1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • screpes: @Rodney_2: Nem értem... most akkor ennek örülünk? Ők még az inkáknál is inkábbak? Egyébk... (2021.08.01. 10:14) Itt a vége a blog.hu-n
  • Tibor Rajna: A nép az egy vérből való hús-vér emberek nagy családja. A nemzet a nép szuverenitásának megtestes... (2021.05.04. 17:36) A nép fontosabb, mint a nemzet
  • kistót: @ijontichy: Azért a fiatal Tótát én sem szerettem. Öncélúan trágár valóban nem volt, de néha durv... (2021.03.24. 11:50) A magyar ellenzék mint piaci kofa
  • Rodney_2: Na még sem lesz szükség Nyugaton a sok millió migráncsra a beteggondozásban: index.hu/techtud/20... (2021.02.01. 13:10) Igaza van-e Novák Katalinnak?
  • screpes: @Rodney_2: Előbb még hiányzik egy időszerűbb igazságbeszéd, nem gondolod? Reggel délben est... (2021.01.17. 09:32) Győzhet-e az egyesült ellenzék? - Igen.

Polgári konzervatív blog

2015.09.04. 22:44 HaFr

Az egész egy gyalázatos belpolitikai blöff volt

Orbán tavasz óta melegíti folyamatosan a migráció témáját, kérdőívezéssel, plakátozással, kerítéssel -- de semmit sem tett a mostani vagy egy hasonló helyzet megelőzésére. Sőt, várta annak bekövetkeztét. Attól tartok, a Keleti pályaudvari helyzet semmi más nem volt, mint egy (titkosszolgálati, külügyi információk birtokában) többé-kevésbé előrelátható fejleményből (százak és ezrek megérkezése a magyar határra) annak csillapítása helyett a válság (szándékos) előidézése. A schengeni határőrizet amatőrsége (régi EU-s mantra hazánkkal szemben), funkciótlan, viszont durva pengekerítés, és a várható áthatolás rajta, a migránsok felengedése Budapestre és összezsúfolása a város közepén egy szűk helyen, a lehetetlen közegészségügyi és tisztálkodási körülmények, a MÁV szégyentelen játszadozása, az állig beöltözött rendőrök, közben az állam és a csatolt egyházainak látványos tétlensége a minimálisan emberi körülmények kialakításában, a harcias propaganda, a válságtörvénykezés, majd és a végső fázis: a menekültek üvöltöző szkinhedekkel körített útra kelése, amit a poszt írásának pillanatában követett Lázár ígérete buszok kiküldésére, mert a lehűlésben és az esőben menetelő szíreket azért már nem akarták bevállalni a CNN-en -- ez az egész szándékosan előidézett tetőzése volt egy szándékosan előidézett helyzetnek, amit a világsajtó a várakozással teljes összhangban kürtölt szét mindenhova, így a magyar háztartásokba is.

Orbánnak egy célja volt, nehogy a Jobbik lenyúlja előle a témát, és pontokat szerezzen vele a rendpárti többségnél. Egyébként is gyalázat, ami itt folyt -- a látványos összemosása két dolognak: a bevándorlás stratégiai kezelésének és az itt lévő emberek menedzselésének, a mosott holmit aztán a Dublin 3 körüli kötelességeink szószával öntve le, miközben regisztráció az éppen nem folyt --, de különösen kegyetlen és aljas játék volt az egész ennek a belpolitikai célnak az árnyékában. Gyalázatos banda. Viszont a Jobbik tényleg nem tudott megnyikkanni se. Íme, a magyar politika. Íme, az ember. PKP!

Vezetői összefoglaló: - fél éve tudják, hogy jönnek, de képtelenek voltak (=nem is állt szándékukban) felkészülni a határ védelmére, nem szerveztek menekülttábort a határnál, hanem felengedték őket Bp központjába, nem folyik semmiféle regisztráció és menekülteljárás, ami a kötelességünk lenne, pénzt kaptunk volna mindenre -- pontosan hol az EU felelőssége? Itt politikai kormányzás folyik, szakmai nincs. A "menekültek" nagy része nyilvánvalóan nem az -- de a magyar kormány ettől még olyan, amilyen. Lehetőséget akart magának csinálni a Jobbikkal szemben, ezért gerjesztette a válságot.

111 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr87761608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boross Bence 2015.09.05. 01:09:21

@ufópilóta: Mind a punkok mind a borfejüek, szkinhedek, ultrák, ahogy tetszik, marginális kisebbség.

ufópilóta 2015.09.05. 01:17:34

@Boross Bence:
Azok a magyarok, akikkel te "megengedo" vagy, és akiknek Orbán olyan elánnal bazsevál, egyáltalán nem fosnak a Jobbiktól.

Sőt. Egyre inkább vakarják a fejüket, hogy a két egymásra licitáló "kovboj" közül vajon melyik is valójában a puhább pöcs. Orbán csak a tévében védi meg őket pl. a "cigánybűnőzőktől" - Vonának meg esze ágába sincs nekimenni a "politikusbűnözőknek".

Szóval épp ideje lenne emberek - (sőt: magyarok!... ) - közé menned, mielőtt nagyívű jóslásokba vetemedsz.

ufópilóta 2015.09.05. 01:20:18

@Boross Bence:
Mindannyian marginális kisebbség vagyunk.

És minél nagyobb a gebasz, annál inkább.

Boross Bence 2015.09.05. 01:21:55

@ufópilóta: Teljesen érdektelen, hogy Ausztriában hogyan bánnak a migránsokkal, hogy ott ki dicsoul meg, hogy kit magasztal a CNN, vagy hogy kit szid Martin Schultz. A magyarokat csak a magyarorszagi problemak megoldasa erdekli a sajat elvarasaik alapjan, eszerint szavaznak majd 2018-ban. Es ez igy is van rendjen.

Boross Bence 2015.09.05. 01:32:28

@ufópilóta: Mint fentebb irtam, aki a kisebbik rosszat Orbánban látja a Jobbikkal szemben, az neki szurkol. Aki egyformanak latja oket - szerintem tevesen -, annak mindegy, melyikuk nyer. Aki pedig nem fogadja el a kisebbik rossz logikajat, az sajat alternativat teremt.

Boross Bence 2015.09.05. 01:39:54

@ufópilóta: Ez bon mot-nak jó, politikailag viszont értelmetlen.

ufópilóta 2015.09.05. 01:46:03

@Boross Bence:
Ezt nagyon pontosan látod: a "magyar nemzet" pont ezen az "Extra Hungariam" pályán lavírozta magát egyre lejjebb a gödörben.

Ennyiben a "23 millió román" ikertestvére a magyarok kultúráját fölevő migránsoknak.

Pár tízezer szpáhi persze még egy egyre jobban elvénülő, elbutuló, bezárkózó "nemzeten" is ellegelészhet, sőt akár meg is tollasodhat, ha kellő jártasságra tesz szert az udvari egymást fúrásfaragásban.

Ez egy teljesen reális stratégia - mindaddig, amíg a NATO-EU burok megvéd minket a közvetlen fenyegetéstől. Az izgágák mennek Londonba, Berlinbe, picsába; a mamikák nyugdíjba meg temetőbe; a földbárók és államtitkár-helyettesek meg földi mennyországba.

Öt-hat milliós nyomorgó országon is lehet uralkodni, - amíg valaki "kintről" szemet nem vet a "birtokra".

ufópilóta 2015.09.05. 01:51:37

@Boross Bence:
A "minél nagyobb" ad neki értelmet. Most nagyobb a vész a permanens kétoldalú politikai riogatásban, mint a hétköznapokben. Ha ez bármi miatt átfordul - az lesz a "gebasz".

A másik verziót meg éppen itt fentebb írtam le.

Semper Fidelis 2015.09.05. 06:33:26

Neked semmi se jó? De tényleg. A nyugati vezetők össze-vissza beszéltek, biztos ez is az Orbán műve. Tipikus ha van sapka, ha nincs sapka.

Kíváncsi voltam, mikor jönnek elő ezek a blogírások, hát gratulálok.

program készítő 2015.09.05. 06:58:06

Nyugodtan meg lehet nézni,ki írta le és mikor--aztán jöttek a buszok.Orbán megint plagizál.

uszo 2015.09.05. 07:38:04

@program készítő: Z. Kárpáti (jobbik) Az ATV élő adásában már órákkal Lázár buszos ötlete előtt, elmondta, hogy buszra kell rakni őket és irány Ausztria.
A fidesz meg a jobbik ugyan olyan szemellenzős kantárt visel a fején. Egyeztetniük sem kell akkor is ugyan azt látják, és ugyan úgy reagálnak.

Gábor2000 2015.09.05. 07:38:09

Kiváncsi voltam, ki lesz az első megmondó. Gratulálok, te nyertél. Bár én a Dk-ra tippeltem.

uszo 2015.09.05. 07:40:00

@ufópilóta: "Elmondják az odaérkezőknek az uniós szabályokat - és közben fejedelmi ellátást kínálnak nekik. Persze, csak ott helyben. Amíg összeírják, regisztrálják, kivakarják őket. Meg lecsillapítják, megnyugtatják. Hogy ne fossatok, gondunk van rátok - nemsimicskai értelemben..."

Erre én is mernék fogadni.

zipe moha 2015.09.05. 07:53:50

.....én némileg többet látok bele, mint a jobbik partvonalra szorítását....a fidesz polgári körök és személyesen orbán támasztotta a jobbikot....vezetgetik most is, ahogy akarják, jól érezhető a szellemi és materiális fölény!

nézzük máshonnan: a rendszerváltásnak mindössze 2db szimbolikus értelmű vívmánya lett: a magyarok vízummentes utazása ( schengen) és az uniós támogatások....

a 89'-esek nem hoztak létre nemzetet, ráerősítettek a kényszerközösségre, nem indítottak polgárosító folyamatokat....magukat kinevezték polgároknak és a közöst erre költötték...ect...

tehát, az uniós támogatások valószinúleg 22'-ben megszünnek, vagy legalább is leredukálódnak....Ausztria pedig érzi, hogy a szomszédjában egy társdalmi-gazdasági csődtömeg épült...csak ürügyet keres, hogy mikor állíthassa vissza a határellenőrzést....
így most az körvonalazódik, hogy 2-ből marad...0.

lassan eljön az egyenleg meghúzásának pillanata a magyarok számára...a Mariók felébrednek...nem tehetnek mást, mert egyetlen hipnózis sem tarthat örökké...ez a hipnózisok gyengéje...

kalbász 2015.09.05. 07:56:15

1. a menekültek többnyire ellenőrizetlenül jönnek, az országot elkezdik baszogatni emiatt.
2. Orbán kerítést épít, hogy a regisztráció megvalósulhasson
3. a menekültek nem akarják itt regisztrálni magukat
4. akkor nem mehetnek tovább
5. menjenek táborokba, mert nem engedheti tovább őket az ország reg. nélkül
6. nem akarnak táborba se menni
7. mindenki más milyen rendes a magyarok köcsögök - a sajtó rendben megkezdi az ország lejáratásást
8. Merkel meg a többi nagy humanista nyilatkozgat jobbra balra - a gonosz magyarok miatt van ez a helyzet

zipe moha 2015.09.05. 08:27:18

@kalbász: ...hát a politika már csak ilyen...le kell választani a beteg részt, nehogy az egészségeset? is megfertőzze....csak ürügy kellett....a magyar elitnek pedig remeg a keze...mert tudja jól, hogy ez messze többről szól mint a menekült kérdés....az szépen le fog csengeni...jön a tél...amit a magyar kivándorlás viszont jól láthatóan felszínre vetett az viszont nem tud lecsengeni....Ausztrália 2 éve felszámolta a nagykövetségét...a magállamok nem tudnak elköltözni, hogy a lerabolt periféria hatásaitól mentesítsék magukat... a kasza megvolt...most lehet szaladni a zsákmánnyal, de a függés vonalait megtartják, hátha lehet még valamit sajtolni...

Egy napon 2015.09.05. 08:33:46

@ufópilóta: Nem is tehetnének mást ezek után.
Aztán holnap lesz, és megint jönnek kétezren
és a holnap után negint holnap lesz, vele a megszokott kétezerrel.

Aztán betelik a nemlétező kvóta is, lehet nagyobbat kreálni, és azt osztogatni szanaszét.

És megint holnap lesz.

Láttál már faéket közelről?

Conchobar 2015.09.05. 08:35:47

"pontosan hol az EU felelőssége?" - Kit kell érteni EU alatt? A nyugat-európai országokat, a többi európai országot, vagy a brüsszeli bürokráciát EP-vel együtt? Brüsszel a menekültügyben nem nyom a latban, hiszen operatív kérdésről van szó. A nyugat-európai országok (leginkább Franciaország és Németország) meg nagyon érdekes játékot játszanak: befogadásról, meg európai értéknek mondott emberiességről szájalnak, sőt hencegnek a teherbíró képességükkel (Németország egymillió szírt is be tudna fogadni!) a valóságban meg a migránsokat kvótákban igyekeznek a többi (kisebb és gyengébb) országra rálőcsölni. De ez még nem elég, a kvótás ötletüket elvető országokat kiközösítéssel, eu-s pénzek megvonásával zsarolják

Egy napon 2015.09.05. 08:43:28

@ufópilóta:
'Öt-hat milliós nyomorgó országon is lehet uralkodni, - amíg valaki "kintről" szemet nem vet a "birtokra".'

Ezzel azt állítod, évtizedekig semmi kilátás arra hogy egy valódi alternatíva alakuljon a mostani rezsimmel szemben, a nép önként további nyomorgásra szavaz majd.

Valóban, értelmes alternatívának nyoma nincs, ez a mostani válság épp ezt hozta felszínre.

Osztogatni, kábé ez az alternatív szellemi teljesítmény.

Egy napon 2015.09.05. 08:51:11

@Conchobar: A legalább kétsebességes EU már ténykérdés, csak nem mondjuk ki, mert az eredeti európa-álom csödjét ismernénk be,
Lehet helyette egy napon 'Magországok Uniója', de korántsem biztos a német, francia, osztrák, holland, satöbbi 'nemzetállam' feladása egy mini egyesült európai államért.
Időnként ott is szavaznak az emberek.

Conchobar 2015.09.05. 09:02:29

@Egy napon: "A legalább kétsebességes EU már ténykérdés, csak nem mondjuk ki, mert az eredeti európa-álom csödjét ismernénk be" - Már aki álmodott ilyesmit egyáltalán. A volt szocialista államokat az az örök inger vezette, amely éhes embert vezeti a terített asztal (tulajdonosa) közelébe, a nyugatiakat meg a mohóság, nem volt elég, hogy a régiónk kiszakadt a szovjet befolyás alól, ők azonnal a saját kikötőjükbe akarták azt vontatni

Egy napon 2015.09.05. 09:17:55

@Conchobar:
nem hiszem, egy valódi közös Európai Unió 'álma' valódi volt, és még így is nagyszerű teljesítmény.
Csak kezdett kiveszni belőle a 'spiritusz', ahogy eredeti megálmodói mondták is előre.
De ahol érettségi nélküli parlamenti elnök is megteszi, ott valami nagyon nincs rendben.

'a régiónk kiszakadt a szovjet befolyás alól, ők azonnal a saját kikötőjükbe akarták azt vontatni'

dehogy, épp az lett a problémák forrásának egyik oka, hogy ímmel-ámmal, szatócskodva, abszolút önös francia, német,angol érdekek kerültek előtérbe, nem a működőképes Unió felépítése.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.09.05. 09:20:00

@Boross Bence: ezt sajnos nem értem .. akkor viszont igen kevés reményed van a magyar népben

Kalmár 2015.09.05. 09:35:37

Merkel elbukta a nép bizalmát.
Őrültséget csinál!
Szerencsére van Orbánon kívül is pár épelméjű vezető, de nem a német kancellár...

A parton fekvő halott kisfiú, pont azok bűne, akik a nyilatkozataikkal indulásra késztetik a szerencsétleneket, de igazi segítséget nem adnak az úthoz.
Merkel indíthatna hajókat, repülőket a menekültekért ha komolyan szüksége van pár millió bevándorlóra, de ő ezzel a viselkedéssel azt sugallja, indulj, szenvedj, ha túléled befogadlak!
Ocsmány valóságshow!

Ezrével halnak a tengerbe Merkel biztatására gumicsónakba ülő családok!

Orbán minden szava igaz!
Ha így marad, elindul az egész Közel-Kelet Európába!!

Mr Neanderthal 2015.09.05. 09:51:19

"Never attribute to malice that which can be adequately explained by stupidity"

Robert J. Hanlon

egyetmondok 2015.09.05. 10:12:50

Nagyon pontos. Semmi más,mint gyalázatos belpolitikai blöff:

"Nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani." -- Orbán,2015.január

"Senki nem akar Magyarországon maradni. Nincsenek nehézségeink azokkal, akik Magyarországon szeretnének maradni, de senki nem akar Magyarországon maradni, sem Szlovákiában, sem Lengyelországban, sem Észtországban. Mindannyian Németországba kívánnak menni." -- Orbán 2015.szeptember 3.

Rövid kérdések:

" Ha senki nem akar Magyarországon maradni, akkor miként képes arra, hogy elvegye a magyarok munkáját?
Amennyiben nem akarnak itt maradni, akkor miért fontos, hogy tiszteletben tartsák a kultúránkat?
És egyáltalán, akkor mi szükség volt a nem létező bevándorlással kapcsolatban meginterjúvolni hazánk polgárait?
Meg különben is, akkor mire tetszett elszórni több százmillió forintot?
Továbbá ennek fényében mit is jelent az „illegális bevándorló” kifejezés, amellyel nyomasztani méltóztatik a magyar közvéleményt? "

A HVG-ből vettem a sorokat,telitalált a cikk.
hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20150903_Ha_Magyarorszagra_jossz_ugyis_hazudnak

Doberdo 2015.09.05. 10:19:50

Viktor egyszer magyar király, másrészről ő Dobó István az egri várvédő is... Azt, hogy mikor lesz végre miniszterelnök nem tudja senki....

nauta61 2015.09.05. 10:36:07

Véleményem szerint tökéletes ez a helyzetkép és értékelés! Érdemes elolvasni mindenkinek, aki eddig csak a felszínt érzékelte! Tegnap jártam a Keletiben, még reggel, a menet elindulása előtt. Szörnyű volt nézni. Elmentek, elvitték őket. DE: most már megint tele van!!! Hogyan tovább? A szellem kiszabadult a palackból. Mit lép a kormány? Erőszakot nem alkalmazhat, a menekültek bizakodók, hogy jönnek majd az újabb autóbuszok (mellesleg elképesztő, hogy egy VASÚTÁLLOMÁSRÓL buszokkal szállítják el 200 kilométerre az embereket, nem vonattal...). Ám a kormány szerint nem jönnek, ennyi volt a krízishelyzet megoldása. S itt az újabb, meg majd újabb krízis. Szerbia felől ezrek vannak úton a határ felé, ahol a Kerítés, ez a semmire sem jó sokmillárdos izé épül. A regisztrálás-elbánási eljárásmód változásáról, a kérelmek elbírálásának meggyorsításáról - vagy akár a tömeges elbírálásról, mert ilyen is lehetséges!!! - egy szót sem szólt a "válságstáb". Amely nem a krízis elején, hanem a menekültek elkeseredett akciója UTÁN állt föl. Politika, taktika, nem más. Erre mondják: lehet a vége jó Orbánnak, de lehet belőle lábon lövés is, nem kicsi...

explanatus 2015.09.05. 10:41:13

A legnagyobb gond ezzel a helyzettel az, hogy a - - nincs megoldásra - - az európai vezetők, elsősorban németek, osztrákok cinizmussal reagálnak, amit mindkét ország médiája az abszurditásig fokoz. Sikerült beültetni az agyakba, mindenért a magyarok tehetnek, mi meg szépen besétálnunk a csapdába.

Pedig olyan „szépen” meg volt az egész tervezve. Drótkerítés, Keleti pályaudvar, Bicske. Erre a legeldugottabb helyen is bólogattak az emberek. Ez igen, ezek tudják hogyan kell ezt csinálni. Erős vár a mi Fideszünk!

Ezt a szép tervet zúzta darabokra az ígéret földjére gyalogosan megindult tömeg. Az első határátlépőket viharos taps, innivaló, étel, meleg takaró, több vonatszerelvény fogadta a túloldalon, látványosan bizonyítva össze tudnak fogni a németek meg az osztrákok, ha van egy közös ellenségük.

Orbán elvesztette ezt a csatát, mert a kétharmados miniszterelnököt nem fogadják el partnernek, mert ha elfogadnák, akkor nem az osztrák határon várnák a gonosz magyarokon átvergődött menekülteket, hanem még a drótkerítés megépítése előtt a határnál, ne adj Isten Belgrádnál, vagy a görög fővárosban.

Csúnya játssza ez mindkét oldalon. Kimondhatjuk, itt most végérvényesen szertefoszlott a nagy európai álom. Itthon emellett a Fideszbe vetett álom is. Pedig olyan szépen indult.

Talán egyszer majd hálásak leszünk a „gyalogtúra” résztvevőinek, mert ők voltak, akik rádöbbentettek bennünket, nekünk is új útra kell lépnünk gyalog, lassan, fárasztóan, de új útra, ki ezekből a zsákutcákból.

Egy napon 2015.09.05. 12:15:00

@egyetmondok:
Talán azért, mert januárban még nem tudhatta, szinte mindenki Németországba készül.
A meglehetősen gyatrára sikeredett plakátolás ötletét meg hirtelenjében importálhatták, például Dániából.

Addig is, amíg itt tartózkodnak, ami az Unió jogkövető kívánságainak megfelelően hónapokig is eltarthat, hiszen egy papírok nélküli szírnek, afgánnak vallott menekült esetében elég körülményes folyamat annak tényleges megállapítása, ki is az illető.

A nemlétező bevándorlásról nyilván felesleges megkérdezni bárkit is, a jövőre nézve viszont abszolút jogos igénye a választóknak: ha ez a bevándorlási hullám folytatódik, akkor mit tegyünk: akarunk-e például muszlim kerületeket, településeket, netán gettókat hazánkban, vagy nem.
abszolút demokratikusan mindenki véleményt nyilváníthatott, nem tudom a németek adtak-e ferlhatalmazást Merkelnek egy újabb tömeges immigrációra a multikulturalitás látványos bukfence után.

Az 'illegális bevándorló' kifejezés pontosan azt takarja, amit jelent.
Nem legális úton jött be (bár minden lehetősége meg lenne erre is ), és bevándorolni szándékozónak tekinthető, amíg ki nem derül róla, nálunk csak átutazóban van, a célja Németország, Anglia.
És ha itt regisztrálják, akkor az Unió jelenlegi szabályai alapján vissza is küldhetik, mi meg nem toloncolhatjuk ki. Akkor meg itt marad egy jó ideig.

Egy napon csak megjön a józan esze mindenkinek.

egyetmondok 2015.09.05. 12:26:52

@Egy napon:
Ezt nem gondolja komolyan. Istenem, akkor már ömlött,pl.az olaszoknál a migráns tömeg.
Volt valaki azok közül,aki ide akart volna jönni...? Istenem,ekkorát kamuzni...

Természetesen akkor is lehetett tudni,hogy nem vagyunk célország.

Egy napon 2015.09.05. 12:28:40

@explanatus:
'Ezt a szép tervet zúzta darabokra az ígéret földjére gyalogosan megindult tömeg.'

Szerintem ön téved, az hogy Magyarország volt az egyetlen uniós ország, aki következetesen igyekezett betartani a betarthatatlan és ostoba uniós szabályokat, egészen addig amíg lehetett.
De ha kész helyzet elé állították a menekültek, erre a legjobb reakció volt a buszoztatás a határig.
Formálisan pontosan megfelelve az irracionális uniós követelményeknek.
A ráérős osztrák kancellár kénytelen volt felébredni csipkerózsikás álmából, hogy a végtelenségig lehet zsarolni a magyarokat.
Nem, ahogy láthatjuk.
Elég beszédes, ahogy a V4-ek kiálltak.
Mellettünk, a saját hazájuk és az Unió jövője mellett.

'Csúnya játssza ez mindkét oldalon.'
Valóban, és ezt a játszmát ellenünk szerették volna végigvinnni.
Nem fog menni.
Ön is örülni fog ennek, de mindenképp megkönnyebbül.
Azt azért elképzelhetőnek tartom, lesz némi lelkiismeretfurdalás, hogyan lehetett sokaknak még a saját érdekeinkkel is ennyire szembemenni egy kis kormánygyalázásért.

Egy napon 2015.09.05. 12:32:05

@egyetmondok: Az olasz partoknál belépők nyilván nem hazánkon keresztül igyekeztek nyugatra, de aki Szerbia felől jön, azt itt kellene regisztrálni, és mivel csak töredéke lehet a valódi menedékkérő, a dublini egyezmény alapján nagy valószínűséggel visszakerülne hozzánk, de ezt már az előbb is írtam.

Egy napon 2015.09.05. 12:38:24

@egyetmondok:
akkor mégegyszer, hogy világos legyen:
'Természetesen akkor is lehetett tudni,hogy nem vagyunk célország.'

Ezt pontosan nem tudhatja, nem is tudhatta senki, de a lényeg nem is ez, hanem a regisztráció helye, amint próbálkoztam ismét a sokszor leírt tényt ismételni.

Pontosan ezért kellene a tényleges határőrizet, kerítéssel ha máshogy nem megy, a határon át bejutott 'menekült' még akkor is hosszú hónapokig itt maradhat, ha a végén úgyis kitoloncolnák
Annak ekkora tömeg esetében zéróhoz közelítő valószínűsége van.

Tehát ha nem is szándékozna ide bevándorolni a mai 'menekült', annak ellenére bizony ittmaradhat.
Jó sokáig.

bétaverzió 2015.09.05. 13:28:03

Most hogy az osztrákok lezárták a határt Magyarország felé, írhatod az eddigiekkel homlokegyenest ellentétes posztot. Kínos.

egyetmondok 2015.09.05. 13:49:40

@Egy napon:
Ennek semmi köze ahhoz,amit írtam. Nem voltunk,vagyunk célország. Amit tehát Orbán mondott januárban,meg idén szeptemberben,és amit közben csinált,mint marha kampány,az egy darab gyalázatos belpolitikai blöff,ahogy a blogger mondja.

...megy a tévé. Most. Orbánt hallom,pár perce,(királyi1),aki azt mondja,hogy "ő megérti,hogy itt akarnak maradni"...Istenem,nem akarnak itt maradni. Miért szükséges hazudozni?

egyetmondok 2015.09.05. 13:54:23

@Egy napon:
Bizony ez előfordulhat,ittmaradhat.
Ennek elkerülésére még van azért esély,hiszen Finkelgruber úr állama felmondhatja akár a Genfi Egyezményt is. Ha így tesz,minden további nélkül bárkit át lehet lökni,vissza lehet lökni a határon a szerb állam területére,elegendő hivatásos és önkéntes kell csak hozzá,mondjuk méterenként egy a határon.

bankvezér 2015.09.05. 13:55:51

Ez az Orbán-maffia lejáratta a nyugati világ szemében Magyarországot!
Az ilyen Fidesz-mocskok miatt lehet, jó ideig köpni fognak nyugaton, ha megtudják, hogy a társaságban valaki magyar.
Talán csinálni kellene egy kis kitűzőt azzal a felirattal, hogy "Magyar vagyok, de leszarom Orbán Viktort!"

abdul hackeem 2015.09.05. 14:36:41

@bankvezér: Vagy csak szimplan annyit a kitüzöre: "Orban bolond"
Merthogy belebolondult a hatalomba es haracsolasba.

2015.09.05. 14:57:26

@explanatus:
ezeket az embereket még a balkánon kellett volna megállítani. ez lett volna az összeurópai érdek. ez nem lehetséges. a magyar érdek az, hogy elvigyék őket az osztrák határig közvetlen bécs alá. irány a heldenplatz és hofburg. a menekültek üljenek le a parkba. üljön össze az ebesz. oldják meg.

Lesből Támadó Szárítókötél 2015.09.05. 15:02:23

@Boross Bence:

"Az viszont nagyon is számít, hogy a magyarok mit gondolnak a rendôrségrôl, mert ha a félelem erôsödik meg az emberekben, ha azt látják, hogy Orbán nem védi meg ôket a - vélt vagy valós, itt mindegy - fenyegetésektõl, akkor aJobbik fog nyerni 2018-ban."

Ez nemcsak a rendőrségről szól. Amit én látok:
1. Jó előre - hónapokra? - lehettek információi a migráns nyomásról, de semmi érdemleges előkészület nem történt, lásd határ menti tranzitzónák kialakítása csak most
2. Sok-sok milliárdot kidobtunk egy kerítésre, ami még csak le sem lassította az áradatot
3. Az állami szervezetek válsághelyzetben való totális diszfunkcionalitása újfent megmutatkozott:
- az ukrajnai konfliktus elején még 170e embert tudtunk volna elhelyezni, most párezret képtelenek voltak kezelni,
- a kifejezetten nyugatra menni akaró, megugró méretű embermassza esetén szerintük teljesen jó megoldás egy vaktérképes papírlapot a kezükbe nyomni azzal, hogy szigorúan nézve rájuk azt mondják, hogy Bicskére/Vámosszabadiba kell menni, és nem mehettek másfelé, például a Keleti nemzetközi jegypénztárába,
- ezt a párezer embert simán ráengedték Magyarország legfontosabb, nyugat felé irányuló gyorsforgalmi útjára GYALOG, és már vígan rajta gyalogoltak, amikor buszt küldtek értük - akkor sem azért, mert ne gyalogoljanak már az autópályán, hanem mert az osztrákok jelezték, hogy befogadják őket, mehetnek. Nem tudom, melyik a rosszabb: egyfajta chicken game-ként szándékosan hagyták, hogy elinduljanak, vagy annyira balfaszok voltak, hogy az osztrákok bejelentésére tudtak összekaparni valami használható megoldást a helyzetre?
- a Keletinél kialakult helyzet jól megmutatta, hogy a valsághelyzet kezelésére totálisan alkalmatlanok az állami intézmények, amelyet a MÁV jegyeladása és vonatindítása mutat, illetve a pályaudvar épületének csiki-csukija. A magyar állam sokkal nagyobb léptékben, sokkal felelőtlenebbül, rengeteg ember sorsával játszva pontosan hozta azt az információmegvonásos, béna kacsa állapotot, amelyet a hétköznapokban mi annyiszor megtapasztalhatunk kicsiben a MÁV-os utazások során fellépő rendkívüli helyzetben.

Emlékezzünk vissza a 2013-as márciusi hóhelyzetre, amikor az állam ugyanígy leszerepelt a kezelésben. Most pontosan ugyanez történt, csak sokkal, de sokkal komolyabb ügyben. A kérdés csak az, hogy most az állam impotens viselkedése szándékos volt, vagy egyszerűen a képesség nincs meg a rendkívüli helyzetek azonnali, ámde megalapozott döntést igénylő kezelésére, ahogy az 2013-ban is történt?

Újfent kiderült valami: jelentősebb veszélyhelyzetben az államra nemigen lehet számítani, az egyetlen remény a civilek összefogásában van. Külön csókoltatom a katolikus egyházat Erdős Péterrel, Pajor Andrással, és az összes verbálkeresztény KDNP-ssel: qrvára kíváncsi lennék, hogy akik anno "a kereszténység védelme" érdekében a Tilos Rádió előtt tüntettek, azok most vajon mit csináltak egy olyan, klasszikus bibliai helyzetben, mint a mostani - lásd Mt. 25,41.

explanatus 2015.09.05. 15:07:38

@unionista᠍᠍: Mégiscsak van van pozitív hozadéka ennek a dolognak. Lett egy helyzet, amikor két (nagyon különböző) ember, Te meg én egyetértünk.

A kerítés árának egy részén okosabb lett volna - - további jó utat - - utalványokat osztogatni, amelyeket a menekültek be tudnának váltani az osztrákoknál, németeknél. Most mi lehetnénk Európa jó fiúi!

neoteny · http://word.blog.hu 2015.09.05. 15:44:12

@unionista᠍᠍:

"elvigyék őket az osztrák határig közvetlen bécs alá"

Az osztrák határ közvetlen Bécs alatta van? Burgenland felett ismét magyar zászló lobog? :o

Wikus Van De Merwe 2015.09.05. 16:14:05

Egy fél éve még az volt,hogy alig jön menekült,és csak pénzlenyúlás a kerítés terve.
Most meg azt hajtjátok,hogy fel kellett volna készülni a menekültáradatra...

Igaz a tétel. Az utólagos magyarázatok külön tudományágat képviselnek.

zipe moha 2015.09.05. 16:15:49

@Egy napon: ...a nyugatiak...németek , osztrákok kipörgették a viktort...sokadszorra a történelmünkben...ezt lehet egy hűbéressel aki függ, nem lehet viszont egy függetlennel...mindegy mit tett volna...ismeri ezt a játékot?...ha nem keménykedik ( nem tartja be Dublint) akkor azért...ha pedig betartja, akkor azért...

a kvóta egy konstrukció, orbán látja ezt: ha érkezik 1 M menekült az eu elosztja...mindenki vállalt...ha 1, 5 M érkezik akkor a regisztráló órszágba érkezik vissza az a ki ott regisztrált...és az is aki nem felelt meg....NEKI kell kitoloncolnia!!!...érdemes a németekkel jóban lenni nem igaz, a piszkos munkát mindig letolják a perifériára...a hasznot, mely jelen esetben a menekültek kiválogatásából és a német béreket leeépítő a "versenyképességet " tovább fokozó hatásokból áll másrészt pedig az erkölcsi fölény," emberiesség és uniós értékek"pedig besöprik...trabanttal nehéz beszállni a mercédeszek versenyébe

Wikus Van De Merwe 2015.09.05. 16:18:00

@explanatus:

Akkor kapnánk csak igazán a pofánkra,ha mi is csak úgy tovább engednék,vagy ne adj isten még direkt tovább is szállítgatnánk őket.

zipe moha 2015.09.05. 16:19:32

@zipe moha: ...pláne ha még az a trabi is csak egy lízingelt autó....nem bírjuk a tulajdonos jogát felette csak a (hű) béresét...na így tényleg csak negatív kimenet van

Egy napon 2015.09.05. 16:37:17

@zipe moha: Inkább felpörgették, nem úgy viselkedik jelenleg mint egy hű béres, a gazdival épp kommunikációs perpatvarba keveredett.
Pedig végre elkezdte szállítani a németeknek a várvavárt olcsó munkaerőt!

Megnézném azért egy dimbesdombos terepen a trabi meg a gyönyörű városi merci versenyét:))

zipe moha 2015.09.05. 16:43:39

@Egy napon:

..."nem úgy viselkedik jelenleg mint egy hű béres, a gazdival épp kommunikációs perpatvarba keveredett."...ez a mondata nagyon jó...csak kicsit alakítottam..:

.. úgy viselkedik jelenleg mint egy hű béres, a gazdival aki épp kommunikációs perpatvarba keveredett.

mi változott mindösszesen? a németek kommunikációs hozzáállása....erre orbán, aki először keménykedik...most buszokat rendel és a rendőrök aki addig elfognak előállítank stb...ezután csak érdeklődnek, kérnek biztosítanak stb....ejnye na, nincs saját akarat...de van: belföldön az itteniekkel valakiknek ki is kell fizetni az összes mulatság árát, nem igaz?

Egy napon 2015.09.05. 16:45:39

@Lesből Támadó Szárítókötél:
1. a tranzitzónának csak akkor van értelme, ha nem lehet máshol bejönni, azaz kerítés van
2. még nincs kész a kerítés, még nincs meg hozzá a humánerőforrás, novemberre ígérik
3. minden további nélkül elhelyezhető lenne akár 100 ezer igazi menedékkérő is, aki boldog lenne ha végre biztonságos helyre jutott.
Most SENKI nem segítséget, elhelyezést, ellátást igényel, hanem vonatjegyet vesz Németországba, követeli hogy azonnal adjanak neki papírt, amivel szabadon továbbállhat, ja meg villanyt a telefonok, tabletek töltéséhez, amik tipikusan egy halálos veszély elől menekülő ember viselkedésére utal.
Egyelőre még magyar telefon-előfizetésre nem tartanak igényt, lehet elég nekik az ingyenwifi.

Egy napon 2015.09.05. 16:53:05

@zipe moha: Ez is egy opció, ne vessük el csak úgy.
Eszerint Merkel gazdi összejátszik az Orbánnal, hogy elegyék a jobbik kenyerét, ahogy a posztból is kiderül.
A Gazdi tehát blöffölésre utasította a hű béresét, aki a látszat kedvéért beszólogat neki nyilvánosan, de csak azért, hogy látványosan gerjesszenek.
Nem voltál túl meggyőző.
Van másik is?

Lesből Támadó Szárítókötél 2015.09.05. 16:59:48

@Egy napon:

1. Akkor pontosan mit is keresnek Budapest szívében a tranzitzónák, 180 km-re a kerítéstől?

2. A kerítés léte semmiben sem fog azon a helyzeten változtatni, hogy Kelebiánál és Röszkénél sín vezet át rajta, ami a folytonosságát megbontja, Köbekházánál és Hercegszántónál pedig egyszercsak vége szakad csak úgy bele a nagyvilágba.

3. A magyar kormány pont azt nem akarja, hogy itt maradjanak. Ezek a menekültek átutazók, ahogy te is írtad, így azt sem lehetne mondani, hogy jujj, a nyakunkon maradnak. Így pedig - mellé téve az osztrák hozzáállást ugyanezen átutazó menekülteknél - különösen élesen veti fel a kérdést, hogy akkor miért is nem tud, nem akar gondoskodni a kormány róluk erre az átmeneti időre sem?

U.i.: Még mindig a telefonon rugózásnak mostanra elég cikinek kellene, amikor egyértelműen kiderült, hogy mire használják: információszerzésre. Arra, amit nálunk alig kaptak meg.

explanatus 2015.09.05. 17:21:08

@Egy napon: Van. A német kormány állásfoglalása az ügyben :

www.bundesregierung.de/Content/DE/Artikel/2015/09/2015-09-05-einreise-fluechtline-ungarn.html

Dubliner Abkommen gilt Gleichwohl erwarte die Bundesregierung von den Ungarn, "dass sie ihren europäischen Verpflichtungen nachkommen, insbesondere auch den Verpflichtungen des Dubliner Abkommens".

A - - nachkommen - - szóra nyomatékosan felhívnám azok figyelmét, akik azt hiszik minden rendeződött. A német külügyminiszter szerint ez kivételes egyszeri segítségnyújtás volt.

Kezd egyre jobban érdekessé válni.

Boross Bence 2015.09.05. 17:28:20

@Lesből Támadó Szárítókötél:

1. Jelenleg nem korlátozható az országon belüli mozgása azoknak, akik menekültügyi kérelmének elbírálása folyamatban van és az illegális határátlépésen kívül nem követtek el más törvénysértést. Korábban nem így volt, ezt az EU erőltette ránk. Ha maximum 2-3 naposra gyorsul az elbírálás, akkor nyugodtan bevezethető az őrizet.

2. A kerítés azért kell, hogy minden határátlépőről tudjon a hatóság, ne legyen "zöld határon" való átlépés. A sín mellett így nyugodtan lehet ideiglenes beléptetőpontot létesíteni. A határzár jelenlegi nyugati vége a Duna, keleti pedig a magyar-szerb-román hármashatár. Ha jelentősen nőne a Románia vagy Horvátország - mindkettő EU tagország - felől a zöldhatáron illegálisan érkező migránsok száma, akkor azért elsősorban a román és a horvát kormány lesz a felelős. Végső soron pedig oda is lehet kerítést építeni.

3. Magyarországnak, illetve az EU-nak nem az a jó, ha a migránsok úgy tudják, hogy regisztráció után, vagy kis ügyességgel regisztráció nélkül továbbmehetnek, hanem ha azt hiszik, hogy innen nem mehetnek tovább, akármit is csinálnak. Ezért a kerítés elkészülte után is lehetőleg itt kell tartani mindenkit, őrizetben, az EU által finanszírozva, Szerbia felé szabad eltávozási lehetőség biztosítása mellett. A gondoskodásnak olyan mértékűnek kell lennie, hogy az a Szerbia felé történő távozásra ösztönözzön, vagyis minimálisnak. Másik lehetőségként Németország, Svédország és Ausztria is bármikor bármennyi menekültet átvehet tőlünk, bármikor vonatokat küldhet a migránsokat őrző központokba. Bár ez a lehetőség első blikkre vonzó lehet a migránsoknak, én nem sok ilyen vonatra számítok. A harmadik, egyben legveszélyesebb utat, vagyis hogy a migránsok idejönnek, majd tömeges lázadással kikényszerítik a szabályaink felrúgását, katonai erővel és azonnali tömeges szerbiai vagy görögországi deportálással kell elzárni.

zipe moha 2015.09.05. 17:31:52

@Egy napon:"A Gazdi tehát blöffölésre utasította a hű béresét, aki a látszat kedvéért beszólogat neki nyilvánosan, de csak azért, hogy látványosan gerjesszenek."

...egyáltalán nem ezt állítottam...és nem is ez következik abból amit állítottam....

én ezt mondtam:
"ezt lehet egy hűbéressel aki függ, nem lehet viszont egy függetlennel...mindegy mit tett volna...ismeri ezt a játékot?...ha nem keménykedik ( nem tartja be Dublint) akkor azért...ha pedig betartja, akkor azért..."

ez nem egy kommunkikációs játék, hanem uralmi...mindenképpen a magyarok kerülnek ki rosszul...schengen veszélyben , menekültekkel megtömött kis periféria a végén...ezek nem most kezdődő folyamatok,mostanra érnek be lassan...nem kellet volna a 89'-eseknek az orosz függés után..újra német függésbe vinni az országot...az egyik stratégia...hogy értse...a másik már csak az abból kiindítható taktika..ami már kényszerpálya...mindegy is , hogy a kasza után mi lesz az ürügy a periféria leválasztására...

2015.09.05. 18:00:05

@explanatus:
a határzár csak arra jó, hogy a többség irányítottan lépjen be ne teljesen ellenőrizetlenül. egészségügyi mintavételezésre és elsősegély nyújtásra volna szükség.

a népvándorlást civilizált módon csak valamilyen természetes határnál lehet megállítani. ehhez viszont magyar-szerb-horvát együttműködésre lenne szükség. ez nem lehetséges. ebben az esetben vinni kell őket az osztrák-magyar határra. azt sem lehet védeni persze. de ez már bécs problémája. esetleg megértik, hogy a monarchia déli őrvidékét kellene visszaállítani közép-európát a balkántól lehatárolni.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/be/Militargrenze%2C_Wojwodowena_und_Banat.jpg
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/1d/Kraji%C5%A1nici%2C_1756._g.jpg
ez a modern korban persze leginkább egy kulturális határ lehetne. újonc és tartalékos katonák tradicionális egyenruhában és fegyverekkel a legmodernebb igazgatásrendészeti támogatással eszközökkel nemcsak idegenforgalmi, hanem civilizált rendészeti feladatokat is elláthatnak. ahogyan bözsi néninéknél a szigetországban vagy franci bácsiéknál a pápai államban. de megint arról van szó, hogy a szabadság mellett van valamilyen tradíció, amihez minimális mértékben igazodni kellene.

zipe moha 2015.09.05. 18:00:38

@Egy napon:
"A schengeni jogszabályok szerint Magyarország nem teheti meg, hogy a menekültkérelmek elbírálása, hivatalos okmányok nélkül egy másik schengeni országba engedjen ki embereket. Ha így tesz, ezzel a schengeni tagságát, azaz a nyugati határellenőrzés-mentességet veszélyezteti. Erre a feladatára folyamatosan figyelmezteti is Ausztria és Németország. Berlin ugyanakkor változtatni akar a jelenlegi szabályokon, és kvóta szerint akarja szétosztani a menekülteket a 28 tagállam között. Magyarország, valamint a visegrádi négyek másik három tagállama szerint a kvóta nem old meg semmit, tüneti kezelésnek tartják, és csak bátorítást adna a még otthon lévőknek.
Jelenleg úgy tűnik, hogy az Európia Unió nagy nyugati államai és a volt szocialista országok mintha nem is ugyanannak a klubnak lennének a tagjai.".... klubb ugyan az csak vannak akik pezsgős pohárral a kézben fontos ügyek felett diszponálnak...vannak akik az ablak mellett állva tálcákon pezsgőket hordanak körbe....az ő feladatuk is fontos....ne fogyjon el a pezsgő( néha lopva beleisznak egy kicsit a poharakba....ez adja a tagság látszatát..."tagja vagyok a klubnak mert beleiszom a poharakba..mielőtt átnyújtom azokat"...ez nem hülyeség???

explanatus 2015.09.05. 18:24:18

@unionista᠍᠍: Persze, persze, igazad van, de lehetett volna ennek más kimenete is. Ha nem is az egykori talpasok „jelmezében” de felállhatott volna közösen egy közös fogadóbizottság a magyar határon.

Mi intéztük volna az ellenőrzött beléptetést, a németek a regisztrációt, az osztrákok meg a célba juttatást szervezték volna a közösen kiépített belépőpontokon a déli határ közelében, még a kerítés építése előtt.

Ez sokkal európaibb megoldás lett volna (lenne, mert itt még közel sincs vége), de ez egyik félnek se volt érdeke. Orbán fel akarja venni az Európa-mentő szerepet. A németek, osztrákok meg a menekültáradat mentő szerepet.

Egyelőre az ő szerepük a hálásabb.

ufópilóta 2015.09.05. 18:32:10

@unionista᠍᠍:
"ezeket az embereket még a balkánon kellett volna megállítani"

Emlékszel még arra a hírre, hogy a szerb rendőrség 44 szerb rendőrt fogott el - embercsempészetért?

És el tudod képzelni, hogy mi megy a többi balkáni országban is, a baksisra épülő világ európai kontinensre átérő nyúlványán? Hogy a görög vagy bulgár - (vagy akár délolasz...) - "hivatásos" szervek morálján fikarcnyit se változtatott az EU-tagság - vagy a megcsapolható transzferek tömegével akár még növelte is a "lenyúlási kedvet"?

Ha elképzelni nem tudod - nézz körül Magyarországon. (Ha lehet, még a Sanyi&Irmuska Orákulum Szakkörnél is tágabb körben...) És helyben megcsodálhatod, hogy pontosan mit is jelent az "erőforrás-átok". Balllib és jobbber színekben egyaránt.

(Persze tőled kitelik, hogy a kenőpénz iránti sóvárgást is a bioszra vezesd vissza valami ezoterikusan nyakatekert fiksönnel... )

2015.09.05. 18:43:14

@neoteny:
az egyik kérdés az, hogy ezt a menekülthullámot hol lehet megállítani. szerintem erre az a válasz, hogy természetes határnál.

elvben a földközi tengernél is meg lehetne csinálni úgy, ahogyan az ausztrálok teszik. először felszólítják a közeledő hajót, hogy hagyja el az ausztrál vizeket. és ha nem teszik, akkor belelövik a tengerbe. ezek után nyilván nem próbálkoznak.

csak ez a gyakorlatban nem megy, mert európa olyan mértékben elválasztva környezetétől, ahogyan ausztrália. ezért volt szó arról, hogy visszirányban az üres járatban lőjék ki az embercsempészek hajóit. de jöttek a nemzetközi jogászok, hogy ez már háború. és ezt így nem lehet, mert ehhez ensz bt felhatalmazás kell. a ruszkik ezt nyilván akkor adnák meg ha oldanának a szankciókon. az amerikaiak ezt nem akarják. az usa országok ellen indított háborút. néhány embercsempész hajóját kellene elsüllyeszteni vagy idegenrendészeti eszközökkel el- vagy lefoglalni. de ezt nem lehet az emberi jogok miatt. ha nem a földközi tengeren, akkor a balkánon lehetne megállítani őket. a duna-száva-una vonalán.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b6/Balkan_topo_en.jpg
gyakorlatban ezt megint nem lehet megcsinálni. ugyanezért. ráadásul ezzel informálisan a kárpát-medence területi integritása is visszaállna és revízió, fasizmus, stb. van egy csoportosulás, amelyik minden elképzelhető megoldást blokkol. ezt azért bécsből elég erősen támogatja például az ebesz.

az osztrák határra kellene vinni ezt az áradatot. és onnan már akár be is gyalogolhatnak bécsbe. ott a hofburg, a volkgarten és a burggarten. üljenek le a parkban. az európai biztonsági és együttműködési szervezet üljön össze. és találják ki a megoldást.

ufópilóta 2015.09.05. 18:48:30

@Egy napon:
Lelépni.

Elég sokan választják, nem?

És pontosan ez teszi lehetővé a permanens népbutítást. Hogy egyik részről "az ország" nincs rákényszerülve a katonai önvédelemre - (van sejtésed, milyen a magyar "haderő" állapota - mondjuk román vagy szerb "relációban"?.. ) - másik részről meg az egyén nincs rákényszerülve, hogy "itthon" fecsérelje el az energiáit a pártosdival fölhergelt, jellemzően eltartott vagy "megvédett" hülyékkel folytatott "harcban".

ufópilóta 2015.09.05. 19:04:03

@unionista᠍᠍:
Ahogy elnézem, a jelenlegi pár ezer "csavargó" nem fog eljutni még a bécsi parkokig se. Mert az osztrák civilek - békésen szemben saját kormányukkal is - ennyit bőven hazahordanak. Vagy összedobják a civilizált kempingezésre valót.

Szóval az igazán mókás most az, hogy "szavazók" egy része petárdázik megy tábort gyújtogat, a másik része meg tolmácskodik, idegenvezet és pelenkát oszt.

A kormányzatok meg csak pislognak, hogy "sediósemogyoró". Mert ők leginkább a passzív, mediatizált, tohonya "virtuális középnek" játszanának - hiszen egyedül azt tanulták meg.

Csakhogy az élet most kisétált a tévéből a nappali szőnyegére. És kérdi, hogy merre a budi, meg a spájz.

egyetmondok 2015.09.05. 19:05:41

@Egy napon:
Prőhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár a 7/24 híradónak adott interjút, ebben beszélt arról is, mennyire szolidáris volt a magyar társadalom a menedékkérőkkel, migránsokkal.

"Tehát hogy ha a plakátkampánynak érdemi hatása lett volna a magyar társadalomra, akkor ez most nem így lenne". -- szó szerint ezt mondta.

Őszinte beszéd,hiszen mi más volt a plakátkampány célja,mint az idegenekkel szembeni gyűlöletkeltés.

Egy napon 2015.09.05. 19:09:34

@Lesből Támadó Szárítókötél:
BB-t kiegészítve,
1. Arról a tranzitzónáról van szó, amit az unióban is felvetettek, aminek értelme lenne: még a küső határokon túl, azaz a visszatoloncolási procedurát előzné meg.
Mivel az Unió nem tűnik villámgyorsnak, a Szerbia felé nyitott, Magyarország felé zárt tranzitzóna lehetne, ahol a magyar hatóságok lefolytathatnák a menedékkérelem elbírálását, és csak a valódi menekült jöhetne be.
(sajnos a zseniális ötletemet engedélyem nélkül ellopták :))

2. dehogynem, mihelyst van értelme, azonnal őrizetet fog kapni, és nem tudnak átjönni, legfeljebb erőszak megkísérlésével, az meg már más történet lenne, mint az eddigi.

3. lásd
explanatus 2015.09.05. 17:21:08

ha nem kap menedékjogot Németországban, hozzánk toloncolják majd vissza.

Pontosan ez is mutatja az Unió rövidlátását, amikor kvótákon meg visszatoloncolási szabályokon lovagol, hiszen aki bejött az Unió külső schengeni határán, az igen nagy valószínűséggel itt is fog maradni, de hosszú ideig biztos.

Valódi menedéket keresőkről biztos tudna gondoskodni a magyar állam, bár a napi egy-kétezer új szállás biztosítása nem egyszerű lenne.
Így meg végképp nem, ha nem is igénylik, sőt visszautasítják az átutazók.

A telefon nyilván információszerzésre kell, elképzelem ahogy a menekülés előtt gyorsan előfizettek egy évre mobilinternetre, összeszedték a maradék pénzecskéjüket, és papucsban útrakeltek Afganisztánból, meg a török menekülttáborokból, hisz ott is halálfélelemben lehettek.
És csak és kizárólag Merkel Anyunál lelik meg nyugalmukat.

Egy napon 2015.09.05. 19:14:51

@zipe moha: valóban nem egészen azt írtad, de megpróbáltam összehozni a poszt következtetésével.
Függetlennek meg legfeljebb a magyar médiamunkások lehetnek manapság, inkább az a kérdés, merrefelé legyenek szorosabb kapcsolataink, az óceánon túli feltétlen és hűséges barátainkkal, vagy a közelebbi szomszéd és majdnemszomszédainkkal.
De hogy fognak uralni bennünket, ha leválasztanak?

Egy napon 2015.09.05. 19:20:58

@ufópilóta: Lehet, de hiába várjuk a te nemzetmegmentő nagyprojektedet.
Neked már egy hivatal ügyintézés is meghaladta a problémamegoldó képességedet, ahogy mesélted.

Bemész a hivatalba, kapsz egy papírt, és otthon kezded elolvasni, majd mész vissza reklamálni.
Verbálvitézeinket gyarapítod csak.

Egy napon 2015.09.05. 19:23:55

@egyetmondok: Amiből az is látszik, mennyire nem igaz a magyarokról lefestett kép.
A plakátok meg tényleg elég szerencsétlenek voltak, nem a dánoktól, ausztráloktól kellett volna példát venni.

Egy napon 2015.09.05. 19:26:26

@ufópilóta:
'Csakhogy az élet most kisétált a tévéből a nappali szőnyegére. És kérdi, hogy merre a budi, meg a spájz. '

Valóban, csak ahogy már említettem, holnap is mennének néhány ezren.
És minden nap után holnap lesz egy darabig.
Pelenkázhatod majd magadat is, csak legyen türelmed a petárdázós hejehuja után.

egyetmondok 2015.09.05. 19:29:55

@Egy napon:
Hogy a kormánynak ne lenne alapos és reális képe a magyar társadalomról ? Maga viccel,Finkelgruberék pontosan tudják,hogy ez milyen társadalom.
Ezért kellett ész nélkül hergelni a magyarokat.

egyetmondok 2015.09.05. 19:38:06

@Egy napon:
A dán plakát szövege:
"If you come to Denmark, you must work".

Na,ezzel én is ki tudtam volna egyezni itthon.

Egy napon 2015.09.05. 19:47:36

@egyetmondok: De nem ön idézte Prőhle urat? Ha hergelni akarták a népet a plakátokkal, és nem sikerült, ez azt mutatja, mennyire nem ismerték jól , ön pedig azt állítja:
'Finkelgruberék pontosan tudják,hogy ez milyen társadalom.'
Lehet, nem s hergelni akartak ezzel a szerencsétlen plakátokkal?

egyetmondok 2015.09.05. 19:56:36

@Egy napon:
Nincsen itt ellentmondás.
Hergelni akarták a népet, megmutatni neki azt,hogy erre,ilyenre a Fidesz is képes...,nem csak a Jobbik. Hátha eljönnek onnan elegen.
Ne tessék már elfelejteni,hogy más nincsen,de semmi,mint a Jobbikkal való küzdés.

2015.09.05. 20:03:46

@ufópilóta:
eleget láttam ukrán és román határt. ezt nem kell elmagyarázni. ezért mondom, hogy a "monarchiának" kell egy hadosztályt kiállítani. válogatott újonc és tartalékos katonákkal. az osztrákokat azért kell bevonni, hogy pénz is legyen. és ebből később lehetne kulturális attrakció úgy, hogy a monarchiát promotálja és megmarad a védelmi feladata. ahogyan a királyi testőrség is megállítja a rövidnadrágos mobiltelefonos napbarnított turistát. csak persze ezen túl a duna-száva vonalán kell folyami és parti őrség. schengeni övezetet eleve így kellett volna felépíteni. a vajdaságot horvátországgal együtt csatlakoztatják. és ez egy szerb előcsatlakozás. úgy, hogy az újvidéki agglomeráció a vajdaságból kimetszi a szerb többségi területek jelentős részét. szóval ezzel a szerbek sem járnak rosszul. ezt nyilván nem lehet most megcsinálni. azért nem, mert ha ezt évekkel ezelőtt mondja valaki, akkor is ugyanaz a válasz. ez egy hülyeség, ezt nem lehet így megcsinálni. ez revízió.

mert ez azt is jelentené, hogy létrejön "nagy-szeged". aminek része szeged (és mórahalom), az ópusztaszeri-kisteleki, a hódmezővásárhelyi, a makói járás, a zentai és a szabadkai körzet. úgy, hogy a városok önállósága megmarad. és létrejön az egyesített (uniós) csanád-čanad megye. ami több, mint 600 ezer lakost számlál. többségi magyar-kisebbségi szerb. vö. újvidéki agglomerációval. többségi szerb-kisebbségi magyar. ez a kölcsönösségen alapuló szomszédságpolitika. ez budapestről nézve nagy-magyar, belgrádból nézve ez nagy-szerb. és ebben ott van a kulturális bohóckodás az osztrákokkal. tulajdonképpen a 100 évvel ezelőtti gondolkodást visszaállítani és nem belefutni a világháborúba.

a "náci" történetírás azt mondja, hogy a nagy kiegyezést a zsidóság része blokkolta. egyesek elég sokat ültek a levéltárakban. engem ez nem érdekel különösebben. de nem lehetetlen, hogy a náciknak igazuk van. mert mindent, ami ebbe az irányba lépne azt bizony tényleg az ortodox "liberális" gondolkodás korlátoz.

szegeden a legnagyobb probléma, hogy a ságvári gimnáziumot átnevezik. mi a "ságvárizmus"? mit tudott ságvári, amit nem tudott akárki? miért kellett róla gimit elnevezni? ha nem azért, mert zsidó volt, akkor mégis miért? értem, hogy nem volt feltétlen gonosz. szegeden nincs senki, akiről főgimnáziumot elnevezzék? és érdekes módon pestről is zsidók tiltakoztak. nyilván hosszú ideig nem lesz ilyesmi. és a zsidóság kézzel lábbal tiltakozni fog mindenféle "revízió" ellen. magyarországon zsidókérdés, cigánykérdés lesz. németországban törökkérdés, szírkérdés. vagy mondjatok egy olyan szimplex megoldást, ami megfelel a zsidókeresztény elveknek a nagy humanizmusnak.

Egy napon 2015.09.05. 20:05:41

@egyetmondok: Igen, belátom, jobbikos szírek, afgánok mindenfelé, állati rafkósak ezek, meg kell hagyni.
A Dúró Dóra direkt pirosszívecskés álruhában virágnyelven köszöntötte a Parlamentben a fideszeseket, hogy a nyilvánosság előtti küzdelmüket nehogy komolyan vegyék, valójában ők már egy frakciót alkotnak.
Aztán együtt mennek hergelni.
Lehet ezt felejteni? Nemnemsoha!

2015.09.05. 20:09:02

@ufópilóta:
de nem ezer embert kell így ellátni, hanem tíz és százezreket. nem arról van szó, hogy ezek elgyalogoltak és holnap már nem mennek többen. hanem arról, hogy de mennek.

a megoldás egy kemény tél lehet. persze ebből probléma is adódhat. az, hogy ezeket az embereket nem lehet sátrakban elszállásolni. ezért a lehető legtöbbet bécs alá kell vinni. és onnan gyalogoljanak tovább, vagy ahogyan a humanista ausztria képzeli.

ufópilóta 2015.09.05. 20:18:08

@Egy napon:
Én má csak ilyen béna vagyok.

Nem tudok leponexi sebességgel cselekedni - a billentyűzeten.

Mer néha mást is kell tennem.

Kívánjam neked?...

ufópilóta 2015.09.05. 20:21:58

@unionista᠍᠍:
Ez mind nagyon szellemes - egyetlen szépséghibája, hogy rajtad kívül még egyetlen támogatót sem láttam a valóban nagyívű projektjeid mellett kiállni.

Még itt, ebben a kis belterjes blogizélős világban sem.

Egy napon 2015.09.05. 20:25:01

@ufópilóta: Nem mindegy, melyik hivatalba, melyik ajtón megy be az ember, melyik asztal melyik feléhez ül le.
Talán meg kellett volna becsülnöd egykori munkádat a női szakaszon.
De kívánj:)

zipe moha 2015.09.05. 20:25:31

@Egy napon: "De hogy fognak uralni bennünket, ha leválasztanak?"

...bocs, de biztos nagyon fiatal vagy ..ami nem baj, sőt jó is...

Magyarország utolsó 40 éve:
kezdetben vala a veszteség-képző csere...a

a magyar termelőeszközökön előállított produktumokat veszteség-képző cserebe vitte még az mszmp...nyers és baráti köre...majd a nemzet (nép) gazdasági szinten realizált veszteségre...fekete jános és baráti köre...kölcsönöket vettek fel ( fedezet a magyar nép termék előállítási képessége a jövőben...tehát vezetőink eladósították a jövőt ...és még mindig nincs 89..)

ezzel a veszteség-képzés láncolata ugyan biztosította a nemzetközi járadékok folyamatosságát...ám ha van lehetőség , miért nem menjünk tovább....90"-.től lebénították barátaink a termelőeszközeinket is....már nem volt elég a veszteséges-csere.... a termelőeszköz-tulajdonlása jelenti a teljes kiszolgáltatottság realizálását....ez történt...

magyar ipar le...még meglévő piacok el...magyar termelőeszközök kuka.....olcsó és jólképzett a magyar és a nyugati befektetők fogják átálítanni a magyar gazdaságot és visszapótolni a 1,5 millió elveszett munkahelyet.....

hova jutottunk mára?.....a periféria mint beteg test bármikor leépíthető mert nincs saját gazdasága....a termelőeszközök a idegen nemzetek tőkéseinek, eredetileg versenytársaink tulajdonában vannak... a politikai osztály tenyérből eszik...mozgástere nulla ...örülhet ha van aki ki akarja használni...lesz, mindig volt...nagyon-nagyon elszabtuk...már aki ebben részt vett...hát így

Egy napon 2015.09.05. 20:29:58

@zipe moha: 'de biztos nagyon fiatal vagy'
A panelburzsuj a fiam lehetne, nagy szerencséje hogy nem az.

Amúgy meg többé-kevésbé igazat adok ebben, aztán már nem.

ufópilóta 2015.09.05. 20:32:21

@unionista᠍᠍:
Na erre mondják a civilek, hogy MOST ezt a pár ezret kell tető alá juttatni. Ha már három-öt-sok országon átjutva egyszercsak Bécs alatt tűnnek fel - minden politikusi handabandázás, piszkoskodás és fogadkozás - (és bősz nethuszárkodás...) - ellenére.

Mer esik az eső.

Én valahogy azt gondolom - lehet, balga ésszel- hogy akinek csakis (köz)hatalommal megoldható tervei vannak, az igyekszik hozzá (köz)hatalmat is szerezni. És nem itt bassza legyet hét- és hónapszám.

Nekem nincsenek csakis (köz)hatalommal megoldható grandiózus vízióim. Én más hatalmakra apellálok.

Lépésről lépésre, face to face - már persze amennyire ez a közeg face to face...

ufópilóta 2015.09.05. 20:34:14

@Egy napon:
Dögöljön meg a párod.

Empátia-serkentőnek.

Nos? Megfelel?

zipe moha 2015.09.05. 20:35:22

@Egy napon: .... ha úgy érzed hogy az opportunizmus, a képmutatás, a hazugság tengerén ringatódzik az ország az nem a véletlen műve......ehhez a fekáliához Államférfiak kellenek...azok meg nincsenek csak kalandorok, meg fizetett statiszták... a Káini bélyeg magabiztos hordozói...

2015.09.05. 20:37:02

@explanatus:
ez a békeidők megoldása. a másik opció az afrikakorps. persze lehet, hogy erre sem lesz szükség. mert a német gazdaság és az osztrák kultúra kelet-közép európa nélkül is megoldja a problémát. ők nyilván ebben bíznak.

és a nyilvánosság nem tudja, hogy kik jönnek. mert ránézésre elég sok az "europid". az indoeurópaiakkal rokon őseurázsiaiak menekülnek. nem annyira a "negridek". szóval ezek többsége nem ősfekete. nem azt akarom mondani, hogy ők rosszabbak, hanem azt, hogy ők jobban kötődnek/alkalmazkodnak afrikához. nekik az a kontinens az igazi hazájuk. a menekülőknek európa. és sémiták is kevesen vannak. mert alapvetően ők szervezik észak-afrikát és a közel-keletet. szóval a németek valószínűleg látják, hogy "árják" jönnek. sanyi haverom szerint a menetben elég sok a "tesó". a britek is azt mondták, hogy kimennek törökországba. szóval mindenki válogat, mint az állatvásárban. kelet-közép európa nincs ehhez szokva.

zipe moha 2015.09.05. 20:43:59

@Egy napon: "Amúgy meg többé-kevésbé igazat adok ebben, aztán már nem. "...ezt írod.
gondolom innentől nem értünk egyet ( nem baj): "a periféria mint beteg test bármikor leépíthető mert nincs saját gazdasága...."...

mit állítasz akkor?...van saját gazdasága, nincs rajta a kamatfegyver?mi a mozgástér, hogy független legyen, amikor a magyar kiválasztott oligarhák nem patrióták.....és nem hordják vissza a pénz max közműbe és bankba...ha orbán esetleg átjátsza nekik.....a magyar történelem pontosan eligazít arról, hogy sajnos mit KELL gondolni...ha valaki a tényekből és a realitásokból akarja megítélni a valóságot...másnak nincs értelme...
ám kiváncsian várom te mit látsz?..... marad az ország utánfutó...schengen és uniós támnogatások nélkül...vagy...magához ragadja a függetlenségét...végre..én így látom

2015.09.05. 21:24:27

@ufópilóta:
értem, hogy civilek és az időjárás. mert most hűvösebbek lesznek a nappalok és hidegebb lesz az éjszakák. nyilván kevesebben jönnek. csak ez a magyarországi sátortáborokban inkább probléma lesz. ezért mondom azt, hogy a lehető legtöbbet dobják át ausztriába. ott lehet, hogy van elég polgár, itt nincs olyan sok.

mert az rendben van, hogy a magyar, a líbiai, szír és afgán gyerekek együtt díszítik a karácsonyfát. az asszonyok együtt sütik a bejglit és a magyarok megkóstolják az arab süteményeket. hasszán elmondja a receptet a duna tévében. irmuska néni lejegyzeteli. mert ő nézi ezeket a főzőműsorokat. és elmondja valami értelmiségi, hogy kérem szépen a koránt mohamed prófétának gábriel arkangyal diktálta. az aki a magyaroknak adta a szent koronát. a keresztény magyarok és a muszlim arabok ökumenikus imádságát az al jazeera és világ vezető hírcsatornái közvetítik hősök teréről. képes vagyok arra is, hogy ezt a mezt húzzam magamra.

ennek is vannak korlátai, mert nem mindegy, hogy 2 ezer, 20 ezer vagy 200 ezer menekültet kell télen elszállásolni. és megindulhat akár 2 millió.

ufópilóta 2015.09.05. 21:40:20

@unionista᠍᠍:
Most nincs gusztusom a lázálmaid csócsálgatásához.

Sorry.

Menj, szerezz hatalmat, ne itt nyekeregj napszámba.

egyetmondok 2015.09.05. 21:56:52

@Egy napon:
Persze,a jobbikos szírek...,ühüm,a szigorúan magyar nyelvű plakátkampánnyal...,azok a szövegek csak és kizárólag befelé szóltak,semmi közük nem volt az idegenekhez.

Viccelődhet nyugodtan ezzel,valahol tényleg röhejes is az egész. Valahol a sor végén,de a sor elején ez bizony nem más,mint gyalázatos belpolitikai blöff.

Kalmár 2015.09.05. 21:59:09

Belátom igazatok van! Orbán elb......ta!

2 kérdéssel el kell számolnia a bölcs liberális nép előtt!

1. MIÉRT ÉPÍTETT KERÍTÉST??!
2. MIÉRT NINCS KÉSZ HA TUDTA, HOGY JÖNNEK???

Egy napon 2015.09.05. 22:15:04

@ufópilóta: sajnálom, honnét tudhattam volna bármit is, bocsánatodat kérem.

2015.09.05. 22:20:45

@ufópilóta:
ezt értem, mert ilyen hülye vagyok, hogy ránézek a térképre. és azt látom, hogy a délvidék szervezőhetne a kecskemét-békéscsaba-temesvár-újvidék-baja ötszögben. ebben baja a gyenge pont. de a környezeti adottságai elég jók. fejleszteni kellene a sugovicát. és ebben az ötszögben szeged lehetne régióközpont. úgy, hogy ehhez szerves módon kapcsolódó csúcspontja budapest és talppontja belgrád. hány ember gondolja a dél-alföldön, a vajdaságban és a bánságban hogy ezt így kellene. lehet, hogy egy se. sőt valószínűleg 100 emberből 99 azt gondolja, hogy ez egy hülyeség. és ez már eleve ugye revízió, fasizmus, stb. ságvári endre nem ezért harcolt. nem ezért lőtte le azt a csendőrt, aki igazoltatni akarta. és az a másik, amelyik megint csak lőtt sem ezért harcolt. és ki lőtt előbb. és melyik volt a szabadságharcos és melyik a terrorista. pontosan értem, hogy most ezek a kérdéseket muszáj eldönteni. a libsiknek van igazuk, vagy a náciknak. ezt a kérdést passzolom. mert nyilván mindkét tábornak volt valami igazsága ebben a nacionalista/internacionalista háborúban. próbáltam ezeket is megérteni. magamra húzva a mezeket. nyilván ezekből az ideológiai vitákból sehogy sem lesz polgárosodás. de ha ezt a köznép le akarja játszani, akkor valamiért le kell. a "nácik" azt szokták mondani, hogy azért, mert nem akarják, hogy a gyerekek és az unokák ideológiai csatákat vívjanak. mert abból nem lesz polgárosodás. ezért azt mondják, hogy "libsi" és a "konzi" értelmiséget ki kell szorítani a főhatalomból. mert ők ideológiákat gyártanak. aminek a lényege az, hogy a magyarok rossz emberek. és meg kell őket menteni vagy megjavítani. ez a zsidókeresztény eredet sajátja. és ezzel szemben egy dolgot lehet tenni, hogy a a demokrácia szabályai szerint többséget szereznek a "fasiszták". azt mondják gyakorlatilag, hogy a magyar vidék polgárosodáa előfeltétele a nemzeti radikalizmus és egy civilizált endlösung. senkinek a fizikai megsemmisítéséről nincs szó. cél, hogy a főhatalomból ideologikus bölcseletet kiszorítsák. a másik csoport azt mondja, hogy a nemzeti érzületet tűzzel-vassal irtani kell azért, hogy ne ismétlődhessen meg a népirtás. ez a törzsi háború az elsődleges. vannak a többségi magyarok. az egyik oldalon. a másikon pedig azt mondják, hogy ilyen nem létezik. csak kisebbségek vannak. és ezek összeállnak egy liberális demokrata koalícióvá. legyőzik az illiberális demokrácia sötét erőit. ezeket a mezeket magamra húztam. és azt tapasztaltam, hogy mindnek van valami igazsága. ezt a kérdést elpasszolom. döntse el a nép.

neoteny · http://word.blog.hu 2015.09.05. 22:26:46

@unionista᠍᠍:

"elvigyék őket az osztrák határig közvetlen bécs alá"

Az osztrák határ közvetlen Bécs alatta van? Burgenland felett ismét magyar zászló lobog? :o

ufópilóta 2015.09.05. 22:36:48

@Egy napon:
Oké, semmi vész. Szokva vagyok a netes túlkapásokhoz.

Vagy még pontosabban: ahhoz a netes viháncoláshoz, ami a névtelenség jótékony homályában pillanatok alatt elvezet az öncélú, ostoba, felelőtlen személyeskedéshez.

És mivel bíró nincs: hát mindenki egy valag mentális trófeával zárja a napi egyenlegét.

Holott - mindenki vesztett valamit. Ha másból nem, hát az emberségéből. Mert piti nyereségért hajlandó volt rútul lealacsonyodni. Nap mint nap mélyebbre. Mint a drog - kicsi rakás nagyot kíván...

Szóval semmi harag részemről - ha egy picit is elgondolkodsz azon, hogy hogyan húzott morális csőbe az anonimitás technikai lehetősége.

Még csak azt se várom, hogy nyilvánosan belásd. Elég, ha tényleg "meditálsz" egy csöppet rajta - magadban.

ufópilóta 2015.09.05. 22:47:14

@unionista᠍᠍:
Nem azért vagy hülye, mert térképet böngészve ötleteid támadnak, hanem azért, mert nem veszed észre, hogy - a napi acsar szintjén hasznosítható kiszólásaidat leszámítva - a kutya se foglalkozik veled komolyan.

És hogy azért nem, mert magad se veszed magad komolyan.

Magányosan játszadozol a fal mögött - és ide borítod az "eredményeidet".

"Mi" meg kerülgetjük a kupacaidat. Páran bele-bele csipkednek unalmukban. Páran "felháborodnak". Legtöbben meg átlépnek rajta.

Oszt másnap megint előlről ugyanaz a vég és cél nélküli homokozás...

2015.09.05. 23:34:12

@neoteny:
oké, ott van pandorf/pándorfalu. átlépik a lajtát. és utána már ott van schwechat. amúgy osztrák-magyar burgenland kellene. eurorégió. az egykori monarchia zászlaja alatt.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/29/Flag_of_Austria-Hungary_%281869-1918%29.svg
azt elfogadom persze, hogy nem akarnak ilyesmit a népek.

bécsben 60% osztrák és 40% nem osztrák. októberben tartományi választások lesznek. el kell dönteniük, hogy mi legyen. bécs multikulturálissá váljon végérvényesen. a szegények kis-szírek mennek németországba, az osztrákok befogadják a szegény kis-líbiaiakat, kis-pakisztániakat, kis-afgánokat, kis-kurdokat. meghaladják a nemzetet. ez a "libsi" opció. a másik, hogy jöjjenek a "nácik". majd eldöntik a derék bécsiek, hogy mit akarnak. ez a lényegi kérdés. belátom.

neoteny · http://word.blog.hu 2015.09.05. 23:50:49

@unionista᠍᠍:

"el kell dönteniük, hogy mi legyen"

Szerinted a svájciaknak is kantont kell csinálniuk Groß-Debrecenből.

hoszamoska 2015.09.06. 13:05:15

@Lesből Támadó Szárítókötél: Szégyelld magad, azért amiket írtál. Annyira felháborodtam a sok "féligazságodon", ami valójában orbitális hazugság, hogy azt kommentálni sem érdemes.Ennyi.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.09.06. 13:23:52

@Wikus Van De Merwe: jaj, nem kell itt nyafogni, barátom, mi a napi hírekből élünk, nem vagyunk birtokában a titkoszolgálati stb. jelentéseknek -- ezzel együtt tökéletesen megállja a helyét, hogy nem a menekültek a probléma, hanem Orbán és bandája. Amit te problémának látsz, azt ők csinálták, sikeresen egyesült benne a kormányzati inkompetenciájuk a számító manipulációval, te meg bedőltél, és azóta ezt hajtogatod. Remélem, legalább fizetnek érte.
süti beállítások módosítása