ohana, a Netanyahu confidant, decreed that the court system would operate at a reduced capacity, as it would in a state of emergency, which has not yet been declared nationwide.

The first consequence of Ohana’s move was to postpone by two months Netanyahu’s trial on corruption charges, which had been scheduled to open on March 17.

[...]

news.yahoo.com/embattled-netanyahu-makes-coronavirus-power-193946920.html

How fuckin' convenient.

2020.03.19. 08:56:39

@neoteny:
a pandémia nyilván alkalmas arra, hogy a populista politikusok megerősítsék a hatalmukat feltéve, hogy a járvány nem söpri el a kormányt.

minden elemi számítás azt mutatja, hogy ma megint szigorítani kellene. a napi esetszámból is simán lehet egy exponenciális görbe.
i.imgur.com/exRtYcQ.png
persze ez olyan, hogy 15 helyett csak 12-13 eset lenne, akkor még nem kellene. és ez a hibahatár. tehát várhatnak egy napot. de ezek mind azt az érzést keltik a választókban, hogy most erős kéz politikájára van szükség, amiben orbán a migráns krízis után megint csak pózolhat. de ha elhibázza, akkor megbukhat. egyszerűen csak időlegesen zárni kellene a megyehatárokat, a szigorú kontktus kutatással a járvány vidéken majdnem teljesen megelőzhető. és a fővárosban nagy egyetértésben elrendelheti akár a teljes szigorítást. amióta a tömegmédia kétirányúvá vált az elemi biológia dönti el a választást. a filozófia azt, hogy mi lesz utána. és az sokban függ attól, hogyan magyarázzák a múltat. who controls the past controls the future. who controls the past controls the future.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.19. 09:13:23

@civisvarosi:

"a pandémia nyilván alkalmas arra, hogy a populista politikusok megerősítsék a hatalmukat"

Így van; azért szervezték meg ezt a _biomorális pánikot_.

2020.03.19. 09:24:25

@neoteny:
de ezt aligha lehet elkerülni. és liberális nézőpontból az országot lehető legkisebb gazdaságilag értelmezhető, félig, vagy negyedrészben szuverén egységekre érdemes felosztani. a magyar királyság és 64 vármegye tipikusan ilyen. nemzeti liberális mintaállam. annak készült. csak szétverték.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.19. 09:53:51

@civisvarosi:

"de ezt aligha lehet elkerülni."

Sátánfajzatok bugyogása.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.19. 10:22:27

@civisvarosi:

"ez most ugye a szociálpszichológusok számára is kiváló terep."

Igen, meg a sátánfajzatok számára is.

"tartok tőle"

Ördög apátok hazugsága.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.19. 14:02:45

@civisvarosi:

"az államalkotás alapja"

Babilon Szajhájának joga.
süti beállítások módosítása