1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.02.07. 07:50 HaFr

Egy kérdés a miniszterelnökhöz Simicska nyomán

Simicska tegnapi napjából (köszönet SL-nek a megállapításért) a magyar népre következő vélhetően legfontosabb információ ez volt, idézem: "Tavaly áprilisban a választások után leültünk és elmondta az elképzeléseit (mármint Orbán). Ennek a részleteibe nem fogok belemenni,…

170 komment

2015.02.06. 13:15 HaFr

Itt van Orbán magyarság-képe, nem teszed ki az ablakba

A Fidesz-KDNP arra kéri a kormányt, induljon nemzeti konzultáció a megélhetési bevándorlásról – közölte a Fidesz frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján, a Mezőkövesdre kihelyezett Fidesz-KDNP-frakcióülés után. Rogán Antal tájékoztatása szerint a mezőkövesdi…

72 komment

2015.02.06. 10:37 HaFr

Simicska tegnap rádöbbent, hogy támadják a demokráciát

Mi kell Magyarországon a demokrácia-tudat felszárnyalásához? Hogy Orbán belepiszkít a (korábbi közös) bizniszbe. Mikor jött rá az RTL Klub vezetése, hogy nincs demokrácia? Mikor a kirúgott zöldállamtitkár? Mikor Simicska? Csak hogy a legutóbb esetekre emlékezzem. Na és mikor az…

21 komment

2015.02.04. 21:59 HaFr

A rezsicsökkentés ára: Orbán zsákutcában

1. A szuverenitás jegyében kezdődött az egész. A szuverenitást azonban a carl schmitti értelemben kell felfogni -- leegyszerűsítve mint hatalmi függetlenséget, a döntéshozó (Orbán) függetlenségét, nem az országét. Az országét csak annyiban, amennyiben az Orbánét takarja…

52 komment · 1 trackback

2015.02.03. 08:32 HaFr

A magyar érdek ott van, ahol Orbán nincs

Orbán Viktor életében már csak hullamosó nem volt. Vannak, akik szerint őriznek róla aktákat Putyin kezei közelében (szemben ugyanis a magyar aktákkal, a Moszkvába küldött másolatokat nem semmisíthették meg a saját embereiket védő aktuális magyar kormányok), tehát valójában…

243 komment

süti beállítások módosítása