1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.07.28. 10:01 HaFr

Mi is Orbán célja? (Tusványosi tanulságok)

Orbán Viktor még a jóindulatú hívő számára is talán erőltetetten, de egyetlen narratívába rendezte az utóbbi harminc év magyar politikatörténetét és ebben a narratívában helyet talált minden korábbi törekvésnek, az ellenfeleiének is, kivéve a szabaddemokratákét, akiknek a brandjéhez a liberalizmus…

68 komment

2019.07.22. 13:32 HaFr

Miért lenne jó mindenkinek, ha erősödni tudna a konzervativizmusunk?

A konzervativizmusé a legplasztikusabb politikai hozzáállás. Genetikusan a konzervatív gondolat a felvilágosodásra való reakció szülötte, de nem reakciós abban az értelemben, hogy a felvilágosodás előtti állapotot akarná visszaállítani. Ez irracionális, terméketlen, szánalmas és egyúttal veszélyes…

230 komment

süti beállítások módosítása