1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.05.29. 14:15 HaFr

Erős nemzetállamot (PKP) vagy gyengét (Fidesz)?

A jobboldali hiedelemmel szemben 2010 óta folyamatosan csökken a magyar nemzet ereje: veszítünk európai és regionális versenyképességünkből, fogy a magyar népesség (nem születik elég gyerek, nő a kivándorlás, csökkent az etnikai bevándorlás a külhoni magyar népességű területekről), a társadalom integrációja és regenerációja gyengül, erősödik felettünk a korrupció hatalma. A Fidesz nemzeti propagandája mögött egy agresszív oligarchikus kaszt újraosztja az ország vagyonát, de úgy, hogy abból semmilyen java nem származik a népességnek, a vagyon nem terem idehaza, a tulajdonosi háttere egyre inkább offshore cégekbe vándorol. Ami erősödött, az nem a nemzet, hanem az élősködők kasztja. Ez a valóság ötvöződik az ún. baloldali pártok teljes hozzá nem értésével és jellegtelenségével, nem beszélve a múltjukról, amely minden bizalmatlanságra okot ad.

Az erős nemzetállam nem etnikai, hanem modernizációs logika szerint működik. A magyar nemzet nagyjai között egyetlen egy sem volt, aki az etnikai nemzetállam koncepcióját hirdette volna, és önmagában ettől remélte volna a nemzet megerősödését: Széchenyitől Bartókig -- hogy nem menjünk vissza még régebbre -- a hagyományok és a modernizáció kettőssége volt az a stratégia, amelyben gazdaságilag, szociológiailag és kulturálisan megfogalmazódott a magyar nemzet felemelése. Jellemző, hogy az előbbi élete félőrületben, az utóbbié emigrációban végződött -- miközben az ország folyamatosan kicsúszott az európai vérkeringésből, és az orosz élettér részéve vált. Ma ugyanez fenyeget.

Hogy az etnikai koncepció érvényességét se vitassam el teljesen, a nyugatos modernizáció egyúttal etnikai alapon állt -- de nem etnikai alapról érvelt, és a modernizáció utat mutatott az etnikai nemzet felemelésének is; amikor viszont nem tette, akkor a nemzet rasszizmusba vagy nemzetellenes bolsevizmusba csúszott (ahonnan Kádár idején megint csak egy csipetnyi nemzeti retorikával mászott ki). A modernizációnk alapjának ma is nemzetinek kell lennie, de modernizációnak, azaz nyugatosnak. A migráció visszaszorítása önmagában nem megoldás semmire, ha hiányzik mellőle a pozitív gondolat és a felhajtóerő.

A Nyugat a világ legfejlettebb civilizációja. Globális hatásával összemérhetetlen bármelyik rivális kultúráé, ma is zsinórmérték -- az innováció, a komplex társadalmi képességek, és az emberi kiteljesedés messze legsikeresebb környezete. Büszkének kell lennünk, hogy ide tartozunk, megértenünk, hogy Szent Istvántól kezdve mi mindent köszönhetünk neki, és továbbra is tudnunk kellene ötvöznünk a magyar nemzeti identitásunkba, nem erőszakkal elszakítanunk magunkat tőle. A nemzetek Európájában végbemenő etnikai alapú nemzeti modernizáció nélkül a sorsunk a lecsúszás: e feltétel egyik összetevője sem áll meg önmagában. Ez persze sokkal nehezebb, nagyobb politikai hozzáértést, és felelős kormányzást kívánó út. Ez az, amit a PKP javasol. www.pkp.hu

34 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr968756006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zipe moha 2016.05.29. 15:20:08

..."Az erős nemzetállam nem etnikai, hanem modernizációs logika szerint működik."

...akár Széchenyi is mondhatta volna....egyszerre benne van a cél ( erős nemzet állam)..az eszköz ( modernizáció) és az út ( logika..logosz..magyarul a józan ész)...végig kell menni rajta...és csak könnyeket és verejtéket lehet ígérni ( van egyébként is...csak haszna ninncs a meddő panaszkodás-kultúrának)...de lehet még igazságosságot erkölcsöt és morált is...és a befektetés megtérülését is..

Irbisz 2016.05.29. 20:16:32

A cikkel nagyreszet egyetertek, de nem vilagos kiket celoz meg.
Aki latja amit irtal az helyesel, aki meg nem latja v. nem hiszi el mert kitart a fidesz mellett, az hiaba van igazad, nem fog "megvilagosodni".

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.05.29. 20:34:18

De a "pozitív gondolat" és a "felhajtóerő" sem lesz megoldás nemzeti tartalom és a jogos nyárs- és kispolgári igények figyelembe vétele nélkül. Ez utóbbiak nem elég hangsúlyosak az inkább liberálisnak tűnő PKP-ban, és hát sajnos az előbbiek se nagyon látszanak azon kívül, hogy "kapitalizmust!", amit viszont ez az ország eléggé utál. (Joggal, ha azt nézzük, milyen változatát látta eddig.)

2016.05.29. 21:10:57

@Holger Hartland: mit értesz jogos nyárs- és kispolgári igények alatt? Ötletem van, tippelni nem akarok. A PKP az értékteremtő, nettó befizető réteget célozza, ez az elsődleges célcsoportja, ennek van hiteles, releváns üzenete. Ha ez liberális, hát az, gazdaságilag feltétlenül, bár épp most készül a poszt, miben értünk egyet a fidesszel. Szóval, kikről beszéltél?

Khonsu 2016.05.29. 21:16:24

@Irbisz: Az a kb. 1 millió "mag-fideszes" addig nem fog megvilágosodni, amíg valami nagy katasztrófa be nem üt. A meggyőzésükre fordított minden igyekezet feleslegesen elpazarolt idő és energia.

@Holger Hartland: A magyar közgondolkodást a politika mára olyan szinten eltolta széljobb irányba, hogy ilyen környezetben már az értelem legkisebb szikrája is liberális gondolatnak tűnik.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.29. 21:41:08

@feher.b:

"A PKP az értékteremtő, nettó befizető réteget célozza, ez az elsődleges célcsoportja, ennek [számára] van hiteles, releváns üzenete. Ha ez liberális, hát az, gazdaságilag feltétlenül"

És mekkora ennek a célcsoportnak az aránya az ország teljes népességén belül? Mert

1) az állam által fizetett nyugdíjat húzók szinte biztosan (eltekintve azoktól, akiknek van szignifikáns jövedelmük a versenygazdaságba befektetéseikből)

2) a közvetlen állami alkalmazottal (bürokrácia) túlnyomó része

3) az állami csecsen lógó "vállalkozók"

4) a 3-as pontban említettek által alkalmazottak túlnyomó része

5) a 18 évnél idősebb tanulók -- amilyen mértékben állami finanszírozást vesznek igénybe

6) akik úgy gondolják, hogy a "rezsicsökkentéssel" nyernek ahhoz képest, mint ha a szabad piacon vásárolnák meg az energiát egymással versenyező szolgáltatóktól (nem állami monopóliumoktól/oligopóliumoktól!)

nem tartoznak a PKP célcsoportjába.

Lehet, hogy vannak más csoportok is; hirtelen ezek jutottak eszembe.

2016.05.29. 21:47:26

@neoteny: Úgy 800 ezer közszférás van az országban, a többi a piacról él, úgy kétmillió ember. Azt mondjuk erősen kétlem, hogy a magyar választókhoz úgy kéne viszonyulni, mint Marx: a lét határozza meg a tudatot.

Minden bizonnyal nem azt lesi az egész ország, neki hány forintja lesz, ha a PKP kormányoz. Ennél azért nézzünk ki több, összetettebb motivációt az emberekből, pls.

2016.05.29. 21:48:33

@neoteny: egyébként a klasszik hibát követed el: számon kéred kvázi, hogy miért nem akarunk mindenkinek megfelelni. Ezt "csak" úgy az összes párt játssza, a "mindenkinek jobb lesz holnap" fülbemászó dallamát mi nem szeretnénk elgitározni, legalábbis nem így.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.29. 22:12:51

@feher.b:

"Minden bizonnyal nem azt lesi az egész ország, neki hány forintja lesz, ha a PKP kormányoz."

Nem is kell _mindenkinek_ azt lesnie: csak elégnek ahhoz, hogy az "osztogató" kormányzat kerüljön hatalomra.

Amennyire tudom, a magyar GDP fele az állam működéséből fakad; mindaddig amíg az emberek elég nagy része azt hiszi, hogy enélkül a GDP -- és a saját reáljövedelmük -- megfeleződne, nehéz lesz más politika hangoztatásával kormányra kerülni.

----

"számon kéred kvázi, hogy miért nem akarunk mindenkinek megfelelni"

Nem kérek én semmit számon: felhívom a figyelmet arra, hogy emberek nem szavaznak a vélt érdekeik ellen. Amíg az emberek elég nagy része azt hiszi, hogy érdeke a nagy állam fenntartása (mert ők nem nettó befizetők, hanem nettó megfizetettek), addig azokra fognak szavazni, akik ennek a helyzetnek a konzerválását ígérik ("úgy az összes párt").

zipe moha 2016.05.29. 22:14:32

@feher.b: "Úgy 800 ezer közszférás van az országban, a többi a piacról él, úgy kétmillió ember."

úgy kb 800 ezer ember él valóban piacról ebben az országban....a többi pedig a hiarerhia-piramisból adósságokból, és eltérített támogatásokból....jobb ha barátkozol azzal ami lett...

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.29. 22:27:02

@feher.b:

"Úgy 800 ezer közszférás van az országban, a többi a piacról él, úgy kétmillió ember."

Választó nem 2,800,000 van Mo-n. 2014-ben 5,047,363-en szavaztak 61.73%-os részvétel mellett; vagyis (akkor) a szavazásra jogosultak száma kb. 8,177,000 volt.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.05.29. 22:55:22

@feher.b: Pl. rend, közbiztonság, stabilitás, kiszámíthatóság, a széles értelemben vett (se nem gazdag, se nem szegény, dolgozó, gyereket nevelő) "középosztály" élni hagyása, Magyarország etnikai és kulturális arculatának megőrzése, a magyar érdekek képviselete a külfölddel szemben. Pl. a nemzeti tőkésosztály nem rossz ötlet, csak meritokratikusan kellene és a kisebb vállalkozásoknak is esélyt adva, nem csak a Mészáros Lőrincnek. A külföldi tőke kizavarása a közszolgáltatásokból és a cafeteriából szintén jó húzás volt.

Mondhatnám egyszerűen, "Fidesz mínusz lopás". Erkölcsös nemzeti kapitalizmus, jól megszabályozva.

Hogy ki a nettó befizető? Látom, kezdődik a piacfetisizmus és a közszféra teljes lebecsülése. Nos, akkor vegyünk egy foglalkozást, amely közalkalmazottként űzhető, mert ezt a szakmát (neotény kivételével) senki sem privatizálná: rendőr.

A rendőr nem vállalkozik, nem termel semmit, de remélem, nem kell magyaráznom, hogy a jól végzett rendőri munka hozzájárul az élhető társadalomhoz. Ha valaki csak abból ért: még a nyomorult GDP-hez is.

2016.05.29. 23:39:47

@neoteny: protest-szavazat, erről megfeledkeztél. Ezen felül pedig sajnos ugyanazt tudom ismételni: a PKP nem fog az állami transzferekből élőkre hajtani és ennyi. Pontosan ez viszi ezt az országot rohamléptekkel csődbe, eszünk ágában sincs mást ígérni, mint amit kormányon tennénk. Az Őszöd-effektusból nem kérünk, biztos politikai halál, csak ezt kifelejtetted. Aki ránk szavaz, az ránk szavaz, meglátjuk, mire lesz elég. A kormányváltásra eztán térjünk vissza.

@Holger Hartland: De te is tudod, hogy nem erről van szó, mert egyfelől momentán a közszolgák is szívnak a fidesz alatt, tehát bőven érdekeltek a leváltásában rendőrtől bíróig, másfelől meg nem az a célunk, hogy pont a rendőrt, tanárt, stb. tegyük utcára. Ha viszont kis hasznosságú minisztériumi dolgozó lennék, nem a PKP-t választanám, az ziher.

@zipe moha: túlzol

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.30. 00:12:29

@Holger Hartland:

"Nos, akkor vegyünk egy foglalkozást, amely közalkalmazottként űzhető, mert ezt a szakmát (neotény kivételével) senki sem privatizálná: rendőr."

Már most privatizálva van: sokkal több biztonsági őr, vagyonvédelmi alkalmazott, portás stb. van, mint rendőr.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.05.30. 00:19:51

@feher.b: Nincs olyan, hogy "érdekeltek a leváltásában", mert ott a kulcskérdés, hogy mire/kire.

@neoteny: A biztonsági őr helyettesítőnek még csak-csak elmegy, de intézkedési joga már nincs.

2016.05.30. 01:01:57

@Holger Hartland: bárkire. Szó szerint. Szolgálati nyugdíjak, rendőrség politikai célokra használása, klik, ennél csak jobb lehet. Mégeccer: a PKP-tól nem a tanárnak és nem a rendőrnek kell félnie. Rájuk nagyobb szükség van, mint bármikor. Ennyire hülyék azért nem vagyunk.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.30. 01:32:18

@Holger Hartland:

"A biztonsági őr helyettesítőnek még csak-csak elmegy, de intézkedési joga már nincs."

Attól függ, hogy hol:

en.wikipedia.org/wiki/Security_guard

Eszerint a szócikk szerint pl. Finnországban is, Norvégiában is (hogy két európai országot említsek) fogva tarthat törvénysértőt a biztonsági őr (a rendőrség kiérkezéséig). Tehát csak jogszabályozás kérdése, hogy milyen intézkedési joggal rendelkezik a biztonsági őr.

zipe moha 2016.05.30. 08:51:33

@Holger Hartland:

"A rendőr nem vállalkozik, nem termel semmit, de remélem, nem kell magyaráznom, hogy a jól végzett rendőri munka hozzájárul az élhető társadalomhoz. Ha valaki csak abból ért: még a nyomorult GDP-hez is. "

először is egyetértek a körvonalakkal amit írsz....és csak mellé tennék egy dolgot...

fontos megérteni: hagyjátok a GDP..mert az a varázslók asztala, terelés...a GNI-t kell nézni mert azt lehet megenni..elosztani...

a magyar GNI gyalázatos...az osztrák, német GNI nagyobb!!! mint a saját GDP-jük...ez a jólét mutatója...a másik csak azt mutatja , hogy mennyire van kizsákolva a magyar gazdaság...

visszatérve a rendőrre.. hozzájárul a gdp-hez...de nem járul hozzá a gni-hez...és ő is gni-t eszik...ennyire egyszerű...

fehér.b:...attól tartok nem....a haveri kapitalizmus ilyen hiarerhia szerkezetben működőképes...egyszer majd megszámoljuk közösen..a KSH NOVA segítségével..:)

Irbisz 2016.05.30. 18:33:24

@Khonsu:
"Az a kb. 1 millió "mag-fideszes" addig nem fog megvilágosodni, amíg valami nagy katasztrófa be nem üt. A meggyőzésükre fordított minden igyekezet feleslegesen elpazarolt idő és energia."

Hm, szerintem abbol az egymillionak a joresze egy nagy katasztrofa utan sem fog megvilagosodni, mert olyan fanatikusak mint egy vallaskarosodott muszlim terrorista, csak mas a hitük es fanatizmusok targya- a hit mechanizmusa meg hasonlo.
Megfelelö propaganda es maygarazkodas utan siman bentmaradnak a taborban, mert naluk a racionalitas, gondolkodas mar nem jatszik szerepet, vannak ennek mechanizmusarol jo összefoglalok.

Irbisz 2016.05.30. 18:40:45

@Holger Hartland:
"A külföldi tőke kizavarása a közszolgáltatásokból és a cafeteriából szintén jó húzás volt."

mondja ezt az, aki nem ert ehhez a temahoz. Vannak közmü,- energiaszolgaltatok, akik annyira visszavagtak beruhazasaikat amiota elkezdödött a törvenytelen es mellesleg hosszutavon fenn nem tarthato piacellenes sarcolasok, hogy annak par ev mulva igen nagy böjtje lesz.
Akkor majd melyen a zsebebe kell nyulni az allamnak es fizethet a közösböl, es fizethet milliardokat hogy a lerohadt halozatot helyreallitsak- akkor persze majd senki nem beszel arrol h. ez a fideszes szabadrablas logikus következmenye, es be kelelne hajtani rajtuk idiota intezkedeseik anyagi következmenyeit.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.05.31. 00:08:51

@feher.b: Bárkire? Az alapjövedelem-osztogató komcsikra vagy a nemzetvesztő ballibekre is akár? Sajnos nem, ezt így nem sokan fogják megvenni.

@Irbisz: Nem értek hozzá, de lassan végre vége van annak a kornak, amikor azt lehetett mondani, hogy a hülye választópolgár ne pofázzon bele, majd a szakértők. Ott vagyunk, ahol, és ebben a szakértőknek óriási felelősségük van, tehát ideje, hogy ha akarnak valamit, akkor érthetően és hihetően elmagyarázzák nekünk, egységsugarú választópolgároknak. Miért jó az, ha a KÖZszolgáltatásokban (ahol sok esetben természetes monopóliumról is beszélhetünk) megjelenik a MAGÁNtőke?

Természetesen a közszolgáltatások árába beletartoznak a szükséges beruházások is, vagyis ha pl. pár évtizedenként fel kell újítani a csatornát, ha 10-20 évente új kukásautót kell venni, azt bele kell kalkulálni a vízdíjba és a szemétszállítási díjba.

A cafeteriába pedig eleve bűn volt beengedni a csigazabálókat. (Nem tudom, ki volt, mindegy is.)

@zipe moha: De, a rendőr a GNI-hez is hozzájárul (a GDP-vel átfedő részéhez, mert a nem átfedőhöz a külföldi rendőr járul hozzá).

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.31. 01:18:31

@Holger Hartland:

"ideje, hogy ha [a szakértők] akarnak valamit, akkor érthetően és hihetően elmagyarázzák nekünk, egységsugarú választópolgároknak. Miért jó az, ha a KÖZszolgáltatásokban (ahol sok esetben természetes monopóliumról is beszélhetünk) megjelenik a MAGÁNtőke?"

A második mondatodban van legalább két feltételezés, amik önmaguk is "érthető és hihető" magyarázatra szorulnak: a "KÖZszolgáltatások" és a "természetes monopóliumok" koncepcióinak érvényessége.

Íme egy esszé, amelyik kritizálja a természetes monopóliumok koncepciójának érvényességét (és az első idézetben utal a KÖZszolgáltatások koncepciójának kritikájára). Hogy kinek mennyire "érthető és hihető", embere válogatja:

mises.org/library/myth-natural-monopoly-0

zipe moha 2016.05.31. 10:43:58

@Holger Hartland: ...még sem olyan egyszerű belátom...gondolom utána néztél annak hogy mi a gni, szóval...

a rendör ( vagy bárki aki nem piaci kezdeményező..) a nemzeti össztermékhez hozzájárul...ahhoz NEM tud hozzájárulni, hogy annak MENNYI ( jövedelem mennyiséghez nem járul hozzá csak az előállításhoz..) a jövedelem-tartalma...viszont ő is a jövedelem tartalomból él..( mi másból...nem a "termékből")

még világosabb legyen:

ha a német gdp 100 ÉS a német GNI 110...rendör -rendör

ha a magyar gdp 100 ÉS a magyar GNI 35...rendör- rendör...

így már vtalán látod.. maradva a példánál a rend , az rend...nincs " rendebb"...viszont a jövedelemtartalomra annál a pontnál már nincs hatással arra, hogy az 35 vagy 110...viszont abból eszik mindenki ami itt maradt ..vagy oda érkezett..érted -e?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.06.02. 02:39:09

@neoteny: Szépen próbál lyukat beszélni a hasunkba. Az a baj, hogy ez bizalmi kérdés is. És a "szakértők" ezt alaposan elkúrták.

@zipe moha: Nem értem, de mindegy. Nyilván igaz, hogy egy pont után több rendőrt már nem érdemes fölvenni, de a jól működő gazdasághoz rend kell. A péknek (látom, az most a példa) csak akkor érdemes kemencét vennie, ha bízhat benne, hogy nem lopják el.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.06.02. 03:09:28

@Holger Hartland:

"Szépen próbál lyukat beszélni a hasunkba."

Kevésbé szépen, mint a KÖZszolgáltatások és természetes monopóliumok létezésének hirdetői?

"Az a baj, hogy ez bizalmi kérdés is."

Ez mit jelent? Hogy nem léteznek gazdasági törvényszerűségek, hanem bármilyen magyarázat sikeressége csak attól függ, hogy annak előterjesztője mekkora bizalmat tud kelteni a hallgatóságban?

A legtöbb csalás "bizalmi kérdés": a csaló(k) megszerzi(k) az áldozat(ok) bizalmát, hogy aztán megkaparintsák javai(ka)t. Egyes csalók képesek akkora bizalmat kelteniük maguk iránt, hogy az áldozat többször is átad nekik értéket anélkül, hogy bármi ellenszolgáltatást kapna értük. Egyes áldozatok annyira bíznak az őket megcsalókban, hogy még azok lebukása után is abban a hiedelemben vannak, hogy a csaló nem is volt csaló, és ha hagyták volna, hogy tovább folytassa a tevékenységét, akkor előbb-utóbb hozzájuttatta volna az áldozatot annak megérdemelt bevételéhez.

A csaló magyarázata "érthető és hihető" az áldozat számára; épp' azért megy bele az "üzletbe".

zipe moha 2016.06.02. 10:11:10

@Holger Hartland: ...szeretném ha tudnék segíteni a megértésben...kulcskérdésről beszélünk...ha nagyon leegyszerűsítem az veszélyes , de próbáljuk meg...

ha Németországban előáll egy 100 euro értékű termék...annak a jövedelem tartalma 110 euró!!!...meglepődsz??...hogy lehet?...(mindjárt..)

ha magyarországon előáll egy 100 eurós "termék"...annak a jövedelem tartalma 35 euró...

MINDENKI a jövedelem tartalomból részesedik....

arról egyáltalán nem is beszélünk , hogy Németország kb 100 -szor annyi terméket állít elő ( és mindegyiken 110-et keres..)mint magyarország!!!

továbbá arról sem beszélünk , ha magyarország növelné az előállított "termékek" mennyiségét..azon is csak 35-öt keresne..

szóval mi a fene ez?....a jövedelem tulajdonosok az egyik országból a másik országba transzferálják a megtermelt jövedelmet...így ami az egyiknél hiányként jelentkezik a makrogazdasági szinten...az megleenika másiknál többletként...

ha elmész német-ó ba kicsiny falukban is torony daruk építkeznek..logisztikai bázis raktár ect...magyarországon még a nagyvárosokban is ünnep számba megy egy kisebb új létesítmény is

rendet kell tartani ehhez annyi rendör kell amennyi erre képes...( minden elkölthető pénz a gazdaságban keletkezik...azoon kívül nem..)az egyik helyen 35 -ből kell fizetni...a másik helyen 110-ből...és ez ugye ..még mindig csak arányszám...mert arra már nem is nézünk, hogy a megtermelt termék a mi a jövedelem alapja 100 -szor akkora...

zipe moha 2016.06.02. 10:14:17

..bocs, cca..40-szer akkora...ez is bődületes..

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.06.03. 01:23:38

@neoteny: Hogyne. Átvágni és elkúrni a kormányok is tudnak, természetesen.

@zipe moha: Nem, sajnos nem értem. De mindegy, valószínűleg bonyolultabbnak hiszed a gondolatomat, mint amilyen.

zipe moha 2016.06.03. 07:36:58

@Holger Hartland: ...tegyünk egy utolsó kísérletet..:)).....ha németországban egy pék ( péket mondtál legyen pék..) süt egy 1 euró ÉRTÉKŰ!!! kiflit annak a magkrogazdaságban ( a nagy nemzeti egészben) 1, 1 euro a jövedelem tartalma...

hogyan?..

két pohár és a kettőben összesen lévő vízmennyiség...mindegy hova öntögetem melyikből melyikbe...az egyikben annyival lesz több mint amennyivel a másikban kevesebb.... persze nem mindegy mert jelenleg a "magyar pohár"-ban alig van valami...a "német pohár"...pedig annyira tele van, hogy kell még edény a vízhez...

hogy a poharakba mennyi víz van , sem a péknek alig van köze.. ( a magyar is süti a kifliket...de makrogazdasági szinten alig érdemes sütögetnie...érdemesebb ücsörögni és uniós pályázatokat írkálni, vagy állami járadékokat keresgélnie...nem tűnt fel??..)..a rendőrnek pedig semmi...

ha így sem érthető , akkor feladom...majd megkeresed maghadnak a válaszokat..arra a kérdésre, hoigy ha a magyar termelékenység a német cca...66%-a és a magyar munkabérek a német cca 22%-a...akkor hogy lehet 100% német termelékenységre cca 5 ször akkora béreket fizetni..

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.06.04. 00:52:25

@zipe moha: Ez a vizes magyarázat pont olyan volt, mint amikor a harckocsi lövegstabilizátorának működéséről azt a magyarázatot kaptam, hogy olyan, mint a pohár vízbe tett gyufaszál: bárhogy döntöm a poharat, a gyufaszál (a lövegcső) továbbra is a célra mutat. Hasonlatnak és képes beszédnek jó, de a működést nem lehet megérteni belőle. Szóval nem értem továbbra sem, hogy kerül az egy eurós zsemlébe 1,1 euró jövedelemtartalom.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.06.04. 02:39:10

@Holger Hartland:

"Hasonlatnak és képes beszédnek jó, de a működést nem lehet megérteni belőle."

Örülök, hogy előjöttél ezzel a tanmesével: mert kiváló példa arra, hogy néha nehéz "érthető és hihető" magyarázatot adni.

A lövegstabilizátor működésének megértéséhez szükséges tudni a giroszkópról; a giroszkóp működésének megértéséhez pedig ismerni kell a perdületmegmaradás törvényét. Az utóbbit vagy elhiszi a hallgatóság "bemondásra" -- vagy a kezébe adsz egy bekapcsolt szgépes merevlemezt (persze megfelelően hosszú tápvezetékkel), és azt mondod neki, hogy forgassa azt a hossztengelye körül. Akkor érezni fogja a perdületmegmaradás miatt fellépő erőt, ami érezhetően ellenáll az elfordításnak, ti. próbálja "visszafordítani" a merevlemezt abba a síkba, amiből elforgatják. Ez után már viszonylag egyszerű megértetni a giroszkóp működését -- persze ott is segít egy rajz: "egy kép többet mond ezer szónál".

zipe moha 2016.06.04. 08:29:48

@Holger Hartland: ...nincs gond..:) ha nem érted,a továbbiakban magadnak önállóan kell megkeresni a válaszaidat...de csinálhatsz úgy is mint az Eldorádóban egyik magyar kedvenc filmem a zseniális Eperjessel..)..."én, kérem nem vagyok kíváncsi...nem tudok semmit és nem is akarok...tökmagot, szotyolát tessék..."...:)) annak tudatával, hogy mindenre van magyarázat..csak akkor ne kezdj társalogni és ne állítsd, hogy a rendőr is termeli a gni-t...mert innen kezdtük..ok, szép vasárnapot..:)

zipe moha 2016.06.04. 08:43:50

...:).bocs'...akarom mondani, hétvégét..:)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.06.06. 18:18:28

@neoteny: Így van: rendes magyarázatot adni nehéz, de megérteni szintúgy nehéz, és még időigényes is. Ezért sok, a politika szempontjából fontos probléma bizalmi kérdéssé válik: a hallgatóság vagy elhiszi bemondásra, vagy nem. Ezt erősíti az is, hogy egyetlen szavazatnak gyakorlatilag nincs jelentősége, tehát a polgár mint egyén szempontjából nem is racionális, hogy alaposabban elgondolkodjon a problémán. A szavazata nem ér annyit, dolga meg van más is elég.

@zipe moha: Onnan indultam (és ott tartok most is), hogy a rendőr hozzájárul a GDP-hez. A GNI-t már te hoztad be. A hozzászólásom csupán annak a közkeletű tévedésnek az oszlatása volt, hogy a közösség alkalmazásában álló emberek ne járulnának hozzá a javak és a szolgáltatások termeléséhez, netán egyenesen "eltartottak" lennének. (A másik kedvencem, hogy "nem is fizetnek adót". Nem, ezeket nem te hoztad föl, csak úgy megjegyeztem.)