1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.02.15. 10:37 HaFr

Jobboldali helyett mondjunk bátran nemzeti szocialistát!

Képtalálatok a következőre: fascist leaders

Amit Magyarország jobboldalnak hív, az hagyományosan a nacionalizmustól a rasszizmusig terjedő spektrum (a nemzeti szocializmus árnyalatai); annak oka, hogy ez így lehet, egyfelől a liberális polgári hagyomány gyengesége, másfelől a nemzet uralkodó etnicista felfogása.

A jobboldal azonban ennél jóval tágabb fogalom, elvileg a piaci anarchistáktól és a libertáriustól a keresztény és polgári konzervatívokon át ível a fasizmusokig és a mondott nemzeti szocialista táborig. (Jó azért tudni, hogy a jobboldalnak ez a felfogása -- ti. hogy ma beleértjük a totálisan baloldali eredetű fasizmusokat és a nácizmust -- a versenytárs kommunista-szocdem munkásmozgalom és a Komintern két világháború közötti iránymutatásnak köszönhető.*) A jobboldalnak ez a "tágassága" azonban nem érződik Magyarországon. A nemzeti szocialisták (ahogy mondtam, a nacionalizmustól a rasszizmusig tartó, de mindenképpen etatista) tömegein innen alig van valami. Akik vannak, a konzervatívok univerzalista keresztény, polgári és liberális csoportocskái viszont puhák és kókadtak, az önképükkel szöges ellentétben mélyen amorálisak, opportunisták, ezért könnyen válnak társutassá is. (Ezt a hazai konzervatív értelmiség karrierjén lehet a leginkább megfigyelni. Jelentős része vidáman elvan a nemzeti szocialista vezetésű NER-es intézményekben: egyetemeken, bizottságokban, sajtóban, és ráadásul azt is hiszi, hogy jól van ez így.)

Ez a felállás semmit nem változott a harmincas-negyvenes évekhez képest. Aki pedig kételkedik a terminológia pontosságában, ha már nem igazolja számára a politikai gyakorlat és az európai szövetségi politika, akkor vegye észre, ahogy elkezdték magukat is ennek nevezni ("nemzeti államkapitalizmus", nemzeti konzervativizmus, populizmus stb.). Ezek az önmeghatározások lényegében a nemzeti szocializmus előszobái, hiszen a szabadságellenesség, a jogkorlátozás és a jogrendszer kiszámíthatatlansága (vezér- és akaratelv), az államtól független intézmények letörése, a megfélemlítés, a belső ellenségek kijelölésének hullámai, az irdatlan mérvű, irracionális propaganda mind végső soron a demokráciát ássák alá, úgyhogy mára -- nem véletlenül, összefüggésben a szabadság korlátozásával -- a szabadságnak és intézményes tereinek már csak a maradékait vehetjük számba. Nem véletlenül, ez ugyanis a cél. Ha ugyanis előirányzottan fogy a szabadság (azaz csökken az individualizmus mozgástere és vele a heterogén értékek és döntések társadalmi méretű összehangolásának/összeadásának valódi demokráciákban normális kényszere), akkor nincs szükség a demokráciára és bonyolult intézményi mechanizmusaira sem. A "demokrácia liberalizmus nélkül" tipikus demagógia: ha ugyanis nincs szabadság, demokráciára sincs szükség, mert nem lesznek különböző akaratok, amelyeket aggregálni kéne, így a demokrácia hamar autokráciába alakul át. Szabadság nélkül a demokrácia az értelmét veszti. A nemzet az etnicizmuson túl szocialista jellegű gazdasági és politikai egységbe tömörül, "egybeforr", amelyben az erőforrásokkal -- idértve az anyagi forrásokat, a politikai értékeket, a kultúrát, az emberi életeket stb. -- a Vezér és köre gazdálkodik.

Ez itt az alapvetése minden nemzeti szocializmusnak, amelyben a Vezér a népakarat egyszemélyi kifejezőjévé válik előbb a propagandában, majd az intézményrendszer és a politikai gyakorlat is ehhez idomul. Az orbánizmus logikája szükségképpen vezet ide, a totálisközeli állam felé. Nincsen az úton konszolidációs fázisa, mert a szabadságnak mindig képes meglátni a maradékát, amit el akar pusztítani; és azt hogy mit pusztít, mindig csak a az aktuális biztonságérzetén múlik. Rezsimünkben azt kell elpusztítani, ami a kétharmadot (perspektivikusan) fenyegeti. Ennek az egyszerű valóságát majd akkor veszi észre mindenki, amikor a rezsimben megengedhetővé válik a fizikai erőszak is, mert nem marad más eszköz a társadalom ellenőrzésére. Az is lehet persze, hogy idáig nem fogunk eljutni, mert hamarabb megbukik a rendszer. De a rendszer logikája a folyamatos radikalizálódás.

(Ellenpróbaként szívesen venném kritikusaimtól, hogy rámutassanak arra: hol van a szabadság -- ha tetszik a libsik -- korlátozásának jövőbeni nyugvópontja ebben a rendszerben, amelyhez elérve ez kóros mértékű hazudozás, a nemzet lerablása és jelentős külső erőforrásinjekció nélkül is produktívan tud továbbfejlődni.)

A helyzeten nem csodálkozni kell -- hiszen ez kódolva van a személyi függéseken alapuló (közép-)kelet-európai feudalizmusból a tömegtársadalomba szinte érintetlenül átlépő magyar politikai kultúrában és a hazai jobboldal etnicista logikájú működésében --, hanem elejét venni annak, hogy a nemzeti szocializmust egy hasonló szélsőség -- vagy ellenséges hadsereg híján: egy hasonlóan szélsőséges helyzet -- tudja csak legyőzni, mint a '40-es években. Mondhatjuk persze, hogy a javasolt pontosítás a magyar jobboldal megszólítására azért helytelen, mert a szóval megteremtjük a gyakorlatot is, ami eddig nem volt. Ebben van igazság, noha a gyakorlat -- ahogy érveltem -- enélkül is egyre világosabbá válik és fog válni, de amit itt fontos leszögezni: ez a gyakorlat ma mást jelent (nem a zsidók elpusztítása és a világháború definiálja) és mások a határai, mint 70-80 éve. És köszönjük ezt a globalizációnak. A rezsim hamarabb fog megbukni -- mert meg fog bukni -- annál, hogy lágereket kezdjen el felállítani.

_________

*Jobb- és baloldalt egyértelműen és/vagy egyneműen (egyetlen metszet alapján) megkülönböztetni történeti érvénnyel egyébként sem egyszerű. A különbségek tematikus felsorolása itt. A legjobb megközelítés talán az, hogy míg a jobboldal az egyenlőtlenségnek (az emberi közötti különbségeknek) törekszik érvényt szerezni az evilági együttélésben (a túlvilági egyenlőség a keresztény változatainak alapvető feltevése), addig a baloldal az egyenlőségre (illetve expanzív értelmezéseire) építi az ideológiáit.

581 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr1415475458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.02.21. 21:26:06

@Brix:
debrecenben egypártrendszer van és szabad választás. ami azt jelenti, hogy minden közintézményt vagy fideszes vagy független vezet. ahogyan a kisvárosok, a nagyközségek és a falvak döntő többségében is ez a helyzet. az ellenzéki pártok ezekből a településtípusokból majdnem teljesen kiszorultak. ahogyan debrecenből is. de ez egy lehetséges fejlődési irány, hogy a pártpolitikusok mellé a város valódi függetleneket választ. és nem valami marketing faszságot, hogy valami a momentum generáció tagja. és az micsoda? a momentumnak nincs identitása.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.21. 21:35:30

@civisvarosi:

"debrecenben egypártrendszer van és szabad választás. ami azt jelenti, hogy minden közintézményt vagy fideszes vagy független vezet."

Milyen valós áruval fizetnek a fagylaltjukért?

Bánegressy 2020.02.21. 21:50:05

@neoteny:
" csak bennem van meg a megszállottsággal hasonlatos mértékű szívósság, hogy egyértelművé tegyem: barátunk egy teljes gazdaságtani analfabéta".

-de miééééért ? [rofl]

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.21. 21:56:30

@Bánegressy:

"-de miééééért ? [rofl]"

A mongúz miért támadja meg a kobrát?

2020.02.21. 22:04:02

@Brix:
a fidesz mindenféle ideológiát egyesít. zöldek is, meg lilák is. aki ideologikusan gondolkodik lépjen be a fideszbe és harcoljon meg a párton belül. és ami azon kívül van az esetleg szóljon arról, hogy valakinek van valamilyen szakpolitikai elképzelése vagy konkrét ellenvetése.

tehát ha valaki azt mondja, hogy ne épüljön 500 millió forintból körforgalom. rendben van. de ha azt mondja, hogy ne épüljön és válasszák meg őt csak úgy, akkor a pénzt ő akarja ellopni. ha van egy konstruktív elképzelése, akkor adja elő. egyén vagy egyesület. és úgy függetlenek is kerülhetnek intézmények élére.

most egy puskás istván nevű fickó a kulturális alpolgármestere. rómában volt attasé. és azt mondja, hogy ő majd külkapcsolatokat épít. és a debreceni művészeti csoportok lépjenek fel fesztiválokon rómában, milánóban, berlinben, stuttgartban. túl azon, hogy fellépnek erdélyben. ez a koncepció. amit elfogadtak a fideszben. de lehet még nagyon sokféle kulturális elképzeléssel előállani. és azokkal lehet intézmények élére kerülni. nyilván kulturális háttérrel. de ehhez nem kell semmilyen párt. dk, momentum, vagy akármi. párt ahhoz kell, hogy az ideológiai vitákat megvívják. nem konkrét ügyekről van szó, hanem filozofikus elvekről. és vívják meg ezeket a csatákat. ebben most a magyar magyarságunk olyan, mint az autós kártyában a lola-t. mindent visz. de felőlem ezt törjék fel. és akik ebben gondolkodnak lépjenek be a fideszbe. és lehet a környezetvédelemről értekezni. orbán viktor szerint klímabajnokok leszünk. vagy már azok vagyunk. és lehet erről is szónokolni. általános elvekről. és a helyi egyesületekben konkrét ügyek kaphatnak prioritást. reálpolitika. reálértelmiséggel. és ezek után az elmélet és a gyakorlat párosul egymással.

2020.02.21. 22:12:12

@neoteny:
kígyók kígyóznak. snake. ez is magyarul van. maja-magyar indián nyelven: sziszegő nyak. ssss(sssz)-neck(nyak). na ugye.

2020.02.21. 22:12:51

@neoteny:
és tényleg mitől snake? ha nem sziszegő nyak, akkor micsoda?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.21. 22:18:33

@civisvarosi:

"és tényleg mitől snake?"

Halálos a mérge és lesből támad?

"a fidesz mindenféle ideológiát egyesít."

Az csak a szemfényvesztés, a parasztvakítás: milyen valós áruval fizetnek a fagylaltjukért a nyári hőségben?

Brix 2020.02.21. 23:20:15

@neoteny: bennem van meg a megszállottsággal hasonlatos mértékű szívósság, hogy egyértelművé tegyem: barátunk egy teljes gazdaságtani analfabéta"
Igen, de egy szubjektív idealistát ," irracionalistát" soha nem fogsz meggyőzni èszèrvekkel! Ez egy örök teniszjátèk marad , ahol ő feladja a labdákat - a provokatív " tèziseket" vagy inkább vèlemènyeket , amelyek a legjobban megfelelnek annak a szemlèletnek , amit a jelenlegi rendszer mond a világról. Èppen ezèrt szüksèg lesz rá mindig, mert a vitához kell minimum kèt markánsan eltèrő vèlemèny , ezèrt tartja benn a bloggazda , amíg nem nácul el extrèm mèrtèkben, de utána nyit egy új nicket ...
Nagyon hasznos szemèly Cívisvárosi, hiszen egyedül demonstrálja azokat a tèveszmèket , amelyekre èpült az elmúlt èvtizedek magyar rögvalósága ( túl az Orbán- rendszeren, mert ezek èvtizedes, èvszázados problèmák....) Vannak társadalmak , amelyek egyszerűen nem tudnak kilèpni saját árnyèkukból...Kicsit idetartozik a magyar is, csak annyi a szerencsènk , hogy itt Európa közepèn , nem hagyhattak magunkra minket, bár még ez is bekövetkezhet...
A világon most mindenfelè terjed a "szubjektív irracionalizmus" a hiten alapuló, a tènyeket nèlkülöző , a èrveket negligáló politizálás....
Az "irracionálisokat " nem lehet meggyőzni sehogy , 400 èvvel a felvilágosodás után , mintha elindult volna újra az általános elbutulás...Pedig ilyen olcsón, ilyen könnyen, ilyen sok infóhoz mèg nem juthatott hozzá soha az emberisèg....mègis, úgy tűnik, szofisztikált gondolkodás kifelè megy a divatból...A "hitbeli elvek" szamítanak- ahogy hallottuk itt is...
A világ legkönnyebb dolga egy" hithez" csatlakozni ( nem feltètlen vallásra gondolok..) ès az választ ad mindenre, úgy, hogy közben az agy a lehető legkevesebb energiát használja fel a gondolkodásra...

Brix 2020.02.21. 23:27:00

@civisvarosi: fidesz mindenféle ideológiát egyesít. zöldek is, meg lilák is. aki ideologikusan gondolkodik lépjen be a fideszbe és harcoljon meg a párton belül."
Az ideológia kevesbè számít, a lènyeg a hatalom megőrzèse....Most èppen bezöldültek...Az egyeduralom Orbán kezèben van, a pozíciókat ő osztja , a Fidesz nem egy bázisdemokratikus párt, hanem a pártot is tekintèlyelvűen vezetik, amolyan fèlázsiai kipcsak törzs - nemzetsègfő módon...De ,ennek ti tapsoltok, ugye?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.21. 23:29:55

@Brix:

"Igen, de egy szubjektív idealistát ," irracionalistát" soha nem fogsz meggyőzni èszèrvekkel!"

Ez így van -- de nem erre megy ki a játék.

ijontichy 2020.02.22. 02:27:22

@civisvarosi: "a fidesz mindenféle ideológiát egyesít. zöldek is, meg lilák is. aki ideologikusan gondolkodik lépjen be a fideszbe és harcoljon meg a párton belül." Ja, ezt már ismerjük. MSZMP-nek hívták. Nem jött be. Ahogy a "csakafidesz (aka bolsik) vagy független" választék sem fog.

"magyaország, a részek és erdély uniója. bihar és bihor megye uniója." Mondtam már, hogy a nemzetállamoknak reszeltek. Ahogy azt is, hogy nyugi: a mi életünkben még biztosan kitart.

Szép-szép ez a bukolikus líra, de aki állandóan a múltban él, az elveszti a jövőt. Száz év múlva, ha a fidesz-éra kerül sorra az anyagban, a tanerők előadás után toroköblítővel fognak gargalizálni. Utódaink pedig nem fogják imáikba foglalni a nevünket, hogy hagytuk ezt a szart megtörténni :-(.

Amúgy kezdesz megbillenni. A "mindentegyesítő" pártod már érezhetően fontosabb neked, mint a szülőhazád (családról nem is beszélve). Csak szólok, mielőtt még az Istent is leértékelnéd, mert:
"Ha Istent már likvidáltad,
üres leszel, akár az állat,
ha mennyed reményét lerontod
magad köré teremtesz poklot!"

2020.02.22. 06:19:46

@Brix:
a pártpolitika alapja a szubjektív idealizmus. magyarországon az nyeri meg a politikai küzdelmet, aki a magyarokat a legigazabbnak, a legjobbnak, a legszebbnek állítja be. amerikában is ez van, oroszországban is. franciaországban se lehet nyerni azzal, hogy a franciák ügyeskedő félfasiszták. kollaboráns nácik. pedig ugye a háborús múltjuk alapján ezt is lehetne ezt mondani ugye. szlovákiában is. a szlovák állam a fasizmusban fogant. a románról nem beszélve. vagy a délszlávról. és ausztria adta a világnak hitlert. nyerjél ezzel választást bécsben.

2020.02.22. 08:01:27

@neoteny:
a fideszben a nők nőiesek. ez debreceni hölgy a nagyváradi irodalmi színpadon adja elő anna frank naplóját.
denagy.hu/wp-content/uploads/2020/02/%C3%81rkPhoto-Anne-Frank-Edel%C3%A9nyi-Vivien-egy%C3%A9ni-estje-41-of-55-768x512.jpg
Jegyek a helyszínen 10 Lejes áron válthatók!
a populizmus alapja az, hogy a férfiak férfiakskodnak. a nők nőiesek. kislányosak. modernek. mint a képen a hölgy. a heti hírekből.

a gyerekek gyerekesek. székelyudvarhelyi diákotthont támogatnak.
denagy.hu/wp-content/uploads/2020/02/szekelyudvahelyi_otthon2-768x516.jpg
A Tiszántúli Református Egyházkerület egyik alapvető célja és missziója az elesettek, rászorulók megsegítése, határon innen és túl. Immáron tizenharmadik alkalommal szervezi meg február 21-én jótékonysági bálját, abból a célból, hogy egy határon túli magyar, református oktatási intézményt támogasson, Micske (Partium), Nagydobrony (Kárpátalja), Léva (Felvidék) gyermekotthonai után idén a Székelyudvarhelyi Református Diákotthont (Erdély). Itt jelenleg hatvan, gimnazista korú diák él, sokuknak ez az egyetlen lehetősége a tanulásra, céljaik elérésére és álmaik megvalósítására.

és mondhatod, hogy csak ellopják, lenyúlják a pénzt. nemcsak. szavazatokat is vásárolnak. szegény micskei, nagydobronyi, lévai és székelyudvarhelyi gyerekek szavazatát. és megmagyarázhatod, hogy de hiszen az egyház összefonódik az állammal. igen. elvonja az állam azoktól a multiktól, akiktől el tudja vonni, mert a bmw-től nem tudja, de a bmw wallistól elveheti, mert autó és motorkereskedést kósa lajos is simán elvezet, autó és motorgyárat aligha. szóval elszedik a pénzt a piacon, akiktől tudják és ebből egyházi segédlettel szavazatokat vásárolnak. igen. és ezek után a férfiak férfiaskodnak, a nők nőiesek, a gyerekek gyerekesek. ez a normalitás.

és erre jön az akadémikus értelmiség, hogy ezek nácik! nácik? az anna frank naplóját előadó debreceni hölgy nagyvaradon. náci? ez a revízió. nagyváradi zsinagógában beárazzák. az együttérzés ára 10 lej.

chrisred 2020.02.22. 08:19:06

@civisvarosi: Wittner Máriáról, Pelczné Gáll Ildikóról, Varga Juditról vagy Morvai Krisztináról legkevésbé a kislányosság jutna eszembe.

2020.02.22. 08:21:56

@ijontichy:
denagy.hu/wp-content/uploads/2020/02/magyar_elektra_olvaso_20_01_27_15-768x440.jpg
Szabó K. István rendezi Bornemissza Péter Magyar Elektráját a Csokonai Színházban. Klütemnésztra szerepében Ráckevei Annát láthatja a közönség, Elektrát Tolnai Hella, Oresztészt Rózsa László játssza. A díszletet Ianis Vasilitos, a jelmezeket Florina Vasilitos tervezte. Az előadás zenéje Ovidiu Iloc munkája.

a fidesz megveszi a román jelmeztervezőt, zeneszerzőt a magyar elektrához. unió erdéllyel. aztán budapest liberális népe erre azt mondja, hogy ez szavazatvásárlás. az én adómból ugyan ne tegyék. mert hogy ez a fideszt erősíti. a momentum erdélyben a román jelölteket támogatja, ez volt az ára annak, hogy fekete győr apukáját kinevezzék párizsban főhivatalnoknak, aki ugye korábban a fideszben ült. de majd ők váltják le a nert. tényleg? idővel a fidesz másodvonala válthatja le és valódi függetlenek.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 08:43:09

@civisvarosi:

"a fideszben a nők nőiesek."

Meg egyes férfiak is.

"és tényleg mitől snake?"

Halálos a mérge és lesből támad?

"a fidesz mindenféle ideológiát egyesít."

Az csak a szemfényvesztés, a parasztvakítás: milyen valós áruval fizetnek a fagylaltjukért a nyári hőségben?

2020.02.22. 08:44:41

@chrisred:
varga judit nőies és kissé gyerekes. szerintem abszurditást nácinak beállítani. és ő van a fidesz első vonalában. morvai krisztina is nőies és harcias anyáskodó. pelczné egy átlagos nő. wittner mária kisfiús. mert ő az 56-ban az eldobott árvából a forradalomban megedződött puskával hadonászó kisfiú maradt. a történetírás őt igazolta vissza.

a populista politika alapja azonban nem wittner mária. mert vele szemben a "pufajkás" horn gyulát választották. és utána a d-209-es medgyessy pétert. a szociális demagógia erősebben hatott, mint a múltba réved népi nacionalizmus. amit wittner mária a hányadtatott sorsából következően képviselt. a populizmus alapja a férfiaskodó, nemzetieskedő arcoskodás. és a populista politikusok mellett álló nők nőiesek, és orbán autokratikus viselkedése mellett varga judit gyerekesnek tűnik.

ez váltja fel a filozofikus bal-jobb felosztást. a gender. csak nem úgy, ahogyan ezt az lmbtq közösség elképzeli.

2020.02.22. 08:46:35

@neoteny:
de úgy halmerg és lestám lenne. és nem szigegő nyak. snake. és a neck az ugye valóban nyak.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 09:02:15

@civisvarosi:

"de úgy halmerg és lestám lenne"

De nem úgy van.

"és tényleg mitől snake?"

Halálos a mérge és lesből támad?

"a fidesz mindenféle ideológiát egyesít."

Az csak a szemfényvesztés, a parasztvakítás: milyen valós áruval fizetnek a fagylaltjukért a nyári hőségben?

2020.02.22. 09:12:06

@neoteny:
mészáros lölő propaganda lapjának nyomtatott címoldalán a vezető hír.
Thriller és szerelem, egy nap alatt
Puccini Tosca című operáját mutatták be péntek este a Csokonai Színházban. A Gábor Sylvie rendezésében színpadra állított alkotás címszerepében Miksch Adriennt láthatja a közönség, míg Caravadossit a debreceni Normából ismert Călin Brătescu játssza.
haon.hu/wp-content/uploads/2020/02/Naplocimlap20200222.jpg
a fidesz esetenként megvásárolja a román színészeket is. ezt ugye a magyar adófizetők pénzéből teszik. és a románokkal közösen újítják a fel a nagyváradi színházat az európai adófizetők pénzéből. így "mindenki" jól jár. a rendező egy németországból hazatért hölgy. Mire számíthat a közönség? Gábor Sylvie rendező vall a részletekről. „Egy ilyen helyzetben, ha a férfi megpróbál rámászni a nőre, akkor az a minimum, hogy a nő ágyékon rúgja”.

Bánegressy 2020.02.22. 09:12:31

me@chrisred:
vagy ez, aki a nat supervisora volt, vagy micsoda. ennek akkora farka lehet, hogy a mongúzok egyből riadót füjnak a láttán.

amúgy minden csak a látszat.
minden valamire való politikai erő ilyen nagyon átlátszó szimbolikus politizálással erősíti a szavazótáborának a kohézióját és teszi boldoggá őket.
az autokratikusabbak, főleg azért mert az erejüket állandóan, szünetmentesen demonstrálniuk kell. többnyire nyílt fenyegetésekben és kihívásokban. azt a +-szt tudják hozzátenni, hogy a mögöttük állóknak a táplálkozási láncban elfoglalt helyét biztosítja. ha valami gebasz lesz(pl pont az erőpolitikájukból adódóan), ti akkor is mindenképpen előbb kaptok enni és ha már nem lesz mit enni, akkor fölszolgáljuk nektek ezeket.
mi meg lopunk vígan és gazdagodunk, szintén a ti örömötökre.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 09:14:02

@civisvarosi:

"mészáros lölő propaganda lapjának nyomtatott címoldalán a vezető hír."

Kit érdekel?

"és tényleg mitől snake?"

Halálos a mérge és lesből támad?

"a fidesz mindenféle ideológiát egyesít."

Az csak a szemfényvesztés, a parasztvakítás: milyen valós áruval fizetnek a fagylaltjukért a nyári hőségben?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 09:15:48

@Bánegressy:

"ennek akkora farka lehet, hogy a mongúzok egyből riadót füjnak a láttán."

Csak a _gyenge_ mongúzok. :))

Egyébként pedig a foltos hiénák mátriárkális társadalmaiban a nőstények csiklója nőtt meg úgy, hogy pénisznek látszik.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 10:14:53

@civisvarosi:

"a gyerekek gyerekesek. székelyudvarhelyi diákotthont támogatnak."

Március elsejétől a tavaly 180-ról 140 milliárdra csökkentett közfoglalkoztatási kereten kell osztozkodniuk a megyéknek [...]

abdul hackeem 2020.02.22. 10:35:44

@civisvarosi: Aztán semmi ajvékolás, ha a kis nácibácik lesznek elhajtva.
Mint ahogy történt az a frankfurti focimeccsen. Nazis raus!

2020.02.22. 10:39:20

@neoteny:
ez esetben majd jól megbüntetik a fideszt a megyei közmunkások. csakhogy ezzel párhuzamosan a "foglalkozási paktum" a keretében az európai adófizetők pénzéből osztogatják a pénzt. munkahelyteremtő integrációra, amit a brüsszeli politbüró kitalál. és a fideszben kihasználnak. mert ebből vidéken egy hűbéri rendszert építhetnek ki. az ügyeskedő vállalkozókkal megosztják a hatalmat és a szerencsétlen sorsú embereknek is jut valamennyi.

de ez nem a fidesz találmánya, hanem az európai szocialistáké és a liberálisoké. mert hogy ugyanezen eszközökkel pénzelték a francia parasztokat, hogy azok ne forduljanak a párizsi elit ellen. és ez ott bevált eddig legalábbis. megválasztották macront. magyarországon ugyanezt a népi nacionalista retorikába csomagolja orbán. és azzal nyer vidéken. és budapesten dúl a kultúrharc. párizsban meg nem. erre mondja azt a fővárosi értelmiség, hogy ez fasizmus. akadémikusan valóban az. csakhogy az akadémikus bölcselet is fasisztoid. az a vidékiességet szorítaná ki, a néprajzot.

és eközben a télűző maskarádén a farsani múlatságon, a vásári komédiások szórakoztatják a nagyérdeműt hollandiából importált óriáskerékkel. klasszikus liberalizmus félfeudális-félkapitalista változatban. termelői piac és ingyenes népszórakoztatás (közszolgáltatás/szavatvásárlás).

2020.02.22. 10:44:20

@abdul hackeem:
felőlem váltsák le a fideszt. csak ezek a pártok legyenek annyira korrektek, hogy ne ajvékoljanak akkor, amikor őket váltják le. a fideszt is el lehet zavarni. a dk-t és a momentumot is el lehet. ők is ott ülnek a hatalomban. bizonyíthatják rátermettségüket országnak-világnak. eorþe. earth. zsidóul éretz. a föld ahonnan eredsz. ország-világ.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 10:45:56

@civisvarosi:

"ez esetben majd jól megbüntetik a fideszt a megyei közmunkások"

Hogyan? Megtagadják azt, hogy Székelyudvarhelyen óvodát építsenek?

"és tényleg mitől snake?"

Halálos a mérge és lesből támad?

"a fidesz mindenféle ideológiát egyesít."

Az csak a szemfényvesztés, a parasztvakítás: milyen valós áruval fizetnek a fagylaltjukért a nyári hőségben?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 10:47:32

@civisvarosi:

"előlem váltsák le a fideszt."

De mi lesz akkor, ha az új rezsim visszaköveteli a 7.2 tonnás színaranyborjút a Magyarországi Református Egyháztól?

abdul hackeem 2020.02.22. 11:01:05

@civisvarosi: Szvsz mindenkit minősít ebben a játszmában, hogy a nácik alkalmasabbak... (akár így van, akár nem)

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 11:03:53

@abdul hackeem:

"Szvsz"

Szerény vélemények ezen a blogon? :))

chrisred 2020.02.22. 11:07:10

@civisvarosi: Nekem mindegyik igazi pártkatonának tűnik, jó harcosnak, amúgy Stirlitzesen "könyörtelenek a Birodalom ellenségeivel szemben". Nem tudom, mi ebben a nőies.

chrisred 2020.02.22. 11:09:50

@civisvarosi: Fletót már elzavartuk, lényegében politikai hulla. Ha a Fidesz nem reklámozná, már régen eltűnt volna a süllyesztőben, nagyjából Thürmer szintjén.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 11:10:00

@chrisred:

"amúgy Stirlitzesen "könyörtelenek a Birodalom ellenségeivel szemben""

Heh-heh, ez jó volt.

2020.02.22. 11:20:15

@neoteny:
azt a pénzt a magyar református egyház kapta. amiben kis-magyarország, erdély, kárpátalja és a felvidék reformátussága újraegyesült. a ceremónia az ep választások előttre esett. tőkés püspök brüsszeli képviselő volt. ez volt az egyik kampányesemény. és ennek az 5, 10, 15, stb. évfordulói is az ep választások kampányidőszakába esnek. na de ez rendben is van, mert hogy az unió erdéllyel való újraegyesülést is jelenti a jobberek számára legalább is. ha a ballerek győznek, akkor vissza az egész. a székelyudvarhelyi gyerekek ehetik a románok kenyerét, vagy srí lankaiakét.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 11:26:24

@civisvarosi:

"azt a pénzt a magyar református egyház kapta."

Nem.

De még ha az is kapta volna, akkor is:

könnyen jött, könnyen megy

Te csak ne vonogasd a vállad a Fidesz leváltása meg az egyházak számonkérése témakörben: sírásra görbülne a te szájacskád széle attól.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 11:27:23

@civisvarosi:

"vissza az egész. a székelyudvarhelyi gyerekek ehetik a románok kenyerét, vagy srí lankaiakét."

_Ezért_ nem bocsánatos bűn gazdaságtani analfabétának lenni.

ijontichy 2020.02.22. 11:29:50

@civisvarosi: "a fidesz esetenként megvásárolja" "a magyar adófizetők pénzéből teszik"
Miből is vásárol a fidesz, ami egy politikai párt? Tagpénzből vásárolhatna. Látod, látod, megmondtam, hogy megbillentél. A pártod lassan már mindenekfelett. Noooormális? :-(

@chrisred: Ha jobban megnézed mondjuk a Jucus képét, látni fogod a kemény, férfias vonásokat, amit elsősorban a hajviselet lágyít (ezért első blikkre megtévesztően nőies :-) ).

2020.02.22. 11:33:38

@chrisred:
a zri legutolsó mérése szerint ha most vasárnap lennének a választások, akkor az alábbi pártok a mellékelt szavazati aránnyal kerülnének a parlamentbe.
- fidesz 52%
- dk 14%
- momentum 10%
- jobbik 9%
ebből egyáltalán nem úgy tűnik, hogy az ellenzéki értelmiség leváltotta a dk-t és gyurcsányt. a hírek szerint a fővárosi mszp egy része éppen most készül átlépni a dk-ba. ami lehet, hogy egy puccskísérlet. csak ez esetben a gyurcsányista nyugdíjasok szavazatai is elvesznek. jelenleg ők a második erő. aztán értem, hogy majd őket megszólítja a fővárosi momentum valahogy. és a vidéki jobbikot. és ez majd működik 22-ben, ahogyan az önkormányzati választásokon.

csakhogy okt. 13-án helyi egyesületek győztek szerintem legalábbis leszámítva budapestet ahol az ellenzéki pártok elnökségének belső körei vehették át a marshallbotot. és ennek mintájára megvalósulhat az "összefogás". felőlem hozzák létre. és váltsák le a fideszt. csak nem értem, hogy az miért lenne jobb. esetleg valódi függetlenekre volna szükség. nem pedig a a 2010 előtti pártelitre és gyerekeire.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 11:42:19

@civisvarosi:

"a zri legutolsó mérése szerint"

Igen, igen, de milyen valós termékkel fizet a ZRI a nyári hőségben a fagylaltjáért?

2020.02.22. 11:48:23

@neoteny:
semmilyennel. és ebből következően a zri tevékenysége politika tárgya.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 11:51:13

@civisvarosi:

"semmilyennel."

Akkor oszthatják az észt a jó árja édesanyjuknak.

2020.02.22. 11:57:26

@neoteny:
a zri (ipsos) nyugati árja. de nem nyugati árják ületek a wermacht vezérkarában, nem ők olvasták a völkischer beobachter-t, hanem a szántó vető magyar jobbágyparasztok. a keleti végeken. a nyugati árjáknak ezeknek semmi közük nem volt.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 12:01:22

@civisvarosi:

"a zri (ipsos) nyugati árja."

Az lehet, de az, hogy kurvák akik az általuk pénzért szopott faszt dícsérik nyilvánosan: biztos.

ijontichy 2020.02.22. 12:14:52

@civisvarosi: "csak nem értem, hogy az miért lenne jobb." A versenyt vissza kell helyezni jogaiba. A kapitalizálódásnak (nevezzük bárminek, eredeti tőkefelhalmozásnak... stb.) be kell fejeződnie, mégpedig valós piaci körülmények között. Ez nem lesz se szép, se erkölcsös, de hát te sem vagy az (csak álszent :-) ). Ez így is, úgy is meg fog történni, legkésőbb vitya megpusztulása után. A lölö-féle strómanok, az állami hátszéllel életképes vállalkozások eltűnnek. A fenntarthatókban jelentős tulajdonosi átrendeződés megy majd végbe. A "fidesz-tető" lekerül a társadalom "kuktájáról", és akkor majd meglátod, mekkora is a lefojtott nyomás (még az idilli cívisvárosodban is). Még a "haveri körödön" belül is lesz diszkrét hirig, az tuti ;-). És persze lesz kéz kezet mos, sok-sok partizán :-) nomeg újabb 40+ elvesztegetett év.
Tragikomikus, de a ner fennmaradását épp a nagyon fejlett libdem+kapitalista környezet teszi lehetővé. A magyar társadalom (a többség, igen a többség!) pedig kádári mintára berendezkedett túlélésre, hiszen az ország nem élhetetlen (ahogy Kádár idején sem volt az), csak egy középszar hely, ahol a középszer diadalmasan gagyog, s ragyog.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 12:26:42

@ijontichy:

"A magyar társadalom (a többség, igen a többség!) pedig kádári mintára berendezkedett túlélésre, hiszen az ország nem élhetetlen (ahogy Kádár idején sem volt az), csak egy középszar hely, ahol a középszer diadalmasan gagyog, s ragyog."

Hát körülbelül ez.

Tegnap találtam egy filmet a YouTube-n "Ceausescu: King of Communism" vagy ilyesmi címmel. Csak az első 10 percet néztem meg, de abból megtudtam valamit, amit eddig nem tudtam: 1968-ban a csehszlovákok megszállásának másnapján az akkor még nem túl nagy profilú Ceausescu nyilvános beszédben ítelte el az 5 (?) szocialista ország részvételét az akcióban. És _ez_ volt a hordozórakéta, ami a magasságokba repítette őt. Populista nacionalista politika. Román értelmiségiek nyilatkoztak, hogy ismét büszke lehetett valaki a románságára.

2020.02.22. 12:27:44

@neoteny:
chrisred szerint az ellenzéki értelmiség leváltotta gyurcsányt. a dk az ellenzék legerősebb pártja. és kétségtelen, hogy a momentum próbálja kiszorítani. chrisred szerint gyurcsányt a fidesz reklámozza. ezek szerint a liberális értelmiség sztárriportere kálmán olga is a fidesz ügynöke. persze lehet, hogy gyurcsányt megpuccsolja gyurcsányné. őt pedig fekete győr andrás. lehet ilyen terv. kérdés, hogy az ellenzéki támogatók adatbázisa kinek a kezében összpontosul. amihez még karácsony gergelynek is lesz néhány szava. és annak a kampánycsapata, barátaik, és az ő barátaik telefonálják körbe kampány napján az országot, hogy szavazatok ránk lécci, lécci, mert o1g. a cöf aktivisták pedig azt mondják, hogy komcsik, libsik, soros, gyurcsány, apró-dobrev klán, stb. mert hogy ez a mozgósítás.

és csak annyit állítok, hogy amíg ez lesz az uralkodó, addig normális közélet. és ez addig tart, amíg az egyik ki nem üti a másikat. lehet, hogy nem történik meg 22-ben, sem 26-ban vagy 30-ban. ha az ország csődbe megy, akkor megbukik a fidesz. ha nem, akkor nem. ez ugye a papírforma. ebből következően az ellenzék betlire játszik. gyurcsány is. és abban még mindig ő tűnik a legnagyobb spílernek.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 12:33:44

@civisvarosi:

"chrisred szerint"

És milyen igaza van.

"az, hogy a piacon nem kell valós árut termelni"

Ld. pl. dr. Papp esetét.

2020.02.22. 12:39:43

@neoteny:
ceausescu aligha nyert volna szabad választást. jaruzelski tábornok sem. tito a jugoszláv konszolidáció időszakában inkább, kádár még inkább.

2020.02.22. 12:42:54

@neoteny:
az ellenzék legerősebb pártja a dk mind a hat közvélemény kutató cég legutóbbi országos mérése szerint (medián, nézőpont, zri, századvég, publicus, idea). aligha lehet azt állítani, hogy az ellenzék leváltotta gyurcsányt.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 12:44:47

@civisvarosi:

"ceausescu aligha nyert volna szabad választást."

Ügyes politikus volt: megszervezte azt, hogy ne függjön a sok szőröstalpú román szavazatától. ;-)

"az, hogy a piacon nem kell valós árut termelni"

Ld. pl. dr. Papp esetét.

2020.02.22. 12:48:06

@neoteny:
orbán függ a szavazóitól. a familáris köreitől. persze ez egy kölcsönös függelmi helyzet. és valójában ez az ügyes politika.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 12:48:51

@civisvarosi:

"(medián, nézőpont, zri, századvég, publicus, idea)"

Kurvák mind.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 12:49:32

@civisvarosi:

"orbán függ a szavazóitól."

A balfasz.

2020.02.22. 12:57:57

@neoteny:
a fidesz egy kiterjedt familiáris hálózat. bekapcsolatam a köztévét. azt harsongta, hogy valaki milyen csodálatos halász a tisza tónál. az egyetlen tó, amelyik folyó. és az egyetlen folyó, amelyik áll. van-e még egy ilyen csodálotos képződmény a nagyvilágban. és ezen a gyönyörűséges tájon élnek a csodálatos magyarok. tehát egy ilyen idilli képet festenek fel. ami egy vidékies országimázs. és erre az ellenzéki értelmiség azt mondja: szar. középszerű. na jó, de vajon miért szavazzanak a a szarozásra a tisza tó mellett élők? erre budapest "liberális" népe szavaz, mert ők a szarozással próbálják a minisztériumi főosztályokat visszaszerezni. ahová beültek gulyás gergely barátai, szijjártó péter és a dunakeszi futsal csapat.

ijontichy 2020.02.22. 13:05:30

@civisvarosi: "az ellenzék leváltotta gyurcsányt." Gyurcsányt a saját pártja képes volt leváltani (anno). A fidesz erre belátható időn belül (avagy soha) nem lesz képes, holott az alcsúti konda díjnyertes kanija sokkal kártékonyabb (bizonyíték rá a tíz év). Akkor most kinek is Mo. az első??? ;-)
Gyurcsány szimplán egy hiperaktív, exhibicionista és rémrossz politikus, akinek van pénze a hobbyjára (ráadásul a pénzét sokkal legálisabb körülmények között szerezte, mint vitya; meg se próbálj hazudozni! a kapcsolati tőke felhasználásával történő vagyonszerzés és a jogalkotói+végrehajtó hatalom birtokában történő vagyonszerzés között ég és föld a különbség).
Annak, hogy hiperaktív feri nem tűnt el a süllyesztőben, két oka van:
- a fidesz meg sem próbálta a gazdasági hátterét kicsinálni (okkal persze).
- tulajdonképpen az egyetlen, akinek nem zsenánt a pöcegödörben iszapbirkózni, de be kell látni, a pöce az bizony vitya natív környezete. Felülmúlhatatlan eleganciával (igen ez a legjobb szó rá) űzi ezt a sportot, s gyakorlatilag verhetetlen mindaddig, amíg a közönség vevő erre a látványosságra.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 13:18:14

@civisvarosi:

"a fidesz egy kiterjedt familiáris hálózat."

És _semelyikük_ sem fizet valós áruval a fagylaltjáért a nyári napmelegben.

_Ez_ a turáni átok. Meg a szíriuszi is. Meg a kelet- és nyugat-árja átok is. Csak az egyén meg a világ.

2020.02.22. 13:22:15

@neoteny:
tegnap ki járt errefelé? "lófasz" laci bácsi. na, ugye érthető, hogy a természettudományban nincs kultúrharc. ez vicc része. csak ezeket komolyan veszitek. úgy is, hogy odaírom. vigyázzál csalás is van ám a kommentben. úgy is.

az akadémikus bölcselet vagy annak egy része népellenes. lovász ragaszkodott, hogy ezt egyben tartsák. egyben vették el. és a fidesz másodvonalában ódákat zengtek róla a függetlenekkel.
mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/id/2406503
laci bácsi elmesélte, hogy amikor a pólya györgy a parkban véletlen bolyongva mindig ugyanahhoz a padhoz tért vissza, akkor rájött, hogy látszólagos véletlenek a világban. és a közönség tapsolt. majd ugyanezek beszavaznak a fideszre és lovász ellenlábasára palkovicsra. akit nem hívnak meg előadni, hogy meséljen nekik a régi időkről.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 13:27:02

@civisvarosi:

"tegnap ki járt errefelé? "lófasz" laci bácsi."

Ő kicsoda, és főként milyen valós áruval fizet a fagylaltjáért a nyári nap hevében?

2020.02.22. 13:35:27

@neoteny:
dehogy nem. a fidesz a (félfeudális) termelő közösségeket csatornázta be. és azok családtagjait ülteti be a közintézményekbe. a régi községi, járási, megyei párttitkárok helyébe ültetnek lojális népi nacionalistákat. ebbe illeszkedik be a multinacionális gyáripar (félkapitalista) pénzügyi megtámogatása. ezekből megfelelői az élüzemek. kgst 2.0 a nyugat német elvtársakkal. ez az ország nagy részét viszonylag jól működik leszámítva a fővárost. budapest "liberális" népe számára a termelő piac ismeretlen. ők fogyasztó társadalom lennének. nekik nincsenek árutermelő családtagjaik. a dolgozó néptömegek a fidesz oldalán állnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 13:39:17

@civisvarosi:

"a fidesz a (félfeudális) termelő közösségeket csatornázta be."

Igen, hogy a Fidesz familiárisai fogyaszthassanak termelés nélkül. Ezért nem fizetnek ők valós áruval a nyári hőségben elfogyasztott fagylaltért: ezért vannak Ruzicskáék eladósodva a banknak az új BMW-jükért, mert nem emelhetik a fagylalt árát mert akkor kiakolbólítanák őket a Fidesz2-ből.

Nagyon kemény a NERtárs élete. Mert kevesebb valós áru kerül megtermelésre, mint fagylalt.

2020.02.22. 13:44:47

@neoteny:
lovász laci bácsi állami közszolga. nem piac. az mostan farsangi múlatság és maskarádé.
www.hajdupress.hu/uploads/files/rovatok/finom/megkezdodott-a-debreceni-mangalica-fesztival-fotok/551564d345fe7_orig.jpg
ez a feudális árupiac. kapitalista változatban. familiáris (családias) gyerekeknek.
www.hajdupress.hu/uploads/files/rovatok/forum-debrecen-te-es-mi/remek-hangulatu-farsang-a-forumban/5a7fc1ec13b5f_orig.jpg
őket a samsung és társaik támogatják. de a samsung magyarországi üzemei függnek a fidesz támogatástól. csak azok is ugye vidéken vannak. mindez a fővárosban értelmezhetetlen. mert ott nincs termelő piac.

2020.02.22. 13:48:46

@neoteny:
ne viccelj már. magyarországon a valós árut (nem a dzsídípít, hanem abból a valós árut) a fidesz vagy függetlenek teremeli meg. ellenzéki termelő vállalkozás nincsen. vagy ha van, akkor az támogatások nélkül elbukott a világversenyben. mert állami támogatás nélkül termelő vállalkozás nem nagyon tud fentmaradni legalább is az európai adórendszerben. nyugat-európában sem. ezért hozták létre a pályázati rendszert. ami a központi kormányzatok köré szerveződő familiáris közösségeket eredményez.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 13:52:36

@civisvarosi:

"lovász laci bácsi állami közszolga."

Bezony: ő _sem_ valós áruval fizet a fagylaltjáért.

"nem piac."

Bezony: Ruzicskáék azért nem tudják a fagylaltjuk árát emelni, mert "Lófasz" Laci bácsi viszi dr. Papp csemetéjét fagyizni.

"ez a feudális árupiac."

Ha az lenne, akkor Ruzicskáék tudnák a fagyijuk árát emelni. De nem tudják, mert Fidesz2-es martalócok valótlan áruval fizetnek a fagyijukért. Ruzicska bácsi meg mégsem mondhatja nekik azt, hogy ugyan húzzanak már el a nyugat-árja anyukájuk irányába. Mert Ruzicska bácsi egy familiáris, és az ember nem beszél így a famíliájával. "Lófasz" Laci bácsit is csak kedvességből, barátságosan szólítják így.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 13:58:47

@civisvarosi:

"ne viccelj már."

Én soha nem viccelek: én mindig komoly vagyok, mint a vírusos hasmenés.

"magyarországon a valós árut (nem a dzsídípít, hanem abból a valós árut) a fidesz vagy függetlenek teremeli meg."

Ha így lenne, akkor Ruzicska bácsi tudná a fagyija árát emelni, mert valós áruval fizetnének neki. De nem fizet valós áruval egyik tolvaj sem, szóval Ruzicska bácsi a bajsza alatt káromkodva kapargatja a zselátót a Papp-csemete cukrostölcsérébe. Amiért "Lófasz" Laci bácsi közszolga fizet valótlan áruval.

2020.02.22. 14:24:59

@neoteny:
azt értem, hogy a fidesz politikája társadalmi feszültségekhez vezet. csak szerintem ezeket a feszültséget a választók az ellenzéken vezetik le feltéve, hogy a kormány nem viszi az országot csődbe, vagy csődközeli állapotba. azért, mert a kapitalista túlfogyasztás állapotában a költségvetési szigor (secure) és a kvázi egypártrendszer jelenti a biztonságot. erős kezű jobbos kormányzás. persze ha a forintgazdaság erősen meginog, vagy megborul, akkor a kormányzati hatalom az ellenzék ifjú szerencselovagjainak ölébe is odahullhat. momentum se esélytelen. csak ugye ott van gyurcsány. akit gyurcsányné válthat le. de ezek után is nehezen képzelhető el összehangolt kormányzás. úgy, hogy még ott van a jobbik felheccelt szavazóbázisa. és még a fidesz.

sokkal egyszerűbb megoldás egy ellenzékváltás. ahhoz azonban előzetesen a libsi networkot szét kell verni.

ijontichy 2020.02.22. 14:25:31

@civisvarosi: ""magyarországon a valós árut (nem a dzsídípít, hanem abból a valós árut) a fidesz"
Hát nem csodás? Egy politikai párt, ami valós árut (is) termel. Tiszta téeszmelléküzemág, Fidesz VGMK (vagy inkább PGMK?), semmi fantázia. Mondom én, hogy a bolsi örök. De tényleg, mi a cél? A "tízmillió párttag országa"? :-)

Amúgy csak szólok, hogy a polihisztorok kora rég lejárt. Ezért aztán sikertelenek is vagytok.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 14:32:07

@civisvarosi:

"azt értem, hogy a fidesz politikája társadalmi feszültségekhez vezet."

Igen, Ruzicska bácsi meglopva érzi magát, amikor a sok valótlan árut el kell fogadnia fizetségként az igencsak valós fagyijáért cserébe.

Így termelődik a társadalmi feszültség, mint ahogy a holokauszt is a zsidók ármánykodására volt válasz.

Szóval jobb, ha vigyáz a sok valótlan árutermelő, nehogy összeálljon Ruzicska bácsi unokája a gyügyei paraszt unokájával és kicsavarják a Ruzicska-féle fagyit a dr. Papp-csemete kezéből miközben ő sétál a Debreceni Nemzetközi Iskolába.

Vagy vannak városházi hajdúk akik a dr. Papp-család védelmét ellátják? mert _őket_ mindenféleképpen valós áruval kell megfizetni.

2020.02.22. 14:32:50

@ijontichy:
igen, a fidesz a vidéki téeszcséket, a várásoban vállalati géemkákat vezet. utóbbiak a multik (aka. élüzem) beszállítói. ez termelő gazdaság. nemcsak magyarországon, hanem európában is egyre inkább. kgst 2.0.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 14:33:10

@civisvarosi:

"persze ha a forintgazdaság erősen meginog, vagy megborul"

Ha?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 14:34:16

@civisvarosi:

"igen, a fidesz a vidéki téeszcséket, a várásoban vállalati géemkákat vezet."

Hát ez az: a 'vezetéssel' lófaszt termel, nem valós árut.

2020.02.22. 14:46:28

@neoteny:
ezen múlik. a fidesz 2 ezer méteres nemzeti színű szalagot adott át a bihar/bihor megyei nőszövetségnek. amiből a szorgos kezek 10 ezer konkárdát készítenek és süteményeket sütnek.
haon.hu/wp-content/uploads/2020/02/+otf/1399x571/Qh4pjgbZzdYxiJ1dbMQEn05PVF9WRVJZX1NFQ4Ru5ZeMn__iHGCRz53IezWpE5QCohdpd1mmPx1HgdQbNarH8KCgaTmhXl5__idc6eKg==/P1022708-scaled.jpg
ha forint gazdaság erősen meginog, vagy megborul, akkor nincs süti. és úgy az éhes szájak aliganem a fidesz ellen fordulnak. de ha nem, akkor nem.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 14:48:40

@civisvarosi:

"ha forint gazdaság erősen meginog, vagy megborul"

Ha?

ijontichy 2020.02.22. 15:02:39

@civisvarosi: "hanem európában is egyre inkább. " :-)))))))
Mondod te, aki a pártpíárból tudja, mi van Európában? Azért ennyire nem kéne rettegni, hogy a párt (A PÁRT!!!) azelőtt kerül múlt időbe, hogy békében élvezed a nyögdíjadat (plusz a 200 dolcsik hozadékát, ha jól fekteted be).

"ha forint gazdaság erősen meginog, vagy megborul," látod ezért volt hiba a prímás szerepét felvállalni a devizahitel válságban, de hát a főnököd is csak egy hiperaktív exhibicionista, aki nem bírt magával. Úgy hallom, megint szépen nő a lakossági adósság állomány. Esélyes, hogy lesz még okom vigyorogni (persze félszívvel).

Btw. Házioltárt állítottál már "A PÁRT"-nak, logóval, vitya-mellszoborral (á la V.I.), tagkönyvvel és narancshéjjal (utóbbi jó szobaillatosító) ;-).

2020.02.22. 15:05:36

@neoteny:
attól függ, hogy mi kerül válságba. ha a bmw group csődbe menne, akkor debrecenbe 0 darab autót szerelnének össze. és ez esetben debreceni is csődbe menne. az egyetemen jelenleg tanuló 10 ezer mérnök aligha találna jól fizető munkát. ha a bmw kínai vegyesvállalatát nacionalizálják, akkor debrecenben a bmw akár évi 1 millió autót is összeszerelne úgy, hogy nincsenek olcsó kínai üzemek. tehát a 10 ezer mérnök hallgató jól fizető állást kapna debrecenben és környékén. ez esetben kis kína, egy új gyárváros épülne az m35-ös autópálya mellett. ez két szélső forgatókönyv és egyik sem elképzelhetetlen.

2020.02.22. 16:42:31

@neoteny:
egy "honfitársad" véleménye a közgazdaságtanról.
makronom.mandiner.hu/cikk/20200220_david_orrell

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 17:58:48

@civisvarosi:

"attól függ, hogy mi kerül válságba."

"ha forint gazdaság erősen meginog, vagy megborul"

Ha?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 18:18:32

@civisvarosi:

"egy "honfitársad" véleménye a közgazdaságtanról."

Amivel könnyen egyetértek:

"A főáramú közgazdaságtannak nem is célja, hogy megértse a gazdaságot"

... de aztán tovább olvasom, és csak kibukik belőle a balfasz Canuck:

"Tizenegy gazdasági mítoszról írok a könyvemben. Az első, hogy a gazdaságot le lehet írni gazdasági törvényekkel."

Akkor meg mit pofázik? semmi nem lehet igaz abból, amit mond.

Nagy matematikus belebukik az első lépésébe.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 18:23:38

@civisvarosi:

"Akkor a közgazdaságtan tudományos módszereket és nyelvet használ, de ez egy álca, mert nincs valódi tudományos alapja?

Az a baj, hogy a newtoni fizika mechanisztikus eszközeit használja anélkül, hogy értené ennek a régi megközelítésnek a korlátait."

Igen, pontosan ez volt Hayek díjátadó beszédének témája:

www.nobelprize.org/prizes/economic-sciences/1974/hayek/lecture/

Kis balfasz úgy csinál, mintha ő találta volna fel a spanyolviaszt.

2020.02.22. 18:30:54

@neoteny:
mert te biztosan tudod, hogy egy válságban a magyar gazdasággal mi történik?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 18:36:52

@civisvarosi:

"mert te biztosan tudod, hogy egy válságban a magyar gazdasággal mi történik?"

Mindenki tudja: azért mondják azt, hogy "válság van".

2020.02.22. 18:53:05

@neoteny:
a válságban valami összeomlik. annak szükségképpen vannak vesztesei, de nyertesei is lehetnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 18:58:11

@civisvarosi:

"a válságban valami összeomlik."

No látod: még te is biztosan tudod azt, hogy mi történik egy válságban.

"annak szükségképpen vannak vesztesei, de nyertesei is lehetnek."

Ezt már Rhett Butler megmondta a "Gone with the Wind"-ben.

2020.02.22. 19:05:40

@neoteny:
az ellenzéki filozófuskört fújja el a szél, vagy a kormánypártit. vagy ezt is azt is.

2020.02.22. 19:11:49

@neoteny:
a szakképzési központ ezzel a német videóval reklámozza magát. szakmunkásokra lesz szükség.
www.youtube.com/watch?v=cUpXKWBLoMQ
az ellentábor azt mondja, hogy jön a mesterséges intelligencia, a robotizáció, és a handwerk már nem kell. a társadalomkritika a legfontosabb. arra kell nevelni az ifjúságot.

ijontichy 2020.02.22. 19:14:11

@neoteny: "de nyertesei is lehetnek."
Csípem a Jeremy Irons alakította John Tuld figuráját a Margin call-ban. Annyira szemét, hogy az már pozitív :-)

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 19:59:32

@civisvarosi:

"az ellenzéki filozófuskört fújja el a szél"

Egy válságban? nem vagy te annyira nyeretlen kétéves, hogy ilyen gagyit árulgass.

2020.02.22. 21:45:08

@neoteny:
a soros alapítvány végleg elvesztheti jelentőségét. elszedik alex pénzét. az nem lehet?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 21:51:00

@civisvarosi:

"a soros alapítvány végleg elvesztheti jelentőségét."

Lehet. Meg az is lehet, hogy _soha_ nem veszíti el a jelentőségét.

De mivel a Nap egy vörös óriássá fog válni a következő milliárd évben or so, az én állításom csak ennek a határhelyzetnek a figyelembevételével érvényes.

2020.02.22. 21:58:12

@neoteny:
így van. egy esetleges válság tovább polarizálná a közéletet. és ebben csak azt lehet valószínűsíteni, hogy vagy a kormánypárt (orbán familiárisai) vagy a kormányellenes értelmiség (soros hálózat) marginalizálódik. lölö is elvesztheti a vagyonát. alex is. viszi a pénzt bécsbe. egy részét kurz is elszedheti. őt se kell félteni. egyiket se.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 22:00:53

@civisvarosi:

"egy esetleges válság tovább polarizálná a közéletet."

Nah, a közéletet az olyan sátánfajzatok polarizálják mint te is vagy. Meg az okostojás Canuck 'gazdaságtani szakértő'.

2020.02.22. 22:19:18

@neoteny:
a polariser anagrammája: pro israel.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.22. 22:25:35

@civisvarosi:

4 Akkor Jézus viteték a Lélektõl a pusztába, hogy megkisértessék az ördögtõl.

2 És mikor negyven nap és negyven éjjel bõjtölt vala, végre megéhezék.

3 És hozzámenvén a kisértõ, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké.

4 Õ pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik.

5 Ekkor vivé õt az ördög a szent városba, és odahelyezé a templom tetejére.

6 És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az õ angyalainak parancsol felõled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kõbe.

7 Monda néki Jézus: Viszont meg van írva: Ne kisértsd az Urat, a te Istenedet.

8 Ismét vivé õt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsõségét,

9 És monda néki: Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem.

10 Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.

11 Ekkor elhagyá õt az ördög. És ímé angyalok jövének hozzá és szolgálnak vala néki.

2020.02.23. 07:32:51

@neoteny:
már csak az a kérdés, hogy kik az ördögök a pusztában. azok, akik a világ összes népe felé képzelik magukat avagy a jobbágyparasztok.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.23. 08:13:17

@civisvarosi:

"már csak az a kérdés, hogy kik az ördögök a pusztában."

Akik "megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsõségét".

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.23. 09:29:31

@civisvarosi:

"valaki csak úgy tudja megmutatni a világ minden országát és azok dicsőségét, hogy azok fölé képzeli magát."

Lehet; de te ezt teszed.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.23. 11:45:33

@civisvarosi:

"szerintem a populista politika azon alapul, hogy a nők nőiesek, a férfiak férfiasak."

Kinek mutogatod ezt a dicsőséget, sátánfajzat?
süti beállítások módosítása