1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.12.11. 10:18 HaFr

Orbán egyre intenzívebben fog belefolyni a román belpolitikába

Ma Romániában választások vannak, és ezt megelőzően az ebben az irányban is egyre aktívabb magyar miniszterelnökünk félreérthetetlenné tette: nemcsak a helyi magyarságnak, de a magyar államnak is érdeke, hogy minél erősebb legyen az RMDSZ politikai befolyása (itt és itt). Ennek érdekében -- jó politikusként -- hajlandó volt dobni a többször megvezetett Tőkés Lászlót is, és takarékra állítani a korábban éppen az RMDSZ-szel szemben létrehozott helyi magyar bábpártokat. Ez azonban csak az egyik fele a játéknak. Orbán még ezeknél a -- tisztán román belpolitikai -- fejleményeknél is fontosabbnak tarthatja, hogy a magyar részvétellel képződő -- kapaszkodjunk meg, amerikai-brit-francia-orosz-török-japán -- világpolitikai tengely révén jelentősen erősödjön a magyar állam -- éppen korábban Tőkés által követelt "védhatalmi" -- befolyása a romániai magyarság, közvetetten pedig Románia fölött!

A meglehetősen radikális hangsúlyeltolódások mögött nyilvánvalóan a változó világpolitika áll. A várható orosz-amerikai geostratégiai egyezkedésben Románia meggyengülhet, a magyar etnikum pedig erős ütőkártya lehet az EU és Románia további gyengítésében, illetve az etnicista logika erősödésében. Az így kiélezett viszony a 2018-as választások hangulatfokozó drogja lesz a Fidesz mellett, de hosszabb távon elvezethet a magyarság legalább egy részének területi autonómiájához Romániában és talán Kárpátalján.

A most még nagyon kockázatosnak tűnő stratégia megvalósítása -- ahogy a magyar külpolitika egyik fókuszává Románia válik -- várhatóan felgyorsulhat az előttünk álló hónapok során, és semmi kétségem afelől, hogy a jelei egyre nyilvánvalóbbak lesznek azok számára is, akik most még nem látnak semmit. Biztos vagyok benne, hogy ebben egyformán fog szerepet kapni a helyi magyar tőke (OTP, Mol, helyi magyar vállalkozók), a magyar állam közvetlen támogatásai az RMDSZ-nek és a helyi közösségeknek, az orosz típusú propaganda és dezinformáció erősödése az országban stb. A mai világunkból öt év múlva kevesebb maradhat, mint gondolnánk.

161 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr3012039919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leponex 2016.12.12. 00:25:10

@abdul hackeem: unionista? szerintem nem, de nem kell mindent szó szerint venni tőle ;-)

2016.12.12. 00:26:09

@neoteny:
ez egy tipikusan olyan cég, amelyik 0 körüli eredményt ér el. ha ebben közpénzből fejlesztenek, akkor az adófizetők pénze 0 körüli üzleti eredménnyel megtérülne. de munkahelyek nem kerülnek veszélybe. ennek az ára az, hogy a hajdúvárosok közintézményeiben hajdú épületgépészet lenne. a lemezt fel tudják darabolni, meg tudják hajlítani, össze tudják hegeszteni. és ehhez szükséges szerszámokat tudnak gyártani. és műanyag alkatrészekhez. ebből lehet épületgépészeti közüzem. úgy fizeti meg az adót, hogy gyárt gázkazánt, vagy víztartályt. nyilván sokkal jobb természetben adózni, mintha a pénzt elvennék. nyilván az lenne a legjobb ha a pénzt se vonnák el, csak akkor miből lesznek közintézményeknek. értem, hogy azok az anarchiába nem kellenek. a népek nem akarnak anarchiát. tehát az valójában liberalizáció. csak nem ortodox és nem totális.

abdul hackeem 2016.12.12. 00:32:03

@leponex:Tisztelt bíróság! Módosítani kívánom a tanúvallomásomat. Pelikán is rendőrspicli volt. Tőlem kapta a fizetését. Dániel is az volt. Pelikán is!

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.12. 00:42:23

@unionista᠋:

"ha ebben közpénzből fejlesztenek, akkor az adófizetők pénze 0 körüli üzleti eredménnyel megtérülne."

Aha. A gyügyei paraszt adóforintja "befektetésre" kerül, amiből neki semmi haszna sincs: a 442 melósnak van haszna (már amennyire és már ameddig).

Sok ilyen kiváló ajánlatod van még?

leponex 2016.12.12. 00:48:31

@HaFr: " én abszolút méltányos vagyok"

Ja.

Írtál egy posztot hogy az Orbán dobta a Tőkést, és az RMDSZt támogatja, meg tengelykovács lesz belőle, meg autonómiát csinál Erdélyben.A kommentemről meg egy Mórickaként az jut eszedbe hogy lopikol, rabol,hazudik,nyomorgat és manipulál az orbán.

Sok energiát nem fektetsz az innovációba :))

2016.12.12. 00:52:45

@neoteny:
dehogy nincs. például legyártják a sűrítőt.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.12. 01:04:30

@unionista᠋:

Ha legyártják a sűrítőt, akkor már a gyártó nem "0 körüli eredményt ér el": akkor már veszteséges, mert a fele termelése elmegy "természetbeni adózásra". Nem mellesleg a melósok is csak fele pénzt keresnek: az ő munkájuk fele is megy a "közintézményeknek", mint pl. a sűrítő.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2016.12.12. 06:46:12

"a Városháza feliratot el kell távolítani Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának épületéről" "Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) kezdeményezte"

erdely.ma/kozeletunk.php?id=205302&cim=a_zaszlok_utan_a_varoshaza_feliratot_is_el_kell_tavolitani_csikszeredaban

Astalavista 2016.12.12. 08:05:05

@abdul hackeem: akkor itt egy - bár az árról nem volt szó, csak a csendről(de ennyit a te szövegértésedről) - olcsóbb verzió, ami csendes is:

www.gyepgazdalkodas.hu/image/6_copy.jpg

abdul hackeem 2016.12.12. 10:07:23

@Astalavista: Neked meg egy kecskét, azt mindjárt meg is csinálhatnád így szövegértésileg :)

2016.12.12. 10:14:08

@neoteny:
ne viccelj már. most is fizetnek forgalmi adót, járulékot, illetéket stb. ezt megfizethetik természetben. kell egy víztartály a közüzemeknek. vagy a kórháznak, vagy a hivatalnak, akkor ez kiváltható áruval. de a hajdú épületgépészet a köfém csoport tagja. tehát az állam annyit csinál, hogy elveszi a lemez egy részét a könnyűfémműtől. a hajdú meghajlítja. tehát lényegében a vállalatokat alapítványi működésre kötelezi. ez nem a legszabadabb működési forma. de sokkal szabadabb, mint a jelenlegi. a bemegy hajdúnánások a hivatali mosdóba és azt látja, hogy az áru hajdú.
images.ventil-team.hu/images/product_shop_information/0/6/9/069b833374aa797b1c25659322b58d0df6d917cd.3515.l.png
neki is ilyen kell a fürdőszobába. feltéve, hogy az jó. ha nem jó, akkor nyilván nem kell majd neki. lehet mondani, hogy így nem lesz verseny. lesz egy monopolhelyzetben levő épületgépész zrt. és az kormányzati/önkormányzati támogatással letartolja a piacot. de egyrészt a hajdú több kisüzemből áll. ennek a családok gyárthatnak többféle termékcsaládot. és építhetnek saját márkát. másrészt továbbra is van kereskedelem. és az áru vámmentesen behozható ha azzal szemben kivitel is áll. ha valakinek a munkája világban eladható, akkor kap világpénzt és bármit behozhat magánimportban. ha andika leginkább a helyi piacra gyárt ruhát, akkor helyi pénzt kap. és majd vásárolhat belőle hajdú villanybojlert mofém csappal. ha zolika egy global company alkalmazottjaként keresi a pénzt, akkor vehetnek bosch márkájút. ebben a modellben mindenki alapvetően arról a piacról fogyaszt, amelyikre árut termel. a derék budaörsiek mondhatják azt, hogy a világ összes kereskedője csak települjön ide. és az árukészletüket cserébe a raktározásért megdézsmálják. ez a budaörsi iskola. és ez megteremt egy viszonylagos jólétet. de ez nem feltétlen működik orosházán. és nem feltétlen jó debrecenben. ahol félkész áru cseréjére alapozzák az ipart. atalavista azt mondja, hogy ipar. megvesszük a fűnyírót a praktikerben. abdul hackeem nick azt mondja, hogy ne gyártsunk fűnyírót, mert indiában olcsóbban szerelik össze. és szegények. németországban drágán szereli össze. és gazdagok. persze ott legyártják a szerszámgépeket az összeszereléshez. esetleg gyártsuk le ezeket a hajdúságban. és ha ehhez közösségi összefogás kell és minimális készpénz, akkor esetleg erre áldozzon a hajdúvárosok polgársága. persze ezek után a hajdú rész tulajdonosává válik. persze novotni úr a tulajdonos mondhatja azt, hogy nehogy már ez így legyen. vagy azt, hogy de. ez így esetleg jó lesz neki. és vagy jó lesz, vagy nem. zéró információ birtokában ennyi mondható. de ehhez előzetes számítások alapján valószínűsíthető, hogy igen ez így működne, vagy nem, valószínűleg ez így nem működik. de ez ideologikusan nem dönthető el. a libsik azt mondják, hogy ilyen local power nem jöhet létre. de lehet, hogy ezek összegződéséből lesz a global power. legjobb esetben a trump féle elképzelésből is ez következik. és persze lehet egy brutális problémák. felrobbannak víztartályok, a gázkazánok. és a népek azt mondják, hogy sokkal jobb lenne a közbeszerzés. csak azt tegyük még átláthatóbbá. vagy legyen teljesen szabad piac. ne legyen közhivatal. mert mi a francnak. úgy is lehet. ez általában nem dönthető el. lehet így is, lehet úgy is. aztán a népek egy része ezt választja, a másik meg amazt.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.12.12. 10:44:21

@leponex: cc... hát nagy hülyék lennánek a romániai magyarok, ha a lúzert szemelnék ki megmentőjüknek, nála még Putyin is alkalmasabb a sztenderd kapitalizmus üzemeltetésére www.facebook.com/photo.php?fbid=10211786099393643&set=a.1195005880997.31278.1403958250&type=3&theater

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.12. 10:49:20

@unionista᠋:

"kell egy víztartály a közüzemeknek. vagy a kórháznak, vagy a hivatalnak, akkor ez kiváltható áruval."

Csak épp' egy sűrítőről volt szó Gyügyére.

s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/7f/79/5e/7f795edc23beca5cd0bd39bb3704c4ec.jpg

2016.12.12. 11:39:55

@neoteny:
kell egy víztartály községnek, vidéknek, városnak, államnak, akkor ezt területi alapon szövetségi keretek között megszervezik a népek. ezt a "balliberálisok" kizárják. mondván, hogy a rendezett közigazgatásban nem lehet totális anarchia. de miért kellene annak lennie. értem, hogy ez a sémiták egy részének az elképzelése. csak világkommunizmus lehet, vagy csak világkapitalizmust. ezt még nem döntötte el tamás gáspár miklós és bokros lajos. mindenesetre egy platformon állnak. harcolnak a fasisztákkal.

ez a modell azt mondja, hogy a debrecenben városháza mellett rendelkezésre áll a tisza palota. és időnként a parasztok, iparosok, kereskedők gyűljenek össze. tanácskozzanak. és ha kell egy községi sűrítő, akkor gyártsuk le helyben. a piaci szereplők alkudjanak meg egymással. de ha a megyei kórháznak kell egy víztartály, akkor a hajdú megfizetheti az adót és a járulékokat természetben. a munkások azért dolgoznak, hogy a jövőben ellássák őket a kórházban, ha ne adj isten rászorulnak. és a tartály be van árazva a piacon.

a közbeszerzések többségét olyan a politikához közel álló projekttársaságok nyerik el, akik ezekre a feladatokra szakosodtak. ők a fővállalkozók. és a munkát kiosztják az alvállalkozóknak. akik örülnek, hogy állami megrendeléshez jutnak. ebben a modellben lehetőség van azt mondani, hogy be kellene fizetni ennyi és ennyi adót. de inkább lecserélnénk a víztartályt. mire a kórházigazgató azt mondja, hogy ne cseréljék le, hanem javítsák meg. mert az olcsóbb. és maradékot fizessék meg készpénzben. mert japánból beszereznek egy készüléket. de ez esetben is mondhatja a hajdú, hogy ők hozzájárultak ehhez. milyen rendesek. még a víztartályt is megjavították. és az erről szóló kisfilmet lejátsszák a köztévében. úgy, hogy a reklámstúdió úgy fizeti meg az adót, hogy elkészíti a közhasznú "termelési riportot". amin a kórházigazgató nyilatkozik, de azért látszódik a hajdú logója. persze ha felrobban a tartály, akkor is tudják a népek. a rendészeti filmen. ezért előzetesen készítenek munkavédelmi filmet. a reklámcég úgy fizeti az adót, hogy ezt elkészíti. de mellette szabad piaci alapon is működhet. világkommunista kísérletben ez utóbbit tiltották. a globális kapitalista kísérletben előbbit tiltják be a "tudjukkik". de ettől még az ortodox kommunista közösségekben lehet közös a gatya is. és az ortodox kapitalistáéknál pedig lehet minden egyéni. csak semmi kollektivizálás elvtársak. elvben lehet úgy is.

2016.12.12. 11:45:27

@HaFr:
mi a mértékegység? magyarország 88 micsoda amihez képest románia 100?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.12. 11:45:29

@unionista᠋:

"kell egy víztartály községnek, vidéknek, városnak, államnak, akkor ezt területi alapon szövetségi keretek között megszervezik a népek."

Csak épp' egy sűrítőről volt szó Gyügyére.

s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/7f/79/5e/7f795edc23beca5cd0bd39bb3704c4ec.jpg

2016.12.12. 12:00:58

ha valaki a köztévét nézi, akkor azt hallja, hogy mindenben világelsők vagyunk, vagy legalábbis magyarország javított a helyezésein. tegnap a köztévére kapcsoltam és megtudtam, hogy magyarországon 2%-kal több téli gumi fogy, mint tavaly ugyanilyenkor. ez egy jó hír. ha átkapcsolok egy ellenzéki csatornában, akkor ott azt mondják, hogy a valamilyen global research felmérése szerint magyarország 12,8 pontot rontott akármilyen rangsorban. és ezzel a felmérések szerint a legutolsó, vagy majdnem.

ez a világbank értékelése.
en.wikipedia.org/wiki/List_of_sovereign_states_in_Europe_by_GDP_(PPP)_per_capita
magyarország pozíció romlottak 2010 óta. észtország, lengyelország és kazahsztán kerültek előrébb. de ezek a pozíciók sajnálatos módon folyamatosan romlanak. és ennek oka az a vallásháború, amit mindkét oldal játszik. ennek kellene véget vetni. kiegyezéssel, vagy kiütéssel.

2016.12.12. 12:05:01

Az erdélyieknek az lenne a legjobb, ha Erdély független ország lenne. Ebben az esetben teljesül a magyar és román szélsőjobb vágya, hogy minél távolabb legyenek egymástól. A másik az, hogy náluk senki sem tudja jobban, mire és hogyan van szükségük. Erdély picit olyan a magyarságnak, mint Kosovo a szerbeknek és nagyjából ilyen is a helyzet.

2016.12.12. 12:08:20

@neoteny:
a piacon mindegyikről szó lehet. a libsik azt mondják, hogy semmiféle térségi együttműködés nem fogadható el. mert ez esetben az állam beavatkozik a piacba. és a népeknek nincs joguk összeállni. államalkotóvá válni. pláne nemzetet alkotni. ebből az következik a zsidóknak se. ezért áll izreal és a zsidó jobboldal orbán mellé. mert amikor a sémiták visszatérnek a természtes életterükbe a szentföldre, akkor hirtelen vallásosak és rendpártiak lesznek. erre mondom azt, hogy szerintem ez eredendően biosz, és nem filosz. a magyarok azt mondják, hogy a zsidók csináljanak rendet a szentföldön. de a magyarok miért ne teremthetnének rendezett közigazgatást a kárpát-medencében úgy, hogy a többségi és a kisebbségi magyar részeket gazdasági, kulturális, szociális hálózatba kapcsolják, vagy akinek így jobban tetszik: integrálják. és ez a modern kori nemzet. a balliberálisok ha ehhez nem csatlakoznak, akkor ne csatlakozzanak. vegyék tudomásul. tudomásul van véve.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.12. 12:38:22

@unionista᠋:

"a libsik azt mondják, hogy semmiféle térségi együttműködés nem fogadható el."

Ez te mondod.

s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/7f/79/5e/7f795edc23beca5cd0bd39bb3704c4ec.jpg

2016.12.12. 12:55:24

@neoteny:
ez esetben mi a probléma a nagy-magyarországosdival?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.12. 12:57:59

@unionista᠋:

A Nagy-Magyarországosdi a "térségi együttműködés" egyetlen lehetséges módozata?

2016.12.12. 14:26:04

@neoteny:
a legnagyobb kiterjedésű területében integrált gazdasági, kulturális és társadalmi hálózat a kárpát-medencében hozható létre. ennek van egy többségi magyar magja. körülötte közös közigazgatás a szomszédokkal. ennek egy része fele-fele arányban szerveződik. tipikusan ilyenek a keleti ortotox terüleületek. például bihar-bihor uniós megye nagyvárad/oradea központtal. lehetnek többségi magyar, kisebbségi nemzetiségi megyék. például nógrád-novo hrad uniós megyében a tót atyafiak és a jó palócok. és vannak kisebbségi magyar vidékekek. például zsolna-zilina. vagy az adriai tengermellék. ahol már alig van magyar. de azért egy tengerjáró hajó azért mégis csak kiköt. ebből szerveződik a magyar nacionalizmus. lehet mondani, hogy ez nem jó a szlovákoknak. ők szervezzék a nagy-morva (cseh-szlovák) nacionalizmust.

de azt is meg lehet csinálni, hogy a szlovák nemzetgyűlés tagjait a pozsonyi nádorispán vezeti. a horvát szabort a zágrábi horvát bán. a vajdasági szövetéségi állami parlament élén az újvidéki vajda, ez erdélyi nemzetségek kolozsváron választott modern kori fejedelem, és ungvári ruszin vezér. ezek időnként összeülnek a pesti parlament nándorfehvári termében. nem azt állítom, hogy magyarországon csak kövér lászló képviselheti. azt sem, hogy feltétlen orbán legyen a magyar kormányzó. hanem csak azt, hogy a magyarok relatív többségének elképzelése szerint még mindig jobbak ők, mint a bitang balliberálisok. akik azt mondják, hogy a magyar tradicionalizmusból és a nacionalizmusból szükségképpen a fasizmus következik. a szomszédoknak is jó az ha a kárpát-medence egészének van közös kardinálisa. a tiszántúli ökumenikus zsinat tagjai (a hitközségek választott vezetői) jelölik az érseket, akit a szentszék 7 évre kinevez. és valaki azért tanulhat a teológián, hogy ő legyen az érsek. de őt ki kell választani a népnek. ebben a modellben nagyon sok intézmény van. és ezekhez kapcsolódik közfeladat, amit egymásra ruháznak. és ezt finaszírozzák meg a népek szövetségi állami keretek között közösségi jelleggel. ebben a világi zsidóságnak is lehet szerepe, vagy akár a tóraolvasó izrealitáknak. de ha nem akarnak a magyar nemzeti kereszténységhez csatlakozni, akkor ne csatlakozzanak. hozzák létre a ellenzéki demokratikus civil kerekasztalt. de ha nem rájuk szavaznak a választók, akkor így jártak. de mondhatják azt, hogy ez egy orbitális faszság. a 21. században pozsonyban nádort választani? ez a fasizmus. de lehet, hogy éppen ezek szerelik le ezeket.
www.infostormer.com/wp-content/uploads/2016/03/slovakia-peoples-party.jpg
és az is lehet, hogy a balliberálisok:
www.romea.cz/aaa/img.php?src=/img_upload/03ec66ac77713bab242255f6194ad3ff/demo-bratislav2016.jpg
lehet így is, lehet úgy. szerintem a nemzeti liberalizmus és modern kori nemzeti kereszténység jobb megoldás lenne. a ballibek szerint ez is a fasizmus. ha az, akkor fel kell húzni a náci mezt és egy kicsit fasisztának kell lenni. csak nem kellene túl komolyan venni.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.12. 14:44:45

@unionista᠋:

"ennek van egy többségi magyar magja. [...] lehetnek többségi magyar, kisebbségi nemzetiségi megyék. [...] ebből szerveződik a magyar nacionalizmus."

s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/7f/79/5e/7f795edc23beca5cd0bd39bb3704c4ec.jpg

2016.12.12. 15:01:58

@neoteny:
értem, hogy egyesek számára ez maga a fasizmus.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.12. 15:11:28

@unionista᠋:

Nem kellene "a térségi együttműködést" pusztán Nagy-Magyarország állami keretei között elképzelni.

2016.12.12. 17:26:29

@neoteny:
ez a legnagyobb integrált területi egység, ami valamelyest magyarnak mondható. egyik fele többségi, a másik fele kisebbségi magyar. persze lehet ezen belül, vagy ezen túl is bármiféle együttműködés, de politikai értelemben ez tűnik a legfontosabbnak. aki ezt kizárja lehet magyar a társadalom tagja, de nem nagyon lehet a magyar nemzet része. a balliberálisok azt mondják, hogy ők szembe állnak a magyar nacionalizmussal. álljanak szembe. ők nem is kívánnak a magyar nemzethez tartozni. ne tartozzanak.

2016.12.12. 19:29:27

@neoteny:
maga a nép ezt tekinti a legfontosabbnak.

2016.12.12. 21:31:46

@neoteny:
a nacionalizmussal nem vádolható szdsz közeli republikon intézet legutolsó nyilvános felmérése (2016 november). politikai pártok támogatottsága a pártot választók és a teljes népesség körében:
-- fidesz 47%/29%
-- jobbik 22%/13%
-- mszp 15%/9%
-- dk 5%/3%
-- lmp 5%/3%
ez azt mutatja, hogy 69%/49% nacionalista és 20%/12% szocialista. ezt követően is egy magát kapitalizmus kritikusként definiáló párt következik. és több párt nem jutna be a magyar parlamentbe. miközben a szabad sajtó és a kereskedelmi média jelentős részben még mindig liberális. a (neo) liberális pártok nem ugorják meg a parlamenti küszöböt. és a nyugatos (neo) konzervatív pártok sem. ez a helyzet. ez nem azt mutatja, hogy a jelenkori magyarországon a nemzetnek nincs jelentősége, hanem majdnem az ellenkezőjét.

Ingyen védem az Orbán kormányt 2016.12.12. 22:13:04

Orban megint gyozott, bejutatta romaniai magyarokat a parlamentjukbe.

Köszönjük Orbán Viktor hogy megmentetted Europát 2016.12.12. 22:21:25

"Orbán egyre intenzívebben fog belefolyni a román belpolitikába"

Erdely Magyarorszag resze, ezert Orban Viktornak JOGA ES KOTELESEGE OTT INTEZKEDNI.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.12. 23:31:16

@unionista᠋:

"maga a nép ezt tekinti a legfontosabbnak."

Ezt te mondod.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 02:49:35

@unionista᠋:

"maga a nép ezt tekinti a legfontosabbnak."

A szabadon választott képviselőik meg ezt tekintik a legfontosabbnak:

Újra elfogadta a parlament hétfőn az egyes állami és önkormányzati tulajdonú ingatlanok ingyenes átadásáról szóló törvényt, amelyet korábban Áder visszadobott. A képviselők most 128 igen, 34 nem szavazattal, 22 tartózkodás mellett fogadták el az új javaslatot, amely az Erzsébet tér fővárosi tulajdonban lévő részeinek állami kézbe adására vonatkozik.

hvg.hu/itthon/20161212_Hiaba_Ader_es_Tarlos_ellenkezese_megis_az_allame_lesz_az_Erzsebet_ter

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 05:25:24

@unionista᠋:

"maga a nép ezt tekinti a legfontosabbnak."

Nem biztos:

Ahogyan az elmúlt években, a Miniszterelnökség idén karácsonykor is 25 ezer forint összegű, élelmiszervásárlásra fordítható Erzsébet-utalványt ad a járási- és kormányhivatali dolgozóknak

[...]

A Miniszterelnökség már húsvétkor is adott egyszeri 25 ezer forintos utalványt a kormányhivatalnokoknak

index.hu/belfold/2016/12/12/25_ezer_forintnyi_erzsebet-utalvanyt_kap_minden_kormanyhivatalnok/

A 2x 25 rugó (még ha Erzsébet-utalványban is) már kiteszi a 13. havi közmunkás-fizetést.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 05:44:51

@Köszönjük Orbán Viktor hogy megmentetted Europát:

"Erdely Magyarorszag resze"

Magyarország területén adókat szed a magyar állam. Mivel Erdélyben nem szed, így Erdély nem Magyarország része.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 15:29:32

@unionista᠋:

"maga a nép ezt tekinti a legfontosabbnak."

A nép által választott nemesek meg az ilyesmit:

Megemelte az Országgyűlés a települési polgármesterek díjazását.

A képviselők nagy többséggel, 180 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett fogadták el – házszabálytól eltéréssel – az önkormányzati törvény ezt tartalmazó módosítását a belügyminiszter kezdeményezésére.

A változtatás értelmében a településvezetők díjazását a most elfogadott javaslat kihirdetését követő hónaptól már nem a helyettes államtitkárok, hanem az államtitkárok alapilletményéhez igazítják.

Egy 500 lakosúnál kisebb település polgármesterének bére az államtitkári fizetés 30 százaléka lesz, 1500 lakosig 40 százaléka, 2000 lakosig 50 százaléka, 5000 lakosig 55 százaléka, 10 ezer lakosig 60 százaléka, 30 ezer lakosig 70 százaléka, a fölötti lélekszámnál pedig az államtitkár bér 80 százaléka lesz. A megyei önkormányzatok közgyűlési elnökei az államtitkári illetmény 90 százalékára válnak jogosulttá.

hvg.hu/itthon/20161213_Ennyivel_keresnek_majd_tobbet_a_polgarmesterek

(Az államtitkári fizetés kb. 1 milla.)

A nemzeti választott nemesek gondoskodnak a helyi választott nemesekről is. Azért ez elég szép tőlük.

2016.12.13. 18:41:01

@neoteny:
önálló gondolkodásra képtelen vagy. magyarul hülye.

2016.12.13. 19:05:16

@neoteny:
elmagyarázom. utoljára. jelenlegi közjogi berendezkedésben egyetlen törzsi vezetőt választunk. de jura őt is közvetlen. és lényegében minden a kormányfő akaratának rendelődik alá. neki van pártja, kormánya, stb. ő választja ki, hogy ki legyen az államfő. nem közvetlen a nép választja. a közjog úgy van összerakva, hogy egy törzsi vezetőt lehet választani. és mivel a szakértők nem egyeznek ki a hátsó szobában ezért törzsi háborúskodás folyik.

ezt elvben el lehet kerülni úgy, hogy egyáltalán nincs vezető. hanem anarchia van. de ilyet nem akar a lakosság döntő többsége. leszámítva néhány drogost, homoszexuálist és zsidót. tehát racionálisan a másik elvi lehetőséget érdemes választani. azt, hogy lehetőség szerint minél több személy kerüljön közvetlen kiválasztásra. ennek is van persze korlátja. de az irány az, hogy sok követlen választott képviselő legyen. ne párlistákra szavazzunk, hanem személyekre. és ezt kapcsoljuk össze a hagyományokkal. és ebből adódik a modern kori nemesség. ez egy nagyon egyszerű dolog. ha ezt nem érted, akkor elemi módon sem tudsz már gondolkodni a közéletről. és ezért gondolod egyetlen lehetséges megoldásnak az anarchiát. de elég sok hozzád hasonló ember van az a fővárosban. és a cél az, hogy őket megfosszák a főhatalomtól, a kormány után kiűzzék parlamentből. és egy részüket az országból. és ennek áldozatául esnek a városligeti fák. önálló gondolkodásra, konstruktív párbeszédre képtelen emberek őrjöngenek a városligetnél.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1424/14246/142463/14246302_f79de91e9c73a3d9ecbeb6717adb0274_wm.jpg
save liget. park of freedom. ezek a ligetvédők egytől egyig hülyék. a konstruktív párbeszédre képtelen debilek. az alapállásuk a kontrapozíció. nem. és ez egy vallási csoport. egy istentelen szekta. elemi következtetések levonására képtelen értelmiség. ha valaki azt mondja A, akkor ez a közéleti értelemben debil társaság nem azt mondja, hogy A', A'', A''' vagy B. hanem azt: nem A. tehát ha ad absurdum lelőnék valamelyik ligetvédőt (félre értés ne essék, isten őrizzen), akkor sem tiltakozna senki. a közönség közönyössé válik. és ez a liberálisnak mondott ellenelit gyűlöltté. és a kérdés az, hogy mi lesz azután, hogy ez a társaság elbukik. illetve még előtte az, hogyan bukik el. békésen vagy polgárháborúban. remélni tudom, hogy nem lesz fasizmus. amit ugye ordítanak. hanem egész egyszerűen leváltják őket. és a következő generációban ezeket az istenverte vitákat nem kell lefolytatni.

2016.12.13. 20:12:38

@unionista᠋:
a baj csak ott lesz, h ezek a "nemesek" bűnözők és segédeik és az ő harcuk a dominancia kiteljesítéséért nem állhat meg ott, h taccsra tesznek néhány "konstruktív párbeszédre képtelen" "őrjöngőt".
nekik állandóan és napi szinten kell a visszaigazolás a megkérdőjelezhetetlen dominanciájukról és a harc azokkal, akik szerintük ezt veszélyeztethetik.* ráadásul más nem is érdekli őket: dominancia és zsákmány. ezzel lesz előbb utóbb a baj.
a következő generáció föllázad ellenük és egyszerűen lemészárolja őket.

*itt egyébként bejön a "ha nem volnának ki kéne őket találni" alapú ellenségképzés, amivel szemben - csak kicsi különbség: azért vannak, h ne kelljen őket kitalálni - a valóság.
ha végig gondoljuk, h mit jelentene, ha mégiscsak ki kéne őket találni, azt találjuk: mégiscsak jobb így

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 20:12:53

@unionista᠋:

"egyáltalán nincs vezető. hanem anarchia van."

Az anarchia uralkodónélküliséget (an-arkhosz) jelent, nem vezetőnélküliséget.

"lehetőség szerint minél több személy kerüljön közvetlen kiválasztásra. ennek is van persze korlátja."

Van bizony: legfőképp az, hogy a "független" képviselők pártokba tömörülnek.

"fasizmus [...] a következő generációban ezeket az istenverte vitákat nem kell lefolytatni."

A fasizmusban nincsenek viták: il Duce eldönti, hogy mi történik, és a feketeinges paramilitárisok fültövön csapják azokat, akik nem lépnek egyszerre.

2016.12.13. 20:26:12

jajj! egyébként ne tűnjek szerénytelennek, nem szoktam én linkelni, de ez annnnyira jó ! ráadásul csomó szórakoztató link mutat ki belőle, hogy kurvára "szórakoztató" jövőben élünk már benne:
tldr.444.hu/2016/12/12/az-ember-aki-nelkul-nem-lenne-trump
de, hogy ki a hibás? . . . @unionista tudja
( ez is jó www.latimes.com/nation/la-na-bannon-influences-20161209-story.html begyűrűzött ezekhez a hülye amcsikhoz. tényleg vége a nyugatnak :D ha ezt CsurkaPipu bá' megélhette volna. node tovább él ő szellemében a fidesz vezette ner-ban)

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.14. 05:43:26

@unionista᠋:

"maga a nép ezt tekinti a legfontosabbnak."

A nép által kiválasztott nemesek meg az ilyesmit:

Mészáros Lőrinc és a családjához köthető négy cég összesen 225 milliádot nyert el 2016-ban állami pályázatokon egyedül vagy konzorciumban.

hvg.hu/gazdasag/20161213_meszaros_lorinc_225_milliard_kozbeszerzes

Ebből lesznek a nemzeti nagytőkések.

leponex 2016.12.14. 08:14:12

" a konstruktív párbeszédre képtelen debilek. az alapállásuk a kontrapozíció. ...elemi következtetések levonására képtelen értelmiség. ha valaki azt mondja A, akkor ez a közéleti értelemben debil társaság nem azt mondja, hogy A', A'', A''' vagy B. hanem azt: nem "

Sajnos ebben tökéletesen igazad van.
Bár az együttműködést minimális szintje alapvetően kívánatos lenne, nagyonis, de úgy tűnik tényleg nincs most erre affinitás.
A ligetprojekt erre 'kiváló' esettanulmány.
(Vagy épp neo barátunk kommentjei :) )

De ha nem, hát nem ;-)

tamas11 2016.12.14. 10:02:38

@leponex:
@unionista᠋:
Az 'A' álláspont Karácsony Gergelyé

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.14. 11:06:06

@leponex:

"az együttműködést minimális szintje"

... a szabadpiaci kapitalizmus, ami a munkamegosztás és a javak önkéntes cseréje (kereskedelem) révén az emberiség történetében soha nem látott gazdagságot (életszínvonalat) biztosít a széles tömegeknek. Az, hogy Béla bemehet a TESCO-ba meg a Media Markt-ba, és a javak olyan széles választéka fogadja általa is megfizethető áron, amiről egy évszázaddal ezelőtt még a főurak is csak álmodozhattak. Olyasmik, amiknek a túlnyomó részét Béla képtelen lenne egymagában termeszteni vagy megtermelni. Az együttműködésnek egy igencsak magas szintje, ami megvalósul anélkül, hogy uralkodók megmondanák, hogy ki mit csináljon: ahol a különféle javak folyamatosan változó árai hordozzák az információt arra vonatkozóan, hogy az emberek miknek birtoklását ill. fogyasztását tartják hasznosnak (!) -- már ami őket illeti.

A modern gazdasági élet a hatékony együttműködés diadala.

2016.12.14. 12:13:05

@tamas11:
esetleg állapodjunk meg abban, hogy az A terv mindig a többségé. lehet mondani, hogy az nem jó. ez esetben lehet mondani, hogy legyen A', A'', A''' és lehet mondani azt, hogy B vagy C. mi karácsony gergely álláspontja? a tagadás. így kezdődik: NE. a mózes a megkapta a tízparancsolatot az úristentől a sínai hegyen két nagy kőtáblára írva. és ezt toldjuk meg azzal, hogy ne vágd ki a fákat. hanem szavazz a párbeszédre. a "filoszemitákat" karácsony gergely vezeti zuglóban. nagyjából ez a politikai program. ennek a teljes népességben van 1% szavazója. erre karácsony gergely azt mondja, hogy összefogna gyurcsánnyal és bokrossal. fogjanak össze. és így lesz 10% szavazójuk elsősorban gyurcsány nyugdíjasai miatt. a többi orbánra vagy a jobbikra, vagy egyikre sem. ez a felállás. ez legalább 5 éve így van. és tartok tőle, hogy 5 év múlva is így lesz. egészen addig amíg a magyar közélet alapja a nemzeti keresztények és világias zsidók között dúló értelmetlen vallásvita.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.14. 12:33:28

@unionista᠋:

"esetleg állapodjunk meg abban, hogy az A terv mindig a többségé."

Azé a "többségé", amelyik szerinted biológiai okoknál fogva még arra is képtelen, hogy eldöntse, hogy mit és hogyan akar csinálni, hogy megéljen?

"ne vágd ki a fákat"

Egy liget definíció szerint fákról szól. Ki lehet vágni a fákat, de akkor ott már nem lesz liget.

"a magyar közélet alapja a nemzeti keresztények és világias zsidók között dúló értelmetlen vallásvita"

s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/7f/79/5e/7f795edc23beca5cd0bd39bb3704c4ec.jpg

tamas11 2016.12.14. 18:21:23

@unionista᠋:
Te tán tudod, ki ebben a kérdésben a többség? Minek kódolgatni? Zugló miért nem jó, mint házigazda?
Igaz, a matekben attól még lehet valam az 'A', hogy nem tudjuk mi az...
Viszont miként azonosítható személyekkel az a nézet, amit nem azonosítottál be?
Akkor miként nevesíted a tagadását?
Tartalom nélkül akarod lemeccselni ezt is, mondván, hogy a biosz ezt is felülírta? Vallásháború az, hogy mi történjen a Ligettel!?
Neked az.
Unlak, pokolira.

leponex 2016.12.14. 18:21:33

@tamas11:
-
"A Fidesz-KDNP és az MSZP-Összefogás Zuglóért április 21-én csaknem kétharmados többséggel határozatot fogadott el arról, hogy kiállnak a beruházás mellett, és együtt kívánnak működni a Városliget Zrt.-vel a beruházás részleteinek megismeréséért, kedvező befolyásolásáért. A testület felszólította a polgármestert, hogy kössön együttműködési megállapodást a társasággal május 31-ig.

Karácsony Gergely másnap bejelentette, hogy vétóval élt a döntés ellen, mert az teljes mértékben szemben áll saját és a választások előtt összefogó baloldali koalíció többi jelöltjének programjával"

- u. kommentjéből kihagytam a liget-projektre utalást, hiszen ez jellemző az egész mai politikai konstelláció 'kommunikációjára'.
O. amúgy világosan fogalmazott 2009-ben (ahogy idéztem is néhányszor), de u. sajátos magyarázata és víziója :

"és a kérdés az, hogy mi lesz azután, hogy ez a társaság elbukik. illetve még előtte az, hogyan bukik el. békésen vagy polgárháborúban. remélni tudom, hogy nem lesz fasizmus. amit ugye ordítanak. hanem egész egyszerűen leváltják őket. és a következő generációban ezeket az istenverte vitákat nem kell lefolytatni. "

nagyjából ugyanazt írja le.
Nem kell persze se Orbánnal. se unionistával egyetérteni, elég lesz csak a mindenkori választások eredményeit megtekinteni.
Mert ahogy az osztrák választásokon 'óriási vereséget szenvedett' Hofer ( 54:46 ) mondá: a választóknak végül mindig igazuk van;-)

- ezt a totális együtt-nem-működést már a választások ELŐTT (2010) bejelentette az akkor még kormányon lévő ballibdem társaság, akik ugye azóta ...
Meglátjuk, mire jutnak majd ezzel ...

2016.12.14. 20:18:20

@tamas11:
a nép le se szarja a ligetvédőket. miért? sanyi karácsony kapcsán hanuka gergőzik. egybemossák ezeket az embereket. a fővárosban van két "elit", amelyik egymásnak lényegében csak ellenmondani képes. legfeljebb az egyik maradhat. karácsony összefogott gyurcsánnyal és bokrossal. rendkívül sok esélyük van választást nyerni. az elbizonytalanódó, kiábrándult fideszesek nyilván gyurcsányt (!) és bokrost (!) választanák. aztán, hogy ez a társaság mennyiben kötődik a zsidósághoz azt a történészek tényszerűen eldöntik. tartok tőle, hogy a kocsma népének igaza van: úgy fele részben. amíg ezek az emberek porondon vannak addig orbánnak legfeljebb a saját sameszaitól és a jobbiktól kell tartania. ez a "liberális" brancs menjen a picsába. a nép megüzente 10-ben, 14-ben és ha kell, akkor 18-ban és 22-ben is megteszi. egyszer majd csak belátjátok, hogy magyarországon ennek a kultúrának hosszú időre vége van. kampec.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 06:06:02

@unionista᠋:

"sanyi karácsony kapcsán hanuka gergőzik."

Zugló népe Karácsony Gergelyt választotta meg polgármesterének a 2014-es önkormányzati választásokon. Sanyi a hajára kenheti a kocsmai "megfejtéseit".

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 07:32:04

@unionista᠋:

"orbánnak legfeljebb a saját sameszaitól és a jobbiktól kell tartania"

Orbán Viktornak semmiféleképpen nem kell tartania a Vona Gábor vezette Jobbiktól: Vona nem csak hazaáruló, hanem a TV2 oknyomozó stábja azt is kiderítette, hogy ugyanúgy gesztikulál mint a Gyurcsány. A valóban nemzeti érzelmű szavazók megkapják a szükséges információkat ahhoz, hogy megfejthessék Vona "elzsidósodásának" folyamatát. A Fidesz megvédi a magyar embereket a brutálisan kártékony, a nemzeti együttműködés rendszerét valójában szétverni akaró Vona Gábortól.

tamas11 2016.12.15. 08:22:13

@leponex: @unionista᠋:
Jópárszor leírtuk, hogy
a legutóbbi választáson a százalékok szerint többen utasították el Orbánt, mint ahányan mellette szavaztak.
Mindezt úgy, hogy Óbuda és Budakeszi közt egy ízben többszáz CÖF plusz fidesz plakátot láttam, és 3, azaz három másmilyet (egy jobbikost, a Goldberger gyár hátsó kerítésénél, és kettő Mesterházist a Szilágyi Erzsébet fasor mentén)
Félő, hogy most is (2018-ban) nagy valószínűséggel ugyanez fog történni, jelenleg is ez a trend, csak Vona ágál az ingerküszöbön, el fogják tenni láb alól. A fakivágás elleni tüntetés-ellenállás arányai, a részvételi hajlandóság ezt tükrözi vissza, miközben a sokféle, libsipártos civilként megbélyegzett érdek hiába nő. Aljas érvelés azzal letromfolni, hogy már alig lélegzik, és százezreknek kéne tüntizni a mínusz 6 fokban hiába!
Ha a debreceni Nagyerdőbe Disneylandet telepítenének, titkosított közbeszarás nélküli 800 milliárdokért, akkor is badarság lenne a tüntetési hajlandósággal mérni a lakosok természetféltését meg a demokráciadeficitet egyben.

leponex 2016.12.15. 09:05:31

@tamas11: "A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége a szavazatok 41,5 százalékát szerezte meg"

Azaz jóval többen utasították el Merkelt, mint ahányan szavaztak rá.

2014 Magyarország:
pártlisán:
"FIDESZ-KDNP 45 %"

Azaz nagyobb arányban támogatták Orbánt, mint Merkelt.

Kell még valamit mondanom Ildikó?

-
Hányan voltak is azok, akik hajlandók voltak néhány órát áldozni arra, hogy tiltakozzanak a 'Liget projekt' ellen? Kik is?

PS:
"Óbuda és Budakeszi közt egy ízben többszáz CÖF plusz fidesz plakátot láttam"

Ja.

És nem érted te sem, miért is nem hisz 'nektek' szinte senki?

Mértéktartás, visszafogottság, némi tárgyszerűség, ... ilyesmiket javasoltam.
De ha nem, hát nem.

- Orbánnak nyilvánvalóan egyetlen komolyan vehető politikai ellenfele van ma már, a modern politikai marketing alapvetéseit senki nem hagyhatja figyelmen kívül. A demagógia, 'karaktergyilkosság', neagtív kampányelemek, egyszerűsítés, ( lásd: orbán lopikol, rabol,hazudik, fasiszta, autokrata, diktátor, tak tak tak ...) mind-mind a liberális demokráciákból átvett praktikus elemek.
Nekem nem tetszik, de ez van.

Schiffer például szimpatikus, de ebben a félig posztliberális politikai arénában exponenciális dinamizálós erőforrások és a bázison túltekintő szintén dinamikus átfogó narratíva nélkül az egész társadalmat mozgásba lendítő tágabb szövetségi rendszer híján számára nem válhat reálissá a polgárság autonóm szereplőként való stabilizálása.
(Vagy valami ilyesmi, ha jól értelmeztem bloggazdánk előző posztjának eszenciáját.)

Így aztán marad Orbán, Isten kegyelméből, ameddig ... :)
szerintem

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 09:32:31

@leponex:

"Azaz jóval többen utasították el Merkelt, mint ahányan szavaztak rá."

Csak épp' a CDU/CSU kötött egy nagykoalíciós egyezményt az SPD-vel (ami 25.7%-os választási eredményt ért el), és az SPD megszavaztatta ezt a (nagy)koalíciós egyezményt a tagságával, amely 76%-ban a (nagy)koalíciós egyezmény hatályba helyezésére szavazott. Vagyis a Merkel vezette nagykoalíciós kormány már birtokolta a szavazók többségének támogatását -- amit az Orbán vezette Fidesz-KDNP koalíciós kormány nem mondhatott el magáról a 2014-es parlamenti választások után.

Már ha tárgyszerűségről van szó ...

2016.12.15. 09:49:44

@neoteny:
ezek szerint orbán kegyelmes úr és vona nemzetvezető elvtárs "nagykoalíciója" lett volna a német típusú demokrácia diadala.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 10:00:16

@unionista᠋:

"vona nemzetvezető elvtárs"

Helyesen: Vona nemzetvezető testvér.

Ha a Fidesz-KDNP a második helyezettel (MSZP–EGYÜTT–DK–PM–MLP) kötött volna koalíciós egyezményt, az lett volna nagykoalíció.

Ha a Fidesz-KDNP bármelyik parlamentbe került képviselői csoporttal koalíciót kötött volna, úgy megszerezte volna a szavazók többségének támogatását. Az LMP-vel kötött koalíciós szerződés esetén csak 50.21%-al -- de az is többség.

leponex 2016.12.15. 10:13:02

@neoteny: ha már tárgyszerűség, EZ volt a komment, amire tárgyszerűen reagáltam:

"a legutóbbi választáson a százalékok szerint többen utasították el Orbánt, mint ahányan mellette szavaztak."

nem a választások utáni hatalomtechnikai tárgyalások egyezkedéseinek végeredményéről, hogy az SPD is hatalomhoz juthasson.

De nem is neoteny lennél:)

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 10:25:28

@leponex:

Csak épp' a szavazatok számának/arányának azok esetében van jelentősége, akik hatalomra kerülnek (kormányt alakítanak).

Merkel úgy került hatalomra (alakított kormányt) 2013-ban, hogy birtokolta a német szavazók többségének támogatását. Orbán úgy került hatalomra (alakított kormányt) 2014-ben, hogy nem birtokolta a magyar szavazók többségének támogatását.

2016.12.15. 10:31:24

@tamas11:
én például senkire sem szavaztam. nem utasítottam el orbánt és nem is támogattam. aki nem szavaz, az nem szavaz. tényszerűen nem lehet ide, vagy oda sorolni.

az mszp/dk le akarja váltani orbánt. váltsák le. nem fogom őket ebben támogatni, de ellenük se leszek. szerezzenek még 1 millió szavazót. és úgy lehet többségük. ha még 2 milliót szereznek, akkor összehívhatják az alkotmányozó nemzetgyűlést és kikiálthatják a 4. magyar köztársaságot.
www.youtube.com/watch?v=dFb4FqNgo7M
nekem úgy tűnik, hogy törzsi csoportok szimbólumokon vitatkoznak. a királyságpártiak többsége is király nélküli királyságot akar. az a köztárságaság modern kori választott nemes urakkal és nemzetes asszonyokkal. ezt bródy nem fogadja el. azt mondja, hogy ennek egyenes következménye auschwitz birkenau. inkább válasszuk meg gyurcsányt. álljon össze gyurcsánnyal. és harcoljon a királyi magyarországgal. ez azt jelenti, hogy a világias magyar zsidóság hét generáción át létezik. és utána szétszóródik, illetve eltűnik. maradnak az izraelita tóraolvasók. és valami underground a drogos-buli-buzi negyedben. nyilván sokkal jobb lenne a kiegyezés. de ez utóbbi is lehet megoldás. orbán egymás ellen fordítja a sémita zsidókat és a zsidó cigányokat (kivéve a homoszexuálisokat). és szétverik egymást. gyurcsány azzal nyert, hogy kezet csókolt a nyugdíjas néniknek. orbán is ezt csinálta. ezekre mondom azt, hogy szimbolikus politikán és elemi biológán alapul a közélet. a fidesz is szocialista. osztogatja az erzsébet utalványt. lehet mondani, hogy ez igazságosabb nyugdíjemelés, mert a kisnyugdíjasok többet kapnak. és takarékos, mert nem épül be a nyugdíjrendszerbe. és így a kormány újra átvállalhatja a kórházak adósságát. ami végső soron jó a nyugdíjasoknak. lényegileg ugyanaz a húzd meg, ereszd meg folyik mint, ami eddig is folyt. csak ez most nacionalista mázzal van leöntve.

értem persze, hogy eddig zsidók hiteleztek egymásnak és "liberális" elvbarátaik privatizáltak. ennek haszonélvezői a multinacionális vállalatok voltak. és ebből jöttek létre a külföldi oligopóliumok. most meg ezek a "cigányok" hiteleznek maguknak és a csókos haverjainak és nacionalizálnak. az a hagyományos feldolgozóiparban belföldi oligarchák veszik át az irányítást. az építőiparban újak jönnek. átrendezik a médiát. az eddig se volt demokratikus. két tábor viaskodik faji-vallási alapon. nem kell ekkora főváros. legfeljebb az egyik maradhat.

leponex 2016.12.15. 10:36:41

@neoteny: de ha arról akarsz regélni hogy az egyfordulós vegyes választási rendszer az egyéni képviselői mandátumokkal preferálja a legnagyobb relatív támogatottsággal bíró választási szövetséget, abban természetesen igazad van.
Ugye Angliában 50%+1 eredménnyel elvileg 100% parlamenti mandátumhoz juthatnak a nyertesek.
Ahogy az Usa-ban szintén viszik a minimális többséggel is az elektorokat majdnem mindenhol.

Magát az egyfordulós, vegyes választási rendszert csökkentett parlamenti létszámmal pedig 2006-ban Gyurcsány tervezte, javasolta a szocalistáknak.

"Melyek a fő kérdések? Menjünk gyorsan darabra. Választási ügyekben kisebb települési önkormányzati képviselőtestületek, már úgy, hogy ez figyelembe vehető legyen a mostani őszi önkormányzati választásnál. Ez kétharmados törvény. És feles törvényben pedig korlátozottabb tiszteletdíj és költségtérítés. Ezzel egy időben kisebb parlament, ez 300 fő alatti parlamentet jelent. A mi álláspont szerint egyfordulós választással, 149 egyéni és 149 országos listán megszerezhető hellyel. Az SZDSZ nem pont ezt gondolja - muszáj hozzátennem."

Orbán meg - bölcs ember módjára - megvizsgálta, a jót megtartotta belőle, a rosszat elvetette :)

Az 'szdsz' meg a maga módján szintén bölcsen elvetette, tudván hogy azzal végük is leszen.
És így lőn.

de hogy a német választási rendszerre is pislantsunk egyet:
(galamus 2013 )

"Az arányosságra törekvő vegyes német választási rendszer az egyéni körzetek és a tartományonként felállított pártlisták kombinációjából áll. A Bundestagban a képviselői helyek felét az egyéni körzetekben nyertes politikusok kapják, a másik felét pedig a listás szavazatok alapján osztják ki az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöböt átlépő pártok között."

ismerős?
-fele listás
-fele egyéni
-5% bejutási küszöb

nohát, mecsoda autokrácia meg lejtőspálya, meg egyebek ...

a német választási rendszer csalafintaságait most hagyjuk, ha már az átlag német választópolgár sem érti igzán ...

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 10:39:53

@unionista᠋:

"nekem úgy tűnik, hogy törzsi csoportok szimbólumokon vitatkoznak."

Igen, hogy ki birtokolja azokat a színes papírdarabokat, amiken a Magyar Nemzeti Bank szimbólumai vannak.

"legfeljebb az egyik maradhat."

s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/7f/79/5e/7f795edc23beca5cd0bd39bb3704c4ec.jpg

leponex 2016.12.15. 10:43:51

@neoteny: Bizony neo, még ennél alacsonyabb támogatással is lehet 100%-ot elérni Angliában:

" Minden választókerület egy képviselőt választ, a választás egyfordulós. A mechanizmus egyszerű: a legtöbb szavazatot megszerző jelölt nyeri a mandátumot, a mögötte végzett jelöltek pedig kiesnek, függetlenül attól, hogy milyen magas szavazatarányt értek el. A szavazatmegoszlástól függően olyan helyzet is előállhat, hogy akár a szavazatok kevesebb mint egyharmadával is győztes mandátumhoz lehet jutni."

2016.12.15. 10:48:16

@neoteny:
ez lenne a modern kori népi demokrácia (a közakarat) diadala. trianon 100 hozza magával az új weimar-t. budapesten nincs igazán jó megoldás. koronagyarmatok nélkül nem kell ekkora főváros. a túlközpontosítás oka nem orbán, hanem budapest.

2016.12.15. 10:49:03

@neoteny:
erről szólt a komment második része. csak azt már nem olvastad el.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 11:18:42

@leponex:

"Ugye Angliában 50%+1 eredménnyel elvileg 100% parlamenti mandátumhoz juthatnak a nyertesek."

Választókörzetenként 50%+1, de igazad van (és ez van Kanadában is).

Sokféle választási rendszer létezik, és ezek értékelhetőek sokféle kritérium (nem-)teljesítése szempontjából:

en.wikipedia.org/wiki/Voting_system#Compliance_of_selected_systems_.28table.29

(Például) Ausztráliában (elvileg) kötelező a szavazás, így a választások győztesei (elvileg) tényleges többségi támogatással rendelkeznek -- csak épp' a választási rendszer egyéb sajátosságai miatt ez a gyakorlatban nem így van.

Valamint a kötelező szavazási rendszerek -- empirikus tapasztalatok szerint -- a balliberálisszocdem jelölteknek kedveznek: en.wikipedia.org/wiki/Compulsory_voting#Research

unionista nagy előszeretettel hivatkozik "a többség"-re. Csak épp' ez "a többség" gyakran nem is létezik -- és még ha létezik is, ez akkor sem jogosítja fel "a többséget" arra, hogy a bármilyen kisebbségre kényszerítse a _tetszőleges_ akaratát. Bármekkora többség is választ meg egy kormányzatot, ez nem ad annak legitimitást arra, hogy az államhatalmi erőszakmonopólium alkalmazásával diszkriminálja a polgárait: hogy győzteseket és veszteseket kreáljon belőlük tetszőleges érdekek mentén.

Ahogy már többször idéztem:

Mindaddig, amíg megengedik, hogy a törvényt eltérítsék az igazi céljától — hogy az tulajdont sértsen ahelyett, hogy megvédené azt — mindenki részt akar majd venni a törvényhozásban, vagy azért, hogy megvédjék magukat a rablástól, vagy azért, hogy felhasználják azt a rabláshoz. A politikai kérdések mindig hátrányosan megkülönböztetőek, dominánsak és mindent felemésztőek lesznek. Harcok fognak folyni a Törvényhozás Palotája előtt, és a benti küzdelem sem lesz kevésbé elszánt.

-- Frédéric Bastiat: "A Jog"

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 11:22:32

@leponex:

Igazad van; több jelölt esetén: szavazatok száma / jelöltek száma + 1 elegendő a győzelemhez.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 11:33:38

@unionista᠋:

"nem kell ekkora főváros. a túlközpontosítás oka nem orbán, hanem budapest."

Brit Kolumbia (tartomány) fővárosa Victoria, nem Vancouver -- mégis létezik egy combos "túlközpontosítás".

Ha Mo fővárosa Esztergom, vagy Székesfehérvár lenne, az nem változtatna semmit a magyar állami "túlközpontosítás" mértékén.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 11:38:46

@unionista᠋:

Elolvastam: de abból sem következik az, hogy

- a táborok faji-vallási alapon alakulnának
- hogy valaha is meg lehetne szüntetni tartósan az "istenverte vitákat"
- hogy "legfeljebb az egyik maradhat"

2016.12.15. 11:44:23

@neoteny:
ez esetben a jobbikot bedarálják. vonának nem a hitgyülekezetével kellett volna összeállnia, hanem schifferrel. ahogy anno karácsony gergő javasolta: (hatalom) "technikai koalíció" a jobbikkal. a baloldalon a gyurcsány-bokros-karácsony trió és az mszp. ők aliha nyernek választást. ebből a mezőnyből orbán és bandája kormányzóképes. a felforgató anarchistákkal szemben ő a megmentő/megváltó. jelen állás szerint ezt a rezsimet kell konszolidálni. adott egy nacionalista: fidesz/jobbik. és a szocialisták:mszp/dk. schluss.

innentől kezdve a szabadságot önkormányzati keretek között kell kivívni. a székelyek létrehoznak egy saját önkormányzati rendszert úgy, hogy erdély és a részek (partium) szövetségi állammá alakul. és ezek után nem a vesznek részt a román nemzeti parlament munkájában. ez a románok szempontjából azt jelentené, hogy a tisza irányába nyomulnak. mert satu mare, bihor és még bichiș a román "királyság" határmegyéje.

német-római szempontból a partium eurorégió, aminek része a román ortodox és a nem ortodox magyar religió. komitat/comitatus sathmar/szathmariensis, bihar/bihariensis. a délvidéken bekesch/bekesiensis. a korlátozott multikulturalitás és tradicionalizmus együttese nemzeti kereszténységet jelent. a "liberálisok" azt mondják, hogy ez így nem lesz jó. sokkal szabadabbak lesztek ha liberális zsidó mintát követve teljesen gyökértelenné váltok. lehetne úgy is. de a többség mégse ezt választja. most mit csináljunk.

leponex 2016.12.15. 12:04:25

@neoteny: unionista sok mindenre hivatkozik :)
DE senkire nem kényszeríti a 'többség akaratát' : el lehet menni, ha nem tetszik ...
(Nem én leszek aki a rendíthtetlen libelálanachista 'Bastiat-vallásod' hitelveiben kétséget támasztanák benned :))
ü.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 12:19:11

@unionista᠋:

"a felforgató anarchisták"

Mint pl. a 2002-2010 között volt kormányok? Amelyek leépítették az államhatalmat, törvényeket se' hoztak, odavetették a gyeplőt az anarchista csürhe közé?

"a többség mégse ezt választja"

A többség a TESCO-t meg az Aldit meg a Lidl-t választja, nem a Palóc Nagykereskedelmi Kft. CBA-boltjait. A többség a TEVA-t meg a LEGO-t meg az Elektroluxot meg az Audit meg a Mercedes-t meg a Suzukit meg a ThyssenKrupp Prestát választja munkahelyként -- már ha megteheti. Ha ettől a többség "gyökértelenné" válik, akkor csak magára vethet: nincs rákényszerítve arra, hogy így cselekedjen -- azért tesz így, mert saját megítélése szerint a saját érdekeit ezzel szolgálja a legjobban.

Vagy te úgy gondolod, hogy te jobban tudod, hogy mi a többség érdeke, mint ők?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 12:44:58

@leponex:

"el lehet menni, ha nem tetszik"

Orbán Viktor szerint a hatalmak és a háttérhatalmak szívják el a legjobb magyar agyakat.

2016.12.15. 12:50:07

@neoteny:
ez a valóságból következik. ha egy populációban a természetes kiválasztódás (közvetlen kiválasztás) korlátozott, akkor a szexizmus, az etnicizmus és a familiaritás erősödik fel. ebből egy törzsi háború közvetkezik. fél-elem, gyűl-ölet. egy irracionális, állatias küzdelem. úgy, mint főemlősök között. a magyarországi "liberalizmus" egy eszeveszett gyűlölködés. a közélet hülyék gyülekezete. amiben nem nagyon lehet csak hülyéskedni. és persze folyik a tolvajlás. ha nincs békekötés (és jelen állás szerint nem lesz, mert a brexit és trump győzelme után a küzdelem egyenlőtlen), akkor az egyik kiüti a másikat. ebből nemzeti kereszténység következik. annak a formájáról folyhat a vita amint a "liberálisokat" kiszavazták a parlamentből és a "liberálisok" sajtópozíció meggyengülnek. ez 18-19 körül lesz. addig azt lehet remélni, hogy a polgárháborút el lehet kerülni.

leponex 2016.12.15. 12:56:23

@neoteny: lehet, de téged vajon miért szipákoltak el ??

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 13:03:21

@unionista᠋:

"ez a valóságból következik. ha egy populációban a természetes kiválasztódás (közvetlen kiválasztás) korlátozott"

Az ilyen pszeudo-tudományos rizsának köze sincs a valósághoz. Ezzel csak perui kovaföldet árulhatsz.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 13:05:41

@leponex:

A szépségemért.

"el lehet menni, ha nem tetszik"

Orbán Viktor szerint a hatalmak és a háttérhatalmak szívják el a legjobb magyar agyakat.

2016.12.15. 13:11:24

@neoteny:
de ezek ma már mind a magyar államtól függnek. magyarországon lényegében nincs szabad piaci szereplő. hayek szerint ez egyenes út a szolgaságig. ez így van. de a népek azt mondják, hogy inkább orbán szolgái lesznek, mert őt le lehet váltani. hayek a globális kapitalisták faszát szopta. adtak neki egy nobel díjat. erre.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a2/Business_cycle.jpg
a gazdaság ciklikusságát az egyiptomiak is ismerték. ezért rendesen nem jár nobel díj. ahogyan kertésznek se jár, meg bob dylan se írt olyan verseket, mint senki más. nevetséges. de a világ ilyen. a gyügyei paraszt azt mondja, hogy a helyi gazdaságot kell megszervezni. a sikeres gazdaságok a természeti környezethez adaptálódnak. ha a metropoliszokban élő sémiták úgy gondolják, hogy ez az anarchia, akkor valósítsák meg. karácsony gergely mondjon le zuglóban. ne akarjon basáskodni a szegény kis zuglóiak felett. nyilván van aki nem ért vele egyet. ha a zuglóiak akarnak, akkor szakadjanak el a magyar államiságról. úgy még szabadabbá válnak. és ezek után tartsák fent zuglót.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 13:40:04

@unionista᠋:

"de ezek ma már mind a magyar államtól függnek."

Azért fizet a magyar állam tízmilliárdokat egy-egy "idegen" munkahelyteremtőnek. Nemrégiben még ezen kattogtál.

"a gazdaság ciklikusságát az egyiptomiak is ismerték."

Ebben biztos vagy?

"ezért rendesen nem jár nobel díj."

Először is: nem Nobel-díj, hanem Nobel-emlékdíj. Másodszor:

[...]

von Hayek showed how monetary expansion, accompanied by lending which exceeded the rate of voluntary saving, could lead to a misallocation of resources, particularly affecting the structure of capital. This type of business cycle theory with links to monetary expansion has fundamental features in common with the postwar monetary discussion.

The Academy is of the opinion that von Hayek's analysis of the functional efficiency of different economic systems is one of his most significant contributions to economic research in the broader sense. From the mid-thirties he embarked on penetrating studies of the problems of centralized planning. As in all areas where von Hayek has carried out research, he gave a profound historical exposé of the history of doctrines and opinions in this field. He presented new ideas with regard to basic difficulties in "socialistic calculating", and investigated the possibilities of achieving effective results by decentralized "market socialism" in various forms. His guiding principle when comparing various systems is to study how efficiently all the knowledge and all the information dispersed among individuals and enterprises is utilized. His conclusion is that only by far-reaching decentralization in a market system with competition and free price-fixing is it possible to make full use of knowledge and information.

[...]

www.nobelprize.org/nobel_prizes/economic-sciences/laureates/1974/press.html

Ez egy részlet a Svéd Akadémia sajtóközleményéből. Valamelyest többről szól, mint "a gazdaság ciklikusságának ismeretéről". A te "értékelésed" olyan, mint amikor Woody Allen elolvasta a "Háború és béke"-t két óra alatt egy gyorsolvasó-tanfolyam elvégzése után: "egy csomó oroszról szól".

"a gyügyei paraszt azt mondja, hogy a helyi gazdaságot kell megszervezni."

Ne csak mondja: tegye.

2016.12.15. 14:09:02

@neoteny:
megteszi. csak azt mondja, hogy előzetesen a vallást kellene tisztázni. azt, hogy ki kivel van.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 14:16:33

@unionista᠋:

"megteszi. csak azt mondja, hogy előzetesen"

:)

2016.12.15. 14:24:05

@neoteny:
a svéd akadémia közleménye bullshit. közgazdaságtan filozofikusan közelítve.

a gazdaságot nem lehet központilag tervezni? mi az, hogy "központilag"?
hayek szerint "csillag" topológia nem létezhet.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/d/d0/StarNetwork.svg/220px-StarNetwork.svg.png
mert esetleg központilag terveznek.
ebben nem terveznek központilag. mert ez "gyűrű"
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/d/db/NetworkTopology-Ring.png/220px-NetworkTopology-Ring.png
de ez hayek szerint azért nem működhet, mert ez "zárt". akkor már biztos nem működik. a gazdaság nagyon sokféle módon működhet. nem muszáj ilyennek lennie.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/97/NetworkTopology-Mesh.svg/2000px-NetworkTopology-Mesh.svg.png
de lehet ilyen is. a "zsidók" azt mondják, hogy ilyen legyen. a keresztények azt, hogy ilyen:
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/d/dd/TreeNetwork.svg/220px-TreeNetwork.svg.png
de lehet ilyen szereződés is.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/4/4d/NetworkTopology-Bus.png/220px-NetworkTopology-Bus.png
kinek melyik a "szabadság"? azt nem hayek dönti el, hanem a népek.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 18:16:22

@unionista᠋:

"kinek melyik a "szabadság"? azt nem hayek dönti el, hanem a népek."

A többség a TESCO-t meg az Aldit meg a Lidl-t választja, nem a Palóc Nagykereskedelmi Kft. CBA-boltjait. A többség a TEVA-t meg a LEGO-t meg az Elektroluxot meg az Audit meg a Mercedes-t meg a Suzukit meg a ThyssenKrupp Prestát választja munkahelyként -- már ha megteheti. Ha ettől a többség "gyökértelenné" válik, akkor csak magára vethet: nincs rákényszerítve arra, hogy így cselekedjen -- azért tesz így, mert saját megítélése szerint a saját érdekeit ezzel szolgálja a legjobban.

Vagy te úgy gondolod, hogy te jobban tudod, hogy mi a többség érdeke, mint ők?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 18:41:35

@unionista᠋:

" bullshit. közgazdaságtan filozofikusan közelítve."

[...]

If man is not to do more harm than good in his efforts to improve the social order, he will have to learn that in this, as in all other fields where essential complexity of an organized kind prevails, he cannot acquire the full knowledge which would make mastery of the events possible. He will therefore have to use what knowledge he can achieve, not to shape the results as the craftsman shapes his handiwork, but rather to cultivate a growth by providing the appropriate environment, in the manner in which the gardener does this for his plants. There is danger in the exuberant feeling of ever growing power which the advance of the physical sciences has engendered and which tempts man to try, "dizzy with success", to use a characteristic phrase of early communism, to subject not only our natural but also our human environment to the control of a human will. The recognition of the insuperable limits to his knowledge ought indeed to teach the student of society a lesson of humility which should guard him against becoming an accomplice in men's fatal striving to control society - a striving which makes him not only a tyrant over his fellows, but which may well make him the destroyer of a civilization which no brain has designed but which has grown from the free efforts of millions of individuals.

www.nobelprize.org/nobel_prizes/economic-sciences/laureates/1974/hayek-lecture.html

2016.12.15. 18:46:05

@neoteny:
hayek is a jó és a rossz küzdelmében értelmezte a gazdaságot. a pesten drogos-buli-buzi negyed működhet anarchiában. és lehet, hogy az ott élők többsége számára ez az ideális állapot (állam). miközben nyilván van, aki nem akar anarchiát. de az költözzön egy városrésszel odébb. csak persze értem, hogy ez lényegében azt jelenti, hogy 70 évvel a holokauszt után létrejön egy gettó. valaki mondjon jobb megoldást. szó nincs arról, hogy ezeket az embereket meg kellene ölni. az egyik opció a szekularizált (világi) zsidó (és zsidóbarát) városnegyed, a másik a szabad elvándorlás lehetősége. csak ugye ez ennek a társaságnak egyet jelent a fasizmussal. tehát akkor marad az, hogy létrehozzák az antifasiszta koalíciót. gyurcsány-bokros-karácsony gergő trió. (utóbbi a "fasiszta" jobbikkal kötött volna "technikai" koalíciót.) de őket 18-ban se fogják megválasztani. tehát folytatódik a kultúrharc. ennek valamilyen módon véget kell vetni. ha nem lesz kiegyezés, akkor az egyik társaságnak kulturálisan el kell tűnnie. vagy unortodox nemzeti keresztény vagy ortodox liberális zsidó kultúra nem lesz magyarországon. az egyik kikerül a kánonból. és a másik válik uralkodóvá. attól függően, hogy ki nyeri a vallásháborút.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 19:06:17

@unionista᠋:

"hayek is a jó és a rossz küzdelmében értelmezte a gazdaságot."

Nem; azt próbálta alátámasztani, amit a magyar szólás is megfogalmaz: "a pokolba vezető út is jóindulattal van kikövezve".

"a kultúrharc. ennek valamilyen módon véget kell vetni."

Pontosan ez a fasiszta álom: hogy véget lehet vetni a nézetkülönbségeknek, és az jobb állapot, mint amikor "istenverte viták" folynak.

----

The Human Side of Trade

[...]

Suppose a scientist invents a pill that once you take it lets you live until 120 with no health issues whatsoever. Once you turn 120, you die a peaceful death on your birthday. Suppose the scientist, in a gesture of good will, charges $10 for the pill.

Should we let the scientist sell the pill? Is it good for the country?

[...]

fee.org/articles/the-human-side-of-trade/

2016.12.15. 20:10:04

@neoteny:
a többség bevásárol a tesco akciós kínálatából. és utána arra szavaz, hogy a gonosz multik távozzanak az országból. ezt "kiátlagolva" az jön ki, hogy nem kell totális multi-kulti, hanem egy szövetségi kereskedő csoport maradhat nyugatról. és ebből kialakul egy duopólium.

a metro csoport bécsi lányvállalata leszerződik, hogy 10+10 évre ők a kizárólagos külföldi forgalmazók kiskereskedelemben. ezért koncessziós díjat fizetnek. de magánimportban bármit be lehet hozni a világból. és a magyar külkereskedelmi vállalatok is megtehetik. csak a piacról kiszorul a tesco, az auchan, az interspar. ezért fizetnek a németek annyit, hogy abból a fővárosi metro megállókat fel lehessen újítani. vidéki főpályaudvarokat. de lehetnek metro mini üzletek. kisebb állomáshelyeken. és így a németeknek van egy kiterjedt kiskereskedelmi hálózatuk az intermodális mávaut (vasúti és autóbusz) pályaudvarok mentén. amihez csatlakozik közúti és vasúti terminál. amit elég olcsó áruval feltölteni. és a helyi cégek a konkurenciáik. de ezért részt kell venniük a pályaudvarok felújításában. de akkor ugye ott forgalom lesz. a gyügyei paraszt megy fehérgyarmatra és vásárol a metro mini üzletben. jó kis szerszámokat mert az "német minőség". és azzal metszi meg a meggyfát. vagy elmegy szatmárnémetibe. oszkó péter azt mondta, hogy szűnjön meg a vasút. mert szabad piaci alapon nem lehet fenntartani. de ha mondjuk koncessziós kereskedelem van, akkor mehet egy kisvasút fehérgyarmatról szatmárnémetibe. mert bevásárolnak. vagy mert oda jár gyuri a főiskolára. a román nacionalisták azt mondják, hogy a tiszáig elér románia. mert kisar, nagyar és tivadar is județul satu mare része. amire a német azt mondja: komitat sathmar. a nemzeti keresztségben a magyar és a román papok azt, hogy comitatus szathmariensis. beíratják őket latinra. amira gyügyei paraszt azt mondja, hogy szatmárra fel. értem, hogy ez nem jó a pesti zsidóknak a drogos-buli-buzi negyedben. mert nekik az anarchia kellene. legyen. de azon kívül esetleg lehessen már valami más is. de ők álljanak össze a hajléktalanokkal, a transzneműekkel és nem tudom kikkel. akik ehhez csatlakozni akarnak.

2016.12.15. 20:24:29

@neoteny:
a fasiszta álom az, hogy ezzel erőszakkal lehet véget vetni. de erről szó nincs. miért kellene az egész országban anarchiának lennie. csak azért, mert te ezt akarod. illetve még néhány "drogos-buli-buzi zsidó". ezt fel nem foghatom. illetve kezdem megérteni, hogy miért lőtték le őket. az emberiség egy részének törzsi tudatában hiányzik a téridő rendezés igénye. evolúciós értelemben az kiszelektálódott. mert a szórvány népnek erre nincs szükségük. és ők sehol nincsenek otthon. és sehol se jó nekik semmi. és pattognak, hogy velük még meg kell állapodni. mert különben fasizmus van. úgy lenne a jó. ha mindenkivel meg lehetne állapodni. de egy csoportosulással úgy tűnik nem lehet. kiválóan képviseled őket. ebből a vitából az utókor is meg értheti, hogy miért is pusztult el a magyarországi zsidóság liberális szárnya.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 22:36:44

@unionista᠋:

"a metro csoport bécsi lányvállalata leszerződik, hogy 10+10 évre ők a kizárólagos külföldi forgalmazók kiskereskedelemben. ezért koncessziós díjat fizetnek."

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/3b/Muenchhausen_Herrfurth_7_500x789.jpg

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 22:38:40

@unionista᠋:

"a fasiszta álom az, hogy ezzel erőszakkal lehet véget vetni. de erről szó nincs. [...] kezdem megérteni, hogy miért lőtték le őket."

:))

2016.12.15. 23:00:20

@neoteny:
kiegyezéspárti vagyok.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.15. 23:20:04

@unionista᠋:

"kiegyezéspárti vagyok."

Mint a rablógyilkos, amelyik alternatívákat ad a kiszemelt áldozatának: "pénzt vagy életet!"

2016.12.16. 09:31:29

@neoteny:
ha a libsik anarchiát akarnak, akkor hozzák létre. magyarországon belül ott ahol ennek támogatottsága van. zuglóban álljanak össze. szakadjanak le az államiságról. és legyen anarchia. és akinek ez tetszik az vonuljon be zuglóba. értem, hogy abból nem feltétlen lesz káosz. majd kiderül. biztos, ami biztos egy palánkkal kerítsük körbe. nem kell pénzt adni fischer ivánnak. csak azt nem értem, hogy anarchiában hogyan akar vezényelni. abban nem lehet vezénylőtábornok. ha az a szegény kis zenész máshogy akar játszani, akkor tegye meg teljesen szabadon. és senki se dirigáljon. időlegesen se. persze értem, hogy önkéntesen állnak össze. álljanak össze önkéntesen. önkéntesek termeljék a profitot. anélkül, hogy az (egyesült) államok segítségével (világ) pénzt teremtenének. álljon össze karácsony geri, tamás gazsi, ferge zsuzsa néni, iványi gábor, a hvg és népszabadság újságírói. ezek az emberek úgy "világhírűek", hogy a magyar állam, az államok egy rakás pénzt rendelkezésükre bocsátanak. ezek nélkül a prezi sem lenne nagyvállalat. de álljanak össze. csak lehessen az anarchiával szemben is spekulálni.

ezeknek az embereknek a kiegyezésre kellene törekedni. nem kiírtják, hanem kiírják őket a magyar kultúrából. nem radnótit, hanem ezt a "libsi" társaságot. de ha háborúzni akarnak, akkor háborúzzanak. ha a demokrácia minimumát nem számolják fel, akkor marad néhány tóraolvasó és egy underground. és van néhány elvtelen zsidó, akik pénzért bármit megtesznek. ők végzik ki a libsiket. és lőrinc koma. megveszi a szabad piaci portfoliót (hitelből, de pecina úr is hitelből vásárol) és a veszteséges népszabit kikukázza. így csinálják a nagyok. ő is racionalizál. "szabad piac". ahogyan eddig. csak most a pénznyomda a másik oldalon van.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.16. 19:57:15

@unionista᠋:

"drogos-buli-buzi zsidó"

Ezek a hajdúsági fiatalok sem nem drogosok (mert ugye az alkohol nem drog), sem nem buzik (nem egymást akarták megbaszni), sem nem zsidók. Bulizósnak bulizósak, de hát az természetes biológiai igény egészséges fiatal hímek esetében:

hvg.hu/itthon/20161216_bortonbe_es_javitointezetbe_kuldte_a_biro_a_debreceni_lepcsohazi_eroszakolokat

2016.12.16. 22:14:46

@neoteny:
debrecenben is szükség van drogos-buli-buzi negyedre. csak nincs szükség anarchiára. és ez ugyanúgy a zsidó negyed mellé kerül a belvárosban.

a darabos utcai tömbházsort le kellene bontani. azt most nem részletezem hogyan épült. támpontokat adok. volt egy háború. volt egy ostoba ideológia. voltak, akik elvégezték a piszkos munkát. és azok beköltöztek a belvárosba. a szocializmusban a problémát úgy oldották meg, hogy egy modern tömbházsort építettek nekik belvárosban. és aztán mellé került a pláza. csokonai szülőházának maradékát is elbontva azért, hogy könnyebb legyen rakodás. és a plázában van a kaszinó, ahol játéktermeztek. a kaszinó tulajdonosa egy volt kocsmai játékgépes. a megye egyik leggazdagabb embere. aki elég okos. rájött, hogy az európai klubfutball a pénzmosáson alapul. a játékgépek pénzét is be lehet forgatni a klubpénztárba. persze ő nem tette meg. a debreceni focicsapat mégis leggazdagabb és a rendszerváltás után a legsikeresebb magyar klub lett általa. sorozatban nyerte a magyar bajnokságot (7x) és a magyar kupát (6x) és szuper kupát (5x). bejutott a bajnokok ligájába és az európa ligába. aztán ugye emlékszel, hogy a kocsmai játékgépeket betiltották. a következő idénytől a debreceni focicsapat kezdett visszaesni. jelenleg 1 pont választja el a kieséstől. közben épült egy 20 ezres stadion. majdnem teljesen üres lelátók játsszák a rangadókat. az egykori játékgépes kárpótlásul kapott két kaszinót: debrecenben és nyíregyházán. jelzem az egész főtámogatója a kedvenc vállalatod volt. mert őket is elsősorban a pénz érdekli. ami rendben van. de ez esetben nem azon kellene sírni, hogy diktatúra és fasizmus van. így működik a rendszer. csak most éppen a "libsiket" csinálják ki a "nácik". és nem fordítva. a két "elitből" legfeljebb egy maradhat.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.16. 22:29:22

@unionista᠋:

"debrecenben is szükség van drogos-buli-buzi negyedre. csak nincs szükség anarchiára."

A drogozás-bulizás-buzulás maga a rendetlenség: a szász tanár nem erre tanítja a nép gyermekeit. A nemzeti érzelmű fiatalok bálba járnak; ami után esetleg összeverekednek a vérmesebb ifjak, de ez a természet biológiai rendjéből fakadó maszkulin heteroszexuális arcoskodás, amit a magas népi támogatással rendelkező alkoholfogyasztás fűt.

Te valamiféle feltétlen zsidóbarát (zsidókeresztény) lehetsz, hogy a debreceni-hajdúsági fiatalság nemzeti érzelmeit drogos-buli-buzi negyedbe tereléssel vernéd szét.
süti beállítások módosítása