Szegény, szegény pógárok és köreik, mivel hát sosem volt lehetőségük valóban polgárrá válni, és jelentős részük a Fidesz támogatásával letette a garast még a kleptokrácia mögé is, jobb talán nem is beszélni velük arról, mi az a polgárság. Csak illusztrációként, ez a réteg az, amelyik felült a nacionalista fecsegésnek, mert azt hiszi, ettől válik echte patriótává, ám közben egyik naptól a másikra (ahogy a vezér böffent), képes a '48/49-es és az '56-os szabadságharcunkat és a '45/48-as polgári átalakulást leverő, '19-et pénzelő oroszok szoknyájába bújni holmi "magyar érdekre" való komolykodó tekintettel, mintha fogalma volna róla, hogy mi a magyar érdek azon túl, hogy neki meleg lakása, állami munkahelye (vagy legalábbis közpénze), biztos ideológiai széklábai vannak -- a gyerekei meg nyugati egyetemeken vagy állásokban. De az inkoherencia a pógárt sosem érdekelte, tessenek olvasni Márait a könnyebbek közül.

A pógár ezen felül azt is hiszi mostanában, hogy konzervatív is, mert még ez az egyetlen tradicionális politikai identitás, amelyet enged -- ha nem is hirdet -- a vezér, és mert ez a pógári fejekben olyan szépen megfér a nacionalizmussal, az állami élősködéssel, a szolidaritáshiánnyal, a bolsevik antibolsevizmussal, a nippekkel és a vasárnapi vendéglőbe járással. Konzervatívnak lenni pógári módon jónak és kényelmesnek tűnik, ezt a pedigrét elismeri róluk még a Gyurcsány is, aki a leninizmus iskoláinak levegőjét mélyen magába szíva egy életre eldöntötte, hogy a konzervatív az ab start fasiszta, a jobboldali meg konzervatív, minden egyéb a véletlen és a felvilágosult önkorlátozás műve.

Hadd mondjam el, hogy egyrészt a konzervatív egy olyan korból, a 17-18. századból táplálkozik, amely nem szívesen beszélt az összesség, a nemzet és az állam nevében, mivel nem ismerte e kollektív áldásokat, továbbá akár nemesi, akár polgári individualizmusból mélyen megvető volt a mindenkori proletariátussal szemben. Modern korunkban, a nemzetek, a demokrácia és a vágyott népjólét körülményei között persze a konzervatívok nem vehetik magukra a felvilágosodás előtti antiegalitárius meggyőződésüket annak minden konzekvenciájával, de igenis megtartották a gyanakvásukat mindennel szemben, ami populista, kollektivista, egyenlősítő, "többségi demokratikus" stb., mert ezek rongálják az értékes élet, a hierarchia, a hagyományok, a bevált gyakorlat, az intézmények, az autonómia, és a szabadság lehetőségeit. Szemben a fasizmus árnyalataival (barna, vörös, zöld, rózsaszín, trikolór), a konzervatívok a felvilágosodást -- és különösen a tömegdemokráciát -- megelőző "premodern" értékrend leszármazottai. Mivel ekkor jött létre az individualizmust erkölcsi kiválósággal, adott esetben keresztény hittel temperáló polgári éthosz is, nem véletlen, hogy a polgári autonómia igényét és főleg a gyakorlatát a liberalizmus balra tolódása és (kb.) elanyagiasodása óta (nagyjából 1945-től) a konzervativizmus képviseli azzal, hogy a minél szabadabb piacban (az egyenlőtlen autonómiák jog által védett interakciójában) fedezte fel a valamikori eszményi kor utolsó megmaradt közintézményét, a tehetség, a műveltség és a humánum utolsó mentsvárát ebben az államilag és korporatívan ellenőrzött, a balos és a jobbos populizmustól egyformán sújtott, lefele nivelláló, agresszív világban.

Mármost az utolsó dolgot, amit el lehet képzelni erről -- az oktatási rendszer tönkretételét, a jogállam és a magántulajdon intézményének megrendítését, a nyugati civilizációval szembeni agitációt szó nélkül tűrő -- pógárságról, hogy ő a konzervatív individualizmus pártján állna a populizmus, az etatizmus és a nacionalizmus kollektivista ideológiáival szemben, hiszen nem bolond ő az erkölcsi integritás, a versenyképes tudás, vagy akár -- ha mint mondja, keresztény is -- a szolidaritás nehéz igényét kikényszeríteni a saját politikai vezetőiből, ha mindannyian jól elvannak a generális korrupció mocsarában. Jó messziről iránytűként küldöm tehát a fasiszta árnyalatoknak: a konzervativizmus individualista és erkölcsös, szemben a fasizmusokkal, amelyek kollektivisták (pl. nacionalisták) és vezérelvűek. A konzervativizmus politikája mögött az emberi minőség diktál, a kollektivizmusoké mögött az emberi gyengeség, számítás, és elaljasulás. Ha nem hiszik, nézzenek tükörbe.