A kvóta-népszavazás története egyetlen cinikus tömegmanipuláció, ami láthatóan nem érdekli a morális dilemmáit már rég maga mögött hagyó kormánypárti véleményformálókat, sőt a választók egy részét sem. Persze éppen ezeknek a dilemmáknak a felülírását szolgálja a közéleti hisztériák gyártása: háborúban csak ellenség van, a "jók" úgy is lehetnek jók, hogy megszűnnek "embernek" lenni. Ez a csapda, ha már valaki belemászott, viszont nem nagyon ereszt: a támadóknak szükségük van a háborús hisztériára, hogy folyamatosan igazolni tudják a fokozódó elzüllésüket, a hisztéria narratívává, majd identitásképzővé válik. Ebben a folyamatban tartunk valahol, egyelőre nem tudjuk, hol, de úgy látom, a kormányzati propaganda kész bármeddig elmenni ennek az ördögi körnek a tágításában.

A népszavazás utóélete azonban még érdekesebb a folyamatánál. A cinikus tömegmanipuláció -- ha addig nem -- biztosan nyilvánvalóvá vált azzal, ahogy a magyar állam órási közpénzen, az ellenkező véleményeknek nemhogy egyenlő teret nem adva, de szabályosan nemzetietlennek nyilvánítva azokat beleállt a kampányba. Tudjuk, a népszavazás, amely Orbán agyszüleménye volt, a manipulatív kérdésfeltevés ellenére érvénytelen lett. Normálisan egy népszavazást ilyenkor ad acta szoktak tenni, kész, ennyi volt. Népszavazásoknak nem lehet más olvasatuk, mint az érvényességük, az eredményességük vagy éppen az érvénytelenségük. De nem, nálunk már a szavazás éjszakáján kiderült, amire már napokkal előtte megkezdődött a közvélemény felkészítése, hogy aki nem megy el, "az átadja a döntést azoknak, akik elmennek", amiből -- fideszes logikával -- egyenesen következett, hogy a népszavazást 98%-kal a NEM-ek nyerték, illetve következett belőle az, hogy valamit tenni kell, amit a szavazók eredménynek tudhatnak be: innen a semmire sem kötelező, értelmetlen alaptörvény-módosítás. Ez azonban csak egy kényszerűen debil kifutása volt a történetnek a szavazók kielégítésére, de nem a tényleges eredménye.

A tényleges eredmény Orbán számára a teljesen abszurd "Új Egység", amelynek bedobása nyomán a hadvezér nem kevesebbet kezdett el pedzegetni, minthogy -- a birodalmi Brüsszellel szemben -- nemzeti egység jött létre a pártok (értsd: a képviseleti rendszer) felett (3,3 millió emberrel, ami viccesnek hangozhat, de hát tudjuk, a többiek átadták a döntés jogát, magyarán a 98% az egész nemzetet reprezentálja), az udvarhű Fricz Tamás pedig már el is kezdte ezt aprópénzre váltani azzal, hogy a szerinte túl "merev" négyévenkénti választási rendszert kicsit meg kellene buherálni, alkalmasint a négyévenkénti választásoknak az "Új Egység" szelleméhez méltó felülírásával. Elvégre, minek választással pepecselni, amikor immár mindenki egyetért a legfontosabb -- azaz a nemzeti létünk esszenciáját jelentő -- sorskérdésben, a migránsok kívül tartásában, amelyhez képest nemcsak minden más eltörpül, de nincs is. Még pontosabban, aki szerint van, az nemzetellenes, amely felfogást az is indokolja, hogy a nemzeti egységünknek konkrét ellensége is van: Brüsszel. Azaz -- ha a szavak szintjén is egyelőre --, de háborúban állunk, és a háborúban széthúzni hazaárulás.

Ismét egy Orbánra jellemzően militáns narratívával állunk szemben, csakhogy ez momentán a hazug issue körüli hazug kampányból és érvénytelen népszavazásból eredeztetett hamis nemzeti egység érvével nem egyebet támad, mint egy, a képviseleti demokrácia maradékát, kettő, az európai státusunkat, három, a nemzetközi konfliktusok kooperatív rendezésének igényét. És az egészben az a legcsodálatosabb, hogy az állampolgárok többsége le fogja nyelni az egészet, mert lehet, hogy a többségük nem ment el a népszavasára, de nem fog kiállni a demokrácia, Európa és a béke mellett sem. Nem tudják, már nem emlékeznek rá, mit veszítenek.

Természetesen egy mentsvárunk azért van: hogy valójában nincs nemzeti egység Magyarországon: sem új, sem régi. Orbán nem képes és nem fog ebből a népből akkor sem egységes támadó alakulatot faragni, ha a muszka és a jenkik egyszerre vonulnak ellenünk. Ezen a lehetőségen már túl van. Ahhoz túl jól sikerült egymásnak ugrasztania minket, hogy vele, Bayerral, Rogánnal, Mészáros Lőrinccel, az ellopott százmilliárdok terhével és a versenyképtelen, keserű országgal legyen visszaút. Ma a felégetett föld stratégiáját látjuk érvényesülni magunk körül. A szomorú tény, hogy az ellenségünk már önmagunk, a magunk földjét égetjük, magunkat irtjuk. Erre tudta Orbán rávenni ezt az országot a történelme kivételes fejlődési lehetőségei közepette is. Lehetnek még illúzióink önmagunkról?