1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.07.06. 08:42 HaFr

Magyarország egy csempekereskedőt indít Elon Musk ellen

Kapcsolódó kép

Elkezdődött a Tesla 3 sorozatgyártása, amit -- itt hely hiányában nem részletezendő okokból -- az utóbbi száz év legnagyobb autóipari fejleményének tart a szakma. Ezzel egy időben Magyarországon egy bukott szaniterkereskedő a gimnáziumok bezárását helyezte a magyar iparfejlesztés stratégiai középpontjába. Ennél is rosszabb, hogy a ma kormányzati környezetben simán megteheti ezt. Nem lóg ki se le-, de felfelé a sorból. Ami pedig felfoghatatlanul rossz: hogy ez a mainstream "nemzeti" gondolat szerint így jó, mert "mi másként vagyunk sikeresek"..

Ezzel be is lehetne fejezni ezt az írást, mert magáért beszél -- kivéve persze Magyarországon. Itt teljesen rendjén van, hogy a versenyképesség szellemi alapjait figyelmen kívül hagyjuk (ahová a gimnáziumokon, és nem a kétkezi szakmákon keresztül vezet az út). A szaniterkereskedő szerint mindenki úgy csinálja, ahogy ő javasolja. Mondja ezt Láng, Ganz, Mechwart, Asbóth, Kandó, Jendrassik, Csonka, Bláthy országában, akik -- a magyar ipar legfényesebb korszakának képviselői és nem mellesleg az (első) autóipari forradalom közvetlen résztvevői -- mégiscsak mérnökök, adott esetben a Tudományos Akadémia tagjai voltak maguk is. A csempésromantika szerint a kétkezi értékteremtéshez kétkezi emberek kellenek, akiknek az agya lehetőleg még korlátosabb, mint a csempésé.

Sajnos én -- aki sokkal jobban ismerem ennek az országnak az ipari kompetenciáit, mint a bukott szaniterkereskedő -- pontosan tudom azt is, hogy a kétkezi munkások (ideértve a szakmunkásokat is) a szalagok és a gépek mellett maguk is jobban megbecsülik a gépbeállító és a sori mérnököket, nem beszélve a fejlesztőkről, mint ami ennek a Narancsos Árvalányhajjal Díszített WC-Csésze Díjas senkiházinak az agyában elfér. Ők pontosan tudják, mi egy mérnök szerepe a gyáraik piacon maradásában, és mi az övék. Tudják, ki hoz létre nagyobb értéket: a mérnök, és miért akarják -- ha pontosan gondolkodnak -- a gyerekeiket gimnáziumba tenni a szakiskolák helyett. Sőt, mivel ezek többnyire a józan eszüket használó emberek, azt is tudják, hogy a magyar gazdaság nem csempékből lesz nagy, a magyarok meg gazdagok, hanem a fejlesztők, a tudósok és a szellem embereinek munkájából. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy az ipar a fejlett gazdaságok kisebbik szelete csak. A szolgáltatásokban viszont még lejjebb vagyunk, tehát ebbe az utcába most ne is menjünk bele, annyira szomorú. Az egész -- hogy egy ilyen írás bármi újat tud mondani -- annyira szomorú.

411 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr9912644387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.07.11. 13:30:31

@neoteny:
ez nem nem nyugati, hanem a keleti típusú szocialista liberalizáció. tehát a késő kádárista, illetve korai horthysta koncepciók újratöltve. csak te azt mondod, hogy ez kolhozosítás. meg azt, hogy "arbeit macht frei" típusú gettósítás. és minden effeléket látsz bele. ez majdnem teljesen szabad piac.

debrecenben a (fő) piac utca.
www.utikatalogus.hu/files/city_gallery/27/27/2013.07.20.16.37.41_utikatalogus_debrecen003.jpg
amikor ezt tervezték, akkor azt mondták, hogy a páratlan (a fotón a jobb) oldala legyen privát. és a páros (a fotón a bal) oldal legyen közösségi. tehát abban az oldalban van a városháza, a tisza palota, az alföld palota. abban az oldalban került a városháza étterem (ami alaphelyzetben a városé) hemo (helyőrségi művelődési otthon) a tiszti klub, ami a helyőrségé. a kommunisták is ott nyitották a csillag csemege éttermet. ami a nádudvari vörös csillag mgtsz. talponállója volt. csak akkor ez az utca a vörös hadsereg útja volt. az ortodox kommunisták a piac utcát teljesen közösségivé akarták tenni. az ortodox kapitalisták pedig kizárják, hogy a vendéglátóipari szakközépiskolának legyen étterme. tehát ez valójában debrecen polgári hagyományait követi.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 13:38:39

@444:

"szocialista"

Igen.

"liberalizáció"

Nem: államhatalmi erőszakkal (törvényekkel) létrehozni "gazdasági egységeket" definíció szerint nem liberalizáció.

Ezek csak posztmodern bepróbálkozások tőled.

2017.07.11. 13:44:27

@neoteny:
ez a szövetkezeti gambrinusz étterem 1920-ból.
farm1.static.flickr.com/277/18986843146_e8f93fc507.jpg
a szövetkezeti hangya. (háttérben a megyeháza)
1.bp.blogspot.com/-DyUSnkFhhH8/VpUpB__c_gI/AAAAAAAADYE/cjZhwzoYols/s1600/5hangya.jpg
nem kommunista. hanem polgári fejlődés "hajnalán". ferenc józsef út ugyanaz a piac utca. a monarchiában ferenc józsef útnak kellett nevezni (a ferenc józsef út végén fosztotta meg kossuth a tróntól ferenc józsefet), később vörös hadsereg újta lett.

így nézett ki egy szövetkezi hangya. legyenek ilyesmik a "füszért" üzletek.
i.ytimg.com/vi/qeQmOv0tZiA/hqdefault.jpg
bárki csatlakozhat hozzá. minden település köteles egy szövetkezeti egységet fenntartani. a faluban ez nem szolgáltató szálloda vagy étterem lesz hanem egy mgtsz.

2017.07.11. 13:45:13

@neoteny:
a jelenlegi állapothoz képes liberalizáció. csak nem teljes liberalizáció.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 13:47:12

@444:

"ez a szövetkezeti gambrinusz étterem 1920-ból."

"a szövetkezeti hangya. (háttérben a megyeháza)"

Ha ezek a szövetkezetek veszteséget szenvedtek el, abból az adófizetőnek nem származott kára. Vagyis ezek a szövetkezetek nem szocialista "vállalkozások" voltak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 13:48:02

@444:

"a jelenlegi állapothoz képes liberalizáció."

Nem: államhatalmi erőszakkal (törvényekkel) létrehozni "gazdasági egységeket" definíció szerint nem liberalizáció.

Ezek csak posztmodern bepróbálkozások tőled.

2017.07.11. 14:03:02

@screpes:
van a debreceni szakképzési centrum. ez a koncepció azt mondja, hogy mivel annak fenntartása elég sok pénzbe kerül ezért nem ártana ha bevételt is termelne. legyen egy étterem a debrecen étterem ahol a debreceni vendéglátóipari szakközépiskolások főznek. a debreceni állami gazdaság terményeit dolgozzák fel. ami a debreceni agrártudományi egyetem tangazdasága. ezek közhasznú társaságok termeljenek árbevételt. és ha nyereség is van, akkor a civisváros polgárságát vendégül látják egy napi menüre.

erre a másik oldalról azt lehet mondani, hogy szegény vendéglátóiparisokat a város kisemmizi. a tanszünetben a tanárok felügyelete mellett egy idény legyen a végzős diákoké. ha azok szándékosan tönkre teszik az indukciós lapot, akkor annak és környékén aligha vendéglátóhelye. túl azon, hogy bűncselekmény, miért tenné. kap egy lehetőséget az indulásra. amiből vehet valamelyik konyhában egy saját tűzhelyet és azon főzhet. mert vannak, aki nyugdíjba mennek. és a helyükre újak belépnek.

a debreceni szakképzési centrumnak nagyjából annyi vendéglátóst kell évről évre kiképeznie ahányan várhatóan nyugdíjba mennek. a kamara javaslata alapján erről döntenek a városházán. a végzősök kapnak egy szezont, hogy pénzt keressenek.

erre jön az, hogy ez kommunizmus, fasizmus. nem ortodox liberalizmus, annyi szent.

2017.07.11. 14:33:33

@neoteny:
ez taniroda, a tanbolt lenne piacosítva.
www.youtube.com/watch?v=jnB1MCH6QHk&t=4m08s
lényegében mindent, amit lehet.

vannak olyan valóság show-k, hogy amatőr szakácsokkal kimennek egy luxus szállodába. és elmondják a vendégeknek, hogy ez most egy tévés vetélkedő. és ha gondolják, akkor majd a versenyzők menüjét ehetik és értékelik (persze úgy, hogy a séf felügyeli). ezt nyilván úgy csinálják, hogy ha valaki azt mondja, hogy ebben a játékban inkább nem venne részt (ki tudja mit tesznek elé), akkor a vendég azt kapja, amit nem amatőrök készítenek.

egy szövetkezeti konyha ha tanulási célokat szolgál, akkor hasonló. vissza lehet küldeni az ételt. a debreceni szakképzési centrum miért ne üzemeltessen egy saját éttermet. abban a hegesztő tanuló fogja hegyeszteni a hegesztő szaktanár vezetésével a csövet. ez egy kht.

te erre azt mondod, hogy egy ilyen szakképzési centrum eleve nem kell. de most van. nagyjából 100 szakmával.
www.dszc.hu/szakmakalauz/szakmak
a tanerő egy kht-kba szerveződik. és a végzős diákokkal tanszünetben üzemeltetik a kkt-t. lehet ebből reality show. a debreceni városi tévében. a végzősök közül domi vagy mózes előétele a jobb.
rtl.hu/rtlklub/akonyhafonok2015/ilyen-lett-domi-es-mozes-haromfogasos-menuje
szerencsére domi pont annyi sót rakott-e a gomba consommé-ba amennyit kellett. ha a végzősökkel a kkt. működését felveszik, akkor a helyi piacon eladhatják gasztroreality műsornak. mert úgy egyébként ki a francot érdekel, hogy domi mennyi sót rakott a gombalevesbe.

2017.07.11. 14:34:50

@neoteny:
ez esetben a magyar fizika válogatott egy kht.

2017.07.11. 14:44:34

@neoteny:
tehát az nagyon szupi, hogy kirepültek szingapúrban és ott ezüstérmesek lettek, tavaly pedig aranyérmet nyertek. hurrá. de ez egyébként miért jó minden magyar adófizetőnek. mert ugye az ő pénzüket költötték el szingapúrban. mondják, hogy az volt a feladat, hogy hozzanak létre valami anyagot, ami lila színű, semlegesíti a hangyasavat, és ha nem tudom milyen sóval keverik össze, akkor zölden foszforeszkál és nem büdös. és ezt ők majdnem megoldották. mert a létrehozott anyag kicsit büdös volt. és így csak ezüstérmet szereztek. de ez így is világsiker.

2017.07.11. 14:55:02

@neoteny:
monjduk, hogy az volt a feladat. ezt adják elő. de ez ugyanúgy problémás, mint az hogy vizes vébén egy világsztár énekel egy rakás pénzért valami rap betétet. énekeljenek a művészeti iskolások, vagy valami alapítványi jelleggel működő budapest kórus. de annak fenntartása nem fischer iván privilégiuma. hanem amelyik karmestert budapest népe megválasztja. ha ez nem tetszik neki, akkor menjen londonba.

2017.07.11. 15:21:54

@neoteny:
ld. canada air.

ebben a koncepcióban a malév egy közösségi márkajelzés. tehát bármelyik többségi magyar tulajdonú légiforgalmi vállalat lehet a malév csoport tagja. nem köteles azzá válni. a wizz air magyar tulajdonú offshore cég. a helyi önkormányzat is szereti. mert az alapító debreceni. ha a céget hazahozzák a jersey szigetekről és magyarországon adózik, akkor a wizz air lehetne a malév csoport tagja. a legkülönfélébb légiforgalmi vállalkozásokkal. tehát van egy közös vállalat, ami egy részvénytársaság, amit ágazati jelleggel fenntartanak. vannak a magyar légiforgalmi cégek és a malév a "céh".

2017.07.11. 17:45:05

@neoteny:
tehát az államnak nincs gazdasági tulajdona. de az önkormányzatnak van, vagy legalábbis lehet. ezek elsősorban az oktatáshoz kötődő kht-k. de az év egyik felében (mondjuk tanszünetben) még azokat is piacosítani lehet kkt-k formájában. és mellette egyéni vállalkozás, családi kft. is elláthat közfeladatokat úgy, hogy az adót részben vagy egészben természetben fizeti meg. ez azért eléggé liberális, csak nem ortodox liberális.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 17:59:59

@444:

"ez a szövetkezeti gambrinusz étterem 1920-ból."

"a szövetkezeti hangya. (háttérben a megyeháza)"

Ha ezek a szövetkezetek veszteséget szenvedtek el, abból az adófizetőnek nem származott kára. Vagyis ezek a szövetkezetek nem szocialista "vállalkozások" voltak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 18:14:14

@444:

"ha a céget hazahozzák a jersey szigetekről és magyarországon adózik, akkor a wizz air lehetne a malév csoport tagja. a legkülönfélébb légiforgalmi vállalkozásokkal. tehát van egy közös vállalat, ami egy részvénytársaság, amit ágazati jelleggel fenntartanak. vannak a magyar légiforgalmi cégek és a malév a "céh"."

Korporatizmus.

screpes 2017.07.11. 18:22:58

@neoteny: @444:
De hát a Wizzairnak ilyesmi esze ágágban sincs, kezdettől az ellenkezőjét akarta... Alapítói is volt MALÉV-esek.

2017.07.11. 18:40:28

@neoteny:
ez így van. de nem is láttak el közfeladatokat, hanem kizárólag készpénzben adóztak.

ezzel kapcsolatban két politikai irányzat szerveződött és szerveződik ma is. az egyik azt ígéri, hogy lecsökkenti az adókat. az egyre növekvő gazdasági szabadság egyre növekvő jólétet teremt. ez a libertárius elképzelés. és voltak ugye akik azt mondták, hogy egy kis üzlete se lehessen senkinek. hanem az állam megoldja az elosztást. ez az autoriter irányzat.

magyarországon a háború után a második győzött. a hangya szövetkezeti boltot államosították. ezzel együtt hosszú ideig elég nagy forgalma volt. ott ugyanis kaphatók voltak import termékek és az ott vásárolt áruból ajándékkosárat is készítettek. ha megyünk vendégségbe, akkor ugorjunk be előtte hangyába. vigyünk valami ajándékot. ott majd lesz valami, ami nincs a közértben. és ez hosszú ideig működött annak ellénére, hogy államosították. jött a rendszerváltás. és a hangya is csődbe ment.

legyen megint szövetkezeti rendszer. és az áfész úgy fizesse meg az adót, hogy ellát közfeladatokat. például fenntart közraktárakat. és minden nagyobb településen, vagy kisebb településrészre kell közraktár (közért). az úgy létezhet, hogy van szabad piaci részlege. a füszért. és ezek alkotnak egy hálózatot. persze ha valaki nem akar bekapcsolódni a közellátásba (nem akar közbeszerzést nyerni), akkor ne lásson el közfeladatot és fizessen adót. ez egy opció. ez liberalizálás ahhoz képest, amit száz éve kínálnak. csak nem ortodox liberalizmus.

2017.07.11. 18:42:14

@screpes:
ez esetben ne legyenek malévesek.

2017.07.11. 18:46:08

@screpes:
a wizzair egy közönséges offshore cég. kezdetektől fogva kormányzati védelem mellett működött. nem bassza meg őket senki ezért.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 18:48:40

@444:

"legyen megint szövetkezeti rendszer."

Most is vannak Mo-n szövetkezetek; te a szocialista szövetkezeti rendszer visszahozásáról álmodozol:

"a szövetkezeti törvény előírná, hogy minden település köteles fenntartani legalább egy szövetkezeti egységet."

screpes 2017.07.11. 18:50:03

@444:
Emlékezetem szerint indulásától lengyel cég volt (talán változott, de az utóbbi években).
De nem nézek utána, úgyis mindegy, ha csak halandzsázunk róla

2017.07.11. 18:50:37

@neoteny:
a közellátást fent kell tartani. ha túrricsén a szabad piaci termelők száma 0, akkor ott mégis mi alapján van szabad piaci fogyasztás? hogy lehet ott privát bolt egyáltalán.

2017.07.11. 18:53:08

@neoteny:
termeljenek szövetkezeti jelleggel. és ezek után bekapcsolódhatnak a szövetkezeti bolthálózatba. és minden településen szükség van ilyesmire. legfeljebb azt mondják, hogy mindenki szabad piaci foglalkoztatott. és egy üres üzletet tartanak fent 1 négyzetméteren. mert teljes szabad piaci foglalkoztatás van. oda nem kell se áfész, se mgtsz. legfeljebb csak névlegesen. de hány ilyen település van? 0.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 18:59:34

@444:

"a wizzair egy közönséges offshore cég."

A tulajdonosa, a Wizz Air Holdings Plc egy Jersey-beli cég: az ő szempontjukból offshore cég a Wizz Air Hungary Légiközlekedési Kft.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 19:01:21

@444:

"legyen megint szövetkezeti rendszer."

Most is vannak Mo-n szövetkezetek; te a szocialista szövetkezeti rendszer visszahozásáról álmodozol:

"a szövetkezeti törvény előírná, hogy minden település köteles fenntartani legalább egy szövetkezeti egységet."

2017.07.11. 19:10:07

@neoteny:
a wizz air nem a jersey-n működik. ott nincs se bázisrepülőtere. se ügyfélforgalmi irodája, se műszaki közponja.

2017.07.11. 19:13:42

@neoteny:
a közellátást hogyan szervezi meg?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 19:14:30

@444:

"a wizzair egy közönséges offshore cég."

A tulajdonosa, a Wizz Air Holdings Plc egy Jersey-beli cég: az ő szempontjukból offshore cég a Wizz Air Hungary Légiközlekedési Kft.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 19:15:33

@444:

"legyen megint szövetkezeti rendszer."

Most is vannak Mo-n szövetkezetek; te a szocialista szövetkezeti rendszer visszahozásáról álmodozol:

"a szövetkezeti törvény előírná, hogy minden település köteles fenntartani legalább egy szövetkezeti egységet."

2017.07.11. 19:20:57

@neoteny:
most ugye a "liberálisok" azt mondják, hogy vegyék el a pénzt a szabad piaci munkavállalóktól. azt előállítja jóska. elveszik tőle a készpénzt. és azt odadják a túrricsei cigányasszonynak, vagy nem cigánynak. teljesen mindegy. és az elfogyasztja. és azt mondja, hogy legyen cipő a gyereknek a szociális boltban.

ez nem túl liberális. ebben egyetértünk. hogyan lehet a rendszert liberalizálni? kétféle módon. az ortodox liberalizmus azt mondja, hogy nem jár egy fitying sem. nincs se szociális bolt, se semmi. oldják meg a gyereknek a cipőt. az iskolát, az orvost. és egyébként ha a környéken van szabad piaci munkavállaló, akkor védje meg magát egy magánhadsereggel.

a nem ortodox liberalizmus az, hogy na jó. ha szabad piaci alapon nem működik, akkor kapjanak minimális állami segítségnyújtást.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 19:31:41

@444:

"azt előállítja jóska. elveszik tőle a készpénzt. és azt odadják a túrricsei cigányasszonynak, vagy nem cigánynak. teljesen mindegy. és az elfogyasztja. és azt mondja, hogy legyen cipő a gyereknek a szociális boltban."

Jóskától elveszik a készpénzt _és_ keveset is fizetnek neki, mert az általa gyártott gyerekcipőt a "szociális" boltban olcsón árulják.

Viszont ezt a rendszert üzemeltető "reálértelmiségieket" jól megfizetik, mert ugye őket nem érheti kár amiatt, hogy a "közellátás" nehéz és hálátlan szervezőmunkáját végzik ahelyett, hogy a versenygazdaságban gyarapodnának.

"legyen megint szövetkezeti rendszer."

Most is vannak Mo-n szövetkezetek; te a szocialista szövetkezeti rendszer visszahozásáról álmodozol:

"a szövetkezeti törvény előírná, hogy minden település köteles fenntartani legalább egy szövetkezeti egységet."

2017.07.11. 20:54:59

@neoteny:
jelenleg így áramlik a pénz:
szabad piaci termelő --> állam --> szociális fogyasztó

az anarchia az, hogy nincs állam.
szabad piaci termelő <--> szociális fogyasztó

két eset van. az egyik, hogy a termelő védje magát egy magánhadsereggel. az az anacho kapitalizmus. a másik eset, hogy ajánlja fel mindenét. úgy nem ölik meg. ez az anarcho kommunizmus. ezt mondja tgm. lássák be az emberek, hogy nem lehet másként. legyen közös a gatya is. vagy legalábbis törekedjünk rá.

orbán azt mondja, hogy megteremti a nemzeti nagytőkéseket, akik majd munkát adnak a túrricsének. megvédi az országot bevándorlóktól, akik ugye elvennék a magyarok munkáját. béndek péter pedig azt, hogy multinacionális nagyvállalatokat vinne vidékre. és ott termelne az adidas, vagy a nike.

ez meg ugye azt mondaná, hogy kötelesek létrehozni egy szövetkezeti egységet. de erre azt mondanák: oszt' mondja már meg nekünk, hogy mégis mit termeljünk? hogyan termeljünk? a kis falu szintjén nem tudják megmondani, akkor van a környéken valami nagyközség, mezőváros. hátha ott ajánlanának nekik valamit. amit túrricsén a többség elfogadna. de ők se tudják megoldani, akkor valami iparváros. az se, akkor valami vásárváros. végső esetben a főváros.

létrejön az alföld bőr és cipőipar szakszövetkezet. és a ricseiek gyárthatnának papucsot. na de hogyan gyártsák le? ki adja nekik az alapanyagot. a feldolgozóipari eszközöket. és ki vásárolná meg a készterméket? alföld takarékpénztár adna tagi kölcsönt. lehetne dolgozni a kistérségi ipari szakképző intézetben kölcsén. na de így hogy. legyártják az alföld papucsot. esetleg nem megfelelő minőségben. és nem is olcsón. mert nincs automata gépsor. de még félautomata se.
www.montazsmagazin.hu/wp-content/uploads/2016/11/hand02.jpg
hogy fog ez versenyezni? megrendelést kell szerezni. és az állam annyit tehet, hogy ha van 1 pár szabad piaci alapú megrendelés, akkor vesz 1 pár másik papucsot a közszolgáknak: bírónak, orvosnak, tanárnak, hivatalnoknak, katonának. vagy szociális célra a napköziseknek.

azt mondják, hogy ez így nem jó. kínlódunk az árral. a fogunk között kell fogni cérnát. indulásként nincs jobb. persze fejleszteni kellene. továbbra is az a kérdés, hogy hányan rendelnének ricsei papucsot?megéri-e venni újabb gépeket. erről az alfödli kisvárosok szövetkezeti ipartestületei döntenek. az alföld takarékpénztár tagjai.

a törvény azt írja elő, hogy a településnek valamilyen szövetkezeti egységet fent kell tartani. de az állam annyi segítséget ad, hogy fizet néhány közalkalmazottat, akiknek dolguk ezt megoldani a választott helyi polgármesterekkel.

tehát a cél ez:
(szövetkezeti) termelő --> (szövetkezeti) piac --> (szövetkezeti) fogyasztó
persze a szövetkezeti forma nem kötelező. tehát a cél egy majdnem teljesen szabad piac. minimális beavatkozással. totális szabadság elvileg nincs.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 21:06:35

@444:

"az állam annyit tehet, hogy ha van 1 pár szabad piaci alapú megrendelés, akkor vesz 1 pár másik papucsot"

Úgy érted, hogy az adófizetők vesznek.

"a törvény azt írja elő, hogy a településnek valamilyen szövetkezeti egységet fent kell tartani."

Igen, ez egy szocialista "megoldás".

2017.07.11. 21:08:48

@neoteny:
összeülnének a polgármesterek.
static.civishir.hu/ci/2015/04/66288_orig_agrar.jpg
nyilván ezen az egyetemen van aki tanul túrricse környékéről. esetleg túrricsei. a törvény a választott polgármestert kötelezi. de ha az csak a pénzt tudja lenyúlni, akkor lépjen a helyébe az, aki elvégzi az agráregyetemet. vagy valamilyen mezőgazdasági szakközépiskolát.
www.balashazy.sulinet.hu/documents/images/latogatas.jpg
és lehet egy képzett gazdatiszt. vagy esetleg valaki azt mondja, hogy beiratkozna egy ilyen iskolába. ha ebben őt segítenék. csak rajta. de úgy tűnik, hogy erre az államnak a törvény erejével kellene kötelezni az önkormányzatokat. mert különben a nép várja a "mannaesőt".

2017.07.11. 21:09:22

@neoteny:
még mindig nem tudom, hogy te milyen alternatívát kínálsz.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 21:16:34

@444:

"a törvény a választott polgármestert kötelezi."

A szocializmusra.

"de úgy tűnik, hogy erre az államnak a törvény erejével kellene kötelezni az önkormányzatokat."

A szocializmusra.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 21:18:25

@444:

"még mindig nem tudom, hogy te milyen alternatívát kínálsz."

Mire?

2017.07.11. 21:29:09

@neoteny:
túrricse és hasonló hátrányos helyzetű települések szociális problémáira.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 21:47:50

@444:

Úgy érted gazdasági problémáira: amely problémák mindenki számára felmerülnek, ti. hogy milyen javakat/szolgáltatásokat tudnak előállítani amiket el tudnak cserélni más, általuk fogyasztani kívánt javakra/szolgáltatásokra.

Ha a kárpátaljai magyarok képesek elköltözni (akár ideiglenesen) Kelet-Magyarországra azért, hogy munkát találjanak, akkor a túrricseiek is képesek ezt megtenni. Ha nem hajlandók megtenni, akkor önszántukból nincs jövedelmük: akkor a saját viselkedésük a gazdasági problémáik forrása.

Laptop7712 2017.07.11. 22:03:31

@screpes:
Eléggé körmönfontan fogalmazol, ám legyen. Amiről én beszélek az nem más, mint hogy a z elmúlt 27 év hazugságai, a néphülyítés, és az, hogy „meg egy kicsit bírjuk ki, majd jobb lesz” és egyéb mondatok mögött azért az elmúlt 27 évben felnőtt egy két generáció, aki kezd rájönni arra, hogy ellopták a jövőjét kétszer. Egyszer a mutyis módszerváltással, másodszer meg az EU-ba való egyoldalú gazdasági belépéssel. Ebből az lett, hogy ránk rohad minden, aki tud az menekül, lett pár milliárdos, akinek a szemlélete nem változott az elmúlt 40 év alatt, - ebből kegyetlen komoly konfliktusok fognak származni – lett 5 millió szegény, a dolgozók 96 %-a az európai nyomorküszöb alatt él. Ezért nem volt érdemes módszert váltani, bármit is írjon Géza az MNO-n. Ugye érted már? Közben ugyanazok osztják az észt, akik 30- 40 éve. Ebből balhé lesz. A fiatalok meg tiszta lapot akarnak, mert azt mondják nem volt az olyan rég az a 30 éve. Innen nézve amit írsz nem releváns. Nagypapinak is felelőssége van, ha nagyon belecsapott a lecsóba, nem fogja látni az unokáját, sok ilyen esetről hallok. Az unokák így vannak ezzel. Amerikában, és nyugaton szeretik a gazdagokat, azért, mert tényleg ha akarod, és teszel érte, gazdag lehetsz. Nálunk egy gazdagra nem tud felnézni egy 15 éves, azért, mert kiderül úton- útfélen, hogy szar a volt a palacsintában, és nem a saját erejéből lett gazdag, innentől kezdve vége a varázslatnak. Egy 70 éves tisztes öregségben lévő cipész az igazi példakép, az összes milliárdos nyomába sem érhet. Ha egy nép fiataljai nem tisztelik azokat, akik rajtuk gazdagodtak meg, akkor abból komoly gond is lehet. Ezért nem zárják el a felemelkedés útját a fiatalok előtt egyik normális demokráciában sem. Ettől roppantul messze vagyunk 27 éve az elit elkövet egy bődületes hibát. Hermetikusan elzárja a gazdagsághoz vezető utakat. Ebből az lesz, hogy 4 méteres falakat kell emelniük a lakhelyük köré, ezer kamerával, hogy nagyon ne bántsák őket. Ilyen ez, amikor egy gazdagok arcon neveti az a nép, ahonnan jött. Érted már? Nagyon komolyan meg kellene változtatni azt a bizonyos hozzáállást. Most tanulja a demokráciát minimum egy millió honfitársunk, ők lesznek azok, akik a legjobban pofán fogják tolni ezt a mentalitást. Nem kell a mutyi, egyenes úton is meg lehet gazdagodni.

2017.07.11. 22:17:35

@neoteny:
a kárpátaljaiak tudod hová költöznek? határ menti községekbe. például kölcsére. a segélyért, vagy a közmunkáért.
Kölcse népessége 2011-ben még 1261 fő volt, amely 2016 elejére 1406 főre emelkedett. Ennek okai közt főleg az ukrán-magyar határ túloldaláról átköltöző népesség.
az ott van túrricse mellett.
szatmartour.hu/wp-content/themes/szatmartour/images/szatmar_latnivaloi_terkep.jpg
egyes cégek dollármilliárdokhoz jutnak. félkatonai rendszerben gyerekmunkásokat alkalmaznak, stb. miért lenne kötelező ezekkel versengeni.

miért ne lehetne a versenyeztetés kereteit leszűkíteni mondjuk a kárpát-medencei háziiparra. és azt mondani, hogy ha egy áfész hálózatba termeltek, akkor abból is vásárolhattok. aztán ha az eladja a termékeiteket a nagyvilágba, akkor az nyilván behozhat cserébe árut. és azt megvásárolhatjátok. és majd ilyen lesz a portátok.
static.origos.hu/s/img/i/1706/20170623virag-aladar-nb1-foci-balmazujvaros16.jpg
ha ez jó egy balmazújvárosi, az nb1-ben évi százmilliókt kereső focistafeleségnek, akkor esetleg a túrricsei cigányasszonynak is jó lehetne. termelje meg az árut a parasztokkal és cseréljék el az szövetkezeti boltokban.

2017.07.11. 22:23:28

@neoteny:
tehát ezek az emberek magyar állampolgárságot kapva letelepednek. és a magyar közmunkaprogramokban vesznek részt. meg ugye a magyar iskola, magyar egészségügy ami az észak-kelet-magyaroszági határszélen van. az a vonzó. nyilván inkább költöznének berlinbe. csak ott nem tudnak házat venni. nem magyarázták el, hogy menekült státuszt kell kérni. és olyankor nem fejbelövik (szabad piaci alapon) hanem ellátják őket.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 22:26:10

@444:

"a kárpátaljaiak tudod hová költöznek? határ menti községekbe. például kölcsére. a segélyért, vagy a közmunkáért."

Amilyen mértékben ez így van, csak megerősíti a szabályt, hogy amiért fizetsz, abból lesz neked sok: ha segélyt fizetsz, akkor sok segélyezetted lesz, ha közmunkáért fizetsz, akkor sok közmunkásod lesz.

"termelje meg az árut a parasztokkal és cseréljék el az szövetkezeti boltokban."

Termelje, no. Ki akadályozza meg ebben?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 22:34:27

@444:

Már nem csak elméletben, hanem gyakorlatban segítik az ukrán munkavállalók a hazai munkaerőhiány enyhítését. Könnyítették a rájuk vonatkozó szabályozást, és már céges tapasztalatok is vannak az alkalmazásukról. Ezek szerint a vendégmunkások elégedettek az itteni fizetéssel, motiváltak, a munkához való hozzáállásuk pedig példaértékű.

www.piacesprofit.hu/gazdasag/mar-ukran-munkasok-segitik-a-hazai-munkaerohiany-enyhiteset/

Ebből úgy tűnik, hogy azok az ukrán vendégmunkások, akik _nem_ kap(hat)nak magyar állampolgárságot és az azzal járó szociális juttatásokat sokkal inkább motiváltak a munkára. Vagyis minél nagyobb a szociális juttatások mértéke, annál kevesebbet dolgozik valaki. Mily meglepő.

screpes 2017.07.11. 22:59:21

@Laptop7712:
elnézést hogy körmönfontan fogalmaztam - valóban.. Sok a hiba is, nagyon gyorsan írok, és előfordul, hogy egyáltalán nem kontrollálom. Vissza kéne szoknom rá, egyre inkább szüksésges. De mentségemre szolgáljon, hogy a te szöveged inspirált, Ez a mostani részedről is egyszerűbb, reaagálni is egyszerűbb rá, nagyon egyszerű

1. Nem ugyanazok (osztják az észt) , mint 30 40 éve..
Ez nem mellékes, ha tervezni akarsz, vagy ellenük fordulni.
2. A nagypapik generációjából is ki kéne tudni válogatni az ocsút. Vagy potosabban esetünkben az ocsú közül a búzát.

2017.07.11. 23:00:20

@neoteny:
nincs egy országos hálózatuk. nem érik el a kritikus tömeget.

ha a szövetkezeti törvény előírka, hogy minden polgármester köteles fenntartani a közmunkásokkal valamilyen szövetkezeti egységet (nem az államkincstártól kapja a bért), hanem közösségi megrendelésre alapozva kellene legalább fele részben szabad piaci alapon termelniük. így is ugye te azt mondod, hogy ez fele részben szocializmus. igen. de fele részben már liberalizálás. ebből lehet aztán tovább lépni. de egyből nem megy. főleg úgy, hogy globális üzemméretekben versenyezzen.

globális vállalatoknak folyamatosan dollármilliárdokat generálnak a semmiből. versenyelőnyt generálnak maguknak. bármennyit generálhatnak. csak ezt a pénzt majd vissza kell rakni. de ez így miféle verseny. miféle vallásfelekezet találmánya ez? miféle erkölcs? nyugatos. oké lehessen kölcsönözni. az alföld szövetkezeti takarékpénztár tagi kölcsönt nyújt a a ricsei papucsgyártóknak. mert van valamennyi megrendelésük. a bagaméri tormatermelő azt mondja, hogy ha a kistérség megveszi tőle a reszelt tormát, akkor vesz papucsot. szövetkezeti rendszerben kicserélik. csak ebben nagyon sokféle háziipari terméknek kell lennie ahhoz, hogy ez működjön.

2017.07.11. 23:05:59

@neoteny:
ez ügyben nem az újságból tájékozodnék. nagyon sokan kapnak állampolgárságot. és annak meghatározott ára van. ezek a területen is van némi korrupció.

2017.07.11. 23:09:55

@neoteny:
szerinted ukránok nem trükköznek. tényleg hagyjuk. hozzád hasonló hülye tényleg nincs a neten. én vagyok a második legnagyobb barom, hogy vitázok veled. fogalmad nincs se a magyar közéletről, se semmiről. elképzelésed nincs. az egy dolog. a valóságról sincs lövésed se.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 23:15:38

@444:

"nincs egy országos hálózatuk. nem érik el a kritikus tömeget."

És? A Renner Műveknek sincs "országos hálózata", arra is igaz, hogy "nem éri el a kritikus tömeget". Ez mégsem akadálya annak, hogy az ott dolgozók termeljenek.

"minden polgármester köteles fenntartani a közmunkásokkal valamilyen szövetkezeti egységet"

Mit jelent az, hogy "fenntartani [...] valamilyen szövetkezeti egységet"? _Hogyan_ történik ez a "fenntartás"?

"(nem az államkincstártól kapja a bért), hanem közösségi megrendelésre alapozva"

Csak épp' ezek a "közösségi megrendelések" állami megrendelések, mint ahogy kifejtetted: "az állam annyit tehet, hogy [...] vesz 1 pár másik papucsot a közszolgáknak: bírónak, orvosnak, tanárnak, hivatalnoknak, katonának".

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 23:17:50

@444:

"ez ügyben nem az újságból tájékozodnék."

Ja, hogy neked vannak magáninformátoraid, akik begyűjtik a "valós" adatokat, és azt neked leszállítják.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.11. 23:25:04

@444:

Ért már kritika engem ezen a blogon, de nem engem neveztek többen is elmebetegnek. Amit te nem mondhatsz el magadról. Talán ha nem csinálnád állandóan a megalomán fantáziálgatásaidat a szocializmus rehabilitálásáról ("vegyesgazdaság", "KGST 2.0", "rendbe pofozás"), akkor jobb véleménnyel lennének rólad az olvasók.

2017.07.11. 23:46:40

@neoteny:
renner úr a széchenyi 2020 terv keretében 43,1 millió és 97,4 millió forint támogatást vett fel. az új széchenyi terv keretében 52,2 millió, 92,9 millió és 72,4 millió forintot. az új magyarország fejlesztési terv keretében 40,2 és 80,4 millió forintot. ez összesen majdnem 500 millió forint. jelen értéken számolva legyen annyi. ezt 1 ember kapta.

500 túrricsei kapna 250 milliárd forintot, akkor vélhetően vállalnák, hogy ezek után szabad piaci alapon működnek. és most nem beszéltünk arról, hogy renner mennyi államilag garantált hitelt kapott. és mennyi támogatást és hitelt kaptak azok a német autógyárak, akiknek renner beszállít. így könnyű.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 00:02:45

@444:

"ezt 1 ember kapta."

Biztos, hogy nem 1 ember kapta: a Renner Művek kapta, amelynek 2012 novemberében 170 dolgozója volt. Ha van frissebb adatod a dolgozók számára, kérlek osztd meg.

"a széchenyi 2020 terv keretében"

A Renner Művek 1991-ben került alapításra.

"és most nem beszéltünk arról, hogy renner mennyi államilag garantált hitelt kapott."

Beszéljünk, no: mennyit?

"és mennyi támogatást és hitelt kaptak azok a német autógyárak, akiknek renner beszállít."

Beszéljünk, no: mennyit?

2017.07.12. 00:31:22

@neoteny:
minimum ennyi vissza nem térítendő támogatást kapott. ennyi van kiírva a holnapjára. nem fogok a többinek utána nyomozni. mert felőlem lehet rennernek traktorgyára. engem nem zavar különösebben. csak ez nem szabad piaci működés. mindenki annyit lop, amennyit nem szégyell.

2017.07.12. 00:49:41

@neoteny:
nem akarok budai gyula lenni. oszkó péter mit keres a wizzair-ben. de azért érdekes, hogy van egy offshore hátterű cég. aminek a tulajdonában van 83 airbus. annak darabja listaáron 30 milliárd forint. nyilván államilag garantált hiteleket kapott. és nem kis összeget. a magyar állam biztosította egy konkurens offshore cégnek. a pénzügyminiszter benne ül az igazgatótanácsban. na.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 00:59:48

@444:

"minimum ennyi vissza nem térítendő támogatást kapott."

Mert a magyar állam (és az EU) ipartámogatási politikát folytat. Ezeket a pénzeket nem a Renner Művek vette el az adófizetőktől, hanem a különféle szintű kormányzatok. Amely pénzeket akkor is elvették volna, ha a Renner Művek nem pályázza meg ezeket a vissza nem térítendő támogatásokat. (Egyébként úgy tűnik, hogy mai napság valami 220 alkalmazottja van a Renner Műveknek.)

A Renner Műveknek 2016-ban 2,5 milliárd Ft volt a nettó árbevétele. Vagyis a felsorolt vissza nem térítendő támogatások összege egy évi nettó árbevételének kb. egyötöde (20%-a). És a Renner Művek már sikeresen működik valami 25 éve. Persze nem minden 25 évben volt a nettó árbevétele 2,5 milliárd Ft (még 2016-os forintra átszámolva sem), de az 500 millió Ft így is csak egy töredéke a Renner Művek forgalmának. Nem arról van szó, hogy a Renner Művek a vissza nem térítendő támogatásokból él.

"ez nem szabad piaci működés."

A vissza nem térítendő állami eredetű támogatások valóban nem szabadpiaci működés. De ahogy az előbb kifejtettem, ez csak egy viszonylag kis részét teszi ki a Renner Művek működésének; azért, mert pályázott rá és elfogadta ezeket a vissza nem térítendő állami eredetű támogatásokat még nem teszi a _teljes_ működését nem szabadpiacivá.

Semmi kifogásom sincs az ellen, hogy az állam ne végezzen semmiféle "gazdaságélénkítő" tevékenységet: de a Renner Művek akkor is megélt volna, ha nem kap egyetlen fityinget sem ezekből a támogatásokból (feltéve azt, hogy a versenytársai sem kapnak egyetlen hasonló fillért sem). A Renner Művek bizonyította, hogy életképes vállalkozás (viszonylagos) szabadpiaci viszonyok között is.

Nem úgy, mint pl. az Air Canada, amelyik már tönkrement volna ha a kanadai adófizetők nem "mentették" volna meg többször is az elmúlt negyedszázadban. Az is szocializmus, amit a kanadai szövetségi kormányok csináltak (és csinálnak) az Air Canada-val.

2017.07.12. 01:14:15

@neoteny:
na jó. itt hagyjuk abba ha szerinted nem probléma az, hogy 1 ember kapott 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást. papolj a többi hülyének a szabad piacról.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 01:16:08

@444:

"egy offshore hátterű cég. aminek a tulajdonában van 83 airbus. annak darabja listaáron 30 milliárd forint."

Légitársaságok nem vesznek repülőgépeket: lízingelik azokat.

"nyilván államilag garantált hiteleket kapott. és nem kis összeget."

Ezek feltételezések: ha van valami kézzelfogható infód, szívesen olvasom.

"a pénzügyminiszter benne ül az igazgatótanácsban. na."

Mert az államalkotó népek olyan államot alkottak maguknak, ahol ezt egy pénzügyminiszter megteheti.

Azt hiszed, hogy ha létezne ÁFÉSz hálózat az országban, akkor annak az országos központjában nem politikusok és a csókosaik üldögélnének? Hogy nem ők döntenék el, hogy melyik háziipari szövetkezet termékeit árulnák az ÁFÉSz boltokban? Annak a kormányzatnak amelyiknek elég hatalma van ahhoz, hogy törvényt hozzon arról, hogy minden településen kell legyen egy szociális szövetkezeti bolt (ÁFÉSz), elég hatalma van ahhoz is, hogy beültesse a csókosait a döntéshozó pozíciókba -- ahol bekaszálnák a nagy fizetéseket _és_ áruba bocsátanák a befolyásukat nokiásdobozokért.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 01:20:15

@444:

"1 ember kapott 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást"

Nem egy ember kapta, hanem egy vállalat, aminek utolsó számolás szerint 220 alkalmazottja van.

Mert ha ragaszkodsz ahhoz, hogy 1 ember kapta, akkor az is igaz, hogy 1 embernek volt 2,5 milliárd Ft nettó árbevétele 2016-ban. És akkor is igaz az, hogy az 1 ember által kapott vissza nem térítendő támogatás összege az 1 ember által az évek során elért nettó árbevételnek csak egy töredéke.

2017.07.12. 02:25:30

@neoteny:
ezek a vissza nem térítendő támogatások renner úr személyes vagyonának növelták meg direktben. ha összesen 500 millió forint vagyona van, akkor ez azt jelenti, hogy a magyar állam egy non profit traktorgyárat támogat ezerrel. ha ennyi sincs, akkor a magyar állam egy veszteséges üzemet támogat. azt finanszírozzák az adófizetők nyereségéből ugyebár. van egy traktor. egy prototípus másfél éve. és szabad piaci megrendelők nincsenek. tudtommal nem indult el a tömeggyártás. nyilván azt is támogatni kellene.

renner úrnak egy államilag támogatott gumibiszbaszgyára van, ami gyurcsányak is van, meg a fidesz haveroknak is van. szijjártó péter létrehozott jó néhányat a választásokra. mert munkahelyet teremt. erre azt mondják, hogy ez "lopás". vagy legalábbis nettó "pénzlenyúlás". nem értem, hogy ez gyurcsány új magyarországa miért nem volt az.

2017.07.12. 02:29:20

@neoteny:
lízingelik a repülőt. és mindenféle állami garanciavállalás nélkül. nem akarok budai gyulásat játszani. de oszkó péter mit keresett a wizz air-ben?

2017.07.12. 02:37:57

@neoteny:
erre mondom azt, hogy minden ilyet egy átlagos fejlettségű városban, vagy megyében kellene kirpóbálni. azért, hogy legyen összehasonlítás. a többihez képest mennyit fejlődik, vagy nem fejlődik.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 02:41:08

@444:

"ezek a vissza nem térítendő támogatások renner úr személyes vagyonának növelták meg direktben."

Nem.

Ha képes lennél olvasni, akkor láttad volna, hogy

Barwell 320 fogaskerék szivattyús előformázó, 90 mm átmérőjű hidegetetésű extruderrel vibracool hűtőegységgel: támogatás mértéke 50%, összege 43,17 millió Ft. Tehát a Renner Művek betolt a saját tőkéjéből egy másik 40+ millát.

Vagy: kapott 97,49 milliót az alábbi gépek beszerzésére:

Mazak Quick Turn Smart 250 CNC eszterga (1 db)
Lean-Lift liftes rendszerű raktári automata (2 db)
Mazak VTC 800/30Sr szim. 5 tengelyes megmunkálóköp (1 db)
Mazak Quick Turn Smart 250 M hajtott sz. CNC eszterga (1 db)

És ott van az összes többi támogatásnál is, hogy mit vettek belőle.

Szóval megint csak a nagy pofád járt, mint amikor azt mondtad, hogy a LEGO egy darab játékot sem ajándékozott magyar óvodáknak, vagy mint amikor azt mondtad, hogy a Soros Alapítvány egy centet sem adakozott a magyar közoktatásra.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 02:44:17

@444:

"oszkó péter mit keresett a wizz air-ben?"

Valószínűleg jó sokat, de ez téged miért izgat?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 02:45:37

@444:

"erre mondom azt"

Te mondasz sok mindent: élénk fantáziavilágod van.

2017.07.12. 08:30:46

@neoteny:
ezeket a gépeket (vagy azok felét) renner úrnak lényegében többi adófizető vásárolta (erre mondom azt, hogy errefelé ami működik az féllállami. lehet ilyen rendszer is. de ez esetben építsünk vegyesgazdaságot. mert szinte mindenki így akarja csinálni. a géppark fele részben közös.)

2017.07.12. 08:43:13

@neoteny:
ha valaki a pénzügyminisztériumból beül egy offshore cég igazgatótanácsába, akkor az azért mininimum kérdőjeles.

Oszkó: a Wizz Air igazgatóságában is a Malév megmentése mellett érveltem

nyilván ezért keresett jó sokat. engem nem zavar különösebben. csak azt mondom, hogy ami működik az szinte minden "félállami" vállalat.

screpes 2017.07.12. 09:15:31

----

@444:
De hát az alapító is volt MALÉV -os, onnan szakadt ki, és esze ágában sincs megint malévosnak lenni, eltekintve attól , hogy olyan, hogy malév, már nincs is... És a jogokat tualajdonlást sokféfle mocsokban fürdették tarttósan. Minek írsz olyasmit, aminek nulla, vagy annál is kevesebb a valószerűsáége?
Örülsz, hogy te vagy az egyetlen, aki még szabadon fantáziálhat?
Hiszen ezt a világjátékot olyan jól elképzelted - még kisiskolás korodban.
Csak nem csinálják végig a játszótársak.
-----------
@neoteny:
Köszönöm a linket, igazából pontosan az érdekelt volna, hogy ki az új bérlő/tuéajdonos. (a Pajtás étterem helyén). Kétlem, hogy a jelenlegi (eddigi) ne tárgyalt volna ebben az irányban, és az lenne a releváns.

Bezáró Pajtás étterem...
Nem szeretnék saját nosztalgiámnak áldozatul esni, de nem tudom, mi a helye a racionális értékelésnek megközelítésnek, ha egy étteremről van szó, ahová szívesen mennek, közönsége megmaradt, vagy frissülni is képes.
Röhejes az, hogy egyedülálló a kelkáposztafőzelékük? Egyáltalán nem az, ha étteremről van szó. Az nagyon nem kedvemre való, hogy a "problémának" az igazi környezete rejtve marad, és biztosak lehetünk abban, hogy pont nem a racionalitás vezényli háttérből az eseméyneket, hanem valamely gyarlóság. Valakik utálják a kelkáposztámat...
Ezen a helyen ( hatvanas évekbeli hatalmas szocreál társasház alsó szintjén) elegáns éttermet csak stílusrontással lehetne elérni, de arra mégis, mindig vannak kellően stílustalan jelentkezők.
Nekik nem a retrófeeling az, ami érték, mégcsak nem is az alacsony árak, hanem ez a mindent elárasztó , racionalitást éppenhogy nélkülöző mentalitás, és közeg. Belebarmolnak, mert megtehetik.
Mivel egy irodanegyedről van szó a budai Batthányi tér mellett, bizonyára egy elegáns kávéző vagy gyorsétterem helyett lassúétterem nyílik, amibe pénzt kell tolnia annak, akinek van.
A kockázatról úgy beszélnek majd mint értékről, valójában nincs is kockázata annak, aki képes ilyesmibe (ott) fektetni. Mert tisztán piaci alapon biztos a bukta (444 nick szerinti felfogásban épp ez lenne az állami támasztás: a hiányzó üzleti elemekbe beforgatott befolyás, ahol az állami szerep informálissá válna, és ez pedig szerinte épp olyan, mint a piaci előny, mert piac az van, az előny pedig előny... ). Nem fog megbukni egy ilyen "vállalkozás" ugyanis: ha nincs elég vendége, akkor eladja a helyet valami banknak, vagy kormányablaknak, kormányközeli ablaknak hasznonnal.
Egy sarokra vagyunk a vizesVB helyszínétől. Figyeljétek meg, hogy mi lesz az üres helyen azokban a napokban, és azután! Ha meg semmi (üresen áll majd), akkor meg éppenséggel az a gyalázat. Az értékeinkkkel vlaó gazdálodás helyett garázdálkodás.

2017.07.12. 09:29:29

@screpes:
ne legyenek malévosok. ezzel együtt van egy tippem, hogy a magyar nacionalizmus előbb-utóbb ki fogja kényszeríteni, hogy legyen malév. ha abban a wizz air nem akar részt venni, akkor ne vegyen részt. szerintem ne döntsd el helyettük. csak hagyjuk már ez a szabad piaci szöveget. a wizzair egy offshore cég. és kormányzati védelemmel jött létre. és most úgy működik.

2017.07.12. 09:53:45

@screpes:
2012-ben debrecenben volt az úszó eb. igaz nem komplett vizes vb, hanem csak úszó eb. de azt gyakorlatilag a helyi sportiskola/sportcentrum rendezte és sportkollégium önkénteseivel. ebből következően a rendezés költsége felteszem töredéke volt a budapestinek. az is igaz, hogy debrecen ez esetben "beugró" volt. ugyanis antwerpen rendezte volna az európa bajnokságot. csak pénzügyi problémák (botrányok) miatt a belgák lemondtak róla.

screpes 2017.07.12. 11:33:23

@444:

Koncepcionálisan két megközelítés létezik, ez a nettó marketing: az egyik, az A változat szerint a Malév és WIZZ versenytársak, mivel hasonló célállomásokra mindketten repcsivel utaztatnak.
Ez azonban (túlzó) egyszerűsítés, mert más minőséget szolgáltatnak , a WIZZ kezdettől kimondva "fapados", tehát sokkal olcsóbb, és erre is törekszik. (most tekintsünk el attól, hogy a Malaév mennyire tekinthető létező cégnek, miközben e neve, megtévesztő módon, régi fényében világít a fejekben). (ez is hatalmas érték, de nem elegendő!).
Ebben a tekintetben tehát nem ugyanaz a piacuk, WIZZ / MALÉV , mert más szegmensben tevékenykednek.
Mármost az a kérdés, hogy kitartanak e ezen prioritás mellett , hogy ők m kétfélék, vagy fontosabb lenne cégen (cégcsoporton BELÜL elosztogatni a vendégkört, mndazokat, akik a szóba jöhető desztinációkba utaznának (repülnének).
Nem látunk bele, de hihetetlenül fontosak lehetnek e piaci stratégiális döntések szempontjából a személyes tényezők is: hogy valaki példádul versenyezni akaart a Malév-vel, és erről nem tud leszakadni, hacsak nem kebelezhetné be...
Igazi rejtettt tényező a z állami "szerepvállalás" is, vagyis, hogy amennyiben versenyhelyzet van, akkor ki mögé áll az állam - mindkeztőt nem választhatja.
(Orbán például már szónokolt a MALÉV mint nemzeti érték mellett, de eddig az kevés ahhoz, hogy feltámasszák, lealázott nemzetközi piaci pozíciból, áldatlan versenybe lökve a céget, és a partneri vállalkozásokat.

Érdemi részlet, hogy a környező nyerséges szolgáltatásokat egyre inkább kiszervezték, és azoknak gazdája van. Ők ragaszkodnának ajövőben is a kiépült nyerő pozícióikhoz- taxiztatástól a repülésirányításon át a caeteringig, és főleg: a Biztonságig, mert annak is vállalkozási formákban akadt gazdája.
De ne nekem kell erről filozofálnom. Keveset tudok felőle, és semmiképp sem eleget

screpes 2017.07.12. 12:13:15

@444:
Hozzátenném még az előbbihez, hogy árnyalja a képet igen erősen, a WIZZ folyamatban lévő gépbeszerzése, aminek a közepén tart...
Itt leasing keretében több év alatt több mint 30 géppel bővíti a parkját, amibe nehezen képzelem bele a malév-vel (?) való bármiféle "fúziót".De emlékeztetnék arra, hogy az államias szelek felkaphatják a Malévet, és az akkor a Wizz szárnyai alá is fúj.Jelzésértékű hogy a WIZZ szerződést kötött évekre hogy Boszniába (! járatot indít, és éveken át utaztat oda minimum heti két alakalommal..
Na most szerinted mitől jut az eszekbe megkötni egy ilyen szerződést?
Kiket vinne vajon ezrével bosznia közepére (nem tengerpartra!) az a sok szép új repülő?

2017.07.12. 12:35:02

@screpes:
ebben a koncepcióban a malév az (egyesített) magyar légiforgalmi vállalat. aminek több részvénytársaság is lehet tagja.

ebben a koncepcióban ha jól figyelsz, akkor nagyipari konglomerátumok, ágazati konszernek, félállami trösztök azért jönnek létre, hogy a helyi kis-, közép- és nagyvállalkozói réteget egyesítsék. hasonló célokat szolgálnak a városias holdingok és vidékies klaszterek. utóbbiba vonódik be a szövetségi parasztság. értem persze, hogy ez nettó nacionalizmus. hiszen ezeket lényegében
kormányzati, önkormányzati védelem mellett működő cégek az állam patrióta, lokálpatrióta jelleggel normatív módon hozza létre a rendezett közigazgatásra alapozva. ebben az államrendban a minisztériumok lakossággal konzultatív, vállalati oldalról korproratív kapcsolatban állnak, stb. szóval ez mind olyan, amire a filoszemiták azt mondják, hogy ez nettó fasizmus. tehát ehhez a "baloldaliak" "liberálisok" vélhetően nem csatlakoznának. ne csatlakozzanak. 1 millió szoci kisnyugdíjas inaktív és ebből a szempontból jelent különösebb problémát. nagyjából 0,5 millió fővárosi liberális képezi az akadályt. az ő szellemi, anyagi utánpótlásainak felszámolása zajlik. a kereskedelmi bankok államosítása, kereskedelmi média feletti befolyás szerzése, az ngo-k, a ceu működési korlátai.

errefelé a gábor dénesről elnevezett egyik műszaki szakközépiskolát átalakították honvéd szakközépiskolává. az iskola névadója krachtovil károly lett, aki a többek között a székely hadosztály létrehozója. tavaly érettségizett az első növendékszázad. díszegyenruhában.
www.youtube.com/watch?v=rxjYk3yMANI&t=3m0s

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 13:02:25

@444:

"ezeket a gépeket (vagy azok felét) renner úrnak lényegében többi adófizető vásárolta "

Valóban: mert ez az államhatalom (beleértve az EU-t) iparpolitikája. Az államalkotó népek ilyen államot hoztak létre maguknak.

A Renner Művek 1991-ben alakult: akkor nem a többi adófizető vásárolta a géppark (adta a cég tőkéjének) felét. A Renner Művek viszonylagos szabadpiaci körülmények között jött létre és lett sikeres.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 13:12:06

@444:

"ha valaki a pénzügyminisztériumból beül egy offshore cég igazgatótanácsába, akkor az azért mininimum kérdőjeles."

"engem nem zavar különösebben."

Akkor most kérdőjeles, vagy téged nem zavar különösebben?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 13:18:15

@444:

"ne legyenek malévosok."

Fogadd meg a saját tanácsodat: "szerintem ne döntsd el helyettük."

"a wizzair egy offshore cég."

A Jersey-beli tulajdonosuk szempontjából mindenféleképpen.

"és kormányzati védelemmel jött létre. és most úgy működik."

Ez a tőled megszokott semmitmondás.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 14:20:55

@screpes:

"nem tudom, mi a helye a racionális értékelésnek megközelítésnek, ha egy étteremről van szó, ahová szívesen mennek, közönsége megmaradt, vagy frissülni is képes."

Amit az _üzemeltető_ Junior Zrt. mondott: _számukra_ a "Pajtás az elmúlt évek során egyre gyengébb eredménnyel működött, így kényszerű, de észszerű döntés született".

Ez a döntés mindenképpen a Junior Zrt-é: ugyanúgy, mint az is, amikor egy munkavállaló felmond a munkaadójának, bármilyen okból. Ha ő úgy ítéli meg, hogy _számára_ (pénzben vagy pszichikailag vagy ezek tetszőleges kombinációja szempontjából) nem kifizetődő ott folytatni a munkát, senki más nem magyarázhatja el neki, hogy de pedig folytassa ott és azt, amit addig csinált.

Bármilyen adásvételnek két szereplője van: és a tranzakciónak mindkét fél számára értéket kell képviselnie, ti. mindkét félnek úgy kell gondolnia, hogy a cserebere végrehajtása után jobb helyzetbe kerülnek, mint előtte voltak. Ezért nem lehet csak egyféle értékekről beszélni; mert ha csak egyféle érték(elés) létezne, akkor bármilyen csere zéró összegű játszmává válna: az egyik félnek veszítenie kellene ahhoz, hogy a másik fél nyerhessen. Épp' az értékek különbözősége (mert az értékek szubjektívek) teszi azt lehetővé, hogy cserék létrejöjjenek: mert mindkét fél többre értékeli azt, amit kap, mint azt, amit ad.

Az, hogy te és még sokan mások értékvesztésnek tekintitek a Pajtás étterem bezárást nem jelenti azt, hogy a ti értékítéletetekkel egyezőnek kell lennie a Junior Zrt-(vezetőségé)nek: vagy hogy amilyen mértékben nem egyezik az övék a tiétekkel, az abból származik, hogy ők gyarlóbbak, mint ti. Az adásvételekben (kereskedelemben) mindenki a saját érdekeit tartja szem előtt: ha fennáll az érdekek egyezése, akkor létrejön a csere. Ha viszont az egyik fél úgy gondolja, hogy neki nem érdeke a csere létrejötte, a másik fél nem mondhatja azt, hogy "tekints te is az én értékítéletem szerint a cserére, és vegyél abban részt!" Illetve mondhatja, de ez nem egy meggyőző érvelés.

2017.07.12. 16:43:17

@neoteny:
a rendszerváltás előtt a pajtás étterem az államé volt. ezek után nem vált tulajdonossá a beszállító szövetkezeti parasztság, nem vált általánossá a munkavállaói résztulajdon, nem lettek tulajdonosak a a környékbeli polgárság, a városi alkalmazottak, a társadalombiztosítási nyugdíjalapok.

miért jó az, hogy a beszállító is résztulajdonos? közvetlen érdekelt abban, hogy jobb minőségű legyen alapanyag. miért jó az, hogy a munkavállaló is résztulajdonos? közvetlen érdekelt abban, hogy az alapanyagokat hatékonyan dolgozzák fel. miért jó ha résztulajdonossá válnak a vendégek. a környékbeli polgárok. közvetlen érdekelttek válnak abban, hogy bővítsék az árukínálatot. miért jó az, hogy a városi alkalmazottak? azért, mert közvetlen érdekeltek abban, hogy az étterem környezetét fejlesszék. miért jó, hogy tulajdonosok a nyugdíjasok és társadalombiztosítási alapok? maga az étterem természetben adózva akár szociális feladatokat is elláthat.

nem ilyen tulajdonosi szerkezet jött létre. a zsidó baloldal és a zsidókeresztény jobboldal nagy egyetértésben szolgáltatta ki az ország egészét a külföldnek. anélkül, hogy bármit is igyekezett volna a helyiek kezében tartani. és ezt a folyamatot akasztotta meg a geci orbán. aki amit csak tudott szétlopott. és megpróbál a nemzeti radikalizmus élére állni. a helyzet akkor lehet érdekes, amikor az külső források elapadnak és a keresletélénkítő politika kifullad. attól függően, hogy éppen milyen lesz a külgazdasági környezet.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 18:40:05

@444:

"a rendszerváltás előtt a pajtás étterem az államé volt."

Az állam pedig a munkásság és a vele szövetséges parasztság állama volt.

"miért jó az, hogy a beszállító is résztulajdonos? közvetlen érdekelt abban, hogy jobb minőségű legyen alapanyag. miért jó az, hogy a munkavállaló is résztulajdonos? közvetlen érdekelt abban, hogy az alapanyagokat hatékonyan dolgozzák fel. miért jó ha résztulajdonossá válnak a vendégek. a környékbeli polgárok. közvetlen érdekelttek válnak abban, hogy bővítsék az árukínálatot. miért jó az, hogy a városi alkalmazottak? azért, mert közvetlen érdekeltek abban, hogy az étterem környezetét fejlesszék. miért jó, hogy tulajdonosok a nyugdíjasok és társadalombiztosítási alapok? maga az étterem természetben adózva akár szociális feladatokat is elláthat."

Mint ahogyan az volt is a létezett szocializmusban.

"a geci orbán. aki [...] megpróbál a nemzeti radikalizmus élére állni."

Orbán Viktor lesz az Érpataki Modell bajnoka?

2017.07.12. 20:02:59

@neoteny:
ők nem voltak tulajdonosok se a kommunista, se a kapitalista kísérletben.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-0/p480x480/19598947_1851310541549990_7220026737082378113_n.jpg?oh=c8ded425ea103cd9ae35c665a60d2d8f&oe=59CBB9E2
ebből következően fasizálódnak ha nem ők, akkor majd a gyerekeik.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 20:11:22

@444:

a rendszerváltás előtt a pajtás étterem az államé volt."

Az állam pedig a munkásság és a vele szövetséges parasztság állama volt.

"miért jó az, hogy a beszállító is résztulajdonos? közvetlen érdekelt abban, hogy jobb minőségű legyen alapanyag. miért jó az, hogy a munkavállaló is résztulajdonos? közvetlen érdekelt abban, hogy az alapanyagokat hatékonyan dolgozzák fel. miért jó ha résztulajdonossá válnak a vendégek. a környékbeli polgárok. közvetlen érdekelttek válnak abban, hogy bővítsék az árukínálatot. miért jó az, hogy a városi alkalmazottak? azért, mert közvetlen érdekeltek abban, hogy az étterem környezetét fejlesszék. miért jó, hogy tulajdonosok a nyugdíjasok és társadalombiztosítási alapok? maga az étterem természetben adózva akár szociális feladatokat is elláthat."

Mint ahogyan az volt is a létezett szocializmusban.

2017.07.12. 20:17:39

@neoteny:
felháborítja őket az, hogy bezárják az éttermet. tulajdonosok? nem. miért nem? mert az nem kapitalizmus. nem tőkepiaci szereplők. ebből következően nem lehetnek tulajdonosok, hanem szolganépek. kapitalizmust akartak és kapitalizmust kaptak. és most fasizálódhatnak. a többséggel már csak a nemzeti szocializálódást hirdethetik. ideologikusan ez maradt.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 20:23:56

@444:

"nem tőkepiaci szereplők. ebből következően nem lehetnek tulajdonosok, hanem szolganépek."

Renner Tibor a 80-as években indította egyéni vállalkozását: targonca-önindítókat, -generátorokat, illetve elektromos targoncamotorokat javított. Ezt folytatta 1991-ig, akkor cseredarabos felújításon alapuló felújító kisüzemet hozott létre. A rendszerváltozás elején sok használt autót, mezőgazdasági gépet hoztak be, amelyekhez az alkatrészutánpótlás gyakran nehézkes volt. A generátorokban és önindítókban lévő gumi alkatrészek gyakran elkoptak, ezeket kellett pótolni. Jánoshalmán ugyan működött már egy gumiipari cég, de időközben tönkrement. Ennek a vállalkozásnak a gépeit vásárolta meg a Renner Bt. Az idősebb Renner Tibor több ott dolgozó szakembernek munkát ajánlott, akikkel megindították az alkatrész-utánpótlásra épülő gumivulkanizálást. Ez teremtette meg a gumialkatrészgyártás alapját.

2017.07.12. 20:50:24

@neoteny:
és renner tibor el kezdte szopni a hatalom faszát. azért, hogy 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást. magyarul fél milliárdot lenyúljon az adófizetőktől. új magyarország fejlesztési terv, majd új széchenyi terv és a nemzeti konzultációk rendszerében keretében korporálódott. persze lehet mondani, hogy mert ő embereket alkalmaz.

ez esetben mindenki kapjon privát használatra 2,5 millió forintot, mert embereket alkalmaz? vagy mennyit kapjon. és kitől kapja?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 21:11:46

@444:

Renner Tibor épített egy vállalkozást, úgy lett tulajdonos. Akármennyire is fáj ez neked.

"új magyarország fejlesztési terv, majd új széchenyi terv és a nemzeti konzultációk rendszer[e]"

Hja, ilyen államot alkottak maguknak az államalkotó népek.

"persze lehet mondani, hogy mert ő embereket alkalmaz."

Bezony lehet: ő embereket alkalmaz, te meg csak fantáziálgatsz a népek rendbe pofozásáról. Te akaratgyenge vagy, ő meg sikeresen vállalkozik, amivel lehetőséget nyújt az alkalmazottainak, hogy azok jövedelemre tegyenek szert -- mert nem csak úgy termelnek a vakvilágba, hanem olyan javakat állítanak elő, amik mások számára értékesek, és ezért hajlandóak megvásárolni azokat olyan árakon, amikkel a Renner Művek haszonra tud szert tenni.

2017.07.12. 21:14:13

@neoteny:
általános iskolában technika órán fábolt kunyhót és tutajt kellett építeni. fából és kartonpapírból kisrepülőt. és fémből vágni kellett egy szélkereket.

és az egyik osztálytársam felvetette, hogy inkább ndk construction játékkal kellene játszani. az ilyesmi volt.
www.soosfoto.hu/img/termekek/2273.jpg
erre némethiné a technika tanár azt modta. tudod te fiam, hogy az mennyibe kerülne? a nyolcadikosok, vagy a szakmunkások gyártsanak ilyen idomokat. erre némethiné a technika tanár azt mondta. tudod te fiam, hogy az a gyártósor mennyibe kerülne? erre sanyi mellettem ülve azt mondta, hogy azt el kell lopni. pont ezt csinálta renner úr. amit sanyi mondott. és így gyártja ezeket.
www.rennerbt.hu/termekek

ez ugye egy filozófiai probléma. van az ndk a construction játék. amiket a gyerekek mellett megkapnak a játékboltból. construction játékot le kell gyártani. de ki kapja meg a construction játékot gyártó gyártósort. és a construction jártó gyártó gyártósort gyártósorát ki kapja meg. és ez egy metafizikai paradoxon.

amire két válasz van. mindenki szerezze meg magának valahogy. a másik, hogy legyen minden közösségi kézben. ezeket gyártsuk le együtt. és privát módon építgessünk. és nekem úgy tűnik, hogy mostanában a nyugat-európai társadalmak is az utóbbira hajlanak. vegyes gazdaságra.

2017.07.12. 21:24:13

@neoteny:
na de renner úr az alkalmazottankénti 2,5 millió forintot is olyanoktól kapja, akik embereket alkalmaznak. tőlük elveszik. és renner úr megkapja. feltéve, hogy az állam odaítéli neki. és a döntéshozatal önkényes. mert van aki 12,5 millió forintot kap. és nyilván van, aki semmit se kap.

a liberálisok éppen azért mondták azt, hogy az állam pénzügyi értelemben ne avatkozzon bele a gazdaság működésébe. hanem a tőkepiac viszonylag szabadon generál hitelpénzt a reálgazdasági szereplőknek. és ez sokkal hatékonyabb. na de így a tőkepiac dönti el, hogy kinek mennyi versenyelőnyt generál. azt az előnyt ugyan csak átmenetileg tudja létrehozni. de átmenetileg bármekkora versenyelőny létrehozható. legalábbis elvekben. és a gyakorlatban is óriásvállalatok jönnek létre úgy, hogy a többségi tulajdon néhány ember kezébe kerül. az egyszázalék egyszázaléka. miközben a pajtás éttermet bezárják ugye.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 21:27:00

@444:

"erre sanyi mellettem ülve azt mondta, hogy azt el kell lopni. pont ezt csinálta renner úr."

Renner Tibor a 80-as években indította egyéni vállalkozását: targonca-önindítókat, -generátorokat, illetve elektromos targoncamotorokat javított. Ezt folytatta 1991-ig, akkor cseredarabos felújításon alapuló felújító kisüzemet hozott létre. A rendszerváltozás elején sok használt autót, mezőgazdasági gépet hoztak be, amelyekhez az alkatrészutánpótlás gyakran nehézkes volt. A generátorokban és önindítókban lévő gumi alkatrészek gyakran elkoptak, ezeket kellett pótolni. Jánoshalmán ugyan működött már egy gumiipari cég, de időközben tönkrement. Ennek a vállalkozásnak a gépeit vásárolta meg a Renner Bt. Az idősebb Renner Tibor több ott dolgozó szakembernek munkát ajánlott, akikkel megindították az alkatrész-utánpótlásra épülő gumivulkanizálást. Ez teremtette meg a gumialkatrészgyártás alapját.

"a másik, hogy legyen minden közösségi kézben. ezeket gyártsuk le együtt."

Ez volt a létezett szocializmusban.

"és nekem úgy tűnik, hogy mostanában a nyugat-európai társadalmak is az utóbbira hajlanak. vegyes gazdaságra."

A franciák. De ők ugye rosszak nálad.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 21:39:45

@444:

"renner úr az alkalmazottankénti 2,5 millió forintot is olyanoktól kapja, akik embereket alkalmaznak. tőlük elveszik."

Mivel a vállalati adók kb. egytizedét teszik ki az SzJA és az ÁFA összegének, még csak nem is olyanoktól veszik el, akik embereket alkalmaznak, hanem az emberektől veszik el.

"a liberálisok éppen azért mondták azt, hogy az állam pénzügyi értelemben ne avatkozzon bele a gazdaság működésébe."

Erről van szó.

"hanem a tőkepiac viszonylag szabadon generál hitelpénzt a reálgazdasági szereplőknek."

Amely hitelpénzeket vissza kell fizetni.

"így a tőkepiac dönti el, hogy kinek mennyi versenyelőnyt generál."

Amit az alapján dönt el, hogy mekkora esélyét látja annak, hogy a hitel visszafizetésre kerül. Persze ezek a döntések sem tökéletesek: hitelek bedőlnek, vállalatok tönkremennek stb.

"a gyakorlatban is óriásvállalatok jönnek létre úgy, hogy a többségi tulajdon néhány ember kezébe kerül."

Aztán óriásvállalatok veszteségeket szenvednek el. Tönkre is mennének, ha az államok nem mentenék meg őket az adófizetők pénzéből.

"miközben a pajtás éttermet bezárják ugye."

Mert az üzemeltető Junior Kft. (vezetősége) úgy gondolta, hogy már nem jó üzlet számukra működteti a Pajtás éttermet. Ha neked más a véleményed, kalapálj össze egy befektetői csoportot (beleveheted Irmuska nénit meg Böszörményinét, az már 2 milla rögtön), aztán folytasd a Pajtás üzemeltetését. Senki sem akadályoz meg benne.

2017.07.12. 21:40:32

@neoteny:
a fizika azt mondja, hogy a lokális inercia (tehetetlenségi) rendszerek vannak. és a relativitás elmélet azt mondja, hogy ez nem állnak össze globális inercia (tehetetlenségi) rendszerreé. ezt ugye azt azzal a példával szokták személtetni, hogy egy városról vagy vidékről elég pontos síktérképek készíthetők. úgy, hogy a gömbfelületet (görbült teret) egy érintősíkkal közelítjük. de ezek a a kis helyi térképek pontosan nem illeszthetők össze egy óriás világtérképpé. szükségképpen törések jönnek létre. és a a globalizációval valami ilyesmi a helyzet.

az emberiség egy része azt mondja, hogy erre a válasz elég egyszerű. felejtsük el a lokális inerciarendszereket. nincs helyi tehetetlenség (tömeg). csak az egyén van és az egyvilág. rendben van. de az egyvilág pénzügyi értelemben micsoda? szerintem vegyes gazdaság.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 21:46:32

@444:

"szükségképpen törések jönnek létre."

Ezért nem lehet mindenki a Pajtás étterem tulajdonosa.

2017.07.12. 21:47:22

@neoteny:
a junior zrt. az éttermet azért zárja be, mert az éttermet eladja olyasvalakinek, aki az egyesült államok segítségével százcsillió dollár versenyelőnyt generált magának. vagy a magyar állam segítségével szerez százmillió forintot. gerendai karesz elmagyarázta, hogy nem a nagykovácsi zöldséget fiát kell alkalmazni a jól fizető állásokban. erre azt mondod, hogy szűnjenek meg az államok. soros is azt mondja. mára már elég pénzt halmoztak fel. a továbbiakban nincs szükség állami felügyeletre. ő majd generál egy óriás hitelpakettet európának. nem kellenek államok. zsidó állam se. szegény kis palesztinokat elnyomják. jelzem ezzel egy platformra kerültek vonával. és erre orbán és a benji azt mondja, hogy öljük meg sorost. csak most leszedik a plakátokat. mert a vizes vébére érkezők megkérdeznék, hogy mi ez a sok izé?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 21:51:14

@444:

"a junior zrt. az éttermet azért zárja be"

... mert az üzemeltető Junior Kft. (vezetősége) úgy gondolta, hogy már nem jó üzlet számukra működteti a Pajtás éttermet. Ha neked más a véleményed, kalapálj össze egy befektetői csoportot (beleveheted Irmuska nénit meg Böszörményinét, az már 2 milla rögtön), aztán folytasd a Pajtás üzemeltetését. Senki sem akadályoz meg benne.

2017.07.12. 22:39:18

@neoteny:
az "az egyszázalék egyszázaléka" válik többségi tulajdonossá, akkor az egyre nehezebben lesz tartható. az eredmény posztfasizmus. tgm 17 éve megírta. és leközölte a boston review. persze ez egyben a posztkommunizmus is. láthatod, hogy a közönség egy jelentős része kívülről nézve irracionális módon ragaszkodik egy szocialista retró étteremhez. de polgári neveltetéssel rendelkezők is. mert már úgy meg szokták. na de ilyen szokásjog nincs.

tállai andrás egyszer azt mondta, hogy a mezőkövesd ne essen már ki az nb1-ből. mert igaz, hogy kieső helyen zárták az idényt, de az első osztályt úgy megszerették. ez elég abszurd érvelés. valami ilyesmit mondanak a pajtás étterem kedves vendégei is. de valami igazságuk azért van.

sanyi szerint az uefa hozzon egy olyan "törvényt", hogy minden nagyobb országnak (közte nagy-magyarországnak) legyen csapata a bajnokok ligájában. mert különben a magyarok folyton kiesnek a selejtezőben. az úgy nem jó. tehát a versenyeztetés feltételeit kellene megváltoztatni. például úgy, hogy bajnokok ligájában liga válogatottak játszanak. ez egy nem kizárólagos területi elv megjelenése.

az mtk budapest a magyar ligaválogatott, az austria vien az osztrák ligaválogatott. a bayern münchen a bajor ligaválogatott. a barcelona catalunya a katalán, a real madrid a kasztíliai és így tovább. angol, skót, wales-i és ír ligaválogottak játszanak. így van esélye a gyügyei parasztnak. a gyügyei se akárhogy iparkodik kevés eséllyel indul a real madrid ellen. de egy magyar "királyi" ligaválogatott európai futball piacon versenyképes. és ez filozófiai értelemben unortodox nacionalizmus.

2017.07.12. 22:42:18

@neoteny:
a gerendai karesz vagy akárki összekalapálja. mert ő tudja, hogy nem a nagykovácsi zöldséges fiát kell alkalmazni a kulcs pozíciókban.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 23:34:20

@444:

"az "az egyszázalék egyszázaléka" válik többségi tulajdonossá, akkor az egyre nehezebben lesz tartható."

en.wikipedia.org/wiki/Pareto_principle

"valami ilyesmit mondanak a pajtás étterem kedves vendégei is. de valami igazságuk azért van."

Helyesen: valami preferenciájuk van. Ami igaz mindenkire. A kérdés az, hogy milyen javakat képesek termelni, amiket elcserélve hozzájuthatnak azokhoz a javakhoz, amik birtoklását preferálnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.12. 23:35:45

@444:

"a gerendai karesz vagy akárki összekalapálja."

Te is lehetnél az az akárki -- ha nem lennél akaratgyenge.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.13. 01:53:34

@444:

"sanyi szerint"

Sanyi egy garázda szarjankó.
süti beállítások módosítása