1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.03.27. 06:04 HaFr

Akkor hát minek és kinek is kéne az MSZP(P)-DK-ra szavazni?

Képtalálat a következőre: „magyar népmese hétszűnyú kapanyányimonyók”

Tegyük fel, hogy van egy kétségbeesett (ellenzéki) szavazói réteg, amelyik már egy ideje (vagy sose) gondolt a címben jelzett pártokra "demokratikus ellenzékként" (lol) és kivált kirázza a hideg a narcisztikus pancsert hallgatva (=Az Ember, Akinek Eddig Összesen 892 Programpontja Volt). De (joggal) undorítja őt Orbán rendszere, nem hiszi, hogy náci kutyából lehet konzervatív szalonna, és se Szél "Kormány" Bernadettben, se a (fel)törekedve megrekedt kis pártokban és vezetőikben nem látja a politikai értékeit megtestesülni, ami miatt pedig azt is elviselné, hogy a rájuk eső szavazata "elvesszen"  -- ezért a "legjobban hasznosuló szavazat" elve marad neki döntési alapként.

Ami -- visszajutottunk a kiindulóponthoz -- a MSZP(P)-t és Karigerit jelenti. Csak hát mit tudunk a sokat látott galeriről? Na ez az: semmit. Jelzem, az nem tudás, hogy Karácsony négy és fél naponta mond valamit, ez hot air, ahogy a Leicesterbe szakadt magyarok mondják. Se súlya, se bűze. A jövő héten majd mond valami mást. Nem tudjuk azt se, hogy a pártot vette meg/zsarolja a Fidesz vagy csak mindig a kulcsvezetőit. Nem tudjuk, hogy mit akarnak és mivel tudnak többet, mint a politikai kretenizmusba hajló 2002 és 2009-es évek között. (Miért tudnának? Meritokratikus alapú helycsere és támadás történt a színfalak mögött, úgyhogy Szanyi Tibor is már csak alig tudott megkapaszkodni az élvonalban? MBA-t szerzett volna az elnökség a Harvardon? Dolgoztak közben piaci környezetben? Elvonultak Tendzin Gyaco térdei mellé vagy legalább egy közepes dharamszalai kolostorba önmagukat tanulmányozni? Hát nem, egyik sem. Változatlanul nem tudnak semmit. Ugyanaz az ingyenélő banda, mint a hetvenes évek óta folyamatosan.)

Az MSZP(P) a nem-tudásban létezik, se ő nem tud semmit, se róla nem tudni semmit. Se nem baloldali, se nem modernizál. Se nem nemzeti, se nem nyugatos. Se nem kapitalista, se nem szocialista. Se tiszteletre méltó múltja, se tiszteletre méltó perspektívája. Se akarata, se vágyai. Se értékei, se önkritikája. Se bevándorlás párti, se migránsellenes. Se EU-reformer, se brüsszelita. Nagyszájú és elkerülő egyszerre. Nagy öregjei, akiknek politikai hagyatéka a NER, néha még megírnak egy cikket és felkeresi őket Bolgár György, hogy elbúsongjanak "a zeurópai értelemben vett demokratikus" embertípus kihalásán, kizárólagos tekintettel a jobboldalra, és ha meghallgatta őket az ember, már el felejtette, konkrétan miről fecsegtek. Kovács László és Lendvai Ildikó még tanácsokat osztogat a sarki Fornetti előtt és bizonygatják a betérő nyugdíjasoknak, hogy lehetne másképp, ha még egy (csak még egy) esélyt kapnának -- hát olyan szakértő kormányt rittyentenének ide, hogy Németh Miklós visszatekintve megnyalná Fekete János tíz ujját és az ájult tisztelettel magyarnak betérő Bernanke szolgálná fel a kávét a helyettes államtitkároknak is.

Más "neves" tagjaik a helyzet feletti elkeseredésben összeborulnak minden más pártok valamikori "neves" tagjaival, megalakítják az éppen soros vének tanácsát ("Tiszteletet az éveknek!" - ha egyéb erényeknek fogytán vagyunk), és onnan elmondják azt, amit vagy az én 16 éves fiam is tud, csak szégyellené mondani, mert 1. ásítóan unalmas, 2. kímél engem annyira, hogy ne tegye, vagy olyan fantáziálást tolnak egy sosem volt és sosem lesz országról, amelyhez tízmillió Etonban képzett, Cluny-ben szerzeteskedett, és közben egyenként nyolcszáz start-upot piacra vivő magyarra volna szükség, aki a jövedelme 80%-át le is adózza a NAV-nak. Röviden, ezek nem tisztelnek és nem kímélnek senkit és semmit. Annak részeként, hogy az MSZP(P) és holdudvara általában nem tud semmit. Nem végzik el a szükséges munkát, röhejesek és közben komoly képpel tanítanak. Ez a tudatlan, inkompetens, cselekvésképtelen társaság. (Korrupt is, naná.) Orbán legalább megragadta a magyar népet a tökénél az egoizmus és az etnicizmus kombójával, tehát valamit tud, ezek meg rafináltan abból élnének, amit Orbán nem vagy rosszul tud -- de mivel nem tudnak semmit, ezt se tudják. Hab a tortán, hogy azért annyira leváltani se akarhatják a mai rezsimet, ha nem akaródzik nekik megtalálni az ide vezető utat -- pedig abszolút ideális a helyzet: ehhez még gondolat sem kell, csak választókerületenként négy jelöltből hármat kihúzni a listáról. De ha így van, akkor miért is kellene a szavazópolgárnak azon nyűglődnie, hogy mindenáron beléjük lássa ezt az akaratot és képességet? Miért -- képletesen -- nekem kell a megfelelő kombinációt és mechanizmust feltalálni és még rá is beszélni őket? Ugyan.

Mármost, úgymond, ezekre kellene szavazni, csak mert Orbán. Nem akarom fölöslegesen túlbiztosítani magam, ezért legyen annyi elég: nem vagyok orbánista, mindössze szeretném érzékeltetni az ügy tragikumát. Múltkor egy poszt helyesen megírta, hogy a három posztkommer banda -- a Fidesz, az MSZP és a DK, úgy is mint az MSZMP spinoffjainak -- eltűnése nélkül úgysem lesz itt semmi. (Ezek átalakulni úgy se tudnak, mivel nem értenek semmi máshoz, mint a politikai rablógazdaság ilyen vagy olyan hőfokú üzemeltetéséhez, addig maradnak a nyakunkon, míg csak tudnak. És az még sok idő lehet.) De most választás van, amit ürülékbe mártott tollal ír a történelem. Így vagy úgy, a választásaink visszaütnek ránk, és én e helyről csak azt tudom mondani (ha már elközéletiesedtem, tanácsot is kell adnom), hogy miközben budaörsi lévén a mai állás szerint Szél "Kormány" Bernadettre fogok szavazni egyéniben és az abortált Momentumra listán, de egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem lenne jobb szépen leszavazni a Fideszre, hogy legalább a posztkommerek egyik része eltűnjön, a magyar nép meg megehesse az egész levest, amit a hasán főztek, a végén odahányva. (Ez egy '56-os motívummal kombinált népmesei elem volt, ha valaki nem látná.)

223 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr5913782708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 13:22:14

@444:

"a szabadság úgy növelhető valamelyest ha szövetségi államrendben az egymástól független törvényhatóságok száma növekszik."

Csak épp' a polgárok nem függetlenek a burjánzó "törvényhatóságoktól".

morph on deer 2018.03.28. 13:23:02

@444:
“na de erre a pénzt legalábbis részben az állam/egyház biztosította.”

Francokat, darling. Te, meg én!
Az államnak ugyanis tőled meg tőlem van arra pénze, hogy pl az egyháznak adja, amely aztán Isten dicsőségére költheti!
Így támogatom masszív ateista létemre, akaratom és szándékom ellenére az egyháza(ka)t például én is.
Ennyit a versenyről :))

2018.03.28. 13:30:53

@okostojas007:
a francia becsületrend kitüntettje medgyessy d209 péter. nem csak ő becsületes, hanem a felesége is, akinek a cége tanácsokat adott az alstom metróépítéshez. ilyen nemzetközileg is elismert becsületes emberekre van szüksége a magyaroknak.

NoOne 2018.03.28. 13:31:31

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: az első komnentedre reagálok. Nem a liberális demokráciával van a baj -- legalábbis nem annyira, ahogy lefested --, hanem szokás szerint az interpretáción... :) Vö. Churchill & demokrácia. Továbbá az a gyanúm, hogy az emberek többsége leszarja, hogy mit csinál a "politika" -- pláne, hogy minek címkézi --, egészen addig, amíg "normális" életet élhet. (Kb. család, munka, élelem, egészség, szórakozás, javak, fejlődés, biztonság, megítélés. Utóbbi abban az értelemben is értendő, hogy pl. mivel szembesül a saját közösségében, ill. ha pl. külföldre megy.) A többség semmibevétele semmiképpen sem jó politika, hívhatják a kormányt alkotó pártot/pártokat bárhogy. Ennyire nem "bircák" az emberek, legalábbis remélem. :)

2018.03.28. 13:36:03

@neoteny:
tegyük fel, hogy erdély magyar-román kiegyezésben szövetségi állammá alakul. és létrejön egy új törvényhatóság kolozsvár központtal. ez esetben nagyobb a választási lehetőség úgy általában a magyarok és a románok számára. de budapest és bukarest politikai befolyása csökkenne. tehát ezt a tartományi önállóságot ki kell vívnia. valamilyen módon el kell érnie, hogy a magyar és a román kormánypolitikusok a hatalmuk egy részéről lemondjanak.

2018.03.28. 13:44:46

@morph on deer:
masszív ateista egyházban hiszel, ami féktelen módon generálja a hitelpénzt. eladósítja az államot. és az adósság többszörösét generálják ki hitelként. és abból lesz a michelin csillagos jövedelem. ez is masszív állami közreműködéssel jön létre. arról nem beszélve, hogy az állam támogatta a bocuse d'or versenyt.
index.hu/gazdasag/2015/12/07/1_3_milliardot_kolt_az_allam_a_bocuse_d_or_szakacsversenyre/
és rögtön a magyar sztárséf nyerte a budapesti döntőt. olyankor miért nem tiltakoztak, hogy csalás. mert valószínűleg a türkmén sztárséf is ügyesen készítette az ételt. türkmén basi többet fizet, akkor ők nyerik a regionális döntőt. ezt hívják úgy, hogy szabad piac.

screpes 2018.03.28. 14:08:07

----------

@szekertabor:

érdemes a válasz, (a válaszolási kísérlet) tengelyébe állítani egy pontot, mondjuk a Harmadikat. (3).

erősebbek e az ellenzék erői mint a kormánypártok választói.

Már a kérdés is alattomos, irányított: tudjuk, hogy erősebb a hatalom, és aközeli szervilisei, mint a gyengébbek: kisemmizett ellenzék....

Persze, a kormányoldal sokkal erősebb - FORRÁSOK, esélyek TEKINTETÉBEN!
Magyarul: irreálissá tette a kormányzat a többsésgi esélyeket is!
Erre kérdezel rá, tulképp, hogy "ugyeugye"?.
És itt vagy te, aki ahelyett hogy ellene mozdulnál, szánkba akarod adni a hatalom alkotmányossá ferdített tudatát, mint "racionális választ" az ellenzéki kísérletekre...

Én meg azt mondom: ÉPP EZÉRT kell változtatni a hatalom szerkezetén, a politikai leosztásokon. Hogy egy ilyen sunyi ne nyilatkozhasson magabiztosan blogokon.
Az a válasz a pontjaidra, hogy ún ellenzéki erőket meg kell szervezni, hogy felléphessenek e tényleges nemzeti érdek - immár a fennmaradásunk - érdekében.

2018.03.28. 14:17:59

@neoteny:
Érdemes Kalmár (Kalmar) István bírósága, az Úr 1553. évében.

ápr. 26. szerda
Feria quarta sequenti
A piacon (in theatro) levő ispotály mesterei:
Tasi (Thassy) Demeter
Mizsér (Miser) Péter
A köböl és véka felügyelői és gondviselői (provisor et procurator)
Kincses (Kenches) István
Csorba (Chorba) Bálint
Minden egyes méréskor vegyenek az adás-vétel alkalmából egy-egy köböltől 1—1 dénárt, egy vékától 1 dénárt, a bevétel a szegényeké legyen.

ezzel a tanács növeli a piaci szereplők költségeit. de csökkenti a lopások számát és járványok számát. mert a nincstelenek számára menedéket nyújt a dologház és az ispotály. azt a szenátus "államhatalmilag" rendelte el. a törökök éppen elfoglalták budát. ezért a városi alkotmányosság keretében. de érdemes kalmár bíró uramnak nem volt joghatósága a környező jobbágyfalvakban. se biharban. és az úr 1554. esztendejében érdemes deák (literátus) gergely lett a bíró. és egyébként a város polgárai birtokolták a piacteret. ők rendelkeztek (közvetve) a szenátuson (kvázi igazgatótanácson) keresztül, hogy a lopások, járványok elleni védelmet átalányban fizetik meg. tehát ha így vesszük, akkor az intézkedés piaci jellegű.

ha az ispotálynak való adományozás önkéntes az is lehetőséget az ad egyéni ökényre. valaki nem adományoz. és kisebb esélyekkel lesz járvány a piacon úgy, hogy nem járul hozzá az ispotály működéséhez. közvetve ugyan, de mégis csak kényszeríti a többieket, hogy adjanak többet. totális szabadság nincsen.

GyMasa 2018.03.28. 14:32:21

@neoteny:
...Te magad azt írtad, hogy "a vizitdij utan elmentem 8-ra, kb. feleannyi ember varakozott". Ezek szerint a vizitdíj a bevezetett formájában is hatással volt a háziorvosi szolgáltatásokat igénybe vevők számára (a te tapasztalatod szerint megfeleződtek)...
Arra hatassal volt, viszont a szolgaltatas szinvonalara, arra nem volt hatasa, sot az romlott is, ugyanis fizetnem kellett ugyanazert, amit elott ingyen kaptam meg.
...Én csak az itt írottakat vagyok képes figyelembe venni; nem várható el tőlem az, hogy az itt hozzászólók összes más blogokon elkövetett hozzászólásainak tartalmát is ismerjem...
OK, ertem viszont mar igy is tul sokat gepelgetunk itt, es nem mehetek el minden alkalommal a kalyhaig, ha erted, mire gondolok...
...Én már a szocializált (központi kifizetős) eü-rendszerrel sem értek egyet. A vizitdíj egy olyan problémára részleges megoldás, amely probléma a rendszer természetéből fakad; némi túlzással: sebtapasz az amputált végtagra...
Tehat, akkor szerinted sem volt jo megoldas?
...Az én preferencia-listám növekvő sorrendben ez:

1) nincs vizitdíj
2) van vizitdíj a bevezetett formában
3) elkerik a vizitdijat MINDENKITOL, MINDIG
4) nincs szocializált (központi kifizetős) eü...
OK, akkor eben is egyet ertunk.

morph on deer 2018.03.28. 14:32:55

@neoteny:
“helyes az lett volna, hogy elkerik a vizitdijat MINDENKITOL, MINDIG".

Egy felső határ azért lenne jó, mert például a krónikus betegeket nem terhelné aránytalanul jobban.
A svédeknél pl minden látogatás pénzbe kerül, pl szakorvosnál egy látogatás 300 SEK, egy labor 100, gyógytornász 80, stb.
Viszont ha elérted az 1100 koronát, akkor egy évig már ingyenes, aztán a köcetkező évben újra kezdik. Szerintem ez valahol reális, mert normális esetben minek mennél gyakran orvoshoz, ha pedig rendszeresen kell járnod akkor nem visz csődbe az orvosi költség.
Gondolom én.

morph on deer 2018.03.28. 14:34:51

@szekertabor:
“1. A jelen helyzet objektív és méltányos vizsgálata alapján feltétlenül le kell-e váltani az Orbán kormányt, hogy ne legyen katasztrófa?“

Igen!

profiügyfélszolgálat 2018.03.28. 14:38:27

@neoteny: Hát akkor mégis hová viszik a pénzt? A legnagyobb multinacionális cégek miután letarolták a lokális piacokat nyereségüket számonkérhetetlen adóparadicsomba viszik. Mi meg itt maradunk bevétel nélkül. Kirúgjuk az alkalmazottakat, és visszafogjuk a kiadásokat. Köszönjük Eu. Ja, és most replikálj, idióta a piaci viszonyokkal: az én 50% adóm szemben a multi 3 ezrelékével!

morph on deer 2018.03.28. 14:40:54

@444:
“masszív ateista egyházban hiszel”

Tévedés. Semmelyikben.
A lényeg viszont az volt, hogy tekintet nélkül arra, hogy te vagy én mit akarunk, mert pártunk és kormányunk vígan költi teljesen felesleges és indokolatlan dolgokra is az adóforintokat.

szepipiktor 2018.03.28. 14:42:48

A poszt korrek!
Tessák mondani, miért MÁS a mai mszp és a dk a korábbi állampárti csapattól? Egyetlen érvet, igazolást kérek?
- a magjuk egy az egyben a 90-es átalakulásból származik, akik az mszmp túlélő reformszárnya csupán
- a mai meghatározóiknak van-e kapcsolatuk az állampárttal vagy vármely politiki szervezetével? IGEN! A meghatározó vonal mind vagy mszmp-s vagy kisz-es.
- termeltek ki új fiatalokat 28 év alatt? Gyakorlatilag nem, vagy akik felbukkantak - botka, kunhalmi - pontosan az mszmp-s bolsevik alapon képződtek és működnek mai is! (Munka nélkül, fiatalon azonnal a politikai karrier. KISZ KB, KISZ függetlenített titkárok)
- Átalakult-e a baloldali utódcsapat korszerű szociáldemokrata pártokká? Nem! Ugyanaz a bolsevik stílus és ebbe szőtték a globális gazdasági rész, olyan speciális gazdasági liberális alakulatok - szociális mázzal beborítva.
Szóval egyetlen érv nem szól mellettük, mert 28 éve nem mutattak hajlandoságok a társadalom egészének a képviseletére. Most a "fizessenek a gazdagok" jön tőlük, mint az 50-es években, miközben ők már nem a szolid kádári lopást képviselik, hanem a elvtelen tekinéluelvű rablást. Szoviális érzékenység gazdasági milliárdosoktól... Aha.
Egy normális társadalomban van helye egy balos szocdem vonalnak. Nálunk nincs szocdem vonal, a baloldal meg még nem számolt le a múltban a társadalom ellen elkövetett bűneikkel.
Ha a hóhér leveszi a véres köpenyegét, még nem lesz emberséges humanista! Ezek levették az mszmp köpenyeget, de ugyanazok maradtak, akik valamikor a véres kező baloldalt választották.
Ha érdekből, akkor ma is azért teszik! Ha hitből, akkor meg örüljenek, hogy nem lógtak 90-ben...

2018.03.28. 14:45:01

@444: te valami halmozottan hátrányosan fogyatékos vagy... meséld már el mi köze van az éttermi csillagoknak egy állami kitüntetéshez.

szepipiktor 2018.03.28. 14:46:46

Egyébként már írtam, párnapja volt egy beszélgetés az atv-ben, ahol a dk-s csaj végig köpködte a kutyapártot! És nem is titkolta, azért károsak, mert elveszik TŐLÜK a szavazatokat!!!!
Nem titkolta, hogy szarik az emberekre, csak az ő képviselőszámuk a lényeg! Számukra minden párt és szavazó káros, aki nem rájuk voksol, mert nem a társadalom a fontos, hanem ők, a hatalomba jutás, maradás.
Az ingyenpénz...
Ezt a dk-s csaj nyiltan, élőben adta elő...
Meg hogy azért ők, mert ők értenek hozzá... OK, és 28 évig akkor miért nem tettek semmit? 4+8 évig uralkodtak, ebből egy ideig az ő gazdija a gyujcsány. Akkor miért nem tettek jót? Most meg ők értenek hozzá, más meg káros????

2018.03.28. 14:47:12

@szepipiktor: ne röhögtess, az mszmp utódpártja a fidesz.
Jóval több ott az öreg komcsi, mint a másik 2 pártban összesen, ráadásul stílusra is ők nyomatják a gulyáskommunizmust. Ettől persze még reménykedtem, hogy a maszopot beszántják idén végleg, de karácsonyél bekavartak.

GyMasa 2018.03.28. 14:50:57

@morph on deer:
...Egy felső határ azért lenne jó, mert például a krónikus betegeket nem terhelné aránytalanul jobban...
Ez akkor is igy volt megallapitva. Evente 20 alkalomig kellett fizetni, utana pedig ugyan fizetni kellett, de azt a dijat, szamla elleneben vissza lehetett igenyelni a helyi jegyzotol.
...A svédeknél pl minden látogatás pénzbe kerül, pl szakorvosnál egy látogatás 300 SEK, egy labor 100, gyógytornász 80, stb.
Viszont ha elérted az 1100 koronát, akkor egy évig már ingyenes, aztán a köcetkező évben újra kezdik...
Ilyesmi volt itt is a rendszer.
Amiten, szemelyesen problemanak tartok, hogyha osszekeverjuk az eszkozoket.
Az szja es a TB NEM a szegenyseg elleni harc eszkozei.
Arra ott van a szocialis halo.
Tehat, ha valaki szegeny, az ne adokedvezmenyt, meg TB kedvezmenyt kapjon, hanem szocialis tamogatast, a szocialis rendszertol.
Az embereknek meg kell tanulni, hogy mindennek van ara.
Ugyanis, ha nem kell fizetnie, mert keveset keres, akkor nem lesz osztonozve arra, hogy tegyen a sorsa jobbra forditasaert, hiszen automatikusan jar neki minden kedvezmeny.
... ha pedig rendszeresen kell járnod akkor nem visz csődbe az orvosi költség...
A kronikus ellatas utan anno sem kellett fizetni, csak az orvoslatogatasert. Illetve vol a korhazi napidij is.
...Gondolom én...
Jol gondolod!

2018.03.28. 14:52:41

@neoteny:
debrecenben az ispotályt 1529-ben alapították magánadományból. de ez is korlátoz. mert túl sok lett a szegény a belvárosban. és tanács létrehozott egy ún. külső ispotályt. amiből később létrejött a külső vásártér. a tanács kimondta, hogy az elkóborgó "bitang marhák az ispotálymesterek kezére adatván, azok a szegények táplálására fordittassanak".

mi a nagyobb érdek? az elkóborgó bitang marhákat visszaadják a tulajdonosnak, vagy annak azt mondják, hogy így jártál. fogadj több, vagy jobb pásztort. fizess többet. a gazdasági szabadság és a szociális biztonság egyensúlya létezik-e, és ha igen, akkor az micsoda.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 15:03:18

@GyMasa:

"Arra hatassal volt"

És ez volt a vizitdíj bevezetésének célja.

"mar igy is tul sokat gepelgetunk itt"

Mindenesetre képes voltál itt is kifejteni a nézeteidet amikor annak szükségét érezted.

"akkor szerinted sem volt jo megoldas?"

Jobb megoldás volt mint a vizitdíj hiánya.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 15:09:45

@profiügyfélszolgálat:

"A legnagyobb multinacionális cégek miután letarolták a lokális piacokat nyereségüket számonkérhetetlen adóparadicsomba viszik. Mi meg itt maradunk bevétel nélkül."

Helyesen: a különféle államok ott maradnak a multinacionális cégektől származó társasági adók nélkül.

"Ja, és most replikálj, idióta a piaci viszonyokkal: az én 50% adóm szemben a multi 3 ezrelékével!"

Csak az olyan ostoba balfaszok, mint te is, hiszik azt, hogy az adószedés piaci tevékenység.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 15:30:15

@444:

"a gazdasági szabadság és a szociális biztonság egyensúlya létezik-e"

Nem, ugyanis a szociális biztonság a gazdaság szabadságából származik; amilyen mértékben korlátozásra kerül a gazdasági szabadság, olyan mértékben nő a szociális bizonytalanság -- legalább is a nem-politikusok számára.

mises.org/library/social-security-and-destruction-capital

GyMasa 2018.03.28. 15:50:03

@neoteny:
...És ez volt a vizitdíj bevezetésének célja...
Nekem valami olyasmi remlik, hogy a bevetel novelese volt a fo szempont, hogy majd abbol finanszirozzak az egeszsegugyet.
Amivel csak annyi a problema, hogy ahhoz viszont a 300 HUF edeskeves.
Ha ugyanis a haziorvosak fizeteset a vizitdijbol akartak volna fedezni, akkor sokkal magasabb osszeget kellett volna megallapitani.
(300HUF/beteggel, ha 5 percet szamitok egy betegre, akkor 3600 HUF jon ki egy orara Brutto, ami sokminden, de nem az az oraber, amit egy haziorvosnak kellene keresnie.)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 16:08:30

@GyMasa:

"A cél a felesleges orvoshoz járás visszaszorítása volt"

index.hu/belfold/tevzt349/

"Az Egészségügyi Minisztérium szerint a vizit- és napidíj bevezetésének eredeti célja a felesleges orvos-beteg találkozók, valamint a hálapénz visszaszorítása volt, illetve a szemléletváltozás az ellátórendszer igénybevétele során."

mno.hu/migr_1834/egyeves_a_vizitdij_keseru_a_merleg-372742

2018.03.28. 16:16:25

@neoteny:
debrecen környéki jobbágyfalvakban nem kellett a köbölből és a vékából 1-1 denárt adni a szegényeknek. de ez nem teremtett nagyobb gazdagságot, se biztonságot. a szabad energia, a hasznos munka (az entalpia) maximuma nem azonos a rendezetlenség (az entrópa) maximumával.

GyMasa 2018.03.28. 16:23:31

@neoteny:
OK, igazad van, ezt nem tudtam.
Mondjuk, a "halapenz visszaszoritasa" az elegge megmosolyogtato pont...
Latom magam elott, ahogy a szulesz-nogyogyasz kijelenti:
- Semmi szukseg erre a 30 000 HUF-ra, hiszen mar kifizette a 300 HUF-os vizitidjat!

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 16:39:23

@444:

"debrecen környéki jobbágyfalvakban nem kellett a köbölből és a vékából 1-1 denárt adni a szegényeknek. de ez nem teremtett nagyobb gazdagságot, se biztonságot."

Persze, hogy nem _teremtett_: megmaradt a köbölönkénti-vékánkénti 1-1 dénár a jobbágynak, hogy arra költse, amire neki a saját megítélése szerint szüksége volt. _Megmaradt_ a jobbágy gazdagsága és a nagyobb biztonsága.

"a szabad energia, a hasznos munka (az entalpia) maximuma nem azonos a rendezetlenség (az entrópa) maximumával."

A gazdaságtan (fogalmai) nem azonos(ak) a fizikával. Egy triviális példa: a fizikai munka fogalma az erő és az elmozdulás szorzata. De a köznapi értelemben az az építőmunkás is munkát végez, aki egy helyben tart (valamennyi ideig) egy építőelemet (pl. ablkakkeretet): ahol is csak erő(kifejtés) van, nincs elmozdulás.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 16:40:17

@GyMasa:

"Latom magam elott, ahogy a szulesz-nogyogyasz kijelenti:
- Semmi szukseg erre a 30 000 HUF-ra, hiszen mar kifizette a 300 HUF-os vizitidjat!"

:)

2018.03.28. 16:49:16

@neoteny:
az ispotályt valamikor az 1520-as években hozták létre. boncz lászló nevű polgár felesége ursula asszony felajánlásából kápolna mellett. 1529-ban a felajánlókkal úgy határoztak, a városi tanács a szegényház élére ispotálymestert nevez ki, az egyháztanács adjon mell egy presbitert, "az ismert és istenfélő szegények közül, akik az ispotályban lakozni akarnak" válasszanak ki egyet. legyenek képviselve a városi polgárok, az egyház és a szegények.

ezt azt eredményezte, hogy a város környéki jobbágyfalvak elnéptelenedtek. mert a földesúr hiányában nem volt szociális ellátórendszerük és szabályozott piacuk. 1526-ban a mohácsi csatában a ii. lajos király meghalt. habsburg ferdinánd és szapolyai jános versengenek a trónért. debrecen a király uradalmi birtoka. na de ki a király? 1538-ban a belháborút lezáró váradi békével kerül debrecen a szapolyai birtokába, aki többek között debrecent az ő familiárisának török bálintnak adományozza. aki később a szapolyai gyermekének gyámja és a feleségének gyámolítója lesz. 1541-ben szulejmán szultán elfoglalja budát. és török bálintot elhurcolják isztambulba.

a polgárság az, amelyik anarchia közeli állapotban a városi alkotmányosság keretében létrehozza a politikai intézményrendszerét.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 17:04:51

@444:

"ezt azt eredményezte, hogy a város környéki jobbágyfalvak elnéptelenedtek."

Azt mondod, hogy a jobbágyok a segílykéért költöztek be Debrecenbe? Hogy otthagyták a földjeiket, hogy Debrecenben legyenek szegények? De múltkor még arról értekeztél, hogy Debrecen városa kedvezményesen adott bérbe földeket a város szegényeinek: akkor mégis csak a földet kellett művelniük, amit megtehettek volna úgy is, hogy a jobbágyfalvakban maradnak.

"mert a földesúr hiányában nem volt szociális ellátórendszerük"

Épp' fordítva: a jobbágyparasztok voltak a földesúr szociális ellátórendszere.

"és szabályozott piacuk."

A földesúr általi (pénzben, természetben, szolgálatban/robotban) adószedés nem piaci tevékenység volt.

2018.03.28. 17:22:53

@neoteny:
a kiterjedt földbirtok egy része úgy jött létre, hogy a környező jobbágyfalvak a szabályozatlanság következtében elnéptelenedtek. mert hogy egyesek el kezdtek fosztogatni.

a földesúr kiállította a katonaságot és megvédte a földműves, iparos, kereskedő jobbágyait. mert ez volt az érdeke. de földesúr hiányában mindenkinek magát kellett védenie. nem volt közös hadsereg. illetve ezt kihasználják a betyárok. és aztán részben ezeket telepíti le bocskai a marhahajcsárokkal és a vándorcigányokkal. és így jönnek létre a környező hajdútelepek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 17:37:33

@444:

"a környező jobbágyfalvak a szabályozatlanság következtében elnéptelenedtek"

Akkor hát az elnéptelenedés nem a szociális ellátórendszer és a szabályozott piac hiányából fakadt, hanem a rablás (és lopás) elleni szervezett önvédelem hiányából.

2018.03.28. 17:40:58

@neoteny:
a hajdúk kapitányt, hadnagyot választanak. illetve (hadi) tanácsot. azt a kapitányt szolgálja, amelyiket akarja. és a (hadi) tanács a kapitányt leválthatja. és a tanács tagjait választják. évente a felét lecserélik.

melyik "felvilágosult" pártelnök mondja azt, hogy a pártban a tagok az elnökség felét évente lecseréljék. egyik pártvezető se vállal még csak hasonlót sem. mondván, hogy úgy a pártban nem lesz elég hatalma. jönnek új emberek az elnökségbe és azok esetleg másik személyt akarnak.

a 17. század elején köznép azt mondta, hogy ha csinálunk egy haditanácsot, akkor annak élén álljon egy hadnagy, de ne mindig ugyanazok üljenek a hadi tanácsban. mert az úgy nem jó. évente cseréljék le a felét. és úgy választanak főkapitányt.

egyik pártban sincs ilyen mértékű demokrácia.

Voznyák Pista 2018.03.28. 17:48:25

Nagyjából egyet lehet érteni a posztolóval, de azért ilyen szinten összemosni a Fideszt a szocikkal túlzás.
A fidesz azért szép pragmatikusan elmanőverezget, a szociktól még ennyi sem tellett.
De ha így is lenne, miért következne ebből, hogy a momentumra, vagy az LMP-re kéne szavazni ?
Ebben az országban nagyon kevés olyan ember van, még a fiatalok között is, aki ne kötődne valamilyen szálon a kádári rendszerhez. (Pl. Fekete Győrnek valami TSZ elnök volt a nagyapja ha jól emlékszem.)
Családi vagyonok, hétvégi nyaralók köszönhetőek annak az időszaknak.
A szocik nem önmagában ettől ilyenek amilyenek, hanem attól, hogy anno rendkívül előnyös helyzetből indultak, miért kellett volna a sameszoknak még intelligensnek is lenni, amikor semmi szükség nem volt rá, a rendszerváltás után a szekér szinte zökkenés mentesen hajtott át a privatizáció hídján.
Hiszen a korábbi párt káderek egyszersmind sok esetben gazdasági vezetők is voltak, az iratszekrény kulcsa az ő zsebükben volt.
Nem kellett hát tehetség ahhoz, hogy valakiből párt és cégvezetői múlttal "sikeres" vállalkozó legyen, hiszen a privatizációnak nevezett giga mutyi, simán az ölébe pottyantotta a vagyont.
A kádári kontraszelekció folytatódott tehát.
Ahhoz hogy a régi rendszer minden hátrányos nehezéke lekopjon, egy két generációnak fel kell még nőnie.
Visszakanyarodva az elejére a mostani fiatalok sem szakadtak le a kádárizmus emlőiről teljesen, már csak a családi múlt miatt sem. És ez akkor is így van, ha ők maguk közvetlenül nem tapasztalták meg azokat az időket.

2018.03.28. 17:51:52

@neoteny:
de amikor ez létrejött, akkor megszűnt az anarchia. mert onnantól kezdve a választott hajdúkapitány volt az archos. de ha valakinek nem tetszett a böszörményi kapitány, akkor elszegődhetett nánásra, dorogra, hatházra, polgárra, pércsre vagy szoboszlóra. jobbágyfalvakból, katonai táborokból jönnek létre hajdúvárosok.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 17:58:22

@444:

"a hajdúk kapitányt, hadnagyot választanak. [...]

a 17. század elején köznép azt mondta"

A 17. század eleji köznép csak hajdúkból állt?

"egyik pártban sincs ilyen mértékű demokrácia."

Mert a politikai pártok célja nem a párton belüli minél nagyobb mértékű demokrácia érvényesülése, hanem az, hogy megragadják a politikai hatalmat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 18:07:49

@444:

"de amikor ez létrejött, akkor megszűnt az anarchia. mert onnantól kezdve a választott hajdúkapitány volt az archos."

A választott hajdúkapitány hozta a törvényeket a szociális ellátórendszer működéséről és a piaci tevékenységek szabályozásáról?

2018.03.28. 19:29:51

@neoteny:
azt a választott tanács hozta. például egy hajdú ha megtehette, akkor köteles volt lovat és fegyvert vásárolni. ám ha ezt megtette, akkor a város kegyelméből ő maga nem volt köteles hadba vonul még őfelsége zászlaja alatt sem. mert azt mondták, hogy ott a ló és a fegyver. az legyen elég. persze ettől még hadba vonulhatott, de nem volt kötelező.

tegyük fel, hogy valaki poétikus alkat volt. nem szerzett annyi vagyont a piacon, hogy vegyen lovat és fegyvert. de mondjuk nem akart hadba vonulni őfelsége zászlaja alatt. akkor ha nem volt adóssága beköltözött debrecenbe. a kollégiumban arra kötelezték, hogy fűtsön, vegyen részt a kántusban. a városi alkotmányosság keretében valamilyen választott közösségi intézmény tagjává vált. és ennek a közösségi intézményrendszernek volt része a piac.

mondjuk ha valaki a kántus tagja volt és az egyházi ünnepeken énekelt az egyháztanács határozta meg az éneklés díját. de ha egy családi ünnepen, polgári háznál vendégségben műsort adtak, akkor annyit ettek, ittak, annyi fizetséget kaptak, amiben megegyeztek. de a kollégiumban választottak valakit körbe járta a nagyobb polgári házakat, hogy mikor lesz alkalom énekelni.

tehát nem azt mondták, amit az lmp. három diploma ingyen. hanem azt, hogy ha aki ahhoz ért, hogy verset ír, énekel, zenél és táncol az hogyan tud pénzt szerezni a piacon. de az egyház is alkalmazta őket. és a diákoknak volt önkormányzatuk. volt választott diák ökonómus, aki elszámoltathatta az egyháztanácsot és egy választott végzős diák a szénior adott esetben a várost. volt olyan, hogy a bíró a széniort elfogatta. erre diákok tömegével kiléptek a kollégiumból. mire a tanács visszakozott. és ha két egymást követő évben senki se lehet főbíró, akkor ugye fordulhat a kocka. a következő választáson a tanács a jogvégzett diákot esküdtnek, vagy akár főbírónak választhatja. a polgári fejlődés egy sok szereplős hatalmi játszma a városi alkotmányosság keretében. legalábbis errefelé.

2018.03.28. 19:56:05

@neoteny:
debrecen példáján keresztül úgy látom, hogy a nemzeti függetlenség és a pénzügyi rendszer hiányosságai vezetnek el a leszakadáshoz. az első takarékpénztárt 1912-ben alapítják. ez egy 1914-es képeslap.
helytortenet.com/media/catalog/product/cache/1/image/800x800/74a338af426f0debca773acd2958d7a8/d/e/debrecen-1914-elso-takarekpenztar-palota-regi-kepeslap-0.jpg
de ekkor ugye a monarchia hadat üzent szerbiának. megkezdődött az első világháború. és utána jött a tanácsköztársaság, trianon és onnantól kezdve magyar vidék, különösen kelet-magyarország a nyugattól nagyrészt lefele szakad.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 20:32:26

@444:

"azt a választott tanács hozta."

Akkor hát az elnéptelenedés nem a szociális ellátórendszer és a szabályozott piac hiányából fakadt, hanem a rablás (és lopás) elleni szervezett önvédelem hiányából.

"és ennek a közösségi intézményrendszernek volt része a piac."

Bullshit.

2018.03.28. 20:57:28

"budaörsi lévén a mai állás szerint Szél "Kormány" Bernadettre fogok szavazni egyéniben és az abortált Momentumra listán"

Ugyanaz, mintha a fideszre szavaznál, tehát ilyen értelemben ikszeld be nyugodtan Orbánt, hiszen a szavazataid a "kukába" mennek. HaFr mester, bitos vagy benne, hogy értesz a politikához?

2018.03.28. 21:04:22

@Voznyák Pista: "Nagyjából egyet lehet érteni a posztolóval, de azért ilyen szinten összemosni a Fideszt a szocikkal túlzás."

Szerintem is. Ezeket inkább a mongolokkal, a törökökkel és a szovjetekkel lehetne összemosni, azzal a különbséggel, hogy több kárt okoztak Magyarországnak az elmúlt nyolc évben, mint ezek együttvéve.

2018.03.28. 21:13:44

@444: Szóval, akkor legyen megint középkor? A nép megvan hozzá...

2018.03.28. 21:16:33

@a ribancok is kidobják a csikket:
a polgári hagyomány a reformáció és később reformkor.

Janossz 2018.03.28. 21:17:56

@a ribancok is kidobják a csikket:
És a szavazatokkal megy az LMP is a kukába, Bernistől.
Állítólag ők is értenek a politikához. Lehet más...

szekertabor · provo.blog.hu 2018.03.28. 21:31:43

@screpes:"Már a kérdés is alattomos"

Úgy látom, már a kérdések feltevése is kihozott a sodrodból, nem úgy, mint másokat, akik simán megmondták a tutit. Ebből arra következtetek, hogy bizonytalan vagy a döntésed helyességét illetően.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 21:43:25

@444:

"a polgári hagyomány a reformáció"

Az olasz városállamok már fél évezredes polgári hagyományokkal rendelkeztek a (protestáns) reformáció megjelenése előtt.

2018.03.28. 21:54:22

@neoteny:
a kisebb lopások, nagyobb rablások elleni szervezett önvédelem alapja az, hogy a piac részben közösségivé válik.

szociális intézkedések az egészségügyhöz és főleg az oktatáshoz kötődnek. de a céhek alapítóleveleiben is számos elem szól a kötelező önsegélyezésről, ami a piac részben közösségivé tételét jelenti. a polgári fejlődés ezekből következik és a városi alkotmányosságból legalábbis debrecenben. a polgári fejlődés elmaradásai véleményem szerint a pénzügyi rendszer hiányosságaira a nemzeti függetlenség hiányára vezethető vissza. és utóbbi kivívását célozzák a környező katonatelepek. amik a különféle szabadságharcokban jelentős szerepet játszanak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 22:01:26

@444:

"a kisebb lopások, nagyobb rablások elleni szervezett önvédelem alapja az, hogy a piac részben közösségivé válik."

Ez (és a többi) a tőled megszokott nihilista-posztmodernista bullshit.

2018.03.28. 22:53:46

@neoteny:
debrecen első ismert földesura "Rophoin et Petrus de Dubrychyn" volt, aki egy 1271-es feljegyzés szerint kereskedő báró volt. kereskedelmi lerakatként használta a települést, vagy településrészt. a város 1322 óta rendelkezik választott tanáccsal. 1361 óta választ bírót. 1407 óta lehet szabadon költözködni. a reformációval a földesúri befolyás teljesen megszűnik 1552-ben.

de mondjuk a polgári földtulajdonlás debrecenben a kiegyezés idején sem volt általános. 1867-ben a debreceni közbirtokosság 55 ezer hektár. és ezzel szemben 40 ezer hektár föld van a debreceni polgárok tulajdonában ekkoriban 3 családnak van valamivel 1,000 hektár feletti birtoka. nagyjából annyi, mint most orbán viktornak/mészáros lőrincnek.

a korábbi limitációk 100 hektár (175 hold)
birtoknagyságot engedtek még a 19. században is. ez volt a birtokmaximum. és ez tette lehetővé, hogy nagyjából 1 hektár föld minden házzal rendelkező adófizető polgárnak járt. ezt a polgári földtulajdonlás általánossá válása értelemszerűen megszüntette. azt, hogy 1, 10, 100 hektáros családi kis, közép és nagybirtokok legyenek. 1,000 és 10,000 hektár közötti magánbirtokok helyett. aztán jöttek a kommunisták. és azt mondták, hogy semmid se lehet magántulajdonban. a késő kádár kor vezette vissza a kis, közép és nagyháztájit a szövetkezeti rendszerrel. ami lényegében a reformáció által létrehozott birtokszerkezet. tehát ezt nem kádár jános találta ki, hanem a magyar köznép földesúri befolyás hiányában évszázadokon keresztül így gazdálkodott feltéve, hogy maga választotta a tanácsot.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 22:59:06

@444:

"debrecen első ismert földesura "Rophoin et Petrus de Dubrychyn" volt, aki egy 1271-es feljegyzés szerint kereskedő báró volt."

Akkor hát nem igaz az állításod, miszerint "a polgári hagyomány a reformáció".

2018.03.28. 23:05:14

@neoteny:
ha a köbölből és vékából 1-1 dénár jár az ispotálynak, akkor a piacot részben közösségivé válik. hiszen az áru egy részét odaadják a szegényeknek. de ezzel a piacon a kisebb lopásokat (megélhetési bűnözést) meggátolják. ha egy hajdú olyan gazdag volt, vehetett lovat és fegyvert, akkor köteles volt azt vásárolni. így jöttek létre a jobbágyfalvakat védő katonatelepek. tehát erre kötelezték a gazdagabbakat. cserébe ők maguk nem voltak kötelesek hadba vonulni a "város kegyelméből". de ez azt jelenti, hogy a piac részben közösségivé válik. egy hajdú hozathatna magának narancsot és kagylót. de kénytelen lovat és fegyvert venni a városi statutum szerint. mert meg kell védeni a várost a töröktől és a császári németektől. a végvári vitézeket bécsből pénzelik. és azok eszik a narancsot és a kagylót. cserébe védik a császári védvonalat és bécset.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 23:14:12

@444:

"ha a köbölből és vékából 1-1 dénár jár az ispotálynak, akkor a piacot részben közösségivé válik."

Bullshit: az adószedés nem piaci tevékenység.

"erre kötelezték a gazdagabbakat. cserébe ők maguk nem voltak kötelesek hadba vonulni a "város kegyelméből". de ez azt jelenti, hogy a piac részben közösségivé válik."

Bullshit: az adószedés nem piaci tevékenység.

2018.03.28. 23:36:26

@neoteny:
1922-ben a debreceni püspök amerikában jár. adománygyűjtés eredeménye.
1. New York-i 69-ik utcai templomhoz tartozó ref. egyház (292 dollár 72 cent).
2. Winter Gyula (100 dollár).
3. Loew Vilmos (25 dollár).
4. Keszler Gyula (500 dollár).
5. Konta Sándor (500 dollár).
6. Ruttkay Gyula (38 dollár 83 cent).
7. New York-i 116-ik utcai templomhoz tartozó ref. egyház (292 dollár 76 cent).
8. New York-i magyar társaskör (25 dollár).
9. Friedmann (25 dollár).
10. Trentoni ref. egyház (100 dollár).
11. Trenton: Verhovay-egylet 13. fiók (25 dollár).
12. Trentani templomegylet (100 dollár).
13. Trentoni magyar egyesület (25 dollár).
14. Trentoni Kossuthegylet (100 dollár).
15. Trentoni első magyar gör. kat. Pócsi Szűz Mária-egylet (10 dollár).
16. Trentoni egyház adakozói (331 dollár 10 cent).
17. Roeblingi egyház adakozói (90 dollár 60 cent).
18. Passaic-i ref. egyház (50 dollár).
19. Passaic-i ref. nőegylet (50 dollár).
20. Passaic-i első magyar férfi és nő betegsegélyző-egylet (25 dollár).
21. Passaic-i adakozók (234 dollár 57 cent).
22. Horváth József (100 dollár).
23. Bridgeporti .State-streeti egyház (200 dallár).
24. Bridgeporti Pine-streeti egyház (202 dollár 50 cent).
25. Bridgeporti üzletemberek (üzletemberek egylete, Brainer Sámuel, Deutsch Edw. 50-50, Fischer Vilmos 25, Landler Brothers befizetve 10, Fleischer Gyula befizetve 10, mások 45 dollár, együtt befizetett 315 dollár).
26. Bridgeporti adakozók (Rákóczi Hallban és máshol) (319 dollár 26 cent).
27. Wallingfordi egyház adakozói (84 dollár 65 cent).
28. South Norwalki egyház adakazói (325 dollár 10 cent).
29. Perthamboyi ref. egyház (672 dollár 13 cent).
30. South Riveri ref. egyház (50 dollár).
31. Chrome-Cartereti ref. egyház adakozói (149 dollár 46 cent).
32. Chrome-Cartereti zsidó hitközség (100 dollár).
33. Chrame-Cartereti magyar egylet (25 dollár).
34. Newarki ref. egyház adakozói (109 dollár 26 cent).
35. Newark: Germanus és Saxan gyűjtése (118 dollár).
36. Newark: Muha György (50 dollár)
37. Newark: Tóth László (40 dollár)
38. Newark: Kaufmann Antal (25 dollár).
39. Newark: Zilahy Sándor (25 dollár).
40. New-Brunswicki első magyar ref. egyház (25 dollár).
41. New-Brunswicki társadalom (1000 dollár).
42. New-Brunswicki evangelikus egyház (19 dollár 28 cent).
43. Laky Zsigmondné ref. lelkészné (25 dollár).
44. Philadelphiai I. magyar ref. egyház (200 dollár).
45. Philadelphiai I. magyar ifjúsági kör (100 dollár).
46. Philadelphiai magyarok (350 dollár 44 cent).
47. Sauth Bethlehemi egyház és társadalom adakozói (262 dollár 53 cent).
48. Phoenixville-i egyház és társadalom adakozói (118 dollár 45 cent).
49. Cleveland westside-i egyház adakozói (39 dollár 52 cent).
50. Cleveland westside-i önképzőkör (152 dollár 20 cent).
51. Cleveland westside-i férfi és nő betegsegélyző-egylet (50 dollár).
52. Cleveland westside-i temploms. nőegylet (25 dollár).
53. Cleveland westside-i népünnepély gyűjtése (115 dollár 60 cent).
54. Cleveland westside-i nők (108 dollár 31 cent).
55. Cleveland: Kundtz Tivadar (100 dollár).
56. Cleveland: K. Gross (50 dollár).
57. Cleveland: Dr. Riegelhaugh (25 dollár).
58. Cleveland: Körmendi Béla (50 dollár}.
59. Cleveland: Schön Viktor (50 dollár).
60. Cleveland: Friedl Albert (25 dollár).
61. C.leveland: Pollatsek H. gyűjtése (235 dollár).
62. Clevelandi presbiterianus magyar templom adakozói (322 dollár 89 cent).
63. Cleveland Eastside-i ref. egyház (310 dollár).
64. Cleveland Eastside-i ref. nőegylet (25 dollár).
65. Cleveland Eastside-i ifj. egylet (25 dollár).
66. Cleveland Eastside-i egyházi bazár adakozói (140 dollár).
67. Clevelandi Testvériség nőegylet (25 dollár).
68. Clevelandi Testvériség férfi egylet (25 dollár).
69. Clevelandi Testvériség egylet ünnepélyek adakozói (286 dollár 25 cent).
70. Cleveland: Ullmann (25 doll.).
71. Akroni ref. egyház és magyarság adakozói (182 dollár 37 cent).
72. Fairporti ref. egyház és magyarság adakozói (Karsai István gyűjtése) (26 dollár).
73. Németh János (100 dollár).
74. Toledói ref. egyház adakozói (256 dollár 50 cent).
75. Toledó: Gyurkóné gyűjtése és sorsolása (45 dollár).

2018.03.28. 23:36:37

76. Toledó: Sion leányai (25 doll.).
77. Toledói Lorántffy Zsuzsánna nőegylet (25 dollár).
78. Toledói ref. nőegylet (25 dollár).
79. Toledói Ker. ifjak társasága (25 dollár).
80. Toledói Ifjúsági egylet (eredeti összeg 25 dollár).
81. South-Bend: ref. egyház adakozói (163 dollár 65 cent).
82. South-Bend: Studebaker Co. (500 dollár).
83. South-Bend: Ker. társaskör (25 dollár).
84. South-Bend: Liszt Ferenc kultúregylet (25 dollár).
85. South-Bend: Dr. Lippincott C. A. (50 dollár).
86. South-Bend: Hamborszky Aladár gyűjtési (268 dollár)
87. South-Bend: Sütő János (25 dollár)
88. Gary-i ref. egyház (43 dollár 38 cent).
89. Gary-i ref. nőegylet (25 dollár).
90. Chicago: East-chicagói ref. egyház (50 dollár).
91. Chicago: East-chicagói ref. egyház adakozói (154 dollár 10 cent).
92. Chicago: Woodmann of the Worlh Rákóczi comp. (25 dollár).
93. Chicago: Burnside-i ref. egyház adakozói (202 dollár 46 cent).
94. Chicago: Burnside-i Verhovay-egylet (25 dollár).
95. Chicago: Burnside-i Férfi egyesület (50 dollár).
96. Chicago: Burnside-i egyletek (46 dollár).
97. Chicaho: Westside-i ref. egyház adakozói (88 dollár 50 cent).
98. Chicago:Westside-i ref. nőegylet (25 dollár).
99. Chicago: Benkő Ferenc (100 dollár).
100. Chicago: Benkő Ambrus (50 dollár).
101. Chicago: Joseph Byfield (200 dollár).
102. Chicagói Egyetemi kör (592 dollár).
103. Chicago: Westside-i Turner Hall adakozói (612 dollár 60 cent).
104. Chicago: Szappanos Lajos (25 dollár)
105. Chicago: Szabó Károly (25 dollár).
106. Kalamazoo-i ref. egyház adakozói (72 dollár).
107. Youngstowni ref. egyház (50 dollár).
108. Youngstowni ref. egylet (50 dollár).
109. Youngstowni Presbyterian church (35 dollár).
110. Youngstowni zsidó hitközség (100 dollár).
111. Youngstowni ref. egyház adakozói (254 dollár 27 cent).
112. Youngstown: Crow Jenő (26 dollár)
113. Youngstown: Varga János (20 dollár).
114. Buffalói niagara picnic (50 dollár).
115. Buffalói izr. ifj. kör (50 dollár).
116. Buffalói magyar zsidóegylet (50 dollár).
117. Buffalói ref. egyház adakozói (174 dollár).
118. Buffalói ref. egylet (25 dollár).
119. Lackawanna ref. egyház (50 dollár)
120. Lackawanna egyház adakozói (85 dollár)
121. Lackawanna: Lorántffy Zsuzsánna-egylet (25 dollár)
122. Pittsbourgh-i ref. egyház és egyletek (201 dollár).
123. Pittsbourgh-i magyar kör (500 dollár).
124. Pittsbourgh-i egyház adakozói (102 dollár 16 cent).
125. McKesport: ref. betegsegélyző-egylet (25 dollár).
126. McKesport: Verhovay-egylet, 26. sz. fiók (25 dollár).
127. McKesport: ref. egyház adakozói (48 dollár 53 cent).
128. McKesport: zsidó társadalom (587 dollár 45 cent).
129. Windber: ref. egyház adakozói (23 dollár).
130. Johnstowni ref. egyház adakozói (94 dollár).
131. Johnstown: Max Schwarz (25 dollár).
132. Ligonieri ref. árvaház Lengyel János (10 dollár).
133. Duquesne: ref. egyház adakozói (235 dollár 95 cent).
134. Duquesne: ref. egylet (25 dollár).
135. Duquesnei : izr. hitközség (200 dollár).
136. Homesteadi ref. egyház adakozói (175 dollár).
137. Homesteadi ref. betegsegélyző-egylet (100 dollár).
138. Homesteadi magyar önképzőkör (25 dollár).
139. Detroiti ref. egyház adakozói (420 dollár 37 cent).
140. Detroiti Kálvin János betegsegélyző-egylet (50 dollár).
141. Detroiti ref. énekkar (25 dollár).
142. Detroit: Nagy Lajos és neje Csontos Róza (20 dollár).
143. Detroiti ref. nőegylet (25 dollár).
144. Detroit: Siegel Márton (25 dollár).
145. Detroit: Dusinszky Jenő (25 dollár).
146. Detroiti Szent János görög kat. egylet (10 dollár).
147. Detroiti Luth. betegsegélyző-egylet (10 dollár).
148. Detroiti zsidó hitközség (50 dollár).
149. Scrantoni ref. egyház adakozói (60 dollár).
150. Scranton: Hamborszky család (50 dollár).
151. Scranton: I. M. H. (130 dollár 73 cent).
152. Jewis Comitée (1106 dollár 36 cent).
153. Baltazár-bizottság (46 dollár 50 cent).
154. Friedmann Leó (100 dollár).
155. Különböző adakozók (Landler Broshers újabb adománya 10 dollár és mások, együtt, 175 dollár 60 cent)

2018.03.28. 23:45:03

hány amerikai magyar gondolja azt, hogy helyzeti előnyben van. és hány adna 1 centet is magyarországnak. az amerikai magyarok feladták a nemzeti keresztséget. és ők azt gondolják, hogy a pénzhatalmi befolyás legitim.

jelzem a zsidók azért adtak néhány dollárt, mert az erősödő antiszemitizmussal szemben a református egyház próbált fellépni. de a zsidóság egy része akkor se és a mai napig nem ismerik el, hogy ők a hatalmi szempontból kulcs ágazatokra szakosodva előnyökhöz jutnak. és amit ők úgy állítanak be, hogy szabad piac az a többség számára nem valódi szabadság. ezzel a zsidóság természetesen tisztában van. azzal is, hogy ez a kultúra tőlük ered. egyszerűen képtelenek arra, hogy azt mondják, hogy ez a liberális világ nem a szabad piac. a nyugat se fogadja el.

ebből lesz egy vallásvita. de ez értelmetlen. mert hogy ezt úgyse fogják belátni, hogy a pénzvilág uralma a világ nagyobb részén kívülről ki lett kényszerítve. a reformáció volt az, ami kiállt a zsidóság mellett. rájönnek az ő világképük nem a szabad piac.

és a népfőiskola válasz az, hogy hagyjuk már a zsidókat a francba. mert egy részük az úgy is érti. egy részük sose fogja.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 23:53:08

@444:

"a zsidóság egy része akkor se és a mai napig nem ismerik el, hogy ők a hatalmi szempontból kulcs ágazatokra szakosodva előnyökhöz jutnak"

Ez szintén nihilista-posztmodernista bullshit:

- nem árulja el azt, hogy mik "a hatalmi szempontból kulcs ágazatok"

- nem árulja el azt, hogy hogyan "kulcs ágazatok" "hatalmi szempontból"

- nem mond semmit arról, hogy miért ne szakosodhatna bárki ezekre a "kulcs ágazatokra"

2018.03.29. 00:07:32

@neoteny:
a kocsma véleményét tolmácsolom. hogy ezt fölösleges magyarázni. mert valaki elsőre érti és aki nem az sokadjára se fogja.

2018.03.29. 00:08:19

@neoteny:
ez csak egy példa arra, hogy 100 évvel ezelőtt milyen volt a viszony amerikával. és most milyen.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 00:20:18

@444:

"a kocsma véleményét tolmácsolom. hogy ezt fölösleges magyarázni. mert valaki elsőre érti és aki nem az sokadjára se fogja."

Ami egy nihilista-posztmodernista bullshit "megfejtés".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 00:26:04

@444:

"ez csak egy példa"

... aminek semmi köze sincs ahhoz, hogy

"a kisebb lopások, nagyobb rablások elleni szervezett önvédelem alapja az, hogy a piac részben közösségivé válik."

Ez (és a többi) a tőled megszokott nihilista-posztmodernista bullshit.

2018.03.29. 00:32:29

@neoteny:
igen. a kommentek egy része baromság.

2018.03.29. 00:36:03

@neoteny:
amikor megszűnt az központi államhatalmi és a közvetlen földesúri befolyás, akkor a népesség a városi alkotmányosságot választotta és a nemzeti függetlenségért harcolt legalábbis errefelé.

ijontichy 2018.03.29. 00:36:06

@444: "a kocsma véleményét tolmácsolom"
Szerintem inkább szervezz értő Internet használat okítást a kocsma népének (ne faszbúk és társait). Akkor maguk is olvashatnának-írhatnának, talán valami hasznuk is lehetne belőle. Te meg máris több szolgálatot tettél a népnemzeti hazának, mint ezzel a tolmácsolgatással ;-)
Képzeld el mekkora sikerélmény lenne a fűnyíróbrigád Józsijának, amikor HaFr alapszintű posztjait már egyedül is képes lesz értelmezni. Nomeg neked is (hacsak nem vagy mazochista), mert így csak öntöd a híg lét ide, aztán jön a @Neoteny, hogy rámutasson a következetlenségeidre. És ne mondd plíííz, hogy nálad ebben nyilvánul meg az altruizmus @Neoteny irányában :-)

2018.03.29. 00:37:25

@ijontichy:
na de ez megint csak köpködés.

2018.03.29. 01:10:32

@ijontichy:
leírtom százegyedjére. nem lehet úgy általánosítani, hogy "az" amerikaiak. a politika ezt csinálja. százegyedjére is az a válasz, hogy hülye vagy. ezért tudja a politika kihasználni. a vita közben demonstrálok egy jelenséget. de úgy tűnik, hogy reménytelen ezt is elmagyarázni.

2018.03.29. 01:19:40

@neoteny:
Kelt Letare vasárnap előtti napon az Úr 1529. évében.

Mi, Széchy György főbíró, Bánky György, Erlew Lőrinc, Kalmár Albert, Bánkódó Pál, Polthiar Illés és Kasza Ambrus Debrecen város esküdt polgárai emlékezetül adjuk jelen levelünk értelmében mindenkinek, akit illet, hogy a bölcs Boncz László a mi polgárunk idejőve elénk, személyesen jelenlétünkben kért minket illendő kéréssel, hogy a Boldog Erzsébet ispoályról, amit ő alapított városunk kebelében a legboldogabb szüz kolostora mellett, bizonyos hasznos és egészséges szabályokat, rendeleteket és pontokat városunk pecsétje alatt szerkeszteni kegyeskedjünk. Mi tehát meggondolva, hogy az általunk kedvelt kérőnek jókakaratu beleegyezését birjunk, előbb városunk esküdtjeivel és elöljáróival teljes tanácskozást tartva az ő kérésébe beleegyeztünk és elhatároztuk [...]

ez a mai fogalmainkkal közalapítvány létrehozása a városi alkotmányosság keretében. mohácsi csatavesztés után egyesek azt mondják, hogy kell szegényház, kórház.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 01:20:18

@444:

Baromságok kényszeres tolmácsolásáért cserébe csak köpködést lehet kapni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 01:23:24

@444:

"Boncz László [...] a Boldog Erzsébet ispoályról, amit ő alapított"

"ez a mai fogalmainkkal közalapítvány létrehozása"

Nah, a magánalapítványok mai fogalmaink szerint sem közalapítványok.

2018.03.29. 01:34:42

@neoteny:
Én alább subscribált ezen szabad királyi Debreczen varasában lakozó Eszenyi István vallom ezen levelemben adván értésekre mindeneknek akiknek illik:
[..]
Az itt való Debreceni Reformatum Collegium számára hagyok 2 ezer magyar forintokat olly móddal, hogy annak ezer forintja pro capitali megmaradjon, interessé penig esztendőként a tanuló expectans ifjúság számára fordittassék, a másik ezer forintja ellenben a sexta nevü kamarában öszveszorult szegény deákok számára építendő különös kamarákra és azoknak építésére adattassék, ha a nemes Tanácsnak és tiszteletes collegatusnak ugy tetszik két ezer forint tellyék ki boraimbul, boltbeli portékáimbul és egyéb ingó jószágombul.

Annak felette ugyan ezen városbeli Reformatum Ispotály számára hagyok ötven magyar forintokat, mellyek fordíttassanak a szegények ruházattyokra.

Az utcánként nyomorgó valóságos szegényeknek is adattassék 1-1 forint.

2018.03.29. 01:36:11

@neoteny:
magánalapítványát a városra (a kommunitásra) hagyja. és így lesz közalapítvány.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 01:41:08

@444:

"magánalapítványát a városra (a kommunitásra) hagyja."

Egy alapítvány önálló jogi személyiség: azt nem lehet senkire hagyni. Próbálkozz újra.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 02:03:56

@444:

"miért ne lehetne?"

[...]

Fontos, hogy nem az alapító irányítja az alapítvány tevékenységét és az alapítványi vagyon felhasználását. Ezt a feladatot a kurátor vagy a több tagból álló kuratórium látja el. Az új Ptk. nem tiltja, hogy az alapító a kuratórium tagja legyen, azonban ő és közeli hozzátartozói nem lehetnek többségben a kuratóriumban.

[...]

Létrehozhat például alapítványt egy vagy több családtag a család meghatározott céljaira, például gyermekek, unokák oktatásának finanszírozására, idősebb családtagok gondozására, megakadályozva ezzel, hogy az öröklés esetén a vagyont az utódok „elherdálják”.

[...]

www.piacesprofit.hu/tarsadalom/alapitvany-magancelra-most-mar-lehet/

Vagyis a magánalapítvány nem az alapító(k) birtokában van; ezért nem is képezik az alapító(k) örökségének részét. Így az alapítványokat nem lehet senkire hagyni.

Próbálkozz újra.

screpes 2018.03.29. 07:29:34

@444:

Nézzünk egyszer ennek az okoskoásodnak is a végére.
Nézzünk a körmödre, bár nem az én dolgom lenne, hanem a sajátod. (rájönni, hogy mi lehet a kifogás az állítólagos szerepjátékaiddal szemben, mi is az, ami lehetetlenné válik általa.)

Az itt zajló kommunikációra is érvényes, ami mindegyikre. a személyes szerep szerepVÁLTÁS nem vetkőztethet ki azokból a szokásainkból, (mindenkori hallgatóiddal közös kommunikációs szokások), amelyek során a KÖZÖS igazság, az alaakuló vélemény egyáltalán születhet.
A metakommunikációi a net felületeken amúgyis szegényes szinte nulla: nem kísérhetjük üzeneteinket azzal a csomagolással, ( ffintor, összekacsintás felhősödő homlok , esdeklő mosoly és társai- amiktől fogyaszthatóbbá válnak vad mondásaink.

Itt mindez nincsen, a nagyon szegényes szmájlik nyomorúságából színvonalas eszmecserék kinőttek , hálisten..
Az attribúció is lehetetlenné válik a szerepváltásokkal. A jelentéstulajdonítás: segíthetne megérteni a mondanivalódat: szóval mindaz amitől tudhatnánk, hogy valójában ki vagyis hogy miért mondod amit mondasz,..Nem segít, ha utólag jóindulatúan figyelmeztetsz, hogy mindaz lehet fikció...
Nem segít, ha az a lábjegyzet, hogy "egy része" kamu..
A másik rész tévedés, harmadrész esetleg hazugság.

Ezért tehát, ne várd, hogy ez a rutinná tett fikciós személyiségépítés mentén Igazi válaszok érkezhetnek, pozitív kapcsolatok sem..
-----

screpes 2018.03.29. 07:48:33

@HaFr:

(a blogposzthoz)

Hiányzik az a szó, hogy arctalanok.
Számodra. Kritikailag szemlélve, persze.
Mégpedig azért, mert nincsenek olyan fejeik, amin a siker reményében viselhetnék az arcot is - ha te vagy a néző.
Csakhogy
Mégis, mégse, mert ha már konzervatív blogot fabrikálunk, akkor jár annyi nekik, hogy nevesíthatő figurákról beszéljünk. Karácsony is csak Karigeri lehet itt, meg még Szanyi említődik, mert ő leköszönőben van, de Harangozó és Tóth, Újhelyi meg a "lányok", azaz Kunhalmi, és a MSZP szóvivő-hurcoló bájos-bernadett, meg a nagyszáj-szekció, Bangóné, akikről egyáltalán szó lehet. (sec perc és Molnárt az elnököt úgyis félreállíthatják).
Hűdeigényes választási mércével ők lennének azok, akik nem tudják képviselni sajátmagukat, s magukat szimpátiakorlátokhoz hozzáláncolva az akármit, mert nem jártak Harwardra, megint nem, még mindig nem....
Vagy legalább a kiüresedett konzervatívfogalmat tapasztgatták volna, blogokon. Ezért jöjjön Szél, és a Momentán...
Széllel bélelt okoskodást már sokat láttam, ez itt most az okoskodással bélelt Szél.
Kinek lenne INKÁBB félnivalója a politikai jövőcastingon? A balos újtörököknek, vagy a korai LMP, konkrétan Schiffer által levetett hátrahagyott Bernikének? Ez azonnal összeáll a fidesszel, ha bent lesz a bugyorban, ha ... befér. Percenként felpróbálja ezt a szerepet.
Ő a NEM LEHET MÁS BERNI.
Rosszabb casting ám ez, mint az a másik volt, ahol Bajnai lett a befutó.
Köldöknézés ez reload, amely immár mások köldökét nézegeti, felróva, hogy kolostorba sem vonultak még, magyarul: félre...

Az MSZP-arcok jelentéktelenek a fideszi politikai színpadon, amit azok szóvivőkkel népesítettek be, áprlis 9-től ők lesznek Hafr szószólói is, ha így folytatjátok..
Jól van, Lendvai Ildikót utálni kell, hivatalból, hiába mond naponta okosabbakat, mint a poliológusok, akik a politot tologatnak a főműsorokban.
Tudják azt, amit te, csakhogy ez nekik nem filo tanszék.
Apropo, Mesterházi is a megújuló fősodor számkivetettje lett, szóval jelentéktelen politikus.
(az örökös elnökségi kultuszminszter Hiller is inkább a nyugdíjasklubban okoskodhatna, szakmai igazát modorba öltöztette át, ő lett a tagoltan megmondó, lassan mondom, hogy mindenki vércse... Kerítése szükséges rossz..

kedves Hafr, saját választói akaratokra szavazunk, civil emberekre, nem párthagyományokra. Ha így folytatod nem lesz több a budaőrsi kerületeben a voksod, mint bármely fideszesé.
Megformálni csak így vagy képes egoizmusodat, futva menekülsz a családi hagyomáynba.

Pedig, amit írsz mindaz lehet igaz is, a megfogalmazások nem is túlzóak,. Egyetlen kivételt azért tennék, és ez épp az elnökjelölt Karigeri neve és szerepe, aki NEM MSZP-s volt, eredetileg nem is annak jelöltje, csak emezek mögé álltak.
Közömbös lenne mindez? Nem, szeméylében NEM az MSZP-re szavazunk, hanem arra a tényre, hogy ők is itt vannak elvteleneül, tehetségtelenül ..Harwardatlanul mögötte. (írtam már, hogy ő a Tomori érsek a mohácsi vesztünkben: szóval miért nem "ti" álltatok mögéje?!)
Tempóvesztés?
A momentumnál ugyanaz miért nem fáj?
Láttad egyetlen választási filmjüket? Az neked nem elég ahhoz, hogy gyorsan letedd a lila zászlót?

Üres érv mások pályáképében, amit olyannyiyra hiányolni tetszik hogy "nincs tiszteletreméltó perspektívájuk..." Szelektív jövőkutatás..

Karácsony Hiteles, Karácsony nem az MSZP jelöltje volt, hanem önjelölt Párbeszédes, csak mögéállt az MSZP...miközben a díszes ellenzék hezitált, ahogy most te is. Széllel bélelt bernadetti múlt lesz ebből..
Karácsony előrébb tart , mint ti mindahányan, aki értéknek csak a saját tradícióidat tartjátok. tegnap is megírtad: annyi az igazad, a credo, hogy polgárjogi harc gyanánt " hagyjanak békén".

screpes 2018.03.29. 10:12:26

@szekertabor:
az hozott ki a sodromból, hogy ez olyan GY MASA-ás...

Az hogy megint más , illetve két néven is írsz, és a stiláris jegyekből, de a belső logikádból is azonnal felismerhető vagy.
Körmönfont szerecsenmosdatás az egész, és ahogyan kimódolod, az igazi sunyiság.
Szóval, Gy MASA = szekértábor....
És korábban más, további nicknevek..
Plusz a sértődés, ha trollnak tekintenek.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.03.29. 11:35:42

@screpes: Korántsem lep meg, hogy téves előfeltevésekből hamis végkövetkeztetésre jutsz, ez már korábbi válaszodból is sejthető volt. Nem baj, a rögeszméidből úgysem tudlak kigyógyítani, hidd csak azt, hogy 32 nicknevem van, mint Ságvárinak.

GyMasa 2018.03.29. 12:06:32

@screpes:
...@szekertabor:
az hozott ki a sodromból, hogy ez olyan GY MASA-ás...
Szerintem inkabb dobjal be egy felest gyorsan, mert a vegen meg komolyan bajod esik!
:-)
De elotte jo lenne, ha le tudnad irni a neveme rendesen.
Ha nem megy a hagyomanyos, olvasas-megjegyzes-iras ciklus, akkor javaslom a Ctrl-C es Ctrl-V modszert. :-D
Sajnalom azt is, hogy teged "kihoz a sodrodbol" ha valakinek mas velemenye van, mint neked...
Szomoru eleted lehet!
Valamint elegge frusztralt is.

2018.03.29. 13:18:43

@neoteny:
a 16. század elején még nem volt érvényben az új ptk.

valamikor az 1520-as boncz lászló nevű polgár építtetett a városban egy szegényházat betegszobával a kápolna mellett. és ezt vezette a felesége ursula asszony. 1529-ben azt javasolták, hogy a város világi tanácsa nevezzen ki egy ispotálymestert, mellé az egyháztanács adjon egy presbitert és a szegények közül is legyen kiválasztva valaki. és ez lényegében egy közkórház alapítását jelenti a városi alkotmányosság keretei között. és szinte minden intézmény így jön létre. ez a polgári hagyomány. legalábbis errefelé. nincs szabad piac. mert az a gyakorlatban szabad rablást jelent. a török porta oltalomlevelet állít ki pénzért cserébe. a császár szabad városi rangot ajánl szintén pénzért cserébe. aztán persze törökök és a németek is azt mondják, hogy ezek után is ők diktálnának. tehát ez nem valódi szabadság. ezért a polgári fejlődés előfeltétele a függetlenségi nacionalizmus. erre jön a nagy találmány. a pénzért cserébe nem búcsúcédulák, oltalomlevelek, törvénycikkek kellenek amik privilégiumokat biztosítanak, hanem pénz. és egyenlőséget kell biztosítani. ebből esz pénzpiac. lehessen bankjegyeket rajzolni. az emberek úgyse hiszik el, hogy ilyen gazemberség létezik. és az uralkodói udvarban azt gondolják, hogy ez milyen jó. az ügyes üzletemberek gyarmatosítanak. növekszik a birodalom. amit megvéd a hadsereg. és így az uralkodó hatalma is biztosítva van. a szolganépeket elnyomják. de mit számít az. ez a "liberális" "demokrácia".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 14:33:52

@444:

"a 16. század elején még nem volt érvényben az új ptk."

Csak te jelenidőben fogalmaztál:

"ez a mai fogalmainkkal közalapítvány létrehozása"

"magánalapítványát a városra (a kommunitásra) hagyja. és így lesz közalapítvány."

"miért ne lehetne?"

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 14:35:06

@444:

"nincs szabad piac. mert az a gyakorlatban szabad rablást jelent."

"igen. a kommentek egy része baromság."

Voznyák Pista 2018.03.29. 16:22:19

@a ribancok is kidobják a csikket:

"Ezeket (fidesz) inkább a mongolokkal, a törökökkel és a szovjetekkel lehetne összemosni, azzal a különbséggel, hogy több kárt okoztak Magyarországnak az elmúlt nyolc évben, mint ezek együttvéve."

Mert ?

Számokat, adatokat. Mert ami egzaktan a rendelkezésünkre áll, (nemzetközi szervezetek, hitelminősítők, uniós szervek) adatai alapján inkább a fejlődés tűnik fel. Uniós forrásokhoz is az utóbbi nyolc évben férünk jobban hozzá, hogy a jelenlegi kormánynak sikerült a költségvetési hiányt 3% alá vinnie.
Oktatás ? Az utóbbi 70 évben szar. Bizonyíték meg arra nincs, hogy jobb lenne e, ha bárki más kormányzott volna. Egészségügy, (q.va erőforrásigényes) szintúgy.

Janossz 2018.03.29. 17:50:26

@Voznyák Pista: 13.000.000.000.000,-
Tessék! Egy szám.

Voznyák Pista 2018.03.29. 18:15:33

@Janossz:

"Tessék! Egy szám."

Igen. És ?

screpes 2018.03.29. 18:31:41

@szekertabor:

Az általad fémjelzett üzenetről azt írta ki a Gmail rendszerüzenet -értesítő, hogy Gy Masa-tól jött, te gügye.

Janossz 2018.03.29. 18:34:57

@Voznyák Pista: Nem mond ez neked semmit?
Az FBI-nak igen. Te meg dugd a fejed a homokba, jó védekezés az.

Janossz 2018.03.29. 19:36:10

@screpes: Tudod, valamikor úgy volt, hogy Mosó Masa.
Meghaladta az idő.
Lett belőle Gyogyó Masa. Rövidítve Gy Masa.

screpes 2018.03.30. 09:40:00

@Janossz:
Nem, Janossz, rosszabb a helyzet:
te "csak" a Mosó Masára asszociálsz, én a Minisztertanács néhai Tájékoztatatási Hivatalának rövidítésére... annak volt a hivatalos telex hívója, egyben a szövetség (muosz) rövidítése a MASA (Magyar Sajtó..)
Innen eredhet a troll névadói motívációja: rangrejtve, de éreztetni akarja önnön hivatalosságát, miközben tagadja is perzse, mifelénk.
Elárulja őt sajtómunkás mívoltában az is, hogy tudod, aki fél évszázadot őgyelgett a sajtó környékén, (mint én), annak nyilvánvaló, hogy olyan síma és termékeny stiláris biztonsággal (mint Gy MASA) csak olyan ember rendelkezhet, aki főhivatásszerűen is sajtómunkás volt.
Civilként nem szerezhette volna meg ezt a fajta gyakorlatot, és a tájékozottságot sem!

Janossz 2018.03.30. 11:00:15

@screpes: Aha. Ezek szerint annyira fontosak/veszélyesek lennétek itt, hogy a falubolondja népszínműves amatőr színjátszó mellé még idevezényeltek egy hivatásos véleményrombolót is?
Vagy a bloggazda, esetleg a pártcsírája érdemli a kiemelt törődést?

screpes 2018.03.30. 11:34:41

@Janossz:

Úgy képzelem a véleményrombolók unatkoznak a többi blogon,

abdul hackeem 2018.03.31. 17:32:28

@screpes: Elég logikus, és méginkább ijesztő, amit írsz.
Több, mint valószínűleg igaz a kubatov fiúk gárdájáról.

screpes 2018.04.01. 13:26:21

@abdul hackeem:
Látod e éppen mi zajlik a szomszédos "Miért szavaz egy konzervatív.... című poszt alatt?
Kubatov nyitva felejtette az ólajtót.
Csak becsülni lehet, hogy a firkálgató "alkalmi" okosak végülis tényszerűen hányan vannak. Kettővel biztosan haárommal nyugodtan oszthatod.
Szegény Hafr meg örül a "nézettségnek" és alkudozik a vezérürüvel.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.04.02. 18:43:25

@screpes: nem érdekel a nézettség, nem alkudozom senkivel

screpes 2018.04.02. 19:43:56

@HaFr: Gy Masára céloztam.
süti beállítások módosítása