Teljesen mindegy, ki nyeri a választásokat, legfeljebb egy erős kétharmad adhatja vissza Orbán önbizalmát -- átmenetileg. (De emlékszünk, néhány hónapja még a háromnegyed is bőven képben volt, ám erre már senki sem számít egyik oldalon sem.) Az utóbbi hetek Fidesz-körüli, a miniszterelnök személyére is rávetülő botrányai (Tiborcz, Kósa, Semjén, Lázár, az orosz propagandagépezet mintájára és közvetlen importőrjeként kiépített hazai szutyok-sajtó lelepleződése, a nyugdíjasok választás előtti megvásárlása, Orbán március 15-i fenyegetőzése, az elaggott rendszer terméketlenségéről küldött napi rendszerességű hírek a halálos kórházakból, a járhatatlan autópályákról, az EU és a világ fokozódó türelmetlensége Putyinnal és magyar helytartójával szemben), aztán a párt hódmezővásárhelyi, a város politikai történetének ismeretében bízvást mondható: földindulásszerű veresége, a civilek megélénkült választási kezdeményezései, az ellenzéki kiútkeresés reménytelen, de észlelhető fordulatai.... mind erodálják nemcsak a még mindig valószínű Fidesz-győzelmet, hanem -- ami fontosabb -- megrengették a Fidesz-vezérek önbizalmát és erkölcsi alvilágát, megmutatták a rendszer agyaglábait és már közép távon alapjai lehetnek a koncentráltabb ellenzéki harcnak a rezsim ellenében. Ami ennek kapcsán még fontos: azt is egyre többen látják már, hogy Orbán rendszerének legalább olyan fontos támasza a vele szimbiózisban élő, inkompetens ellenzéke, mint (voltak) a vele kapcsolatos illúziók.
A Nemzeti Együttműködés Rendszere már bizonyosan a legkárosabb politikai korszakok közé fog bevonulni a magyar történelemben, és ezen senki és semmi nem tud már változtatni, ami közép távon a legitimációjának fokozatos elvesztéséhez fog vezetni. Orbán aligha tud ezen már fordítani, mert a rendszere beleállt a kizsákmányoló-destruktív politikai hagyományba, amelyből nincs visszaút részint a vezér pszichéje, részint amiatt, hogy ezzel is óhatatlanul beindulna a rezsim szétesése. A NER-t nem lehet konszolidálni, ami valószínűleg egy-két évig még a destruktivitása erősödését váltja ki. A rendszer egyedüli (véletlenszerű) pozitívuma szemléleti: a nemzeti-etnikai önbizalom európai képviselete politikai igénnyé vált vele és ismét megmutatkoztak a politikai racionalizmus határai -- most már csak azt kell elérnünk, hogy ennek az önbizalomnak alapja is legyen. Vannak persze az utóbbi nyolc évnek részeredményei is (a magyar egoizmust megszólító családtámogatási rendszer, a közmunka kiterjesztése, az adórendszer egyes darabjai, de mind kapcsán nagyon fontos felfogni, hogy közben a hasznaikat aláásó folyamatok is beindultak az orbánizmusban, tehát a hatásuk minimum kétséges).
Az Orbán-rezsimről sokszor elmondták már, hogy bukásra van ítélve, és annak ellenére, hogy minden kisebb-nagyobb válságát túlélte eddig, ez a szentencia változatlanul igaz. (A rezsim -- éppen a legitimációjának túlnyomórészt érzelmi-irracionális jellege miatt -- nem fokozatos "felvilágosodással", apránkénti belátással fogja elveszíteni a támogatottságát, hanem többé-kevésbé egyetlen bummal: mint minden érzelmekkel habarcsolt hazug konstrukció.) Eközben az etnicista-populista oldal a liberális demokráciák bukását várja a Nyugaton, holott erre az alapvető társadalmi logikák és struktúrák miatt nem volt valós esély soha, de mára már az esély látszata is elmúlt a migráció és a putyinista agresszió természetének alaposabb megismerésével. A ránk váró, részben már úton lévő digitális technológiai forradalommal Európa magországai ismét megerősíthetik a helyüket a világban, illetve a globalizáció csak folytatódni fog, mert a technológiák piaca tovább globalizálódik; egy szoftver, IoT vagy big data megoldással kisebb-nagyobb cégek végigsöpörhetnek az egész világon és ettől kezdve csak az lesz a kérdés, hogy Magyarország az algoritmusok melyik végén fog elhelyezkedni. Ott, ahol készítik és irányítják ezeket, vagy ott, ahol alkalmazzák őket és irányíttatnak általuk. A játék már most sem Orbánról stb. szól, amit ő pontosan tud. És a választók többsége is rövidesen meg fogja tudni.
