1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.12.11. 10:18 HaFr

Orbán egyre intenzívebben fog belefolyni a román belpolitikába

Ma Romániában választások vannak, és ezt megelőzően az ebben az irányban is egyre aktívabb magyar miniszterelnökünk félreérthetetlenné tette: nemcsak a helyi magyarságnak, de a magyar államnak is érdeke, hogy minél erősebb legyen az RMDSZ politikai befolyása (itt és itt). Ennek érdekében -- jó…

161 komment

2016.12.09. 16:58 HaFr

Visszalépni a modern népi konzervativizmushoz: a centrista ellenzék programja

Amikor nevet választottunk a Polgári Konzervatív Pártnak, úgy véltük, lehet támogatottsága a hazai középosztály és a polgárság körében az államtól legalább mentalitásában független, kapitalizmust hirdető, a nemzeti kompetenciáinkat modernizáló vágyó politikai erőnek. Most már látszik, túlságosan…

36 komment

2016.12.09. 06:24 HaFr

Az Alex-ügy tanulságai: a szegénységről

Lassan minden internetező ismeri a kis Alex (internetes) történetét, amelynek nyomán -- és mindegy, hogy éppen karácsony van-e, vagy sem -- dicséretes felbuzdulás tapasztalható a kisfiú és családjának megsegítésére. Bruckner Zoltán, egy brókercég vezetője azóta egy közhasznú egyesületet alapítását…

163 komment

2016.12.06. 03:38 HaFr

Mennyire lehet korszerű a konzervatív politika?

Ha nem is látványosan, de súlyos kérdés, amikor mindennek keletje van a világban, csak a konzervatív politikának nem. Orrunk előtt zajlik a kor kívánalmaihoz képest egyre képzetlenebb középkorú (fehér) férfiak lázadása a fejlett világban Ausztriától az Egyesült Államokig (Magyarország nem tartozik…

189 komment

süti beállítások módosítása