Hatékonysági elemzések és munkahelyi boldogságfelmérések egyaránt azt támasztják alá, hogy napi hat óránál többet nem érdemes dolgozni főmunkaidőben.
A munkanapok hatékonysága átlagos középkorú munkavállalónál napi négy-öt óránál hosszabban nem biztosítható akkor sem, ha egy adott munkahely magasan szervezett (és ilyen kevés van) és nagyon érdekes/kielégítő a munka, mert ezután a fáradás minden óra kibocsátását csak rontja. Hat órás munkavégzés esetén ez még nem válik kontrapdroduktívvá, de utána már igen. Értelemszerűen a munkahelyi szervezetlenség növekedésével és a dolgozó képességeinek és önbecsülésének való meg nem feleléssel a munkaidő értékvesztése csak nő és a hat órás fáradási küszöbön innen is hamar pusztítóvá válik emberre és munkahelyre egyaránt.
Nem akarok túl hosszan érvelni ebben a cikkben - aki akar, számtalan tanulmányt talál hasonló konklúziókkal, ha nem is ennyire radikálisakkal. Az általam közelebbről ismert 250-300 cégben szerzett tapasztalataim azonban a radikálisabb diagnózis mellett szólnak. Egy tipikus 8-9 órás munkanapban 50-80%-os hatékony időkihasználásnál tetőzik az értékteremtés Gauss-görbéje (hogy ezen a szóráson belül hol, milyen eloszlással, azt leginkább a tevékenység típusa dönti el), míg ennél 2-3 órával rövidebb munkanapokban (azonos szervezettség mellett) ez 70-90% köré emelhető.
Egyszerűen nem érdemes többet dolgozni ennél, illetve a megmaradt időt a munkahelyen kívüli értékteremtésbe lehet fordítani (család, közösségi és karitatív munka, hobbi, tanulás), ami az embernek és a tágabb közösségének is nagyobb hasznára válik.
Tehát el kéne végleg szakadni a szocdem kliséktől és a klasszikus gyári kapitalizmus öröklött normáitól. Ez a flexibilisebb munkavégzés, a részmunkaidő, home office és más terjedő megoldások mellett a munkarend heti 30 óra alá szorításával is megtehető, folyamatosan termelő üzemekben napi négyműszakos rendben.