1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.12.08. 16:05 HaFr

Pusztulásban. Egy teljesen értelmetlen dráma részesei vagyunk

Még az abszurditásnak is van értelme (mint az értelem inverze, amely az emberi és közösségi értelem hiányosságaira mutat rá és ekként élvezhető, de legalább tanulságos művészetet tud létrehozni), de annak, amit Orbán művel az országgal: semmi. Azt képzelni (delirálni), hogy a -- vegyük elő:…

387 komment

2019.12.03. 06:10 HaFr

Vallástalanul boldogabb? Magyarország itt is rosszul teljesít

A kivételek ellenére kutatások szerint erős korreláció mutatkozik egy ország fejlettsége (fejlődőképessége) és vallástalansága (elvallástalanodása) között. Ugyan a fejlődésnek és a vallásosságnak is megvannak a maguk árnyoldalai, egy harmadik típusú mérés, a boldogságindexek, mégis inkább a…

224 komment

süti beállítások módosítása