A kapitalizmus (szabad piacgazdaság) mellett ezer meg egy jó indok és érv van -- szemben mindenféle részint elmúlt, részint horrorisztikus alternatívájával. Nem rekapitulálok ezekből egy darabot sem, mert akinek felnőtt korára nem sikerült megérteni őket, az eztán sem fogja. Az maradjon csak Mac szocialista.
Egyetlen egy érvet szeretnék mégis felemlegetni, amely nem tartozik a sztenderd érvek körébe: tudniillik annak a megértetését, hogy mivel is telik egy "kapitalista" élete, kapitalistán értve azt, aki a versenygazdaságban próbál boldogulni (vállalkozóként, tulajdonosként) szemben azzal a nagyon szűk körű társasággal, amelyik a tőkéje kamataiból vagy feléléséből él. A szocik valahogy mindig összekeverik ezt a kettőt, a 99,9%-ot a 0,1%-kal (csak a piaci populációt nézve, kivéve belőle -- pedig nem okvetlenül kéne -- az alkalmazottakat). Röviden: az így definiált kapitalista -- sokan látástól vakulásig -- dolgozik. Jé. A szocialista érzelmű véleményformálótól, a beosztott vállalati dolgozótól, a köztisztviselőtől semmi nem különbözteti meg. Az előbbitől -- a social (justice) warriorok színkavalkádjától -- is csak annyi, hogy nem mások pénzével foglalkozik, hanem a sajátjával. Ez a furcsa embertípus úgy döntött, nem a világot akarja megváltani egy sok szenvedést okozó ideológia nevében, hanem inkább a családjáról, magáról és effektíve -- az adószolgálatán keresztül -- a szegényekről gondoskodik.
Kissé unalmas a szájbarágósdi, de azért aktuális mindig, mert a szocik vajszínűtől alvadt vérszínűig terjedő árnyalatai valamiféle erkölcsi felsőbbséget tulajdonítanak maguknak az önző kapitalistákkal szemben; azzal, aki "közéleti tartalmakat" olvas, folyamatosan szembejön ez az élmény. Emögött én elég magas fokú zavarodottságot látok különösen így a XX. század után, ezért nehezen veszem komolyabban annál, hogy minden századik posztomat ennek szentelem a felvilágosító munkám reménytelen epizódjaként. Megjegyzem itt, szocinak lenni contradictio in adjecto (önellentmondás): szoci társadalmak nincsenek, mindegyik működő társadalom kapitalista (vagy terrorista), a kváziszociság a kapitalizmusból él és legfeljebb azon tud koherensen rágódni, hogy milyen adósávban mennyit vegyen el a magamfajta dolgozótól. De ettől kezdve már nem szoci, hanem társadalommérnöki álmokat dédelgető, de a kapitalizmus pénzén élő social warrior (item, libertárius barátaimnál sokkal megengedőbb vagyok: a szükséges rossz).
Lám, a megvalósult szocializmusokban (=terrorállam, vö. Észak-Korea) nincsenek feltűnően sokan. (Nyilván, mert már megvalósult :) )
PS. És igen, vannak nagyon gazdag emberek. De a nagyon gazdagok nagyon nagy része -- legalábbis a bűnös Nyugaton -- a saját tehetségéből gazdagodott meg. De olyanok végképp nagyon nagyon nagyon kevesen vannak, akik az állami törvényhozásra befolyással lehetnek a saját továbbgazdagodásuk és hatalmuk érdekében. Miattuk kidobni a messze legnagyobb közhasznot hozó gazdasági rendet -- hát az nagyon nagyon nagyon nagy butaság lenne.