A progresszivizmus (baloldali radikalizmus, baloldali utópianizmus) lényege a haladásba és az egyenlőségbe vetett hit. Minden hit lényege pedig az, hogy van valami -- objektív (megosztható) értelemben tapasztalatilag igazolhatatlan, racionálisan beláthatatlan, így a szó átfogó értelmében transzcendens,"átemelkedő "-- más, ami miatt érdemes zárójelbe tenni vagy annak fényében értelmezni az ismertet. A progresszivizmus egyenlőség- és haladáshite éppen így hit: feláldozza az ismertet valami elgondolt érdekében, amelyre az emberi értelmet és akaratot irányozza: szükségképpen hozva létre konstruált normákat és politikai (közösségi) elvárásokat -- végső soron politikai rendszereket -- anélkül, hogy számba venné, mit veszítünk ezek terjeszkedésével; vakon bízva a jövő előnyeiben a múlt káraival szemben anélkül, hogy ismerné a múltat és a gondolkodásnak azokat a struktúráit, amelyek a múlt szövetét összetartották.

A progresszivizmus elítéli az előítéletet (amelyet a konzervatívok alapesetben inkább a kipróbált bölcsesség megnyilvánulásának tartanak és nem összetévesztendő ennek politikai programmá emelésével), elítéli az ítélkezést és a megkülönböztetést. Pedig az utóbbiak -- kiindulva az előbbiből, megfontolt relfexióba hozva ezt a valósággal -- a színvonalas emberi gondolkodás alapja. Ha meg van tiltva vagy rossz néven van véve az ítélkezés és a megkülönböztetés, elvész a gondolkodás és marad az ideológia.

Csakhogy az emberi életek variabilitásának ilyen fokú cenzúrázása olyan módon sematizálja a (közösségi, politikai, erkölcsi tárgyú) emberi megnyilvánulásokat, hogy ezekre jobban alkalmassá tehetők a robotok és a mesterséges intelligencia, amelyek maguk is sematizmusokból és algoritmusokból állnak össze (és ha csak ennyiből, akkor még jó dolgunk van). Az emberi élet ilyen formában alulmarad abban a hatékonyságban, ahogy a progresszivizmus ezt előírta számára már a pre-kibernetikus, a digitalizációt megelőző korban és ahogy megteremtette a dehumanizálódás algoritmusát. Ez az algoritmus -- előbb a normák, aztán a gyakorlat szintjén -- gleichschaltolja a közösségi gondolkodást és felépíti vele szemben a célszerű, robotikus létet.

Többezer éves tapasztalat szerint az emberi viselkedés, majd ennek hatására a közösségi kultúrák olyanná válnak, amilyenné az éppen rendelkezésre álló közösségi közvetítések teszik őket. Ha a közösségi közvetítésben a technológia egyre nagyobb fölényre tesz szert más erőkkel és intézményekkel (a természettel, a vallásokkal, az erkölccsel, a szabad piaci normákkal) szemben, akkor az emberi viselkedés és a közösségi kultúrák is ennek jegyében alakulnak át. Mivel a progresszivizmus elősegítette az ember alávetését a technológiáknak az emberrel szembeni elvárásaival, a haladás és az egyenlőség, amelyet végül megvalósít, az ember emberségének totális átalakulását, az emberi civilizációt létrehozó eszményeink (már egy ideje napirenden lévő) fokozatos eltűnését és néhány évtizeden belül ennek az embernek a felismerhetetlenségét fogja eredményezni.

Haladottak leszünk és egyenlők -- előbb a korai adoptálók és adaptálódók, a jól érvényesülők, "az elit", aztán a többiek -- éppen úgy, mint az inoxált kanalak: eszközként.