Kiszúrás a cím, a cikk olvasói alatt vágja a fát, mindegy, forgács stb. A kérdés mégis egyértelmű, ha némi fordítást igényel is. Hazai berkeken belül maradva, miközben a kleptokrata, bűnöző rezsim etnicista (homogén nemzeti lényeggel operáló) ideológiája elterpeszkedik az országon, nagyon kevés üdvözlendő hatása egyikeként elveszi a levegőt a militáns (kül. francia és angolszász gyökerű) progresszivizmustól. A kérdés az, hogy stabilizálható-e a magyar kultúra lustasága, érdektelensége, idegenkedése a progresszivizmussal szemben a NER-en túl is, vagy a bűnözők lejáratják a civilizációnk védelme szempontjából oly fontos antiprogresszivizmust és a fürdővízzel együtt kiborul majd a gyerek is?
A válaszom nagy sóhajtozások mellett a szkepszisé. Ahogy nem hiszek a NER ideológiájának (a most éppen kereszténységnek hazudott etnicizmusnak) a hosszú távú túlélésében, nem hiszek a nemzeti szuverenitás (már ma is fiktív) jótékony voltában, úgy nem hiszek a liberális demokrácia vissza- (Magyarországon meg-) erősödésében sem, amely pedig egyedül lenne alkalmas a két szélsőség, az etnicizmus és a progresszivizmus kezelésére. Egyszerűen elmúlt az a kor, amely a széles polgárság ideológiájaként a liberalizmust sikerre tudná vinni, nota bene ezt nemzeti készségekre és hagyományokra tudná alapozni és ezzel fenntarthatóvá tenni. A szociológiai, kulturális és gazdasági változások a világban az állam további megerősödését és a piaci értékteremtés további koncentrációját fogják hozni, ami eleve aláássa a liberalizmus visszavételének esélyeit. A nacionalisták mellett a progresszívok az állam legértőbb gyarmatosítói, akik e szerint is fognak cselekedni Nyugat-szerte. Különösen idehaza meg -- polgárság és a polgári autonómiák hagyománya híján -- az etnicisták leáldozását követően a balos pártok még könnyebben fogják majd felhasználni az államot a saját napirendjük erőltetésére -- ahelyett, hogy elérhetővé válna, hogy az állam szépen vonuljon ki az életünk jelentősebb szeletéből.
A szuperbal hard anyagi egyenlősdi és a progresszivista soft értékegyenlősdi - a tech fundamentalizmus nyomulása mellett - akár már a 2020-as évek növekvő barbarizmusának is a legbővebb forrásai lehetnek, leváltva a 2010-es évek etnicista fasizmusát. Nem áll jól a zászló a nyugati civilizációnak.