1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.03.27. 06:04 HaFr

Akkor hát minek és kinek is kéne az MSZP(P)-DK-ra szavazni?

Képtalálat a következőre: „magyar népmese hétszűnyú kapanyányimonyók”

Tegyük fel, hogy van egy kétségbeesett (ellenzéki) szavazói réteg, amelyik már egy ideje (vagy sose) gondolt a címben jelzett pártokra "demokratikus ellenzékként" (lol) és kivált kirázza a hideg a narcisztikus pancsert hallgatva (=Az Ember, Akinek Eddig Összesen 892 Programpontja Volt). De (joggal) undorítja őt Orbán rendszere, nem hiszi, hogy náci kutyából lehet konzervatív szalonna, és se Szél "Kormány" Bernadettben, se a (fel)törekedve megrekedt kis pártokban és vezetőikben nem látja a politikai értékeit megtestesülni, ami miatt pedig azt is elviselné, hogy a rájuk eső szavazata "elvesszen"  -- ezért a "legjobban hasznosuló szavazat" elve marad neki döntési alapként.

Ami -- visszajutottunk a kiindulóponthoz -- a MSZP(P)-t és Karigerit jelenti. Csak hát mit tudunk a sokat látott galeriről? Na ez az: semmit. Jelzem, az nem tudás, hogy Karácsony négy és fél naponta mond valamit, ez hot air, ahogy a Leicesterbe szakadt magyarok mondják. Se súlya, se bűze. A jövő héten majd mond valami mást. Nem tudjuk azt se, hogy a pártot vette meg/zsarolja a Fidesz vagy csak mindig a kulcsvezetőit. Nem tudjuk, hogy mit akarnak és mivel tudnak többet, mint a politikai kretenizmusba hajló 2002 és 2009-es évek között. (Miért tudnának? Meritokratikus alapú helycsere és támadás történt a színfalak mögött, úgyhogy Szanyi Tibor is már csak alig tudott megkapaszkodni az élvonalban? MBA-t szerzett volna az elnökség a Harvardon? Dolgoztak közben piaci környezetben? Elvonultak Tendzin Gyaco térdei mellé vagy legalább egy közepes dharamszalai kolostorba önmagukat tanulmányozni? Hát nem, egyik sem. Változatlanul nem tudnak semmit. Ugyanaz az ingyenélő banda, mint a hetvenes évek óta folyamatosan.)

Az MSZP(P) a nem-tudásban létezik, se ő nem tud semmit, se róla nem tudni semmit. Se nem baloldali, se nem modernizál. Se nem nemzeti, se nem nyugatos. Se nem kapitalista, se nem szocialista. Se tiszteletre méltó múltja, se tiszteletre méltó perspektívája. Se akarata, se vágyai. Se értékei, se önkritikája. Se bevándorlás párti, se migránsellenes. Se EU-reformer, se brüsszelita. Nagyszájú és elkerülő egyszerre. Nagy öregjei, akiknek politikai hagyatéka a NER, néha még megírnak egy cikket és felkeresi őket Bolgár György, hogy elbúsongjanak "a zeurópai értelemben vett demokratikus" embertípus kihalásán, kizárólagos tekintettel a jobboldalra, és ha meghallgatta őket az ember, már el felejtette, konkrétan miről fecsegtek. Kovács László és Lendvai Ildikó még tanácsokat osztogat a sarki Fornetti előtt és bizonygatják a betérő nyugdíjasoknak, hogy lehetne másképp, ha még egy (csak még egy) esélyt kapnának -- hát olyan szakértő kormányt rittyentenének ide, hogy Németh Miklós visszatekintve megnyalná Fekete János tíz ujját és az ájult tisztelettel magyarnak betérő Bernanke szolgálná fel a kávét a helyettes államtitkároknak is.

Más "neves" tagjaik a helyzet feletti elkeseredésben összeborulnak minden más pártok valamikori "neves" tagjaival, megalakítják az éppen soros vének tanácsát ("Tiszteletet az éveknek!" - ha egyéb erényeknek fogytán vagyunk), és onnan elmondják azt, amit vagy az én 16 éves fiam is tud, csak szégyellené mondani, mert 1. ásítóan unalmas, 2. kímél engem annyira, hogy ne tegye, vagy olyan fantáziálást tolnak egy sosem volt és sosem lesz országról, amelyhez tízmillió Etonban képzett, Cluny-ben szerzeteskedett, és közben egyenként nyolcszáz start-upot piacra vivő magyarra volna szükség, aki a jövedelme 80%-át le is adózza a NAV-nak. Röviden, ezek nem tisztelnek és nem kímélnek senkit és semmit. Annak részeként, hogy az MSZP(P) és holdudvara általában nem tud semmit. Nem végzik el a szükséges munkát, röhejesek és közben komoly képpel tanítanak. Ez a tudatlan, inkompetens, cselekvésképtelen társaság. (Korrupt is, naná.) Orbán legalább megragadta a magyar népet a tökénél az egoizmus és az etnicizmus kombójával, tehát valamit tud, ezek meg rafináltan abból élnének, amit Orbán nem vagy rosszul tud -- de mivel nem tudnak semmit, ezt se tudják. Hab a tortán, hogy azért annyira leváltani se akarhatják a mai rezsimet, ha nem akaródzik nekik megtalálni az ide vezető utat -- pedig abszolút ideális a helyzet: ehhez még gondolat sem kell, csak választókerületenként négy jelöltből hármat kihúzni a listáról. De ha így van, akkor miért is kellene a szavazópolgárnak azon nyűglődnie, hogy mindenáron beléjük lássa ezt az akaratot és képességet? Miért -- képletesen -- nekem kell a megfelelő kombinációt és mechanizmust feltalálni és még rá is beszélni őket? Ugyan.

Mármost, úgymond, ezekre kellene szavazni, csak mert Orbán. Nem akarom fölöslegesen túlbiztosítani magam, ezért legyen annyi elég: nem vagyok orbánista, mindössze szeretném érzékeltetni az ügy tragikumát. Múltkor egy poszt helyesen megírta, hogy a három posztkommer banda -- a Fidesz, az MSZP és a DK, úgy is mint az MSZMP spinoffjainak -- eltűnése nélkül úgysem lesz itt semmi. (Ezek átalakulni úgy se tudnak, mivel nem értenek semmi máshoz, mint a politikai rablógazdaság ilyen vagy olyan hőfokú üzemeltetéséhez, addig maradnak a nyakunkon, míg csak tudnak. És az még sok idő lehet.) De most választás van, amit ürülékbe mártott tollal ír a történelem. Így vagy úgy, a választásaink visszaütnek ránk, és én e helyről csak azt tudom mondani (ha már elközéletiesedtem, tanácsot is kell adnom), hogy miközben budaörsi lévén a mai állás szerint Szél "Kormány" Bernadettre fogok szavazni egyéniben és az abortált Momentumra listán, de egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem lenne jobb szépen leszavazni a Fideszre, hogy legalább a posztkommerek egyik része eltűnjön, a magyar nép meg megehesse az egész levest, amit a hasán főztek, a végén odahányva. (Ez egy '56-os motívummal kombinált népmesei elem volt, ha valaki nem látná.)

223 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr3813782708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.27. 06:37:16

Az szavazzon rájuk, aki szeretne még keményebb liberális demokráciát.

Moin Moin 2018.03.27. 07:04:45

Ááá! Tudtam én, hogy végül mégiscsak a Fideszre fogsz szavazni és erre is buzdítasz - hiszen hazahúz a szíved!

Hidd el: én megértem - elvégre dahoam is dahoam!:-)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.27. 07:24:15

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: velük fog megerősödni a liberális demó? -- na ne röhögtess

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.27. 07:25:21

@Moin Moin: védem itt az ország politikai nekrológját, te meg elszabotálod a komolyságomat, farizeus

Moin Moin 2018.03.27. 07:36:27

@HaFr: "Farizeus"? - szóval lezsidóztál!

Mondom én, hogy ott a helyed Bayer és Bencsik mellett!:-)

...Amúgy ez érdekes, mert épp Bencsik khm. "lapjában" ["Demokrata" - muhaha!] olvastam tegnap ezt egy cikkben: "Ott, a sarokban náci tisztek kártyáznak. Hú! És mit látok? Európai ember. Meg van fésülködve. Nyakkendője van. Határozott, férfias. Mitől kéne félnem? Hogy Wagnert hallgat? Ránézek egy pillanatra a svéd videóra, majd vissza a félelmetes nyakkendős tisztre. Hm. Nehéz félni tőle." Szerintem az ezen a módon definiált "határozott férfiasság" a Fidesz férfiideálja is!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.27. 07:39:02

@Moin Moin: igen ez olyan, mintha Göring az 1945-ös derék- és nyakbőségével nyomatná a Völkischer Beobachterben a tanítást a férfiideálról

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2018.03.27. 08:43:00

Nekem nagyon déja vu érzésem van a Momentummal kapcsolatban. Pont olyan közönségesek mint a Fidesz in younge tage....meg a szeplőtelen fogantatásban sem hiszek.
(elnézést kérek a hívő olvasóktól)

A többi leírtal egyetértek.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.27. 08:54:44

@Fuxos (ex bömis): nem állok messze tőled :), valóban súlyos gondjaim vannak a gárda világképével: nem a fiatalozás, azt kinövik, hanem az intelligenciára utaló önreflexió hiánya: ez a nyugatos két-három év arra volt nekik elég, hogy felszedjék az allűröket és a külcsínt

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.27. 09:05:09

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: who the fuck? Hát ha a maszopdékán múlna a liberális demokrácia, akkor te már tényleg rég pezsgőt bonthattál volna...

kószák egyike 2018.03.27. 09:07:01

Az mszp-nek és dk-nak el kellene (kellett volna) tűnni a történelem süllyesztőjében, úgy ahogy az szdsz is eltűnt.

De nem, mert jött egy Karácsony nevű idióta aki szerintem történelmi bűnt követett el azzal, hogy a nagymamikat lágyító kis mosolyával megmentette a őket.

Az mszp gyurcsány páros jelenleg a legnagyobb akadálya a rendszerváltásnak és annak, hogy egy valódi normális baloldali párt kinője magát.

kószák egyike 2018.03.27. 09:11:30

mno.hu/koffein/tortenelmi-nap-egy-fideszes-kepviselo-olyat-fog-tenni-mint-partjabol-eddig-senki-2456193

A lényeg:
"Gyurcsány Ferenc nosztalgiázni fog: Kuncze Gáborral tartanak közös fórumot Budapesten, a Király utcában. Az SZDSZ egykori elnöke már be is szállt a kampányba: telefonhívásokkal buzdítja a szavazókat a DK támogatására."

Remélem ez betesz a Dk-nak egy kicsit. Mert segíteni nem fog.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.27. 09:40:36

@HaFr:

Vedd észre, s látod is, hiszen azonos korosztály vagyunk: Mo-on a kezdetekben totális támogatás állt a liberális demokrácia mögött, csak Thürmerék és kicsit később Csurka szólt ellene.

Majd lassan a nép megélte mi is az a liberális demokrácia. Már 1994-ben is azért nyert az MSZP, mert a nép a liberális demokrácia ellen szavazott. Majd az MSZP becsapta a népet, mert nem hozta vissza a kommunizmust, hanem helyette tovább építette a liberális demokráciát.

Aztán az MSZP-Fidesz viszály is csak arról szólt: ki tudja jobban építeni a liberális demokráciát. A szöveg ugyanaz az volt: azért nincs osztrák életszínvonal, mert a másik oldal rosszul építi a liberális demokráciát.

A Fidesz se tett mást, mármint az első Orbán-kormányzat.

S a 8 sötét ballib év kellett ahhoz, hogy a nép zöme rádöbbejen, nem ezzel vagy azzal a kormányzattal van baj, hanem a liberális demokráciával. Orbán erre jól rá is érzett, s 2010 megkezdte a lassú távolodást a liberális-konzervatív téveszméktől.

Ennyi az egész.

S ha most van valaki, aki még mindig a liberális demokráciát akarja, az az MSZP és a DK.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2018.03.27. 09:48:38

A fő probléma az, hogy az ellenzék nagyon nem akar győzni. Pedig a megoldás nem volna olyan bonyolult. Mindenki egyoldalúan, mindenféle egyeztetés nélkül visszalép a legesélyesebb ellenzéki jelölt javára...kivéve azokat a választókerületeket ahol ez a DK jelöltje. Egyszer már láttunk hasonlót.
A nemzet (magyarság) kormányváltást akar és mi meghajlunk a nemzet (magyarság) akarata előtt. Ennyi az ideológia.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.27. 09:54:48

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: nyilván -- mikor volt itt kultúrája a dolognak? És most azon örvendezünk az önsorsrontó magyar kultúra megint felülkerekedik? Hát ez nagyon okos. Ne feledjük, itt sosem volt libdem, viszont mindig volt elmaradottság és szegénység, meg ezek újratermelése -- nehéz nem látni az összefüggést; ostobaság ennek örülni, még nagyobb ostobaság ennél jobbat várni

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.27. 10:30:13

@HaFr:

A liberális demokrácai sose hoz jólétet, a gazdag magállamokban se a politikai rend a jólét oka.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.27. 11:07:05

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"az MSZP becsapta a népet, mert nem hozta vissza a kommunizmust"

Mennyivel jobb a kubaiaknak: ott megmaradt a kommunizmus, nem kell nyögniük a liberális demokrácia igáját.

2018.03.27. 11:09:03

@HaFr:
mi az, hogy liberális demokrácia? mi az a minimális intézményrendszer, amitől egy demokrácia liberálisnak mondható? mert ha az a többpárti parlament, akkor az létezik. pártatlan államfő, független önkormányzatok, szakértő kormányzás azért nincsen, mert a magyar jogrend csak ezt a minimumfeltételt teljesíti. és ez a szimplex jogrend egyébként homogenizált társadalomban működne. abban a közjogot nem kell túlbonyolítani. ha a népesség döntő többsége egy közös őssel rendelkezik, akkor az állam akár évenkénti újra választással simán elműködne. és akkor is ha a népesség összetétele teljesen heterogén. utóbbi esetben a biológiának és földrajznak nincs jelentősége, mert mindenki másképp egyforma.

de a magyar társadalom nem ilyen. mikroszinten viszonylag homogén. makroszinten meglehetősen heterogén. és egy ilyen népességben a pártoskodásból az következik, hogy minden politikai párt a másik torkát akarja elharapni. és így az országot igazán senki sem tudja kormányozni. orbán a külpolitikára koncentrált. a belpolitikát lepasszolta lázárnak. de az a választókörzetének központjában nem tudta megnyerni az időközi önkormányzati választást.

a "demokratikus" ellenzékben gyurcsány ferenc és mérsékelt vona gábor hogyan lenne egy politikai platformon. ezt nehéz elképzelni. karácsony gergely szociális ígéreteit is csak úgy lehet összekapcsolni bokros lajos gazdaságpolitikájával ahogyan eddig: az államot egyik eladósítja, a másik eladja. ez eredményezte a nemzeti radikalizmust.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.27. 11:19:48

@444:

"ez eredményezte a nemzeti radikalizmust."

Amelyet Vona elárult -- és még Érpatak is elesett.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.27. 11:42:14

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: hát, ezzel kb egy könyvtárnyi szerző vitatkozna -- éppen az intézményrendszer specialitása teszi a világ legboldogabb és leggazdagabb régiójává a Nyugatot

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.27. 11:48:29

@neoteny:

Kubában rosszabb lenne a rendszerváltozással, ha az magyar módra zajlana.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.27. 11:49:39

@HaFr:

Dehát ezt a tények nem igazolják. Elég csak megnézni azokat a perifériaállamokat, melyek a nyugati modell lemásolták és hűen követik, aztán mégse dúsgazdagok.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.27. 12:05:33

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"ha az magyar módra zajlana"

Itt nem a liberális demokráciát kifogásolod, hanem a rendszerváltozás magyar módra zajlását.

2018.03.27. 12:10:42

. . . szépen leszavazni a Fideszre, hogy legalább a posztkommerek egyik része eltűnjön

á! orbán úgysem hagyná. ezek már őt szolgálják, szüksége van rájuk.
az egyetlen fejtörés, a jobbik; hogy lehetne ott valamit csinálni, hogy helyreálljon a rend.
kell egy hiteles mumus(aki/ami nem a fidesz) és ha az megvan akkor ner-császárság!

2018.03.27. 12:13:14

Szél "Kormány" Bernadettre fogok szavazni egyéniben és az abortált Momentumra listán,

mondjuk ezek valóban elvesztegetett szavazatok

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.27. 12:16:42

@neoteny:

A liberális demokrácia eleve rossz. de a kelet-európai módja még az átlagnál is rosszabb, erre utaltam.

Kuba nem tydna megmenekülni a kelet-európai módszertől, az egész kubai gazdaságot azonnal felvásárolná az idegen tőke.

screpes 2018.03.27. 12:17:57

@444:

a lib dem. nem társadalmi berendezkedés, intézményrendszerrel, hanem "csak" társadalomfelfogás, annak meg nagyhatású volt.
Úgy áll a dolog, hogy rossz hatásaival szemben nem csupán egy másik felfogás, hanem az intézményi rendszer deformációiig jutottunk ( jutott Orbán).

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.27. 12:26:57

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"A liberális demokrácia eleve rossz."

A botswanaiak nem értenek egyet veled.

"az egész kubai gazdaságot azonnal felvásárolná az idegen tőke"

És ezektől a tőkebefektetésektől nőne a kubai gazdaság, amitől nőne a kubai társadalom életszínvonala.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.27. 12:32:07

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: nem másolták és nem követték hűsen : a nyugati eredményeket, mint tudjuk, nem lehet eszközönként és manifesztumaiban úgy exportálni, hogy ezek rendszerszinten is megbízhatóan működjenek utána. HA úgy érvelnél, hogy Oroszországból nem lehet NYugat, gondolkodás nélkül elfogadnám legalábbis a 21. század horizontján; hogy a Nyugat változni fog-e, szintén elfogadom; hogy a globalizáció hosszabb távon homogenizációt hoz létre a népek között -- sajnos ez is igaz.

GyMasa 2018.03.27. 12:35:35

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
...Aztán az MSZP-Fidesz viszály is csak arról szólt: ki tudja jobban építeni a liberális demokráciát...
SZerintem anno az mszp-fedesz "viszaly" az kizarolag a ket part tikk-takk taktikajanak volt a kodositesi resze.
Mindketten tokeletesen elegedettek voltak azzal az allapottal.
4 ev szabad rablas(70%), aztan 4 ev pihi (30%).
Es, ebbe szart bene fleto 2006-ban, amikor beintett, es azt mondta, hogy megsem adja at a kormanyt. (pedig, ugye minden szempontbol azt kellett volna tennie)
Na, akkor ert veget a bekeido, es indult el az igazi haboru.
Azota nincs kiegyezes, csak strategiak.
Es ebben a fidesz jelenleg sokkal jobb.

GyMasa 2018.03.27. 12:46:15

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
...de a kelet-európai módja még az átlagnál is rosszabb, erre utaltam...
Azon meg nem gondolkoztal el, hogy azert, mert vannak utak, amin VEGIG kell menni, es nem lehet levagni?
Az altalunk Nyugati demokracianak nevezett rendszerek tobbszaz eves, folytonos fejlodes utan kerultek a jelenlegi allapotunkba.
Ebbe Magyarorszagon, es a volt keleti blokk orszagaiban (bizony, beleertve az NDK-t is) csunyan beleszart a kommunizmus kiserlete, ami rettenetes erkolcsi rombolast hajtott vegre ezekben a tarsadalmakban.
Es, kozben az sikeres osztalyharc felszamolta a felso osztalyokat is, akik sajat es csaladjuk, akar evszazados kitarto munkajaval jutottak el arra a vagyoni helyzetre, ahova, es ezt a vagyont csoportositottak at eroszakkal mindenfele jottmentek zsebebe.

ricardo 2018.03.27. 12:52:21

@neoteny: (Talán Mészáros Lőrinc vagyona az enyém? Nekem az is épp úgy idegen. Ami nem az enyém, az nekem idegen.)

2018.03.27. 13:06:47

@GyMasa:
Es, ebbe szart bene fleto 2006-ban, amikor beintett, es azt mondta, hogy megsem adja at a kormanyt. (pedig, ugye minden szempontbol azt kellett volna tennie)

akkor, és még sokáig úgy látszott, ez lenne a helyes lépés. mára már úgy érzem tök8. lehetett volna úgy is és akkor sem rázta volna föl a másik oldalt(direkt nem írok ellenzéket), mint ahogy így se történt másképp.
azt hiszem annyira alapvető az itt meglévő polgárság ereje és az értelmiség(bármely oldali) minősége, hogy ennek így kellett lennie.
és még nagyon sokáig így lesz a választások után is.
jöhet a csoda!
várjuk :D

GyMasa 2018.03.27. 13:20:20

@Bánegressy:
...akkor, és még sokáig úgy látszott, ez lenne a helyes lépés...
Nem, szerintem akkor, ha igazi allamfer(f)i lett volna, lemond, es kiiratja az uj valasztasokat.
Ekkor nyert volna a fidesz egy egyszeru tobbseggel, az mszp nepszerusege nem szakad be, nem szakitjaszet DK-ra meg mszpre ferko, a fidesz szopta volna be a 2008-as valsagot, nyakig eladosodva, nulla mozgasterrel, es egyszeru tobbseggel, amibe egeszen biztosan belebukott volna.
Ehelyett kaptunk egy mersekelten "szorakoztato" miniszterelnok casting-bohozatot, jopar arrogans nyilatkozatot arrol, hogy a legfontosabb, hogy a hatalmat megorizze az mszp a kovetkezo valasztasokig, tovabbi eladosodast, IMF hitelt, es mindennek a kovetkezmenyekent egy fidesz 2/3-ot, alkotmanyozast, es egy bena-kacsa ellenzeket, akik mar a harc latszatat is feladtak, es mar csak arra gyurnak, hogy leessen nekik is valami kis morzsa.
Ez, szerintem kicsit messze van a "tokmindegy"-tol.
De nyilvan tevedhetek is.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.27. 14:09:38

@HaFr:

Hűen valóban nem másolták, hiszen az eredeti recept szerint nem kellene mindent odaajéndékozni idegen rablóbefektetőknek, de hát ugye akkor ez volt a kötelező "tanács", ha emlékszel.

2018.03.27. 14:20:35

@GyMasa:
de ez, amit írsz azt feltételezi, hogy akadhatott volna(!) a fleto oldalán rajta kívül is(és egyébként is) esetleg más államférfi is.
ráadásul ez esetben igen nagy előnyt jelenthetett volna a szept 18.-i(vagy 19.? tök8) TV székház gyujtogatás általános megítélése. ha fleto még okt 23. előtt lemondott volna. VOLNA!
az viszont, hogy nem mondott le egyértelmű bizonyítéka, hogy az akkor még egységes szoc.párt(vezetősége) u.akkora trágyadomb volt, mint a mai.
hogy az akkor még korántsem ennyire széthúzó szoclib tábor magatehetetlen volt(nem kis mértékben a vezetői és értelmessegge miatt) begyulladtak, várták a fehérterrort :D.(vagy inkább :Ɑ) és egyébként a legcsekélyebb konstruktív, vagy alternatív, pláne innovatív elképzelésük nem volt a helyzet kezeléséről.
de ez már jóval előbb így volt; tudod mit mondok?, már a charta tünti is valami ilyesmiről árulkodott 199.. akárhányban és aztán a 2002-es választások már nagyon előrevetítették a 2006.-os események lehetőségét.

ott is gyalázatos volt sztm. a hídfoglalás kezelése és mégelőbb a kampány ami csizmadia, nem cöfös, hanem újságíró,politológus cikke szerint "apokalipszis és indulat" . . . és azóta is - ehhez képest az állam leesett, amikor a várakozásokkal ellentétben 2006-os választásokon a fidsze kikapott.
ez mutatja, hogy banálisnak tűnő kommunikációs és kampányhibák döntőek lehetnek, ha van elégséges politikai akarat és egység egy választói oldalon belül.
2006 tavaszán ez még megvolt. utána jött őszöd, tv székház, okt.23 . . . szadi dissolution, szocipárt schizma, MEGAtöbbi.
jöhet a csoda!
várjuk :D

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.27. 14:21:19

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

1) a profit "kivitele" nem lopás

2) ha egy országnak saját pénzneme van, akkor minden "kivitt" profit végső soron a kérdéses országban megtermelt javakra kerül elköltésre

3) az alkalmazottak bére az ő profitjuk: még ha "kivitelre" is kerül a vállalkozó profitja, az alkalmazottak bére (az azért a bérért vásárolt javak) az alkalmazottakat gazdagítja

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.27. 14:24:54

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"nem kellene mindent odaajéndékozni idegen rablóbefektetőknek"

1) akiknek ajándékoznak, azok nem rablók
2) akik rablók, azoknak nem kell befektetniük

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.27. 14:45:05

@neoteny:

"a profit "kivitele" nem lopás"

A lopáspárti jogrend szerint valóban nem az, de morálisan az.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.27. 14:46:11

@neoteny:

Ez kényszer, te is tudod.

Mo-nak meg volt mondva 1989-ben: ha nem adjuk oda vagyonunkat, akkor nem vagyunk demokraták.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.27. 14:58:41

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"A lopáspárti jogrend szerint valóban nem az, de morálisan az."

Ez vulgármarxista propaganda.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.27. 15:01:09

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"kényszer"

Ez a szó nem azt jelenti amit te hiszel, hogy jelent.

GyMasa 2018.03.27. 15:23:55

@Bánegressy:
...de ez, amit írsz azt feltételezi, hogy akadhatott volna(!) a fleto oldalán rajta kívül is(és egyébként is) esetleg más államférfi is...
Sajnos nem!
EGy allamferfi onmagaban is allamferfi, es semmi szuksege arra, hogy amiatt aggodjon, hogy lesz-e masik allamferfi, aki melto lesz s helyere.
Ha visszanezed a tortenteket, akkor fleto egeszen pontosan ezzel takarozott vegig, hoyg csak olyannak adja at a hatalmat, aki melto ra (vagy a tokom tudja, hogy mi volt a kifogas valojaban), viszont ezzel pont aza problema, hoyg annak ellenere, hogy nyilvanvaloan leszerepelt vezetokent, es atadta volnaa lehetoseget egy korrekt valasztasnak, ahol egy uj, legitim vezetese lehetett volna az orszagnak, tulajdonkeppen, ezt a szabad valasztast vette ki a nep kezebol!
...ráadásul ez esetben igen nagy előnyt jelenthetett volna a szept 18.-i(vagy 19.? tök8) TV székház gyujtogatás általános megítélése...
SZeirntem nem lett volna semmi baj akkor, ha fleto hagyja a rendorseget, hogy szakszeruen intezze a dolgokat.
Hagyni kellett volna, hogy aznap szejjelcsapjanak a tuntetok kozott (termeszetesen szigoruan csak torvenyes es szakszeru modon, tehat nem talalomra letartoztatni random embereket, hanem kiszedni azt a <10 fokolompost)
...VOLNA!
az viszont, hogy nem mondott le egyértelmű bizonyítéka, hogy az akkor még egységes szoc.párt(vezetősége) u.akkora trágyadomb volt, mint a mai...
De, ez ismetcsak nem menti fel fletot.
O csak a sajat maga tetteiert volt/lesz felelos.
Neki csak arra volt akkor hataskore, hogy O maga lemondjon.
...magatehetetlen volt...
(nem kis mértékben a vezetői és értelmessegge miatt) begyulladtak, várták a fehérterrort :D...
Mondjuk, ebben nem kis reszben a berrettegesuk volt a felelos...
Azert akkoriban csucsra volt jaratva a nacizas a "demokratikus oldalon" Emlekszem is, a folytonos "barna eso"-zesre...
SIman belehergeltek magukat ebbe a rettegesbe.
...és egyébként a legcsekélyebb konstruktív, vagy alternatív, pláne innovatív elképzelésük nem volt a helyzet kezeléséről...
Hat, elotte sem volt tul sok az orszag vezeteserol...
...de ez már jóval előbb így volt; tudod mit mondok?, már a charta tünti is valami ilyesmiről árulkodott 199.. akárhányban és aztán a 2002-es választások már nagyon előrevetítették a 2006.-os események lehetőségét...
Ahogy ugye tudjuk: "Tetszettek volna forradalmat csinalni".
A magyar, bekes atmenet arat azota is fizetjuk.
...amikor a várakozásokkal ellentétben 2006-os választásokon a fidsze kikapott...
Akkor en is nagyon meglepodtem, mert en szerintem is sokkal rosszabbul eltunk, de azt akkor az orszag nagyobb resze nem hitte el.
Bar, igy visszatekintve, mar-mar azt is mondhatnank, hogy az a valasztas egy bizonyos szinten el lett csalva...
- FLeto vegi hazudott
- az EU Magyarorszag statisztikait, amik szanalmasak lettek, "elzekeny modon" csak a valasztasok utan kozolte.
...ha van elégséges politikai akarat és egység egy választói oldalon belül...
Ez alapjan viszont, akkor most (meg) nincs ez meg.
...jöhet a csoda!...
Arra nagy szuksegunk is lesz! :-(
...várjuk :D...
En, az iden nem varom ezt a csodat.
Amig nem epul fel egy ertelmes alternativa, aki eleri a 25%-os nepszeruseget stabilan, addig csak abban lehet bizni, hogy a fidesz valamit tenyleg nagyon durvan elkur, vagy jon megint egy vilagvalsag, ami bedonti a rendszert.
Szerintem egy, maximum 2 szereplos koalicio lehet eletkepes.
Es ok is fokeppen csak akkor, ha nincsenek ideologiailag tul messze egymastol.

2018.03.27. 16:11:50

@GyMasa:
de nem, de nem , de nem! én nem azt mondom, hogy fleto. hogy csak fleto! hiányoznak a politikai formátumok a közéletből általában! pártokból, politikából általában, értelmiségből. nincs sem ember(komolyan vehető), sem csoport, tömeg, amelyik rábírhatna egy politikust, akinek a formátuma csak a hatalom megragadásához és kedvező lakájhad esetén a megtartásához elég, hogy fölálljon.
a szoci az mégiscsak egy párt volt és nem volt egyetlen a nem kis és nem túl olcsó apparátusban, aki szólni mert volna. sőt, már addig is csak hagyta a rothadást.
ebből következik az egész.
egyedül egy Hajós András nevű "bohóc" volt az egész oldalon, aki értelmesen meg mert szólalni.(meg is lett az eredménye.á!dehogy)

de ha végignézed az egész intézményrendszert, a "legfőbb"- ektől, a tudományos, művészeti stb. élenjárókig, magas hivatalokig, itt már akkor mindenki a megélhetési szolgálatra volt berendezkedve.
csodálom is, hogy még nincs nemzeti szolgálati szabályzat, ami kijelöli minden egyes ember a helyét és a szolgálati viszonyát.
de minek is az ide? :D

és ebből ered az egész.

nem lett volna semmi baj akkor, ha fleto hagyja a rendorseget, hogy szakszeruen intezze a dolgokat

nemá'?! . . . :D
és aztán ettől kezdve a végéig.

csak abban lehet bizni, hogy a fidesz valamit tenyleg nagyon durvan elkur, vagy jon megint egy vilagvalsag, ami bedonti a rendszert.

szerintem inkább az utóbbi(mit nem kúrt még el a fidesz? na jó lehet, hogy akad még olyan :D)

2018.03.27. 16:26:00

@GyMasa: @Bánegressy:
sőt! most jut eszembe, pedig a blogbejegyzés szerzője is utalt már rá. mindig utal.
milyen világ az, milyen politikai oldal, ahol egy fleto még mindig szerepel, méghozzá próbál meghatározó szereplőként föltűnni. és valóban. ha megnézzük az ellenzéki politikai formátumokat, hát ezek közt lehet is meghatározó. :D
már rég el kellett volna tűnnie!

kabaré az egész, csak nem jókedvünkben röhögünk.

GyMasa 2018.03.27. 16:36:24

@Bánegressy:
...mit nem kúrt még el a fidesz?...
Hat, ugy latszik, hogy meg mindig nem eleget...
EN ugy latom, hogy nincs itt _AKKORA_ igeny a valtasra, hogy az ellenzeki osszefosason kivul IS mindegy legyen, hogy ki jon, csak orban menjen.
Mert a rendes valtozasra jelenleg KINALAT nincs...
A tobbi reszevel teljesen egyet ertek.
Leirtam mar tobbszor, hogy nekem egyre erosebb a gyanum, hogy Magyarorszagnak nem kormany- vagy ellenzekvaltasra lenne leginkabb szuksege, hanem nepvaltasra.

2018.03.27. 17:47:25

@screpes:
társadalomfelfogás politikai intézményrendszer nélkül egy filozofikus dekonstrukció, istentelen hit. magyarországon a "liberálisok" azt mondják, hogy ha nem ők nyernek a választásokon, akkor "autoriter rezsim uralkodik", "fasizmus" fenyeget. az egyetlen "civilizált" csoportosulás a földkerekségen a nem-nemzeti "liberális". minden egyéb "náciveszély".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.27. 17:48:42

@444:

"társadalomfelfogás politikai intézményrendszer nélkül egy filozofikus dekonstrukció, istentelen hit."

Ez meg nihilista-posztmodernista bullshit.

2018.03.27. 18:31:27

@neoteny:
az egyén sohasem lesz teljesen szabad. tehát egy magát felvilágosultnak és liberálisnak nevező "elit" mindig mindig mondhatja, hogy sötét elnyomatásban kénytelen élni. a társadalmi ellenérzésekre alapozva próbálják megszerezni a hatalmat. ezzel szemben álló "populisták" a liberálisokkal szembeni ellenérzésekre alapoznak. és egy hatalmi játszmában ezek csapnak össze.

abdul hackeem 2018.03.27. 18:31:39

@GyMasa: Előszor az elveit dobta ki.
Aztán a kollégiumi barátait dobta ki.
Mostmár a kopaszokkal a csicskatévét dobatja ki.
A nép nem neki tesző részét is ki fogja dobni, vagyis lesz itten népváltás. A népi-nemzethy-szocilizmus fasosztoid végeredménye a szeretett vezető.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.27. 18:50:45

@444:

"az egyén sohasem lesz teljesen szabad. [...] egy hatalmi játszmában ezek csapnak össze."

Így van; de ettől az, hogy

"társadalomfelfogás politikai intézményrendszer nélkül egy filozofikus dekonstrukció, istentelen hit."

még nihilista-posztmodernista bullshit.

2018.03.27. 19:26:29

@neoteny:
mi a liberális demokrácia politikai intézményrendszere, ami védi a magántulajdont? a többpárti parlament? az ha gondol egyet, akkor elveheti bárkinek a tulajdonát részben, vagy egészben. úgy, hogy adókat, különadókat vet ki. lehet mondani, hogy ezeket az állam intézkedéseket az állam minimalizálja.

de a másik oldalról a szocialisták demagóg ígéretekkel vásárolnak szavazatokat. magyarországon ők a "liberálisok" első számú politikai szövetségesei. mondván, hogy a szocik eladósítják az államot. a libsik eladják. és ennek eredményeként indulna el a "fejlődés" a "liberális demokraták" szerint. a szociálliberális kormányok rövid úton csődközeli állapotot hoznak létre. a tőkepiaci szabadság azt eredményezi, hogy a nettó tőkeimportőr területeken növekszik a infláció. ez majd megteremti a szabadságot a helyieknek. a liberális demokraták szerint. a létező liberalizmus brutális népellenes politika.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.27. 19:32:22

@444:

"a tőkepiaci szabadság azt eredményezi, hogy a nettó tőkeimportőr területeken növekszik a infláció."

Ez egy tőled megszokott brutális idiótaság.

Mindemellett az, hogy

"társadalomfelfogás politikai intézményrendszer nélkül egy filozofikus dekonstrukció, istentelen hit."

meg nihilista-posztmodernista bullshit.

2018.03.27. 20:13:50

@GyMasa:
:D :D :D
Leirtam mar tobbszor, hogy nekem egyre erosebb a gyanum, hogy Magyarorszagnak nem kormany- vagy ellenzekvaltasra lenne leginkabb szuksege, hanem nepvaltasra.

nna ilyet már 2008-ban, jóval a fülkeforradalom előtt leírtam valami kommentben, valami szenzor.freeblog.hu-n, ami azóta megszűnt, pedig abban megírtam ennek a végét is, aminek akkor még az elejéről is legfeljebb csak sejteni lehetett, hogy milyen lesz.
sajnos nem mentettem el az url-jét és már nem találom, pedig szerintem világrekordot állíthattam fel, mint legtöbb gyalázkodó és életveszélyes fenyegetést kapó kommentelő.

2018.03.27. 20:39:06

@neoteny:
mit eredményez az, hogy kigenerálnak százcsillió forintot? inflációt. persze ebből ha pénzből megindul az árutermelés, akkor defláció lesz. és a kettő jó esetben egyensúlyba kerül és növekednek a reálbérek. a nem liberális közgazdászok szerint ezt az állam képes menedzselni.

mi az, hogy liberális demokrácia? mi garantálja az állami önkény minimális voltát? a többpártrendszer?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.27. 20:52:04

@444:

"mit eredményez az, hogy kigenerálnak százcsillió forintot? inflációt. persze ebből ha pénzből megindul az árutermelés, akkor defláció lesz."

Helyesen: amikor a hitelek visszafizetésre kerülnek, akkor történik a defláció, mert a hitelpénz "elégetésre" kerül.

Aminek semmi köze sincs ahhoz a brutális idiótasághoz, hogy "a tőkepiaci szabadság azt eredményezi, hogy a nettó tőkeimportőr területeken növekszik a infláció."

Mindemellett az, hogy

"társadalomfelfogás politikai intézményrendszer nélkül egy filozofikus dekonstrukció, istentelen hit."

meg nihilista-posztmodernista bullshit.

2018.03.27. 21:01:46

@neoteny:
mi a liberális demokrácia definíciója? nem körülírás, hogy az, ami védi a magántulajdont. mi védi? a többpárti parlament? az vagy védi, vagy nem védi. mi a liberális demokrácia? ha nem egy filozofikus dekonstrukció, akkor micsoda.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.27. 21:03:53

@444:

"társadalomfelfogás politikai intézményrendszer nélkül egy filozofikus dekonstrukció, istentelen hit."

Ez nihilista-posztmodernista bullshit.

legeslegujabbkor 2018.03.27. 21:16:19

Elvesztek a részletekben.

Nem érdekes kik a pártok első emberei.
Nem érdekes a pártok programjai.
Nem érdekes mik az ideológiák.

Ezt a rendszert le kell váltani!

2018.03.27. 21:30:25

@legeslegujabbkor:
de nem éppen arról van szó, hogyha van egyáltalán arra vonatkozó közakarat, miszerint ezt a rendszert le kell váltani, akkor miért nincs olyan politikai erő, amelyik ezt össze tudja fogni és abszolválni tudná?
csak nem a nép ? :D :D
azt mondanám, hogy ebben a helyzetben, a minél rosszabb, annál jobb elve alapján akkor már legyen a jobbik, de sztem ez sem működne.
Vonát, akár győz a jobbik, akár nem, meg fogják puccsolni, mert a jobbikra(az eredeti/hez hasonlóra) szüksége van a ner-nek.

2018.03.27. 22:05:39

@neoteny:
mi a liberális demokrácia a valóságban?

2018.03.27. 22:06:00

egy nihilista-posztmodernista bullshit.

nick papagiorgo 2018.03.27. 22:08:01

Hosszútávon amúgy tökéletesen mindegy. Észre kell venni, hogy csak a politikusok mondogatják, hogy "most vagy soha", mert számukra(egyedül számukra) van tétje a választásoknak, amúgy nincs.

Első forgatókönyv: a Fidesz nyer. A "klasszikus" baloldali pártok (MSZP, DK) marginalizálódnak (kevés szavazatot kapnak, ergo kevés pénzt, nem tudják fenntartani a saját szervezetüket (talán a DK, mert azt Gy. pénzeli, de az MSZP biztos nem), és eltűnnek a süllyesztőben. Ezzel helyet adnak új pártoknak, akik négy év múlva a Fidesz kihívói lehetnek.

Második forgatókönyv: a Fidesz veszít. Az összeálló szivárványkoalíció (MSZP-DK-LMP-Jobbik-bárki) a színes összetétele miatt nem sokáig tud uralkodni, jó eséllyel a négy évet se töltik ki. Ez mondjuk ahhoz vezet, hogy megint a Fidesz jön, csak most már 80-90%-al, de legalább az MSZP és a DK eltűnik, és helyet adnak új pártoknak stb. stb.

A legrosszabb forgatókönyv persze az,hogy a Fidesz nyer, de nem sokkal, és így az MSZP és a DK nem tűnnek el (és minden változatlan marad). Sajnos jelenleg ennek van a legnagyobb valószínűsége.

2018.03.27. 22:56:55

@nick papagiorgo:
hát szerintem meg pont az első forgatókönyv jelentheti azt, hogy az mszp-dk marad, csak majd jelentős átalakulásokon fognak keresztülmenni(kevésbé a sajátmaguk, mint inkább a fidesz jóvoltából), mire tökéletes ner ellenzék lesz belőlük.
persze lehet, h a fidsze politikai ízlése is azt fogja diktálni, h legyen inkább lmp-momentum, vagy valami új, de nem szükségszerű. zemberek már megszokták az mszp-dk-t.

kicsi az esély, hogy a fidsze ne sokkal nyerjen, de ha nem, akkor is meg tudják hekkelni a felállót a választások után.

abban viszont valószínűleg egyáltalán nincs igazad, hogy csak a politikusok számára van tétje és számunkra nincs, a választásoknak.
persze így közvetlenül talán igen, de remélhetőleg te(meg én se, meg itt más se) személy szerint nem fogsz keserű tapasztalatokat szerezni arról, hogy egyszerű alattvaló(-vá vált pógár) is mekkorát veszíthet a választásokon.

miért 2018.03.27. 23:05:08

...azért akar egy csomó ember ismét is a szocikra szavazni, miért is 2010-ben másik csomó ember visszahozta a fideszt a hatalomba: a magyarok jó része nem szeret, tud gondolkodni. Ez a mentalitás tartotta hatalomban Horthyt, Kádárt és most Orbánt is!

2018.03.27. 23:54:13

alapvetően már mindegy mire cserélik a jelenlegi maffiaállamot. Bőven jó lenne, ha 4 évenként cserélnék a brigádot, és az új kikalapálná az ellopott pénzeket az eggyel előbbiből, meg lecsukná aki lopott. Egy ilyen kis ország vígan elmenne kormány nélkül is, de ha mindenáron akarunk egy brigádot a nyakunkba, akkor illik azt cserélgetni, mielőtt bekényelmesednek a lopásba.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 03:22:03

@444:

Mi a nemzeti kereszténység a valóságban?

De ne körülírd, hogy az érpataki modell: Érpatak már elesett.

midnightcoder2 2018.03.28. 07:13:34

@okostojas007: Miért, eddig szerinted az elmúlt 30 évben hányszor fordult elő, hogy az új kormány kikalapálta az eggyel előző kormányból a lopott pénzeket, és lecsukta a tolvajokat ? Ja, hogy egyszer sem.

"Egy ilyen kis ország vígan elmenne kormány nélkül is"
Legutoljára a Megyó-Fletó kormány volt ilyen, mert akkor lényegében valóban kormány nélkül ment el az ország. A következmény az államadósság megduplázódása volt 8 év alatt. Nem hiszem, hogy akarunk még egyszer ilyet.

midnightcoder2 2018.03.28. 07:18:44

@legeslegujabbkor: És mire gondolod leváltani ? Behívod Kim Dzsongunt Észak-Koreából ? Vagy a Duna jegén királlyá koronázod Habsburg Györgyöt ?

midnightcoder2 2018.03.28. 07:31:34

@GyMasa: "SZeirntem nem lett volna semmi baj akkor, ha fleto hagyja a rendorseget, hogy szakszeruen intezze a dolgokat.
Hagyni kellett volna, hogy aznap szejjelcsapjanak a tuntetok kozott (termeszetesen szigoruan csak torvenyes es szakszeru modon, tehat nem talalomra letartoztatni random embereket, hanem kiszedni azt a <10 fokolompost)"

Nem hiszem, hogy le akarta volna tartóztatni a saját embereit. A székházgyújtogatás csak egy dologra volt jó: arra, hogy Október 23-án legyen ürügyük arra, hogy szétverjék a tüntetőket. És szét _kellett_ verniük: ha nincs balhé, akkor az egész világsajtó azzal foglalkozott volna, hogy lám, a magyaroknál 1956 ötvenedik évfordulóját azok ünneplik, akik anno az oroszok beavatkozását kérték, és ez által jutottak hatalomra. Így viszont az összecsapás volt a hír, és ha valaki feltette a kérdést, hogy ezt mégis miért és hogyan, akkor azonnal megvolt a válasz: a székház ostrom.

"az viszont, hogy nem mondott le egyértelmű bizonyítéka, hogy az akkor még egységes szoc.párt(vezetősége) u.akkora trágyadomb volt, mint a mai..."

A szoci párt csak annyira volt egységes, hogy Öszöd után összezártak Fletó mögött: nemigen akaródzott elmenni a jól megérdemelt húsosfazék mellől. De ezzel vége is volt a dolognak: Fletó az aktuális N lépésével vagy X pontjával olyan volt mint az Arany János versében az éji bogár ami nekimegy a falnak, nagyot koppan akkor, s azután elhallgat.

Amúgy szerintem ha Orbán hatalmon marad, az leginkább a Fletónak és a DK-nak lesz köszönhető. Ez a Gyurcsánnyal megcsináljuk plakátkampányuk szerintem többet hozott Orbánék konyhájára mint a Soros kampány és Merkel nyanya migránsai összesen.

midnightcoder2 2018.03.28. 07:35:06

@nick papagiorgo: Orbánék távozását csak a Jobbik tudná elérni. Ha minden ellenzéki szavazatot a Jobbik kapna, akkor Orbánt valóban el lehetne küldeni. Erre más esély nemigen van, mert a szivárványos koalíció valóban bukta, szerintem kb. egy éven belül, és utána 90%-os Orbán győzelem. A balfékek pedig egyedül nem képesek a közelébe se kerülni a győzelemnek. De még ha valami csoda folytán győznének is (aminek csak matematikai értelemben van esélye), az a kolalíció sem lenne sokkal életképesebb mint a Jobbik-MSZP-DK.

screpes 2018.03.28. 07:50:51

@GyMasa:
olvasom megint az első néhány bekezdéseid, és egyszerűen nem értem, hol lenne a helye az okoskodásodban Bajnainak? Miért hiányzik teljesen a helyzetértékelésedből, ami történt, vagyis, hogy Fletó végül NEKI adta át a kormányfői tisztet, és Bajnai közismerten meg is felelt ennek.
Megírnád, hogy ebben a logikádban őneki (és kiválasztódásának) hol lenne a helye? vagy inkább: miért nincs? Ez balkézről kis történelem hamisításocska?
Ugyanígy hiányzik a visszaemlékezésedből, hogy a Fidesz nem akarta átvenni 2006 után azonnal a hatalmat, mert még a válság előtt is túl rendezetlennek találta a viszonyokat, volt három éve, hogy felhízlalja OV választási esélyeit.
Ezeken a körülményeken felül még valamire emlékeztetnélek, éspedig arra, hogy a 2010-ig terjedő években az önkormányzatok többségében meg a népszavazásokon már vaskos Fidesz többség, illetve dominancia volt.
(Például nevetséges lenne azzal érvelni hogy nem tett az akkori kormányzat semmit az egésszségügyben, mert a szándékuk ellen sikeres népszavazást vezetett a fidesz. Tehát gazdasági döntésekkel szemben lakossági mozgalmat alkalmazott, jóféle populista tréninget. A kérdés az volt, akartok e háromszáz forintokat fizetni az orvosnál?
Aztán pedig magam láttam a Váci úton olyan kisméretű plakátot, hogy "győzött e nemzet".

Treff Bubi 2018.03.28. 08:07:13

Az sem ártana, ha megint lenne egy mérsékelt, progresszív jobboldali párt, kb. mindenki oda tömörülne, akinek elege van a neofasiszta-szabadrabló Fideszből és a töketlen, csak a jó meleg mandátumokra hajtó ellenzékből.

Aquincum 2018.03.28. 08:16:49

“nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem lenne jobb szépen leszavazni a Fideszre, hogy legalább a posztkommerek egyik része eltűnjön, a magyar nép meg megehesse az egész levest, amit a hasán főztek, a végén odahányva.” Megértem, hogy így gondolkodsz. Azonban, láthatod a hatalmas korrupciót, a mindenhonnan ömlő, hamis propagandát, a diktatúra felé hajló, pökhendi kormányzást, stb. Nem tudom, van-e esély ezeket a disznókat leváltani, de az én szavazatomat semmilyen körülmények között nem kapják meg. Egyéniben arra szavazok, aki valami kicsi eséllyel leválthatja a fideszest, pártlistán meg valamelyik kevésbé hülye pártra. Ennyi.

Aquincum 2018.03.28. 08:24:44

A minap beszélgettem egy elég egyszerű, nem túl jóeszű emberrel. Nagyon gyenge anyagi körülmények között élnek. Azt mondta: “Amíg a Viktor marad, addig ilyen szar lesz nekünk. Mégis rá kell szavazni, mert különben a migráncsok megerőszakolják az asszonyainkat!” Most erre mit lehet mondani? Az aljas propaganda célt ér. Szégyenszemre sok tanult, olvasott ember is ezekre szavaz. Az értelmiségnek már régen lázadni kellene, mert a morált nap nap után sárba tiporják a kormánypártok. Tudom én, a politika nem a bájos, szende szűzek foglalkozása, de ami ebben az országban megy, az maga az undor.

Hidvégi Mihály 2018.03.28. 08:38:07

“nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem lenne jobb szépen leszavazni a Fideszre, hogy legalább a posztkommerek egyik része eltűnjön, a magyar nép meg megehesse az egész levest, amit a hasán főztek, a végén odahányva.”

Ismerős ez a beszéd. A problémám vele, hogy mi van, ha épp azon az egy szavazaton fog múlni? Akkor el kell számolni a lelkiismerettel.

A másik ellenérvet a közelmúlt szolgáltatja. Szavaztam a "cociális" népszavazáson, hogy töröljék el a 300 Ft-os vizitdíjat. Tudtam, hogy nem kellene részt vennem a kutyakomádiában, de mégis elmentem szavazni, akartam éreztetni, hogy Gyurcsánynak mennie kell. Pedig az eszem tudta, hogy a vizitdíj szükséges rossz, tehát nem kellene ellene szavaznom.

Nem akarok többé úgy szavazni, hogy a szavazatom mögött ne valódi tudás és érzés legyen. Ezért nem szavaznék a Fideszre soha az életben.

S nem kell a 70-es évek óta valóban ingyenélő bandára sem szavazni.

Kire hát? Én azért mentem annak idején a Momentumhoz, hogy 1. legyen kire szavaznom majd, 2. elmondjam nekik, kisapám, nem kurvulhatsz el, ha éhen döglesz, akkor sem. Így most nyugodt szívvel fogok rájuk szavazni.

GyMasa 2018.03.28. 09:14:17

@Bánegressy:
... mire tökéletes ner ellenzék lesz belőlük...
SZerintem ok mar regota "A" tokeletes NER ellenzek.
...h legyen inkább lmp-momentum, vagy valami új, de nem szükségszerű...
Az rizikos.
Az mszp-dk-jobbik teljesen bejaratott, jol mukodo formaciok.
Egyedul arra kell ugyelniuk, hogy:
- semelyik ne tudjon abba a helyzetbe erosodni, hogy max egy masikkal kormanyt alakithasson
- egyik se' essen ki a parlamentbol.
- Veletlenul ne jelenjen meg egy hiteles jobbkozep part a palettan.
Es egy mar jol mukodo "csapat"-ot megbolygatni mindig rizikos...
Ezen kivul, mar csak a nep koze kell szorni nemi aprot.
...kicsi az esély, hogy a fidsze ne sokkal nyerjen, de ha nem, akkor is meg tudják hekkelni a felállót a választások után...
Bazz, ez a mondat nagyon csavarosra sikeredett...
az 5. prpbalkozas utan feladtam az ertelmezest :-)
De abban teljesen igazad van, hogy MINDIG lesz <10 kepviselo, akit meg lehet venni, hogy atszavazzon.
(a szociknal tutira, a jobbiknal meg ideologiai alapon is elkepzelheto, hogy akar ingyen is megszavaz egy fideszes javaslatot)
...abban viszont valószínűleg egyáltalán nincs igazad, hogy csak a politikusok számára van tétje és számunkra nincs, a választásoknak.
persze így közvetlenül talán igen, de remélhetőleg te(meg én se, meg itt más se) személy szerint nem fogsz keserű tapasztalatokat szerezni arról, hogy egyszerű alattvaló(-vá vált pógár) is mekkorát veszíthet a választásokon...
Igazabol amig a vilaggazdasag duborog, meg jonnek az EU-s penzek, addig lathato modon eleg csak "valamennyire" novelni az emberek joletet.
Semmi szukseg ra, hogy 110%-os teljesitmenyt nyujtsanak (illetve, hogy kevesebbet lopjanak el)
Amig a "nep" nem lesz levaltva, es ezzel megelegszik, addig ezt fogja kapni.
Persze, ha megint csuklik egyet a vilaggazdasag, akkormajd ki fog derulni, hogy ki a legeny a gaton, de addig be kell erni a mostani helyzettel, barmi is lesz az eredmeny aprilisban.

szobatars 2018.03.28. 09:35:25

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "a profit "kivitele" nem lopás"

A lopáspárti jogrend szerint valóban nem az, de morálisan az

Szoval Hernadi Zsolt (MOL) tolvaj, adjuk at a horvatoknak...

2018.03.28. 09:46:12

@GyMasa:
.kicsi az esély, hogy a fidsze ne sokkal nyerjen, de ha nem, akkor is meg tudják hekkelni a felállót a választások után
végső soron arról akar szólni, hogy vagy nagy többséggel győz a fidesz, vagy olyan helyzetet teremt a választások után, hogy inkább előbb, mint utóbb ez legyen az eredmény.
erre lehetőséget biztosít a beágyazottsága a gazdaságban, rendőri vezetésben, ügyészség, bíróságok, stb., harcias, elkötelezett stabil szavazótábor, kommunikációs mestermanipulátorok stb.:D

takineni 2018.03.28. 09:53:58

Én sajnos nem tudom eldönteni, melyik párt mikor hazudik és mikor nem, kénytelen vagyok ezért egy kalap alá venni őket.
Belefásultam hogy lekövessem, nincs aki megmondja épp melyik hazudik és mikor.
Egy biztos, ha elmennék szavazni, tuti nem a 40 évet végig lopkodó MSZPs maradványokra szavaznék.
A kis pártokban is csak már a megélhetési politikust látom.

Én a munkahelyeken látom, hogy igazából ugyanazt csinálja kicsibe a magyar - tisztelet a kis kivételnek - ,amit a politikusok nagyban, hazudnak, lopnak, csalnak, semmihez sem értenek, de már összekúrtak egy családnyi gyereket.

Egy életem van, nem akarok hazugságokkal foglalkozni, bocs, de xarok bele a magyarokba. Ha számomra is túl gáz lesz, akkor meg itt hagyom ezt a gőzölgő szarkupacot, 100 év múlva is így fog kinézni.

takineni 2018.03.28. 09:55:12

... semmiről sem fogok lemaradni.

GyMasa 2018.03.28. 10:00:45

@screpes:
...olvasom megint az első néhány bekezdéseid, és egyszerűen nem értem, hol lenne a helye az okoskodásodban Bajnainak?...
Neki sem kellett volna elvallania.
...Miért hiányzik teljesen a helyzetértékelésedből, ami történt, vagyis, hogy Fletó végül NEKI adta át a kormányfői tisztet, és Bajnai közismerten meg is felelt ennek...
Mert Bajnai erdeme a helyzetben egyedul annyi volt, hogy kepes volt a szoci frakciot befenyiteni, hogy tamogassak, kulonben "elorehozott valasztasok!".
Ezen kivul felvette az IMF hitelt, es kapott melle egy listat, amit szervilisen vegrehajtott.
Tehat az o hozza adott erteke zero volt a helyzetben.
(de, lehet, hogy inkabb negativ, hiszen asszisztalt a szocik bukas utani helyzetben tartasahoz)
Es ezt sem neveznem annyira "erdemnek", hiszen o sem viselkedett felelos allamferfikent.
2014 pedig megmutatta, hogy onmagaban nem is rendelkezik azokkal a kvalitasokkal, amik alkalmassa tennek miniszterelnoknek.
Tehat, Bajnai a szemeben sulytalan alak.
AZ o "erdemeit" te is, vagy en is, vagy akar egy makako is siman reprodukalhatta volna.
..Megírnád, hogy ebben a logikádban őneki (és kiválasztódásának) hol lenne a helye?...
Lasd fentebb.
...vagy inkább: miért nincs?...
Lasd fentebb.
...Ez balkézről kis történelem hamisításocska?...
Nem hiszem, csak a helyen kezelem. semmit nem tett, igy semmit nem foglalkozom vele.
2014-ben bebizonyitotta, hogy nem a kvalitasai miatt kerult anno abba pozicioba, hiszen, magatol keptelen volt erre.
En, elhiszem, hogyha te nagyra tartod, es elfogadom a velemnyedet, de kerlek te is fogadd el az enyemet.
...Ugyanígy hiányzik a visszaemlékezésedből, hogy a Fidesz nem akarta átvenni 2006 után azonnal a hatalmat,...
Miert, lemondott a szoci kormany?
Vagy volt bizalmatlansagi inditvany?
Vagy lemaradtam valamirol?
...mert még a válság előtt is túl rendezetlennek találta a viszonyokat, volt három éve, hogy felhízlalja OV választási esélyeit...
Oh, tehat akkor mar ez is a fidesz bune???
De nem ugy van, hogy az ellenzek NEM FELELOS a kormany tetteiert, es nincsen semmi eszkoze???
Mert a multkor ezert lettem elhajtva az anyamba (nem te voltal!!!) mondvan, hogy "hogy merek barmit is szamon kerni az ellenzeken, hiszen a kormanya felelos?"
Most meg az van, hogy "hiaba nem mondott le fleto, a fidesz a felelos, mer _VALOSZINULEG_ nem is akarta atvenni a hatalmat?"
...Ezeken a körülményeken felül még valamire emlékeztetnélek, éspedig arra, hogy a 2010-ig terjedő években az önkormányzatok többségében meg a népszavazásokon már vaskos Fidesz többség, illetve dominancia volt...
Mikortol?
Mondjuk, 2006 utan mar nyilvanvalo lett sokaknak, hogy a szocik mire kepesek...
...(Például nevetséges lenne azzal érvelni hogy nem tett az akkori kormányzat semmit az egésszségügyben,...
Pedig nem tett semmit, mert a 300 HUF-os vizitdij az semmi lett volna.
- ELhanyagolhato merteku bevetel volt
- raadasul jo szoci szokas szerint ebben a rendszerben is benne voltak a kiskapuk a szegenyeknek, meg e nyugdijasoknak
- plusz volt valami felso hatara is, ha jol emlekszem
- Es, vegul az en szemelyes tapasztalatom a vizidij "terhelescsokkento hatasarol kb. annyi volt, hogy:
* Vizitdij elott, ha beteg voltam, elmentem 8-ra a hazirvosi rendelobe, ami tele volt, es 10-ig kellett varnom, mire sorra kerultem
* a vizitdij utan elmentem 8-ra, kb. feleannyi ember varakozott, a haziorvos bejott 9-re rendelni, es 10-ig kellett varnom, mire sorra kerultem, plusz fizetnem kellett 300 HUF-t mindezert.
El tudnad magyarazni kerlek, hogy szerinted mennyivel jartam jobban ezzel a rendszerrel?
...mert a szándékuk ellen sikeres népszavazást vezetett a fidesz...
Mert a vizitdij egy kifejezetten szar, es haszontalan intezkedes volt. Teccettek volna ertelmes intezkedest hozni, amin nem lehet fogast venni.
...Tehát gazdasági döntésekkel szemben lakossági mozgalmat alkalmazott, jóféle populista tréninget...
Ha ez ennyire egyszeru, akkor az ellenzek miert nem hasznalja ezt a mostani kormany ellen lepten-nyomon?
(elkepzelhetonek tartod, hogy egy ilyen lepes sikerehez arra is szukseg van, hogy az eredeti intezkedes szar legyen?)
... A kérdés az volt, akartok e háromszáz forintokat fizetni az orvosnál?...
Es, latod, az emberek NEM akartak fizetni.
Mert pl en fizettem akkor mar a fizetesem utan is egy igen jelentos merteku TB-t, (ami mar akkor is 100kHUF felett volt)
...Aztán pedig magam láttam a Váci úton olyan kisméretű plakátot, hogy "győzött e nemzet"...
En nem lattam, szoval, nyilvan igazad van.

GyMasa 2018.03.28. 10:07:04

@Hidvégi Mihály:
...A másik ellenérvet a közelmúlt szolgáltatja. Szavaztam a "cociális" népszavazáson, hogy töröljék el a 300 Ft-os vizitdíjat....
Mert mar maga az intezkedes is szar volt. Teljesen jogos volt, hogy leszavaztad.
... Tudtam, hogy nem kellene részt vennem a kutyakomádiában, de mégis elmentem szavazni, akartam éreztetni, hogy Gyurcsánynak mennie kell...
Ez van, ha nem egy igazi allamferfi vezeti az orszagot!
Meg kell mondani neki, hogy "nem feri, azt mondtak, hogy menj a picsaba!"
...Pedig az eszem tudta, hogy a vizitdíj szükséges rossz, tehát nem kellene ellene szavaznom...
A vizitdij nemvolt jo megoldas, lasd a fentebbi hozzaszolasomat.
Nem oldott meg igazabol semmit, es rettentoen szar ar/ertek aranyu, felesleges intezkedes volt.
Es, emiatt teljes joggal bosszantotta fel majdnem az egesz orszagot.

GyMasa 2018.03.28. 10:12:24

@Bánegressy:
...erre lehetőséget biztosít a beágyazottsága a gazdaságban, rendőri vezetésben, ügyészség, bíróságok, stb., harcias, elkötelezett stabil szavazótábor, kommunikációs mestermanipulátorok stb.:D...
Es, ne feledjuk az ellenzek inkompetenciajat es a hianyzo tamogatottsagukat sem!
EN a fidesz helyeben semennyire nem aggodnek egy vereseg eseten.
- Elszamoltatas egeszen biztosan nem lesz
- a koalicio 2/3 hijjan igazabol szinte semelyik igeretet nem fogja tudni betartani.
- es az ideologiai szakadek miatt valoszinuleg meg a napi dolgokban sem lesznek kepesek erdemi donteseket hozni.
Szoval, eleg csak nyitni egy sort, meg hozni a pattogatott kukoricat, es varni...

Brix 2018.03.28. 10:30:44

A jelenlegi hatalmat csak egy rendszerváltó népszavazás tudná leváltani, ilyen hangult viszont most nincs. Ha mégis valamilyen csoda folytán egyszerű többségbe kerülne az ellenzék, akkor sem tudna kormányozni a Fidesz által teljes mértékben kontrollált hatalmi ágak, és az Alaptörvényben rögzített peremfeltételek miatt. ( Pl. nem lehet többkulcsos adót bevezetni...)
Másik probléma- ahogy írták fentebb- olyan erős a kormánypárt társadalmi beágyazottsága a legalsó szinteken is, hogy szinte lehetetlen lenne végrehajtani a rendszerváltást. Mindenhol ott vannak a fideszes polgármesterek, közjegyzők, kancellárok, iskolaigazgatók-akik meghatározzák a helyi társadalom egzisztenciális életviszonyait. Lássuk be, ez egy anyagi érdek-összefonódásokon alapuló feudális struktúra, amit szinte lehetetlen feltörni vagy megtörni, olyan erősre alakították...
Az a réteg, amelyik el tudná távolítani Orbánt a hatalomból- a kispolgárság- , inaktív, nihilista , vagy már régen elhagyta az országot...Ahogy a szegények is... A jómódúak meg köszönik szépen jól vannak Orbán rendszerében, hiszen óriási a vagyongyarapodásuk, és nem is mindenki a rendszerszintű korrekcióból szedte meg magát... A konklúzióm az, hogy jelenleg nincsenek meg az Orbán-rendszer leváltásának sem a gazdasági, sem a társadalmi feltételei. Talán majd 2022-ben, de akkor is inkább generációs okokból fog elbukni a rendszer, hiszen a nagy öregek, már valóban öregek lesznek, tehetséges fiatalok meg nem tudnak kiválasztódni Orbán mellett...Így jönnek a külső trónkövetelők...Orbán sorsa olyan lesz, mint a falkavezér hím oroszlán sorsa, a szavannákon : a feltörekvő fiatal oroszlánok elmarják a falkától...

Brix 2018.03.28. 10:34:26

A rendszerszintű korrupciót akartam írni...

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 10:42:34

@GyMasa:

"a vizitdij utan elmentem 8-ra, kb. feleannyi ember varakozott, a haziorvos bejott 9-re rendelni"

Miért 8-ra mentél ha a háziorvos 9-től rendelt?

"Mert a vizitdij egy kifejezetten szar, es haszontalan intezkedes volt."

Nem, a vizitdíj egy kifejezetten ésszerű intézkedés volt: mivel az "ingyen" (helyesen: átalánydíjban) nyújtott szolgáltatásokra a kereslet mindig meghaladja a kínálatot, célszerű a keresletet csökkenteni a költség növelésével. Ld. en.wikipedia.org/wiki/Tragedy_of_the_commons

"az emberek NEM akartak fizetni"

Ezt lehetett tudni népszavazás nélkül is. Viszont az emberek korlátok nélkül akarják igénybe venni az "ingyenes" (helyesen: átalánydíjas) szolgáltatásokat: ennek korlátozását szolgálta volna a vizitdíj.

"Mert pl en fizettem akkor mar a fizetesem utan is egy igen jelentos merteku TB-t"

Vagyis átalánydíjat fizettél te is; a racionális viselkedés átalánydíj fizetése esetén pedig a minél több szolgáltatás fogyasztása.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.28. 11:06:09

@szobatars:

A behozott profit sokkal kisebb a kivittnél, azaz itt nem beszélhetünk lopásról.

2018.03.28. 11:07:00

@neoteny:
a nemzeti kereszténység filozofikusan szintén dekonstruált. ha annak alapja a protestantizmus akkor minden hitközségnek, településnek, vagy településrésznek választott lelkészi és világi vezetője van. és ilyenformán ökumenikussá válik a zsinat.

profiügyfélszolgálat 2018.03.28. 11:07:27

Szerintem mindezek után régóta jogosan várnánk egy cikket az EU felelősségéről is. Posztok százaiban láttuk pártjaink, szavazóink és a magunk felelősségét. Nagyrészt igazak is voltak. De Kelet-Európában nem csak mi vagyunk. Az agyelszívás általános, a bérek továbbra is általánosan negyede a nyugatinak, a gdp szintén. Nem, nem az a válasz erre, hogy pl. Szlovákiában már 15 €-val magasabbak a havi átlagfizetések, miközben Ausztriában továbbra is a négyszerese. Attól tartok, hogy egy ilyen elemző cikk azért nem születik meg, mert minden további elemzésnek véget vetne. A periféria sorsa nincs a saját kezében. Akkor fogunk a felzárkózás útjára lépni, ha a Nyugatnak is ez lesz az érdeke. Különösen fájdalmas ez számunkra a migránskérdés kapcsán. Töredék pénzekből felzárkóztatható lett volna a magasan képzett, európai kultúrájú, nyelveket beszélő Kelet-Európa, mint amit most munkaerőhiányra hivatkozva az írástudatlan afrikaiakra költenek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 11:15:33

@444:

"a nemzeti kereszténység filozofikusan szintén dekonstruált."

Csak épp' a kérdés az volt, hogy mi a nemzeti kereszténység a valóságban?

De ne körülírd, hogy az érpataki modell: Érpatak már elesett. Túl sokat balhézott (rendetlenkedett) a modell megtestesítője, Orosz Mihály Zoltán.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 11:20:55

@profiügyfélszolgálat:

"Töredék pénzekből felzárkóztatható lett volna a magasan képzett, európai kultúrájú, nyelveket beszélő Kelet-Európa"

Ahogy az már szóba került itt, a volt nyugatnémetek valami 2,000 milliárd €-nak megfelelő pénzt költöttek a volt keletnémetek felzárkóztatására az elmúlt negyedszázadban (az újraegyesítés óta), de az a mai napig nem történt meg ha a(z átlagos) munkanélküli és termelékenységi rátákra tekintünk.

werinter 2018.03.28. 11:26:13

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Az MSZP minden csak nem a "liberális-demokrácia" pártja. Ne feledjük, hogy ők az MSZMP utódpártja, ami szintén nem a liberális nézeteiről volt ismert.

Szerintem e két lehetőség közül lenne a legjobb választani:
1. SENKI nem megy el szavazni, mert értelmetlen baromság az egész, csak színjáték.
2. MINDENKI elmegy szavazni és valamelyik "kamupártra" voksol. Így bejutna a parlamentbe egy csomó pislogó ember, aki azt se tudná, mit kellene csinálni. Lenne vagy 40 párt a parlamentben és totális káosz. De legalább jót röhögnénk. A lényegen úgyse változtat ez semmit, Mo. már rég nem jogállam, a színfalak mögött ígyis-úgyis a háttérben álló gazdasági elit dönt és O.V. rendszerétől kezdődően a különféle hazai oligarchák.

2018.03.28. 11:31:24

@neoteny:
valójában nemzeti kereszténységből sincs csak ilyen, vagy amolyan partikulás megoldás. ahogyan liberális demokráciából is.

a szabad verseny micsoda.
egy hír a mai hírlapból.
"Sütis nagyik"
Süteménykészítő versenyt rendeztek kedden Debrecenben a Csapókerti Idősek Klubjában.
www.naplo.hu/2018/03/a-csapokerti-sutiversenyen-foto-molnar-p-6.jpg
www.naplo.hu/2018/03/a-csapokerti-sutiversenyen-foto-molnar-p-7.jpg
és ezek a nénik kaptak egy oklevelet és néhány zacskó sütőport egy celofánban. ez is verseny. de ezek a nénik az állami nyugdíjból sütötték a süteményt egy állami/egyházi intézményben. és ez korlátozza a szabad piacot.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 11:36:29

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"A behozott profit sokkal kisebb a kivittnél, azaz itt nem beszélhetünk lopásról."

Te nem beszélhetsz itt lopásról, de a horvát vulgármarxisták beszélhetnek ott lopásról: a MOL kiviszi a profitot Horvátországból.

GyMasa 2018.03.28. 11:39:01

@neoteny:
...Miért 8-ra mentél ha a háziorvos 9-től rendelt?...
Mert 8-tol volt rendelesi ideje, csak a vizitdijas idoszakban inkabb 9-re jart be a 8 helyett, merugye "ugyis kevesebben vannak".
Es, pontosan az ilyen jellegu dolgok a legnagyobb problemai a magyar egeszsegugynek, es nem az, hogy penzhiany van.
AZ, hogy haziorvoskent bemegyek a 8-tol kiirt SAJAT rendelesemre 8 elott, az nem penz kerdese, csak hozzaallase.
...Nem, a vizitdíj egy kifejezetten ésszerű intézkedés volt: mivel az "ingyen" (helyesen: átalánydíjban) nyújtott szolgáltatásokra a kereslet mindig meghaladja a kínálatot, célszerű a keresletet csökkenteni a költség növelésével...
Kiveve, ha nem mindenkinek kell fizetnie, mert a szocik szokasuk szerint ebbol is szocialis problemat csinaltak.
Pl. csak az elso 10 (vagy hany) alkalmat kellett fizetni, utana tovabb mar nem kellett.
Illetve itt is megjelentek szokas szerint a mindenfele kedvezmenyek.
Ezert helytelen szerintem a szegenyseg ellen ilyen eszkozokkel harcolni.
A helyes az lett volna, hogy elkerik a vizitdijat MINDENKITOL, MINDIG, majd utolag a szegenyek a helyi onkormanyzatnal egyedi elbiralas eseten visszaigenyelhetik, a "gazdagok" (ami alatt ugye akkoriben gyakorlatilag MINDENKI a minimalber felett beleszamitott) az vagy igy jarna, vagy fizethetne az egeszsegpenztarabol, vagy visszaigenyelhetne mondjuk 20kHUF feletti reszt az eves adojabol. Ha mar nagyon tamogatni akarunk valakit.
Pontosan a _FELTETEL NELKULI_ ES ingyenes hozzaferes a karos.
...Ezt lehetett tudni népszavazás nélkül is...
De volt nepszavazas.
Es, pont a fentiek miatt ereztek sokan igazsagtalannak.
...Viszont az emberek korlátok nélkül akarják igénybe venni az "ingyenes" (helyesen: átalánydíjas) szolgáltatásokat: ennek korlátozását szolgálta volna a vizitdíj...
Csakhogy rengeteg kivetel volt alola, igy csak szelektiven ervenyesult a korlatozo tenyezo, pont a valos gazdasagi termelo tevekenyseget vegzo retegnel.
...Vagyis átalánydíjat fizettél te is; a racionális viselkedés átalánydíj fizetése esetén pedig a minél több szolgáltatás fogyasztása...
Ja, ertem, csak ugy hobbibolj ajartm ael korhazba, meg rendelesekre, mer' ugyis raertem, azt' valamit csak kell csinalni a szabad idomben, es nem a csaladdal lenni, hanem varni az pulmonologian?
Tehat leirom meg egyszer:
Nekem nem a vizitdijjal magaval volt problemam, hanem az elbaszott szoci megvalositasaval, amelyik igazsagtalan lett, es az egeszsegugy anyagi problemain sem segitett semmit.
(es ismet: a magyar egeszsegugy legnagyobb problemajanem a penzhiany)

2018.03.28. 11:43:59

egy másik mai hír a helyi hírlapból

Koncert az Úr dicsőségére

Gloria in excelsis Deo címmel rendezett hangversenyt a Debreceni Filharmonikusok és a Kodály Kórus a debreceni Kölcsey Központ nagytermében.
www.naplo.hu/2018/03/a-gloria-in-excelsis-deo-cimu-hangversen-3.jpg
ez is "verseny". hangverseny. na de erre a pénzt legalábbis részben az állam/egyház biztosította.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 11:44:37

@444:

"valójában nemzeti kereszténységből sincs csak ilyen, vagy amolyan partikulás megoldás."

No ha nincs, akkor az az állításod, miszerint "nyugat-európa feladta a nemzeti kereszténységet" csak nihilista-posztmodernista bullshit.

2018.03.28. 11:50:51

@neoteny:
igen. az egy destruktív politikai kijelentés.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.28. 12:00:06

@werinter:

Az MSZP az MSZMP-n belüli belső ellenzék pártja, mely már a 70-es években se volt marxista. S a legjelentősebb csoport a technkrata volt, mely régóta liberális.

2018.03.28. 12:01:03

@neoteny:
a helyi hírlap hátsó oldaláról, hogy mészáros ádám az onyx séfje átveszi a második michelin csillagot, amit michael ellis a michelin guide nemzetközi igazgatója ad át.
www.naplo.hu/2018/03/meszaros-adam-az-onyx-etterem-sefje-atve-5.jpg
na de ez sem szabad verseny. az állam korlátlan hitelezéssel, a semmiből teremtett hitelpénzmennyiséggel támogatja a mészáros ádámot és michael ellis-t. persze valószínűleg mészáros ádám jobban süti a piskótát, mint marika néni a csapókerti gondozóházban. de olyan nagyon sokkal nem süti jobban. legfeljebb jobb alapanyagokhoz, jobb eszközökkel készíti el.

a liberális demokraták hazugsága, hogy előbbi a szabad piac. mészáros ádám étterme egy államilag védett városrészben van, állami közreműködésével jut hitelekhez, és ez segíti hozzá többlet jövedelmekhez.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.28. 12:01:17

@neoteny:

Ez legyen az ő dolguk azonban. Nem egynással van vitánk eleve, ezt mind a horvát, mind a magyar nép felismeri, hanem a mindkettőbket kifosztó nyugattal.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 12:10:52

@GyMasa:

"Pl. csak az elso 10 (vagy hany) alkalmat kellett fizetni, utana tovabb mar nem kellett."

Ilyen nem volt:

24.hu/belfold/2007/01/17/vizitdij_nyolc_kivetel/
index.hu/belfold/vizit2635/

"Pontosan a _FELTETEL NELKULI_ ES ingyenes hozzaferes a karos."

A vizitdíj hiányában épp' ez történik.

"Tehat leirom meg egyszer:
Nekem nem a vizitdijjal magaval volt problemam"

Még egyszer? Korábban csak ezt írtad:

"Mert a vizitdij egy kifejezetten szar, es haszontalan intezkedes volt."

"Mert mar maga az intezkedes [a vizitdíj bevezetése] is szar volt."

Most először írtad azt, hogy "[a] helyes az lett volna, hogy elkerik a vizitdijat MINDENKITOL, MINDIG".

2018.03.28. 12:18:59

@profiügyfélszolgálat:
benyomod a blog keresőjébe, hogy "az európai unió felelőssége" 'oszt kijön egy csomó találat. nem direktbe az eu felelősségét elemző cikkek, de összerakható egy kép erről. a migráció és terrorizmus, valamint az eu-t magába foglaló globális érdekviszonyok, az eu-n belüli széthúzás és orbán ezzel kapcsolatos politikája kapcsán pl.: hafr.blog.hu/2016/07/27/mikor_nez_vegre_szembe_europa_az_igazi_ellensegevel

most olvastam el.
véletlenül.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 12:20:12

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"Ez legyen az ő dolguk"

Bizony; nem a te dolgod elmagyarázni a horvát vulgármarxistáknak azt, hogy a horvátok nem kerülnek meglopásra/kifosztásra akkor, amikor a MOL kiviszi a profitját Horvátországból.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 12:32:13

@444:

"az állam korlátlan hitelezéssel, a semmiből teremtett hitelpénzmennyiséggel támogatja a mészáros ádámot és michael ellis-t."

Mari nénit nem támogatja az állam?

"de olyan nagyon sokkal nem süti jobban."

A vendégek kinyilvánított preferenciáiból látható, hogy a _teljes vendéglátási élményt_ többre értékelik annál, mint amit Mari nénitől kapnak.

"mészáros ádám étterme egy államilag védett városrészben van, állami közreműködésével jut hitelekhez, és ez segíti hozzá többlet jövedelmekhez."

Mari néni vendéglője nem egy államilag védett városrészben van? Mari néni nem állami közreműködéssel jut hitelekhez? Ha nem, akkor ez az államhatalom sara: az különböztet meg (diszkriminál) a polgárok között. Ha nincs szabadverseny/szabadpiac, akkor az az államhatalom gazdaságpolitikailag diszkriminatív tevékenysége miatt van.

2018.03.28. 12:36:27

@neoteny:
mindkettőt támogatja az állam. egyik sem szabad piaci valójában.

GyMasa 2018.03.28. 12:36:43

@neoteny:
..."Pl. csak az elso 10 (vagy hany) alkalmat kellett fizetni, utana tovabb mar nem kellett."

Ilyen nem volt:

24.hu/belfold/2007/01/17/vizitdij_nyolc_kivetel/
index.hu/belfold/vizit2635/...
Eszerint meg volt. Igaz nem 10, hanem 20 alkalom utan, es be kellett fizetni, es a jegyzotol kellett visszskerni, de automatikusan visszajart. nem volt anyagi helyzethez kotve.
www.ortopedia.dote.hu/beteg/vizitdij.pdf
...A vizitdíj hiányában épp' ez történik...
Viszont, ahogy mar az elobb is leirtam a vizitdij ezen nem segitett a bevezetett formaban.
Még egyszer? Korábban csak ezt írtad:
Itt igen, de ez mar mashol is tema volt.
...Most először írtad azt, hogy "[a] helyes az lett volna, hogy elkerik a vizitdijat MINDENKITOL, MINDIG"...
Es, akkor egyetertesz vele, vagy nem?

szekertabor · provo.blog.hu 2018.03.28. 12:47:52

Na most vizsgáljuk meg a felvetéseket komolyan:

1. A jelen helyzet objektív és méltányos vizsgálata alapján feltétlenül le kell-e váltani az Orbán kormányt, hogy ne legyen katasztrófa?
2. A kormánnyal szembeni elégedetlenség nagyobb, vagy az egyes ellenzéki pártokkal szembeni elégedetlenség? (van-e akkora népharag, ami felülemelkedik az egyes ellenzéki pártok elutasítottságán)
3. lehetséges-e egyáltalán választási győzelem, vagyis az ellenzéki erők választói összességében erősebbek-e, mint a kormánypártok választói?
4. Az ellenzéki erők együtt képesek-e működőképes kormányzásra? (programok és értékrendek összehangolhatósága, kompromisszumkészség, nagyvonalúság, ütőképes szakmai jelöltek megléte)
5. A hazai és nemzetközi lobbicsoportok hogyan fogadnának egy összellenzéki kormánykoalíciót, azaz megvan-e az ellenzéki erők együttes ellenálló képessége a befolyásolással szemben?

Ha ezeket a felvetéseket őszintén és lelkiismeretesen (nem vágyvezérelten) végiggondoljuk, akkor tudni fogjuk, hogy kikre szavazzunk vagy kikre ne szavazzunk a választásokon.

high up! 2018.03.28. 12:51:48

Na pont ez kell Orbaneszkunak két héttel az életét eldöntő választás előtt (mer most már ő is tudja, hogy annyira beindult a fideszmaffia lebukása (hála az OLAF-nak is) és társadalmi rüheltségének egyre meredekebb emelkedése, hogy a mostaninál több szabad választás az életfogytiglani börtönt fogja neki majd jelenteni), szóval tényleg ehiányzik ittésmost két héttel az életét eldöntő választás előtt, hogy az ellenzék leálljon filózni, önmagát ekézni, majd a saját lelkiismeretében meghalni.

Bammeg, mi a kurva nehézség van abban megérteni, hogy most csak egy cél van, Orbaneszkut legyőzni és az egész fidesz bünszövetkezetet két év alatt felszámolni? (gy.k.: az összes tagját, strómanját, Pótpéterét, stb két éven belül a bíróság elé állitani).

Oszt ha ez megvan és a közvéleménykutatásokban a fideszt már hibahatáron belül se lehet létező pártnak kimutatni, akkor majd visza lehet térni a pártharcokra, oszt majd akkor eldönti a nép, hogy nekik a libsi, bolsi, mutyimaszop meg egyéb hulladék közül melyik a szimpibb.
Oszt ennyi a maradék két hét lényege.

FOLYTASSUK!

2018.03.28. 12:53:29

@neoteny:
a szabadság úgy növelhető valamelyest ha szövetségi államrendben az egymástól független törvényhatóságok száma növekszik. de ugye ezt a nem-nemzeti liberális pártok lecsökkentenék. mondván, hogy egy monolitikus egységállam (európai egyesült államok) sokkal nagyobb szabadságot biztosítani, mert eltörölnék nacionalista jobboldalt és a fasiszta széljobbot. de ezzel lényegében egy törvényhatóság jönne létre. ez brüsszel. ezt ellenőrizné washington a nato központból. és lenne egy tőkepiaci központ. ez frankfurt. és ezt felügyelné bázel. svájc kantonjai többé kevésbé szabadok. a nem-nemzeti liberális modellben az európai államok elvesztenék a külügyi, az önkormányzatok a belügyi szuverinitásukat. na de a transznemű bevándorlók jogai növekednének.

Sinci Roca 2018.03.28. 12:58:28

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: hú, b+, hogy te milyen sötét vagy... Nyomatod itt a mélyelemző-gondolkozó fílinget, közben kevered az ideológiák értelmezését, csak azokat a részleteket emeled ki, amik alátámaszthatják (az egyébként torz) állításaidat, de közben meg televannak hamis állításokkal és logikai hibákkal.
mélyelelmző...hö hö hö
orosz fidesznyik

2018.03.28. 13:06:09

@midnightcoder2: haha.. te is valami burokba éltél abban az időben? vagy még a csattogós lepkét tologattad? ennyi baromságot hogy sikerült összehozni?
100 napos program, autópálya építések, világválság, elkúrtuk, ellehetmenni? ja ez neked mind kimaradt, de legalább nem kell gondolkodnod, elég neked a pártpropaganda meg a kb 1 éves memória.

high up! 2018.03.28. 13:06:26

@szekertabor: "Az ellenzéki erők együtt képesek-e működőképes kormányzásra? (programok és értékrendek összehangolhatósága, kompromisszumkészség, nagyvonalúság, ütőképes szakmai jelöltek megléte)"

A minimális célok (pl. elszámoltatás, börtön, plusz a leglepusztítottabb állami szférák azonnali szanálása) és a költségvetési keretek betartásában megegyezve, kormányzásra mindenki képes. Még az óvodások is.

Minden párt kap reszortokat, oszt lehetetlen, hogy a világon lennének olyanok, akik alá tudnák múlni a maTrollcsit, a Balog esztergályost, Féleszű Szargyártót, meg a többi, a faszsetudja a nevüket minisztereket meg államtitkárokat, meg a Bódog Meg Jóllakott Magyar Emberekért felelős tárcanélküli bolondokat.

Az is kizárható, hogy akárki is jobban tudja Orbaneszkunál bomlasztani az EU-t, illetve Magyarországot kivezetni az európai civilizációból.

Hát én semmi esélyét nem látom, hogy léteznek emberszabásúak Magyarországon, akik még a fidElioszt is alul tudják múlni az ország elrohasztásában.

FOLYTASSUK!

2018.03.28. 13:08:30

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: tudjuk birka, mert a ruszkik nem fosztanak, ők a jóságos cukrosbácsik :)
elég csak összehasonlítani észak és dél koreát, a hanyatló kifosztó nyugat szegény délkoreai ipart a világ egyik legnagyobb szereplőjévé tette. Ezt még a ruszkiknak maguknak se sikerült elérniük, nem hogy felhozzák északot a szintjükre.

2018.03.28. 13:14:31

@444: jobban süti a piskótát, azt, hogy te ezt még nem tudod értékelni, és neked a gasztronómia csúcsa a kolbászos lecsó, attól még hagyd meg a lehetőséget a franciáknak, hogy azt és úgy értékeljenek, aki szerintük megérdemli. Nem lehet mindenkinek lovagkeresztet adni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 13:16:41

@GyMasa:

"Eszerint meg volt."

Rendben van: valóban volt.

"ahogy mar az elobb is leirtam a vizitdij ezen nem segitett a bevezetett formaban"

Te magad azt írtad, hogy "a vizitdij utan elmentem 8-ra, kb. feleannyi ember varakozott". Ezek szerint a vizitdíj a bevezetett formájában is hatással volt a háziorvosi szolgáltatásokat igénybe vevők számára (a te tapasztalatod szerint megfeleződtek).

"Itt igen"

Én csak az itt írottakat vagyok képes figyelembe venni; nem várható el tőlem az, hogy az itt hozzászólók összes más blogokon elkövetett hozzászólásainak tartalmát is ismerjem.

"egyetertesz vele, vagy nem?"

Én már a szocializált (központi kifizetős) eü-rendszerrel sem értek egyet. A vizitdíj egy olyan problémára részleges megoldás, amely probléma a rendszer természetéből fakad; némi túlzással: sebtapasz az amputált végtagra. Az én preferencia-listám növekvő sorrendben ez:

1) nincs vizitdíj
2) van vizitdíj a bevezetett formában
3) elkerik a vizitdijat MINDENKITOL, MINDIG
4) nincs szocializált (központi kifizetős) eü

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 13:22:14

@444:

"a szabadság úgy növelhető valamelyest ha szövetségi államrendben az egymástól független törvényhatóságok száma növekszik."

Csak épp' a polgárok nem függetlenek a burjánzó "törvényhatóságoktól".

morph on deer 2018.03.28. 13:23:02

@444:
“na de erre a pénzt legalábbis részben az állam/egyház biztosította.”

Francokat, darling. Te, meg én!
Az államnak ugyanis tőled meg tőlem van arra pénze, hogy pl az egyháznak adja, amely aztán Isten dicsőségére költheti!
Így támogatom masszív ateista létemre, akaratom és szándékom ellenére az egyháza(ka)t például én is.
Ennyit a versenyről :))

2018.03.28. 13:30:53

@okostojas007:
a francia becsületrend kitüntettje medgyessy d209 péter. nem csak ő becsületes, hanem a felesége is, akinek a cége tanácsokat adott az alstom metróépítéshez. ilyen nemzetközileg is elismert becsületes emberekre van szüksége a magyaroknak.

NoOne 2018.03.28. 13:31:31

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: az első komnentedre reagálok. Nem a liberális demokráciával van a baj -- legalábbis nem annyira, ahogy lefested --, hanem szokás szerint az interpretáción... :) Vö. Churchill & demokrácia. Továbbá az a gyanúm, hogy az emberek többsége leszarja, hogy mit csinál a "politika" -- pláne, hogy minek címkézi --, egészen addig, amíg "normális" életet élhet. (Kb. család, munka, élelem, egészség, szórakozás, javak, fejlődés, biztonság, megítélés. Utóbbi abban az értelemben is értendő, hogy pl. mivel szembesül a saját közösségében, ill. ha pl. külföldre megy.) A többség semmibevétele semmiképpen sem jó politika, hívhatják a kormányt alkotó pártot/pártokat bárhogy. Ennyire nem "bircák" az emberek, legalábbis remélem. :)

2018.03.28. 13:36:03

@neoteny:
tegyük fel, hogy erdély magyar-román kiegyezésben szövetségi állammá alakul. és létrejön egy új törvényhatóság kolozsvár központtal. ez esetben nagyobb a választási lehetőség úgy általában a magyarok és a románok számára. de budapest és bukarest politikai befolyása csökkenne. tehát ezt a tartományi önállóságot ki kell vívnia. valamilyen módon el kell érnie, hogy a magyar és a román kormánypolitikusok a hatalmuk egy részéről lemondjanak.

2018.03.28. 13:44:46

@morph on deer:
masszív ateista egyházban hiszel, ami féktelen módon generálja a hitelpénzt. eladósítja az államot. és az adósság többszörösét generálják ki hitelként. és abból lesz a michelin csillagos jövedelem. ez is masszív állami közreműködéssel jön létre. arról nem beszélve, hogy az állam támogatta a bocuse d'or versenyt.
index.hu/gazdasag/2015/12/07/1_3_milliardot_kolt_az_allam_a_bocuse_d_or_szakacsversenyre/
és rögtön a magyar sztárséf nyerte a budapesti döntőt. olyankor miért nem tiltakoztak, hogy csalás. mert valószínűleg a türkmén sztárséf is ügyesen készítette az ételt. türkmén basi többet fizet, akkor ők nyerik a regionális döntőt. ezt hívják úgy, hogy szabad piac.

screpes 2018.03.28. 14:08:07

----------

@szekertabor:

érdemes a válasz, (a válaszolási kísérlet) tengelyébe állítani egy pontot, mondjuk a Harmadikat. (3).

erősebbek e az ellenzék erői mint a kormánypártok választói.

Már a kérdés is alattomos, irányított: tudjuk, hogy erősebb a hatalom, és aközeli szervilisei, mint a gyengébbek: kisemmizett ellenzék....

Persze, a kormányoldal sokkal erősebb - FORRÁSOK, esélyek TEKINTETÉBEN!
Magyarul: irreálissá tette a kormányzat a többsésgi esélyeket is!
Erre kérdezel rá, tulképp, hogy "ugyeugye"?.
És itt vagy te, aki ahelyett hogy ellene mozdulnál, szánkba akarod adni a hatalom alkotmányossá ferdített tudatát, mint "racionális választ" az ellenzéki kísérletekre...

Én meg azt mondom: ÉPP EZÉRT kell változtatni a hatalom szerkezetén, a politikai leosztásokon. Hogy egy ilyen sunyi ne nyilatkozhasson magabiztosan blogokon.
Az a válasz a pontjaidra, hogy ún ellenzéki erőket meg kell szervezni, hogy felléphessenek e tényleges nemzeti érdek - immár a fennmaradásunk - érdekében.

2018.03.28. 14:17:59

@neoteny:
Érdemes Kalmár (Kalmar) István bírósága, az Úr 1553. évében.

ápr. 26. szerda
Feria quarta sequenti
A piacon (in theatro) levő ispotály mesterei:
Tasi (Thassy) Demeter
Mizsér (Miser) Péter
A köböl és véka felügyelői és gondviselői (provisor et procurator)
Kincses (Kenches) István
Csorba (Chorba) Bálint
Minden egyes méréskor vegyenek az adás-vétel alkalmából egy-egy köböltől 1—1 dénárt, egy vékától 1 dénárt, a bevétel a szegényeké legyen.

ezzel a tanács növeli a piaci szereplők költségeit. de csökkenti a lopások számát és járványok számát. mert a nincstelenek számára menedéket nyújt a dologház és az ispotály. azt a szenátus "államhatalmilag" rendelte el. a törökök éppen elfoglalták budát. ezért a városi alkotmányosság keretében. de érdemes kalmár bíró uramnak nem volt joghatósága a környező jobbágyfalvakban. se biharban. és az úr 1554. esztendejében érdemes deák (literátus) gergely lett a bíró. és egyébként a város polgárai birtokolták a piacteret. ők rendelkeztek (közvetve) a szenátuson (kvázi igazgatótanácson) keresztül, hogy a lopások, járványok elleni védelmet átalányban fizetik meg. tehát ha így vesszük, akkor az intézkedés piaci jellegű.

ha az ispotálynak való adományozás önkéntes az is lehetőséget az ad egyéni ökényre. valaki nem adományoz. és kisebb esélyekkel lesz járvány a piacon úgy, hogy nem járul hozzá az ispotály működéséhez. közvetve ugyan, de mégis csak kényszeríti a többieket, hogy adjanak többet. totális szabadság nincsen.

GyMasa 2018.03.28. 14:32:21

@neoteny:
...Te magad azt írtad, hogy "a vizitdij utan elmentem 8-ra, kb. feleannyi ember varakozott". Ezek szerint a vizitdíj a bevezetett formájában is hatással volt a háziorvosi szolgáltatásokat igénybe vevők számára (a te tapasztalatod szerint megfeleződtek)...
Arra hatassal volt, viszont a szolgaltatas szinvonalara, arra nem volt hatasa, sot az romlott is, ugyanis fizetnem kellett ugyanazert, amit elott ingyen kaptam meg.
...Én csak az itt írottakat vagyok képes figyelembe venni; nem várható el tőlem az, hogy az itt hozzászólók összes más blogokon elkövetett hozzászólásainak tartalmát is ismerjem...
OK, ertem viszont mar igy is tul sokat gepelgetunk itt, es nem mehetek el minden alkalommal a kalyhaig, ha erted, mire gondolok...
...Én már a szocializált (központi kifizetős) eü-rendszerrel sem értek egyet. A vizitdíj egy olyan problémára részleges megoldás, amely probléma a rendszer természetéből fakad; némi túlzással: sebtapasz az amputált végtagra...
Tehat, akkor szerinted sem volt jo megoldas?
...Az én preferencia-listám növekvő sorrendben ez:

1) nincs vizitdíj
2) van vizitdíj a bevezetett formában
3) elkerik a vizitdijat MINDENKITOL, MINDIG
4) nincs szocializált (központi kifizetős) eü...
OK, akkor eben is egyet ertunk.

morph on deer 2018.03.28. 14:32:55

@neoteny:
“helyes az lett volna, hogy elkerik a vizitdijat MINDENKITOL, MINDIG".

Egy felső határ azért lenne jó, mert például a krónikus betegeket nem terhelné aránytalanul jobban.
A svédeknél pl minden látogatás pénzbe kerül, pl szakorvosnál egy látogatás 300 SEK, egy labor 100, gyógytornász 80, stb.
Viszont ha elérted az 1100 koronát, akkor egy évig már ingyenes, aztán a köcetkező évben újra kezdik. Szerintem ez valahol reális, mert normális esetben minek mennél gyakran orvoshoz, ha pedig rendszeresen kell járnod akkor nem visz csődbe az orvosi költség.
Gondolom én.

morph on deer 2018.03.28. 14:34:51

@szekertabor:
“1. A jelen helyzet objektív és méltányos vizsgálata alapján feltétlenül le kell-e váltani az Orbán kormányt, hogy ne legyen katasztrófa?“

Igen!

profiügyfélszolgálat 2018.03.28. 14:38:27

@neoteny: Hát akkor mégis hová viszik a pénzt? A legnagyobb multinacionális cégek miután letarolták a lokális piacokat nyereségüket számonkérhetetlen adóparadicsomba viszik. Mi meg itt maradunk bevétel nélkül. Kirúgjuk az alkalmazottakat, és visszafogjuk a kiadásokat. Köszönjük Eu. Ja, és most replikálj, idióta a piaci viszonyokkal: az én 50% adóm szemben a multi 3 ezrelékével!

morph on deer 2018.03.28. 14:40:54

@444:
“masszív ateista egyházban hiszel”

Tévedés. Semmelyikben.
A lényeg viszont az volt, hogy tekintet nélkül arra, hogy te vagy én mit akarunk, mert pártunk és kormányunk vígan költi teljesen felesleges és indokolatlan dolgokra is az adóforintokat.

szepipiktor 2018.03.28. 14:42:48

A poszt korrek!
Tessák mondani, miért MÁS a mai mszp és a dk a korábbi állampárti csapattól? Egyetlen érvet, igazolást kérek?
- a magjuk egy az egyben a 90-es átalakulásból származik, akik az mszmp túlélő reformszárnya csupán
- a mai meghatározóiknak van-e kapcsolatuk az állampárttal vagy vármely politiki szervezetével? IGEN! A meghatározó vonal mind vagy mszmp-s vagy kisz-es.
- termeltek ki új fiatalokat 28 év alatt? Gyakorlatilag nem, vagy akik felbukkantak - botka, kunhalmi - pontosan az mszmp-s bolsevik alapon képződtek és működnek mai is! (Munka nélkül, fiatalon azonnal a politikai karrier. KISZ KB, KISZ függetlenített titkárok)
- Átalakult-e a baloldali utódcsapat korszerű szociáldemokrata pártokká? Nem! Ugyanaz a bolsevik stílus és ebbe szőtték a globális gazdasági rész, olyan speciális gazdasági liberális alakulatok - szociális mázzal beborítva.
Szóval egyetlen érv nem szól mellettük, mert 28 éve nem mutattak hajlandoságok a társadalom egészének a képviseletére. Most a "fizessenek a gazdagok" jön tőlük, mint az 50-es években, miközben ők már nem a szolid kádári lopást képviselik, hanem a elvtelen tekinéluelvű rablást. Szoviális érzékenység gazdasági milliárdosoktól... Aha.
Egy normális társadalomban van helye egy balos szocdem vonalnak. Nálunk nincs szocdem vonal, a baloldal meg még nem számolt le a múltban a társadalom ellen elkövetett bűneikkel.
Ha a hóhér leveszi a véres köpenyegét, még nem lesz emberséges humanista! Ezek levették az mszmp köpenyeget, de ugyanazok maradtak, akik valamikor a véres kező baloldalt választották.
Ha érdekből, akkor ma is azért teszik! Ha hitből, akkor meg örüljenek, hogy nem lógtak 90-ben...

2018.03.28. 14:45:01

@444: te valami halmozottan hátrányosan fogyatékos vagy... meséld már el mi köze van az éttermi csillagoknak egy állami kitüntetéshez.

szepipiktor 2018.03.28. 14:46:46

Egyébként már írtam, párnapja volt egy beszélgetés az atv-ben, ahol a dk-s csaj végig köpködte a kutyapártot! És nem is titkolta, azért károsak, mert elveszik TŐLÜK a szavazatokat!!!!
Nem titkolta, hogy szarik az emberekre, csak az ő képviselőszámuk a lényeg! Számukra minden párt és szavazó káros, aki nem rájuk voksol, mert nem a társadalom a fontos, hanem ők, a hatalomba jutás, maradás.
Az ingyenpénz...
Ezt a dk-s csaj nyiltan, élőben adta elő...
Meg hogy azért ők, mert ők értenek hozzá... OK, és 28 évig akkor miért nem tettek semmit? 4+8 évig uralkodtak, ebből egy ideig az ő gazdija a gyujcsány. Akkor miért nem tettek jót? Most meg ők értenek hozzá, más meg káros????

2018.03.28. 14:47:12

@szepipiktor: ne röhögtess, az mszmp utódpártja a fidesz.
Jóval több ott az öreg komcsi, mint a másik 2 pártban összesen, ráadásul stílusra is ők nyomatják a gulyáskommunizmust. Ettől persze még reménykedtem, hogy a maszopot beszántják idén végleg, de karácsonyél bekavartak.

GyMasa 2018.03.28. 14:50:57

@morph on deer:
...Egy felső határ azért lenne jó, mert például a krónikus betegeket nem terhelné aránytalanul jobban...
Ez akkor is igy volt megallapitva. Evente 20 alkalomig kellett fizetni, utana pedig ugyan fizetni kellett, de azt a dijat, szamla elleneben vissza lehetett igenyelni a helyi jegyzotol.
...A svédeknél pl minden látogatás pénzbe kerül, pl szakorvosnál egy látogatás 300 SEK, egy labor 100, gyógytornász 80, stb.
Viszont ha elérted az 1100 koronát, akkor egy évig már ingyenes, aztán a köcetkező évben újra kezdik...
Ilyesmi volt itt is a rendszer.
Amiten, szemelyesen problemanak tartok, hogyha osszekeverjuk az eszkozoket.
Az szja es a TB NEM a szegenyseg elleni harc eszkozei.
Arra ott van a szocialis halo.
Tehat, ha valaki szegeny, az ne adokedvezmenyt, meg TB kedvezmenyt kapjon, hanem szocialis tamogatast, a szocialis rendszertol.
Az embereknek meg kell tanulni, hogy mindennek van ara.
Ugyanis, ha nem kell fizetnie, mert keveset keres, akkor nem lesz osztonozve arra, hogy tegyen a sorsa jobbra forditasaert, hiszen automatikusan jar neki minden kedvezmeny.
... ha pedig rendszeresen kell járnod akkor nem visz csődbe az orvosi költség...
A kronikus ellatas utan anno sem kellett fizetni, csak az orvoslatogatasert. Illetve vol a korhazi napidij is.
...Gondolom én...
Jol gondolod!

2018.03.28. 14:52:41

@neoteny:
debrecenben az ispotályt 1529-ben alapították magánadományból. de ez is korlátoz. mert túl sok lett a szegény a belvárosban. és tanács létrehozott egy ún. külső ispotályt. amiből később létrejött a külső vásártér. a tanács kimondta, hogy az elkóborgó "bitang marhák az ispotálymesterek kezére adatván, azok a szegények táplálására fordittassanak".

mi a nagyobb érdek? az elkóborgó bitang marhákat visszaadják a tulajdonosnak, vagy annak azt mondják, hogy így jártál. fogadj több, vagy jobb pásztort. fizess többet. a gazdasági szabadság és a szociális biztonság egyensúlya létezik-e, és ha igen, akkor az micsoda.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 15:03:18

@GyMasa:

"Arra hatassal volt"

És ez volt a vizitdíj bevezetésének célja.

"mar igy is tul sokat gepelgetunk itt"

Mindenesetre képes voltál itt is kifejteni a nézeteidet amikor annak szükségét érezted.

"akkor szerinted sem volt jo megoldas?"

Jobb megoldás volt mint a vizitdíj hiánya.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 15:09:45

@profiügyfélszolgálat:

"A legnagyobb multinacionális cégek miután letarolták a lokális piacokat nyereségüket számonkérhetetlen adóparadicsomba viszik. Mi meg itt maradunk bevétel nélkül."

Helyesen: a különféle államok ott maradnak a multinacionális cégektől származó társasági adók nélkül.

"Ja, és most replikálj, idióta a piaci viszonyokkal: az én 50% adóm szemben a multi 3 ezrelékével!"

Csak az olyan ostoba balfaszok, mint te is, hiszik azt, hogy az adószedés piaci tevékenység.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 15:30:15

@444:

"a gazdasági szabadság és a szociális biztonság egyensúlya létezik-e"

Nem, ugyanis a szociális biztonság a gazdaság szabadságából származik; amilyen mértékben korlátozásra kerül a gazdasági szabadság, olyan mértékben nő a szociális bizonytalanság -- legalább is a nem-politikusok számára.

mises.org/library/social-security-and-destruction-capital

GyMasa 2018.03.28. 15:50:03

@neoteny:
...És ez volt a vizitdíj bevezetésének célja...
Nekem valami olyasmi remlik, hogy a bevetel novelese volt a fo szempont, hogy majd abbol finanszirozzak az egeszsegugyet.
Amivel csak annyi a problema, hogy ahhoz viszont a 300 HUF edeskeves.
Ha ugyanis a haziorvosak fizeteset a vizitdijbol akartak volna fedezni, akkor sokkal magasabb osszeget kellett volna megallapitani.
(300HUF/beteggel, ha 5 percet szamitok egy betegre, akkor 3600 HUF jon ki egy orara Brutto, ami sokminden, de nem az az oraber, amit egy haziorvosnak kellene keresnie.)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 16:08:30

@GyMasa:

"A cél a felesleges orvoshoz járás visszaszorítása volt"

index.hu/belfold/tevzt349/

"Az Egészségügyi Minisztérium szerint a vizit- és napidíj bevezetésének eredeti célja a felesleges orvos-beteg találkozók, valamint a hálapénz visszaszorítása volt, illetve a szemléletváltozás az ellátórendszer igénybevétele során."

mno.hu/migr_1834/egyeves_a_vizitdij_keseru_a_merleg-372742

2018.03.28. 16:16:25

@neoteny:
debrecen környéki jobbágyfalvakban nem kellett a köbölből és a vékából 1-1 denárt adni a szegényeknek. de ez nem teremtett nagyobb gazdagságot, se biztonságot. a szabad energia, a hasznos munka (az entalpia) maximuma nem azonos a rendezetlenség (az entrópa) maximumával.

GyMasa 2018.03.28. 16:23:31

@neoteny:
OK, igazad van, ezt nem tudtam.
Mondjuk, a "halapenz visszaszoritasa" az elegge megmosolyogtato pont...
Latom magam elott, ahogy a szulesz-nogyogyasz kijelenti:
- Semmi szukseg erre a 30 000 HUF-ra, hiszen mar kifizette a 300 HUF-os vizitidjat!

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 16:39:23

@444:

"debrecen környéki jobbágyfalvakban nem kellett a köbölből és a vékából 1-1 denárt adni a szegényeknek. de ez nem teremtett nagyobb gazdagságot, se biztonságot."

Persze, hogy nem _teremtett_: megmaradt a köbölönkénti-vékánkénti 1-1 dénár a jobbágynak, hogy arra költse, amire neki a saját megítélése szerint szüksége volt. _Megmaradt_ a jobbágy gazdagsága és a nagyobb biztonsága.

"a szabad energia, a hasznos munka (az entalpia) maximuma nem azonos a rendezetlenség (az entrópa) maximumával."

A gazdaságtan (fogalmai) nem azonos(ak) a fizikával. Egy triviális példa: a fizikai munka fogalma az erő és az elmozdulás szorzata. De a köznapi értelemben az az építőmunkás is munkát végez, aki egy helyben tart (valamennyi ideig) egy építőelemet (pl. ablkakkeretet): ahol is csak erő(kifejtés) van, nincs elmozdulás.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 16:40:17

@GyMasa:

"Latom magam elott, ahogy a szulesz-nogyogyasz kijelenti:
- Semmi szukseg erre a 30 000 HUF-ra, hiszen mar kifizette a 300 HUF-os vizitidjat!"

:)

2018.03.28. 16:49:16

@neoteny:
az ispotályt valamikor az 1520-as években hozták létre. boncz lászló nevű polgár felesége ursula asszony felajánlásából kápolna mellett. 1529-ban a felajánlókkal úgy határoztak, a városi tanács a szegényház élére ispotálymestert nevez ki, az egyháztanács adjon mell egy presbitert, "az ismert és istenfélő szegények közül, akik az ispotályban lakozni akarnak" válasszanak ki egyet. legyenek képviselve a városi polgárok, az egyház és a szegények.

ezt azt eredményezte, hogy a város környéki jobbágyfalvak elnéptelenedtek. mert a földesúr hiányában nem volt szociális ellátórendszerük és szabályozott piacuk. 1526-ban a mohácsi csatában a ii. lajos király meghalt. habsburg ferdinánd és szapolyai jános versengenek a trónért. debrecen a király uradalmi birtoka. na de ki a király? 1538-ban a belháborút lezáró váradi békével kerül debrecen a szapolyai birtokába, aki többek között debrecent az ő familiárisának török bálintnak adományozza. aki később a szapolyai gyermekének gyámja és a feleségének gyámolítója lesz. 1541-ben szulejmán szultán elfoglalja budát. és török bálintot elhurcolják isztambulba.

a polgárság az, amelyik anarchia közeli állapotban a városi alkotmányosság keretében létrehozza a politikai intézményrendszerét.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 17:04:51

@444:

"ezt azt eredményezte, hogy a város környéki jobbágyfalvak elnéptelenedtek."

Azt mondod, hogy a jobbágyok a segílykéért költöztek be Debrecenbe? Hogy otthagyták a földjeiket, hogy Debrecenben legyenek szegények? De múltkor még arról értekeztél, hogy Debrecen városa kedvezményesen adott bérbe földeket a város szegényeinek: akkor mégis csak a földet kellett művelniük, amit megtehettek volna úgy is, hogy a jobbágyfalvakban maradnak.

"mert a földesúr hiányában nem volt szociális ellátórendszerük"

Épp' fordítva: a jobbágyparasztok voltak a földesúr szociális ellátórendszere.

"és szabályozott piacuk."

A földesúr általi (pénzben, természetben, szolgálatban/robotban) adószedés nem piaci tevékenység volt.

2018.03.28. 17:22:53

@neoteny:
a kiterjedt földbirtok egy része úgy jött létre, hogy a környező jobbágyfalvak a szabályozatlanság következtében elnéptelenedtek. mert hogy egyesek el kezdtek fosztogatni.

a földesúr kiállította a katonaságot és megvédte a földműves, iparos, kereskedő jobbágyait. mert ez volt az érdeke. de földesúr hiányában mindenkinek magát kellett védenie. nem volt közös hadsereg. illetve ezt kihasználják a betyárok. és aztán részben ezeket telepíti le bocskai a marhahajcsárokkal és a vándorcigányokkal. és így jönnek létre a környező hajdútelepek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 17:37:33

@444:

"a környező jobbágyfalvak a szabályozatlanság következtében elnéptelenedtek"

Akkor hát az elnéptelenedés nem a szociális ellátórendszer és a szabályozott piac hiányából fakadt, hanem a rablás (és lopás) elleni szervezett önvédelem hiányából.

2018.03.28. 17:40:58

@neoteny:
a hajdúk kapitányt, hadnagyot választanak. illetve (hadi) tanácsot. azt a kapitányt szolgálja, amelyiket akarja. és a (hadi) tanács a kapitányt leválthatja. és a tanács tagjait választják. évente a felét lecserélik.

melyik "felvilágosult" pártelnök mondja azt, hogy a pártban a tagok az elnökség felét évente lecseréljék. egyik pártvezető se vállal még csak hasonlót sem. mondván, hogy úgy a pártban nem lesz elég hatalma. jönnek új emberek az elnökségbe és azok esetleg másik személyt akarnak.

a 17. század elején köznép azt mondta, hogy ha csinálunk egy haditanácsot, akkor annak élén álljon egy hadnagy, de ne mindig ugyanazok üljenek a hadi tanácsban. mert az úgy nem jó. évente cseréljék le a felét. és úgy választanak főkapitányt.

egyik pártban sincs ilyen mértékű demokrácia.

Voznyák Pista 2018.03.28. 17:48:25

Nagyjából egyet lehet érteni a posztolóval, de azért ilyen szinten összemosni a Fideszt a szocikkal túlzás.
A fidesz azért szép pragmatikusan elmanőverezget, a szociktól még ennyi sem tellett.
De ha így is lenne, miért következne ebből, hogy a momentumra, vagy az LMP-re kéne szavazni ?
Ebben az országban nagyon kevés olyan ember van, még a fiatalok között is, aki ne kötődne valamilyen szálon a kádári rendszerhez. (Pl. Fekete Győrnek valami TSZ elnök volt a nagyapja ha jól emlékszem.)
Családi vagyonok, hétvégi nyaralók köszönhetőek annak az időszaknak.
A szocik nem önmagában ettől ilyenek amilyenek, hanem attól, hogy anno rendkívül előnyös helyzetből indultak, miért kellett volna a sameszoknak még intelligensnek is lenni, amikor semmi szükség nem volt rá, a rendszerváltás után a szekér szinte zökkenés mentesen hajtott át a privatizáció hídján.
Hiszen a korábbi párt káderek egyszersmind sok esetben gazdasági vezetők is voltak, az iratszekrény kulcsa az ő zsebükben volt.
Nem kellett hát tehetség ahhoz, hogy valakiből párt és cégvezetői múlttal "sikeres" vállalkozó legyen, hiszen a privatizációnak nevezett giga mutyi, simán az ölébe pottyantotta a vagyont.
A kádári kontraszelekció folytatódott tehát.
Ahhoz hogy a régi rendszer minden hátrányos nehezéke lekopjon, egy két generációnak fel kell még nőnie.
Visszakanyarodva az elejére a mostani fiatalok sem szakadtak le a kádárizmus emlőiről teljesen, már csak a családi múlt miatt sem. És ez akkor is így van, ha ők maguk közvetlenül nem tapasztalták meg azokat az időket.

2018.03.28. 17:51:52

@neoteny:
de amikor ez létrejött, akkor megszűnt az anarchia. mert onnantól kezdve a választott hajdúkapitány volt az archos. de ha valakinek nem tetszett a böszörményi kapitány, akkor elszegődhetett nánásra, dorogra, hatházra, polgárra, pércsre vagy szoboszlóra. jobbágyfalvakból, katonai táborokból jönnek létre hajdúvárosok.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 17:58:22

@444:

"a hajdúk kapitányt, hadnagyot választanak. [...]

a 17. század elején köznép azt mondta"

A 17. század eleji köznép csak hajdúkból állt?

"egyik pártban sincs ilyen mértékű demokrácia."

Mert a politikai pártok célja nem a párton belüli minél nagyobb mértékű demokrácia érvényesülése, hanem az, hogy megragadják a politikai hatalmat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 18:07:49

@444:

"de amikor ez létrejött, akkor megszűnt az anarchia. mert onnantól kezdve a választott hajdúkapitány volt az archos."

A választott hajdúkapitány hozta a törvényeket a szociális ellátórendszer működéséről és a piaci tevékenységek szabályozásáról?

2018.03.28. 19:29:51

@neoteny:
azt a választott tanács hozta. például egy hajdú ha megtehette, akkor köteles volt lovat és fegyvert vásárolni. ám ha ezt megtette, akkor a város kegyelméből ő maga nem volt köteles hadba vonul még őfelsége zászlaja alatt sem. mert azt mondták, hogy ott a ló és a fegyver. az legyen elég. persze ettől még hadba vonulhatott, de nem volt kötelező.

tegyük fel, hogy valaki poétikus alkat volt. nem szerzett annyi vagyont a piacon, hogy vegyen lovat és fegyvert. de mondjuk nem akart hadba vonulni őfelsége zászlaja alatt. akkor ha nem volt adóssága beköltözött debrecenbe. a kollégiumban arra kötelezték, hogy fűtsön, vegyen részt a kántusban. a városi alkotmányosság keretében valamilyen választott közösségi intézmény tagjává vált. és ennek a közösségi intézményrendszernek volt része a piac.

mondjuk ha valaki a kántus tagja volt és az egyházi ünnepeken énekelt az egyháztanács határozta meg az éneklés díját. de ha egy családi ünnepen, polgári háznál vendégségben műsort adtak, akkor annyit ettek, ittak, annyi fizetséget kaptak, amiben megegyeztek. de a kollégiumban választottak valakit körbe járta a nagyobb polgári házakat, hogy mikor lesz alkalom énekelni.

tehát nem azt mondták, amit az lmp. három diploma ingyen. hanem azt, hogy ha aki ahhoz ért, hogy verset ír, énekel, zenél és táncol az hogyan tud pénzt szerezni a piacon. de az egyház is alkalmazta őket. és a diákoknak volt önkormányzatuk. volt választott diák ökonómus, aki elszámoltathatta az egyháztanácsot és egy választott végzős diák a szénior adott esetben a várost. volt olyan, hogy a bíró a széniort elfogatta. erre diákok tömegével kiléptek a kollégiumból. mire a tanács visszakozott. és ha két egymást követő évben senki se lehet főbíró, akkor ugye fordulhat a kocka. a következő választáson a tanács a jogvégzett diákot esküdtnek, vagy akár főbírónak választhatja. a polgári fejlődés egy sok szereplős hatalmi játszma a városi alkotmányosság keretében. legalábbis errefelé.

2018.03.28. 19:56:05

@neoteny:
debrecen példáján keresztül úgy látom, hogy a nemzeti függetlenség és a pénzügyi rendszer hiányosságai vezetnek el a leszakadáshoz. az első takarékpénztárt 1912-ben alapítják. ez egy 1914-es képeslap.
helytortenet.com/media/catalog/product/cache/1/image/800x800/74a338af426f0debca773acd2958d7a8/d/e/debrecen-1914-elso-takarekpenztar-palota-regi-kepeslap-0.jpg
de ekkor ugye a monarchia hadat üzent szerbiának. megkezdődött az első világháború. és utána jött a tanácsköztársaság, trianon és onnantól kezdve magyar vidék, különösen kelet-magyarország a nyugattól nagyrészt lefele szakad.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 20:32:26

@444:

"azt a választott tanács hozta."

Akkor hát az elnéptelenedés nem a szociális ellátórendszer és a szabályozott piac hiányából fakadt, hanem a rablás (és lopás) elleni szervezett önvédelem hiányából.

"és ennek a közösségi intézményrendszernek volt része a piac."

Bullshit.

2018.03.28. 20:57:28

"budaörsi lévén a mai állás szerint Szél "Kormány" Bernadettre fogok szavazni egyéniben és az abortált Momentumra listán"

Ugyanaz, mintha a fideszre szavaznál, tehát ilyen értelemben ikszeld be nyugodtan Orbánt, hiszen a szavazataid a "kukába" mennek. HaFr mester, bitos vagy benne, hogy értesz a politikához?

2018.03.28. 21:04:22

@Voznyák Pista: "Nagyjából egyet lehet érteni a posztolóval, de azért ilyen szinten összemosni a Fideszt a szocikkal túlzás."

Szerintem is. Ezeket inkább a mongolokkal, a törökökkel és a szovjetekkel lehetne összemosni, azzal a különbséggel, hogy több kárt okoztak Magyarországnak az elmúlt nyolc évben, mint ezek együttvéve.

2018.03.28. 21:13:44

@444: Szóval, akkor legyen megint középkor? A nép megvan hozzá...

2018.03.28. 21:16:33

@a ribancok is kidobják a csikket:
a polgári hagyomány a reformáció és később reformkor.

Janossz 2018.03.28. 21:17:56

@a ribancok is kidobják a csikket:
És a szavazatokkal megy az LMP is a kukába, Bernistől.
Állítólag ők is értenek a politikához. Lehet más...

szekertabor · provo.blog.hu 2018.03.28. 21:31:43

@screpes:"Már a kérdés is alattomos"

Úgy látom, már a kérdések feltevése is kihozott a sodrodból, nem úgy, mint másokat, akik simán megmondták a tutit. Ebből arra következtetek, hogy bizonytalan vagy a döntésed helyességét illetően.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 21:43:25

@444:

"a polgári hagyomány a reformáció"

Az olasz városállamok már fél évezredes polgári hagyományokkal rendelkeztek a (protestáns) reformáció megjelenése előtt.

2018.03.28. 21:54:22

@neoteny:
a kisebb lopások, nagyobb rablások elleni szervezett önvédelem alapja az, hogy a piac részben közösségivé válik.

szociális intézkedések az egészségügyhöz és főleg az oktatáshoz kötődnek. de a céhek alapítóleveleiben is számos elem szól a kötelező önsegélyezésről, ami a piac részben közösségivé tételét jelenti. a polgári fejlődés ezekből következik és a városi alkotmányosságból legalábbis debrecenben. a polgári fejlődés elmaradásai véleményem szerint a pénzügyi rendszer hiányosságaira a nemzeti függetlenség hiányára vezethető vissza. és utóbbi kivívását célozzák a környező katonatelepek. amik a különféle szabadságharcokban jelentős szerepet játszanak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 22:01:26

@444:

"a kisebb lopások, nagyobb rablások elleni szervezett önvédelem alapja az, hogy a piac részben közösségivé válik."

Ez (és a többi) a tőled megszokott nihilista-posztmodernista bullshit.

2018.03.28. 22:53:46

@neoteny:
debrecen első ismert földesura "Rophoin et Petrus de Dubrychyn" volt, aki egy 1271-es feljegyzés szerint kereskedő báró volt. kereskedelmi lerakatként használta a települést, vagy településrészt. a város 1322 óta rendelkezik választott tanáccsal. 1361 óta választ bírót. 1407 óta lehet szabadon költözködni. a reformációval a földesúri befolyás teljesen megszűnik 1552-ben.

de mondjuk a polgári földtulajdonlás debrecenben a kiegyezés idején sem volt általános. 1867-ben a debreceni közbirtokosság 55 ezer hektár. és ezzel szemben 40 ezer hektár föld van a debreceni polgárok tulajdonában ekkoriban 3 családnak van valamivel 1,000 hektár feletti birtoka. nagyjából annyi, mint most orbán viktornak/mészáros lőrincnek.

a korábbi limitációk 100 hektár (175 hold)
birtoknagyságot engedtek még a 19. században is. ez volt a birtokmaximum. és ez tette lehetővé, hogy nagyjából 1 hektár föld minden házzal rendelkező adófizető polgárnak járt. ezt a polgári földtulajdonlás általánossá válása értelemszerűen megszüntette. azt, hogy 1, 10, 100 hektáros családi kis, közép és nagybirtokok legyenek. 1,000 és 10,000 hektár közötti magánbirtokok helyett. aztán jöttek a kommunisták. és azt mondták, hogy semmid se lehet magántulajdonban. a késő kádár kor vezette vissza a kis, közép és nagyháztájit a szövetkezeti rendszerrel. ami lényegében a reformáció által létrehozott birtokszerkezet. tehát ezt nem kádár jános találta ki, hanem a magyar köznép földesúri befolyás hiányában évszázadokon keresztül így gazdálkodott feltéve, hogy maga választotta a tanácsot.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 22:59:06

@444:

"debrecen első ismert földesura "Rophoin et Petrus de Dubrychyn" volt, aki egy 1271-es feljegyzés szerint kereskedő báró volt."

Akkor hát nem igaz az állításod, miszerint "a polgári hagyomány a reformáció".

2018.03.28. 23:05:14

@neoteny:
ha a köbölből és vékából 1-1 dénár jár az ispotálynak, akkor a piacot részben közösségivé válik. hiszen az áru egy részét odaadják a szegényeknek. de ezzel a piacon a kisebb lopásokat (megélhetési bűnözést) meggátolják. ha egy hajdú olyan gazdag volt, vehetett lovat és fegyvert, akkor köteles volt azt vásárolni. így jöttek létre a jobbágyfalvakat védő katonatelepek. tehát erre kötelezték a gazdagabbakat. cserébe ők maguk nem voltak kötelesek hadba vonulni a "város kegyelméből". de ez azt jelenti, hogy a piac részben közösségivé válik. egy hajdú hozathatna magának narancsot és kagylót. de kénytelen lovat és fegyvert venni a városi statutum szerint. mert meg kell védeni a várost a töröktől és a császári németektől. a végvári vitézeket bécsből pénzelik. és azok eszik a narancsot és a kagylót. cserébe védik a császári védvonalat és bécset.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 23:14:12

@444:

"ha a köbölből és vékából 1-1 dénár jár az ispotálynak, akkor a piacot részben közösségivé válik."

Bullshit: az adószedés nem piaci tevékenység.

"erre kötelezték a gazdagabbakat. cserébe ők maguk nem voltak kötelesek hadba vonulni a "város kegyelméből". de ez azt jelenti, hogy a piac részben közösségivé válik."

Bullshit: az adószedés nem piaci tevékenység.

2018.03.28. 23:36:26

@neoteny:
1922-ben a debreceni püspök amerikában jár. adománygyűjtés eredeménye.
1. New York-i 69-ik utcai templomhoz tartozó ref. egyház (292 dollár 72 cent).
2. Winter Gyula (100 dollár).
3. Loew Vilmos (25 dollár).
4. Keszler Gyula (500 dollár).
5. Konta Sándor (500 dollár).
6. Ruttkay Gyula (38 dollár 83 cent).
7. New York-i 116-ik utcai templomhoz tartozó ref. egyház (292 dollár 76 cent).
8. New York-i magyar társaskör (25 dollár).
9. Friedmann (25 dollár).
10. Trentoni ref. egyház (100 dollár).
11. Trenton: Verhovay-egylet 13. fiók (25 dollár).
12. Trentani templomegylet (100 dollár).
13. Trentoni magyar egyesület (25 dollár).
14. Trentoni Kossuthegylet (100 dollár).
15. Trentoni első magyar gör. kat. Pócsi Szűz Mária-egylet (10 dollár).
16. Trentoni egyház adakozói (331 dollár 10 cent).
17. Roeblingi egyház adakozói (90 dollár 60 cent).
18. Passaic-i ref. egyház (50 dollár).
19. Passaic-i ref. nőegylet (50 dollár).
20. Passaic-i első magyar férfi és nő betegsegélyző-egylet (25 dollár).
21. Passaic-i adakozók (234 dollár 57 cent).
22. Horváth József (100 dollár).
23. Bridgeporti .State-streeti egyház (200 dallár).
24. Bridgeporti Pine-streeti egyház (202 dollár 50 cent).
25. Bridgeporti üzletemberek (üzletemberek egylete, Brainer Sámuel, Deutsch Edw. 50-50, Fischer Vilmos 25, Landler Brothers befizetve 10, Fleischer Gyula befizetve 10, mások 45 dollár, együtt befizetett 315 dollár).
26. Bridgeporti adakozók (Rákóczi Hallban és máshol) (319 dollár 26 cent).
27. Wallingfordi egyház adakozói (84 dollár 65 cent).
28. South Norwalki egyház adakazói (325 dollár 10 cent).
29. Perthamboyi ref. egyház (672 dollár 13 cent).
30. South Riveri ref. egyház (50 dollár).
31. Chrome-Cartereti ref. egyház adakozói (149 dollár 46 cent).
32. Chrome-Cartereti zsidó hitközség (100 dollár).
33. Chrame-Cartereti magyar egylet (25 dollár).
34. Newarki ref. egyház adakozói (109 dollár 26 cent).
35. Newark: Germanus és Saxan gyűjtése (118 dollár).
36. Newark: Muha György (50 dollár)
37. Newark: Tóth László (40 dollár)
38. Newark: Kaufmann Antal (25 dollár).
39. Newark: Zilahy Sándor (25 dollár).
40. New-Brunswicki első magyar ref. egyház (25 dollár).
41. New-Brunswicki társadalom (1000 dollár).
42. New-Brunswicki evangelikus egyház (19 dollár 28 cent).
43. Laky Zsigmondné ref. lelkészné (25 dollár).
44. Philadelphiai I. magyar ref. egyház (200 dollár).
45. Philadelphiai I. magyar ifjúsági kör (100 dollár).
46. Philadelphiai magyarok (350 dollár 44 cent).
47. Sauth Bethlehemi egyház és társadalom adakozói (262 dollár 53 cent).
48. Phoenixville-i egyház és társadalom adakozói (118 dollár 45 cent).
49. Cleveland westside-i egyház adakozói (39 dollár 52 cent).
50. Cleveland westside-i önképzőkör (152 dollár 20 cent).
51. Cleveland westside-i férfi és nő betegsegélyző-egylet (50 dollár).
52. Cleveland westside-i temploms. nőegylet (25 dollár).
53. Cleveland westside-i népünnepély gyűjtése (115 dollár 60 cent).
54. Cleveland westside-i nők (108 dollár 31 cent).
55. Cleveland: Kundtz Tivadar (100 dollár).
56. Cleveland: K. Gross (50 dollár).
57. Cleveland: Dr. Riegelhaugh (25 dollár).
58. Cleveland: Körmendi Béla (50 dollár}.
59. Cleveland: Schön Viktor (50 dollár).
60. Cleveland: Friedl Albert (25 dollár).
61. C.leveland: Pollatsek H. gyűjtése (235 dollár).
62. Clevelandi presbiterianus magyar templom adakozói (322 dollár 89 cent).
63. Cleveland Eastside-i ref. egyház (310 dollár).
64. Cleveland Eastside-i ref. nőegylet (25 dollár).
65. Cleveland Eastside-i ifj. egylet (25 dollár).
66. Cleveland Eastside-i egyházi bazár adakozói (140 dollár).
67. Clevelandi Testvériség nőegylet (25 dollár).
68. Clevelandi Testvériség férfi egylet (25 dollár).
69. Clevelandi Testvériség egylet ünnepélyek adakozói (286 dollár 25 cent).
70. Cleveland: Ullmann (25 doll.).
71. Akroni ref. egyház és magyarság adakozói (182 dollár 37 cent).
72. Fairporti ref. egyház és magyarság adakozói (Karsai István gyűjtése) (26 dollár).
73. Németh János (100 dollár).
74. Toledói ref. egyház adakozói (256 dollár 50 cent).
75. Toledó: Gyurkóné gyűjtése és sorsolása (45 dollár).

2018.03.28. 23:36:37

76. Toledó: Sion leányai (25 doll.).
77. Toledói Lorántffy Zsuzsánna nőegylet (25 dollár).
78. Toledói ref. nőegylet (25 dollár).
79. Toledói Ker. ifjak társasága (25 dollár).
80. Toledói Ifjúsági egylet (eredeti összeg 25 dollár).
81. South-Bend: ref. egyház adakozói (163 dollár 65 cent).
82. South-Bend: Studebaker Co. (500 dollár).
83. South-Bend: Ker. társaskör (25 dollár).
84. South-Bend: Liszt Ferenc kultúregylet (25 dollár).
85. South-Bend: Dr. Lippincott C. A. (50 dollár).
86. South-Bend: Hamborszky Aladár gyűjtési (268 dollár)
87. South-Bend: Sütő János (25 dollár)
88. Gary-i ref. egyház (43 dollár 38 cent).
89. Gary-i ref. nőegylet (25 dollár).
90. Chicago: East-chicagói ref. egyház (50 dollár).
91. Chicago: East-chicagói ref. egyház adakozói (154 dollár 10 cent).
92. Chicago: Woodmann of the Worlh Rákóczi comp. (25 dollár).
93. Chicago: Burnside-i ref. egyház adakozói (202 dollár 46 cent).
94. Chicago: Burnside-i Verhovay-egylet (25 dollár).
95. Chicago: Burnside-i Férfi egyesület (50 dollár).
96. Chicago: Burnside-i egyletek (46 dollár).
97. Chicaho: Westside-i ref. egyház adakozói (88 dollár 50 cent).
98. Chicago:Westside-i ref. nőegylet (25 dollár).
99. Chicago: Benkő Ferenc (100 dollár).
100. Chicago: Benkő Ambrus (50 dollár).
101. Chicago: Joseph Byfield (200 dollár).
102. Chicagói Egyetemi kör (592 dollár).
103. Chicago: Westside-i Turner Hall adakozói (612 dollár 60 cent).
104. Chicago: Szappanos Lajos (25 dollár)
105. Chicago: Szabó Károly (25 dollár).
106. Kalamazoo-i ref. egyház adakozói (72 dollár).
107. Youngstowni ref. egyház (50 dollár).
108. Youngstowni ref. egylet (50 dollár).
109. Youngstowni Presbyterian church (35 dollár).
110. Youngstowni zsidó hitközség (100 dollár).
111. Youngstowni ref. egyház adakozói (254 dollár 27 cent).
112. Youngstown: Crow Jenő (26 dollár)
113. Youngstown: Varga János (20 dollár).
114. Buffalói niagara picnic (50 dollár).
115. Buffalói izr. ifj. kör (50 dollár).
116. Buffalói magyar zsidóegylet (50 dollár).
117. Buffalói ref. egyház adakozói (174 dollár).
118. Buffalói ref. egylet (25 dollár).
119. Lackawanna ref. egyház (50 dollár)
120. Lackawanna egyház adakozói (85 dollár)
121. Lackawanna: Lorántffy Zsuzsánna-egylet (25 dollár)
122. Pittsbourgh-i ref. egyház és egyletek (201 dollár).
123. Pittsbourgh-i magyar kör (500 dollár).
124. Pittsbourgh-i egyház adakozói (102 dollár 16 cent).
125. McKesport: ref. betegsegélyző-egylet (25 dollár).
126. McKesport: Verhovay-egylet, 26. sz. fiók (25 dollár).
127. McKesport: ref. egyház adakozói (48 dollár 53 cent).
128. McKesport: zsidó társadalom (587 dollár 45 cent).
129. Windber: ref. egyház adakozói (23 dollár).
130. Johnstowni ref. egyház adakozói (94 dollár).
131. Johnstown: Max Schwarz (25 dollár).
132. Ligonieri ref. árvaház Lengyel János (10 dollár).
133. Duquesne: ref. egyház adakozói (235 dollár 95 cent).
134. Duquesne: ref. egylet (25 dollár).
135. Duquesnei : izr. hitközség (200 dollár).
136. Homesteadi ref. egyház adakozói (175 dollár).
137. Homesteadi ref. betegsegélyző-egylet (100 dollár).
138. Homesteadi magyar önképzőkör (25 dollár).
139. Detroiti ref. egyház adakozói (420 dollár 37 cent).
140. Detroiti Kálvin János betegsegélyző-egylet (50 dollár).
141. Detroiti ref. énekkar (25 dollár).
142. Detroit: Nagy Lajos és neje Csontos Róza (20 dollár).
143. Detroiti ref. nőegylet (25 dollár).
144. Detroit: Siegel Márton (25 dollár).
145. Detroit: Dusinszky Jenő (25 dollár).
146. Detroiti Szent János görög kat. egylet (10 dollár).
147. Detroiti Luth. betegsegélyző-egylet (10 dollár).
148. Detroiti zsidó hitközség (50 dollár).
149. Scrantoni ref. egyház adakozói (60 dollár).
150. Scranton: Hamborszky család (50 dollár).
151. Scranton: I. M. H. (130 dollár 73 cent).
152. Jewis Comitée (1106 dollár 36 cent).
153. Baltazár-bizottság (46 dollár 50 cent).
154. Friedmann Leó (100 dollár).
155. Különböző adakozók (Landler Broshers újabb adománya 10 dollár és mások, együtt, 175 dollár 60 cent)

2018.03.28. 23:45:03

hány amerikai magyar gondolja azt, hogy helyzeti előnyben van. és hány adna 1 centet is magyarországnak. az amerikai magyarok feladták a nemzeti keresztséget. és ők azt gondolják, hogy a pénzhatalmi befolyás legitim.

jelzem a zsidók azért adtak néhány dollárt, mert az erősödő antiszemitizmussal szemben a református egyház próbált fellépni. de a zsidóság egy része akkor se és a mai napig nem ismerik el, hogy ők a hatalmi szempontból kulcs ágazatokra szakosodva előnyökhöz jutnak. és amit ők úgy állítanak be, hogy szabad piac az a többség számára nem valódi szabadság. ezzel a zsidóság természetesen tisztában van. azzal is, hogy ez a kultúra tőlük ered. egyszerűen képtelenek arra, hogy azt mondják, hogy ez a liberális világ nem a szabad piac. a nyugat se fogadja el.

ebből lesz egy vallásvita. de ez értelmetlen. mert hogy ezt úgyse fogják belátni, hogy a pénzvilág uralma a világ nagyobb részén kívülről ki lett kényszerítve. a reformáció volt az, ami kiállt a zsidóság mellett. rájönnek az ő világképük nem a szabad piac.

és a népfőiskola válasz az, hogy hagyjuk már a zsidókat a francba. mert egy részük az úgy is érti. egy részük sose fogja.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.28. 23:53:08

@444:

"a zsidóság egy része akkor se és a mai napig nem ismerik el, hogy ők a hatalmi szempontból kulcs ágazatokra szakosodva előnyökhöz jutnak"

Ez szintén nihilista-posztmodernista bullshit:

- nem árulja el azt, hogy mik "a hatalmi szempontból kulcs ágazatok"

- nem árulja el azt, hogy hogyan "kulcs ágazatok" "hatalmi szempontból"

- nem mond semmit arról, hogy miért ne szakosodhatna bárki ezekre a "kulcs ágazatokra"

2018.03.29. 00:07:32

@neoteny:
a kocsma véleményét tolmácsolom. hogy ezt fölösleges magyarázni. mert valaki elsőre érti és aki nem az sokadjára se fogja.

2018.03.29. 00:08:19

@neoteny:
ez csak egy példa arra, hogy 100 évvel ezelőtt milyen volt a viszony amerikával. és most milyen.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 00:20:18

@444:

"a kocsma véleményét tolmácsolom. hogy ezt fölösleges magyarázni. mert valaki elsőre érti és aki nem az sokadjára se fogja."

Ami egy nihilista-posztmodernista bullshit "megfejtés".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 00:26:04

@444:

"ez csak egy példa"

... aminek semmi köze sincs ahhoz, hogy

"a kisebb lopások, nagyobb rablások elleni szervezett önvédelem alapja az, hogy a piac részben közösségivé válik."

Ez (és a többi) a tőled megszokott nihilista-posztmodernista bullshit.

2018.03.29. 00:32:29

@neoteny:
igen. a kommentek egy része baromság.

2018.03.29. 00:36:03

@neoteny:
amikor megszűnt az központi államhatalmi és a közvetlen földesúri befolyás, akkor a népesség a városi alkotmányosságot választotta és a nemzeti függetlenségért harcolt legalábbis errefelé.

ijontichy 2018.03.29. 00:36:06

@444: "a kocsma véleményét tolmácsolom"
Szerintem inkább szervezz értő Internet használat okítást a kocsma népének (ne faszbúk és társait). Akkor maguk is olvashatnának-írhatnának, talán valami hasznuk is lehetne belőle. Te meg máris több szolgálatot tettél a népnemzeti hazának, mint ezzel a tolmácsolgatással ;-)
Képzeld el mekkora sikerélmény lenne a fűnyíróbrigád Józsijának, amikor HaFr alapszintű posztjait már egyedül is képes lesz értelmezni. Nomeg neked is (hacsak nem vagy mazochista), mert így csak öntöd a híg lét ide, aztán jön a @Neoteny, hogy rámutasson a következetlenségeidre. És ne mondd plíííz, hogy nálad ebben nyilvánul meg az altruizmus @Neoteny irányában :-)

2018.03.29. 00:37:25

@ijontichy:
na de ez megint csak köpködés.

2018.03.29. 01:10:32

@ijontichy:
leírtom százegyedjére. nem lehet úgy általánosítani, hogy "az" amerikaiak. a politika ezt csinálja. százegyedjére is az a válasz, hogy hülye vagy. ezért tudja a politika kihasználni. a vita közben demonstrálok egy jelenséget. de úgy tűnik, hogy reménytelen ezt is elmagyarázni.

2018.03.29. 01:19:40

@neoteny:
Kelt Letare vasárnap előtti napon az Úr 1529. évében.

Mi, Széchy György főbíró, Bánky György, Erlew Lőrinc, Kalmár Albert, Bánkódó Pál, Polthiar Illés és Kasza Ambrus Debrecen város esküdt polgárai emlékezetül adjuk jelen levelünk értelmében mindenkinek, akit illet, hogy a bölcs Boncz László a mi polgárunk idejőve elénk, személyesen jelenlétünkben kért minket illendő kéréssel, hogy a Boldog Erzsébet ispoályról, amit ő alapított városunk kebelében a legboldogabb szüz kolostora mellett, bizonyos hasznos és egészséges szabályokat, rendeleteket és pontokat városunk pecsétje alatt szerkeszteni kegyeskedjünk. Mi tehát meggondolva, hogy az általunk kedvelt kérőnek jókakaratu beleegyezését birjunk, előbb városunk esküdtjeivel és elöljáróival teljes tanácskozást tartva az ő kérésébe beleegyeztünk és elhatároztuk [...]

ez a mai fogalmainkkal közalapítvány létrehozása a városi alkotmányosság keretében. mohácsi csatavesztés után egyesek azt mondják, hogy kell szegényház, kórház.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 01:20:18

@444:

Baromságok kényszeres tolmácsolásáért cserébe csak köpködést lehet kapni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 01:23:24

@444:

"Boncz László [...] a Boldog Erzsébet ispoályról, amit ő alapított"

"ez a mai fogalmainkkal közalapítvány létrehozása"

Nah, a magánalapítványok mai fogalmaink szerint sem közalapítványok.

2018.03.29. 01:34:42

@neoteny:
Én alább subscribált ezen szabad királyi Debreczen varasában lakozó Eszenyi István vallom ezen levelemben adván értésekre mindeneknek akiknek illik:
[..]
Az itt való Debreceni Reformatum Collegium számára hagyok 2 ezer magyar forintokat olly móddal, hogy annak ezer forintja pro capitali megmaradjon, interessé penig esztendőként a tanuló expectans ifjúság számára fordittassék, a másik ezer forintja ellenben a sexta nevü kamarában öszveszorult szegény deákok számára építendő különös kamarákra és azoknak építésére adattassék, ha a nemes Tanácsnak és tiszteletes collegatusnak ugy tetszik két ezer forint tellyék ki boraimbul, boltbeli portékáimbul és egyéb ingó jószágombul.

Annak felette ugyan ezen városbeli Reformatum Ispotály számára hagyok ötven magyar forintokat, mellyek fordíttassanak a szegények ruházattyokra.

Az utcánként nyomorgó valóságos szegényeknek is adattassék 1-1 forint.

2018.03.29. 01:36:11

@neoteny:
magánalapítványát a városra (a kommunitásra) hagyja. és így lesz közalapítvány.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 01:41:08

@444:

"magánalapítványát a városra (a kommunitásra) hagyja."

Egy alapítvány önálló jogi személyiség: azt nem lehet senkire hagyni. Próbálkozz újra.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 02:03:56

@444:

"miért ne lehetne?"

[...]

Fontos, hogy nem az alapító irányítja az alapítvány tevékenységét és az alapítványi vagyon felhasználását. Ezt a feladatot a kurátor vagy a több tagból álló kuratórium látja el. Az új Ptk. nem tiltja, hogy az alapító a kuratórium tagja legyen, azonban ő és közeli hozzátartozói nem lehetnek többségben a kuratóriumban.

[...]

Létrehozhat például alapítványt egy vagy több családtag a család meghatározott céljaira, például gyermekek, unokák oktatásának finanszírozására, idősebb családtagok gondozására, megakadályozva ezzel, hogy az öröklés esetén a vagyont az utódok „elherdálják”.

[...]

www.piacesprofit.hu/tarsadalom/alapitvany-magancelra-most-mar-lehet/

Vagyis a magánalapítvány nem az alapító(k) birtokában van; ezért nem is képezik az alapító(k) örökségének részét. Így az alapítványokat nem lehet senkire hagyni.

Próbálkozz újra.

screpes 2018.03.29. 07:29:34

@444:

Nézzünk egyszer ennek az okoskoásodnak is a végére.
Nézzünk a körmödre, bár nem az én dolgom lenne, hanem a sajátod. (rájönni, hogy mi lehet a kifogás az állítólagos szerepjátékaiddal szemben, mi is az, ami lehetetlenné válik általa.)

Az itt zajló kommunikációra is érvényes, ami mindegyikre. a személyes szerep szerepVÁLTÁS nem vetkőztethet ki azokból a szokásainkból, (mindenkori hallgatóiddal közös kommunikációs szokások), amelyek során a KÖZÖS igazság, az alaakuló vélemény egyáltalán születhet.
A metakommunikációi a net felületeken amúgyis szegényes szinte nulla: nem kísérhetjük üzeneteinket azzal a csomagolással, ( ffintor, összekacsintás felhősödő homlok , esdeklő mosoly és társai- amiktől fogyaszthatóbbá válnak vad mondásaink.

Itt mindez nincsen, a nagyon szegényes szmájlik nyomorúságából színvonalas eszmecserék kinőttek , hálisten..
Az attribúció is lehetetlenné válik a szerepváltásokkal. A jelentéstulajdonítás: segíthetne megérteni a mondanivalódat: szóval mindaz amitől tudhatnánk, hogy valójában ki vagyis hogy miért mondod amit mondasz,..Nem segít, ha utólag jóindulatúan figyelmeztetsz, hogy mindaz lehet fikció...
Nem segít, ha az a lábjegyzet, hogy "egy része" kamu..
A másik rész tévedés, harmadrész esetleg hazugság.

Ezért tehát, ne várd, hogy ez a rutinná tett fikciós személyiségépítés mentén Igazi válaszok érkezhetnek, pozitív kapcsolatok sem..
-----

screpes 2018.03.29. 07:48:33

@HaFr:

(a blogposzthoz)

Hiányzik az a szó, hogy arctalanok.
Számodra. Kritikailag szemlélve, persze.
Mégpedig azért, mert nincsenek olyan fejeik, amin a siker reményében viselhetnék az arcot is - ha te vagy a néző.
Csakhogy
Mégis, mégse, mert ha már konzervatív blogot fabrikálunk, akkor jár annyi nekik, hogy nevesíthatő figurákról beszéljünk. Karácsony is csak Karigeri lehet itt, meg még Szanyi említődik, mert ő leköszönőben van, de Harangozó és Tóth, Újhelyi meg a "lányok", azaz Kunhalmi, és a MSZP szóvivő-hurcoló bájos-bernadett, meg a nagyszáj-szekció, Bangóné, akikről egyáltalán szó lehet. (sec perc és Molnárt az elnököt úgyis félreállíthatják).
Hűdeigényes választási mércével ők lennének azok, akik nem tudják képviselni sajátmagukat, s magukat szimpátiakorlátokhoz hozzáláncolva az akármit, mert nem jártak Harwardra, megint nem, még mindig nem....
Vagy legalább a kiüresedett konzervatívfogalmat tapasztgatták volna, blogokon. Ezért jöjjön Szél, és a Momentán...
Széllel bélelt okoskodást már sokat láttam, ez itt most az okoskodással bélelt Szél.
Kinek lenne INKÁBB félnivalója a politikai jövőcastingon? A balos újtörököknek, vagy a korai LMP, konkrétan Schiffer által levetett hátrahagyott Bernikének? Ez azonnal összeáll a fidesszel, ha bent lesz a bugyorban, ha ... befér. Percenként felpróbálja ezt a szerepet.
Ő a NEM LEHET MÁS BERNI.
Rosszabb casting ám ez, mint az a másik volt, ahol Bajnai lett a befutó.
Köldöknézés ez reload, amely immár mások köldökét nézegeti, felróva, hogy kolostorba sem vonultak még, magyarul: félre...

Az MSZP-arcok jelentéktelenek a fideszi politikai színpadon, amit azok szóvivőkkel népesítettek be, áprlis 9-től ők lesznek Hafr szószólói is, ha így folytatjátok..
Jól van, Lendvai Ildikót utálni kell, hivatalból, hiába mond naponta okosabbakat, mint a poliológusok, akik a politot tologatnak a főműsorokban.
Tudják azt, amit te, csakhogy ez nekik nem filo tanszék.
Apropo, Mesterházi is a megújuló fősodor számkivetettje lett, szóval jelentéktelen politikus.
(az örökös elnökségi kultuszminszter Hiller is inkább a nyugdíjasklubban okoskodhatna, szakmai igazát modorba öltöztette át, ő lett a tagoltan megmondó, lassan mondom, hogy mindenki vércse... Kerítése szükséges rossz..

kedves Hafr, saját választói akaratokra szavazunk, civil emberekre, nem párthagyományokra. Ha így folytatod nem lesz több a budaőrsi kerületeben a voksod, mint bármely fideszesé.
Megformálni csak így vagy képes egoizmusodat, futva menekülsz a családi hagyomáynba.

Pedig, amit írsz mindaz lehet igaz is, a megfogalmazások nem is túlzóak,. Egyetlen kivételt azért tennék, és ez épp az elnökjelölt Karigeri neve és szerepe, aki NEM MSZP-s volt, eredetileg nem is annak jelöltje, csak emezek mögé álltak.
Közömbös lenne mindez? Nem, szeméylében NEM az MSZP-re szavazunk, hanem arra a tényre, hogy ők is itt vannak elvteleneül, tehetségtelenül ..Harwardatlanul mögötte. (írtam már, hogy ő a Tomori érsek a mohácsi vesztünkben: szóval miért nem "ti" álltatok mögéje?!)
Tempóvesztés?
A momentumnál ugyanaz miért nem fáj?
Láttad egyetlen választási filmjüket? Az neked nem elég ahhoz, hogy gyorsan letedd a lila zászlót?

Üres érv mások pályáképében, amit olyannyiyra hiányolni tetszik hogy "nincs tiszteletreméltó perspektívájuk..." Szelektív jövőkutatás..

Karácsony Hiteles, Karácsony nem az MSZP jelöltje volt, hanem önjelölt Párbeszédes, csak mögéállt az MSZP...miközben a díszes ellenzék hezitált, ahogy most te is. Széllel bélelt bernadetti múlt lesz ebből..
Karácsony előrébb tart , mint ti mindahányan, aki értéknek csak a saját tradícióidat tartjátok. tegnap is megírtad: annyi az igazad, a credo, hogy polgárjogi harc gyanánt " hagyjanak békén".

screpes 2018.03.29. 10:12:26

@szekertabor:
az hozott ki a sodromból, hogy ez olyan GY MASA-ás...

Az hogy megint más , illetve két néven is írsz, és a stiláris jegyekből, de a belső logikádból is azonnal felismerhető vagy.
Körmönfont szerecsenmosdatás az egész, és ahogyan kimódolod, az igazi sunyiság.
Szóval, Gy MASA = szekértábor....
És korábban más, további nicknevek..
Plusz a sértődés, ha trollnak tekintenek.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.03.29. 11:35:42

@screpes: Korántsem lep meg, hogy téves előfeltevésekből hamis végkövetkeztetésre jutsz, ez már korábbi válaszodból is sejthető volt. Nem baj, a rögeszméidből úgysem tudlak kigyógyítani, hidd csak azt, hogy 32 nicknevem van, mint Ságvárinak.

GyMasa 2018.03.29. 12:06:32

@screpes:
...@szekertabor:
az hozott ki a sodromból, hogy ez olyan GY MASA-ás...
Szerintem inkabb dobjal be egy felest gyorsan, mert a vegen meg komolyan bajod esik!
:-)
De elotte jo lenne, ha le tudnad irni a neveme rendesen.
Ha nem megy a hagyomanyos, olvasas-megjegyzes-iras ciklus, akkor javaslom a Ctrl-C es Ctrl-V modszert. :-D
Sajnalom azt is, hogy teged "kihoz a sodrodbol" ha valakinek mas velemenye van, mint neked...
Szomoru eleted lehet!
Valamint elegge frusztralt is.

2018.03.29. 13:18:43

@neoteny:
a 16. század elején még nem volt érvényben az új ptk.

valamikor az 1520-as boncz lászló nevű polgár építtetett a városban egy szegényházat betegszobával a kápolna mellett. és ezt vezette a felesége ursula asszony. 1529-ben azt javasolták, hogy a város világi tanácsa nevezzen ki egy ispotálymestert, mellé az egyháztanács adjon egy presbitert és a szegények közül is legyen kiválasztva valaki. és ez lényegében egy közkórház alapítását jelenti a városi alkotmányosság keretei között. és szinte minden intézmény így jön létre. ez a polgári hagyomány. legalábbis errefelé. nincs szabad piac. mert az a gyakorlatban szabad rablást jelent. a török porta oltalomlevelet állít ki pénzért cserébe. a császár szabad városi rangot ajánl szintén pénzért cserébe. aztán persze törökök és a németek is azt mondják, hogy ezek után is ők diktálnának. tehát ez nem valódi szabadság. ezért a polgári fejlődés előfeltétele a függetlenségi nacionalizmus. erre jön a nagy találmány. a pénzért cserébe nem búcsúcédulák, oltalomlevelek, törvénycikkek kellenek amik privilégiumokat biztosítanak, hanem pénz. és egyenlőséget kell biztosítani. ebből esz pénzpiac. lehessen bankjegyeket rajzolni. az emberek úgyse hiszik el, hogy ilyen gazemberség létezik. és az uralkodói udvarban azt gondolják, hogy ez milyen jó. az ügyes üzletemberek gyarmatosítanak. növekszik a birodalom. amit megvéd a hadsereg. és így az uralkodó hatalma is biztosítva van. a szolganépeket elnyomják. de mit számít az. ez a "liberális" "demokrácia".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 14:33:52

@444:

"a 16. század elején még nem volt érvényben az új ptk."

Csak te jelenidőben fogalmaztál:

"ez a mai fogalmainkkal közalapítvány létrehozása"

"magánalapítványát a városra (a kommunitásra) hagyja. és így lesz közalapítvány."

"miért ne lehetne?"

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 14:35:06

@444:

"nincs szabad piac. mert az a gyakorlatban szabad rablást jelent."

"igen. a kommentek egy része baromság."

Voznyák Pista 2018.03.29. 16:22:19

@a ribancok is kidobják a csikket:

"Ezeket (fidesz) inkább a mongolokkal, a törökökkel és a szovjetekkel lehetne összemosni, azzal a különbséggel, hogy több kárt okoztak Magyarországnak az elmúlt nyolc évben, mint ezek együttvéve."

Mert ?

Számokat, adatokat. Mert ami egzaktan a rendelkezésünkre áll, (nemzetközi szervezetek, hitelminősítők, uniós szervek) adatai alapján inkább a fejlődés tűnik fel. Uniós forrásokhoz is az utóbbi nyolc évben férünk jobban hozzá, hogy a jelenlegi kormánynak sikerült a költségvetési hiányt 3% alá vinnie.
Oktatás ? Az utóbbi 70 évben szar. Bizonyíték meg arra nincs, hogy jobb lenne e, ha bárki más kormányzott volna. Egészségügy, (q.va erőforrásigényes) szintúgy.

Janossz 2018.03.29. 17:50:26

@Voznyák Pista: 13.000.000.000.000,-
Tessék! Egy szám.

Voznyák Pista 2018.03.29. 18:15:33

@Janossz:

"Tessék! Egy szám."

Igen. És ?

screpes 2018.03.29. 18:31:41

@szekertabor:

Az általad fémjelzett üzenetről azt írta ki a Gmail rendszerüzenet -értesítő, hogy Gy Masa-tól jött, te gügye.

Janossz 2018.03.29. 18:34:57

@Voznyák Pista: Nem mond ez neked semmit?
Az FBI-nak igen. Te meg dugd a fejed a homokba, jó védekezés az.

Janossz 2018.03.29. 19:36:10

@screpes: Tudod, valamikor úgy volt, hogy Mosó Masa.
Meghaladta az idő.
Lett belőle Gyogyó Masa. Rövidítve Gy Masa.

screpes 2018.03.30. 09:40:00

@Janossz:
Nem, Janossz, rosszabb a helyzet:
te "csak" a Mosó Masára asszociálsz, én a Minisztertanács néhai Tájékoztatatási Hivatalának rövidítésére... annak volt a hivatalos telex hívója, egyben a szövetség (muosz) rövidítése a MASA (Magyar Sajtó..)
Innen eredhet a troll névadói motívációja: rangrejtve, de éreztetni akarja önnön hivatalosságát, miközben tagadja is perzse, mifelénk.
Elárulja őt sajtómunkás mívoltában az is, hogy tudod, aki fél évszázadot őgyelgett a sajtó környékén, (mint én), annak nyilvánvaló, hogy olyan síma és termékeny stiláris biztonsággal (mint Gy MASA) csak olyan ember rendelkezhet, aki főhivatásszerűen is sajtómunkás volt.
Civilként nem szerezhette volna meg ezt a fajta gyakorlatot, és a tájékozottságot sem!

Janossz 2018.03.30. 11:00:15

@screpes: Aha. Ezek szerint annyira fontosak/veszélyesek lennétek itt, hogy a falubolondja népszínműves amatőr színjátszó mellé még idevezényeltek egy hivatásos véleményrombolót is?
Vagy a bloggazda, esetleg a pártcsírája érdemli a kiemelt törődést?

screpes 2018.03.30. 11:34:41

@Janossz:

Úgy képzelem a véleményrombolók unatkoznak a többi blogon,

abdul hackeem 2018.03.31. 17:32:28

@screpes: Elég logikus, és méginkább ijesztő, amit írsz.
Több, mint valószínűleg igaz a kubatov fiúk gárdájáról.

screpes 2018.04.01. 13:26:21

@abdul hackeem:
Látod e éppen mi zajlik a szomszédos "Miért szavaz egy konzervatív.... című poszt alatt?
Kubatov nyitva felejtette az ólajtót.
Csak becsülni lehet, hogy a firkálgató "alkalmi" okosak végülis tényszerűen hányan vannak. Kettővel biztosan haárommal nyugodtan oszthatod.
Szegény Hafr meg örül a "nézettségnek" és alkudozik a vezérürüvel.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.04.02. 18:43:25

@screpes: nem érdekel a nézettség, nem alkudozom senkivel

screpes 2018.04.02. 19:43:56

@HaFr: Gy Masára céloztam.
süti beállítások módosítása