1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.12.30. 19:13 HaFr

A Momentum gazdaságpolitikájáról: millió, millió, millió rózsaszál

 Képtalálat a következőre: „millió rózsaszál”

Először is, a Momentum számára harmadlagos kérdés a gazdaságpolitika, mert az egész politikai valósága -- amely sikerrel járult hozzá az ellenzéki erőviszonyok átrendezéséhez -- a választói érzelmi elkötelezettségének kialakításáról szól, nagyon kevés megfogható üzenettel, esztétizáló üzemmódban. Az esztétizáló populizmus (jelszavai: fiatalság, dizájn, lájfsztájl, képzelőerő, szépség, Sturm und Drang [vihar és vágy]) azt jelenti, hogy a vele való azonosulás kevésbé terheli meg az értelmet és az argumentatív képességet, mint amennyire jólesően helyettesíti éppen az ezek míveléséhez szükség individualizmust az új érzelmi közösséggel. A Mometum nem megértést, hanem ráérzést vár el a választóitól -- és ismerve a választói képességeket, ez nem is olyan rossz döntés. Egy ilyen politikai stratégiában azonban nincs túl sok helye a gazdaságpolitikai témáknak.

Ezért amikor a Momentum gazdaságpolitikai szakkolégiumának két tagja, jelen esetben Naszádos Zsófia és Prinz Dániel publicisztikában próbálják vázolni pártjuk ez irányú elképzeléseit, ott lappanghat a gyanú az olvasóban, hogy ennek nem is szabad nagyon egzakt, világos műnek lennie, mert az rombolná az adott politikai stratégiát. És így is esik. Amikor azzal vezetik be az írást, hogy ha a gazdaságpolitikát nézzük, "a kormány az NB1-ben focizik, az ellenzék a megye kettőben", akkor a saját pártjukról is beszélnek, kivéve, hogy a Momentum esetében a megye kettő szándékos választás. Nézzen magába az olvasó: mit tud a Momentum gazdaságpolitikájáról immár túl egy országgyűlési és egy önkormányzati választási kampányon? Na ugye.

Pedig amikor a szerzők előtérbe helyeznék a gazdaságot a választókkal való kommunikációban, jó okkal tennék. "Itt az ideje szabadulni attól az illúziótól, hogy pusztán hatékony (vagy annak tűnő) technikai koalíciókkal és rövid lejáratú szlogenekkel le lehet győzni a Fideszt" -- írják, ami egyszersmind annak a belátását is tükrözhetné, hogy amit a Momentum elért idáig az esztetizáló populizmussal, az csak az ellenzéken belüli erőviszonyok átalakításához volt elég (az elaggott vagy botrányhős pártok kárára), a Fidesz szavazótáborát elhanyagolhatóan érintette meg.

A szóban forgó írás bőbeszédű, kezdetnek jórészt tele van unos untig ismételt panelekkel részben az ország valós teljesítményéről (térségbeli lemaradás, EU-források elherdálása, a korábbi szoci kormányok - persze jogos - ekézése), részben a kitörés irányairól (tőkeakkumuláció, magasabb termelékenység). A panelekből azonban a szövegben előrehaladva, igazi neokádárista (az idők szele által átjárva, EU-konform) közhelygyűjtemény válik, csak figyeljen a b. olvasó. A paneleket kezdetben sem adatolják és nem vizsgálják részletesebben, adott esetben komparatívan (semmilyen nóvumot nem nyújtva melléjük), az ellenzéki tervhivatali közhelyeket pedig értelemszerűen nem is akarják (mert ha így lenne, meg se fogalmazódtak volna közhelyekként).

A gondolatmenet felépítése szempontjából kulcsfontosságú néhány klisé, pl. hogy "a gazdaságpolitikának alapvetően anticiklikusan kéne működnie" (mondja Keynes) alapvetően megállja a helyét (bár Németország éppen enyhén procikikus utat járt be az utóbbi évtizedekben), de más politikai klisék, pl. hogy "a társadalom alsó fele pontosan ugyanolyan szegénységben él, mint 10 évvel ezelőtt", tényszerűen nem igazak. Ezért az írás raison d'être-je (ti. a megírásának oka), hogy megválaszolja: mi lehet a Fidesz gazdasági kormányzásának alternatívája, eleve nincsen kellően megalapozva -- legfeljebb ha politikai mankót adunk hozzá: az ellenzéki hitvilágának magától értetődőségét ("Orbán gonosz és rosszul kormányoz") és az ellenzéki tervhivatali evidenciákat (lásd alább).

A tervhivatali -- azaz az önreflexiót és a tárgyszerű gondolkodást politikai érdekű, divatos toposzokkal helyettesítő -- szövegfolyamnak a továbbiakban meg lenne a váza, csakhogy ezt a vázat abban a pillanatban maga mögött hagyja, midőn az megszületett. "Véleményünk szerint az Orbán-korszakot követő gazdaságpolitikának három fő kérdésre kell választ találnia. Hogyan állítható Magyarország hosszú távon is fenntartható fejlődési pályára, és miként válhat a globális gazdasági folyamatok és a technológiai átalakulás nyertesévé? Hogyan lehetnek a társadalom széles körei ennek a fejlődésnek a kedvezményezettjei? És végül: hogyan lehet Magyarországon összetartóbb a társadalom?"

Ebből csak a legutóbbi a valamennyire is érdekes kérdés, az előbbieket n+1 számú szakember traktálja már évek óta (kevesen, így a momentumosok sem kímélve az olvasókat olyan ellenszenves fordulatoktól, mint a "nyertes" és a "széles körök"). A szerzőkével ellentétben azonban a korábbi traktátusok jelentős hányadának van értelme, ennek viszont itt semmi. Ami korábban még csak panel volt és klisé, abból a szöveg második felében hirtelen összefüggéstelen ötlethalmaz lesz arra való mindenféle igény nélkül, hogy ha már a "hogyant" tűzi ki célul, akkor adjon egy módszert az implementációra, kvázi arra a gazdaságpolitikára, amelynek nevében ez a cikk született. A gazdaságpolitika egyfelől a társadalmi tények és célok, másfelől az ország nemzeti számláinak bevétel (eszköz, forrás) és kiadás oldalai között próbál összefüggést teremteni. Ilyen összefüggéseket vagy az ezekre irányuló törekvést keresve se lehet találni a szövegben. Végül pedig egyre nyilvánvalóbbá válik, nem egy gazdaságpolitikai szöveget, hanem különböző minőségű belátások és különböző realitású vágyak gyűjteményét tartja maga előtt az ember.

Nem akarnám a saját olvasóim idegeit borzolni a szerzők gondolatkísérleteivel, ezért elég legyen csak ez a két passzus: "Ahhoz, hogy Magyarország ne csak időlegesen növekedjen, hanem fenntartható módon fejlődjön, olyan társadalmi és gazdasági környezetet kell létrehoznunk, amelyben a magyar vállalatok innovatívabbá válnak, és a magyar munkavállalók hatékonyabban, több értéket teremtve tudnak dolgozni. Már most is kihívást jelent, de a következő években, évtizedekben megjósolható módon még nagyobb probléma lesz, hogy a technológiai változások és a globalizációs folyamatok miatt Magyarországnak úgy kell versenyeznie egy globális térben, hogy lehetőleg ne alacsony hozzáadott értéket előállító, német cégeknek autókat összeszerelő ország legyünk, hanem innovatív technológiai központ." (Brrrr...) És "az elmúlt évtizedekben is hatalmas kihívást jelentett, és a következő évtizedekben csak még fontosabbá válik, hogy a magyar dolgozók alkalmazkodni tudjanak a változó munkaerőpiaci igényekhez." (*)

A klasszikus "no shit, téged ki fizet, ember?!" esete. Higgyen nekem az olvasó, ha nem akarja maga belevetni magát az opuszba, hasonlóan csúnya fordulatok sorakoznak még amott. És még csak nem is 78 évesek írták, akik a szocializmus tervhivatalában kezdtek és a bőrük alatt is pártaktívák futkosnak. Nem. Hanem "Nyugatot megjárt fiatalok". Nagyon hervasztó, ahogy a koravének bikkfanyelve keveredik a (Nyugaton) keveset látottak mindentudásával, kategorikus nyelvezetével és arroganciájával -- ennek altámasztására még egy sor, elnézést: "az eurózóna optimális valutaövezetté alakítását természetesen be kell fejezni, ez elengedhetetlen, ha azt akarjuk, hogy a közös valuta valóban sikertörténet legyen, és egyformán szolgálja minden tagállam gazdasági fejlődését" -- ohne kétségek, ohne önreflexió, ohne stílus. "Oda kell ülni tehát az asztalhoz – más megoldás nincsen." Ja, kérem, ha nincs, hát nincs.

Sok ropit, pogit és savas vizet kívánok a hosszú leülésekhez. Hirtelen "kórosan forráshiányos ágazatnak" érzem magam, lemerültem, felhúzom "a más árnyalatú szemellenzőmet", "elengedem a mítoszt", és itt "higgadtan" befejezem, mielőtt a sok ezer között magamat is hirtelen azon venném észre, hogy "lábbal akarok" szavazni a szerény tudású, nagyhangú, tervhivatali neobarokk ellen, amelyet a Nyugatot megjárt fiatalok pártja képvisel. De mielőtt mennék, hogy olvasóim szabadon megmerítkezhessenek az inkriminált szövegben: az egyetlen témához, amihez illúziót fűztem korábban -- hogyan lehet Magyarországon összetartóbb a társadalom?, nem mintha ez gazdaságpolitikai kérdés, vagy akár értelmes kérdés lenne --, miért nem született végül egy betű sem? Pedig milyen jó lett volna!

--

Ahhoz, hogy mint lehetne ebből az összevisszaságból momentumos kormánypolitika, ha egyszer majd az esztetizáló populizmus hátán hatalomba kerülnek, néhány megválaszolandó felvetés. Érdekesen etatistának tűnik a Momentum egész gazdasági pogramja (a most tárgyalt cikken túl) -- mi lenne a magán- és közösségi kezdeményezések, értékek, aspirációk, források szerepe benne? A mobilitásban hogyan számol az elmaradottabb térségekkel és a kulturális, családi szempontokkal? Mit tesz azokkal a milliókkal, akik nem akarnak tanulni vagy akár több pénzért dolgozni, és azokkal, akik már elmentek? Mi legyen a cigányokkal? Mit tesz a robotizációval érintett alacsony képzettségű emberekkel? Szán-e a növekvő nyugdíjas rétegnek munkaerőpiaci szerepet? Van-e az államnak dolga a vállalati szektor versenyképességének javításában? Mik legyenek a magyar KKV-k ámogatásának fő (EU-barát) szempontjai és megmaradnak-e a multik letelepedési támogatása és adókedvezményei? Milyen adórendszert szeretne a Momentum azon kívül, hogy a mait igazságtalannak tartja és látja-e kockázatát is az egykulcsos nyereség- és személyi jövedelemadó kiszorításának? Hogyan csökkentené az állami kiadásokat? Tervez-e további privatizációt? Mi lesz a romló infrastruktúrával? Lesz-e áttörés a digitális kompetenciákban, hogyan? Milyen legyen (persze ez csak vélemény, hiszen független szerv) az MNB inflációs, árfolyam- és kamatpolitikája? Mit tenne a fideszes oligarchák vagyonával és hogyan szerzi vissza a már kimenekített és még kimenekítendő pénzeket? Milyen időtávon meddig akar eljutni? Mind, ami lenne, mennyibe kerülne, amíg a versenyképességre érzékelhető hatása lesz és honnan jön majd a fedezete milyen dinamikával? Megfordítva: mit kezdenének mennyiért a velünk élő készséghiánnyal úgy, hogy az fenntartható változásokat eredményezzen? Van-e minden ilyesmire és egyebekre koherens válasza a Momentumnak? Aztán ha van, hogyan fésüli ezt össze a két-három kényszerűen adódó koalíciós partnere eltérő szempontjaival? Kérdezem mindezt a legmesszebbmenőkig támogatva egy produktív rendszerváltást!

196 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr5515374006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.01.03. 12:50:12

@Brix:
bárkinek joga volt olcsóbban elnyerni a közbeszerzést. ezek kaptak hitelt. és ezek tudják teljesíteni a megbízást. amikor a strabag nyerte el, akkor az nyerte el. akárki elnyerheti ezeket. egy kültelki gázszerelő is. akárki, akiben a politikai osztály megbízik. simicska, vagy akárki. ha a momentum macron barátjaiban bízik meg, akkor ők nyerik el. nem lölő a probléma, hanem a rendszer problémás.

VT Man 2020.01.03. 17:27:37

@Brix:
www.nytimes.com/interactive/2019/10/06/opinion/income-tax-rate-wealthy.html

Teljesen meglepodtem, mert az USA progressziv adorendszere csak a 80-90 percentilisig progressziv, utana viszont elkezd esni az effektiv adokulcs. A leggazdagabb 400 haztartas pedig effektive 23% adot fizet csak.

Az adorendszer a fenti cikken abrazolva viszont szinte egykulcsos: az emberek also 80%-a 25-30% kozotti adot fizet (de ebben valoszinuleg nincs benne a nyugdij es a betegbiztositas).

Petimester 2020.01.04. 07:57:13

@Brix: Mi az, hogy "hiányzó rész" amit úgymond a szegényeknek kell megfizetnie? Honnan tudjuk ezt? Hol van az előírva, hogy az államnak minél többet kell költenie? Miért nem költ eleve kevesebbet, és akkor nem kell adót emelni?
Azt kellene belátni, hogy "hiányzó részt" mindig lehet találni, mert mindig lehet mondani, hogy még többet költsön az állam még több mindenre.
A progresszív és magas adók melletti érvnek a kiinduló premisszája téves.

Brix 2020.01.04. 11:10:07

@Petimester: Miért nem költ eleve kevesebbet, és akkor nem kell adót emelni?
Azt kellene belátni, hogy "hiányzó részt" mindig lehet találni, mert mindig lehet mondani, hogy még többet költsön az állam még több mindenre.
Azèrt nem költ az állam kevesebbet , mert ez egy államkapitalista rendszer, azon belül crony- kapitalizmus, ami azt jelenti hogy ègető szüksèg van a minèl nagyobb elosztható közpènzekre, ami èrtelemszerűen sok adó beszedèsèt igènyli..
A legfőbb államcèlok most:- nèpessègrobbanas elèrèse ( csok, állami ingyenhitelek)
- a hadsereg felfejlesztèse
- hatalmas infrastruktúra megaprojektek, mint a Budeset-Belgrad vasút, majd Paks 2
Mind óriási pènzeket igènyelnek , így kisebb állam nem várható a jövőben sem..
Más területeken , pl a nyugdíjakra fordított összegek csökkenhetnek ( csökkennek is) reálèrtèken a költsègvetèsen belül, vagy az oktatásra egèszsègügyre fordított összegek sem nagyon növekedtek a GDP százalèkos arányában ...
A lènyeg: a gazdaság növekedèsèvel párhuzamosan nem csökkentek igazán az adók - az adóèk magas, Orbánèk túladóztatjak a munkavállalókat, mert az egykulcsos adó csak egy komponens, az összes adóteher között..

Brix 2020.01.04. 11:22:11

g7.hu/penz/20190711/a-fizeteseket-a-magyar-allam-adoztatja-a-legerosebben-a-regioban/
Az alacsony keresetűek adóèke a második legmagasabb az EU- ban ès az átlagkereset esetèben is az 5. helyen vagyunk...( 2018)
Ezen kellene változtatni a jelenlegi ( egy picit valóban javított is, a jelenlegi adóváltozások alapján ) vagy egy jövőbeli kormánynak, más megközelítèsben..

2020.01.04. 13:43:56

@Brix:
leccsökkented az adót a zsebbe fizető ügyeskedő vidéki maszekoknál. és utána mi lesz? hogyan éred el az áhított globális versenyképességet az átlagos magyar településen az átlagos magyar vállalkozóval és az átlagos magyar munkavállalóval. jelenleg sehogy. több pénzt a "zoktatásra". és honnan lehet az államnak több pénze a "zoktatásra"? adócsökkentésből vagy még többlet adókból?

2020.01.04. 13:59:46

@Brix:
helyi, zárt gazdaságok nélkül nincs válasz a társadalmi problémákra, a környezetvédelemre, stb. a mezővárosok árut cserélnek az áfész boltokban, a közértekben vagy a népboltban. a munkások a hajdú mosógépet elcserélik lehel hűtőszekrényre vagy videoton színes tévére állami alkalmazottakkal a centrum áruhazban vagy keravill szaküzletekben félállami rendszerben. mindezt úgy, hogy helyi gazdaság kap valamennyi adóelőnyt. csak ez ugye vegyes gazdaság. szociális piacgazdaság. ami 90-ben meg lett hirdetve. a köznép kurvára nem akart extrém liberalizmust és totális kapitalizmust.

azt a jelenlegi külső kamatkörnyezetben el lehetett játszani, hogy termelő multikat megtámogatják. de a kis és középvállalkozások jelentős része sohasem lesz globálisan versenyképes. a videoton valószínűleg nem gyártana jobb és olcsóbb tévét, mint a samsung. de egy videoton gyár és gelka vállalat összességében több adót és járulékot fizetne, mint az extreme digital vagy az alza pont húúú raktárai. ezért előnyösebb a videoton. a közösség és a termelői piac számára. egyénileg hátrányosabb. csak így budapesten mi lenne a piac?

2020.01.04. 14:15:38

@Brix:
ezekre a megoldás a reformszocializmus. a gmk, a ktsz és ehhez hasonlók. községi takarékszövetkezet. közösségi bankok. na de úgy mi lesz az unicredit bankkal. nem kellene ennyi pénzügyi elemző, állami ingatlanszakértők kellenek, az ingatlanpiaci alapok helyébe lépne az ikv legalább részben. a megoldás kulcsa éppen nem a progresszió, hanem a backtrack. szocialista módszerekkel építjük a kapitalizmusnak nevezett piacgazdaság félét. egyházas birtokok kellenek. a rászorult a pápista vagy a református vagy az ökumenikus népkonyha közül választhat. de ha munkaképes, akkor dolgozni kényszerül. mert a papok egy gazszálat se fognak odébb tenni. hanem meghirdetik: orando et laborando. esetleg a katolikus gyülekezetekben is meg lehet választani, hogy ki vezesse a dologházat. szentatya rámutat a szent botjával. felkeni valahogy. találnak hozzá valami rítust és valami szentet.

a társadalmi problémákra a megoldások egy jelentős része a szocializmus. és részben a keresztényszocializmus. aminek alapja a feudalizmus. és elsődlegesen ebből következik a környezetvédelem. nem a zöld mozgalmakból. és high tech megoldások is léteznek, de a retrográd világ kínálja a nyilvánvaló megoldásokat. és úgy tűnik, hogy azok nélkül nincs progresszió. megy a világ hol előre hol hátra.

Petimester 2020.01.04. 14:39:42

@Brix: Ezek szerint az állítása az, hogy a crony kapitalizmus és állami beruházások miatt kell több adó. Hát, pont ez a lényeg. Na és kinek kell a crony-kapitalizmus és értelmetlen és költséges gigaberuházások? Az államot elfoglaló és a erőforrásokat saját haszonszerzésükre használó politikai és üzleti köröknek. Saját céljaival igazolja az adóztatást. "Ilyen világ kinek kell?"

A szociáldemokrata ellenzék (inkluzíve a Momentum) szerint "ingyenes" egészségügyre és "ingyenes" oktatásra kell költeni többet, és ezért "fizessenek a gazdagok". Ez legalább egy fokkal észszerűbbnek tűnik, mint a crony kapitalizmus nyílt bevallása. Természetesen komoly erkölcsi és hatékonysági érvek szólnak a jóléti állam ellen.
A radikális adó és államcsökkentés lenne a helyes út.

Brix 2020.01.04. 15:53:29

@Petimester: "Ilyen világ kinek kell?" - A választóknak, a szavazópolgároknak. Azokra a politikai erőkre adják a szavazatukat, akik többet tudnak ígèrni, vagy valóban biztosítani valamit, ezèrt kèszül választási költsègvetès.....
Ha èppen gazdasági prosperitás van,az mindig az aktuális kormánynak kedvez, hiszen a lehetősèg számukra adott az osztogatásra, ha más nem , egy zsák krumpli erejèig...Az ellenzèk csak egy bianco csekket kèrhet, valami másra - de mindig rá kell ígèrni, mint amit a kormány ad..
Válságban , mikor nem lehet osztogatni , sőt , visszavesznek, akkor kerülnek bajba mindig az aktuális kormányok...
Legyünk realisták: az emberek 80-90%- át nem èrdekli a kisebb állam , alacsonyabb adók kombója , mert túl kevès az államtól igazán független ember , egzisztenciális èrtelemben, ezèrt sokan itt Európa keletebbi felén mèg mindig az államtól várják sorsuk jobbra fordítását...
Az állam meg örül, hogy mekkora nagy, hiszen az állam - lássuk be- nem más, mint az állampárt hatalmi apparátusa ès az ahhoz kapcsolódó gazdasági körök èrdekelőnyeinek èrvènyesítèse, a társadalom többi rèszènek a kárára..
Összesen nèhany ezer ember, a politikai csúcsvezetők, a hozzájuk kapcsolódó szubvenciókból èlő nagyburzsoázia ès helyi vèlemènyformálók együttese , akik foglyul ejtettèk a társadalom többsègèt..
A kis állam a szabadság szempontjából lenne fontos- de ezt kevesen èrtik meg- hiszen az állampárti , autoriter rendszert csak nagy központi elvonásból lehet fenntartani, kevès pènzből rögtön összeomlana a rendszer...Mèszárosèknak pl .gyártani kellene valamit egy szubvencionálás nèlküli rendszerben, ès kimenni a világpiacra , ahol valódi verseny van , ès nem sógor- koma világ ...
Rögtön összeomlana a mestersèges eszközökkel kreált, pár ember èrdekeit szolgáló gazdasági rendszer...

Brix 2020.01.04. 16:17:17

@civisvarosi2: helyi, zárt gazdaságok nélkül nincs válasz a társadalmi problémákra, a környezetvédelemre...(...) a közèp ès kisvállalkozások jelentős rèsze soha nem lesz nemzetközi szinten versenykèpes....(...) a társadalmi problèmak jelentős rèszere megoldás a szocializmus, a keresztènyszocializmus"

Dehogyis ! Pont azokat a problèmás elkèpzelèseket írod le, ami miatt soha nem lesz Magyarországon "megoldás " valós felzárkózás Nyugat- Európához..
A zárt gazdaság , a gazdasági autarkia - a külkereskedelem csökkenèsèvel, vèdővámokkal - az ország hosszú távú lemaradását segítenè elő , hiszen , a helyi vállalkozások így kevesebbet exportálnának ,ès kevesebb pènzert adnák el a termèkeiket a helyi piacon, nem èrvènyesülhete a kompatatív előnyök , ès árkülönbsègek alapján kialakuló nemzetközi kereskedelem ..
A zöldek is azt mondják , hogy kevesebbet kereskedjünk, nagy távolságokba , ès helyi termèkeket fogyasszuk - hogy megkímèljük a bolygót a szállítás okozta környezetszennyezèstől- viszont így nem èrvènyesülhetnek a globális kereskedelem összgazdasagi előnyei ès sok orszagot szegènysège taszíthatnak vele... Afrikát is úgy tudjuk megmenteni , ha megvesszük tőlük a banánt , és minèl jobban bevonjuk őket a világkereskedelembe, a komparatív előnyök alapján ( itt a banán nem terem meg...)

Brix 2020.01.04. 16:28:55

A kis - közepes vállalkozások pedig ki tudnak emelkedni globális szinten, p. Èsztorszag pèldaja, ahol számos IT cèg világkarriert futott be..
Alapszektorok esetèben,- a magyar hagyományok alapján- a feldolgozott èlelmiszeripari termèkeket lehetne egyre nagyobb mèrtèkben a világpiacra juttatni, mert egyre növekszik rá az igèny...A BMW megtelepedèsètől túl nagy csodát nem kell várni, jobb lenne egy exportkèpes , számos kis ès közèpvállalkozasra alapozott gazdaság , mint a pár nagy üzemcsarnoka èpülő...

2020.01.04. 18:21:07

@Brix:
magyarország sem nem szlovénia, sem nem észtország. hanem magyarország. adva van egy átlagos magyar településen átlagos magyar család. átlagos képességű és szorgalmú gyereke. vagy legyen egy kicsit jobb, mint az átlag. mezőtúron misi hármas-négyes tanuló. a szerelme marcsi és együtt járnak a helyi 2. számú általános iskolába.

tessék elmagyarázni misi és marcsi hogyan lesz globálisan versenyképes mezőtúron, vagy kisújszálláson. vagy hogyan lesz versenyképes piricsén. százszorszép óvoda encsencsen.
www.atudakozo.hu/partners/291361_Kep_2.jpg
ők hogyan lesznek globálisan versenyképesek. nem észtországban vagy szlovéniában, hanem magyarországon encsencsen.

2020.01.04. 18:36:00

@Brix:
encsencsi iskola. első kép, amit kidobott a közösségi oldalakról. nem észtéroszág, és szlovénia, hanem ezek a gyerekek. 2019-es erzsébet táborban. ezek a gyerekek, abban a környezetben, amit látsz.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/64383377_349621839067750_3467179033358237696_n.jpg?_nc_cat=108&_nc_oc=AQle0nRhU3ve7ybU2tPYuMwZKZG4bDzvxxxg4LOJ39CwI0Er-IAY87BGnOnEUuOd-j8&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=d2711ce743c97bf4cfcc4a2bcd05409b&oe=5EB3DF91
és erre azt mondod, hogy majd lecsökkented az adókat és megnöveled a közszolgáltatások színvonalát.

árpád házi szent erzsébet arcképét kirakják színes papírgalcsinból.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/64525261_349622012401066_7702643903979061248_n.jpg?_nc_cat=104&_nc_oc=AQnS1qG68BEwifKlrPPMiebKzhQxTtTASSt9Uza632xOMewYUMmE9Q3bvpRTqWnyZ0M&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=5e65fa50dda4ad2ea417213122a08a02&oe=5E93635F
esznek krumplis tésztát.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/64444986_349623125734288_2619703847517421568_n.jpg?_nc_cat=109&_nc_oc=AQlMEDZNPXdxfSAkjqsNBze6YLUZRIVybNxoUSrarV6G3lqV1jFxHrlDcjJYg4aEY7w&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=eff0b6a1c0187e02b3f75e4861a08339&oe=5E96A89A
ez az erzsébet tábor. felteszem ez valamilyen kiemelt esemény. itt tartunk.

kormányra kerül a pkp vagy a momentum és mi történik?

2020.01.04. 19:01:12

@Brix:
és nem ér azt mondani, hogy 2010 előtt milyen jó volt. azóta sohasem látott mértékű a pusztítás. mert ha az így van, akkor miért szavaznak a fideszre. 2010 előtt ilyen se volt.

a fidesz 18-ban encsencsen 69%-ot kapott. úgy, hogy az ellenzék képviselőjelöltje veres jános egykori pénzügyminiszter volt. és ő 15%-ot kapott. a momentum 1% alatt szerzett. összesen 3 szavazatot.

valakit be kellett szervezni arról a településről is. jelentkezett egy család. ők kaptak valami lila kabátot esetleg egy kis készpénzt. cserébe a momentumot támogatják. esetleg valakinek a valakicsodája látásból ismer a momentum elnökségéből valakit. és hogyan lesznek azok a gyerekek versenyképesek az erzsébet tárborban feltéve, hogy a momentum választást nyer. és ezek a gyerekeknek hogyan lesznek globálisan versenyképes vállalkozásaik. nem azt kérdezem, hogy 40 éves hogyan lesz versenyképes, akit 25 éven át még a munkaerőpiacon kell tartani. őket is el kell tartani. ennek a nemzedéknek az esélyeit már elcseszték a rendszerváltók. tamás gáspár miklós, tölgyessy péter, hankiss elemér, lovász lászló és többiek. azt mondták, hogy van egy elméletünk. szabad piac. és tessék. versenyezzetek az évszázadok óta kapitalizálódó multinacionalis nagyvállalatokkal. és ha nem megy, akkor az a ti hibátok. ez az elmélet. látjátok a beverly hills-i ügyvédeket. ők milyen gazdagok. hápogott hozzá hápogi. a világhírű szociológus. ebből következően a rendszerváltásba belépő fiatal felnőttnek ezeken a településen alig volt valami esélyük.
de az ő gyerekeikkel, a következő nemzedékkel mi lesz. nekik hogyan lesznek globálisan versenyképes vállalkozásaik?

Brix 2020.01.04. 19:12:05

@civisvarosi2: tessék elmagyarázni misi és marcsi hogyan lesz globálisan versenyképes mezőtúron, vagy kisújszálláson. vagy hogyan lesz versenyképes piricsén. százszorszép óvoda encsencsen."

Ugyanúgy ahogy máshol csinálják: szakmát ès nyelveket kell tanulni , világot látni, tapasztalatot szerezni , tőkèt gyűjteni. A lehetősèg szinte mindenkinek adott , hogy globálisan versenykèpes legyen, hiszen az a 600 ezer magyar is globálisan versenykèpes , akik szerte a világban sikeresen " eladták magukat.." Kèsőbb majd haza lehet tèrni , a megfelelő tapasztalat ès tőke birtokában... Minèl több országot lát az ember, annál többet tanul ès új látásmódot -ötleteket kap a boldogulásra...Ha Encsencsen vagy Piricsèn marad, akkor jó esèllyel nem viszi semmire, egèsz èletèben az államtól várja a sorsa a jobbra fordulását...Szerencsère , ilyen emberből már egyre kevesebb van, leginkább ők a jelenlegi kormánypárt támogatói ...Akik már világot látták , èltek multikulturális társadalomban , fejlett piacgazdaságban , nem kell nekik a kormány narratívája ...

Brix 2020.01.04. 19:36:49

@civisvarosi2:
a fidesz 18-ban encsencsen 69%-ot kapott. úgy, hogy az ellenzék képviselőjelöltje veres jános egykori pénzügyminiszter volt. és ő 15%-ot kapott. a momentum 1% alatt szerzett. összesen 3 szavazatot."
Encsencsen a lakosság 25% - a roma, 60 %- a nyugdíjas , a jelenlegi fővárosi politikai politikai trendek nem èrdeklik őket, az sem tudják mi a Momentum, de a zsák krumplit a fidesz adja nekik, vagy a közmunkát - akit az èrdekel a romák között..
A nyugdíjasokat - a törzs szavazóbázist- kegyetlenül átveri a Fidesz , de azok többsège nem lát át a machinációkon:
-minden èvben alultervezik az inflációt, addig az állam használja a pènzüket
- fogyasztói kosár messze nem a kisnyugdíjasok fogyasztását tükrözi( gyógyszer+ èlelmiszer..)
- az inlaciókövetès " - egy nagy átverés ,azt jelenti hogy a nyugdíjasok reálpozíciója 30 èv múlva is ugyanott lesz mint most, ha nem számítják el az inflációt közben...
- a realbèrek távolból integetneknek a nyugdíjaknak: èvről èvre nyílik az olló...

Csak sajnálni tudom Orbán szavazóit, az átvert nyugdíjasokat, mert ha nem változik a jelenlegi rend, èvről èvre rosszabb lesz a helyzetük..
A romák sem fognak tudni kitörni helyzetükből, Orbán vezèrük átveri őket, miközben az állampárti ciganyvezetők 100 milliókat kapnak az államtól...

A legutóbbi választás tanulsága az volt, egy blogtársunk megállapítását újra idèzve: a főváros ès a nagyvárosok jelentős rèsze , a polgárok ,azt mondták: "loptatok eleget, eddig ès ne tovább " a parasztok azt mondták : lopjatok csak tovább...
Most a polgárság harcol a parasztokkal, leegyszerűsítve...Debrecen egy paraszt város , jól tudom, mert őseim egyik ágon debreceniek...ès ismerem azt a begyepesedett , őskonzi szemlèletet , ami ott uralkodik ..Így lehet a fidesz fellegvara..

2020.01.04. 19:44:11

@Brix:
igen, tényleg, akkor miért nem költözöl encsencsre vagy piricsére egy hétre. és miért nem mutatod meg, hogy is kellene. vagy miért nem költöznek oda ezek a liberális családok a gyerekeikkel, mert a lehetőség ott is adott. miért ülnek be az autóba, hogy budapest belvárosába igyekezzenek. panaszkodnak, hogy nagy a forgalom. miért nem mennek piricsére? a lehetőségek ott is adottak.

az államtól ne várja. az előbb még arról volt szó, hogy magas szintű közszolgáltatások lesznek. felteszem azt az állam nyújtaná. ennek fedezete az, hogy fokozatosan lecsökkented az adókat. de közben szociális biztonság lesz és gazdasági növekedés. átalakítják az intézményeket. nem az a cél, hogy visszaforduljunk. hanem, hogy a lehetőségeket közösen teremtsük meg. együtt átéljük az örömöt. a fejlődés és a biztonság országában. gyurcsány ferenc ezt ígérte batiz andrásnak a limuzinban. ezzel nyert választást 2006-ban.
www.youtube.com/watch?v=BRHMG4dVL7c
miközben orbánt falusi elvis presley-nek maszkírozták. gyurcsány elhitette, hogy a politika nem a politikusé, hanem az embereké.

csak aztán az őszödi beszédben elmondta az igazságot a frakciónak. éjjel nappal hazudni kell, hogy vezethessük ezt a kurva országot. úgy, hogy most már cselekedni kellene. de micsodát. senkinek fogalma nincsen. mert a piac majd megoldja. mondják a liberálisok. mert megakadályozza kibontakozást a magyarok ellen összeesküvő soros birodalom. soros terv. azt kell elhárítani. na jó, hárítsuk el. és utána hogyan tovább?

és erre az a válasz, hogy nem, az nem lehet, hogy az ő 20 milliárd dollár hozamából ide ne jusson. mennyi 20 dollár? fizesse ki az államadósságot. és az adósságszolgálat mértékéről rendelkezzen egy választott köztestület arányos képviselettel. így tenne egy demokrata hazafi. de ezt nem teszik meg, akkor nem teszi meg. úgy ne adja ide a pénzét és kész.

neked van egy elméleted, hogy nem kell állam és úgy mindenkinek jó lesz. ezt az állításodat mire alapozod?

2020.01.04. 19:50:30

@Brix:
állítólag a momentum egy baloldali liberális párt. éppen a szegény hátrányos helyzető kisgyerekekre és a nyugdíjasokra van szabva a liberális és szociális programjuk. annál baloldalibb csak a dk. ezek összefognak. tegyük fel, hogy veres jános ex-pénzügyminisztert képviselőnek megválasztják. vagy fekete győr andrás egyik barátját, vagy dr. dobrev klára egyik új barátnőjét. vagy a csodálatos cseh katinkát. és utána mi történik?

Brix 2020.01.04. 20:29:19

@civisvarosi2:
neked van egy elméleted, hogy nem kell állam és úgy mindenkinek jó lesz. ezt az állításodat mire alapozod?"
Èn azt írtam , hogy ilyen állam nem kell, ahol sok adót fizetünk , cserèben viszont alacsony szintű közszolgáltatásokat kapunk: vergődő egèszsègügyet ès szar oktatast...A befizetett adónk jelentős rèsze pedig arra megy egy el, hogy a partközeli nagytőkès rèteg ès maguk Orbánèk gazdagodjanak...
Olyan politikai formációra fogok szavazni, aki hajlandó - remèlem lesz ilyen- szètverni az állampárti rendszert, ès nem ezt akarja újraèpíteni ...Ehhez minden rendszer keretet át kell alakítani kèsőbb, egy koalíciós kormánynak: - a választási rendszert arányosítani, megnehezítve az egypárti túlhatalmak lètrejöttèt...
- Vissza kell állítani a fèkek ès ellensúlyok működèsèt
- Kőkemèny transzparencia törvènyeket- vezető politikusok családtagjai nem kaphatnak állami pènzeket....
- Az egész allamműködès transzparenssè tètele: adók-kitől , mennyi , hova, mennyi , az állami pènzek nagyobb közössègi kontrollja...
A lènyeg az lenne , hogy új, alkotmányos , plurális , nyugati típusú demokráciát kapjon az ország - arra lehetne èpíteni a jövőben- nem az állampárti , autoriter " illiberális" demokráciából...Az nem fog semmi jóra vezetni, mihelyst lecsökken a nyugat jelentős pènzügyi támogatása , azonnal jelentkeznek majd a problèmák...

Brix 2020.01.04. 20:41:32

Valójában Orbán örült, hogy a főváros ès nagy megyei jogú városok ellenzèki kèzbe kerültek, hiszen a nyugati pènzeső lassan megszűnik, hazai források kiapadnak: a rengeteg megalomán beruházás ès sport világesemeny elviszi a költsègvetèsi pènzt...
Most , hogy nem lesz fejlesztési pènz , rá lehet kenni a kudarcot az önkormányzatokra...
Orbán rájött, hogy olyan szintre került az autokrácia , hogy semmilyen hatalmi egyensúly nem lèvèn , minden kudarcèrt ő lesz a felelős , így most Karigeri megváltás neki...( Mèg Debrecenre sem jut pènz: se intermodális központ, se Latinovits színház, se vasútfejlesztès , de a város kezd újra eladósodni...)

2020.01.04. 20:42:36

@Brix:
rendben van, de hogyan lesz alacsony adókkal csodálatos egészségügyi és oktatási rendszer encsencsen vagy piricsén. vagy akár kisújszálláson. egy átlagos magyar településen egy átlagos magyar család ezekhez hogyan jutna hozzá feltéve, hogy a pkp vagy a momentum nyeri a választást. és ugye egy baloldali formációnak arra is felelni kellene, hogy a legszegényebb településeken élők ezekhez hogyan juthatnak hozzá. mindez hogyan lesz ez adott a legutolsó faluban. alacsony adókkal. hogyan működne ez a balliberális minimál állam a gyakorlatban? túl azon, hogy szerinted elméletben ez a legjobb?

2020.01.04. 20:58:42

@Brix:
a latinovics "erőműnek" csúfolt színházat befejezik. (a beton épületrész úgy néz ki, mint egy erőmű).
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3474/190603-latinovits-szinhaz-mj.jpg
ha rajtam múlt volna, akkor ezt a förmedvényt lebontják és beton elemeket újrahasznosítják. de elvégzik a belső építészeti munkákat. az intermodális központnak nevezett 35 milliárdos vasbeton förmedmény szintén nem épül meg.
ocdn.eu/pulscms-transforms/1/y0_ktkqTURBXy9kMzE0MzRkNWZjNTM3YWIwOTZjNGVkMTgzYzgyYjgyZS5qcGVnkpUDzKIAzQX1zQNakwXNAyDNAcI
ellenben lesz új strandfürdő. ilyen gyönyörűséges vasbeton.
dehir.hu/upload/images/galeria/3848/191206nagyerdeistrand_ksz_(13).jpg
a fidesz ezt tudja. hajdúsági állami építőipari vállalat egykori vezérigazgatója és kivitelező alvállalkozói ehhez értenek. ezek ipari létesítmények. a keresletélénkítő politikával kiszolgálják a multikat. állami és szabad piaci megrendeléshez jutnak.

ennek a közintézményi elemei borzalmasak. ha lesz egyszer polgári világ, akkor ezeket vissza fogják bontani. de az ellenzék még ennyit se tud. ha rajtuk múlna, akkor nem épülne semmi.

2020.01.04. 21:05:55

@Brix:
az eladósodás átmeneti. feltéve, hogy a bmw gyár a szerződésnek megfelelően megveszi a közművesített telket. csak azt a bmw maga nem tudja megépíteni. nem fizetnek ki előre 45 milliárd forintot. egyesek szerint azért, mert csődközeli állapotban vannak. és a beruházás ösztönzéssel a magyar állam menti meg. az ilyen sajtóhíreket nyilván cáfolják. nem tudom, mert nem látok bele a bmw könyvelésébe. de ha a bmw a szerződések szerint teljesít, akkor nincs eladósodás.

2020.01.04. 21:13:08

@Brix:
a fidesznek van egy az alapvető közszolgáltatásokhoz kötődő csapatai. ezek képesek menedzselni a közintézményeket. egy másik csapat létrejöhet valódi függetlenekből. de az ellenzéki pártok ilyennel nem rendelkeznek legalábbis debrecenben. hajdú-bihar megyében sem. de nem úgy, hogy félkész csapatuk van. hanem egy-egy ember. és azon túl semmi.

2010 óta nem tudok mondani olyan komolyan vehető nyilvános rendezvényt debrecenben vagy hajdú-bihar megyében, amin ellenzéki politikusok értelmes módon beszélve komolyan felszólaltak volna.

Brix 2020.01.04. 21:14:34

@civisvarosi2: legutolsó faluban. alacsony adókkal. hogyan működne ez a (..) minimál állam a gyakorlatban? túl azon, hogy szerinted elméletben ez a legjobb?
Meg kell vizsgálni a költsègvetès bevèteli ès kiadási oldalát: vannak akiknek adócsökknetèsre lenne szüksègük , mások az állami szubvenciók milliárdos kedvezmènyezettjei, aranyosabbá kellene tenni a közteherviselèst..
Kiadási oldalon: vissza kellene vágni az állami nagy\ látvány beruházásokat, a stadionok èpítèsèt, a megalomán vilagrendezvènyeket, Lölőèk pènzeit - Lölő cègei egy èv alatt 400 milliárd állami forrást visznek el , és ez csak Lölő...
Lenne tèr adócsökkentèsre is ès lenne pénz egeszsègügyre , oktatásra is..
A debreceni strand egy nagy szar lesz: kevés medence , 3900 Ft os belèlővel, de valaki jól járt ....A règi , lerombolt strand jobb volt...

2020.01.04. 22:10:51

@Brix:
fidesz közeli cégek nagyrészt infrastruktúrát építenek. hol van az a cég, amelyik kevesebbért végzi el ezeket a feladatokat, mint mészáros lölő érdekeltségei? a strabag se építené olcsóbban, hanem drágábban. tehát nem arról van szó, hogy azt a pénzt meg lehetne takarítani. egy töredékét legfeljebb.

úgy nem lesz autópálya békésben, vagy zalában. debrecenből szegedre nincs követlen vasúti összekötettetés. az észak és a dél-alföld központja, magyarország két nagy vidéki egyetemi városa között nincs közvetlen vasútvonal. nem gyorsvasút nincs. hanem semmilyen közvetlen vasúti pálya sincs. előbb menjél el ceglédig vagy fel budapestre. és onnan vissza. hiányoznak a magyarországi nagyvárosokat összekötő körgyűrűk. az partiumban és a délvidéken épült meg. amit ugye elcsatoltak. azóta infrastruktúra fejlesztés főváros centrikus. minden út budapestre vezet.

tehát szó nincs arról, hogy az infrastruktúra fejlesztésen lehetne évi 400 milliárd forintot spórolni. mert majd mészáros helyébe lépve valaki ingyen megépíti. ugyanennyiért építené, vagy még drágábban. különben jelentkezne, hogy ő fele ennyiért is megoldaná. melyik építőipari válllat tenné ezt meg?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.06. 00:18:47

@civisvarosi2:

"hol van az a cég, amelyik kevesebbért végzi el ezeket a feladatokat, mint mészáros lölő érdekeltségei?"

Ez feltételezi azt, hogy ezeket a 'feladatokat' el kell végezni -- de ennek a szükségességét még nem mutattad meg.

2020.01.06. 09:55:01

@neoteny:
magyarország 2. és 3. legnagyobb városa debrecen és szeged. a két legnagyobb vidéki egyetemváros. budapest mellett a debreceni és a szegedi egyetem fér fel akármilyen egyetemi rangsorra. az észak és a dél alföldi központjai. légvonalban alig több, mint 100 mérföld távolság. síkvidéken nincs gyorsforgalmi út. a 47-esen az út 3-3.5 óra. nincs közvetlen vasúti összeköttetés. kecskemét irányába a vasúti menetidő 1 átszállással 3.5-4 óra.

ez azért nincs megépítve, mert hogy debrecen-nagyvárad-arad-szeged vonal lenne, ami megtérülne. amit ugye baross gábor idején létre is hoztak. csak ugye trianon és schengen megakadályozza. a románok felszedték a síneket. azért, hogy ez térség nehogy többségi magyar régióvá váljon. és balliberális pártok azt mondanák, hogy jaj, jaj, revízió. szegény kis románok szörnyűséges elnyomatásba kerülnének. de ezt nem bukaresti nacionalisták mondják, hanem budapest nem-nemzeti "liberálisai". így viszont csak üzemi veszteségekkel számolva lehet építkezni. mert budapest "liberálisai" ilyen helyzetet teremtenek. lölő és üzlettársai megoldják az európai adófizetők terhére. és ezen még pénzt keresnek. de bárki adhat jobb ajánlatot, mint amennyiért építkeznek. ők ennyiért tudnak felvonulni a munkagépekkel. a strabag nem olcsóbb. a románok is korruptak. és elsősorban a regátban építenének infrastruktúrát, nem a magyar lakta területeken.

lehet, hogy meg lehetne ezen spórolni évi 100 milliárd forintot. de az ilyen volumenű épíkezéseken a fideszben csak a szokásos nyereséget teszik zsebre. és úgy tűnik, hogy ezt elfogadják a multik.
www.youtube.com/watch?v=JbHc_lc8ISE
persze cserébe adókedvezményeket kapnak. "mindenki" "jól jár". de ugye régóta mondogatom azt, hogy egy állampárt meg tudja csinálni. hiszen ezt az egykori állampárt is meg tudta csinálni. így jött létre a hungaroring brit-magyar vegyesvállalat. amiben a statikus infrastruktúrát az állami építőipari vállalatok adták a helyi párttitkárokkal. csak akkor ezen nem kerestek 400 millárd forintot. mert kádár azt mondta, hogy a jól dolgozó kollektívákat és a jobban teljesítő egyéneknek is meg kell jutalmazni. jobban kell részesülni a javakból annak ellenére, hogy ez egyenlőtlenség. a szocializmus jelenlegi fejlődési szakaszában mást nem lehet tenni. ám társadalom erkölcsi súlyával és a törvény erejével, fel kell lépni minden olyan jövedelemszerzés ellen, ami nem a tisztességes munkából ered. a kapitalizmus jelenlegi fejlődési szakaszában ilyen nincs. de nyugaton sincs. tehát nem arról van szó, hogy strabag vagy valamelyik francia cég olcsóbb lenne. macron barátai valószínűleg még több pénzt tennének zsebre. ők is képviselve vannak az európai központi bizottságban. kgst 2.0.

a közbeszerzéseket le kellene bontani olyan üzemméretre, hogy a kis és középvállalatok tömegével be tudjanak lépni a versenybe. de ezt a nyugat-európai nagyvállalatok se tennék meg. és felteszem észak-amerikában sem.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.06. 10:11:56

@civisvarosi2:

"ez azért nincs megépítve, mert hogy debrecen-nagyvárad-arad-szeged vonal lenne, ami megtérülne."

Vagy megtérülne, vagy nem térülne meg. Ezt nem lehet tudni.

2020.01.06. 10:26:55

@neoteny:
a kapitalizmus jelenlegi fejlődési szakaszából következik lölő, vagy simicska, vagy akárki. azért, mert a magyar mérnökök és a melósok különösen kelet-magyarországon sokkal olcsóbbak, mint nyugat-európában. és így a közbeszerzéseket a helyi cégek nyerik el. leosztják a piacot. a probléma a munkaerő hiány. ezért hoznak még román és ukrán vendégmunkásokat. és ezt az európai adófizetők finanszírozzák.

persze lehetne úgy is, hogy az infrastruktúra fejlesztéshez szükséges földmunkákat a megyei/állami építőipari vállalatok végezték el. és csak ezek után vonulnának fel a maszekok. az lenne a reformszocializmus. a rendszerváltás idején arra szavazott a nép. a nyugat azonban kapitalizmust akart. abból következik lölő és orbán.

valaki aki népi nacionalista szólamokat hangoztatva megnyeri a választást. és utána elnyeri a közbeszerzéseket egységállami keretek között.

2020.01.06. 10:38:39

@neoteny:
a monarchia idején úgy kalkuláltak. csak aztán az oláhok azt mondták, hogy ők azon a vasútvonalon, ami baross gábor "vasminiszter" idején épült, a román hadsereg felvonulna a széteső orosz birodalom ellen. úgy, hogy inkább nekik ítélje oda az entente cordiale. berthold ezredes azt mondta, hogy na jó, debrecen az még magyar lakta. bár a bukarestben azt mondták, hogy az is ősi román város. román megszállók új igazolványokat készítettek. mondván, hogy mindenki írja be az új nemzetiségét. de alig néhányan vallották magukat románnak. kisszántót, nagyszántót, diószeget már elcsatolták. mert ott ment a vasút. a románok magyarország irányába felszedték a síneket.

oszkó péter megszüntette a debrecen-nagykereki vasútvonalat, ami nagyváradra menne. ahhoz bihar-bihor megyében a magyar érdeket érvényesítve megépülhetne. a komparatív előnyök elve szerint. csak ilyet a bukaresti román nacionalisták nem nagyon akarnak. a budapesti "liberáliok" sem. a momentum szerint is inkább legyen román képviselet, mint magyar. mert macron barátainak az úgy a jobb. a határon túli magyar választók 95%-a azt mondja, hogy inkább lölő.

2020.01.06. 10:53:08

@neoteny:
bárki letehet egy üzleti tervet az asztalra, hogy olcsóbban építene infrastruktúrát és üzemeltetné a közlekedést, mint lölő és társaik, a máv, a volán társaságok. kevesebb adót szedne, több bért fizetne. ahogy luxemburgi zsigmondot is megválasztották királynak. luxemburgi junckert is megválasztanák. csak még korruptabb. soros alex és az ngo-k se olcsóbbak. macron barátai se. és ők is legalább annyira korruptak.

2020.01.06. 11:11:22

@neoteny:
ezt elvben a .hu értelmiség kiszámíthatná. erre mondja azt sanyi, hogy "számítsák ki az okosok". és ebből valószínűleg az jönne ki, hogy a helyi kis és középvállalkozások alternatívát teremthetnek. akik most alárendelt helyzetben vannak. de a nyugati nagyvállalatok aligha. ezt onnan lehet tudni, hogy bmw is társaik a fidesz haverokkal építtetnek. és megtehetnék, hogy legalább részben a nyugat-európai vállalatokat hoznak már csak azért is, mert ezek eu forrásokból épülnek és nekik van többségük a bizottságban. mégis lölőt és társait választják. vélhetően azért, mert így az olcsóbb. ennél kedvezőbb ajánlatot orosz és a török cégek adhatnának, de azokat kevés kivételtől eltekintve nem engedik be politikai okokból. illetve szóba jöhetnének még az ukránok. azért vonult be a soros alapítvány. és megválasztottak egy világias zsidó humoristát. putyin kiegyezett a hászidokkal. hogy majd visszaállítja nekik galicsinát, galíciát, halicsot.

2020.01.06. 12:14:34

@neoteny:
a széttagolt magyar településszerkezeten infrastruktúrát fenntartani nem olcsó. többek között ezért van az, hogy a belső-magyarország sohasem volt különösebben gazdag. de a birodalmi megszállások idején sem volt különösebben szegény. a birodalmi megszállók nem tudnak minden faluban ott lenni, hanem a fővárosban összpontosulnak. onnan próbálják az országot egységállami keretek között irányítani. csak az nehézkes.

a fidesz másodvonala is képes önállósítani magát. lázár változásokat sürget. de az ellenzéknek se lesz egyszerű összefognia. ha a határon túliakat is beszámítjuk, akkor választók közel fele 10 ezer főnél kisebb településen él. csak kis magyarországon 3 ezer ilyen van. és az ellenzéknek még a kisebbségi magyar területeken is jelen kellene lennie.

erre mondom azt, hogy elvben helyi egyesületek jelentik az alternatívát. csak az ugye az ellenzéki pártelnököknek és pártelnökségeknek nem jó. a pártvezetők nagyrészt budapestiek. racionalitásról regélek csak belevegyítem a kocsmafilozófiát. ami a korszellem. az is egy opció, hogy elindul 2-3 pártlista és egyéniben egyeztetnek. parlamenti választásokon országos listához az elektori körzetek 1/4 részében kell jelöltet állítani. ez az önkormányzati választásokon bejött. a jobbikosok egy része is átszavazott a dk-sra és megfordítva. de mondjuk helyhatóságban a párthovatartozás kevésbé érdekes. országgyűlési választásokon nincs kipróbálva. az ellenzék egyáltalán nem esélytelen.

egy széttagolt infrastruktúrán nehéz fenntartani két központosított adminisztrációt. lehet egy centralizált. az a fidesz. és egy decentralizált. de azok csak akkor lehetnek az ellenzékiek, hogy ha szétverik a kormánypártot, mert ők ugyanúgy centralizálnának. valószínűleg semmivel nem lennének jobbak.

2020.01.06. 13:32:56

@neoteny:
vannak a piti tolvajlások. az, hogy 6 millió forintért megszakértik a fővárosiak parkhasználati szokásait. akármilyen kérdőivvel elvégezhetnék. megoldja a hivatali apparátus. de ugye az ellenzék tele van olyan szabad bölcsészekkel, akik hasonló feladatokat látnának el. és azt gondolják, hogy a nagy infrastruktúra fejlesztéseken is spórolhatnának. központi pártirányítással. aligha. nem látják át, hogy ki milyen feladatot lát el. és ha egy külső cégeket bíznak meg azok se lesznek sokkal olcsóbbak, különösen nyugat-európaiak.

itt van dr. papp csapata.
www.edc.debrecen.hu/team
46 főből áll. 7 hölgy van szülségi szabadságon. és 6 nyitott pozíciójuk van. cca. 50 fő foglalkozik a beruházásösztönzéssel. ez ugye nem kevés. mert ha a bmw kér valamit, akkor elvben a hivatali apparátus is tudna adatot szolgáltatni. miért is kell egy ilyen társaság? de ez kb. a momentum. és egy nyugati külső tanácsadó cég se lenne olcsóbb.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.06. 19:46:50

@civisvarosi2:

"vannak a piti tolvajlások. az, hogy 6 millió forintért megszakértik a fővárosiak parkhasználati szokásait."

A 85 milliárd 1 százalékának 1 százaléka is több, mint 6 milla.

2020.01.06. 22:02:36

@neoteny:
azt a pénzt parkoltatják, abból hitelpénzt teremtenek és építkeznek.

2020.01.06. 22:10:01

@neoteny:
a magyar állam nem hozhat létre intézményeket a kisebbségi magyar területeken. mert 100 évvel ezelőtt trianonban így rendelte el a nyugat. (ráadásul többségi magyar területeken csatoltak el). 2010 óta határon túl az egyházak építkeznek közintézményi jelleggel. túl azon, hogy a határon túl fideszhez kötődő haveri körök is jelen vannak. ilyen az otp és a mol csoport. az egyházak építenek tipikusan iskolát.

2020.01.06. 22:17:18

@neoteny:
a probléma az, hogy az állam, az egyház, a piaci szereplők viszonya rendezetlen.

a debreceni egyetem hokicsapata két kanadai - rutherford és essery - mellé egy amerikai támadót igazolt graaskamp személyében. ennek a fiatalembernek a jövedelmét egy állami egyetem biztosítja.
denagy.hu/wp-content/uploads/2020/01/Amerikaitamado_01-768x512.jpg
de erre azt mondják, hogy ez népszerűsíti az egyetemes sportot. valamennyi jegyár bevétel is származik ebből. ez így a döntéshozók szerint megéri a magyar államnak és a debreceni egyetemnek.

2020.01.06. 22:32:06

@neoteny:
és ez az, ami vallási kérdés. mi az állam, az egyház és a piac feladata. és erre az emberek különféle válaszokat adnak a hitük szerint.

A SPORT MEGTANÍT BECSÜLETESEN GYŐZNI VAGY EMELT FŐVEL VESZÍTENI.
A SPORT TEHÁT MINDENRE MEGTANÍT.
ERNEST HEMINGWAY

bizony mondom néktek, hogy a sport mindenre megtanít benneteket. tehát adjátok meg a sportnak, ami a sportté. így is meg lehet fogalmazni. ezt fogadjuk el, vagy ne fogadjuk el. ez egy vallási kérdés.

Khonsu 2020.01.06. 23:00:39

@civisvarosi2:

Elnézést, hogy beleszólok, de adófizetői szempontból a versenysportok állami támogatásának hasznossága a genderszakéval vetekszik.

2020.01.06. 23:09:40

@Khonsu:
igen, csakhogy ennek a játékosnak ára felértékelődhet a piacon. tehát ebből a kontraktusból a debreceni egyetem akár hasznot húzhat. és a deac jégkorongcsapata az erste ligában játszik. és a listavezető a csíkszeredai hokiklub. ez a nemzeti összetartozást erősíti. az erste liga. amibe a magyar állami egyetem igazol egy kanadait. de ez nem feltétlen termel veszteséget. növeli a dzsídípít.

2020.01.06. 23:12:05

@Khonsu:
tehát ez egy vegyes gazdaság, amiben az állam, az egyház és a piac viszonyát rendezetlen illetve a pénzteremtés módja legalább részben tisztázatlan.

2020.01.06. 23:31:08

@Khonsu:
az egyetem egyetemes jogokkal rendelkezik? állami és piaci szereplőként is működhet? ez hit kérdése.

budapest egy globalizált metropolisz. abban a budapesti (állami) egyetem és a budapesti magánegyetem két egymástól független intézmény. a debreceni egyetem működhet félállami rendszerben. ahogyan a budapesti adventi vásárban nem fonódik össze az állam, az egyház és a piac. lehet így is. debrecenben összefonódik. lehet úgy is.

Khonsu 2020.01.06. 23:34:24

@civisvarosi2:

"felértékelődhet", mint ahogy a gender studies is felértékelődhet, amennyiben az identitásharcos irányzatok előretörnek valahol teret nyernek valahol.

Erre céloztam, ez így ebben a formában szerencsejáték adóforintokból. Olyan felelőtlen befektetése a közpénznek, mintha feltennék kártyára vagy rulettre.

Talán érdemesebb lenne végre az erre fordított irdatlan összegeket valami biztosabb megtérüléssel kecsegtető dologba fektetni. Tíz év alatt nem sok hasznot hozott a versenysportba öntött közpénz. Ennyi idő után talán be kellene látni, hogy nem éri meg erre költeni, miközben lényegesen fontosabb helyekről nagyon hiányzik az a pénz.

Khonsu 2020.01.06. 23:50:26

@civisvarosi2:

Amennyiben a Debreceni Egyetem a piacról tartja fenn magát, senkinek semmi köze nincs ahhoz, hogy az ebből származó pénzt mire költi, de amíg adóforintokból, addig van. Vagy nem pont erre szokott a kormány hivatkozni?

Az "én vallásom" szerint a versenysportra fordított minden egyes közpénz forint a lehető legfelelőtlenebb pénzkidobás. Ha az erre fordított pénzt közvetlenül szétosztanák a szegények között a gyügyei paraszttól Andikáig, az is sokkal hasznosabb és "keresztényibb" befektetés lenne. Szintúgy növelné a GDP-t és még a helyi kisboltnak is több bevételt generálna.

2020.01.06. 23:58:34

@Khonsu:
debrecenben a stadion is szolid nyereséget termel. debrecenben a versenysportba való állami befektetés eredménye tornász világbajnokság, kézilabda világ és európa bajnokság, kosárlabda európa bajnokság, műkorcsolya, gyorskorcsolya világbajnokság, úszó európa bajnokság. ezek szabad piaci nyereséget termelő sportrendezvények. ezeket debrecen városa is megrendezhette volna akkor, ha lehetne félállami bankja.

a budapesti sportlétesítmények monumentálisak. azt a pénzt a magyar állam a nemzetközi olimpiai mozgalom oltárán áldozza fel. és az megint csak hit kérdése, hogy ezt tegye, vagy ne tegye meg.

Khonsu 2020.01.06. 23:58:37

@civisvarosi2:

Persze tudom, hogy ez hitvita, ezért meg se próbállak meggyőzni, csak leírtam a véleményemet, mert kikívánkozott belőlem.

2020.01.07. 00:06:59

@Khonsu:
van egy egyetem, annak testnevelési kara. ahol szakmenedzsereket oktatnak. lehet annyi tudásuk, hogy játékosokat adjanak és vegyenek. és abból nyereséget termeljenek? igen. és ezzel egyetemet szolid nyereséghez jutassák. működhet ez? igen. és lehet mondani, hogy ilyen ne legyen. a versenysportban ne kockáztasson pénzt az állam. állami egyetem sem. úgy is lehet. racionális érvek szólnak mellette is és ellene is. ez hit kérdése.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.07. 04:59:57

@civisvarosi2:

"tehát ebből a kontraktusból"

Miféle kontraktusról bugyogsz, balfasz?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.07. 05:24:21

@civisvarosi2:

"a magyar állam nem hozhat létre intézményeket a kisebbségi magyar területeken."

Nem is kérte őket senki hogy _intézményeket_ hozzanak létre.

A szlovák kormány sem hoz létre intézményeket Mo-n szlovákok számára.

"2010 óta határon túl az egyházak építkeznek közintézményi jelleggel."

Nevezz meg három közintézményt amelyiket egyázak építettek a határon túl.

"az egyházak építenek tipikusan iskolát."

Nem.

2020.01.07. 09:15:53

@neoteny:
nagyváradon a partiumi keresztény egyetem 2017-es megnyitója.
www.partium.ro/133082/600x401/szalag.jpg
amire az ellenzéki értelmiség azt mondja, hogy "nácik".
www.youtube.com/watch?v=TfUP5JTMDAA
nácik? a francokat. ők ha szavaznak, akkor 95%-ban a fideszt választják. mert a fidesz az egyetlen párt, akik nekik magyar felsőoktatási intézményt teremt nagyváradon. a többi párt azt mondja, hogy nekik olyan nem lehet. így jártak. így döntött a nyugat. ezt el kellene fogadni. erről cikkez béndek péter is. orbán azt gondolta, hogy megszerzi a határon túliak szavazatát. nyilván el is veszt szavazatokat a határon belül. de egy modern kori vallásháborúban újraegyesíti a keresztény államnemzetet.

partiumi színészmúzeum létrehozása.
denagy.hu/wp-content/uploads/2019/09/nyiri-eniko-kiss-torek-ildiko-palfi-jozsef-768x500.jpg
a partiumi ház első könyvbemutatója.
denagy.hu/wp-content/uploads/photo-gallery/Partium_Haz_I/80665818_1219673748223446_8359480455216496640_o.jpg
ez már három. de nagyon sok ilyen van. ezért népszerű gyurcsány. mert ő azt mondja, hogy igen ám, de ezzel kevesebb jut a határon belülre. és ugye az is számít.

2020.01.07. 09:23:29

@neoteny:
ha az index és a hvg híreit olvasod, akkor kevés fogalmad arról, hogy mi történik magyarországon. a köztévét néznéd, akkor az tele van, hogy mennyi egyházi és határon túli intézmény létrejött. az is a valóság. nem állítom, hogy ezekben a határon túli projektekben nem tűnik el pénz. nem erről folyik a vita. hanem arról, hogy az állam pénzelje-e a történelmi egyházakat és azon keresztül a magyar keresztény államegyház hatáskört kapjon a kisebbségi magyar területeken. ez így tartható lesz, mert európában a magyar kisebbség egyszer majd jogokat kap arra, hogy az anyaországgal újraegyesüljön. elismeri az antant, hogy hibázott. vagy nem ismeri el.

az ellenzéki pártok értelmisége azt mondja, hogy így döntött a nyugat és kész. erdély a magyarok számára örökre elveszett. ennyi. orbán azt, hogy majd megvívja a csatát. csak ehhez kell a politikai támogatottság. gyurcsány azt, hogy így a határon belülre kevesebb jut. tehát szavazzanak rá.

2020.01.07. 09:44:12

@neoteny:
a felújított kolozsvári református kollégium.
www.youtube.com/watch?v=l3Wp6XLt6QQ
zsófit, andit, esztert, áront, adorjánt, ildikót. árpád bácsit az igazgatót a magyar református egyházon keresztül a magyar állam támogatja. ők ugyanis magyar állampolgárok. csak nem-magyar adófizetők.

na most amíg nem volt migráns krízis, addig lehetett mondani, hogy igen ám, de ha zsófi, andi, eszter, áron, adorján, ildikó és árpád bácsi a határon túl az államtól csak úgy kaphat, hogy a határon belül elvesznek. nem lesz felújítva a kollégium olyan szépen, vagy csak egy kicsit később. ez áldozattal jár. és ha valaki önként adományozna, akkor tehesse meg. de az állam ne vegyen el erőszakkal. ne csoportosítson át pénzeket határon túlra különösen a keresztény egyházakon keresztül.

csakhogy ezek az ellenzékiek 2015 azt is mondták, hogy jaj szegény kis pakisztániak. az muszlim bevándorlóknak adjon a magyar állam. vegyen el erőszakkal. de a határon túlra a szegény kis magyaroknak ne adjon. a keresztény közösségeknek. mert olyanok már úgyse lesznek.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.07. 09:52:30

@civisvarosi2:

"ha az index és a hvg híreit olvasod, akkor kevés fogalmad arról, hogy mi történik magyarországon."

No de én ide is járok, ahol te informálsz engem a magyar rögvalóságról. :)

"nem állítom, hogy ezekben a határon túli projektekben nem tűnik el pénz. nem erről folyik a vita."

Helyesen: te azt preferálnád, ha nem erről folyna a vita.

Te fikáztad a budapesti municipális politikusokat, hogy megszerveznek csóri 6 millás kis csókos szerződéseket: rendben van, akkor beszélgessünk a több, mint 14,000x-es _egyszeri_ szaltóról _is_ amit megugrott a Magyarországi Református Egyház.

De hogy ne vádolhass részrehajlással, nekem az is teljesen megfelel ha arra _is_ hozol példákat, hogy a Katolikus Egyház magyarországi leányvállalata hogyan hízik a Caesarnak megadott adóforintokból.

2020.01.07. 10:19:42

@neoteny:
ez a kolozsvári protestáns teológiai intézet mikulásjárása.
www.youtube.com/watch?v=kfDBb7ukXEI
megajándékozzák a protestáns magyar gyerekeket kolozsváron. na most lehet mondani, hogy ezt támogasság adományokkal, de a magyar adófizetők pénzéből ne tegyék. csakhogy az ellenzéki pártok 2015 óta azt mondják, hogy a nem-keresztényeknek és a nem-magyaroknak adjon az állam az adóforintokból. mert ha nem, akkor az a "fasizmus". szinte az összes kisebbség védendő a földkerekségen, kivéve a magyarok. de ha valaki genderqueer fluid vagy transzandrogünia, akkor annak a jogait meg kell védeni. mert ha nem, akkor az a "fasizmus". és budapesten ennek a politikának van többsége.

2020.01.07. 10:20:54

@neoteny:
felőlem számoltassák el az egyházakat. arról cikkez az index, vagy a hvg, hogy hol van a pénz kis kezét csókolom? nem. arról, hogy ne utaljanak egyáltalán.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.07. 10:28:59

@civisvarosi2:

"felőlem számoltassák el az egyházakat."

Ez történik. Ha te beszólogathatsz 6 millákért, akkor én emlékeztetlek a négy decimális nagyságrenddel nagyobb _egyszeri_ szakításra.

2020.01.07. 10:40:26

@neoteny:
felőlem járjanak ennek utána.

2020.01.07. 10:42:14

@neoteny:
mindenféle közpénz útját látni kellene. beleértve az adósságszolgálatot. az hol landol?

2020.01.07. 10:44:47

@neoteny:
és ha azt kérdezem, hogy a külső adóságszolgálat hol landol, akkor erre azt feleled, hogy azt nagyon bonyolult megmondani. mert ide utalják, oda utalják. de az nem csalás. hanem az a pénzpiac. azok a piacok. és abban nem lehet visszaélés? ki és mit adott kölcsönt valójában?

2020.01.07. 10:49:58

@neoteny:
amit az állam átutal az egyháznak ugyanúgy kérdéses, hogy és végül az a pénz kinek a zsebébe kerül és mit adott érte cserébe. de ugyanúgy kérdés az is, amikor az állam átutal a tőkepiacnak. végül kinek a zserül a pénz. vagy kinek a magánszámlájára. és az mit adott érte cserébe? nem a nyugdíjalap. hanem a magánszemélyek, akik ezen gazdagodnak. van egy tippem, hogy nem mind kisnyugdíjas.

2020.01.07. 10:56:33

@neoteny:
nem kell kikocsikázni az arannyal. hanem a látszat az, hogy pénz a semmiből terem. és elvész a nagy semmiben. és tényleg. az a kapitalizmus leglényege.

2020.01.07. 11:12:56

@neoteny:
és ugye ezt nem kell. a bankjegyeket se kell pakolni nokiás dobozokba. hanem elég leütni az entert. erre mondom azt elég régen, hogy az átlag ember érzéketlenné válik arra, hogy repdesnek a milliárdok. mert azt tudja ellenőrizni, amit közvetlen érzékel. ebből következően helyi egyesülteket tudják kontrollálni a kormánypártot. túl azon, hogy szükség van egy adott nyelvű világ médianyilvánosságra. .hu értelmiségre.

de lehet, hogy ez az egyszerű gondolatmenet alapjaiban téves. mert arra van szükség, hogy összeálljon a momentum generáció. párbeszéedet hirdetnek gyurcsánnyal vagy gyurcsánynéval és megdöntik az autoriter rezsimet. döntsék meg felőlem.

csak nem értem, hogy azzal mitől lesz jobb. túl azon, hogy akkor másik brancs barátai adnak majd tanácsokat. ezek a prájszvóterhauszkúpersz. kicsit sokba kerül, de nagyon értenek hozzá. majd ők tudják hogy kell elkölteni a pénzt. a lényeg, hogy ők és a barátaik költsék el. arra mondják, hogy "hatékony".

2020.01.07. 13:01:22

@neoteny:
az is ugye néhány decimális nagyságrenddel nagyobb átutalás? és nem egyszeri. de mindegyik számít persze. csak nem azonos súllyal esik a latba.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.07. 19:43:51

@civisvarosi2:

"és az mit adott érte cserébe?"

Hitelt az államnak.

"de mindegyik számít persze. csak nem azonos súllyal esik a latba."

Erről van szó: 6 milla vs. 85 milliárd.

2020.01.07. 21:23:23

@neoteny:
ez egy kávézó, amelyik mostanság nyílt.
hd.gorogkatolikus.hu/hirek_images/hirek_3298_9.jpg
görög katolikus egyház nyitotta. az egyház is nyit kávézót.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.07. 22:57:19

@civisvarosi2:

"az egyház is nyit kávézót."

És?

"2010 óta határon túl az egyházak építkeznek közintézményi jelleggel."

Nevezz meg három közintézményt amelyiket egyázak építettek a határon túl.

2020.01.07. 23:05:57

@neoteny:
csillagocska bölcsőde.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2019/csillagocskabolcsode.jpg

Új épületbe járhatnak a balánbányai óvodások és bölcsődés gyerekek. A magyar kormány támogatásával felépült korszerű intézményért, a kis közösségért vasárnap, 2019. november 17-én adtak hálát a helyiek és környékbeliek.

A miniszteri biztos az MTI kérdésére elmondta: Erdélyben 56 teljesen új óvoda épül a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében, amelyek közül eddig csak néhányat adtak át. A következő hetekben azonban újabb óvodaátadók várhatók. - a Maszol.ro portálról

2020.01.07. 23:14:59

@neoteny:
óvoda alapkőletétel rimaszombaton.
ovodaprogram.eu/sites/default/files/styles/juicebox_medium/public/gallery/15-180904-03801.jpg
tündérkert óvoda a kárpátaljai mezőváriban.
ovodaprogram.eu/sites/default/files/styles/juicebox_medium/public/gallery/mezovarovoda1.jpg
Óvodaátadás Aklihegyen, Forgolányban és Tiszakeresztúrban
ovodaprogram.eu/sites/default/files/styles/juicebox_medium/public/gallery/lead-img/dsc11820.jpg
felteszem ez a néni a színes sálban lesz az oktatás-nevelő központ vezetője tiszakeresztúron. és mellette a kormány képviselője.

2020.01.07. 23:19:40

@neoteny:
tehát ha most egy trianoni határon kívül eső kárpát-medencei településen azt mondják, hogy vannak magyar gyerekek, akik szeretnének tanulni és focizni, akkor támogatásra számíthatnak. és cserébe azok mind a kormányt támogatják. az ellenzéki pártok azt mondják, hogy ezt a környező szlovák, ukrán, román, szerb, horvát, szlovén kormánytól követeljék. az ellenzéki értelmiségiek az összes létező kisebbséget támogatják, kivéve a magyart. túl azon, hogy a többségi magyarokat is utálják.

2020.01.07. 23:34:10

@neoteny:
A Magyar Iskolaválasztási Programja keretében 10,000 forint egyszeri ösztöndíjat adományoznak mindazon határon túli családoknak, akik gyermekeiket a magyar iskola nulladik (előkészítő) osztályába íratják.
denagy.hu/wp-content/uploads/2019/11/szili-katalin-%C3%A9s-csaky-csongor-768x576.jpg

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.07. 23:43:49

@civisvarosi2:

"A magyar kormány támogatásával felépült korszerű intézmény"

Nevezz meg három közintézményt amelyiket egyházak építettek a határon túl.

2020.01.07. 23:48:36

@neoteny:
Református óvoda épül Backamadarason
Az Erdély-szerte épülő 27 bölcsőde és óvoda egyikét Backamadarason vehetik használatba a helyi és környékbeli gyerekek. Az épület alapkövét szombaton, március 17-én helyezték el a templom szomszédságában, a régi egyházi iskola mögötti telken. Az épületet Zakariás Attila Ybl Miklós-díjas építész tervezte, az óvoda, felépítése után, a backamadarasi gyülekezet tulajdonába kerül.

2020.01.07. 23:50:41

@neoteny:
Vágfarkasdon református óvoda és bölcsőde is lesz
2019. április 26., péntek
A templom és a parókia melletti telken épül fel a negyven óvodásnak és tizenöt bölcsődésnek helyet biztosító oktatási-nevelési intézmény Vágfarkasdon. A tereprendezés után az építkezési munkálatok május végén – június elején kezdődnének el. Az épület 2020. március 31-ére készül el. Az egyházközségi alapítású óvodába és bölcsődébe felekezeti hovatartozás nélkül várják a gyermekeket.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.07. 23:52:38

@civisvarosi2:

"Református óvoda épül Backamadarason"

Ami nem azt jelenti, hogy a Magyarországi Református Egyház építette azt -- és különösen nem azt, hogy a 85 milliárdos _egyszeri_ szakításukból építették.

Nevezz meg három közintézményt amelyiket egyházak építettek a határon túl.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.07. 23:53:24

@civisvarosi2:

"Vágfarkasdon református óvoda és bölcsőde is lesz"

Ami nem azt jelenti, hogy a Magyarországi Református Egyház építette azt -- és különösen nem azt, hogy a 85 milliárdos _egyszeri_ szakításukból építették.

Nevezz meg három közintézményt amelyiket egyházak építettek a határon túl.

2020.01.07. 23:57:50

@neoteny:
Ünnepélyesen megnyitotta a 2019-2020-as tanévet a négy kárpátaljai református líceum vasárnap az ungvári járási Nagydobronyban, ahol átadták a magyar kormány közel 400 millió forintnyi támogatásával felújított és új létesítményekkel bővített helyi líceumot.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.08. 00:00:36

@civisvarosi2:

"a magyar kormány közel 400 millió forintnyi támogatásával"

Ami nem azt jelenti, hogy a Magyarországi Református Egyház építette azt -- és különösen nem azt, hogy a 85 milliárdos _egyszeri_ szakításukból építették.

Nevezz meg három közintézményt amelyiket egyházak építettek a határon túl.

2020.01.08. 00:01:00

@neoteny:
ezeket mind az egyházak építik a magyar állam támogatásával a határon túl. felteszem abból a forrásból, amit előzetesen átutaltak számukra.

2020.01.08. 00:02:52

@neoteny:
abból 85 milliárdból elköltöttek erre a célra 400 milliót. a kormány nem utalgathat csak úgy 400 milliókat.

2020.01.08. 00:13:34

@neoteny:
van arról hír, hogy a kormány idén ősszel átutalt 400 milliót az ukrajnai református egyháznak nagydobronyba? aligha. mert nem lehet ilyen. nem utalgathatnak csak úgy. de a költségvetési maradványösszegek felett a kormány szabadon rendelkezik. és felteszem ez abból a pénzből van. de felőlem járjon bárki utána.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.08. 00:14:14

@civisvarosi2:

"ezeket mind az egyházak építik a magyar állam támogatásával a határon túl."

A határon túli egyházak: nem a Magyarországi Református egyház (vagy a _magyar_ Katolikus Egyház vagy a _magyar_ Görögkeleti Egyház) amelyik leszakította a 85 milliárdos gyimilcset.

Nevezz meg három közintézményt amelyiket egyházak építettek a határon túl.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.08. 00:16:59

@civisvarosi2:

"van arról hír, hogy a kormány idén ősszel átutalt 400 milliót az ukrajnai református egyháznak nagydobronyba? aligha. mert nem lehet ilyen."

Miért nem? Azt megírják feketén-fehéren, hogy a magyar kormány támogatásával épült az óvoda.

2020.01.08. 00:37:31

@neoteny:
szerited azt megengedi az államháztartási törvény, hogy év közben csak úgy kiutaljanak 400 millió forintot nagydobronyba? ezt az összeget így előfinanszírozni kellene. de felőlem járjon bárki utána.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.08. 00:43:23

@civisvarosi2:

"szerited azt megengedi az államháztartási törvény, hogy év közben csak úgy kiutaljanak 400 millió forintot nagydobronyba?"

Nem engedi meg? A magyar kormány törvényellenes tevékenységeket folytat és ehhez az egyházakat használja fel társtettesként?

2020.01.08. 09:14:30

@neoteny:
a költségvetési maradványösszeget kiutalhatják az egyháznak csak úgy. és az is továbbutalhatja a kárpátaljai nagydoronyba. csak úgy. amire az ellenzéki értelmiség azt mindja, hogy ez az állam és az egyház szétválasztásának felvilágosult elvével ellentétes. valóban. de az egy világias hittétel, hogy az államnak és az egyháznak egymástól teljesen elválasztva kellene működniük.

a fidesz a kereszténység nemzetmegtartó erejét hirdeti. a keresztény szolidaritást a szomszédos államok magyarjaival.

Matthew 22
36 Master, which is the great commandment in the law?
37 Jesus said unto him, Thou shalt love the Lord thy God with all thy heart, and with all thy soul, and with all thy mind.
38 This is the first and great commandment.
39 And the second is like unto it, Thou shalt love thy neighbour as thyself.
40 On these two commandments hang all the law and the prophets.

ahogyan jézus hirdette izráel népének. ugyanúgy hirdeti a magyaroknak a papság, hogy szeressék a szomszédaikat. népi nacionalista változatban a szomszédos magyarokat. vállaljanak velük szolidaritást. ebből létrejön a trianoni határon átnyúló keresztény államnemzet. de azok meg szeressék a szomszédos szlávok, románok, cigányok, német nemzetiséget és egy kicsit még a zsidókat is. mert ez a parancsolat. ezt hirdetik a papok.

és erre a kormányellenes értelmiség azt mondja, hogy ez népnemzeti szocializmus. ez újabb háborúkhoz vezet. ez az ő hitük.

2020.01.08. 09:57:40

@neoteny:
a népfőiskola megmagyarázza, hogy a szív (heart) az hajt. az elménk (mind) a mindenséget hireti.

jön a filoszemita bölcselet. identitásukat vesztett zsidók, egykori nácinémetek, hazaáruló szlávok. kérem szépen finnül kell olvasni. a népfőiskola azt mondja, hogy a magyar ősi nyelv. ha valaki finnül akarja olvasni, akkor olvassa úgy.

a monéta alapja a minta. tehát lehet pénzt teremteni. csak közösségi jelleggel. mint a gazdálkodj okosanban. a bankban a pénz mindenkié. szabályok szerint abból valamennyit ki lehet venni, illetve kénytelen befizetni. mi így társasásoznánk. állami bankokkal. és erre azt mondhatod, hogy de hiszen ez a szocialista bankrendszer. az, amit a kommunisták szintén kisajátítottak maguknak. és matolcsy kapitalista módon kisajátítaná a népnemzetnek, azaz a fidesznek. a népvallás is az, hogy jegybank egy népbank. ahonnan a pénzt bizonyos szabályok szerint fel lehet venni, és ahová köteles vagy letenni. mint a gazdálkodj okosanban.

de ezt a globális kapitalistáék nem fogadják el. azt, hogy a pénz mindenki pénze. csak időlegesen valakinél van érdemei szerint és abból vásárolhat. szocializmus és meritokrácia. a reformszocializmus. szociális piacgazdaság. szomszédok és a gazdagrét. erre szavazott a köznép. ezért váltott rendszer. a társadalom erkölcsi súllyával és a törvény erejével is fel kell lépni minden olyan jövedelmszerzéssel szemben, ami nem a tisztességes munkából ered.

globális kapitalizmust kapott a helyébe. jött prinz gábor, hogy kérem szépen miénk a posta. és abban a befizetett pénzt átalakítjük bankká. és nem elég, hogy kiprivatizálta a nyomorult, de még csődbe is vitte. prinz dani nem egy árvaházban nőtt fel vagyontalanul (feltéve, hogy az a prinz), hanem ő a harvardon tanulta ugyanezt. vele szemben állítják lölőt. a kültelki gázszerelőt. vegye meg a prinz danikának tapsikoló "liberális" szerkesztőségeket. maróth professzor elveszi az intézményeit. a kisfia beszerzi az eszközöket.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.08. 10:01:40

@civisvarosi2:

"a költségvetési maradványösszeget kiutalhatják az egyháznak csak úgy."

Ezt milyen törvény engedi meg?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.08. 10:06:52

@civisvarosi2:

"szeressék a szomszédaikat. népi nacionalista változatban a szomszédos magyarokat. vállaljanak velük szolidaritást."

"és erre a kormányellenes értelmiség azt mondja, hogy ez népnemzeti szocializmus."

Valóban.

2020.01.08. 10:17:16

@neoteny:
a népfőiskola megmagyarázza, hogy a szív (heart) az hajt. az elménk (mind) a mindenséget hireti. hja és ez a lelkünkből (soul) szól.

a népfőiskola nyugatos vonulata összekapcsolja az angolszászokat a magyarokkal. mondván, hogy ők is íjfeszítők. a nózijuk volt a nézőke. kifeszítettek egy íjat. az ugye ív (arc) formájú. archer, archery. az íj (bow) hangutánzás. és abból lesz a bőségtál (bowl). a magyar tudományos akadémia szerint ez teljességgel tudománytalan. igen, ez hit. ezzel szemben állnak, akik biztosan tudják, hogy ez finnül van. és ugyanazok hisznek a totális kommunizmusban, vagy a globális kapitalizmusban, a gender tudományban. mert mi van akkor ha valaki genderqueer fluid. annak vallja magát. a népfőiskola erre azt mondja, hogy ez esetben valószínűleg nem magyar. de kérem szépen ha genderqueer fluid, akkor hogy használja a mellékhelyiséget?

2020.01.08. 10:21:04

@neoteny:
így van. és ez vallásháborúhoz vezet. de nem a szomszédokkal feltétéve, hogy ők is népnemzeti keresztények. hanem a keresztényellenesekkel. akik vagy nem értik Isten igéjét vagy nem magyarok.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.08. 10:54:37

@civisvarosi2:

"szerited azt megengedi az államháztartási törvény, hogy év közben csak úgy kiutaljanak 400 millió forintot nagydobronyba?"

Nem engedi meg? A magyar kormány törvényellenes tevékenységeket folytat és ehhez az egyházakat használja fel társtettesként?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.08. 10:56:19

@civisvarosi2:

"és ez vallásháborúhoz vezet."

Azért vette a kormány a teuton tankokat?

2020.01.08. 11:11:56

@neoteny:
dr. papp úgy számol, hogy a bmw gyár ha megépül, akkor fellendíti a város gazdaságát. a városkörnyéki földen megindulnak az épíkezések.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2020/bmwgyar.jpg
a nemrég megépített 354-es út a nemzetközi iskola irányába vezet. az m35-ös autópálya eléri a román határt nagyváradot. és a bmw gyár mellé is építenek még egy autópálya csomópontot. vasúti összeköttetést. kósa lajos úgy gondolja, hogy debrecenben autókat össze lehet szerelni, akkor motorkerékpárokat is. neki is a bmw a kedvence. építhetnének még gyárat. és motogp tesztpályát.

nem túl bonyolultan gondolkodnak. éppenséggel meggyőzhetik a bmw vezéreket. és a számításukat keresztül húzhatja egy válság. matolcsy mester szerint az a termelő ipart nem söpri el. mert ha kína befelé zárkózik, akkor még inkább szükség lesz minőségi árut szállítani az új selyemútra. és ezért jól jön a bmw gyár, és a budapest-belgrád vasútvonal athéni kikötő felé. és isztambul felé. olcsó tömegtermékek érkezhetnek agrárterményekért cserébe. a török-türk népek összefogásával. nem túl bonyolultan gondolkodnak. de gondolnak valamit a világról.

csaba professzor lehet, hogy 18 nyelven publikál. de hülye, mint a seggem. ő mindenre azt mondja, hogy azt úgy nem lehet. nem lehet, mert nem lehet. az ellenzéki értelmiségiek buták, mint az ágyú. régiesen álgyú. áll. gyhúú. hangfestő szókép. nem értik a görbe orrúak. így fejtik meg a kocsmában.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.08. 18:10:45

@civisvarosi2:

"dr. papp úgy számol"

A gyügyei paraszt kisunokájának szájától elvont falat-milliókkal számolgat dr. Papp.