Well, a lényegesebb nehézségeink: nincs pénzünk és nincs nyilvánosságunk (köszönet egy-két orgánumnak, amelyik hébe-hóba foglalkozik velünk, ez azonban nem pótolja a rendszeres jelenlétet, amely az ismertség alapvető feltétele). Ami van: polgári mennyiségű időnk (a civil foglalkozásunk és a családjaink mellett), némi tehetségünk, biztos gondolataink, és jó alapvetéseink a folyó programmunkához. És jó lelkiismeretünk. De ez nem elég Magyarországon, miközben -- mellesleg -- mindenki azon aggódik, hogy nincs "demokratikus jobb", "polgári jobb", "jobbközép". Dehogy nincs. Csak éppen nem kell. (És itt még a MOMÁ-t sem tagadnám el.) A zárt pártstruktúra és az ugyanennyire zárt nyilvánosság nem akar ilyet. Nem nyafogásból mondom, csak magyarázatképp. Valamint ha még egyszer meghallom a Klubrádióban ugyanezt a sódert, még a végén halálra fogom kacagni magam. Ahogy fél év múlva, amint megjelenik a Magyar Nemzetben is az első ilyen "jaj-jaj, jön a Jobbik, mit tegyünk" cikk. Jobbik-veszély, ugye? Ennél sokkal hamarabb volt a Jobbiknak megágyazó törzsi mentalitás. Az ország? Kit érdekel?
Ilyen körülmények között nem érdemes választásokon indulni, ezért egyelőre nem is indulunk. Minek.
Ezért kezdtük el az Ország Fája mozgalmat -- a saját nyilvánosságot kialakítandó. Lesz eredménye, idővel. Mennyi? Még nem tudom. Építgetünk alapszervezeteket is. Csak mondom, hátha érdekel valakit.
Ezt csak, ahogy mondani szokás, for the records. Se messiásnak nem gondolom magam, se népvezérnek. De teljesen hülyének sem. Nincs jobbközép, ja.
Köszönöm a figyelmet.