A nyitottság, a flux, a szabad identitásválasztás, a tolerancia stb. mind progresszivista közhelyek, amelyek közül mindegyiknek az érdekében lehet érvelni, összességükben mégis a társadalmak centrifugális, széttartó tendenciáit erősítik. Az ilyen társadalmi ideát nevezzük nyílt társadalomnak, amelynek azonban mindig és mindenhol az ezzel ellentétes valóság adott értelmet, hiszen senki se tudja, mi tartaná össze a nyílt társadalmakat, nem tudjuk, mi a morfológiájuk, mi a szociológiájuk, sőt ami azt illeti, még koherens, normatív filozófiájukat sem ismerjük. A nyílt társadalom kiméra. Az eszméje kritikai eszme, olyan kritikai eszme, amelynek azonban nincs pozitív vonatkozása: nem mond semmit önmagáról, nincs szorosan véve értelme. Csak a létezőről beszél, csak arról, amit meg akar haladni, de nem mondja meg, mivel. Mindössze egyet tudunk róla: mindig az aktuális valóság felszámolásában érdekelt.
A nyílt társadalom olyan progresszivista eszme, amelynek a liberalizmus sem akart sose megfelelni; a progresszivizmus kimerül a közösségi tudás és gyakorlatok bírálatában és rombolásában valamiféle homályos jövőkép nevében, amelynek valóságalapját nem ismerjük. Ennyiben szakasztott, mint a kommunizmus: jelszavak igazsággá és normává emelése az élet ellenében. A probléma nem azzal van, hogy eszményeink vannak, hanem azzal, hogy szembeállítjuk ezeket az élettel. A progresszivizmus eluralkodása az élettel (a létező intézményekkel, szokásokkal, hagyományokkal, ideológiákkal, tudással, előítéletekkel, félelmekkel) szemben olyan radikális kihívás lehet a társadalmakban, amelyek miatt azok átalakulása megrekedhet.
Ha a radikális progresszivizmus tűnik az egyetlen fejlődési perspektívának, akkor a társadalmakban erősödhet a változással szembeni bizalmatlanság, megrekedhet a szükséges modernizáció, eluralkodhat a pluralizmussal szembeni bizalmatlanság, és a más kultúráktól való félelem. A más kultúrákkal és értékekkel szemben nem a saját kultúra erősítése, hanem a bezárkózás és az ellenségeskedés kerekedhet felül. Nem a saját képességek erősítése, hanem az önáltatás és a hazudozás. A progresszivizmus jövő-orientáltsága befagyaszthatja a jelennel szembeni folyamatos szembenézést, és erősíti az anti-individualista, szabadságellenes félelmeket. Ahelyett, hogy érzékennyé tenne pl. a nemzet iránt, áldozatává tesz a nacionalizmusnak és a nevében fellépő gátlástalanságnak. Mint ma.
A nyitott és a zárt társadalom ideája két -- politikai értelemben gyakran egymást erősítő -- véglet, amelyek között a társadalom önreflexiója, folyamatos fejlődése, az emberi szabadság megélése és tapasztalati korrekciója az egyetlen járható, emberi út. A polgári társadalmak alapja -- bármennyire is nem tűnik így -- mindig létezik. És az mindig a létező ember és az emberek közösségei. Sosem szabad ezek realitását figyelmen kívül hagyni, amikor tovább akarunk lépni egy még olyan válságosnak tűnő helyzetből. Soros vagy Orbán? Egyik sem. Mi magunk. És a nemzeti, kulturális stb. tudásunk pontos feltárása, pontos ismerete, és okos fejlesztése.
