1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.01.31. 19:06 HaFr

A PKP egy polgári koalícióban érdekelt

Szeretném tisztázni követőink, ellenfeleink és az érdektelenek előtt is, hogy a PKP nem érdekelt semmiféle "demokratikus ellenzéki" összefogásban, például mert nem hisszük, hogy a hagyományosan idesorolt pártok közül az MSZP demokratikus ellenzéki párt lenne (konkrétan egyik jelzőt sem hisszük vele kapcsolatban), nem hisszük, hogy Gyurcsány bármilyen tekintetben partiképes lenne, azaz e tényezők iránt semmi bizalmunk, és szerintünk jobbat tenne Magyarországnak, ha a baloldali szavazók végre ki tudnák nőni őket.

A PKP minden körülmények között megmarad annak, ami: egy kis, ám növekvő, és szilárd meggyőződésű pártnak -- a szabadversenyes piac és a modernizáló állam kombinációja, a legjobb (Széchenyiig visszanyúló) magyar hagyományokon építkező versenyképes társadalom, az autonóm közösségek, és az értékteremtő individuum politikai képviseletének. Magyarul: a polgárokénak. A PKP érdekelt lenne egy polgári koalícióban, de jelenleg nem lát partnereket ehhez, olyanokat semmiképpen sem, akik hajlandóak volnának elkötelezni magukat egy polgári koalíció mellett a "demokratikus ellenzék" fikciójának ellenében is.

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr968340592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2016.01.31. 19:22:09

"...nekünk nem az MSZP-re van szükségünk, hanem a szavazóikra" - progressziv.blog.hu/2013/10/09/az_egyenlet_meg_nincs_megoldva

DrGehaeuse 2016.01.31. 19:41:23

Olyan 1987 érzésem van.

my_anyád (törölt) 2016.01.31. 20:25:26

aki ezt is félreérti az direkt csinálja.

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2016.01.31. 20:30:20

Azért arra nagyon kíváncsi volnék, hogy mi váltja ki benned egy ilyen poszt megírását. :):) .....csak úgy jön az ihlet? :)
Mellesleg egyetértek veled......legalább is a jelenlegi tudásunk szerint.

gellért mária 2016.01.31. 21:06:33

Ez már eddig is kiderült.

philozófika 2016.01.31. 21:06:44

hogy lesz így forradalom???

Geo_ 2016.01.31. 21:11:43

A PKP az LMP út-ján?

(Ön-azonos, ön-identását mindenek fölé helyezi?) Olyan nincs, hogy senkivel se lehetne koalíciót kötni - s persze, előbb-utóbb kérdés lehet az is, hogy a PKP-val ki akar?

a szabadversenyes piac és a modernizáló állam kombinációja, a legjobb (Széchenyiig visszanyúló) magyar hagyományokon építkező versenyképes társadalom, az autonóm közösségek, és az értékteremtő individuum politikai képviseletének.

Ez tisztességes.

A brand versenyképessége 2016.01.31. 21:15:57

De kivel akar koaliíciót kötni a PKP?

A Fidesszel eleve nem, most megtudhattuk, hogy az MSZP-vel és a DK-val sem. Gondolom a Jobbik szóba sem jön. De akkor kivel?

Az egyszemélyes Együtt-tel? A mérhetetlen támogatású PM-mel? A háromszemélyes Liberálisokkal? Vagy mindezekkel egyszerre?

Ezzekkel a pártokkal akkor sem lehet bejutni a Parlamentbe, ha egy koalíció esetén a gyakorlatban is összeadható lenne a népszerűségük. Akkor meg minek? Vagy nem is cél a bejutás, csak az állami támogatás?

explanatus 2016.01.31. 21:55:57

@fuxosbömis (ex kacagányos): „arra nagyon kíváncsi volnék, hogy mi váltja ki benned egy ilyen poszt megírását”

Pedig egyszerű. Következtesd ki :) A főpolgármester-választásra egyesített baloldali seregek, a vasárnap „lefagyott” tüntetés után, új balekot keresnek.

Béndek Péter üzent, nem a választóknak, a baloldal vezetőinek. Veletek nem! Mondhatta volna azt is, mindegyik baloldali párt váljon ketté, úgy mégiscsak többen lennének :) a választható vezetők.

Március 15-ig kell találjanak egy új arcot. Szorít az idő.

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2016.01.31. 22:10:40

@explanatus: Nekem, az egyszerű munkásszülők jámbor parasztgyermekének, mindig is nehéz volt a bonyolult összefüggések megértésé. Köszönöm a fevilágosítást.

explanatus 2016.01.31. 22:13:33

@fuxosbömis (ex kacagányos): ezek szerint több közös sorsvonásunk van :)

M illumino d immenso 2016.02.01. 00:57:07

@explanatus: és a jámbor parasztszülők kevésbé jámbor munkásféle gyerekének sorsvonogatásaival nemkülönben :)
és most képzeld el, mi lenne itt, ha egy igazi orbánfan a viktor üzenetét tolmácsolná ....
móka, kacagás, miniducseimádat, ...
:))

sharak 2016.02.01. 08:22:17

Tisztelt PKP!

Elolvastam a blogot és eszembe jutott a közeljövőben Franciaországban történt szavazás, amikor is Sárközi konzervatív pártja deklarálta, hogy a szocialistákkal soha nem lépnek egyességre, aztán jött az a helyzet, hogy a Maria Le Pen szélsőjobboldali pártja hirtelen előretörését csak közösen, együttműködésre lépve tudták megállítani. Jó lenne a magyar politikai színtér pártjai, már amennyiben komoly politikai tényezővé akarnak válni, nem határoznák meg előre kivel nem és miért nem, aztán amikor előáll egy olyan helyzet, hogy kénytelenek kompromisszumot kötni, szégyenkezve, leszegett fejjel magyarázkodni kényszerülnek. Az elmúlt 26 év politika története súlyosan terhelt az ilyen történetektől és persze minden politikai párt csodálkozik miért is vannak az emberek kiábrándulva a politikusokból, politikából. Persze ehhez más egyéb tényezők is hozzájárulnak, azonban az előbb felvetett szituáció elgondolkodtatja a párt híveit, lehet e hinni ennek a pártnak. Köszönöm.

borzimorzi 2016.02.01. 10:45:00

A hozzáállás a felszínen barátságtalannak tűnhet bár, de kellő megalapozottság esetén vállalható. A kellő megalapozottságot azonban átütően jó programok és az emberek megszólítására, az azonosulás érzetének kiváltására alkalmas vezetők bemutatása jelenti. Olyan programokra volna szüksége a PKP-nak, amelyekre az emberek felkapják a fejüket, hogy
1.) igen, ezekkel lehet megőrizni a megőrzésre méltó értékeinket,
2.) össze vannak hangolva a XXI. század kihívásaira adott korrekt válaszokkal és
3.) figyelembe vette a PKP azt is, hogy az elvándorlás miatt egyre csökkenő adófizetőtől beszedhető egyre kevesebb pénzből kell kormányozni, miközben az államadósság törlesztendő.

Egyelőre ennek sok nyomát nem látom, sajnos. Az idő viszont fogy erősen.

Üdv:
b

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.01. 11:14:17

@sharak: köszönöm -- kénytelenek hinni, mivel ezt mondjuk két éve

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.01. 11:14:54

@borzimorzi: ennél sokkal nehezebb a helyzet --

borzimorzi 2016.02.01. 12:06:52

@HaFr: Az nem kérdés. De kicsit olyan érzésem van, mint mikor pár éve hallgattam egy ifiasszonyt arról panaszkodni, hogy milyen nehéz hatfogásos díszebédet adni 12 főre. Közben meg tényszerűen tudtam az illetőről, hogy egy bablevest sem tud megcsinálni önállóan.

2018-ban választások. Egy bármilyen feltörekvő párnak legkésőbb 2016. végére programot kellene letennie legalább 2-3 területen, mégpedig olyat, amelyet a párt közvéleménye alaposan megismert, megcsócsált, megvitatott és vállalhatónak tart. És ami megfelel a fenti kritériumoknak is. Ehhez az év közepére minden területen 2-3, egymással versenybe szállni képes programnak kell a párt közvéleménye előtt megmérettetnie magát minden főbb területen. Majd vita és konszenzus. Ugyanis az ajánlásgyűjtések alkalmával névvel-arccal kell odaállnia az aktivistáknak a választók elé, és az bizony nem megy meggyőződés nélkül vagy akár úgy, hogy az adott ember a vitában részt nem vett, és a konszenzusos eredményt a magáénak nem érzi... Ez csak a Fidesz aktivistáinak megy, de azok pénzért csinálják, nem meggyőződésből.

Ehhez képest a pártközi egyeztetések a hátsó szobában huszadrangúak, mivel kezdő pártról van szó. Még Bokros is leseperheti a PKP-t azzal, hogy őneki hány szavazata volt a főpolgi-választáson, ergo ő az erősebb kutya pozíciójából akar tárgyalni. :-(

S akkor még hol van az, hogy kampányban már lennie kell legalább 5-6 olyan embernek, aki kameraképes, mikrofonképes és bármikor bármilyen stúdióba odaküldhető. Öreg, kiábrándult és reményvesztett embereknek felesleges udvarolgatni, lehetnek bár akármekkora szakértők és tudós koponyák, mert azok csakis pénzért, befolyásért kaphatók, és ezt inkább megkaphatják a nagy pártoktól. Az ilyen "bevett szakértők" számára a PKP-val való kapcsolatuk csak arra jó, hogy feltornázzák saját ázsiójukat annál a politikai pártnál, amelyiknek el akarják majd adni magukat. Plusz viszik majd magukkal a PKP ötleteit is hozományul, ugye. Láttam már ilyet, mikor részben vagy egészben az Élőlánc emberei által (pl. agrárium és biogazdálkodás témában) kiötlött gondolatok bukkantak fel a Fidesz választási propagandájában. Persze csak szóban és anélkül, hogy valaha is komolyan gondolták volna. Csak szavazatszerzésre kellett...

Saját embereket kell képezni, fejleszteni, szerepelni megtanítani. De programok és arcok nélkül kampány sem nagyon képzelhető el... Sőt, programok és arcok nélkül minek is? Ja, és ez eddig még csak a bableves...

A koalíciós tárgyalások, ha a PKP egyáltalán bejut a magyar Parlamentbe, már a vasárnapi ebéd kategóriájába esnek. Az meg, hogy egy magyar javaslatot átverjünk az EP-n és a Tanácson meg a Bizottságon: az a hatfogásos díszebéd 12 főre. A PKP számára ez még olyan messze van, mint a Tau Ceti. Szerintem, persze.

Üdv:
b

Laikus Érdeklődő 2016.02.01. 13:01:42

Pontosan hogyan képzeli el a PKP a a szabadversenyes piac és a modernizáló állam kombinációját?
Konkrétan mely területeken és mekkora szerepe lehet az államnak a szabad versenyben?
Szabad-e támogatni a hazai KKV-kat a sokkal tőkeerősebb globális versenytársakkal szemben?
Szabad-e követelni az azonnali bérfelzárkóztatást az értékteremtő individumok (magyarul:polgárok) számára (az EU-szolidalitás jegyében), vagy bele kell törődnünk, hogy a Magyarország-brand értékét csak lassan, kis lépésekben közelíthetjük a Nyugat-brand értékéhez? (még 20-30 év)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.01. 13:08:36

@borzimorzi: ebből semmi sem újság, nem az okoskodásban van hiány, mint tudjuk

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.01. 13:17:21

@HaFr: nem akartam pejoratív lenni -- tehát nem az "okosságban" van a hiány

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.01. 13:18:02

@Laikus Érdeklődő: a cél a hazai képességek felzárkóztatása

Laikus Érdeklődő 2016.02.01. 13:39:31

@HaFr: Értem. Köszönöm a kimerítő választ.

sharak 2016.02.01. 14:05:24

@HaFr: Köszönöm a választ, azonban azt gondolom, párt szimpatizánsokat kénytelen alapon elég nehéz megszerezni. A valódi szimpátia akkor következik be, ha adott nehéz szituációban a párt, még ha veszteségeket is szenved el következetes ahhoz, amit alapelvként hirdet. Egyébként az ön válasza kikerülte arra a választ, amit mint lehetséges szituációt felvetettem. Köszönöm

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.01. 14:23:11

@sharak: én azt gondolom, hogy erre a pártra nicns szükség arra, hogy ötödik kerék legyen a "demokratikus" limbó hintón -- ez a párt (a jelenlegi nagyságában is) hiánypótló, egyébként pedig tizenkettő egy tucat

borzimorzi 2016.02.01. 16:02:59

@HaFr: Köszi a választ meg a kiegészítést is. Attól tartok, tévedsz. Mindegy, hogy hívod, hiány van belőle.

A lengyel parlamentben pl. ott van a Jog és Igazság Párt (PiS: en.wikipedia.org/wiki/Law_and_Justice), amelyik egy jobboldali, konzervatív párt. 2001-ben alakult, és még abban az évben beverekedte magát a Szejmbe. 2005-ben már választást nyert. 2015-ben szintén. Ez a mérce, ezt kellene a PKP-nak megugrania.

Tekintve, hogy a PKP még a közvélemény-kutatásokban sem tűnik fel mérhető népszerűségű entitásként, bár már 2013-ban megalakult, nem tagadható, hogy valamit nem tud, amit a PiS igen. A PiS tud olyat mondani, ami mástól nem hallható, illetve úgy, ahogy mástól nem hallható. Ráadásul azt és úgy mondja, ami és ahogy a lengyel társadalom többségének tetszik.

Amelyik párt ezt megtanulja, az bekerül és akár nyerhet is, amelyik meg nem, az kihullik az idő rostáján. Ez van. Ha eszmét cserélni arról, hogy ez hogyan érhető el, valaki szerint csak okoskodás, hát legyen. De ez az okoskodás a sikerhez vezető út első lépése: a párt ismertté tételének feltétele.

Üdv:
b

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.01. 16:05:58

@borzimorzi: ezek teljesen összehasonlíthatatlan dolgok -- mondhatnád az LMP is, ha már, de úgy látszik, nem eléggé érted a PKP feladatát -- nekünk nem áll rendelkezésünkre az a kultúra,. amit képviselni akarunk... hogy ne beszéljek a népek, a nyilvánosság, az alkotmányos helyzet alapvető különbségeiről

borzimorzi 2016.02.01. 16:16:28

@HaFr: Úgy beszélj, hogy megértsék! 6 elemivel vagy 6 diplomával, de megértsék! A közérthetőség a politikai siker egyik, de lehet, hogy a legfontosabb feltétele. A lengyelek éppen úgy a SZU bakancsa alatt voltak, mint mi, sőt, még durvább elnyomásban volt részük. Mégis megteremtették ezt a kultúrát. Ha a PKP-nak is meg kell teremtenie, akkor ez a feladata. Már miért ne lehetne összehasonlítani e két pártot?

Mellesleg a polgári olyan hívószó, amelyre sokkal többen reagálnak pozitívan, mint egyes politikusok gondolják. A liberális demokrácia szintén. Az Alkotmány meg pláne. Különösen a mai Fidesz-uralom alatt, amely jobbágyok tömegeiből és kevéske oligarchából álló társadalmat épít éppen.

Az a szélsőségesen jogszűkítő, szabadságellenes és esélycsökkentő politika, amelyet a Fidesz folytat, a vele szemben álló politikai erők malmára hajtja a vizet. Egy jó kormányzatot nehéz kritizálni, de a Fidesz-kormányt könnyű. Ad hozzá alapot bőven. Alig van jó döntése.

Kérlek, ne add fel! A PKP nem reménytelen képződmény. Szerintem.

Üdv:
b

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.01. 17:07:04

@borzimorzi: néha nem pontosan értem, mire reagálsz, és miért, igyekszem kihámozni -- nem mindegy, h 6 elemei vagy 6 diploma, ez lózung. Ez a blog inkább szól az utóbbiakhoz, de legalább a köztes réteghez. Ahogy a párt is. Hogy mit gondolnak népek a libdemről -- és főleg, hogy te honnan tudod, hogy mit gondolnak ők és mit gondolnak a "politikusok" -- azt végképp nem tudom. Mást se csinálok, mint a Fideszt kritizálom, mint mondtam, nem ez a nehéz (bár azért ezt is lehet rosszul csinálni), hanem az ellenperspektíva beültetése a politikai beszédbe, majd a kultúrába. Miért adnám fel?

borzimorzi 2016.02.02. 08:38:48

@HaFr: Aha! Itt van az eb elhantolva! Ezt írtad: "hogy ne beszéljek a népek, a nyilvánosság, az alkotmányos helyzet alapvető különbségeiről". Csak nem ezt gondoltad. Azt akartad mondani, "hogy ne IS beszéljek a ...", vagy "azt már meg sem említem, hogy...". Angolul "not to mention" lett volna.

Én viszont csak azt értelmeztem, ami ott volt szó szerint. Vagyis a problémád abban áll, hogy hogyan, mi módon ne beszélj (vagy beszélj) olyan tárgyakról és fogalmakról, amelyeknek a jelentése számodra világos, de a hallgatóság, a széles tömegek számára nem az, vagy nem azt értik rajta, amit te.

Jól félreértettük egymást. :-)

Üdv:
b

zipe moha 2016.02.02. 11:05:38

@HaFr: "nekünk nem áll rendelkezésünkre az a kultúra,. amit képviselni akarunk... "...ez így problémás..nem kicsit nagyon...mondhatnám...ez itt a probléma..

a rendelkezésre álló kultúrát kell / lehet képviselni...azzal az akarattal , hogy elmozduljon a kívánt kultúra felé..

aki nem a valóság képviseletére tőr..annak helye lehet az irodalomban , de nem lesz helye a politikában...mert bár elmondom, milyen is egy jó tojásrántotta....ám se serpenyő se tojás...se kedv ezek előállítására...mert hisz nincs..
ui. a szmötyis vödörből csak szmötyit lehet főzni...odáig már eljutottunk, hogy nem!..nem főzünk több szmötyit....ez is valami..:)

zipe moha 2016.02.02. 11:18:03

@HaFr: miért törölted a.. "nekünk nem áll rendelkezésünkre az a kultúra,. amit képviselni akarunk..." c felvetésedre küldött kulturált válaszomat???

amiben mindössze arra utaltam, hogy azt a kulturát kell képviselni ami van, abból kiindulva a kívánatos kultura irányába...

kérlek állítsd helyre a kommentemet..mert vállalható amit írtam..vitasd de ne töröld..

zipe moha 2016.02.02. 11:19:12

@HaFr: ...bocs ' lehet hogy mégsem törölted...csak nekem eltünt...elnézést még egyszer..:)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.02. 11:27:27

@zipe moha: én is pont így értem, ez a konzervatív út -- a másik a konstruktivizmus

zipe moha 2016.02.02. 11:36:24

@HaFr: ...akkor jó...nem mindig jöhet át pontosan az akarat...a szó pedig többértelmű is lehet. ajánlat kell a sokaságnak bizalmat keltő és be is teljesítő tisztikarra...és a legénység átalakítására , újraszervezésére...rossznak lenni rossz..
süti beállítások módosítása