Most, hogy lesz még egy "szociálisan érzékeny" nacionalista pártunk (Sneider ex-szkinhed elnök szerint ilyen lesz a Jobbik) és már van három "szociálisan érzékeny" baloldali üres halmazunk, ideje volna csinálni egy pártot, amely a polgárok és az ország javára van. Most éppen apályát várom az amúgy sem tomboló politikai racionalitásnak, ahogy apályát várom a politikai aktivitásnak is, de ez talán segíti a "fiatalok" és "a civilek" negyedik generációjából és százhuszonharmadik értelmetlen happeningjéből kiábrándult választókat, hogy elkezdjenek dolgozni egy épeszű pártért -- mert ez úgy van sajnos, hogy pártért kell dolgozni, ha az ember -- egy nem-demokratikus, de azért még nem teljesen reménytelen politikai közegben -- önmagáért akar.

Ki kell terítenem a kártyáimat. A baloldali-progresszív szavazókat semmivel sem tartom inkább képesnek annak belátására, hogy mit diktálna az ép ész a politikában ma Magyarországon, mint a Fidesz-szavazókat. Reálisan nézve az államelvűség annyira befészkelte magát a gondolkodásunkba (minimum száz éve szívjuk ezt a levegőt), hogy a legtöbb magyar ember az élete valamelyik pontján megpróbált ez alapján maga is valamilyen termékeny politikai döntésre jutni (ami egy understatement, mert valójában az emberek túlnyomó része folyamatosan államelvű, azaz az állam a gondolkodási kerete, lásd a politikánkat), holott az államiasság láthatóan az ép ész - itt: a polgárok és a nemzet - ellen van. Az államiasság azonban olyan, mint a kommunizmus: az emberek érzékszervei felfoghatják a súlyos károkozását, de ráfogják a gyakorlat elgörbülésére. Az eszme az rendben van. Hát nincs.

Lázár Jánost parafrazeálva én tíz év múlva még csak 60, ötven év múlva meg még csak 100 éves leszek, úgyhogy van időm kivárni, amíg lepörögnek a következő évtizedek ugyanebben a keretben. De ha esetleg mégis úgy dönt a kritikus tömeg, hogy akarna tenni valamit a valósággal, akkor reálisan nézve a "szociális érzéketlenség" ennek a megfelelő útja. Mielőtt azonban felhorgadna az öntudatos nemzeti szocialista az olvasóban, engedje meg azt nekem, hogy érdemesebb szociális érzékenységről komolyan (nem pedig az Erzsébet-utalványok szintjén) beszélni, ha van miből osztogatni. Ehhez azonban először ki kell emelni az osztogatás címzettjei közül azokat, akik egyébként tudnának (a mainál nagyobb) értéket is előállítani. Az épeszű szociális támogatásnak tehát nagy barátja vagyok -- miután épeszű rendszer szolgálja a termelést, az értékteremtést és a termelékenységet. Magyarul barátja vagyok a polgári társadalomnak szemben a különböző színű szükséglet alapú politikai demagógiákkal.

Úgyhogy az állam elsődleges célja -- ha épeszű közegben élnénk -- az lenne, hogy önmagát fokozatosan a felére csökkenti és ez idő alatt elég képesség és készség társadalmi elültetéséhez járul hozzá. Közkeletű nevén ezt kompetencia alapú, de a lexikalitást és a hagyományokat nem elvető, hanem éppenséggel a legjobb formájukban ápoló, általánosan magas színvonalú, adókból finanszírozott közoktatásnak nevezik, amelyet részben piaci alapon álló, tandíj-, ösztöndíj- és diákkölcsön-alapú felsőoktatás egészít ki. Az állam további feladata ebben a modernizációs átmenetben önmaga hatékonysági szemléletű reformja, az egészségügy -- súlyponti kórházakon, regionális járóbeteg ellátáson és fantasztikus logisztikán alapuló -- részben magánbiztosítói ellátási rendszerének kiépítése és a K+F komoly állami támogatása transzparens pályázatokon. De mindez nem fogja erősíteni az emberi tudások termékeny egymásra találását, ha nem halad vele párhuzamosan adó- és járulékreform, a vállalkozási környezet egyszerűsítése és az autonóm életformák népszerűsítése. Egy nemzet erejét a tagjai valós értékteremtési képességeinek szabad koordinációja adja -- nem az állami előírások, engedélyek, szándékok, kinevezések és korrupció. Az épeszű társadalmi gondolkodás célja tehát általában az esélyegyenlőség alapú meritokrácia érvényre juttatása a társadalmi szemléletben Budapest V. kerületétől Barcsig meg vissza.

Szeretném a végén leszögezni, hogy ebben semmi új nincs az ép ész barátai számára. Szeretném továbbá leszögezni, hogy ez semennyire nem bonyolult. Vannak betokosodott érdekrendszerek, amelyeket fel kell számolni az egészségügytől a gazdasági világig, vannak társadalmi beidegződések jócskán, amelyekkel szembe kell fordulni, vannak erkölcsi és szakmai hiányosságok, amelyeket az államigazgatásban pótolni kell. De maga a feladat világos, és aki mitizálni próbálja mint valami éktelenül bonyolult kozmikus missziót, amely a fekete lyuk megközelítéséhez fogható, de legalábbis csak Orbán Viktor látja át esetenként Németh Szilárddal kisegítve, az hazudik. És feltehetően jussot húz a mai szemétdombon.

Egy polgári pártnak, mint amilyen a Polgári Konzervatív Párt, csak ez, a polgári modernizáció lehet a feladata, nem pedig a "szociális érzékenységről" való mégoly nyájas hazudozás (vö. nemzeti szocialista demagógia). De fájdalom, nem lehet ez a párt még csak megközelítően sem hasznos, ha nem válik láthatóvá, ami pedig nem megy vállalkozó résztvevők, agyak és lábak nélkül. Én évente felkínálom ezt a lehetőséget, mást nem tehetek. Oszt jön, aki jön. A többin meg csak mosolyogni tudok, miközben olvasom az "elkeseredett", "kiábrándult" írásaikat a soron következett felbuzdulás kimúlásakor. Mennyi kell még?! Amúgy dolgozom, tehát annyira azért nem érdekel Magyarország sorsa, hogy emiatt a Temzének menjek, de ezek szerint másokat még ennyire sem.