1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.10.05. 08:43 HaFr

Hogyan nyírta ki a baloldalt a Botka vs. Fidesz ügy

Képtalálat a következőre: „pintér sándor molnár zsolt lattmann tamás”

Amíg a Fidesz (értsük jól, a Fidesz!) meghívja és tartja Molnár Zsolt MSZP-politikust a nemzetbiztonsági (értsük jól, nemzetbiztonsági!) bizottság élén, és ő ugyanaz, aki Gyurcsány-érdekelttel indirekt szövetségben obskúrus "civil" nemzetbiztonsági szakértők és közszolgálati egyetemi docensek bevonásával képes megbuktatni a 95%-kal min.eln.jelöltnek megbízott Botkát, addig nem lesz itt semmiféle olyan összefogás, amelynek a kormányváltás lehetne a célja.

Botka korábban kijelentette Molnárról, hogy a Fidesz kollaboránsa. A szkinhedként indult Molnár pályája minimum kacskaringósnak mondható, egyetlen töretlen motívum található benne, ami a (titkos)szolgálatokhoz köti -- jelenleg éppen a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke. Itt és itt megtalálható, hogy már politikusként hogyan tett -- rendre kulcspontokon -- szolgálatokat a Fidesznek, de azzal sem vádolható, hogy néhány más ügyben -- kopaszok az NVI-nél, Clodo, a migrációs terrorveszély értékelése stb. -- nagyon szőrszálhasogató lett volna a rossz nyelvek szerint vele baráti viszonyt ápoló Pintér Sándorral. Legújabban az egy délutánon kisarjadt, két tagú Tarjányi-Lattmann "mozgalommal" (?) való együttműködése is minimum jól jött a Fidesznek -- ami egy understatement, mert minden bizonnyal ő közvetítette a Fidesz tervét a rossz aurájú, sejthetően szintén szolgálatos szerencselovag és az önmagát túlértékelő, megittasult, enyhén narcisztikus ember párosa felé, megengedem, talán ez utóbbi tudta nélkül, aki már egy éve is dummy-nak lehetett kiválasztva. A Fidesznek nagyon nem volt érdeke, hogy Botka -- arrogáns, de a csökönyösségében sikerrel fenyegető -- kísérlete a balos pártok összeterelésére végül meghozza a gyümölcsét. A Fidesznek az az érdeke, hogyha valamilyen összeborulás történik, abban benne legyen a Botka által mereven elutasított Gyurcsány, mert -- és innen Gyurcsány indirekt szolgálata -- az utóbbival mindenkit le lehet még mindig járatni: Gyurcsányt ugyanis -- az egoizmusától vakon -- kiszámíthatóan nem érdekli, hogy sokkal több szavazót tart távol egy baloldali összefogástól, mint az a 8%, akit behoz. (Érdekesen fogja fel a saját erényeit: előbb -- szemben azzal a hazugsággal, amit elmond magáról, hogy a semmiből jött -- szétszakítja az MSZP-t, aztán pedig tudatában a személye démonikus felnagyításának megfojtja a baloldalt is: elijeszti a potenciális szavazók egy részét és távol tartja az összefogástól a fontosabb új pártokat.) Gyurcsány és a fideszes beépített emberek együtt nyírták ki Botkát -- a saját bénaságán túl --, meglehet nem egyeztetve, de a dinamikájuk Fidesz általi pontos ismeretében cselekedve.

Az LMP és a Momentum már elég erős -- és e botrány szándékolt mellékhatásaként valószínűleg még erősebb lesz -- ahhoz, hogy nélkülük ne kerülhessen sor kormányváltásra; ma úgy néz ki, a két nagyobb baloldali párt dominanciája helyett csak kiegyenlítettebbek lesznek a baloldali-liberális erőviszonyok, ami nagyon alkalmas helyzet a Fidesznek, amely továbbra is mindent megtesz majd azért, hogy a kapcsolatai révén kontrollálja az MSZP-t, illetve beépüljön a szebb reményű kis pártokba. A Fidesz ugyancsak joggal számít arra, hogy a baloldali közvélemény nem akarja a Jobbikkal való összefogást, ami pedig -- a maga elképzelhetetlenségében is -- az egyedüli alkalmas forgatókönyve lenne a kormányváltásnak. A közös alap itt a Botka és a Vona által egyformán pedzegetett szociális demagógia lehetett volna, ami -- ha nem is olyan erős, mint a nemzeti szocialista -- alkalmasan képviselve és profin előadva akár fenyegethetné is a Fidesz-többséget. De így most ez sem lesz.

De vigasztalódjanak a naivok és naivák, akik hol műsorvezetőként alibiznek, hol TV/rádió-hallgatóként "drukkolnak", a Fidesznek momentán érdekében áll az MSZP 2-3 százalékos megerősítése, ezért ez meg is fog történni -- mint ahogy érdekében áll az is, hogy az impotens baloldali értelmiség mantrázza a Jobbik elutasítását a sajátos törzsi (=szektás) szenvedélyeire alapozva, és ezzel a saját pártjait végképp leterelje erről az útról. Nem állítom, hogy ez utóbbit nem értem meg (kellően határtalan a politikai empátiám), csak azt, hogy ez az út is a Fideszhez vezet. Momentán tehát úgy állunk, hogy Botka kiütésével a Fidesz mindent visz: mindenki -- a fogott emberek, Gyurcsány, a növekedő kisebb pártok, a baloldali értelmiség -- éppen úgy játszik, ahogy elvárható volt tőlük. Gratula a Fidesznek! És ebben van egy pici őszinteség, mert a posztkommunista utódpártok és -személyek megroggyanásának minden sanyarúság mellett örülni kell. A politika egy ilyen játék: jó és rossz hatásai -- változó összetételben -- egyformán vannak.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr3912929903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.05. 09:15:17

Éppen közös érdeke lett a liberálisoknak és a Fidesznek, ennyi az egész. A liberálisok pedig nem válogatnak eszközeikben: akár Orbánnal is szövetkeznek saját belső eretnekeik ellen.

Botka hatalmas veszélyt jelentett a háttérhatalomra. Sorosés nem engedhették meg, hogy Orbán ellenzékében felnőjjön egy új Orbán, így azonnal léptek.

Ennyi az egész.

screpes 2017.10.05. 10:10:07

Botka?
Minden igaz, amit mellette és ellene mondani lehet, és az is amit ő mond.
Az is helytálló, amit Hafr a részletekről, elemző célzattal ír.
Az igazság és fontosság kritériumai mégsem ezek, hanem annak felismerése, hogy lehetnek e és vannak e MÁS igazságok (történések) is.
Konkréten: Ebben a helyzetben - mint írja is - egy Karácsony Vona összeállás lenne bombasztikusan nyerő, amely lehántja a MSZP sallangjait, és a Jobbik szélsőit, és nem csak a szociális demagógia lehetne a közös alajpa, hanem az áhított nem fideszesalapú-tehát nem virtuális, újragombolandó nemzeti összefogás ábrándja!
Végre egy olyan gyúanyag, ami hangzatos szlogen és mentális tartalék egyben és amúgyis ki kell vonni a fideszretorikából.
Csak remélni lehet, hogy a nemzet legjobbjai gondolkodnak "ilyesmiben", s ha van is ilyen , ezúttal én is titokban tartanám. Nem is írok többet róla, csak kérdezek: elképzelhető, hogy Vona és Karácsony még nem ült le egy kávé mellé? Most kéne leülni a második mellé.
Most, hogy a z ellenállás balul sikerült centrumából kivonult Botka nevén az MSZP, és gyurcsányt tovább marginalizálja, a rossz ütközetekben való részvétel, továbbá a Szél Berni / Monentum kombó is látványosan destruál, ( mondván, hogy Karácsony is közvéleménykutató volt az átkosban, ( amikor pártot indított - Bernivel...)
fölesküsznek az egységhiányra,
A legnagyobb tévedés (vezsély), ha okosak vagyunk, de nem tudjuk elképzelni mások okosságát. Az a stratégia amely nem kényszerül rossz alkukra, szembekerül azzal, hogy mások képesek jókra.
Ha Karácsony és Vona hangot talál, onnantól Szél nebulóként szajkózza hogy LEHET MÁS a politika... Persze, nélküle.

screpes 2017.10.05. 11:17:33

@screpes: úgy értem: rossz nebulóként

2017.10.05. 11:48:18

@screpes:
karácsony gergőnek 1%. vonának pedig 10-12% szavazója van a biztos választók között. egy mszp/dk nélküli
lmp-párbeszéd-együtt-..-momentum éppenséggel beállhatna a jobbik mellé. és megakadályozhatnák a fidesz kétharmadot. a jobbik elvesztené a szavazóinak azon részét (többségét), akik a pártvezetéstől a nemzeti radikalizálódást várják el.

a magyar lakosság döntő többsége jobboldali, vagy szélsőjobboldali leszámítva a szoci kisnyugdíjasokat. és a hazafiatlan neolib/neokon elit akivel összeáll azoknak végük van.

2017.10.05. 11:48:33

ezt használja ki a fidesz.

screpes 2017.10.05. 11:58:19

@444:
van itt egy nagy kérdés, lényegi:
pártokban gondolkodjunk e, (miközben elutasítjuk őket) vagy szavazókban szavazói hajlandóságokban. Mert a kettő nem ugyanaz, és a fdesztől eltekintve, a magyar lakosság erre "gyúr": hogy ne zászlókkal mondjon véleményeket, hiszen nem fér hozzá a nyeléhez.

DrGehaeuse 2017.10.05. 12:48:39

Businnes as usual.

Gördülékenyen működik a tágabb értelemben vett NER.

Nem kizárt egy szoci "Retkes Attila" felbukkanása sem legkésőbb a 19-es önkormi választások után.

DrGehaeuse 2017.10.05. 13:06:41

@screpes:

Nem hiszek egy Karácsony-Vona lehetőségben. A jó irányt most leginkább arrafelé kell kezesni amerre (Botka kiesése után) a fityisztrollok támadnak. És most a Vonán kívül legjobban Szél Berni a célpont.

Inkább egy LMP-Momentum-UK-??? szövetség lehet veszélyes hosszabb távon a fityszre, de még a NER-re is. Hacsak a Momentumot nem a NER nagyurak tolják a háttérbő? Ez esetben Ohne ende NER marad és Magyarország lassú felszámolása folytatódik tovább az orv-báni úton.

A magyar nép tragédiája, hogy olyan ál-elitet tűr meg a nyakán amiről azt hiszi, hogy (politikai-) Nemzetet épít.
Ezt a végzetes tévedést még nem ismerte fel. Akik ezt felismerhetnék, egyrészt a modernitás délibábjának rabjai, másrészt önkéntes száműzetésben építik a nyugat globálkapitalista falanszterét.

Remélem egy ébresztő nagy pofon hamarabb bekövetkezik (EU szétesés + államcsőd vagy VG-válság) mint hogy pl. a kisantant szétszedné magyarország maradékát is. Románia a tiszág, szlovákia a balatonig, szerbia Kecskemétig, Horvátország meg délről a balatonig. Putyin ehhez csak tapsolna és mondaná : Da Harashso!

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.10.05. 13:37:23

@DrGehaeuse: "Hacsak a Momentumot nem a NER nagyurak tolják a háttérbő?" Véleményem szerint igen....

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.05. 14:44:24

@444:

"a jobbik elvesztené a szavazóinak azon részét (többségét), akik a pártvezetéstől a nemzeti radikalizálódást várják el."

Azt már elvesztették; a kocsma népe már nem szavaz rájuk.

abdul hackeem 2017.10.05. 16:09:21

Kedves HaFr, mit a második bekezdésben írsz, önmagában elegendő lenne nb.-i vizsgálatra, bírósági fázissal - valahol másik honban, csak nem itt.
Ha és amennyiben pedig a polgárok kicsikét is féltenék hazájukat, min. kirángatnák az említett bűnözőket a szép nagy házból.
De én sem, és senki más sem tesz - ma még - ilyet.

screpes 2017.10.05. 19:10:29

@Fuxos (ex bömis): @DrGehaeuse:

Gehause, amit valószínűnek tartunk, eltér attól, amit szeretnék. Ám egy publicista azzal kacér, amit szeretne...
Bíznia kell abban, hogy befolyásolni is tud majd. Tudom, hogy a Vona-Karácsony kombó nem éppen a papírforma, de nem látom be, hogy lehetetlen lenne.. (erről írtam).

Bernadettel vigyázz, itt már napok alatt is lehetséges egy-egy fontos változás, de hogy két nap alatt őellene fordult volna a fidesz?
Mert te máris látod, én nem látom, pedig bár igaz lenne, mert fideszrészről nagy hülyeség lenne...
(amúgy: nehogymá' a fidesz pozícionálhassa (ellenségképeivel) a mi csoportosulásaink orientácóját )
Nem lehet, nem lesz fő ellenségük SzélBerni, mert nem tud eleget ártani nekik, viszont használ nekik, amennyiben ő (az LMP) marad az az erő, amely a " kellő" 5-15 százalékot elvonja majd a kvázibaltól.Kvűzi azért, mert olyan bal, ami már nem is az .. Hanem akárki, aki valóban képes lesz összefogni.. (A DK-MSZP ugyanígy állhatott a képben, - most nem áll sehogy: leírta magát, mint egy kormányváltó egység centruma. ( A jelöltek mind azt hiszik, hogy csak ők lehetnek... Karácsony Gergő az egyetlen, aki szolgálni akarja a helyzetet, nem uralni..)
Nekünk el kell tudni választani azt, aki hitelesen ágál, attól, aki nyerő csapatot is képes buherálni... a szükséges léptékű egységet 2018-ban.
Ez a cél, és nem más.
Szél pedig ehhez képest nagyon rosszfelé fúj: árt egyértelműen a célnak.
Mindegy, hogy igazán gondolja e, hanem az lényeges , hogy mi fog miatta történni.
Ugyanígy az is mindegy, hogy kit táplál a fidesz: mindegy, hogy a Momentum NER nagyurak biztatásával, vagy anélkül fekszik hozzá az LMP-s filozófiához.
Egyéblránt, nem is kell hogy a Momentum támogatásához Habony szobájában szülessen abólogatás: látni lehet, hogy mi az, ami "nekünk" árt, és azt egyénileg is megteheti bárki. Mndegy a hovatartozás, indíték, a hatás ugyanaz.
A momentum most ugyanott, ugyanúgy látszik, mint SZÉL, így pozícionálja őket HÉTFŐ ÓTA az élet, Nincs (még) épkézláb össszefogás, de ezek máris szembefordultak annak esélyeivel. ANNAK ELLENÉRE, hogy Botka kilépett belőle, és Gyurcsány is épp tovább marginalizálódik.
A Fidesz az ellenség , de attól még ezek a téveszmések is lehetnek azok.
Már javában azok.

FreeTibet 2017.10.05. 22:12:26

robokacsa.tumblr.com/post/166016986158/kocsmaposzt-lesz-mik%C3%B6zben-persze-nem-j%C3%A1rok-ilyen

Sajnos én nem tudok ilyen szépen írni, de fontos poszt ez és nagyjából így látom / hasonló következtetésre jutottam én is. :(

profiügyfélszolgálat 2017.10.05. 22:23:23

Ja. A Pkp meg akkor menne egy százalék fölé, ha egyszer a Fidesz érdekében állna. De az ingerküszöböt sem éritek el. Mondjuk legalább Sorosét igen. Ennek és a magyar szociális rendszernek köszönhetitek, hogy egyelőre nem haltok éhen.

Zsoltbacsi 2017.10.05. 23:21:54

@screpes: "van itt egy nagy kérdés, lényegi:
pártokban gondolkodjunk e, (miközben elutasítjuk őket) vagy szavazókban szavazói hajlandóságokban"

Gondolkozni lehet bármiben, az ingyen van :)
Mindenesetre a szavazólapon pártok lesznek

Khonsu 2017.10.06. 00:38:27

@DrGehaeuse:

"mint hogy pl. a kisantant szétszedné magyarország maradékát is."

Ne aggódj, így, ebben a formában ilyen nem lesz. A legnagyobb veszély, hogy eljöhet az idő, amikor a "Nyugatnak" több érdeke fűződik a rezsim fenntartásához, mint megbuktatásához (valószínűleg erre készülnek, kivárásra játszanak). Ugyanis mindenképp a nyugati érdekszféra részei maradunk, csak az (volt) a kérdés, hogy magországként vagy szolgaként. Utóbbit választottuk, a rezsim pedig megkapja hozzá az ostort.
Ez a nemzet lassú kivérzését és megsemmisülését eredményezheti, ha nem képezünk erős diaszpórát ott, ahova a rezsim hatalma nem ér el, vagyis az ország határain kívül. A "Nyugat" ugyanis nem jószolgálati intézmény (ahogy az oroszok sem), nem fognak akaratunk ellenére megmenteni választott sorsunktól, ellenben fel fogják ezt és így minket használni saját céljaik érdekében.

Nekik ennyi, nekünk annyi...

Khonsu 2017.10.06. 00:51:28

@444:

"a magyar lakosság döntő többsége jobboldali"

Téves.

A magyar lakosság döntő többsége ugyanolyan (politikailag meghatározhatatlan) népnemzetiszocialista, mint te vagy. Vagyis valahol a törzsiség, a kádárizmus és a feudalizmus között lebeg. Aztán arra szavaz, akiről épp azt hiszi, hogy ehhez valamilyen szempontból legközelebb áll. Ha a szocikról hiszi, akkor rájuk, ha a fityiszről, akkor rájuk.

Khonsu 2017.10.06. 00:56:39

@profiügyfélszolgálat:

Egyetlen pártról tudható biztosan, hogy komolyan benne volt Soros keze a létrejöttében, az pedig a Fidesz.

Khonsu 2017.10.06. 01:04:36

@profiügyfélszolgálat:

Mókás dolog a konteó gyártás, bárkiről bármit el lehet hitetni, mert a "tudjukkik" nagyon cselesek ám... :)

Te például lehet, hogy egy gyíkember vagy, aki épp a világuralmat készíti elő az eltereléssel... :)

morph on deer 2017.10.06. 01:56:57

Ezek szerint Botka teljesen tökéletesen csinált mindent, de a gonosz Gyurcsány a Molnárral - indirekt módon - szövetkezve “megbuktatta” jövőnk egyetlen reménységét: Botkát!

Jól értem?

Tehát az, hogy Botka először is egészen bárdolatlan módon rátámad egy vele azonos oldalon álló párt vezetőjére, majd modortalanul visszautasít mindenféle tárgyalási ajánlatot, amíg a követelései nem teljesülnek, majd igérete ellenére egyetlen párthoz nem megy el tárgyalni, de legalább koadja a parancsot, hogy be lehet állni mögéje a sorba és majd ő megmondja, hogy kiket “visz be” a parlamentbe - ez mind a tökéletes miniszterelnökjelölt megfelelően végiggondolt és kivitelezett lépése volt?

Lófax mama!
Követelésekkelés parancsolgatással nem lehet szövetségeseket szerezni. Ez ilyen egyszerű!
Aki ilyen szinten el van szállva magától ezt nyilván nem fogja megérteni, pedig ez a helyzet.

Tehát a Botkának sikerült saját magát megbuktatnia, mégpedig pontosan úgy, ahogy már hetekkel korábban megigértem: mindenért a Gyurcsány lesz a hibás - és tényleg!
Az hogy Botka pökhendi és arrogáns- az is Gyurcsán miatt van - nyilván rendben is lett volna a támogatóinak, csak éppen olyan szinten ellenszenvessé tette ez a modor, hogy elfogyott körülötte a levegő...

Komolyan mondom, fogadásokat mertem volna kötni, a történet vége már hónapokkal ezelőtt elég tisztán látszott.
Mint ahogy az is, hogy Botka hibátlan, bezzeg a gonosz Gyurcsány!

Mit mondjak, az MSZP csak magának köszönheti, és megérdemelte az eredményt. Erre az esetre szokták felhozni a népies megfogalmazást példának, mely szerint két szék közt még esni is van esély...

morph on deer 2017.10.06. 02:17:53

Arra van valamilyen magyarázat, hogy a Gyurcsánynak hogyan sikerült pillanatok alatt ledolgozni az MSZP népszerüségét ilyen vitézül, röpke pár hónap alatt?

Mert gondolom arról sem Botka elhibázott stratégiája és önfejűsége tehet, hogy az MSZP ide jutott, hanem Gyurcsány! Mert ugye minden más tökéletes volt...

Hát további sok szerencsét kívánok, és kitartást az önáltatáshoz! Már csak alig pár hónap az egész...

BiG74 Bodri 2017.10.06. 02:54:10

Szegény botka, szegény "baloldal"! Mentek a levesbe! Szörnyű!
Mondjuk szerintem egy botcsinálta politikus, és egy undormány párt (mszp) került a szemétre. Még jó, hogy a választani akaró állampolgárokat nem lehet kiönteni a fürdővízzel.

bigdata 2017.10.06. 05:22:26

A fideszt semmilyen összefogás nem győzi le. Az egyetlen esély az önkéntes első forduló, ahol eldől, hogy ki lesz a fideszes jelölt kihívója (persze néhány komolytalan kamu jelölt mellett). Jelen állás szerint a demokrácia kellékeit felhasználó versengő együttműködésen kívül minden más vagy kivitelezhetetlen vagy hiteltelen.

Frick László Intézet 2017.10.06. 05:50:03

Az orbánváltásnak van egy menete -először hagy írjam ide ezt, mert szükséges a helyzet józan belátásához.

Mint köztudomású, az USÁ-ban forgalmazott pucolt-pörkölt amerikaimogyorós zacskókon van egy jellegzetesen USA Law-style kötelezőszöveg, miszerint:
1. Először nyisd ki a zacskót!
2.Vedd ki a mogyorót!
3. Majd ezután edd meg a mogyorót!

Az orbánváltás menete:

1.Fegyelmezett népfrontban sorakozz fel az egyetlen valódi, hús-vér emberekből álló stabil szavazóbázissal rendelkező MSZP mögött.
2. Váltsatok orbánt.
23. Majd ezután osztozkodjatok a hatalmon!

Ezzel szemben az "ellenzéki pártok" rögtön a 3. ponttal kezdték.

Annyira undorító volt a marakodás az ellenzékben, hogy az orbángyűlöletbe megveszekedett szőrsapós néniknek is már még a gálája is kifordult tőle.

Kérdésem: A FIDESZ eröltette, mondjuk egy "fideszügynök" a politikai elitváltás szükségessségét orbánváltás előtt??

Továbbá: Molnár Zsolt basztatta az MSZP-t és pl vett elő olyan info-kat, mint : Az MSZP mennyi sápot szedett a beruházásokból?

Minden idők legnyomorultabb kompenzációs önhazugsága és önámítása ez a konteó a Botka-buktató FIDESZ-ügynökről.
Ha ez igaz lenne, akkor meg is van a FIDESZ ügynök neve:
Gyurcsány Nemisszámítmá' Ferenc az!

Senkinek nem tűnik föl, hogy már megint a nemisszámító, nincsenismá' Ferike volt az egyik fő szarkavaró?

Nem volt tanulságos 2014? -hogy lehetelen az MSZP bázisáról húsvér szavazókat leszakítani, mert az MSZP-s szavazóbázis vagy az MZP-re szavaz, vagy, ha nagyon szenilis már és az orbángyűlölet az eszét vette, akkor az MSZP-t szétkúró Ferikéjére, ha, szavaz.

A Momentum "sikere" a pornográfia körébe tartozik: Az olimpiakúró mozgalom vágykiélést szolgátlt, basszuk a Rojatt Vidéki Cigány Seggét Széjjel! Sok öregnéni meg bácsi élvezi a pornót, a bácsik az arcraveretőseket, a nénik a pankrációt meg a szóló gay fiumaszturbációkat. Azért, mert Pumped Gabó édes az öregnéniknek, unokavejnek viszont nem kéne.

Itt tévedtek a magyar véleményformálók,amikor megcsinálták a Momentumot: Az olimpiabaszás vágykiélés, de ahhoz nem elég, hogy országvezetésre alkalmasnak is tekintsék.

Pontosan úgy van, ahogy Botkának szembesülnie kellett vele:

Nem is akarnak orbántváltani az ellenzékiek.
Több oka van,pl az, hogy ebben a nemzetközi helyzetben esze ágába sem áll valódi politikusnak országot vezetni, kényelmesebb a megélhetési-politikusi ellenzéki lét.

A másik ok: A Joint Vision 2020-ban foglaltak szerint a minélrosszabb az annáljobb. Ez pedig nem egy Csak Macron & Merkel alapú Európa, hanem olyan Ojrópa, amiben pollkomm rizsákon, mint pl a kvótázás, feszülnek egymásnak "ellentétes erők".

Nem véletlen az, hogy az indexiánusok meg az Amerika Hangja Botka lelépő beszédéből egészben az első mondatot, a közepéből meg egy félmondatot, azt is átinterpretálva idéz.

A Momentum és a többi foskavaró nem orbántváltani akarnak, csupán a 2018-as választást fostos recskás [-> szar+vas tmbler műfaja] übüiád bojózatba fullasztani.

Nevetséges, hogy Botka teljes beszédét vágatlanul csak kormányoldali forrásból lehet tanulmányozni.

ob.szerver 2017.10.06. 05:54:03

"Gyurcsányt ugyanis -- az egoizmusától vakon -- kiszámíthatóan nem érdekli, hogy sokkal több szavazót tart távol egy baloldali összefogástól, mint az a 8%, akit behoz."

Nem tudtok lejönni erről a marhaságról. Ezt semmiféle kutatás, adat, tapasztalat nem támasztja alá. Honnan teremne elő az a több mint 8%? A 40% mindenbe beleszaró, fogalmatlan, soha nem szavazóból? Esetleg a fidesz és a jobbik hívei rohannának át a bal-libre szavazni? Vagy mégis honnan? Aki az ellenzéket akarja támogatni de nem szívleli Gy-t, az talál magának elég pártot. Vagy egy ellenzéki azért nem fog szavazni a SAJÁT pártlistájára, mert a dk-ét Gy. vezeti, és inkább hagyja, hogy a fidesz nyerjen? Vagy azért nem fog szavazni a választókerületi koordinált ellenzéki jelöltre, mert az illetőt a dk is támogatja és inkább hagyja, hogy a fideszes nyerjen? Miért nem zavarta a választókat Gy. és a dk támogatása a számos megnyert pótválasztáson 2014 óta? Attól, hogy egy baromságot ezredszerre is elismételnek, attól az még baromság marad. Be kéne már fejezni ennek az ostoba, fidesz agitprop által kreált mítosznak a 10 éve tartó folyamatos és ösztönös mantrázását, és rádöbbenni végre, hogy az ellenzék egyik fő problémája nem Gyurcsány, hanem a megosztottságot szolgáló, terméketlen és megalapozatlan gyurcsányozás. Finkelstein mosolyog a sírjában.

Frick László Intézet 2017.10.06. 06:12:23

@bigdata: Alátámasztás nélkül csak úgy kijelentgetsz. Nemhogy tudatlan naivitás azt hinni, hogy ez a szituáció a semmiből fel tud hozni kormányerőnek nullakiterjedés, csak dumaszinten létező programpártokat, de egyenesen önellenható ostobaság is. Indoklásom olvasható a hosszúkommentemben.

@BiG74 Bodri: A politikában az érzelmek vesztésbe visznek. Ha undormány az MSZP, ha nem, akik orbánt váltanának, első lépésként nem tehetik meg azt, hogy egy másfélmilliós stabil szavazóbázis ne vegyenek figyelembe. És 2014. bebizonyíttta: Az MSZP bázisa vagy az MSZP-re szavaz vagy senkire. Lehetetlen szavazókat aggykirálykatonázni. Botka tökéletesen alkalmas figura volt -jó politikus, Szeged a bizonyíték rá. Semmi nem indokolta, hogy politikusok, akik a nyelésben... még a szarevésben is, azbesztgyomrúak, egy picit még addig ne nyeljenek, amíg orbánt nem váltanak.

@FreeTibet: Vagyis sikerült a te fejed is ugyanazzal a kétszercsépelt üres törekkel megtömni. "Saját gondolataid" -ne röhögtess, józan itélőképességednél nem vagy a gyűlölködés miatt... oszt a nevedben Tibet van, muchchachos !

@morph on deer: Ferenc fennállása óta tudatosan kúrja és szopatja az MSZP-t. Aki meg akarja érteni Magyarország történelmét 1985-és 2018. között, annak mindössze Gyurcsány Ferencet kell megismernie. Még annyit tennék hozzá, hogybár lényegében Gyurcsány egyedül intézte el ezt a választást is, ugye neki, mint Orbán -baszó nimbuszúnak, Orbán léte létszükséglete is, amíg Orbán van, Gyurcsányról ép ésszel gondolkodni az orbángyűlöletbe megveszekedettek képtelenek :D....
tehát Ferike megint kúőrt egy nagyot, de megint nem vette észre senki: Gyurcsány az egyetlen élő politikai zseni Magyarországon :XD

@Fuxos (ex bömis): A momentumosok 8-10-12 éves kisgyerekkorukban arra lovacskáztak ki a Felnőtt Szakállas Pulóveres bácsik közé a kertipratira, hogyaszongyaja: "Bassza Takony Vidéki Cigánya!" "Rojatt kis vidéki geci mitugrász!" Most , felnőtt HÖK-ös törökmárk alakú korukbaan is az öreg professzor bácsik meg rektorok mondják meg nekik a tuttit. Egyyébként meg az amerikai adófizetők és adómegkerülők pénzeiből pénzelik őket. Mutassál már légy szivess csak egy képzelt szálat is a FIDESZ és a Momentum között :D

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Soros" ??? , baszod :XD Soros egyetlen terve, hogy a Joint Vision 2020-at róla nevezzék el. Orbánéknak meg Netanjahuéknak és egész Izraelnek ez sikerült is. Liberálisok? Hol? Mára a látható politikaifelszín alatt sem maradt már liberális. Már 20 évvel ezelőtt is posztmaóisták hőbörögték a "Mi, liberálisok!"-at

:D @screpes: FIDESZ-retorika? Ennél kontárabb és pocsékabb politikai kommunikációja még nem volt pártnak a magyar politikatörténetben. A FIDESZ legjobb agitátorát a Jók és Igazak pizzásfiúnak nem vennék be. A FIDESZ úgy "védekezik", mintha Bornemissza Gergely az Eger várát ostromló törököt ostromlétrákkal, ágyúkkal, zsák puskaporokkal meg golyóbisokkal dobálta volna :D A FIDESZ bolyan elavult médiumokat vásárol össze, amikkel piacot bővíteni nem lehet. ki néz már televíziót? Ki olvas papírújságot. A mai idiotokrata netokrata aktívnemzedék számára tldr minden, ami 120 karakternél hosszabb.
Bizonyíték: Botka mondott a beszédében, amit mondott és tessék: egy indexes bérblog szerzője a legképtelenebbül hazudja el egy fél mondatát a búcsúbeszélynek, ti meg beveszitek szépen, beeeee beeee :D

A FIDESZ-nek olyan kommunikátorai vannak, mintha a régi Matula Magazin alkotóművészei két Kocsis atya összeförmedése közt unalmukban találták volna ki őket... A 888 maga a megtestesült kontárság...

NincstelenWalter 2017.10.06. 06:13:54

Impotens baloldali ertelmiseg... Sosem tudam megfogalmazni, hogy kik ezek es miben kepviselik a klasszikus baloldali ertekeket? Amit tapasztalok, hogy altalaban mindent tagadnak es tamadnak, ami hagyomany, ami nemzeti es mindent tamogatnak, ami devians, ami rombol. Soha nem lattam, hogy amit "baloldalnak" neveznek miert lenne jo a magyaroknak?

Poroszka ló 2017.10.06. 06:42:11

Kit érdekel mi történik az MSZP-ben? Őszintén. Egy totálisan súlytalan, széthúzó, ésszerűségnek folyamatosan ellentmondó irányba tartó társaság, akik prédikációt tartanak a becsületességről, de saját soraikkal nincsenek tisztában, nem beszélve a múltjukról. Abszolút nem értem azoknak az embereknek a lelki világát, akik bármiben is képesek támogatni őt.
Botkáról pedig csak annyit, hogy ha lenne gyerekem, az ő arca lenne a tökéletes példa arra, hogy kik a rossz bácsik, akik nyalókával édesgetik magukhoz, majd elrabolják a kislányokat. Ennek az embernek az arcára kiül minden gyűlölet a világ felé és minden egyes nyilatkozata alá is támasztotta. Szintén egy jó példája, hogy az MSZP mennyire hozzáértően tud első embert választani...

Frick László Intézet 2017.10.06. 06:44:59

Erre a szánalmas & nyomorult kompenzációs önhazugságra, miszerint a FIDESZ hekkelte meg Botkát, esetleg az lehetne magyarázat, hogy ha már így esett, romboljanak valamit a FIDESZ karakterén. Botkától talán még szép is, hogy egy félmondatban utalt a FIDESZ bűnösségére is. [Mondjuk arra is kíváncsi lennék, ha a FIDESZ-nek lehetett volna eszköze, tehetsége egyáltalán.. meghekkelni Botkát, miért is ne hekkelhete volna meg? ]

Az a baj, hogy mindkét "oldal" már nagyon régen és teljesen kimerítette a karakterrombolás lehetőségeit. 1 azaz egy hlyét magamellé már ezzel nem állíít ma senki, hogy a másik híg fosttá recskázott karakterjére még veret valami folyékonyat.

Orbán karakterrombolásáról imígyen írt jogelődöm:
dudenbuch.blog.hu/2015/02/23/golem
-azaz Orbán karakterét már minden reá veretett fost és recska csak síkosítja, páncélozza, vértezi, gólemezi. Mára már Orbán vaalódi karakteréből látható nem is maradt. A karakterrombolással keletkezett Orbán-alak alkalmas a gyűlölet fönntartására -de mint mutattam már, a gyűlölet érzelem és az érzelmek a politikában vesztésbe visznek.

Talán egyetlen politikus van, aki nem gyűlöli Orbánt, hanem pompásan szórakozik rajta is, meg a gyűlöletében megveszekedetteken is, ez az ember: Gyurcsány Nemiszámítmá' Ferenc :D

Bevallom, mint politikabuzi, én is kitűnően szórakozom a magyarokon, szerintem Ojrópa egyik legnevetségesebb népsége .

Frick László Intézet 2017.10.06. 06:49:30

@Poroszka ló: Sok rosszat lehet mondani az MSZP konglomerátumáról: Eleve egymást útáló frakciók pragmatikus szövetségének indult azzal a tervvel, hogy a beképzelt és nagyképű, elbizakodott EKA-pártokat egymással felszámoltatják, ahogy ugye meg is történt, amikor az egyik liberális párt mág a rendszerváltás elárulására is hajlandó volt, mert idegesítette őket a másik liberális pártban a -idézem szó szerint:- mitugrász vidéki takony

majd, amikor a sok kontár balfasz ellenzéki felszámolja egymást, végre válhatnak széjjel a Szegfű Szirmai Szerint és kiadnak egy teljes parlamenti palettát vagy patkót.

Nem az MSZP-n múlott, hogy nem sikerült.
Viszont egy tény: Ennek az olyan-amilyen MSZP-nek van egy másfélmilliós szavazóbázisa. És 2014-ben kiderült: ezek az emberek vagy az MSZP-re szavaznak vagy senkire.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.10.06. 06:52:58

Szóval ez is az Orbán hibája.

Tudtam :)

Morpheus. 2017.10.06. 06:55:27

... pedig a Fidesz egyszer majd jobbról lesz leváltható.

contractor 2017.10.06. 06:57:06

Magyarországon már csak egy Szmolenszk segíthet. Semmi másnak nincs realitása.

bigdata 2017.10.06. 07:01:11

@Frick László Intézet: alátámasztás nélkül? Höhö, az alátámasztás a NER működési modellje: a jobbik-ballib összefogás kizárt, ha meg mégis megtörténik, a szavazók lépnek le. A ballib összefogás is kizárt, mivel Gyurcsánynak csak a saját vezetésével elfogadható, a közép pártoknak meg joggal büdös az mszp is és Gyurcsány is. És ha mégis összefognak, garantált a szavazatvesztés. Bizonyításnak ld. 2010 és 2014. Azt meg egy szóval sem mondtam, hogy a jelenlegi ellenzék parlamenti többsége kormányváltást is jelent egyben, hisz egyetlen politikai csoportosulásnak sem lenne meg önállóan a többsége. Inkább ne oktass másokat naivitásról meg alátámasztásról.

akut schizo effektív pszichózis 2017.10.06. 07:22:46

"Hogyan nyírta ki a baloldalt a Botka vs. Fidesz ügy"

a baloldal már eleve halott volt, nem kellett ez hozzá.

HaD 2017.10.06. 07:35:24

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ez egy másik bloghoz füzött kommnet egy az egybe való idemásolása!!!!!! Ezért tényleg fizetnek valakik??????

contractor 2017.10.06. 07:36:17

A NER már teljesen kiépült és mint minden rendszer Mo.-on csak háborúval/polgárháborúval, államcsőddel, területvesztéssel érhet majd véget (vagy mindhárom egyszerre). Így volt ez a Horthy, Rákosi, Kádár rendszerrel is. De a Habsburg is egy rendszer volt. Így lesz ez az Orbán rendszerrel is. A magyar társadalom képtelen az önkorrekcióra ezért mindig a nulláról kezdi újra.

HaD 2017.10.06. 07:42:06

@ob.szerver: Egyrészt a baloldalinak nevezett politizálást ép az ilyan gyurcsány félék járatták le(semmi de semmi baloldaliság nem jellemezte ba politikájukat...akarom mondani szándékaikat),másrészt pontosan gyurcsány személye az ami bármiféle baloldaliság összefogását megakasztja...elö kell lépnie csak az adott idöpontban és amihez hozzátapasztják annak annyi...ezt jelentette 2006-ban a kitervelt provokáció(öszödi beszéd,melyröl egyszerüen hallgatnak hogy hogyan is derült ki)

screpes 2017.10.06. 07:47:14

@Zsoltbacsi:
Nem!
A szavazólapon nem pártok vannak, hanem az, hogy akarod e, hogy a hazád ugyanígy folytassa....
Csak neked jelent ez egyetlen pártot, nyilván a fideszt..
Valami okból... de ettől nem lettél hazafi, sem felelősségteljes polgár, sem szimpatikus ember...
Hanem haszonélvező. Az is valami, csak ócska.

HaD 2017.10.06. 07:54:54

A cikkhez annyit hogy itt semmi sem véletlen tehát egészen biztosan egyeztetnek mined egyes lépést..ezek profik.
A várományos momentum támogatóit akik magyar jó menök állítólag az nem zavarja hogy bármikor hoznak itt egy törvényt amely a bizniszüket hazavágja??? Vajon miért nem aggódnak????
A fidesz detto poszkumminista párt,pontosabban egy elöre kitervelt rendszer szerint lett felépítve és üzemeltetve a régi elvtársak szándékait megvalósítva...ugyan ez a dolga gyurcsánynak is.
Azt meg hogy a botka nevü ember most szembesült hogy milyen galád maffiózók az elvtársai nem kellene benyalni,de arra tök jó volt hogy egy megfelelö pillanatban destabilitást indítson el...ugyanakkor mikor a jobbik nevü képzödményt elkezdik meghurcolni...a következö lépések egyike lesz a tömeg oszlatás és a rend "megvédése":)

gregor man 2017.10.06. 10:14:13

@morph on deer: A sokféle, egymással teljesen ellentétes kimenetelű elemzés alátámasztja azt a feltevést, hogy ezek harci elemzések. A valósághoz nem sok közük van.

Minden elemzés például kihagyja azt a megfigyelést, hogy az időköziken simán átszavaztak balról jobbra, vagy jobbról balra. Ehhez vegyük még hozzá azt, hogy a a Jobbik ott erős ahol a bal gyenge és fordítva. Azaza még tárgyalniuk sem kell valamiféle koordinált indulásról, mert a választók elvégzik helyettük ezt a feladatot.

Szerintem Botka távozásával igenis bajban van a Fidesz. Nem lejátszott a meccs.

fillérbaszó vadász 2017.10.06. 10:51:51

@444: "karácsony gergőnek 1%. vonának pedig 10-12% szavazója van a biztos választók között. "

Vonának van az 20% is. Minimum. Ne keverd, a "biztos pártválasztó" és "teljes népességben mért" közvélemény-kutatásokat.
Persze, így lehet manipulálni, mígy az egyik párt esetében az egyiket, a másikban a másik adat veszed figyelmebe és azokat hasonlítod össze. De azt meg úgy hívják: hazugság

fillérbaszó vadász 2017.10.06. 10:57:15

@screpes: "Karácsony Gergő az egyetlen, aki szolgálni akarja a helyzetet, nem uralni..)"

:)
Aztán mivel? A 0%-os nanopáttocskájával? :)

2017.10.06. 11:04:07

@fillérbaszó vadász:
igazad van, a teljes népességen belül.

screpes 2017.10.06. 11:22:49

@fillérbaszó vadász:
A potenciális szavazóival
Ő az, aki mögé a DK és az MSZP bázisa IS odaállhat..
És a többi sem utálja még...

morph on deer 2017.10.06. 12:04:09

@gregor man:
“Szerintem Botka távozásával igenis bajban van a Fidesz. Nem lejátszott a meccs.”

Egyetértek.
Ugyanis Botka egész tevékenysége alatt nem a fideszt és/vagy orbánt támadta, hanem a ‘saját oldalt’.
Ott is elsősorban Gyurcsányt, mert őt tekintette lehetséges konkurrenciának, aki alkalmasint képes lehet megskadályozni az ‘uralkodását’.

Bortkánál ebben a körben - igen nagy valószínűséggel - elsősorban az MSZP gatyába rázása és az ún. ‘baloldal’ egyetlen domináns párttá változtatása vezérelte, a kissebb pártok bedarálásával.
Ehhez azonban rossz módszert választott, mivel a ‘parancsai’ sorra gyértelmű ellenállást váltottak ki, szinte mindenkiből.
Ha Botka valóban politikus lenne, akkor nyilván nem cseréli fel a botot a répával - azaz előbb egyezkedett volna és tett volna ajánlatot, és csak a valódi ellenféllel szemben keménykedik, de ez nem így történt. Csak éppen Gyurcsány túl nagy falatnak bizonyult.

Botka nélkül egyedül az MSZP van bajban, hiszen ők faroltak ki az együttműködésből Botka je
lentkezésekor, és most ott állnak letolt nadrággal, mivel mindenüket felrakták a “szokásos” MSZP-s megoldásra, amit Botka jelentett volna.

Botka nem a ‘demokratikus ellenzék’ egyetlen esélye volt, hanem az MSZP-é.
Csak mivel nem ‘szállította’ amit igért, meg túl nagy hatalmat kezdett követelni, az elvtársak ugyanúgy elintézték, mint annak idején Gyurcsányt, például.
Ebben semmi új nem lehet annak, aki figyeli már egy ideje a történéseket.

De van, aki sosem tanul.

morph on deer 2017.10.06. 12:38:22

@Frick László Intézet:
“hogybár lényegében Gyurcsány egyedül intézte el ezt a választást is”

- Mondja ezt a töketlen MSZP-s vonal, akiknek úgy kell egy bűnbak, mint gy falat kenyér.
Naná, mert különben még a maradék reménykedők is rájönnének, hogy bizony a kedves elvtársak nem tettek semmit az elmúlt években, és már megint csak túlélni próbálnak!

Tehát nem az a baj, hogy egy dölyfös és arrogáns jelöltet találtak a következő ‘Dugovics Titusz’ szerepére, hanem az, hogy nem sikerült magával rántania sem a többieket, sem az ellenfelét! Bár az utóbbit meg sem próbálta...

Azért az mekkora szegénységi bizonyítvány az MSZP-re nézve, hogy még mindig “a Gyurcsány” mozgatja őket, holott már vagy tíz éve kiszállt?
Most Botkára hárult a ‘nemes’ feladat, hogy szétrugja a DK-t és beolvassza a maradékot az MSZP-be, de nem sikerült, mint látjuk.
És ki is ezért a hibás?
Hát a Gyurcsány, mert nem hagyta magát/magukat, a szégyentelenje..!
És a jelek szerint az átlag kétbites szavazónak ez elég is. Az, hogy a pártja egyébként életképtelen, már eszébe sem jut, hiszen “a Gyurcsány” tehet mindenről.

Gratulálhatok?

konrada 2017.10.06. 12:53:09

" képes megbuktatni a 95%-kal min.eln.jelöltnek megbízott Botkát,"

Túl sokat képzelsz Molnár Zsoltról.

Az MSZP olyan pár (s ez még jogelődjeitől megmaradt hagyomány), hogy bármikor képes megbuktatni pillanatok alatt azokat, akiket nagyon kicsi idővel túlnyomó többségben kiáltottak ki - lásd a közelmúlti történelméből Medgyessy, Gyurcsány - ugyanis igazi csinovnyik párt volt és maradt.
Ha nyilt szavazás van, mind együtt éltetik az új Ceasar-t,
...de hátuk mögött ott a kés, és alig várják a következő idust...

konrada 2017.10.06. 12:57:01

@HaD:
...a tömegoszlatáshoz tömeg is kell....

fillérbaszó vadász 2017.10.06. 14:08:30

@screpes: Aztán miért lenne érdeke az MSZPnek és a DKnak bevinni a hátán ezeket 0 és 1 %-os minipártokat?

screpes 2017.10.06. 14:47:36

@fillérbaszó vadász:
Nem visznek a hátukon senkit, a kormányváltáshoz kell egy integráló személyiség, aki most már/még papíron sincs az MSZP részéről, alkalmasféle nem is lesz már, Gyurcsányról pedig ne is beszéljünk.

fillérbaszó vadász 2017.10.06. 14:58:29

@screpes: Persze. Egyedül a Karácsony nevezetű az alkalmas, "mérhetetlen" pártocskájával.
Álmodj királylány!!!!

BiG74 Bodri 2017.10.06. 15:05:54

@Frick László Intézet:
Nem érzelem, csak tény. A maszop gyakorlatilag egy belső harcoktól, klikkektől háborgó emésztőgödör. A választóik pedig korántsem homogének, jelenleg jobb híján, vagy pont az említett érzelmi töltet mellett választják az mszp-t. A maszopos vezérkar pedig ezen emberek hátán acsarkodik a hatalomért. Botka lehet nem rossz politikus, de a jelenlegi helyzetet képtelen volt átlátni, kezelni, sőt időt lopott a fityisznek.
Jelenlegi formájában az mszp a legnagyobb záloga a fityisz hatalomban tartásának! Lehetne az ellenfele is, de láthatóan nem az.

fillérbaszó vadász 2017.10.06. 15:22:44

@BiG74 Bodri: Tanulságos volt ez a hét. A 9%-ra mért MSZP miniszterelnökjelöltje lelép. MEg lemond Újhülye is. Aznap a fidesz csatlósai kárörvendésbe kezdenek. Másnap már az ellenzék minden tagja (DK, lmp, apró szar pártocskák, Jobbik) hiénaként réveti magát az mszp szvazótáborára, és közben a fidesz is rájön, hogy egy 9%-os mszp könnyen lekisgazdásodhat (2002-es választás előtt fél évvel Torgyán-féle kisgazdapártot is 8-9%-ra mérték, aztán gyorsan lett a választáson 0,3%) és ha eltünnének, az rohadtul nem jó a fidesznek, mert még ha gyurcsány is kiesne, akkor egy podemos vagy siriza típusú párt még veszélyt is jelenthet nekik, mígy egy szar mszp vagy DK meg soha az életben nem kerül a hatlom közelében sem, ráadásul vissazfogják a többi balos formációt.
Fideszék mit csinlnak, infúzióra kötik a haldokló mszp-t. Az ős-ellenségüket. A csicska közvéleménykutatójuk (Nézőpont) gyorsan felhozza az MSZP-t 18%-ra, fideszes pártkatonáknak meg hirtelen megjön a vitakedve, persze csak az mszp-s pártkatonákkal. Ezt is megértük: a baloldal a jobbikkal együtt kárörvendve várja a maszop minél előbbi kimúlását, a fidesz meg életben próbálja tartani.

Frick László Intézet 2017.10.07. 05:19:39

@Morpheus.: A "jobboldal" meg "baloldal" csak afféle újságírói segédfogaalom, a "sok hülye" akinek nézik a véleményformáló agitátorok a maradék olvaasóikat, szerintük annyira buta, hogy muszáj ezt a Magyarországon nonszensz felosztást alkalmazniuk.

Pl Németországban van bal, meg jobb, ott nem provokatőrök ökörködnek pártucatos mob jelleggel, hanem rendesen a 6500 ANTIFA felvonul a 4500 fős neonácikkal szemben és verik őket.

Az antifák autót szokta annyit felgyújtani egy demonstráción , ahány liberális összesen bújkál és rejtőzködik Magyarországon. Baloldali se sokkal több van. Az MSZP-nek egykor volt egy baloldali frakciója, a Krausz Tamás-é a többi MSZP-s frakció valamiféle, inkább jobboldali szeocdem. Kispolgári szocialisták, akik szintén a középvonaltól inkább jobbra sorolhatóak.

Nyugat-Európában a nácik majd akkor kezdenek feljönni meg ágálni, amikor a Merkel-féle politika már visszafordíthatatlan károkat okoz és a nácik meg agresszív szarkavaró kisebbség lesznek,akik akkor már tökfölöslegesen gerjesztik a balhét és ugrálnak. Nemhogy EU-n belül lesznek kerítések, de városokon és tartományokon belül is.

Frick László Intézet 2017.10.07. 05:25:36

@fillérbaszó vadász: Demokratikus elfogulatlan szemszögből vannak a társadalomban stabil szavazóbázissal, támogatottsággal rendelkező létező-képviseleti pártok és vannak a politikaimarketing segítségével akció-reklám szerűen a semmiből teremtett éss semmi bázissal nem rendelkező alkalmi programpártok. Ezek úgy működnek, hogy kitalálnak hozzájuk egy népszerű programot, pl gyűlöljük Orbán Viktort, ezért kúrjuk szét az olimpiát. A véleményformálók kigoooglizzák az összes olimpiasikertelenségi sztorit és összefűzik. Mindenki, aki gyűlöli A Cigányt, elmegyen a "szavazásra" az éppen aktuális címen A Cigány Vidéki Kurva Geci-t baszni -ilyen egy programpárt. Pl a Momentum, aminek tagja sincsen száz és a támogatottsága annyi, és olyan, mint mondjuk egy jólszopó pornószínésznőé, aki vágykiélést szolgál.

namost, az egészen más tészta, ha országot kell vezettetni vagy pl onoka fiúnak feleséget. Az egyébként népszerűvágykiélő... azért már országot vezetni, vagy az onokának feleségül mégse.

Olyan az MSZP, amilyen, de tudomásul kell venni, hogy millión felüli embertömeg pártja a társadalomból. Márpedig képviseletidemokráciában élünk

és nem újságírói demokráciában

Frick László Intézet 2017.10.07. 05:34:45

@BiG74 Bodri: Az MSZP olyan, amilyen, van egy másfélmillióss bázisa, másfél millió szavazója, aki Orbán Viktor iránti gyűlöletben él, mondjuk az ésszel gyűlölés-től a megveszekedett, elborultelméig. Vagyis a megveszekedettek esetleg szavaznak az egyébként MSZP-kúró Ferikére, mert Ferikéjük ezt az imázst építette. Szerintem szórakoztató, hogy Gyurcsány főleg nem érdekelt tehát Orbán távoztatásában, ő valójában, titkos belül jókat röhög Orbánon, de nem gyűlöli..
Viszont a véleményformálók már 20 éve azzal etetik a parasztot, hogy az MSZP és FIDESZ között liazon van és titkosan kokettálnak egymással.

Éshát, valljuk be: 27 éve hülyítik az újságírók a magyart.. most meg már útálkoznak, még a 444-esek is a saját behülyítettjeiktől, de hülyék má'.

Soha nem volt titok, hogy az MSZP nem homogén... bűnszövetségben lefosztották az országot 1988-94 között, majd az újságírók segítségével sikerült minden idők legkevésbé lopós kormánya helyére ülniük "szakértőként". Természetesen Magyarország a tolvajok országa, a cigány lop, a magyar a lopását szerzésnek eufemizálja, még szép, hogya Legtolvajabb Politikaierőnek komoly bázisa van a társadalomban.

Egyet nem lehet állítani az MSZP-ről: amit te: hogy a FIDESZ-nek dógozna.

A FIDESZ-nek ugyanis az dolgozott, hogy a nullakiterjedésű pártok már még az orbánváltás előtt elkezdtek a hatalmon és főleg az MSZP bázisán osztozkodni.

Társadalmat nem képviselő,újságírói reklám kreációk -én tamagocsi pártnak nevezem az ilyent- tamaagocsipártok BASZTÁK az orbánváltó egységet, nem az MSZP-
Az MSZP volt a balfasz.. és Botka, akinek ennyi karakterrombolást nem ért meg, hogy komolyan vették és hagyták magukat szopatni a nullakiterjedésű programpártoktól.

Amikből az LMP csak a helyet foglalja, mert felszámolás alatt, a sponzor elállt az LMP mögül. Nincs pénz -nem kell az LMP-nek tehát a munka. Csak a megélhetési politikusság, lehet reményük pár képviselői helyre. Sunyi R Benedek a legokosabb,mert ő megyei karrierre törekszik. Ja, a pestiek meg pestire.

Frick László Intézet 2017.10.07. 05:37:01

@konrada: Molnár Zsoltról a néphülyítő véleményformálók gondolták azt, hogy jó lesz fidesz-ügynöknek elhazudni. Ugyanis, ha a véleményformálók (Amerika Hangja, index stb) állítása igaz, akkor Gyurcsány Ferenc a FIDESZ ügynöke, mert ő kúrta leginkább az Egység-et és az MSZP-t. Széjjel.

Frick László Intézet 2017.10.07. 05:45:12

@morph on deer:
2009. május eleje óta Gyurcsány azt íratja magáról a sajtajával, hogy kivonult, nem számít, nincs is már. Tóóódításokkal gúnyolódnak Gyurcsány kottájáról -ami ugye nincsen?

2014-ben a fő macher és sajtosztó Róka Gyurcsány volt. 2014. bizonyította, hogy a valódi társadalmi támogatottsággal rendelkező MSZP szavazóbázisa vagy az MSZP-re szavaz vagy el se megy szavazni.

Erre 2018-ra megint előveszik ezt a marketinget és megint gyurcsány a sajtosztó róka.

Pár hete Gyurcsány elejtette az MSZP-ról, hogy 20% sápot szedett (bár egyébként 40%-ot és SF-ban svájci banszámlára és ez akkora titiok, hogy az M6 autópályaépítés bármelyik al-al-al-al-alvállalkozójána a büdös gumicsiznás locsoló-IFÁS alvállalkozója is tudja, csak meg kell kérdezni.

Csak ismételni tudom: Minden, ami nem a Fess Ember Fiatal Ember Új Arc Botka mögé népfrontosan és egységben felálló Orbánváltó Front megosztásán munkálkodott, az az orbánváltás ellen munkálkodott.

És ebben a fő motívum nem belpol, hanem az, hogy ilyen világpolitikai helyzetben senki nem akar felelősséget.

Gyurcsánynak van egy nimbusza, miszerint ő a legveszélyesebb Orbánra. És tehát Feri abban érdekelt, hogy ez a nimbusza fennmaradjon, ehhez pedig neki az elvakult orbángyűlöletre van szüksége.

Feri a legökonómusabb a magyar politikusok között és az egyetlen zseni: Miközben érdekelt Orbán fennmaradásában , eladja magát Orbán elleni áfiomnak.
Amiból az áfiom az nagyon igaz, mert az áfiom az ópium régi magyar neve :D

Feri mindenkit jól szopat ma is!

Lám, téged mélytorkosan :D

Frick László Intézet 2017.10.07. 05:47:05

@morph on deer: Ugyanis Botka egész tevékenysége alatt nem a fideszt és/vagy orbánt támadta, hanem a ‘saját oldalt’.
Ez kompenzációs önhazugság. Botka az egység, az orbánváltó egyesülésről beszélt. A nullakiterjedésű pártok és Gyurcsány pedig ezt az EGYSÉG-et az MSZP-től szavazószipkázás céljából farigcsálta. Ez történt.

Frick László Intézet 2017.10.07. 06:03:11

@bigdata: A baloldali-liberális összefogás hiányának fő oka a baloldal és a liberálisok teljes, totális hiánya.

Magyar baloldal nincsen és jóideje nem is volt. Krausz Tamás MSZP frakciója meg Thürmer Gyula volt valamiféle baloldal.

1989-ben még két liberális párt volt Magyarországon. Az SZDSZ-ben nagyon hamar a posztmaóisták árulókká váltak, majd a liberálisokat leginkább gyűlölő MSZP-vel ellehetetlenítették még a szellemiéletből is a liberálisokat.
Ma már attólliberális valaaki, ha a sárbuta agyagagyalapi orbán vagy jobbik sajtóslapaj annak dicséri föl.

1998-tól csak "SZDSZ"-ről beszélhetünk, Dr Küóka idején az SZDSZ vidéki önkormányzatokba szorult vissza. Ma az utolsó harcolkó SZDSZ-eseket kisebb kocsmák sarkaiban, idült alkoholista formájában láthatjuk, ahogy mindenki szar nekik a Momentumtól Orbánig meg az MSZP-ig és Botkáig. Büdösruszkiznak, de az amerikaiakat is szidják, az LMP pedig elárulta a zöldmozgalmat :D

Gyurcsány nem engedheti meg, hogy az MSZP valaha is államvezetésbe kerüljön, mert akkor az MSZP legális-törvényes eszközöket kap ahhoz, hogy Gyurcsányon az ellopott pártkasszát keresse.

2014-et Gyurcsány kúrta széjjel és 2018-at is.

A Momentum és más csöndesamerikai diverzánsok sem érdekeltek az orbánváltásban, mert a céljuk az anarchia fokozása, a 2018-as választás fostos recskába fojtása.

nem cél egy homogén, csupa Macron-ból meg Merkelből álló Európa. Kellenek az orbánok, az ellen-rugózók.

Ha Orbán nem sziveskedik a kvótarendszer, a "menekültek igassssááágoss elosztása" ellen ágálni, akkor nekiállnak és 2-3 hónap alatt lerí erról az illiberális politikaikommunikációs maszlagról, hogy a gyakorlatban nem is működhet. Így, Orbán ellenállása miatt, mert az ügyeletes Rosszember ellene mond, tehát akkor biztos fasza.

Orbán úgy működik, mint egy anti-Midász király: minden szar, amit csak mond.
Ha holnap a vakok úton átsegítéséről beszél, akkor kiderül, hogy a vakok köcsögök és picsán kell őket rúgdosni még a járdán.

Orbán azt hiszi, hogy valami Európai államférfi imázsa lett

holott ő a nyuszi,akire minden szart rá lehet fogni.

Az igazság az, hogy az MSZP-ből talán az öregek, az orbángyűlöletbe már teljesen belehülyültek váltanának Orbánt.. Botka muszáj herkules volt, az egyetlen tisztességes fiatal, aki az apakomplexusos késő-feudális magyar szemében "A Cigány"-t ellentételező szépférfi.

Gyurcsány az MSZP (és a baloldal) esküdt ellensége, az MSZP széjjelkúrója. Már az Őszödi beszéd is erről szól, csak senki nem olvassa el teljesen.

Feri szinte soha nem hazudik. Abban hazuudott, hogy 16 éves korában 180 fokot fordultak politikai nézetei.
Szerintem nem, szerintem Feri egyenes ember és az ideológiája ugyanaz, mint 15 éves korában már volt.

Szerintem aaz orbánellenes gyűlöletmarketinget 2011. decemberében jórészt kimerítették. Pedig Orbán maga szállít muníciót hozzá, pl Mészáros Lőrinc sokat segített az orbángyűlölet fenntartásában. De ez a piac zárt, már nem bővíthető.

A 40 évnél fiatalabbak érdektelenek a politika iránt, a 30 évnél fiatalabbak szarják le ... és nem is értenek már hozzá

Azok, akik 1990-ben még nem voltak ivarérettek, nem tanultak politikát,eleve nagyon buták a politikához

A Bolognai Rendszerben tanultak? - akkor funkcionális analfabéták is.

Frick László Intézet 2017.10.07. 06:06:39

@444: A FIDESZ még abból sem tud előnyt kovácsolni, amiben pedig előnye van.

Az viszont jól jön a FIDESZ-nek, hogy az "ellenzék" a valósággal szembenézés helyett, nyilván klasszikus karakterrombolási szándékkal" a FIDESZ nyakába próbálja varrni azt, amit a FIDESZ föl se ér.

A FIDESZ úgy "küzdöt" az ellenzék ellen, hogy muníciót és fegyvereket adott nekik a "csatában". Pompásan szemlélteti ezt a "sorosozás".

Mennyibe van az adófizetőknek az Első SorosGammbánny?" -na annyit fordítottak az adófizetők FIDESZ ellen hangolására.

fillérbaszó vadász 2017.10.07. 09:25:01

@Frick László Intézet: "Olyan az MSZP, amilyen, de tudomásul kell venni, hogy millión felüli embertömeg pártja a társadalomból."

Volt. Múlt időben. Abban nincs köztünk vita, hogy sok a marginális budapesti, vidéken szervezetek és tagság nélküli pártocska van, mint az általad említett momentum, vagy a Pm, együtt, fodor liberálisok....

Lehet, hogy nem akarod elfogadni, de az mszp haldoklik. Már nem olyan erős, mint régen. 1-2 éve volt hír, hogy a DK-nak már megelőzte őket taglétszámban a, Jobbik meg simán rájuk vert. Napjainkban (passziv tagokkal együtt) lehet az MSZP-nek 10-11ezer tagja. Ami nagyon sok egy momentumhoz képest, de a jobbiknak 17-18 ezer, a Dk-nak 13-14ezer. A fidesznek meg 40ezer.
Régen a Kisgazdák voltak sokkal jobb helyzetben mint az mszp most. Volt rájuk társadalmi igény, voltak szervezeteik, tagságuk mindenhol az országban, 1998-ban 16%-on voltak, aztán 4 évre rá már a kutya sem szavaz rájuk.
Ha az, mszp eltünne, meg a dk, akkor kialakulna egy másik baloldali párt.
A jobbik is úgy alakult, hogy pár egyetemista létrehozta a 20. végén és 20003-ban lett párt. Szépen építkezett (főként a miép romjain ez igaz), de most a második legerősebb párt mindenhogyan. Szavazókban, taglétszámban, szervezetek számában. MSZP-nek 2018 valószínűleg a túlélésről és a bejutásról fog szólni. Ha csak nem sikerül túl jól az, hogy a fidesz felhúzza valamennyire.

morph on deer 2017.10.07. 09:25:32

@Frick László Intézet:
“Botka az egység, az orbánváltó egyesülésről beszélt.“

Botka szerint:
Egység = őt kell támogatni, kizárólag az ő feltételei szerint, mert csak ő tudja a tutit.

Orbánváltó egyesülés = váltsuk orbánt Botkára, amúgy a rendszerrel semmi baj...

Te tényleg nem fogod, hogy mi ezzel a probléma?
Ugyanis az nem megoldás, hogy egy öntelt, egocentrikus autoriter karaktert lecserélünk egy másik öntelt, egocentrikus autoriter karakterre!

Igaz, hogy ez legalább látszott volna a csoportképeken, de azért ez még nem elégséges indok!

morph on deer 2017.10.07. 09:53:59

@Frick László Intézet:
“Csak ismételni tudom: Minden, ami nem a Fess Ember Fiatal Ember Új Arc Botka mögé népfrontosan és egységben felálló Orbánváltó Front megosztásán munkálkodott, az az orbánváltás ellen munkálkodott.”

Nem egyezik az ízlésünk.
Az ‘új arc’ rész meg egyszerűen nem igaz!

Igaz, hogy egy horthysta köcsög leváltása céljából az ötvenes évek MKP jelszavai (pl. “fizessenek a gazdagok”) valóban újnak tűnnek, de tudatom, hogy például nálam már 2017 van, annak is az utolsó negyede zajlik.
Nem tudom, hogy a te naptárad mennyit késik, de ez a “fel vörösök, proletárok” attitüd a valóságban már rég a múlté.

Ahogy a Botka által preferált “komisszár elvtárs” modor is!

“Feri mindenkit jól szopat ma is!

Lám, téged mélytorkosan :D”

Mondtam, hogy nem egyezik az ízlésünk..;)
Amúgy fogd már fel, hogy a Botka súlyosan elcseszte!
Aki valóban politikus és valóban egységet akar, az nem parancsolgat és diktátumokat jelent be a sajtón keresztül, hanem személyesen tárgyal és megegyezik!
Mindenkivel! Mert nem az egója fontos, hanem az ügy, amit képvisel! Attól nem hallottál volna ilyen kezdetű mondatokat, hogy “én már világosan megmondtam, hogy...”- mivel tudatában van annak, hogy a diplomatikus-, de főleg a demokrata megközelítés nem ilyen!

Csak a farokméregetést jobb ötletnek találta a “fess új arc” - aztán kiderült, hogy kb. a szarka farka az, amivel rendelkezik.

Ha meg úgy lenne ahogy mondod, akkor mégiscsak Gyurcsány lenne az, aki fél kézzel is le tudta nyomni az MSZP “új” reménységét? Csak erre telik ma már az elvtársaknak?

Fel kéne ébredni végre, mert az MSZP így percek alatt a már rég megérdemelt helyére kerül, kb Thürmer Munkáspártjával egy szintre...

Frick László Intézet 2017.10.08. 07:24:23

@morph on deer: Alapvetésünkben különbözünk:
Én beteges politikabuzi vagyok. Azaz, mint ilyen, engem az ízlésem nem befolyásol. A "fess ember" nem nekem kell, hanem e későfeudális társadalomnak.

Amit a véleményformálók mesterségesen tartanak butaságban immár 27 éve.

A netokrata [matulista fikaista szúszperkiánus minden egyszarista] vélemnényformálók is hülyének nézik az embereket -így mára már csak a hülyék olvassák még a 444-et is.

Te összekevercséled a tényeket az interpretációval (azaz a véleményformálók trükkjeivel).

Biztos van Botkának valami ego-ja.. és épesze, ha az ego-jára meg az eszére hallgat, akkor nem vállalja a jelöltséget. Nem is lehettek illúziói.

Ma a netokraták a legmenőbb, legultrább, legújabb móccerokkal hülyítő véleményformálók.

Te már nyilvánvalóan nem tanultál politikát, azt magadra bizonyítottad, hogy egységsugaró felhasználó elhivő-benyaló vagy, a véleményyformálás áldozata.

Hiszen még arra sem jöttél rá, hogy nem szerintem kell fess ember, hanem ez egy kikerülhetetlen tény a magyar későfeudalizmusban.

A politikabuzinak nincs "ízlése" mint neked. Te "heteró" vagy, azaz elkötelezhető, irányítható, önálló véleményformálásra teljesen alkalmatlan.

Veled olyan politikáról beszélni, mint egy 34 éves anyukája kislánya lányszobalakó önmegvalósítással foglalkozó csajjal a divatról. Mutatja a cuccait, hogy ez mind az ő ízlése, ő találta ki magának és ő akarja ezt, nézzem meg, édes tenyérnyi bugyikák, milyen édes pici cuki fenékcsije van a nacikájának. Igen, mert a seggéről a férficsábítást szolgáló női szex-hájakat a túl szűk, túl csípőnacik korca feltolta a hasára, ahol undorító úszógumiszerű hájgurigát képez és kék-vérágas.. úgy néz ki, mint egy mislenbaba, bár nem lenne kövér, mégis a csontjain csak háj van, bárhol megfogod, kelttészta. És majd ő tudja.. szegény konzumpicsa azt hiszi, hogy a rucik és tárgyak, amiket megvásárol, az egész fizetését magára költheti, anyuék eltartják, azokat ő AKARJA..
Te is így vagy a te politikai "ízléseddel".
Történelemből nagyon buta vagy, nem tudsz semmit Horthy-ról, tehát amikor a véleményformálók a Vidéki Cigány-t, aki Kádár, még Horthy-szerűségnek horthystának is beállítják neked, te simán benyalod.

Ha politikatudományilag vizsgáljuk a kérdést.. és elfogadjuk, hogy Orbán bebetonozta magát, elhisszük, hogy van NER (teháthogy az nem egy polkomm rizsa és lófasz és gumicsirke hülyekutyisoknak)
Tehát ízlésed szerint tekintve
egy fő a cél: az orbánváltás.

Ha az orbánváltás a cél, akkor az egyetlen sorrend a következő:
1. orbánváltás
2. osztozkodás.

Igazából 3 pont lenne, de le kellett rövidítenem, mert te is Síkbolygó lakó vagy és kettőig tudsz számolni

3 pontba szedni neked több kettőnél, tldr.

Simán, Jobbik nélkül fölállhatott volna egy orbánváltó front azzal az 1 és közösen elfogadható céllal, hogy menjen Orbán.

Mivel az már bebizonyosodott 2014-ben, hogy az MSZP-ről lehetetlen szavazókat el-aggykirály-katonázni.

Nem is érdekel, hogy politikai kontár hozzánemértésből vagy a foskavarás, az anarchia generálásának aljas indokából, de valakyk úgy döntöttek, hogy már orbánváltás ELŐTT elkezdenek aggyozni.

AZ az aggyozás, ha ízlésed, ha nem, mindenesetre elundorított százezreket a 2018-as választástól.
Azt ne nálam vitasd, hanem a véled egyoldali heteróktól, el, hogy a minélalacsonyabb részvétel kinek kedvez 2018-ban.

Mi, buzik, kettőt feltételezünk:

A netokraták hülyegyerekek, akik csak széjjelszerelni nagypofájúak,de amikor meg ösze is kéne rakni már nem megy.

Pl az olimpiabaszás úgy működött, hogy a gyerek helyett a házfeladatot a Felnőttek csinálták meg (a véleményformáló újságírók) majd még vállon is veregették magukat, de ügyi volt a Momentcsi. Holott a momentcsi az ég-egy adta világon semmit sem csinált, mindent a véleményformáló sajtó csinált helyettük. A Magyar narancs-ban pl címlaplány retusfotók 4 is megjelent Fekete-győr-ről (ami Dr Medgyessy-ről a Hócipőben is csak 1 2002. februárjában)

Te érzelmektől fűtött,érzelmektől motivált vagy, megveszekedett a gyűlöletben.. és annyira naív, amennyire egy hetero mamahotel lakó 38 éves kislány lehet.

A focibuzi pl nem áll le szurkolni egy csapatnak. Nem kezdi el ott, hogy a Zöld Sasok azok deszépek, bezzeg a lila majmok picsák. A focibuzi pl tudja, hogy társadalomszociológiailag a fradika és a lila majmok ultrái egyugyanazok. A focibuzi foci zseniken buzul, pl van egy VB, 12 csapatban 7 zseni, ezek a zsenik akár egymással szemben is felállhatnak, az egyik kapus zseni, a másik góllövőzseni, az egyik zseni a másiknak gólt rúg, mind a kettő zseni. A szurkolók, a "heterók" vagy így, vagy úgy, a kapus hívői szerint les volt és a gollövő egy köcsög.. a góllövő szurkolói szerint a góllövő az IStenkirály és természetes, hogy a niemand-ot megfektette.

Fenntartom, hogy GYurcsány az egyetlen élő politikai zsenink (Horn Gyula óta...) ..aki 1990-ben még nem volt ivarérett, már nem tanult politikát és tök buta a politikához.. a Bolognai Rendszerben pedig a történelemhez is.

Frick László Intézet 2017.10.08. 07:42:46

@fillérbaszó vadász: Van a párt, az MSZP olyan, amilyen.
Például a FIDESZ-t egységes pártnak szokás ábrázolni, meg diktatúrának és orbánakarata a ratatata. Közben ez nem igaz, a FIDESZ-nek is van gyurcsányja, Orbánnak ellenségei a FIDESZ-ben, marakodás, harács stb, van, amit felkapnak, van, amit elhallgatnak az orbánellenes véleményformálók.

Az MSZP az megveszekedet orbángyűlöletbe bukott bele. Tele van OrbáncentrikusVilágkép alatt élőkkel. A véleményformálók csak a rajongó OV-Vk alatt élőkről beszélnek, mert ugye a gyülöletben megveszekedettek az ők bulija, az ők bázisa.

A politikában érzelem nem játsziuk, az érzelmek vesztésbe visznek és a gyűlölet túlzó érzelem.

Valamikor az MSZP egymást utáló, de egymással érzelemmentesen kiegyező frakciói úgy képzelték, hogy a nagypofájú beképzelt ellenzékiKerekasztaloskat kicsinálják, amatőr balfastok mind, és majd ők, a politikaiprofik kiadnak egy Parlemnti Parkót, végre elválva a kényszerközösségből.

Ez a párt helyzete.
A párt lerohadt

de a társadalmi bázisa stabil.

Ha egy olyan zseninek,mint Gyurcsány,pl 2007-ben az MSZP összekovácsolása a célja, akkor összekovácsolja.

De Ferenc célja az MSZP széjjelkúrása volt.

Már 2006-ban, Őszödön a többség felismerte azt, hogy Ferivel törököt fogtak, aki nem engedi őket. Sőt: zsarolja. Ha ő egyszer kinyitja róluk a száját, ha ő egyszer elkezd róluk is beszélni.

Még Vitányin is aljasul gúnyolódott, aki pedig őt kitalálta.

Mindegy, hpl tart az MSZP van egy bázis

Ültem én olyan Fradi meccsen, ahol az Üllői felöli lelátón a pályának háttal ült Megyesi Gusztáv meg neves fradidrukkerek.

Azaz a bázis bázis.

A FIDESZ bázisban is vannak ősFIDESZ-esek, akik tehát liberálisok és ez a pockos falusi pógármesterbácsis önfejű, hajthatatlan Orbán nem az ő Viktoruk már.

Én osz nem vagyok egy MSZP fan, de egy biztos: Ha létezik egy markáns orbántváltani akaró tömeg, akkor nem orbánváltás előtt közvetlenül kell azon filozofálni, hogy mi van az MSZP-vel. Mindegy, hogy (a szerintem 2 pixel áéramfogyasztását nem érő statisztikák szerint) áll a "'ámogatottság" a lányeg az, hogy az MSZP ~ámogatottsága mindig több, mint akárkié az orbánváltók közül, de hogy a nullakiterjedésű mober cyberpunk (ejtsd punk) tamagocsipártokénál biztosan több, az hóóóóttbiztos.

Az orbánváltáshoz valójában a következők hiányoznak:
-kormányzási hajlandóság : A fasz se akar kormányozni már ilyen nemzetközi helyzetben esetleg még az orbángyűlöletbe hülyült picsa, az.
-akarat A Momentum, a tamagocsik, Juhász Péter valójában olyan erőket szolgálnak, akinek Európa anarchiába fullasztása a célja és akik szerint ehhez kell Orbán. Úgy generálják a magyar politikai bizonytalanságot, hogy elhitetik nekik, hogy picsán rúgják nekik Orbánt és közben maguknál tartják az orbánváltó leaks-eket ,mert jól jön nekik az EU-val renitenskedő orbán.. aki EU a zsebükben van.

Merkelt a VW botránnyal és a Deutsche bank hullára birságolásával nyiltan, a nagy nemzetközi közvélemény előtt zsarolták.

Tehát valójában olyan ez a szituáció, mint amikor egy Igazi Férfi mindent igér a nőnek, egész éccaka fog tartani, micsoda pezsgőkkel, hátszer fog tőőőőteni, vett Viagrát stb

és NULLA teljesítmény.

Csak duma van
mert jó dumára osztanak megélhetési politikusi helyet.

4-5 momentumos név megél, meg Juhász Péter, még páran.. nekik ez a lényeg.

Maradjon a gyűlölet szinten, majd jó lesz valamire.

morph on deer 2017.10.08. 09:55:53

@Frick László Intézet
“ ... te is Síkbolygó lakó vagy és kettőig tudsz számolni”

Ez súlyos tévedés, és kikérem magamnak: én egyig sem tudok!

Egyébként ‘orbánváltás’ már nem elég, célnak sem. A sima orbánváltásnak majdhogynem értelme sem nagyon lenne. Itt már csak egy ‘igazi’ rendszerváltás segíthetne, - ha valami egyáltalán.

Fenntartom, hogy Botka - személyiségénél fogva - alkalmatlan volt a szerepre. Az alkalmazott módszerei ugyancsak rosszak, bár a kettő összefügg.

Politikai elemzésnél valóban nincs helye érzelmeknek, viszont a választók érzelmi alapú viszonyulását kihagyni súlyos hiba.
Ráadásul én véleményt fogalmaztam meg, azon belül is szubjektív véleményt.

A fentiek alapján a ‘horthysta’ kifejezést helénvalónak tarom, azt viszont, hogy ‘kádárista’ nem tőlem hallottad.

Tájékoztatásul: én pontosan tudom, hogy orbánnál mindezcsak felvett manír a célja érdekében, mint ahogy sok minden más is, azaz ideológiai meggyőződésnek nyoma sincs mögötte.
Már csak azért sem, mert olyan neki nincs is.

A Momentumos pubik nem csupán a média révén értek el eredményt az olimpiai ügyben: nekik lehetett, és valakinek már egyébként is meg kellett tennie, hogy legyen mód a kifarolásra a döntés ódiumának vállalása nélkúl.
Ami már művészet, hogy még talán ők maguk is elhitték, hogy ezt ők találták ki!

Egyébként egy sereg dologban egyetértünk, csak épp többnyire nem ugyanarról beszélünk.
Annyi baj legyen.
süti beállítások módosítása