1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.04.20. 20:07 HaFr

Orbán bontassa le a szovjet emlékművet!

Nem tetszik a német megszállási emlékmű gondolata úgy, ahogy formába lesz öntve, és nem tetszik a szovjet felszabadítási emlékműé sem. Ahogy a német "megszállás" nem mentheti fel a magyarokat a saját tetteikért viselt felelősség és az önvizsgálat alól, úgy a szovjet…

161 komment

2014.04.19. 18:51 HaFr

Az Eleven Emlékmű jelentősége

A Szabadság téren folyó Eleven Emlékmű projekt le akarja hántani a 20. századi magyar történelemről a rárakódott politikai érdekű értelmezéseket, és be akar hatolni a történelmünk mélyébe, hogy felszabadítsa a magyar társadalmat a pártpolitika és az állam terrorja alól.…

173 komment

2014.04.17. 14:11 HaFr

Középjobb üresség

Az önérzetes, elveszett, és egyre haragosabb jobboldaliak negyedszázada rázzák a szilvafát, leesik-e róla a hagyomány meleg paplanja, amelybe be lehet burkolózni, amely magabiztosságot és identitást ad, de csak a kemény szatmári szilva kopog a fejükre, hogy várni lehetett. A magyar…

72 komment

2014.04.16. 02:04 HaFr

Ne örüljetek, a tömeg mindig veszít

A modern politika számára csak a politikai osztály és a tömeg a valóság. Az előbbi megpróbálja védeni magát az utóbbitól, és ehhez egyre jobban képes a tömeg ellen fordítani a saját fegyverét, a demokráciát is. "Az oligarchia vastörvénye" Robert Michelstől már több mint…

108 komment · 1 trackback

2014.04.13. 11:31 HaFr

Szempontok a Mandiner polgári ízléséhez

A Mandiner szerkesztőségének március folyamán több részletben közzétett alapvetése nyilvánvalóan közel áll hozzám, és fontos vállalkozásnak tartom, hogy a szerkesztőség ezekkel a bejegyzésekkel -- amellett, hogy önmaga identitásán dolgozik -- megpróbálja integrálni egy…

12 komment

2014.04.12. 09:52 HaFr

Az antifasizmus értelmetlensége

A szélsőség mindig a közép meggyengüléséből táplálkozik, ezért a szélsőséggel szembeni harc a közép megerősítéséről kell, hogy szóljon. Ehhez a középnek a világban versenyképes, közjó-képes politikával kell rendelkeznie, és abba kell hagynia a szélsőség politikai…

190 komment · 1 trackback

2014.04.11. 09:46 HaFr

Az erkölcsi többség a parlamenttel szemben

Ma Magyarországon kétféle, egymásnak feszülő többség irányítja a politikai rendszert: egy alkotmányos többség és egy erkölcsi többség. Az alkotmányos többség (Fidesz) uralmának alapja a választáson nyert politikai felhatalmazása, ellenfele pedig kettő van: az alkotmányos…

51 komment

2014.04.10. 20:55 HaFr

Viktor, 2018-ban szélsőjobb?

Horthy egyelőre jobban teljesített a szélsőjobb ellen, mint Orbán. Miniszterelnökünk a feneketlen gőgjében meggyújtott egy gyufát, amit nem akaródzik neki eldobnia, és lassan a körmére ég. A hvg.hu publicistája helyesen emeli ki: ha a "szélsőjobbal szembeni legjobb védekezés a…

33 komment

2014.04.10. 11:21 HaFr

Kényszerítsétek ki Mesterházy és Gyurcsány távozását!

A baloldali szavazók nagy része is elégedetlen azzal, ami az utóbbi négy évben a saját politikai pártjaik háza táján történt, jelentős részük inkább Orbán ellen vagy hagyományból szavazott a "kormányváltókra", nem azért, mert a reményt látta volna bennük -- ám még így…

52 komment

2014.04.09. 18:36 HaFr

A Fidesz szerint két szélsőség van, szerintem is

A kripto-fideszes Rétvári Bence reméli, hogy a Szabadság téri emlékű ügyét sikerül békésen megoldani, azt mondja, anélkül, hogy az ügy egyik vagy a másik (értsd jobbikos vagy balos) szélsőség irányába venne fordulatot. (Most jött: rendőr nyomozó jelentek meg a téren a…

91 komment

süti beállítások módosítása