1. Igazságtalanság, hogy a globális vagyon kb. felét a népesség 1%-a birtokolja. Nem az. Micsoda hát? Egyenlőtlenség. Az egyenlőtlenség azonban nem igazságtalanság. Mármost ezen túlmenően hogy érdemes elképzelni azt az 50%-nyi vagyont? Mint amin szivarozó kövér tőkések ülnek? Nem. Ez a vagyon túlnyomó részében működő vagyon, ami további embermilliárdoknak munkát és megélhetést ad. Értelemszerűen egy nagyon gazdag ember sem tud annyival többet elfogyasztani, mint egy szegény ember (ráadásul a fogyasztásával is munkát teremt), hogy az 50% akár az egy milliomod részének elfogyasztása komolyan felmerülhessen, sőt nem is érdemes ezt Kajmán-szigeteki számlán sem tartani... sőt, ha abból indulok ki, hogy az ennek működtetése nyomán keletkező nyereséget adóparadicsomokba mentik, akkor sincs igazam, mert ennek egyszerűen semmi értelme nem volna -- ellenben a nyereség nagy részét is valamilyen befektetésekbe forgatják, tehát visszakerül a rendszerbe. Szóval a kevés ember sok vagyona bizony működő vagyon, ha tetszik, ha nem, sőt továbbmegyek: annak a bizonyítéka, hogy a vagyon jobb helyen van kevesebb kézben a közjó szempontjából is. Ugyanis mivel döntően a piacon jött létre, kompetenciafölényt tükröz -- az 1% kompetenciafölényét a maradékkal szemben. Az egyenlőbb állapot ezzel szemben nem szül nagyobb hatékonyságot, mert adott esetben kisebb tudás felhalmozását engedi csak meg, illetve az egyenlőség folyamatos biztosítása (lásd, ideális kommunizmus), mindig egy terrorista, de minimum szabadság- és hatékonyságkorlátozó állam működésének eredménye. Tehát a piaci jellegű vagyoni koncentráció (szemben például a NER-rel) igazságos, mert alapvetően igazságos, nyitott környezetben jött létre, hatékonyan működik, és mások jólétéhez is hozzájárul.

2. Egy másik tévhit, hogy a kapitalizmus csak egy másik umbulda. Ellenkezőleg: a kapitalizmus egyetlen alapvető működési elve a verseny. Technológiák, a tudás, a szervezetek, az üzleti kultúrák, országok versenye. Közben sok a koordináció, és van benne lobbizás, korrupció és bűnözés is. De a kapitalizmus hatékonyságának alapja a verseny, és a döntések 99%-a reális képességek nyitott versenyében születik. A német gazdaság ereje reális erő. Tapasztalt vállalati tanácsadóként az ember pontosan tudja, mire számíthat, ha egy átlag német céggel, egy átlag angol céggel, egy átlag olasz céggel, vagy egy átlag magyar céggel dolgozik. Ott, a gyár padlóján és az irodákban lemérhető a nemzeti képességek sorrendje. Kb. ez a sorrend, ahogy írtam. Ez tény, ez realitás, ami ellen lehet cirkuszolni, de jobb volna -- magyarként, a fenti sorrend ismeretében -- tenni ellene. Ehhez kapcsolódik, hogy a kapitalizmus feletti moralizálás (eltűnik az erkölcs, eltűnnek a szoros faluközösségek stb.) sem nagyon okos. A világ változik, a legnagyobbat azonban akkor változik, ha valakik időről-időre a fejükbe veszik, hogy jó volna erkölcsössé tenni emberek tízmillióit, és ezt megpróbálják megvalósítani. A köztes változások viszont elkerülhetetlenek, és azok minél jobban lehetővé teszik az emberek nagy részének értékteremtő önmegvalósítását, annál kevésbé sajnálatosak (vagy annál inkább igazolhatók). És a szabadpiaci kapitalizmus ebből a szempontból is a legjobban igazolható rendszer. 

3. Egy további tévhit, amit zérus összegű játszmának nevezünk. Népi bölcsesség, hogy a szomszéd plusz két tehenét én is kaphattam volna, mert jobban megérdemlem (egyenlőbb helyzetet eredményezne, neki az eredeti három, és már nekem is három, ami jobb -- nem jobb, lásd fent: a szomszéd plusz két tehene ugyanis alaphelyzetben nem az égből ereszkedett alá, hanem a szomszéd okosabb és szorgalmasabb gazdálkodásának haszna, tehát nemcsak nem érdemlem meg őket, de kifejezetten rossz helyen lesznek nálam). Ugyanígy, ha Bill Gates vagyonát felosztanák Afrikában, a közbölcsesség szerint mindenkinek jobb lenne, de az afrikaiaknak biztos. Nem lenne jobb, mert átmeneti fogyasztási növekedés árán szétvernének egy több évtizedes hatékony értékteremtő közeget (Microsoft stb.), amelynek hiánya a cég értékének többszörösével vetné vissza a világgazdaságot. Miért? Mert a versenyképes, reproduktív globális tudás nem helyettesíthető napi 10 dolláros fogyasztási centrumok millióival. A zérus összegű játszmával szembeni érvek két végpontja: (mikroszinten) nem jönnének létre önkéntes megállapodások, ha mindkét (vagy több) fél nem gondolná, hogy nyer rajtuk; (makroszinten) a világgazdaság sem bővülne folyamatosan, ha az össznyereség nem nőne. Ezzel eleve elesik a "te nyereséged az én károm" szemlélete. Más kérdés, hogy a világgazdaság bővülése mögött viszont versengő tudás van, tehát ebbe beszállni valóban nem mindenki képes. Irigykedni és igazságtalanságról panaszkodni viszont mindenki képes.

4. Végül az utolsó magyaros tévhitünk, hogy van királyi út a jóléthez. Nincs. Kapitalizmus vagy szegénység. Ahogy a globális kapitalizmus az utóbbi ötven évben embermilliárdokat emelt ki a nyomorból, úgy a hiánya is képes pillanatok alatt nyomorba taszítani -- néhány millió magyar meg se kottyan neki.