1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.11.22. 14:06 HaFr

A Putyin-Orbán összjáték értelme

A hidfő.net közölte az orosz külügyminiszter szavait, miszerint bár Oroszország nem utasítja vissza az együttműködést az Európai Unióval, a korábbi kapcsolatoknak vége. "Az Európai Unió egyik legnagyobb partnerünk. Senki nem fogja lábon lőni magát, de mindenki számára érthetővé vált, hogy a szokásos üzlet a továbbiakban nem lehetséges. [...] Meggyőződésem, hogy túljutunk majd a jelenlegi perióduson, és levonjuk a következtetéseket, és új alapokra helyezzük kapcsolatainkat."

A portál még hozzátette: "bár a gazdasági integráció alapjait Washington blokkolja, meg fogják találni a módját annak, hogy a kelet-európai országok megkezdjék az átmenetet. Ez egy igen reményteljes nyilatkozat Magyarország számára; az Eurázsiai Unió nem felvásárló-piacnak tekinti saját tagállamait, ehelyett jelentős iparosítás fog lezajlani az új tagállamokban. Míg az Európai Unió a magyar ipar és így a munkahelyek megszüntetését jelentette (felvásárló-piacnak kellettünk), az eurázsiai átmenet után jelentősen javulhatnak a megélhetési viszonyok Magyarországon."

Ezt a - Paks, Déli Áramlat, orbáni pávatánc, orbáni holdudvar gátlástalan és semmitől sem tartó korrupciós hadjárata fényében -- nagyon is plauzibilis orosz forgatókönyvet mi azzal egészítenénk ki: valójában az ország kiéheztetése folyik most fideszileg, hogy utána az orosz kapcsolat a legtöbbeknek -- a Nyugat elleni megújuló erkölcsi hadjárat után, amelynek lényege, hogy valójában tönkretették és kiszipolyozták az országunkat -- új reményt jelenthessen, és ne tiltakozzunk ellene, sőt a többség megkönnyebbülten a keblére ölelje, ha tetszik, felszabadítóként fogadja. És Magyarország az EU-ból kilépve csatlakozhasson az új, Eurázsiai Unióhoz. Ennyi.

komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr896923629

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Putyin: Oroszország nem szigeteli el magát a világtól 2014.11.23. 12:13:01

Oroszország nem akar hosszas vitába bocsátkozni a nyugati államokkal, és megvédi saját geopolitikai érdekeit, mondta egy vasárnapi interjúban az orosz elnök. Putyin arról beszélt: nem akarja országát elszigetelni a külvilágtól, de azt sem hagyja, hogy fal…

Trackback: "Támadj, támadj, támadj minden irányból!" - tanítja a magyar baloldalnak Barack és Hillary példaképe 2014.11.22. 22:35:40

Kötelező olvasmány a baloldalon Saul Alinsky könyve, a "Rules for Radicals". Alinsky forradalmat hirdetett és kommunizmust akart csinálni az USA-ban az 50-es években, miután a marxista eszmék kritikátlan rajongója, a bolsevikok 1917-es hatalomra jutásá...

Trackback: Hé, öreg, dobj fentre egy miatyánkot a csóringerekért! 2014.11.22. 22:32:43

Szanyi Tibor ráírt Twitteren a római pápára. Letegezte a Szentatyát, és rendelt egy imát az éhező magyar gyermekekért - úgy, ahogy lecsúszott alkeszek szoktak egy kört kérni szutykos külvárosi késdobálókban. Ő maga egyébként nemrég egy elveszített fog...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2014.11.22. 14:20:28

Ezt már márciusban leírtam: progressziv.blog.hu/2014/03/29/beszed_az_orszagrol

"Magyarország stagnálása, leszakadása/leszakítása nem csupán az állam- és gazdaságvezetési inkompetencia következménye. Nem is csak ott keresendő az oka, hogy az „átlagos” magyar vállalkozó sokkal kevésbé rendelkezik az általánosan vett vállalkozói-polgári kompetenciákkal, mint nyugati kollégái – de még csak nem is önmagában a tőkehiány az oka mindennek (hiszen a bankok fulladoznak a kihelyezetlen tőkétől). Magyarország megerősödése, a gazdaság magára találása koncepcionálisan gátolt..."

"az oroszokkal eltervezett paksi beruházás és az azt finanszírozni hivatott orosz államhitel racionális menedzserésszel fel nem fogható és meg nem indokolható jellege, a magas, fixen és igen hosszú időre meghatározott kamat. Ugyanis, ha a magyar gazdaság több kormányzati cikluson át stagnálni fog, akkor igen komoly és egyre csak növekvő megterhelést jelent majd az orosz állam felé esedékes évi törlesztés – ez pedig valósággal kivéreztetve tartja majd a magyar gazdaságot és a növekvő lakossági terheken keresztül magát a magyar társadalmat is. Nem lesz erő innovációra, versenyképes és önerejükből fejlődni tudó magánszférára - ezek híján pedig egyre kevesebb szabadon felhasználható erőforrása marad a magyar társadalomnak. Ha pedig a társadalom jelentős többsége a napi megélhetésért kell, hogy fáradjon és nem lehet igazi perspektívája a változásra, akkor passzivitásba merevedik – ami valóságos istenáldása lesz a hatalmi elit számára! Ha egy gazdaságban nincs jelen az önnön erejéből életképes polgárság, akkor nemigen létezhet önálló, államfüggetlen társadalom sem: ezek híján pedig hosszú ideig csak „csend és hullaszag” lesz az országban!"

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.22. 14:50:49

@Moin Moin: Biztos látod, hogy van a két gondolatmenet kifuttatásában egy jelentős különbség. Amiért én megírtam a posztot.

Montefiore 2014.11.22. 15:05:57

Nem baj, a folyamat közben félévenként majd el fog mondani egy igazán mélyen konzervatív beszédet, amelyet azután az ideológiai fikciók szubsztancialitásában hívő jámborok az élete legjobb beszédének fognak titulálni, és a rezsim vezetője belső szellemi fejlődésének irányát fürkészve új remény ébred a keblükben. Végül is, tényleg, a szent Oroszország meg a szilaj, jóságában és igazságkeresésében is zabolátlan lelkű, anyagi javak és ráció fölött lebegő, az egyszerre végtelenül szennyes és végtelenül tiszta, archaikus orosz lélek meséje tényleg kiváló konzervatív toposzok. És teljesen alkalmasak arra, hogy a blogíró lelkesedése fellobbanjon s új mesét dünnyögjön az orbáni konzervativizmus állásáról.

Montefiore 2014.11.22. 15:24:17

@almodhi: Dehogynem. Látnom kell, és szerintem mindenkinek látnia kell, hogy a rendelkezésre álló információkból a szerző miért és milyen módszeerekkel jut el arra a következtetésre, amire eljut, és hogyan, milyen mélységig képes elemezni és korrigálni azokat az értelmező eljárásait, amelyek látványosan hibás eredményekhez vezetnek. Azaz amíg nem látom, hogy szisztematikus, önkínzásig menő elemzéssel nem fedi fel azt, hogy milyen eljárási tévedések vezettek a látványosan abszurd következtetéseihez, addig bármely következtetéséről azt kell gondolnom, hogy a kiindulópont és a végeredmény közötti út véletlenszerű, elemzetlen, amúgy felismerhető és elhárítható hibákkal teli impresszionisztikus mesefűzés.

Moin Moin 2014.11.22. 15:26:19

@HaFr: Van, persze. Csakhogy a szándék (mely szerint a kivéreztetés célja az, hogy a magyarság többsége megváltóként tekintsen az EU után az oroszokra) képtelenség. Egy nagyon jól körülírható és nemigen növelhető szubkultúrán kívül az oroszokkal szemben sokkal nagyobb az ellenállás, mint az EU-val szemben. Az, hogy az EU-t kiszipolyozónak tartó/hirdető csoportok hangosak és szembetűnően jelenítik ,meg ezt a véleményt, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy ők lennének a többség, vagy hogy egyáltalán esélyük lenne azzá válni a magyar társadalmon belül.

Ezzel szemben ott áll az a 400.000 munkavállaló, akik multiknál dolgoznak (és akik az ország legjobban kereső csoportját alkotják) és azok, a százezrek, akik épp az EU-ban dolgoznak/élnek. Ez a nagyjából közel milliós munkavállalói tömeg (+ a családtagok) biztosan nem fogadna el egy orosz fordulatot, hiszen ez számukra azonnali egzisztenciális lenullázódást jelentene. A Putyilov gyár, vagy a Roszatom pedig nem képes ennyi ember a jelenlegivel azonos jövedelemmel felszívni.

Itt van egyébként az idézett kisnyilas porták gondolatmenetecskéjében a legnagyobb ostobaság is, mely szerint az Eurázsiai Unió „jelentős iparosítás fog lezajlani az új tagállamokban”. Hiszen az orosz ipari és munkakultúra a béka segge alatt van (nem léteznek a világpiacon – vagy akár a fantom Eurázsiai Unióban – tömegesen és jó áron értékesíthető orosz ipari termékek és szolgáltatások), így képtelenség erre az ipari kultúrára alapozó, az új tagállamokban történő iparosításról beszélni. (Mit termelnének, ki adná az iparosítás tőkéjét úgy, hogy aztán a termékek a kutyának sem kellenek? De még ha egy, a KGST-hez hasonló zárt piacra dolgoznának is, amely piac egy „nyomott minőségigényű” piac lenne, akkor sem működne a dolog hosszabb távon, hiszen az iparfejlesztés és a termelés költségeit a végén akkor is ki kellene valakinek fizetni . vagy jönne a csődhelyzet, mint 1989-ben.) Kína sem lehet az új iparosítás befektetője, hiszen a saját munkaerő sokkal olcsóbb, mint akár a magyar. Ráadásul, ha Magyarország kilép az EU-ból, akkor már értelme sincs hídfőállásként használni.

Az Eurázsiai Unió egy fantom, mint írtam: valójában nagyon ellentétes érdekű, kultúrájú országok egyvelege, amelyről csak azért beszélnek az oroszok, hogy ezzel tartsák életben a birodalmi ábrándjaikat és hogy elhitessék magukkal, hogy van más alternatívájuk hosszabb távon, mint az EU-val való együttműködés.

Összegezve: Magyarország nem vihető ki az EU-ból, nem vihető át orosz érdekszférába és nem lehet ehhez megszerezni a magyar társadalom kellően nagy hányadának a támogatását sem. A Hídfő egy az oroszok által pénzelt fellazító média, ám annak társadalmi hatása csekély. Kb. annyit ér, mint annak idejében a szovjetek által az NDK-ból az NSZK felé sugárzott rádióadás.:-)

Ne kergessünk fantomokat!

(Ezen kívül: Ha Orbánék mégis meglépnék, amiről a Hídfő vizionált, akkor ezt Németország még akkor is megakadályozná, ha még akkorra sem létezne az „Alternative für Ungarn” Szóval nyugi, mindenképp megúszod a Gulágot!)

Carmichael 2014.11.22. 15:37:03

Péter, neked klubrádiós interjú közben még arra is maradt időd, hogy új bejegyzést írj és kommentelj? :)
Melyik nem volt élő?

almodhi 2014.11.22. 15:39:00

@Montefiore:

"...mindenkinek látnia kell..."

Dehát ez látszik. A szerző alaptalanul optimista volt és nem volt igaza. 100-ból talán kétszer. Nincs semmilyen sötét, hátsó titok amit, "látni kellene".

Montefiore 2014.11.22. 15:45:22

@Moin Moin: Igazad van szerintem is, a poszt végkövetkeztetése jellegzetesen életidegen naivitás, aki írta, annak fogalma sincs arról, hogy hogyan, milyen költségekkel és eszközökkel működik a hatékony tömegbefolyásolás - szándékos, ezt célzó kiéheztetésre semmi szükség nincsen hozzá. Részben ezért írtam, amit az előbb. Az " igazi célokra és szándékokra" vonatkozó ilyes elsietett következtetések, jellegzetesen a naiv összeesküvéselméletek és monokauzális butaságok szerzőinek argumentációs baklövései. "Minden az olaj miatt van", "ezt csak azért csinálják az amerikaiak, hogy eltereljék a figyelmet a kapitalizmus általános válságáról", "a fapados járatok általi utazáskönnyítésnek csak az a célja, hogy az emberek túl olcsón és gyakran utazva megfeledkezzenek nemzeti gyökereikről"stb. és akkor a chemtrailt már nem is említem a hasonló típusú szövegek egyik kedvelt toposzaként. Nem azt mondom, hogy a blogszerző ilyen butaságokat írna, hanem azt, hogy nem tudom, mert nem látszik a cikkből, hogy miért jut arra a következtetésre, amire jut és hogyan kontrollálja ezt a folyamatot.

Amúgy én nem vagyok olyan optimista, mint te, el tudok képzelni több olyan forgatókönyvet, amikor Magyarországot külső erőknek nem éri meg megmenteni/megéri belelökni a maga által ásott gödörbe, amelybe annyira kívánkozik.

rs232 2014.11.22. 15:46:25

'Oroszország és az Európai Unió közt az ukrán helyzet elmérgesedése miatt romlott meg a viszony, miután Brüsszel Washington nyomására szankciókat hirdetett meg, Moszkva pedig megtette a megfelelő válaszlépéseket. Washington nyomásgyakorlásának azonban egy igen egyszerű indoka van: az amerikaiak saját integrációs projektjükbe, a transzatlanti együttműködésbe akarják bevonni az Európai Uniót, annak kelet-európai tagállamaival és további országok bevonásával együtt, hogy az amerikai vállalatok további piacokhoz jussanak és extraprofitra tegyenek szert. Moszkva azonban egy új szövetségi rendszert hozott létre a térségi államok számára, ami lehetővé teszi az amerikai monopolhelyzet megtörését. Január 1-jén indul az Eurázsiai Gazdasági Unió, melynek alapító tagállamai Oroszország, Kazahsztán és Belorusszia.

Washington számára kulcsfontosságú, hogy az Európai Unió oroszellenes politikát folytasson és gazdasági szankciókat hirdessen Oroszország ellen, mert ez az üzleti kapcsolatok ellehetetlenítését jelenti. A gazdasági integráció alapjai lennének ezek az üzleti kapcsolatok, tehát Washington célja lényegében az, hogy az amerikai befolyás alatt tartott Európai Unió tagállamai ne tudják megkezdeni az integrációt az Eurázsiai Unióval, ehelyett továbbra is amerikai kontroll alatt maradjanak.

Az Eurázsiai Unió egyik elsőként csatlakozó tagállama lett volna Ukrajna. Az Azarov kormány időhúzás jelleggel ugyan tárgyalásokat folytatott az Európai Unióval és a "keleti partnerség" része volt, de eközben a kormány zárt ajtók mögött megkezdte az eurázsiai átmenet előkészítését. Ukrajna csatlakozott volna az eurázsiai vámunióhoz és elsőként csatlakozott volna az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz, ami Washington számára szükségessé tette, hogy az ukrán kormányt még az Eurázsiai Unió megalapítása előtt eltávolítsa és egy nyugatbarát kormányt ültessen a helyére.'

Montefiore 2014.11.22. 15:48:13

@almodhi: Nem. Semmilyen sötét titkot nem keresek. Algoritmust keresek. Egy egyszerű kontrolleljárás kiszűrte volna ezt a következtetést. Honnan tudod, hogy nem volt igaza, honnan tudjuk, hogy a legközelebbi "konzervatív hangütésű" beszédnél vagy valami más bullshitelésnél, ami bejön neki, fel fogja ismerni a következtetési hibát?

rs232 2014.11.22. 15:53:15

ha már a (szélsőjobb ?) radikalizmus betette lábát, ne álljunk meg féluton:

hidfo.net

'Prágában is kezdődik az Arab Tavasz
2014.11.19 15:42

A Cseh Köztársaság elnöke, Milos Zeman a Cseh Rádió november 2.-i élő adásában a Pussy Riot liberál-feminista csoportosulást kritizálva olyan szavakba öntötte véleményét, amelyeknek használata bírálói szerint megengedhetetlen egy államelnök számára.

Zeman a csoportot a "szarházi" jelzővel titulálta, illetve a közérthetőség kedvéért szabatosan lefordította a Pussy Riot angol nyelvű szavakat azok cseh megfelelőire.

Prága liberál-atlantista körei, akik mind a kulturális, mind a politikai közéletben a legsűrűbb használói hasonlóan vulgáris kifejezéseknek, azonnal az elnök lemondását kezdték el követelni, majd két hét után, amíg a liberális cseh média napi szinten címlapon tartotta a témát (akárcsak az Index itthon az internetadó és korrupció miatti kitiltások ügyét) tüntetést szerveztek az ország két nagyvárosában.

A tüntetést a cseh rendszerváltoztatás, az un. bársonyos forradalom huszonötödik évfordulójának alkalmából, vasárnap megrendezésre kerülő állami szintű megemlékezések napjára szervezték meg a Facebookon keresztül. A liberális felforgató demonstrációra Prágában és Brnoban párezer embert sikerült mozgósítani, akik a szervezők felhívására piros lappal a kezükbe Milos Zeman elnök lemondását követelték, és oroszellenes szlogeneket skandáltak.

A szervezők által megfogalmazott nyilatkozat szerint Zeman, annak ellenére, hogy a választók többségi támogatásával egyetértésben tölti be az ország elnöki funkcióját, elárulta az államelnöki tisztséget, rossz munkát végez, és le kell mondania.

Tényleg ez lenne az indok? Csehország államfője nevén nevezi a dolgokat, egy belföldi rádióadásban, alapvetően kulturális kérdéskörben véleményt nyilvánít egy "szarházi", Oroszország területén alakult feminista bandával kapcsolatban, és a liberálisok máris lemondását követelik, mindezt kiegészítve az orosz politikai rendszer elleni rigmusokkal? Az okok eredendője egészen más. Mégpedig a Milos Zeman által irányított jelenlegi cseh vezetés kezdődő geopolitikai irányváltásának jelei.

Zeman az ukrajnai válság kirobbanása óta többször is élesen kritizálta az Oroszország ellen hozott gazdasági szankciókat. Továbbá kijelentette, hogy Csehországban nem lesznek NATO támaszpontok, még ideiglenes határozott időre szóló jelleggel sem. Számos alkalommal élesen bírálta a puccsal hatalomra jutott jelenlegi kijevi vezetést, melynek felelősségét a kelet-ukrajnai vérontásban többször kihangsúlyozta. Az ukrán helyzetről szóló legutóbbi nyilatkozata pedig egyenesen szentségtörésnek tűnik az atlantista oldal számára. Zeman ugyanis rámutatott, miszerint: "A legfontosabb, amit meg kell értenünk, hogy Ukrajnában polgárháború van. Ne álmodozzunk támogatásról (ie:Ukrajna támogatásáról), mert egy polgárháború során gazdasági támogatást nyújtani teljesen nonszensz. A polgárháborúba küldött akármilyen gazdasági segítség pénzkidobás. [...] fennáll az ukrán államcsőd veszélye. Kijev az összes általa adott rossz válasz következményéért másokat okol. Szüksége van arra, hogy ellenséget találjon, még ha valójában nincs is ellenség. Az államcsőd miatt is majd másokat okol."

Ha alaposan áttekintjük az elmúlt hetek magyarországi, csehországi, lengyelországi tüntetéseit, azokban kivétel nélkül egy közös vonás lelhető fel, ez pedig az oroszellenesség, a jelenlegi orosz politikai rendszer elleni jelszavak hangoztatása.'

rs232 2014.11.22. 16:01:13

de van ám még más is ezen a derék portálon, lesz anyag bőven a következő - szigorúan a Magyar Polgári Konzervatív Forradalom lagymatag téblábolását előrefelé noszogatni:

'Újabb és újabb megmozdulásokat szerveznek Budapestre és más nagyvárosokba azok a körök, akik legelőször a Szabadsági téri tüntetéseket szervezték. Ha visszatekintünk arra, mi történt az utóbbi hónapokban, azt láthatjuk, hogy a us citizen-ek minden tüntetésben érintettek voltak, tehát Washingtonnak valami köze van a jelenleg is zajló tüntetésekhez.

Először a Szabadság téren kezdtek kormányellenes megmozdulásokat. A tüntetés célrétege akkor még (áprilisban) a diszkriminációtól rettegő zsidó kisebbség volt - legalábbis a szervezők gondolkodása szerint, mert a tüntetésekre alig néhány tucatnyian mentek el. Így vagy a rettegés nem létezik, vagy nem azok és nem annyian rettegnek mint gondolták - nem is ez a lényeg. Tüntetés a megszállási emlékmű ellen: kordondöntés megvolt, diktatúrázás, orbánviktorozás megvolt. Amerikai sajtótámogatás megvolt. Az Amerikai Népszava felszólította az "ellenállókat", hogy robbantsák fel a Szabadság térre épített megszállási emlékművet, ha az elkészül.

Csakhogy az emlékmű nem nagyon érdekelt senkit se. Semelyik kisebbség nem érezte diszkriminálva magát egy emlékmű miatt, amire az van írva, hogy az áldozatok emlékére. A magyar külügy felszólította az amerikai felet, hogy vizsgálja ki, mert egy amerikai lap magyar nyelven magyaroknak terrorcselekményre felhívásokat tesz közzé. Az amerikai külügy nem vizsgálta ki, mert a nevezett magyar lap amerikai, és amerikai magyaroknak, tehát amerikaiaknak írják az amerikai magyarok, tehát amerikaiak. Amerika pedig nem adja ki saját állampolgárait. Volt tehát tüntetés, volt amerikai támogatás - de ez a vonal nem működött, nem lett belőle tömeges ellenállás. A tüntetők elleni fellépés alkalmából pedig kiderült, hogy a rendőrök nem tiltakozó magyar állampolgárokat, hanem egy amerikai állampolgárt vittek be. (Fried Alice)

Hídfő.net.ru | KordonbontásWashington Budapesten bontja a kordonokat. Itt még kicsi a tömeg, rossz célcsoport.

Attól a ponttól kezdve a magyar kormány a legkülönbözőbb támadásoknak volt kitéve. A Templeton visszadobta az államkötvényeket, a többi amerikai befektető követte a példát. A forintot hónapokon át ütötték, verték, mindent elkövettek, hogy a kormány anyagi mozgásterét csökkentsék. Bajnai Gordon saját bevallása szerint csak "a gittet rágta" a Bilderberg találkozón, amin a nyugat befolyásos emberei megállapodtak, hogy a baloldali liberális média támogatni fogja a magyar kormány eltávolítását. Azóta mit látunk? A baloldali liberális média támogatja a magyar kormány eltávolítását. Az Index.hu, a HVG, az Origo, a 444 - a liberális média teljes spektruma propagandafelületet ad minden kormányellenes tüntetésnek, és szisztematikus módon újabb és újabb célpontokra lőnek. Karaktergyilkosságok tucatjai, tüntetések tucatjai. Szisztematikus módon keresik a gyenge pontokat.

A Szabadság téri emlékmű ötlete nem jött be, mert senkit nem érdekelt. Miután a rettegőket sem tudták mozgósítani, lépésről lépésre újabb és újabb célcsoportokat vontak be. Látható, valójában fogalmuk sincs, kit és miért akarnak utcára vinni - teljesen mindegy nekik. A lényeg, hogy valaki tüntessen már valamiért. Miután a rettegők nem váltak be, jött az utolsó forintjaiért aggódó civilek bevonása, ilyen-olyan Facebook csoportokon keresztül. Ez a mai napig folytatódik.'

I tak dalse ...

rs232 2014.11.22. 16:05:36

'És Magyarország az EU-ból kilépve csatlakozhasson az új, Eurázsiai Unióhoz. Ennyi.'

Dr.Info szerint:
'A delírium

A delírium hirtelen kialakuló, hullámzó lefolyású, rendszerint múló kognitív zavar, melyet tájékozódás és figyelem zavara mellett a világos gondolkodásra való képtelenség és a tudatéberség változásai jellemeznek.'

Ennyi.

dr. jenőke (jenőke) 2014.11.22. 16:32:22

Az Eurázsiai Unió három ország részvételével létrejött gazdasági együttműködés: Oroszország, Kazahsztán és Fehéroroszország.
Örményország, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán már kifejezte érdeklődését.
Ukrajna nélkül az Eurázsiai Szövetség fikció - orosz vélemények szerint.
Vona Gábor nyilatkozata szerint: „Az eurázsianizmus számomra azt jelenti, hogy Magyarország Európa és Ázsia között egyfajta közvetítő tud lenni.”
Egy moszkvai konferencián elhangzott, hogy Magyarország is azon, az orosz gazdasági érdekekkel lojális országok közé tartozik, amelyek csatlakozhatnának a Putyin tervezte Eurázsiai Unióhoz - írja a Napi Gazdaság.

hvg.hu/gazdasag/20111121_putyin_eurazsiai_unio

dr. jenőke (jenőke) 2014.11.22. 16:42:31

@Moin Moin:
Nag
yon nem mai az előkészület!

hvg: 2011. november 21., hétfő

Alekszej Orlov politológus: be kell vonnia olyan, "az orosz gazdasági érdekekkel lojális államokat", mint Magyarország, Finnország, Bulgária, Csehország, Vietnam, Kuba és Venezuela. Borisz Grizlov parlamenti elnök úgy számol, hogy az új gazdasági közösség 250 milliós piacot teremthet, amelynek az orosz lenne a közvetítő nyelve, és szuverén államok szövetségeként működne.

Moin Moin 2014.11.22. 16:54:21

@dr. jenőke (jenőke): Ó, már volt, aki 1914-ben is hasonlókról beszélt:

"Háború lesz, és kész. Szerbia meg Oroszország majd segít nekünk. Lesz itt haddelhadd.
E prófétai pillanatban Švejk igazán szép látványt nyújtott. Nyílt, egyszerű arca csupa mosoly, mint a telihold, s csak úgy sugárzott a lelkesedéstől. Olyan egyszerűnek látta az egészet.
- Könnyen meglehet - folytatta előadását Ausztria jövőjéről -, hogy ha háborúba keveredünk a törökkel, a német hátba támad, mert a német és a török mind egy követ fúj. Olyan csirkefogók ezek, hogy nincs párjuk az egész világon. De akkor mi összeállhatunk a franciákkal, mert ők már hetvenegy óta állandóan zabosak Németországra. Aztán már úgy fog menni minden, mint a karikacsapás. Háború lesz, nem mondok egyebet."

:-)

dúvad 2014.11.22. 17:55:30

@rs232: Nem hinném, hogy HaFr komolyan gondolná a mostani blog következtetéseit.Inkább a kiváltott reakciók érdeklik .

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.22. 18:10:14

@Carmichael: mindkettő félholt volt, ezekből tevődött össze az egész :)

Amadeus62 2014.11.22. 18:10:18

@Moin Moin:

"Összegezve: Magyarország nem vihető ki az EU-ból, nem vihető át orosz érdekszférába és nem lehet ehhez megszerezni a magyar társadalom kellően nagy hányadának a támogatását sem. "

Nem vagyok ebben biztos SAJNOS.

rs232 2014.11.22. 18:28:36

@dúvad:
De, komolyan gondolja. Sajnos.

Moin Moin 2014.11.22. 18:45:32

@Amadeus62: Az ismerőseid hány százaléka lenne meggyőzhető?

...Na látod!:-)

profilo 2014.11.22. 19:20:03

Remélem nem sértődik meg senki - ám az sem baj,ha igen - ,de a "nagyon is plauzibilis orosz forgatókönyvet mi azzal egészítenénk ki" után következő rész olyan,mint amikor Bogár Laci bácsi vagy Szaniszló Ferenc gondolja a kelleténél sokkal,de sokkal tovább a dolgokat...

Carmichael 2014.11.22. 19:31:41

@HaFr:
Má' a csapból is a PKP folyik...
Hangjátékos formában mindenesetre kicsit optimistább hangot ütöttél meg.

unionista (törölt) 2014.11.22. 19:50:21

magyarország közép-európai vagy balkáni tud lenni. sohasem volt, és sohasem lesz nyugatos, sem keleties.

Carmichael 2014.11.22. 20:21:05

@HaFr:
Ha csak ide jön el, akkor semmi baj.

@unionista:
Vigyázzunk az ilyen szavakkal, hogy sose, meg örökké...lehetünk még mi magyarok vágottszemű, mongol értékek mentén élő paripaművészek megint. Ha marad pénz lóra...

szabomorvai 2014.11.22. 20:30:55

Kedves Péter!

erről a bejegyzésről egy vicc jut eszembe.

Két svéd favágó vágja a fát az erdőben. Egyszer csak az egyik fogja a baltáját és levágja a másik karját. Mire az:
- Te, ez most vicc volt vagy komoly?
Az első kihuzza magát:
- Persze, hogy komoly.
- Na csak azért, mert viccnek egy kicsit durva lett volna.

Nem hiszem, hogy a reményvesztett konzervatív liberálisoknak most pont erre van szüksége az egyik reménységüktől.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.22. 20:50:52

@ghyca: :) ne szídd mellre, mennyünkafalig, halúdlegyenkövér

BiG74 Bodri 2014.11.22. 20:59:21

Speciel nálunk már a spájzban vannak, és jól is érzik magukat, a fene enné meg.

egyetmondok 2014.11.22. 21:12:12

A két magyar állam létrehozatala,e program meghirdetése,nyílt felvállalása soha nem volt aktuálisabb,mint manapság.
Egy Kelet-Magyarország és egy Nyugat-Magyarország: két teljesen eltérő politikai,társadalmi,gazdasági berendezkedés.
Az egyik a nyugati szövetség tagja,a másik Putyiné.
Így elkerülhető a polgárháború.

Herr Schwarze Liste 2014.11.22. 21:19:04

azt, hogy melyik nagyhatalom táborába tartozik a magyar szekér, ezelőtt, és ezután is egyvalaki dönti el: a nagyhatalmak

tessék egy kis történelmet lapozni két paranoid roham közt

incze 2014.11.22. 21:26:11

jaj, ne má. ezek a nagy stratégiai tervek legfelebb egy kiadós fingással érnek föl, és annyi is a szavatossági idejük, és ugyanúgy csak az élvezi, aki kiereszti.

hogy a szarban iparosítana itt oroszország, mikor odahaza sem tud, és lassan azon kell gondolkodnia, miből fog megélni? (itt egy friss link gyűjtemény: gurulohordo.blog.hu/2014/11/21/gurulo_linkek_putyin_alol_kiesik_a_gazdasag_nov - de hétről hétre bővül, ma már panaszkodott lavrov, hogy csúny csúny nyugat a *népet* bünteti)

putyinnak orbán és országa addig hasznos, míg az eu-n belül kavarja a szart, az eu gyöngítésére és zilálására való, kémkedésre, másra nem. egy eurázsiai unióban meg végképp semmi szükség rá. ott sincs, oszt minek venne a nyakába még egy csődtömeget oroszország, mikor van épp elég a nyakán (és szorgosan gyűjti be az újabbakat)?

lehet, hogy a basi képzeleg valami olyasmit (de mondjon már valaki egy olyan baromságot, amin a basi még nem képzelgett legalább öt percig).

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.11.22. 21:30:38

@egyetmondok:
Merjünk kisebbek lenni?
Ennél?
Amit orbánék művelnek, az szimpla hazaárulás. Eladják orosz elvtársaiknak az országot.
Meddig tehetik?
Amikor leesik sok eccerinek, akkor majd orosz csapatok masíroznak megint Budapesten? Mit tud Putyin Viktorunkról? Mert úgy néz ki, neki ez bármit megér!

dont be such a jew 2014.11.22. 21:33:22

Kicsit furcsállom hogy ez a régebben bár kétségkíül naiv és kissé hibbant, de jóindulatúnak indult blog átcsapott direkt gyurcsányista őrjöngésbe.

Először is minden egyes gazdasági mutató jelentősen javult 2010 óta, ez lenne az orbáni kiéheztetés. A 4 éves kiéheztetés is választási győzelemmel végződött, ki érti ezt?

Ukrajna már tanulja milyen a nyugati jólét: 'A legrosszabb forgatókönyvre készül az ukrán pénzügyminisztérium a most közzétett költségvetési tervezetében. Eszerint jövőre az ország GDP-je 4,5 százalékkal zsugorodhat, míg az infláció 13,4 százalékos lehet - írja a Reuters.'

Mindent meg kell tenni a magyar fejlődés gyorsításáért, akár még az ördögi oroszokkal is bizniszelni kell.

'

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.11.22. 21:36:51

@incze:
A Krím ellátása irtózatos anyagi teher az orosznak, kész csőd. Lerohad minden ott is. Erre neonáci oldalacska (fújjjjjj csúnya nácik - márha nem az oroszok támogatják) az orosz érdekszféra gazdasági fellendüléséről fantáziál... Tényleg hihető! :) 60-as IQ alatt...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.11.22. 21:40:53

@dont be such a jew:
Ja... A rezsicsökkentés sikere után már majdnem ott a rezsiszámla, mint 2010-ben, a kormányváltáskor... De a hozzád hasonló oroszcsicska kisnáci naponta leszopja Putyint és erre még büszke is! Gratula! Hajrá...

dr kíváncsivagyok 2014.11.22. 21:52:33

@Moin Moin:
"Összegezve: Magyarország nem vihető ki az EU-ból, nem vihető át orosz érdekszférába és nem lehet ehhez megszerezni a magyar társadalom kellően nagy hányadának a támogatását sem. A Hídfő egy az oroszok által pénzelt fellazító média, ám annak társadalmi hatása csekély."

Elmondanád ezt Kovér elvtársnak is ?
Meg Orvbán keresztapának ?

dr kíváncsivagyok 2014.11.22. 21:56:33

@dont be such a jew:
"Először is minden egyes gazdasági mutató jelentősen javult 2010 óta, ez lenne az orbáni kiéheztetés. A 4 éves kiéheztetés is választási győzelemmel végződött, ki érti ezt?"

1.) Egy példát lehetne kérni a jelentos javulásra ? Csak egyet...
2.)De milyen választási szabályokkal ?
Hány % -miatt lett 2/3 ?
24 % !!!!!
Ez az illiberális unortodox tobbség ???

dr kíváncsivagyok 2014.11.22. 21:58:11

@Herr Schwarze Liste:
"azt, hogy melyik nagyhatalom táborába tartozik a magyar szekér, ezelőtt, és ezután is egyvalaki dönti el: a nagyhatalmak

tessék egy kis történelmet lapozni két paranoid roham közt "

Egy kis szólás-mondás :
"Konnyu Katát táncba vinni,...

explanatus 2014.11.22. 22:00:11

Merre? Hogy ne kelljen keresgélni:

.....lakosság millió....USD/fő..várható élettartam
Oroszország....143,5....14.600....70 év

Németország.....80,6....45.000....81 év
Franciaország...66......41.200....82 év

Magyarország....10......13.100....75 év

Kulturális, történelmi, vallási, kapcsolatokról, személyes megtapasztalásról még említést sem tettünk.

Moin Moin 2014.11.22. 22:01:12

@dr kíváncsivagyok:

Ők már nem tényezők: vesztes játszmát folytatnak. Nem az a kérdés, hogy eltűnnek-e hamarosan, hanem csak az, hogy kik és mikor váltják le őket.
Javaslom, ellemezz mindig erőforrás-oldalról!
:-)

mikka 2014.11.22. 22:03:12

A helyzet az hogy ez az írás akár igaz is lehet, és nekem tetszik is. Remélem megvalósul. Kapjátok be, liberális hazátlan ratyik.

Gábris szomszéd 2014.11.22. 22:04:09

Az utolsó bekezdés kapcsán én egy ilyet is símán el tudok képzelni. :)

"Az Oroszország elleni megújuló erkölcsi hadjárat után, amelynek lényege, hogy valójában ők fenyegetik európát és az országunkat -- új reményt jelenthessen, és ne tiltakozzunk ellene, sőt a többség megkönnyebbülten a keblére ölelje, ha tetszik, felszabadítóként fogadja az új európai egyesült államokat és Magyarország nemzeti önrendelkezésének végleges felszámolását."

műproli 2014.11.22. 22:10:06

Hátmár milesz mivelünk ha ez a Zorbán elvitet minket mind Szibíriába!
Akkor én mán inkáb be bújok a fagyasztó ládába!! Mer ott nemtalálnak meg és lega láb van mit kajálni amíg a Zamerikaiak ledobják ránk a zatom bombát hogy segíccsenek azzal is barátilag a Zorbán ellen!!!

dont be such a jew 2014.11.22. 22:12:15

@Moin Moin: @Gábris szomszéd:

Mindenesetre jó üzlet az EUt fenyegetni:

www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/hozzank_ozonlik_most_a_legtobb_eu-forras.204643.html

Ahhoz képest hogy az EU nélkül 2 hét alatt bedőlne a gazdaság (meg IMF nélkül, persze), Orbán beszólt párat az EU meg beszart hogy kilépünk és virítja a lóvét.

Hajrá Commendatore!

Gábris szomszéd 2014.11.22. 22:16:05

@dont be such a jew: Az EU-nak szerintem sokkal izgisebb lesz, amikor a britek koccolnak majd. :)

dont be such a jew 2014.11.22. 22:24:01

@Gábris szomszéd: 'Az EU-nak szerintem sokkal izgisebb lesz, amikor a britek koccolnak majd. :)'

Az főleg azért lesz érdekes, mert ha a britek kilépnek akkor nem marad akadálya az EU-orosz békülésnek, és az EU-USA távolságtartásnak.

gono 2014.11.22. 22:24:39

Úgy látom, hogy sebességet váltott a blog. Mindez teljesen rendben van hiszen az események is jelentősen felgyorsultak, és úgy tűnik, hogy féktelenül rohanunk egy meglehetősen baljós végkifejlet felé. Troll aktivitás maximumon. Ugye ez valami fontos indikátor/visszajelzés itt?

alfacharlybravo 2014.11.22. 22:28:04

@dr kíváncsivagyok: Azér ha oljan szimpatikus lett vóna a népnek a liberális kifosztás akkor bármilyen választási rendszerben kaptak vóna elég voksot, hogy folytassák az államcsőd kreállást nem de? Akármi mi van minden diskurzus oda vezet hogy ez az ellenállás és kapálódzás a csődbemenés ellen állatira nem tetszik az itteni Kazároknak és slepjüknek. Folyton az alapkérdés vetődik fel úgy látszik csak egy van. Judenfragen?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.22. 22:29:33

"valójában az ország kiéheztetése folyik most fideszileg"

Nem betojni, Szanyi kapitány már írt Twitteren a pápának, hogy mondjon el pár miatyánkot meg üdvözlégyet a magyarok mindennapi kenyeréért:

beszelomajom.blog.hu/2014/11/21/szanyi_tibor_rairt_twitteren_a_romai_papara

:)

egyetmondok 2014.11.22. 22:30:49

@Boli – Ch.T. is, meg hát!:
Én nem becsülöm le a Fidesz és Jobbik mögött állók politikai tudatosságát. Az őszinte gyűlölet.

HellerZ 2014.11.22. 22:33:25

ha Orbánnak valóban ez a terve, akkor itt már nincs tovább miről alkudozni, akkor Orbánnal és az őt támogatókkal a sorsközösség fenntartása a továbbiakban lehetetlen.

Magyarország kivonását a nyugati integrációból minden eszközzel meg kell akadályozni.

minden eszközzel, amit a körülmények szükségessé tesznek.

alfacharlybravo 2014.11.22. 22:43:05

@HellerZ: A más véleményen lévők a keresztények a muzulmánok és egyéb agy mosott válásos tömegek legyilkolása és akkor majd boldogan él a szipus maradék. Ezt olvastam és nem jutott eszembe, hogy a kedves filantróp kommentelő megfeledkezett egy rétegről Mózes vallásos népéről, vagy azok kivételek ezt meg sem kell említeni?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.22. 22:48:59

" És Magyarország az EU-ból kilépve csatlakozhasson az új, Eurázsiai Unióhoz. Ennyi."

1. Magyarország nem szláv nép, és nem volt része se a Szovjetuniónak, se a Független Államok Közösségének, ráadásul a vallás tekintetében se pravoszláv, hanem katolikus többségű. Ki az a hülye, akivel el lehet hitetni, hogy egyedüli - többszörös - kakukktojásként csatlakozna egy Eurázsiai Unióhoz?

2. Ha az Amerikai Egyesült Államok az oké, és az Európai Unió is oké, akkor az oroszok miért is ne szervezhetnének a szláv népekből és az egykori szovjet tagállamaikból egy saját közösséget?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.11.22. 22:51:50

@HellerZ:
Jogos... Ez maradt el '89-ben is, oszt elszemtelenedett a csürhe.

Herr Schwarze Liste 2014.11.22. 22:55:13

@dr kíváncsivagyok: ez nem az a tánc, ahol bárkit is érdekel a lány véleménye.

John Doe3 2014.11.22. 23:19:34

@Montefiore: világosíts fel, kérlek, hogy hol van az a "látványosan hibás" eredmény. A szerző az extrapoláció módszerét használta, és egy idősor kivetítése különböző - itt még ráadásul nevesített is! - premisszák (modellek) esetén különböző konklúzióra vezet. Mondhatod, hogy rossz a modell, mert ... és itt kellene következni annak az okfejtésnek, amely bizonyítja, hogy rossz a modell. Én sajnos nem látok ilyet. Nem mondom, hogy *jó* a modell, de azt sem látom, hogy *a priori* hamis lenne. Így az eredmény sem *hamis*, csak kondicionális. Hogy megvilágosítsam álláspontomat, utalnák a viccre, amely szerint 1944-ben kétféle magyar zsidó létezett. Az optimista, és a pesszimista. A pesszimisták már New Yorkban voltak, az optimisták Oswiecimben. Én inkább pesszimista volnék.

Sexual Harassment Panda 2014.11.22. 23:20:07

@Moin Moin: Kérlek magyarázd el nekem, tudatlanak, hogy a Németek hogyan tudnák megakadályozni Mo kilépését az euból?
Mire alapozod azt, hogy Kövér/Fidesz már nem tényező?
Szerinted le fogják őket cserélni?!
Ugyan kire?A jobbikra?
Én nem értem, hogyan tudna Orbán kilépni az euból, egy népszavazáson kizárt dolognak tartom, hogy az emberek ki akanának lépni.

]{udarauszkasz 2014.11.22. 23:22:12

Ha esetleg tenyleg ilyesmire kerul sor, akkor remelhetoleg Nyugatmagyarorszag onnallosodik, es az unio tagja marad. Ez se egy hude jo alternativa, de meg mindig jobb, mint ujra egy fal mogott eGy orosz falanszterben eldegelni.

John Doe3 2014.11.22. 23:29:21

@Sexual Harassment Panda: @Moin Moin: szvsz a kérdésfeltevés rossz. Nem az a kérdés ui. hogy Mo. ki akar-e lépni az Eu-ból (objektíve természetesen nem, vezetőinek rosszul palástolt szándéka szerint pedig igen), hanem, hogy mikor dönt úgy az Eu, hogy elengedi a kezünket, és -- példát statuálva -- kizár bennünket. Ez jelen pillanatban a politikai vezetés (rosszul felfogott) érdeke is, és ez a döntés ugyan nehezen születik meg a rendszer inerciája miatt, de ha már közel van az átbillenéshez (hogy mennyire közel, arról sajnos fogalmam sincs -- lehet, hogy már meg is született a döntés, lehet, hogy szó sincs róla), akkor éppen az inercia miatt gyakorlatilag megállíthatatlan. Ha a britek kilépnének, az mindenesetre nekünk nagyon rossz precedens volna. Tanulmányozni kellene, hogyan vált ketté Csehszlovákia, hiszen a történelem az élet tanítómestere.

Sexual Harassment Panda 2014.11.22. 23:30:36

@John Doe3: Egy tagállmot nem lehet kizárni.Ilyen nincs.

dont be such a jew 2014.11.22. 23:31:24

@]{udarauszkasz: 2004ben milyen fal mögött éltél?

Egyelőre nem éri meg kilépni, de nem árt az EUnak tudni róla, hogy nincs ránk joga.

Meglepően kifizetődő biznisz a szabadságharc: www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/hozzank_ozonlik_most_a_legtobb_eu-forras.204643.html

Ahhoz képest hogy az EU nélkül 2 hét alatt bedőlne a gazdaság (meg IMF nélkül, persze), Orbán beszólt párat az EU meg beszart hogy kilépünk és virítja a lóvét.

John Doe3 2014.11.22. 23:32:46

@Sexual Harassment Panda: merthogy? Mert nincs szabályozva a folyamat? Majd lesz rá technika, ha kell. Ezért is írtam, hogy a brit példa nagyon rossz precedens lenne.

dont be such a jew 2014.11.22. 23:33:51

@John Doe3: 'Nem az a kérdés ui. hogy Mo. ki akar-e lépni az Eu-ból (objektíve természetesen nem, vezetőinek rosszul palástolt szándéka szerint pedig igen), hanem, hogy mikor dönt úgy az Eu, hogy elengedi a kezünket, és -- példát statuálva -- kizár bennünket.'

A valóság meg az hogy a jobboldali politikán összefosták magukat és elkezdtek fizetni:www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/hozzank_ozonlik_most_a_legtobb_eu-forras.204643.html

Úgyhogy támadni kell őket ahogy eddig, abból értenek.

Sexual Harassment Panda 2014.11.22. 23:34:49

@Moin Moin: Még 1 kérdés:
Egy kilépéskor mi történik az euban legálisan, bejelentett munkavállalókkal?
Haza kell jönniük?

John Doe3 2014.11.22. 23:35:45

@dont be such a jew: szerintem foglaljuk el őket. Már el is kezdtük, igaz, Londonban, és amilyen pechünk van, a britek meg éppen kilépőfélben vannak.

Sexual Harassment Panda 2014.11.22. 23:37:02

@John Doe3: Nincs.Ilyen nem létetik.
A legsúlyosabb szankció, a szavazati jog felfüggesztése.
Nem lehet kizárni egy tagállamot.Kilépni lehet.
"Majd lesz rá technika, ha kell"
Baromság.Az összes tagállamnak el kéne fogadnia.Erre az esély dupla nulla.

John Doe3 2014.11.22. 23:38:12

@Sexual Harassment Panda: szvsz életbe lép az a szabályozás, ami unión kívüli államokra vonatkozik, ha van humorérzékük, esetleg az állampolgársági opciót megcsillogtatva. Különben jó néhány munkavállalói vízumkérelmet kell rövid idő alatt feldolgozni, de hát erre találták ki a bürokráciát. Nem fognak belerokkanni.

dont be such a jew 2014.11.22. 23:39:17

@John Doe3: 'szerintem foglaljuk el őket. '

Egyelőre jó az is ha fizetnek. A szovjetek is megtanulták hogy a magyarokkal kár baszakodni, ide gulyáskommunizmus kell.

Orbán sem akar mást mint kimaxolni a húsosfazekat.

Salve Commendatore!

Sexual Harassment Panda 2014.11.22. 23:39:24

@dont be such a jew: Mikor mondta Orbán, hogy kilépünk?
Soha senki meg sem említette.Ez egy baromság.
Nem ő fogja eldönteni, hanem mi.
Kizárt, hogy az emberek kilépnének.

Sexual Harassment Panda 2014.11.22. 23:42:13

@John Doe3: Nem hiszem.Hiszen a már letelepedett munkavállalók már ott vannak.Regisztráltak, beilleszkedtek.Az újonan jövők igen, ugyanolyan eljárás alá fognak esni, mint a többi nem eu-sok, tehát gyakorlatilag megszűnik a külföldi munkavállalás.
Aki elég időt töltött kint ahhoz, hogy állampolgárságot kapjon, az tiszta sor, illetve a letelepedési engedélyhez, az is tiszta sor.
De a többiekkel mi lesz?

rs232 2014.11.22. 23:42:24

:)
Ha már trackback:

'. A félelem attól, hogy valami megtörténhet, sokkolóbb lehet, mint maga a dolog. A szorongó ellenfél sokkal több rémes következményt tud kitalálni, mint bármelyik aktivista. ...

10. Viselkedj úgy, hogy ellenfelednél elszakadjon a cérna, és kihozd belőle az állatot! Ha ki tudod provokálni az erőszakot, a közvélemény a te oldaladra állhat, mert az emberek általában a gyengébb féllel szimpatizálnak.'

dont be such a jew 2014.11.22. 23:42:28

@John Doe3: Ez a másik faszság. Aki kint él, dolgozik az nem jótékonyságból dolgozik, hanem gdp-t termel a főnöknek meg a tulajnak meg az államnak.

Hülyék lennének elengedni. Pláne hogy rengeteg afrikai, orosz, jugoszláv melózik legálisan az EUban most is.

mikka 2014.11.22. 23:42:53

@HellerZ: Ember, ha te ebben az országban a balliberális álértelmiségre és a szocialista szavazókra bazírozol a jobboldali keresztény konzervatívok ellenében egy polgárháborút vizionálva akkor rossz lóra teszel, mert egy átlagos utcai csetepatéban az néhány ezer kockafejű, szakállas,kinyúlt csíkos pólós blogger ( Apple laptoppal az ölemben tüntetek a tandíj ellen ) és 100 ezer 70 és a halál közti MSZP-Gyurcsány fanatikus nem ellenfél még a Fradi B-közép gárdájának sem :)

John Doe3 2014.11.22. 23:45:07

@Sexual Harassment Panda: Én nem így látom. Szerintem abban a pillanatban kirúgnak, ahogy az eltűrhetőnél jobban elkezdünk kellemetlenkedni. A magántulajdon további kisajátítása és a rengeteg olyan jogalkotási mozzanat, ami az írott és íratlan uniós szabályokkal és normákkal nem fér össze, már csak példastatuálás miatt is praktikus lehet. Mo. elég kicsi ahhoz, hogy az itteni érdekeltségek leírása ne legyen súlyos érvágás a kinti tulajdonosaknak. A nagyok pedig egyszerűen olyan kártérítési pert helyeznek kilátásba (pl. Audi, Mercedes), hogy a kizárás ezeknél nem jelentene azonnali változtatást -- hiszen van együttműködés unión kívüli országokkal is.

Sexual Harassment Panda 2014.11.22. 23:45:40

@dont be such a jew: nem ilyen egyszerű.
A jól képzett emberek ezután is fognak munkát találni hosszabb/rövidebb ideig, tehát az agyelstívás nem fog megállni.
Aki teheti, kint is fog maradni, és a büdös életbe nem fog hazajönni, hogy Oroszországhoz csatlakozzon, akármit is mond zkárpát dániel.(a kisbetű nem elírás)
Ezeket az embereket végképp elveszítjük.
Az nem lesz többé, hogy gondolsz egyet, és kiköltözöl Londonba.

dont be such a jew 2014.11.22. 23:46:12

@Sexual Harassment Panda: Orbán soha sem mondott ilyet, ez Kövérre van osztva. De mindegy is, mondania sem kell, a nyugatiak nem hülyék, értik.

Egyelőre biztosan nem akarna kilépni a fidesz szavazók legalább 70%-a. De ez nem állandó, az EU akár össze is kaphatja magát vagy folytathatja azt a barom politikát amit Barroso alatt. Akkor 2 ciklus múlva 70% lesz kilépéspárti, ha lesz még egyáltalán honnan kilépni.

Sexual Harassment Panda 2014.11.22. 23:46:51

@John Doe3: Értem.
De sajnos továbbra sincs olyan hogy "kirúgnak".
Ilyen nem létezik.
A legnagyobb "bűntetés" a szavazati jog felfüggesztése.

John Doe3 2014.11.22. 23:47:12

@Sexual Harassment Panda: én is dolgoztam kint, pedig akkor még lent volt a vasfüggöny. Megvan erre a protokoll.

dr doktorka 2014.11.22. 23:48:49

A nép már döntött: nem akar az orosz faszszopó Orbányával újra malenykij robotra menni, hanem az ellenzékhez átáll és vissza fog térni az EU-ba.

A fidiótákat eltakarítja a Gulagra!

Sexual Harassment Panda 2014.11.22. 23:48:55

@dont be such a jew: Kövér nem azt mondta.Meg kellene hallgatni mit mondott.Nem a hülyeséget átvenni a netről.
Egyébként mindegy mit mond.
Ha lenne egy népszavazás most, nem lépnénk ki.
Ugyanis, ha hiszed ha nem, Mo-n az eu támogatottsága kifejezetten magas, magasabb mint az euátlag.
A németek támogatottsága meg még inkább.

dont be such a jew 2014.11.22. 23:49:17

@Sexual Harassment Panda: sarkosan látod a dolgot, az hogy kilépünk, nem jelenti azt, hogy szovjet tagköztársaság leszünk. Emlékezz 1990-2004re!

Egyébként bármelyik orosz kiköltözhet Londonba ma is, vagy akárhova az anyja picsájába..:)

Sexual Harassment Panda 2014.11.22. 23:50:05

@dont be such a jew: Ja, ezt mondjuk a köv.5évre mondom.Hogy később mi lesz, azt nem tudom.Szerintem a köv.5-8évben ez nem fog megtörténni.Ha a jobbik nyer 2018ban, akkor 2021ben nem leszünk tagok, mondjuk.

John Doe3 2014.11.22. 23:50:09

@Sexual Harassment Panda: semelyik joganyag nincs kőbe vésbe - az Alaptörvény kivételével (<grin>). Egyébként a közelmúltban volt egy Trócsányi-interjú, csodálatos elszólással, amennyiben azt mondta, hogy Mo. mindig korrekt partnere lesz az Eu-nak. Mármost, ugye, vagy bent vagyok, mint tag, vagy kint vagyok, mint partner.

dont be such a jew 2014.11.22. 23:51:34

@Sexual Harassment Panda: 'Ha lenne egy népszavazás most, nem lépnénk ki.
Ugyanis, ha hiszed ha nem, Mo-n az eu támogatottsága kifejezetten magas, magasabb mint az euátlag.
A németek támogatottsága meg még inkább.'

Ez mind igaz, ezzel nem vitatkozom.

Sexual Harassment Panda 2014.11.22. 23:52:12

@John Doe3: Nyilván orvos/mérnökként igen, kimehetsz pár hónapra/évre, de utána haza kell jönnöd.az, hogy minenki számára elérhető, hogy fogja magát és kiköltözzön, az az eu előtt nem volt, és ha nem leszünk tagok nem is lesz, ne add az értetlent, tudod mire akarok célozni.

Sexual Harassment Panda 2014.11.22. 23:53:33

@John Doe3: Ez sem igaz.Trócsányi azt mndta, "nem nem, soha".
Senki nem mondta hogy ki kell lépni.Ez nem igaz.

Sexual Harassment Panda 2014.11.22. 23:54:43

@dont be such a jew: Ezt mondom.Kiírhatják a népszavazást nyugodtan!Úgy se lépnénk ki.elbukna.
(mondjuk a belátható jövőn belül, 5-6év)

dont be such a jew 2014.11.22. 23:58:40

@Sexual Harassment Panda: Egyébként meg sokan tudnak ezt azt Londonról, Moszkvával kapcsolatban meg elég homályos a tudásuk.

Én egy multi magyar részlegén dolgozom Prágában, ahol a bérek a Bp-i fölött vannak 10-20%-kal. Az egész centrum azért Prágában van, mert itt él közép európában a legtöbb orosz, és nagyon sok orosz, kazah, ukrán fazonnal melózom együtt. A centrum azért nem Moszkvában van, mert ott magasabbak a bérek még 20%-kal.
Igy az orosz kollégák többnyire több pénzért dolgoznak mint a közép-európaiak, mert a multinak egyébként nagyon kell az orosz piac(és alma logós számítógépben utaznak, nem rohadt almában).

Az orosz klliensek különleges elbánásban részesülnek, mióta kitört az usa-orosz cécó, kifejezetten kinyalják a valagukat. Mindenben jobb ma orosz kliensnek lenni, mint mondjuk amerikainak.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 00:02:09

@dont be such a jew: Nekem van cukrász abrátom aki Moszkvában dolgozik, nem is egy.Mindegyikük szerint nagyon magas az életszínvonal, jó a fizetésük, és Moszkva nagyon tiszta, modern város.Nem szabad összekeverni a szovjetúnióval.A világ összes luxusmárkája ott van, és szerintem nagyon érdekes hely lehet.

John Doe3 2014.11.23. 00:09:09

@Sexual Harassment Panda: mi nem igaz? Itt a beszámoló: www.origo.hu/itthon/20141107-trocsanyi-magyarorszag-az-eu-megbizhato-partnere.html
Miután én nem állítottam, miszerint bárki azt állította volna, hogy ki kell lépni (olvass vissza), innentől kezdve szalmabáb érvelést használsz, ami a racionális vita végét jelenti. Ez több hozzászólásodból is kitűnik.

John Doe3 2014.11.23. 00:10:53

@Sexual Harassment Panda: pontosan erről beszélek én is. A lényeg, hogy kilépésünk esetén a status quo nem egyik pillanatról a másikra borul fel, viszont a tömeges kiáramlás lehetősége természetesen megszűnik, márcsak Schengen miatt is.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.23. 00:11:45

@egyetmondok: Remélhetőleg nem ez az egyetlen módja

John Doe3 2014.11.23. 00:12:33

@Sexual Harassment Panda: Moszkva már a SzU idejében is kivételezett, kiemelt város volt. Én voltam a végeken is. Igaz, a magyar és az orosz vidék között lényegi különbség nincs -- itt a szolidaritás ami alacsonyabb szintű, a szegénység mindenütt ott van.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2014.11.23. 00:13:18

A kilépés helyett, aztán egyszer csak jó Viktorunk rálép a gereblyére és.........
óránként kakukkol.

John Doe3 2014.11.23. 00:14:09

@Sexual Harassment Panda: Nem írják ki. Nemzeti konzultáció lesz (ha lesz). De ne feledd: a vádlott soha nem tagja az esküdtszéknek.

dont be such a jew 2014.11.23. 00:30:38

@John Doe3: Hát ez qrva érdekes volt, egy noname blogposzt 1,5 évvel ezelőttről.

De az EU inkább fosik és fizet, mint a katonatiszt:

www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/hozzank_ozonlik_most_a_legtobb_eu-forras.204643.html

Salve Commendatore!

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 00:34:07

@John Doe3: Mi az hogy nem írják ki???
Akkor illegitim, semmi.A kilépésről népszavazás dönt.
Az államfő jelenti be a tanács elnökének.Amit linkeltél, az meg egy wishful thinking.
Nem létezik kirúgás.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 00:35:04

@dont be such a jew: Pontosan.Nem állítom, hogy nincsenek olyan emberek, akik nem rúgnának ki minket, de olyan akkor sincs jogilag.lehetetlen.

dont be such a jew 2014.11.23. 00:38:52

Tudok ilyeneket én is, Magyarország elveszitheti az USA tagságát is, sőt Orbánt is minden évben megbuktatja a Csársz Gáti.

Gatit arra kértük, mondja el lapunknak, szerinte milyen (köztük antidemokratikus) módon lehet megbuktatni Orbán Viktort. Íme a terv:

1. A Fidesz elveszti a 2014-es választásokat.

2. A Fidesznek új legitimációra lesz szüksége 2012-ben vagy 2013-ban, és előrehozott választásokat ír ki, amikor népszerűségvesztésének folyamata megáll vagy lelassul. Ezt a választást mégis elveszítheti.

3. IMF- és EU-kölcsön hiányában a gazdaság állapota tovább rosszabbodik. Ekkor a Fidesz-elit egy része szembeszáll az Orbán-Matolcsy párossal, miközben az utcán százezrek tüntetnek. A görög és az olasz helyzethez hasonlóan az Orbán-Matolcsy párost és támogatóikat lemondatják, s egy valóban konzervatív - tehát nem populista -, jobbközép Fidesz-kormány jut hatalomra.

valasz.hu/vilag/charles-gati-5-pontja-44756/

de most is aktuális

444.hu/2014/08/07/ezuttal-charles-gati-biztatja-amerikat-orban-ellenes-lepesekre/

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 00:42:22

@dont be such a jew: Pontosan.De én jobbat tudok!
Visszamenőlegesen, Orbán Viktor elveszíti a 2010-es!!!!! választásokat.
Vagy halottnak nyilváníttatom!
Ennyi.

dont be such a jew 2014.11.23. 00:42:54

@Sexual Harassment Panda: Mi magyarok igen ésszerü emberek vagyunk, bárki megfizetheti a hüségünket.

Putyin, Barack, Csársz Gáti, Junker, Merkel asszony.

Várjuk az ajánlatokat.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 00:43:16

"Az EU-ból kizárni egy tagállamot nem igazán lehet, legalábbis erre vonatkozó szabályozás nincs a lisszaboni szerződésben. A szavazatmegvonás és a pénzbüntetések a legkeményebb belső fegyelmező eszközök."
Index.hu

Krisz11 2014.11.23. 02:48:30

"És Magyarország az EU-ból kilépve csatlakozhasson az új, Eurázsiai Unióhoz. Ennyi"

Szerintem teljesen színvonaltalan ez a kényszeres rettegés.
Miért, Anglia belép az Eurázsiai Unióba miután kilép az EU-ból? Cameron (az angol PKP vezetője) biztos oda készül :D.

Krisz11 2014.11.23. 02:53:46

Szerintem Hafr amúgy bitorlod a "konzervatív" megnevezést. A társadalom felfogásod liberális, a gazdaság felfogásod pedig neoliberális. Olyasmi vagy mint a kínai Apple. Túl nagy politikai jövőt nem jósolok neked ezzel a hamisítás dologgal :D.

Bicepsz Elek 2014.11.23. 03:21:30

Nem kell elkotelezodni semerre sem!!! Magyarorszagnak erdekei vannak, nem szovetsegesei!!! A Deli aramlat is magyarerdek (ugye a lengyelek beragtak mert az Eszaki-Aramlat az o kikerulesukkel vitt gazt Nemetorszagba, a Deli-Aramlat meg Ukrajna kikerulesevel a deli(=nem oroszellenes)allamokba. Se az ukranok se a lengyelek nem tudnak megcsapolni a vezetekekbol sem zsarolni veluk.

Bicepsz Elek 2014.11.23. 03:22:36

@Krisz11: Ezt mar mondtuk neki, de ugye Hitler is szocialista volt meg az MSZP is..

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.23. 07:34:15

@Krisz11: a fasisztákhoz képest mindenki liberális, barátom, de azért csak írdogálj

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.23. 07:35:15

@Bicepsz Elek: Aha. A magyar vezetők pont olyan ostobák, mint mindig, ami a külpolitikai hübriszt illeti

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.23. 07:36:43

@dont be such a jew: Valamelyiket még megkaphatod -- a barátaid ugyanis biztosan nem akarnak lelépni innen húsz évig. Nem ők mondták talán? És honnan ilyen biztosak ebben?

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.11.23. 07:57:14

@Krisz11: Inkább arról mesélj te közgáz zseni, hogy 40-50 milliárd dollár felszabadulása miért is okozna az USA-ban hiperinflációt? Valahol olvastam ezt a hülyeséged, úgy hogy te a közgazdaságról jobb ha kussolsz!

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.11.23. 08:01:21

@Krisz11: "Miért, Anglia belép az Eurázsiai Unióba miután kilép az EU-ból?"
- Térképet ismered, te beképzelt picsa?
A Brit szigetek határosak a volt FÁK országokkal?

dont be such a jew 2014.11.23. 08:30:00

@HaFr: 'Valamelyiket még megkaphatod -- a barátaid ugyanis biztosan nem akarnak lelépni innen húsz évig. Nem ők mondták talán? És honnan ilyen biztosak ebben?' - Hát ebből 8 lassan el is telt.

Hogy honnan ilyen biztosak? Hallgassuk meg erről Botka Lászlót

'Botka László a Népszabadságnak adott interjút, ebben arról is beszél, hogy a 2018-as baloldali választási győzelemhez kevés lesz a Fidesz-ideológia támadása. Az MSZP Országos Választmányának elnöke szerint hiteles baloldali program kell, mert – mint fogalmazott – üres hassal nehéz szeretni a demokráciát.'

Azt én teszemm hozzá hogy kell vagy 50-60 makulátlan új vezető is, mert programban eddig sem volt hiány a baloldalon.

Ali Lali 2014.11.23. 08:36:04

Orbán/fidesz teljesen elvtelen, és racionális módon arra mozdul el, amerre hosszútávon biztosítani tudja tagjainak a szabadrablást, vagyis a mutyi-korrupció hasznát. Ezt jelzi a pávatánc is. /Na itt egy helyzet-alkalom, ki és felhasználható. Ki mennyit ígér, arra lépek kettőt, de a másik irányba is egyet, hátha a másik oldalnak megéri és ráigér. Lényeg, hogy legalább az országon belüli szabadrablásért ne szóljanak./

dont be such a jew 2014.11.23. 08:40:24

@Ali Lali: A pávatánc nekem eléggé sikeresnek tünik.

Fejesrob 2014.11.23. 09:10:26

"Ezt a - Paks, Déli Áramlat, orbáni pávatánc, orbáni holdudvar gátlástalan és semmitől sem tartó korrupciós hadjárata".

Itt hol van az érv?

Fejesrob 2014.11.23. 09:16:34

@Bicepsz Elek: Épp a Déli áramlat kapcsán buknak le a liberálisok.

Mo.-nak éppen az a jó, ha a legtöbb gázvezeték útvonalán fekszik, ez evidens.

A jövőben bármiféle további alternatíva mellett már ott lesz egy vezeték, amelyik ráadásul megkerüli Ukrajnát.

Ezért is jellemző az ilyen típusú liberális (atlantista) poszt, ahol van pávatánc, van korrupciós vád, de érv az nincs, hogy miért ne épülhetne meg. Egyetlen érvük lehet, az, hogy ha az oroszok hosszútávon is jü áron adják a gázt, akkor az USA, sőt más sem rúghat labdába gázügyben.

Csakhogy ez nyilván a magyar érdekek szempontjából nem érv.

Viktor Mutyin (törölt) 2014.11.23. 09:19:18

@dont be such a jew: "Mindent meg kell tenni a magyar fejlődés gyorsításáért, akár még az ördögi oroszokkal is bizniszelni kell."

Akár. Sokkal eredményesebb lenne inkább eltakarítani a tolvaj, nemzetrontó kormányt és a holdudvarában élősködő maffiát. Utána jöhet a gyorsítás meg a biznisz. Addig az, amit naponta böfögsz a blogokra, az sima kormánypropaganda és hazugság.

"egy valóban konzervatív - tehát nem populista -, jobbközép Fidesz-kormány jut hatalomra."

Ostoba vagy. Olyan, hogy "valóban konzervatív, jobbközép fidesz" nem létezik, nem is volt soha. Ez egy nemzeti bolsevik konglomerátum, fehérgalléros támogatással a háttérben, szolgalelkű kollaboránsokkal, mint például te is (a többi 25 nick-ed is).

@polyvinyl: " az oroszok miért is ne szervezhetnének a szláv népekből és az egykori szovjet tagállamaikból egy saját közösséget? "

Putyin-csicska! Azon kívül, hogy lámpavas pozítiv lettél már jó ideje, rettenetesen hülye vagy. Ha kivennéd a fejedet Orbán seggéből, akkor láthatnád, hogy ilyen közösségük már volt, amikor felbomlott a Szovjetúnió. Nem működött. Ideje tenned is valamit érte, ne csak itt oszd azt a kevés észt, amivel az Úr megáldott, véletlenül. Miért nem vagy Donyeckben? Éppen ott bővül a "saját közösség": teszel is valamit érte vagy csak járatod a pofádat?

Fejesrob 2014.11.23. 09:32:00

@dont be such a jew: Az EU orosz jó kapcsolatok mindenképp megmaradnak, lévén az EU motorja Németország.

Nálunk is szerintem inkább politikai okai vannak az orosz szál felvetésének, a kormány antiszemitizmusa és illiberalizmusa vádként ugyanis nem jött be.

Az "új" vád a kormány oroszbarátsága és korrupciója. Erről szól a poszt is.

Csakhogy azért elég sokan emlékeznek a 4-es metró ellopott milliárdjaira (is), ami pld. nem orosz projekt volt és nem Orbánék műve.

unionista (törölt) 2014.11.23. 09:32:35

@egyetmondok:
abban igazad van, hogy a budapest, a dunántúl és a felvidék egy fejlődési pálya. a tiszántúl, a délvidék és erdély egy másik.

nyugati föderáció inkább "kis-osztrák", a keleti konföderáció a "kelet-svájci". a nem-ortodox zsidó jászi által jegyzett keleti-svájc elméletet kellene újragondolni.

BiG74 Bodri 2014.11.23. 09:42:27

Szerintem ha valakinek vállalható alternatíva az orosz vezetésű térségbe tartozni az EU helyett akkor az iszonyatosan debil, beszélgetésre érdemtelen abortuszszökevény.

Lehet, hogy nem egy csoda az EU, és sok baromság is van benne, de még mindig inkább tudja érvényesíteni magát benne egy demokratikus ország, mint a nagy orosz föderációba. Persze nem a jelenlegi politikusi palettával, mert az full orosz mintaára alakult ki.

Sokszor elhangzik a hazaárulózás, hát mondanám én is: ha valakik, már megint mennének segget nyalni keletre hát nyomorult hazaárulók, akik megértek a kötélre.
Ha az ország (együtt)ki akar lépni az EU -ból, hát legyen. De ha a fennhéjjázó arrogáns politikai elittcsőcselék és agymosott seggnyalói tologatják a szekeret erre akkor ők szimplán hazaárulók. Tetvek, akik hazudnak éjjel és nappal, és mire rájönnek mekkora böszmeséget műveltek (ha rájönnek) már óriási a baj.

Fejesrob 2014.11.23. 09:44:44

@Sexual Harassment Panda: Ez egyfajta balliberális vágyálom, bizalom a csodafegyverben, az EU szankciókban.

dont be such a jew 2014.11.23. 09:50:09

@BiG74: Ehhez képest az EU annál jobban fizet, minnél többet rugdossuk

www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/hozzank_ozonlik_most_a_legtobb_eu-forras.204643.html

A legfontosabb hogy rettegjenek hogy Mo. szétzilálja a bulijukat, és lefizessenek minket.

Ennyi kell tőlük, semmi egyéb.

Fejesrob 2014.11.23. 09:52:31

@BiG74: Mo. már csak azért sem tartozhat az orosz gazdasági övezetbe, mert exportja 70%-a nyugatra irányul, ráadásul Mo. lényegében Németország és Ausztria hátsó udvara.

Az összes ilyen felvetést szinte csak balliberális hsz-ből olvastam - Orbán ki akar lépni az EU-ból, be akar lépni a FÁK-ba - és efféle marhaságok.

Az EU után a következő legnagyobb gazdasági partnerünk az oroszok. Ráadásul óriási potenciállal és azzal a lehetőséggel, hogy az energiáért egyre nagyobb mértékben fizethetünk csirkével és zöldséggel.

Kitörési pontjaink turizmus és az export növelése is ebben a térségben vannak, mivel ez a térség dinamikusan fejlődik.

A mi érdekünk egy gazdaságilag egyre erősödő Oroszország és Ukrajna. Az mindegy, hogy utóbbi hol áll, nekünk talán jobb, ha az oroszok oldalán, lévén eléggé erős a mezőgazdasága.

Az USA érdekek viszont gyökeresen mások és ez okozza a konfliktust.

Fejesrob 2014.11.23. 09:56:55

@dont be such a jew: Nem azért fizetnek, mert rettegnek, hanem azért, mert részt veszünk az integrációban. Azaz pld. megengedjük, hogy bejöjjön az olcsó fogkefe. Az egész EU lényege az integráció, az egyre nagyobb termelési egységek kialakulása. Ez azonban áldozatokkal jár a szegényebb résztvevőket illetően, hiszen nem a magyar paradicsom gyűri le a spanyolt, hanem fordítva, nem a magyar autógyár látja el a franciákat autókkal, hanem a német.

Na ezért fizet az EU, bár egyesek szerint az EU tagság akkor sem előnyös, legfeljebb kitolódnak a negatív hatások.

dont be such a jew 2014.11.23. 10:02:16

@Fejesrob: Ez igaz de eddig is idehozták a szarjukat, és mégse fizettek érte illendőképpen, lásd grafikon.

Időnként egy-két nyilatkozat hogy szeretjük az oroszokat, távirat hogy erős a náci párt, meg egyáltalán, hogy vannak alternatíváink, azt azonnal virítják a dellát.

BiG74 Bodri 2014.11.23. 10:07:53

@dont be such a jew:
"A legfontosabb hogy rettegjenek hogy Mo. szétzilálja a bulijukat, és lefizessenek minket."
Úgy legyen!

@Fejesrob:
Magyarország mindig is inkább nyugatra tartozott, mint keletre, mégis sikerült 45' után sikeresen a szovjet érához csatlakozni. Tény, hogy a győztesek diktáltak, de jelentős honi seggnyaló banda támogatta az irányt.
Úgyhogy ki hová exportál az nem jelent semmit, adott helyzetben.

Az én érdekem egy gazdaságilag erős, független, öntudatos Magyarország. A gazdaságilag erős orosz, ukrán(ccc) csak arra jó, hogy gazdaságilag nyomja le a vazallus államokat arra a szintre amiben a függésük maximális. Jelenleg a németek akiktől nagyon függünk, és még ők is kihasználják a nyomásgyakorlás lehetőségét, de kétségem sincs, hogy ha a németet veszem alapnak akkor ők úriemberek lesznek az oroszokhoz képest.

Moin Moin 2014.11.23. 10:22:34

@Sexual Harassment Panda:

Arra alapozom, hogy már nem ők a Magyarországon zajló folyamatok urai: e folyamatok túlléptek rajtuk és önálló irányt vettek – éppen azért, mivel ők vészesen elhanyagoltak bizonyos alapvető feladatokat és nem vettek figyelembe fontos szabályszerűségeket (társadalmi, gazdasági, általános viselkedéstani téren), ill. nem értik miért és merrefelé halad a világ. Megragadtak a maguk szűk szellemi horizontján belül és csupán ebből kiindulva, felszínesen értelmezték a világot. Mindennek alapja pedig nem az objektív helyzet- és feladatértékelés volt, hanem a saját pszichózisuk… Az ilyen vezetők törvényszerűen buknak meg – mivel képtelenek a társadalomban olyan viszonyokat fenntartani/kialakulni engedni, amelyek közepette a gazdaság jól (kiszámíthatóan) működik. Emiatt súlyos erőforrás-hiány alakul ki, amit csak a gazdaság (a vállalkozások) újabb és újabb lerablásával próbálnak pótolni.

Igen, egy szélsőséges helyzetben, mint pl. az EU-ból, NATO-ból való (egyébként szerintem általuk sem tervezett, bár bizonyos értelemben vágyott) kilépés nagyon gyorsan megbuktatnák őket. (Valószínűleg korrupciós és talán egyéb köztörvényes ügyeikkel: előbb őket szembesítenék ezekkel, titokban, aztán – ha ez nem használna – a médiát árasztanák el. Ez a módszer működött Berlusconi esetében is.)

A Jobbikra semmiképp sem: jönne egy szakértői kormány (egy évre), aztán szabad választások. Az egy év alatt részletes és alapos vizsgálatok folynának a Fidesz viselt dolgairól, ezzel gyakorlatilag megszűnne az ő politikai erejük, így nem térhetnének vissza a hatalomba. Jó tudni, hogy egy ilyen helyzetben a nyugat nem az „ideális” megoldást és jelöltet keresné, hanem megelégedne a „normálissal”, amely elhárítja az ország feje fölül a kilépés összenemzeti tragédiáját.

Az EU-ból való kilépés ügyében a parlament nem köteles népszavazást kiírni, azt saját határkörében megteheti.

A kilépés után az EU-ban legálisan dolgozók/élők természetesen vissza kell menjenek Magyarországra, hiszen megszűnik ott-tartózkodásuk lapja, amely a munkaerő és a személyek EU-n belüli szabad áramlásán alapszik.

Krisz11 2014.11.23. 10:31:30

@HaFr: "a fasisztákhoz képest mindenki liberális, barátom"

És a Fidesz is fasiszta, és beállsz a bérrettegőkhöz? Én ezt egyfajta coming-uot-nak látom a részedről. Még Angliában is a konzervatív párt társadalomfelfogása a munkás párttól jobbra van. Világ szinten nem tudok példát, de hazai szinten ez az SZDSZ-re hajaz.

Krisz11 2014.11.23. 10:34:51

@Κara kán:
"A Brit szigetek határosak a volt FÁK országokkal?"
És akkor mi van ha nem? Maradj a kecskéknél :D
Amúgy hihetetlen, hogy az inflációról szóló írásom milyen népszerűséget szerzett. Mondjuk azért mert érvekkel cáfolni senki nem tudta, csak vergődni, hogy nem úgy van.

dont be such a jew 2014.11.23. 10:39:49

@Moin Moin: Ennyire még a hozzád közel álló Csársz Gáti sincs szétcsúszva.

Ő igy látta a baloldal esélyeit:

valasz.hu/vilag/charles-gati-5-pontja-44756/

Gatit arra kértük, mondja el lapunknak, szerinte milyen (köztük antidemokratikus) módon lehet megbuktatni Orbán Viktort. Íme a terv:

1. A Fidesz elveszti a 2014-es választásokat.

2. A Fidesznek új legitimációra lesz szüksége 2012-ben vagy 2013-ban, és előrehozott választásokat ír ki, amikor népszerűségvesztésének folyamata megáll vagy lelassul. Ezt a választást mégis elveszítheti.

3. IMF- és EU-kölcsön hiányában a gazdaság állapota tovább rosszabbodik. Ekkor a Fidesz-elit egy része szembeszáll az Orbán-Matolcsy párossal, miközben az utcán százezrek tüntetnek. A görög és az olasz helyzethez hasonlóan az Orbán-Matolcsy párost és támogatóikat lemondatják, s egy valóban konzervatív - tehát nem populista -, jobbközép Fidesz-kormány jut hatalomra.

4. Az új kormány - legitimációját növelni óhajtandó - igénybe veszi néhány igazi szakember részvételét, olyanokét, akik Brüsszelben és Washingtonban is meggyőzően reprezentálnák a kormány elkötelezettségét a szabad piac és a nyugati stílusú demokrácia iránt. Ebben a variációban Bajnai Gordon és Bod Péter Ákos, talán Bokros Lajos is komoly, szinte döntő szerephez juthatna.

5. Polgárháború. Ez akkor következhet be, ha a kormány nemcsak kaotikus gazdasági lépeseivel veszíti el a nép többségének bizalmat, de a választók rájönnek, hogy a szuverenitásról ismételt politikai szónoklatok tartalma a XXI. században üres fogás. Isten őrizz, hogy a helyzet idáig fajuljon, de ennek lehetőségét sem zárom ki, ha folytatódik a nyugati javaslatok, kritikák dacos, irracionális elutasítása.

De Lendvay meg Botka is, akiknek még nem ment el teljesen az eszük, reálisan látják a baloldal esélyeit.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.23. 10:50:07

@Krisz11: definiáltam a fasizmust, döntsd el, magadra vagy a barátaidra veszed-e, nem vagyok óvónéni.

HellerZ 2014.11.23. 11:15:22

@Krisz11:

igen, a Fidesz fasiszta.
de rettegni nem kell tőle, annyira azért nem félelmetes.

HellerZ 2014.11.23. 11:25:20

@mikka:

a nettüncin voltak idősek is persze, de a 80% 15-40 közti volt.

a poszt abból indul ki, hogy Orbán ki akarja vezetni Magyarországot a nyugati szövetségi rendszerből. Ez esetben az ország nyilván amerikai-orosz frontvonallá válik.
Ha sor kerül valamiféle fegyveres küzdelemre, akkor az a nem szoci nyugdíjasok és a jobbikos b-közép közt fog lezajlani kőbaltával, hanem a két hatalom által a háttérből támogatott többé-kevésbé megszervezett és felfegyverzett ilyen-olyan csoportok közt.
milyen alapon feltételezed, hogy egy ilyen helyzetben a nyugatos tábor harcértéke kisebb lesz, mint az orosz pártiaké? úgy érzed? hát az édeskevés...

HellerZ 2014.11.23. 11:32:56

@egyetmondok:

már előre feladnád az ország felét?
nem vagy te egy kissé gyáva?

dont be such a jew 2014.11.23. 11:36:53

@HellerZ:' Orbán ki akarja vezetni Magyarországot a nyugati szövetségi rendszerből. Ez esetben az ország nyilván amerikai-orosz frontvonallá válik.'

-nyilván, ezt már CsárszGáti meg Lauder is megmondta 2010-ben, aztán 2012ben, aztán 2014ben.

Azt hitték Merkel elkussoltatja Orvbánt, de nem így történt.

Igy most eléggé be vannak szédülve, nem értik hogy mi van. Miért nem szereti Merkel őket, amikor vehetné tőlük is a fütést, és csak azért hallgatták le mer muszáj volt?

dont be such a jew 2014.11.23. 11:40:16

ez a komoly, nem a nátha, THÜRMER GYUSZI szakértése

Nyílt levél Charles Gatinak

2014. augusztus 13., 19:20

Charles Gati azt írta a “The American Interest” című folyóiratban, hogy Orbán Viktort az amerikai vezetésnek le kell váltania.

Thürmer Gyula levele Charles Gatinak.

Igen, a múlt héten megszólalt Charles Gati.
Emlékszem, még az 1980-as években megkérdeztem kedves szovjet ismerősömet, Radomir Bogdanovot, a moszkvai USA-Intézet helyettes vezetőjét, hogy ki a fene ez a Gati. A CIA embere, mondta nemes egyszerűséggel, de hozzá tette: ne gondold, hogy kém.
A CIA rengeteg kutatót, egyetemi oktatót pénzel. Az ilyenek sok mindenre jók. Az USA rajtuk keresztül kimondhatja azt, amit hivatalosan nem illik, vagy éppenséggel rajtuk keresztül támogathatja más országok szellemi és politikai köreit.
Radomir Bogdanov szavaiban nem kell kételkedni, lévén, hogy ő nagyjából ugyanazt csinálta, csak a szovjet oldalon, ami akkor nekünk a jó oldal volt.

Hozzáteszem: nekem ma is az.

Charles Gati pár éve felkeresett a Baross utcai székházunkban. Kérem, mesélje el nekem, hogy kerültek 1989-ben Magyarországra a Nagy Imrével kapcsolatos dokumentumok! – kérte álcázott naivitással. Valójában az érdekelte, hogy a szovjet vezetés miként befolyásolta a magyar vezetést 1953-ban és persze 1989-ben is. Az említett papírok azt bizonyították, hogy Nagy Imre az 1930-as években közönséges rendőrspicli volt, akinek a jelentései alapján számos kiváló magyart végeztek ki. Nyikita Hruscsov és Lavrentyij Berija, akik Sztálin halála után a Szovjetunió élére kerültek, nem véletlenül mondták 1953-ban Rákosinak: Nagy Imrét nevezze ki miniszterelnöknek! Kezükben akarták tartani a magyar miniszterelnököt. Mint tudjuk nem sikerült, és nekünk is rengeteg kárunk származott belőle.

Eddig a történet, Gati úr, mondtam neki.
1989-ben már nem a szovjetek válogatták ki a magyar vezetőket, hanem maguk, és ezt Ön is pontosan tudja.
Orbán Viktor nem véletlenül mondott hozsannát Mark Palmer egykori amerikai nagykövetnek, na és Önnek is.
De mondok én magának valamit: semmi jó sem származik abból, ha Magyarország miniszterelnökét vagy általában első számú vezetőjét külföldön nevezik ki.

Charles Gati most az írta a “The American Interest” című folyóiratban, hogy Orbánt az amerikai vezetésnek le kell váltania. (itt)
Jó, mi?
Az USA gyakoroljon nyomást az EU-ra, és érje el, hogy Magyarországot kizárják az EU-ból, ha a sok hülye magyar ragaszkodik Orbánhoz!
Ne nevezzenek ki nagykövetet Budapestre, és indítsanak médiaháborút Magyarország ellen!

Orbán fő bűne Gati szerint az, hogy a “nyugati stílusú demokráciát” felváltja “Putyin nacionalista tekintélyuralmával.”
Valójában másról van szó.
Amerika fél.
Az USA vezetését rohadtul idegesíti, hogy nem tudja uralmát korlátlanul ráerőltetni európai szövetségeseire.
Obama javasolta az EU-nak, hogy hozzák létre az US-EU transzatlanti szabadkereskedelmi övezetet, bontsák le az akadályokat, és jöjjön létre a világ legnagyobb gazdasági térsége.
Az ötlet könnyeket csalt számos európai vezető szemébe. Aztán kezdtek rájönni, hogy az amerikai áru ugyan valóban megindulna Európa felé, de nem biztos, hogy az európai áruk is ugyanúgy mehetnének az amerikai piacra.
Nem is beszélve arról, hogy senki sem akar lemondani a Kínával vagy éppenséggel Oroszországgal folyó virágzó kereskedelemről.

Persze, rájöttek még valamire. Az amerikaiak nem egyszerűen gazdasági együttműködést akarnak.
Az új közös térséget meg is kell védenünk, sugallják a tengerentúlról.
Például létre lehetne hozni egy nagy-nagy megfigyelő rendszert. Nem árt tudni, hogy ki lép be a mi térségünkbe. 2001 óta az amerikaiak, mint tudjuk, milliónyi adatok követelnek azoktól, akik amerikai repülőre ülnek.
És ez csak a kezdet.
Amerika olyan világot akar, melyben technikai fölényére támaszkodva mindent és mindenkit ellenőrizhet.
Véletlen lenne, hogy most Merkel is arról beszél, hogy nem kell sietni a szerződés aláírásával?

Könnyű belátni, hogy az amerikaiaknak Orbánon könnyebb elverni a port, mint Merkel kancelláron.
Ráadásul Orbán olyan kérdéseket feszeget, amelyek az amerikai világfelfogást alapjaiban kérdőjelezi meg.

A demokrácia az, amit az USA annak tart.
Ezt üzeni a világnak és nekünk minden egyes amerikai elnök.
Ha valaki másként gondolja, az ellenség, akit meg kell fenyíteni, ki kell közösíteni, sőt agyon kell verni.

Milosevic nem volt kommunista, csak szerb hazafi, aki nem akart lefeküdni az USA-nak.
Addig bombázták Jugoszláviát, amíg akadt néhány áruló Belgrádban, aki kiadta Milosevicet az amerikaiaknak.
Aztán Hágában szépen megölték.
Kadhafi nem volt kommunista, csak éppen más alapokon képzelte el a világot, mint az USA.
“Forradalmat” provokáltak ki ellene, majd a nyílt utcán megölték.

folyt. köv.

dont be such a jew 2014.11.23. 11:42:44

folyt. THÜRMER GYUSZITÓL

Amerika fél.
Amerika haldoklik.
Nem holnap fog meghalni, de el fog pusztulni.
Egész egyszerűen azért, mert eljárt az idő a konstrukció fölött.
A világ számos részén más civilizációs értékeket hirdetnek.
Az egyén abszolút elsőbbsége helyett a közösség fontosságát, a pénz helyett a tudást, a liberális parlamenti demokrácia helyett a nép közvetlen döntését.
Ezek az elvek még nem győzték le Amerikát, de már megingatták a hitet benne.

Szóval üzenem Gati úrnak és liberális magyar hasonmásainak: ebben az országban mi élünk, mi dolgozunk, mi szenvedünk és mi örülünk.
Nem mindegy, hogy ki vezeti ezt az országot.
Nem mindegy, hogy milyen világban élünk.
Nem mindegy.
De dönteni, mi döntünk.

Thürmer Gyula

Krisz11 2014.11.23. 11:50:07

@HaFr:

"definiáltam a fasizmust,"

Ok, de nekem honnan kellett volna tudni, hogy te újradefiniáltad a fasizmust?!
Rákeresgéltem a korábbi írásokban, szerintem ez a kristálypalota effektus.
Érdemes lenne a saját magad által újradefiniált kis fogalmakhoz (mint konzervatív, demokrácia, fasizmus) egy szójegyzéket létrehoznod.

ingyenebed 2014.11.23. 11:51:57

@dont be such a jew:

hát ha igaz a hír, miszerint az Audi négyszer annyi állami támogatást kapott Orbánéktól, mint amit nyilvánosan mondtak, akkor az új színt visz a magyar-német kapcsolatok értelmezésébe.

érdemes lenne feszegetni az Orbán által a multikkal aláírt stratégiai és támogatási szerződéseket.
könnyen lehet, hogy Merkel azért (is) bánik olyan kesztyűs kézzel Orbánnal, mert pár nagy német cég ezt kéri tőle...
Pl az Audit - érdemeitől függetlenül - aligha érdekli a magyar nép szabadsága, pláne ha a közvetlen üzleti érdekei így kívánják. Az RTL is akkor kezdett háborúba, mikor túladóztatták. Addig egész jól elvolt. Plusz az RTL igazgatója egy magyar származású pali, ha jól emlékszem, politikailag nem tetszik neki a helyzet (olvastam múltkor valami interjút vele).
Az Audinál ilyen szubjektív emberi szempontok nem játszanak valószínűleg.

Amúgy folynak az EU-USA szabadkereskedelmi tárgyalások...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.23. 11:52:10

@Krisz11: Ja, te még dimitrovi alapon állsz?

Krisz11 2014.11.23. 12:00:09

@dont be such a jew:

" Ehhez képest az EU annál jobban fizet, minnél többet rugdossuk
A legfontosabb hogy rettegjenek hogy Mo. szétzilálja a bulijukat, és lefizessenek minket."

Ezzel teljesen egyetértek. Korábban más országok esetében is bebizonyosodott, hogy az EU egy papírkutya, ugat, de ha valaki a sarkára áll, akkor enged neki, mert az "unió"-nak nevezett bulit mindenáron egyben akarják tartani.
Görögországra végül 2 magyar éves GDP-t költöttek, hogy az euro zónát egyben tartsák. A cseheknek, lengyeleknek szintén engedtek több dologban korábban, hiába vergődtek eleinte. Ugyan ez lesz az Angoloknál is, csak nehogy kilépjenek. Határozottnak kell lenni az EU-val, akkor végül bekussolnak.
Minél nagyobb nálunk az euroszkepticizmus, annál jelentősebb eu támogatásra és engedékenységre lehet számítani.

Krisz11 2014.11.23. 12:02:57

@HaFr: Szerintem aki olvassa az írásaid, legalább a fele nem ismeri az általad elgondolt definíciókat. Ezeknek a fogalmaknak meg nyilván számos definíciója van, azt te sem tagadhatod.

nu pagagyí 2014.11.23. 12:23:34

Addig kell Orbántól megszabadulni, amíg nyakunkra nem hoz egy újabb megszállót.

Tóth Ágas 2014.11.23. 12:35:02

ha a rendszerváltás óta eltelt időszak pármillió szolid jómódban élő polgárt eredményezett volna, most nem kéne annyit erőlködni, hogy az itt lakók szeressék az EU-t meg a demokráciát. volt rá 25 év, nem kevés idő.

ez mindenhol így működik, mézesmadzaggal pár évig lehet hülyíteni a népet. hosszútávon adni is kell, ez van. nem kell csodálkozni, hogy nincs tömegbázis. valamit valamiért.

volt akiknek kurva jól jövedelmezett ez a 25 év, csak ők nem tömegbázis. viszont van 4 millió létminimum alatt élő, azoktól várjuk, hogy ünnepeljék a demokrácia 25 évét? mit ünnepeljenek? hogy koldusbotra jutottak?

vagy örüljenek a gazdasági hatékonyságról eléjük öklendezett szemforgató magyarázgatásoknak?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.23. 13:08:48

@nu pagagyí:

"Addig kell Orbántól megszabadulni, amíg nyakunkra nem hoz egy újabb megszállót."

De előtte töletek kell VÉGLEG megszabadulni, ha nem haragszol.

Máskülönben pofátlanul visszamásznátok abba a székbe, amelyikből Orbánt kipenderítettük.

Mert ti ilyenek vagytok :D

vajdasagi 2014.11.23. 13:51:34

@ghyca: "Nem hiszem, hogy a reményvesztett konzervatív liberálisoknak most pont erre van szüksége az egyik reménységüktől."

Nagyon is egyetértek ezzel. Én pl. soha nem lennék tagja, vagy pártolója egy olyan pártnak, aki ilyen felesleges félelmekre fecsérli az idejét. Pedig már fontolgattam a támogatás lehetőségét, mert nincs senki más, akit támogatnék.

jogalany 2014.11.23. 13:53:50

Az IMF szerint a Lengyel, a Cseh és a Magyar messzebb van most a nyugati léttől, mint 25 évvel ezelőtt.
Ha hozzá tesszük, hogy idén sikerült meghaladni egy kicsivel az 1989 -es termelési értéket és már elértük a fizetések vásárló erő értékben az 1979-es szintet, mondhatni az IMF jól számol.

vajdasagi 2014.11.23. 13:53:56

@BiG74: +1. Ez a helyes beszéd.

jogalany 2014.11.23. 14:10:34

@dont be such a jew:
Nem döntünk mi elo szavazók semmit. A világ számos számitás technikai oldalán az elsők között vagyunk, még az űriparban is, sőt a Nasa programok kidolgozásában is. De mint az Ukrajnai választásokhoz, úgy a magyar választásokat is nyugatról hozott program vezérli. Mint a Lottó nyilvántartást, ahol biztosan újfent folyik a mesterséges halmozódás. Hogy majd egy kijelölt nyertes elvigye a milliárdokat.
Mert az ilyen fontos programokat nem szabad itt írni, mert még beleláthatnak a disznóságokba.
Szóval nem mi döntünk, békésen - biztosan nem.
És úgy sem, hogy mint 56-ban hirtelen bőrkabátos Ávós ügynökök osztanak fegyvert egy véletlen oda tévedő 3 teherautóról a rádió előtti tömegnek.

jogalany 2014.11.23. 14:15:36

@Sexual Harassment Panda:
Igy van, kilépni nem lehet, mert mikor megtennék életbe lép a NATO titkos direktivája és ...........kampec.
De ezt O.V. tudja és sose tenné meg, hiszen félős, kis életét és persze sok - sok milliárdos ($)vagyonát, szigetét, yachtját, stb.
Nem fogunk kilépni, csak nagyobb cselekvési szabadságot akar és jól teszi.

miskabá 2014.11.23. 14:32:19

@BiG74:
"Jelenleg a németek akiktől nagyon függünk, és még ők is kihasználják a nyomásgyakorlás lehetőségét, de kétségem sincs, hogy ha a németet veszem alapnak akkor ők úriemberek lesznek az oroszokhoz képest"

Jelenleg az USA részéről van nyomásgyakorlás, és ehhez fel akarják használni a németeket is, magyarán mind Németországra, mind Magyarországra nyomást gyakorolnak.

Oroszország részéről ilyen nem tapasztalni, tehát fordítva áll meg az érved, ha ki lehet ebből indulni egyáltalán. Mert a hatalom gyakorlásához mindig is hozzátartozik a nyomásgyakorlás, legfeljebb az a különbség, hogy a színfalak mögött vagy pedig nyílt színen jelenik meg

Montefiore 2014.11.23. 15:27:27

@John Doe3: " A szerző az extrapoláció módszerét használta, és egy idősor kivetítése különböző - itt még ráadásul nevesített is! - premisszák (modellek) esetén különböző konklúzióra vezet. Mondhatod, hogy rossz a modell, mert ... és itt kellene következni annak az okfejtésnek, amely bizonyítja, hogy rossz a modell. Én sajnos nem látok ilyet. Nem mondom, hogy *jó* a modell, de azt sem látom, hogy *a priori* hamis lenne. Így az eredmény sem *hamis*, csak kondicionális."

Köszönöm a felvetést. Ha jól értem, az a lényege, hogy a blogszerző konklúziója nem *a priori*, nem szükségszerűen hibás. Ez természetesen igaz. Semmilyen jövőbeli esemény bekövetkezte nem zárható ki *a priori*, amennyiben az esemény bekövetkezte nem vezet logikai ellentmondáshoz. Itt a 'hiba' kifejezést levezetési, argumentációs hiba (= fallacy)értelemben alkalmaztam. Ezt a hibát én "csodafegyver-fallacy"-nak nevezem. Itt a feltételezett esemény vagy következmény bekövetkeztének _valószínűségét_ ítéli meg hibásan a fallacy elkövetője, és ehhez nem kell az, hogy az esemény egyébként *a priori* totálisan kizárható legyen. A lényege az, hogy egy elszigetelt eseményből vagy (pláne) egy elszigetelt nyilatkozatból olyan következtetéseket vonunk le, amelyek az ismert tények és folyamatok elfogadható konzisztenciájú (nem összeesküvéselméleti jellegű, azaz mindent és mindennek az ellenkezőjét is alátámasztani képes) rendszerbe állításából levonható következtetésekkel élesen szembenállnak. Azaz akkora mennyiségű előzetesen ismertté vált ténynek és koherensnek elfogadott következtetésnek kellene hamisnak bizonyulni az esemény vélelmezett bekövetkezéséhez, ami a valószínűséget a nulla közelébe helyezi. A hadieseményeket kívülről viszonylag jól követő megfigyelő számára nem volt teljesen kizárható 1945 áprilisában, hogy Goebbels utolsó szónoklatainak megfelelően a csodafegyver elkészül és egy csapásra visszaűzi a szövetségeseket Berlin falai alól és a végső győzelem órája elérkezik. Aki azonban a háború dinamikáját, Goebbels korábbi retorikai teljesítményeinek valósággal való megfelelését követte, és a náci rezsimről, célkitűzéseiről, a hadihelyzetről egy legalább átlagosan konzisztens összképpel rendelkezett, a csodafegyver bevetésének és a végső győzelemnek a valószínűségét a nulla közelébe lőtte be.

És itt nem szükséges már beszélni arról, amit én személyesen az efféle félrehordás alapokának gondolok Béndeknél, teljesen szubjektív alapon: az ideológiai konstrukcióknak a valóságra való leképezését önmagában vélem rendkívül problematikusnak, nem gondolom, hogy az, hogy valaki pl. "konzervatív" , annak a "valóságos világ valóságos viszonyai" között bármilyen tényleges folyamat vagy cselekvéssor bármilyen következetességgel megfeleltethető lenne. Az ideológiáknak és világképeknek - szerintem, hangsúlyozom - semmiféle szubsztancialitása nincsen, összefüggéseik és a bennük található levezetések nem állják ki a valóságra való leképezés próbáját, egyszerűen más anyagból vannak szőve, hogy metaforikusan fejezzem ki magam. Eztért csalódik mindenki, aki a marxizmust a létező szocializmussal, a kereszténydemokráciát az úgynevezett jézusi tanítással stb. próbálja passzítani.

De ismétlem, ezek csak az én ideológiai projekcióim, filózásaim, semmi jelentőségük nincs és valószínűleg nehezen lennének igazolhatók, bár nem zárom ki a dolgot egészen. A lényeg az első észrevételben, a csodafegyver-fallacy) van.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 17:07:32

@Moin Moin: "
A kilépés után az EU-ban legálisan dolgozók/élők természetesen vissza kell menjenek Magyarországra, hiszen megszűnik ott-tartózkodásuk lapja, amely a munkaerő és a személyek EU-n belüli szabad áramlásán alapszik"

Nem hiszem.
először is, aki már elég ideje kint van, állampolgárságot kap.
Aki elég ideje kint van, letelepedési engedélyt kap.Asszem ez pl 5év után automatikusan jár Németországban.
Akinek bejelentett munkaviszonya van, az is munkavállalásit kap.
Akinek nincs állása, nem tudja igazolni miből él, azt esetleg hazaküldik.

Viktor Mutyin (törölt) 2014.11.23. 17:22:00

@Krisz11: "Határozottnak kell lenni az EU-val, akkor végül bekussolnak.
Minél nagyobb nálunk az euroszkepticizmus, annál jelentősebb eu támogatásra és engedékenységre lehet számítani."

Ej, ej, Gheeejzaaa! Ez baromi gyenge volt. Sok ostoba nick mögül okádsz, de nincs értelme, a vezíred bukni fog. De lássuk, mit jelent ez a marhaságod, amit most felböfögtél: tehát, a "logikád" mentén, határozottnak kell lennünk Orbán Viktorral szemben, mármint a tüntetőknek, mert akkor bekussol. Kösz a tippet, marha.

Moin Moin 2014.11.23. 17:24:50

@Sexual Harassment Panda: Szép lenne - csak nem így van!

Az eu-s állampolgárok más tagállamban való tartózkodását és munkavállalását a saját országuk eu-s tagsága alapozza meg. Nem eu-s tag országokból (néhány kivétellel) csak munkavállalási engedály birtokában lehet elhelyezkedni. Ehhez a fogadó munkáltatónak igazoltatnia kell azt, hogy saját, vagy eu-s tagállamból jövő állampolgárt nem talált az adott állásra, vagy pedig hogy az adott nem u-s tagállamból jövő munkavállalónak speciális képzettsége van. (Leegyszerűsítettem a szabályozást, amely ráadásul tagállami kompetencia.) Ráadásul az egyes tgaállamok szbályozzűk, hogy évente hány munkavállalási engedély adható ki nem tagállami állampolgárok részére és (egyes országokban) azt is, hogy összesen hány nem eu-s tagállamból származó munkavállakó dolgozhat az orzságban.

Bizony, egy EU-ból való magyar kilépés esetén automatikusan visszaállnának a 2004 előtti (egyes tagállamok esetében csak késve belépett) munkavállalási szabályok! Hiszen akkortól már Magyarország EU-hoz viszonyatott jogállása semmiben sem különbözbe Burundiétól.:-)

Német állampolgárság: ez 8 év folyamatos és legális ott-tartózkodás után kérhető,. ha a kérelmező igazolni tudja, hogy képes eltartani magát (leegyszerűsítve), az életvitele megfelelő (pl. nem volt büntetve) és megfelelő szinten beszéli a német nyelvet. Ezt követően sikeres állampolgári vizsgát is kell tennie - igaz, ez nem túl nehéz kérdéssor (itt találsz egyet: www.deutsch-werden.de/ )

Automatikusan nem jár semmiféle letelepedési engedély Németországban, csuoán azért, mert ott éltél.

Viktor Mutyin (törölt) 2014.11.23. 17:24:57

@polyvinyl: "De előtte töletek kell VÉGLEG megszabadulni, ha nem haragszol."

Ki az a "töletek", barna nyelvű?

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 17:27:54

@Moin Moin: Ez azt jelenti, hogy aki még nem jogosult az állampolgárságra, annak haza kellene jönnie?

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 17:32:36

@Moin Moin: Milyen papírokkal tudom igazolni, hogy Németországban élek?Akkor, ha jól sejtem, minde munkaszerződés, fizetési papír, illetve igazolás, amit a helyi "rathaus/gemeinde"-ben kaptam, nagyon fontos.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 17:39:33

@Moin Moin: Még egy kérdés.
Ha nem vagyunk eu tagok, akkor mi az igazság abból, hogy
egyik oldal:
A külföldi cégek mind kivonulnak, és összeomlik a gazdaság.
másik oldal:
nem vonulnak ki a külföldi cégek, 2004előtt sem volt semmi.

Moin Moin 2014.11.23. 18:11:02

@Sexual Harassment Panda: Igen, alapesetben azt jelenti, hogy haza kell mennie.

Munkaszerződés, adó-, társadalom-, és nyugdíjbiztosítási igazolás a folyamatos jogviszonyról és befizetésről, lakcím-igazolás (ez egy A4-es lap, amelyet az ún. Einwohneramt ad ki), bankszámla-szerződés (adott esetben, ha indokolt az állampolgársági jogosultság megítéléshez, akkor a számlakivonatok is, pl. vállalkozóknál, vagy a vagyonukból élők esetében), vállalkozás-tulajdonos esetében a vállalkozás össze dokumentuma.

Attól, hogy egy eu-s tagállam esetleg kilép az EU-ból, még nem vonul ki automatikusan minden eu-s államban honos cél az országból. Ezt az egyes cégek minden esetben külön fogják mérlegelni, számos szempontot figyelembe véve. (Pl. a megváltozó vámszabályok, a tőkemozgás új szabályozása, az adott ország belső stabilitása, a piac helyzete, a saját invesztíciók jellege, stb.)

Egyébként számos magyar vállalkozás is rosszabb külpiaci helyzetben találná magát, hiszen az újból belépő vámok miatt (is) egyszerre drágábbá válnának a termékei/szolgáltatásai, nem beszélve arról, hogy az esetlegesen az EU-ban működő leányvállalatainál dolgozó magyar munkavállalóknak (alapesetben) haza kellene menniük. (Ez elsősorban informatikai, ill. szállítmányozási cégeket érintene - nem árt tudni pl., hogy az EU 3. legnagyobb közúti fuvarozó cége a magyar székhelyű Waberer’s.)

Nem releváns ebből a szempontból az, hogy 2004 előtt mi volt, hiszen a csatlakozással annyira megváltozott a beruházói környezet és annyi invesztíció történt, hogy nyilvánvalóan új helyzet jött létre. Javaslom olvasd el a blogunkon korábban megjelent írást: progressziv.blog.hu/2012/05/14/az_eu_mint_technologiai_szuksegszeruseg, a szélesebb horizontokról pedig itt olvashatsz: progressziv.blog.hu/2014/05/24/foderativ_eu-t_akarunk

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 18:18:28

@Moin Moin: Értem.Ami nekem edíg van, az a lakcímbejelentő lapok, adószám, socialversicherungsnummer, taj szám.
Fizetési papírok, munkaszerződések.
Akkor, az alapján, amit leírtál, gyakorlatilag egy ömgyilkossággal érne fel sok100.000 embernek, ha kilépnénk.
Kizárt dolognak tartom, hogy ezt megszavazzák az állampolgárok.

Montefiore 2014.11.23. 18:23:13

@Sexual Harassment Panda: Szemléld a kérddést dinamikusan, és akkor rájössz, hogy a 2004 előtti állapotokból nem vonható le érvényes következtetés az esetleges kizárásunk vagy viharos kilépésünk utáni állapotokra. 2004 előtt az volt a helyzet, hogy a reformista pártelitnek már a nyolcvanas évektől megkezdődő nyugatos, a piacgazdasági intézmények működését, a realitásokat és az ezekből adódó lépéssorozatot nagy vonalakban megértő és ezzel egyidejűleg a rettenetes rendszerben megvalósulni képes szabadságfokot megvalósító orientációja következtében Magyarország a szovjet megszállás és diktatúra keretei között a lehetőségek határaihoz közelítő módon folyamatosan alkalmazkodott a piacgazdasági viszonyokhoz. Ez az irányvonal folyamatosan fennmaradt, elmélyült, a liberális demokrácia intézményrendszerének elfogadható működése mellett. Természetes, hogy ebben a közegben a működőtőke-beruházások a többi felszabadult országhoz képest aránytalanul magasak voltak, bővültek, általánosan remény és a beruházások biztonságának tudata volt meghatározó.

Az orbáni rezsim viszont az adott körülmények közötti szabadságfok minimumához tendál, s a befektetések és a tulajdon biztonságának, a "gazdasági alkotmányosságnak" felszámolásával, a fékeveszett state capture-rel, nyilvánvalóan bosszú, tolvajlás vagy gazdasági-hatalmi monopolizálás diktálta lépéseivel, a szektorális adókkal illetve azok sávjainak szeszélyes emelésével ésatöbbi olyan trendet valósít meg, amely Bokros szavaival élve, szakszerűtlen, ésszerűtlen és becstelen, és ehhez járul a külpolitikai dezorientáltság meg a kormánysajtó elidegenítő hangvétele. A EU-ból való kirúgás/kilépés folyamatában ezek a tendenciák nyilvánvalóan még erősödnének és valami helyi maximumot érnének el, azaz feltehetőleg a lakosság mozdulni képes részével együtt a tőkebefektetések is igen nagy arányban hagynák sorsára az országot.

dont be such a jew 2014.11.23. 18:31:03

@Montefiore: 'Szemléld a kérddést dinamikusan, és akkor rájössz, hogy a 2004 előtti állapotokból nem vonható le érvényes következtetés az esetleges kizárásunk vagy viharos kilépésünk utáni állapotokra.'

- esetleges kizárás nincs, meg kizárás sincs.

- az milyen érvelés, hogy ne a tapasztalatodnak higyj hanem a libsi krédónak?

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 18:31:55

@Montefiore: Na de most derült ki, hogy a kint dolgozókat hazaküldenék.Hiába hagyják el az országot, ha hazatoloncolnak.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 18:35:55

@Moin Moin: Én csak arra céloztam, hogy a jobbik szerint, ki kell lépni, és egyből Svájc/Norvégia leszünk, mert ők sem eu tagok.
Azt persze sikkesen elhallgatják, hogy tagjai az EGK-nek, ami gyakorlatilag ugyanolyan jogokat ad, mint az eu.
Arra is kíváncsi vok, miből pótolnák a kieső piacainkat, a kieső támogatásokat, és miből fizetnék vissza a támogatásokat.
Régebben volt egy eu-s honlap, és ott az ált, hogy a kilépéstől még legalább 2évig fennáll a tagság, és az összes felvett/befizetett támogatással el kell számolni.

dont be such a jew 2014.11.23. 18:43:39

@Sexual Harassment Panda: baromság.

az EU belépődíjat fizet a piacainkra, ugyanez volt a Norvég Alap zsetonja, mert ők meg nem EU tagok, de belépő kell nekik hogy hozhassák az áruikat.

Le kéne szokni arról hogy támogatásnak hívjuk a belépődíjat, amit természetesen eszünk ágában sincs visszafizetni.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 18:48:53

@dont be such a jew: Akkor miért nem választjuk mi is a svájc/norvégia opciót, az európai gazdasági közösséget?

Nem kell semmit befizetnünk, és nem is kapunk pénzt, csak kereskedünk velük.
(asszem a lyobbik pont ezt akarja)

Gerilgfx 2014.11.23. 18:49:31

Köszönöm, nekem nem kell az Eurázsiai Unió. De az Európai Unió sem.

Miért nem lehet az, hogy mi végre egy szabad, szuverén ország leszünk, és az országunkat nagyhatalmak játékszerévé átjászani kívánó ingyenélő ,,szakértőuraink'' eltakarodnak választott birodalmaikban, ahol érdemi munka nélkül üldögelhetnek, nagyvállalatokban aladárkodhatnak?

Nekem egy szabad, szuverén Magyarország kell, semmi más.

Gerilgfx 2014.11.23. 18:51:31

@dont be such a jew: Illetve a ,,támogatás'' még a saját adód is. 80%-os adót fizetsz, hogy ebből többek között az európai unió 100 ezer forintos buszmegállókat építsen 6 millió forintért csak neked :D

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.11.23. 18:51:42

az EU támogatást ad a fejlesztésünkre, ugyanez volt a Norvég Alap zsetonja, mert ők meg nem EU tagok, de támogatást adnak hogy hozhassák az áruikat.

Le kéne szokni arról hogy belépődíjnak hívjuk a támogatást, amit természetesen eszünk ágában sincs visszafizetni.

Moin Moin 2014.11.23. 18:52:08

@Sexual Harassment Panda: Fontos, hogy a 8 év Németországban élés folyamatos legyen és végig megalapozott legyen az egzisztenciád is.

Igen: aki az EU-ban dolgozik, vagy eu-s piacokról élő magyarországi cégnél dolgozik, annak a kilépés nagy valószínűséggel komoly egzisztenciális változással járna.

Svájc pénzügyi nagyhatalom, Norvégia pedig az északi-tengeri olajlelőhelyek következtében áll jobban, mintha teljes jogú EU-tag lenne (hiszen akkor komoly nettó befizető lenne, tekintettel az egy főre jutó GDP-jére). Ha a Jobbik meg tudja nevezni azokat a magyar stratégiai ágazatokat/erőforrásokat, amelyek pariban vannak a svájci bankszférával, vagy a norvég olajvagyonnal, akkor azonnal belépek a Betyárseregbe! Biztosan bevennének, hiszen „tiszta fajú árja” vagyok…:-)

Igen: a kilépést követően egy hosszabb folyamat kezdődik, amelyben rendezni kell a korábban eu-s jogból adódó kapcsolatokat, ill. a támogatások ügyét (időarányosan). Nem kell az addig kapott összes támogatást visszafizetnie az érintett egykori tagállamnak, hanem csak az adott hétéves pénzügyi ciklusban még (időarányosan) ki nem fizetett támogatásoktól esne el. Azonban mivel e támogatások fedezik a magyar közberuházások 95%-át (évek óta!), ez a támogatás-kiesés óriási munkaerő-piaci válságot okozna Magyarországon. (Nem lennének ui. közberuházások, fedezet híján.)

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 18:52:35

@Gerilgfx: Nem létezik szuverén ország.baromság.Még az Oroszok is letérdelnek.
Nekünk semmink sincs.Csak termelni tudunk, és annak a 80%-a az euba megy, abból is a fele a friccekhez.
Legyél szuverén.Barom.

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.11.23. 18:52:58

@Montefiore: ne a tapasztalatodnak higyj hanem a szabad gondolkodó liberálisoknak

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 18:56:25

@Moin Moin: De azt honnan a pi.ából tudja bárki is ellenőrizni, hogy 8évig folyamatosan
itt tartózkodtam??
Senkinek nem tűnik fel, hogy a lyobbik akkor baromságokat beszél?
Még vmi!Mi van a schengeni tagággal?
Lehetséges, hogy kilépünk/kibasznak, és schengeni zagok maradunk?
Az indexen volt egy cikk pár hete, ott egy "szakértő" azt mondta, hogy a schengeni tagságunkat veszítenénk el legelőször.ű
Tehát lennének a lezárt határok, aki teheti elmenekült, az életszínvonal a felér esne vissza, Svájc helyett Albánia lenne.Gyönyörű.

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.11.23. 18:57:35

@dont be such a jew:
Milosevic nem volt kommunista, csak szerb hazafi, aki ráengedte a csetnikeket ártatlan civileket, megsértve a hadviselés szabályait.
Addig bombázták Jugoszláviát, amíg a szerb nép leváltotta majd kiadta Milosevicet az amerikaiaknak.
Aztán Hágában meghalt mert beteg volt.
Kadhafi nem volt kommunista, csak éppen elmebeteg diktátor.
Forradalmat tört ki ki ellene, majd elfogása közben megölték.

Montefiore 2014.11.23. 19:00:31

@dont be such a jew: ostobaság az esetleges eseményre azt mondani, hogy olyan nincs. Az eshetősége fennáll, hogy olyan szabályozást valósítsanak meg, amelyben a de facto kizárás lehetséges. Ha az akarat és érdek jelen van, akkor lehet, sőt kell ilyen szabályokat hozni. A jogi kreativitás megtalálja a jogfejlődés járható útjait.

Amennyiben meg neked a "libsi krédó" az események dinamikus, azaz történeti trendjeikben való szemléletének igénye, akkor szerintem igaztalan vagy néhány jeles nemlibsi gondolkodóval szemben, Plutarkhosztól Hegelen át mondjuk John Lukacsig. Vagy szerinted mindenki libsi, aki nem egészen primitív? Én nem így látom...

Moin Moin 2014.11.23. 19:02:08

@dont be such a jew: Csak a tények kedvéért: a magyar-norvég export-import kapcsolatok hosszú ideje jelentős (többszörös) magyar TÖBBLETET mutatnak (forrás: www.vg.hu/velemeny/interju/bovitheto-a-norveg-exportunk-421467 )

...Szóval: mi értelem van annak az állításodnak, hogy Norvégia azért támogatja pénzzel Magyarországot, hogy "hozhassák az áruikat"?:-)

A tények, a tények!:-)))

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 19:03:24

@dont be such a nazi: AAz igaz!De nem hiszem hogy ők a példa.
@Montefiore: Nincs.Jelenleg nincs.Lehet, hogy a jövőben lesz, de nem hiszem hogy az euban egy ilyen szabályt egyik napról a másikra meghoznak.
Főleg nem nélkülünk.Ahhoz szerződést kell módosítani, amit mindenkinek, tehát nekünk is jóvál kell hagyni.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 19:03:31

@dont be such a nazi: AAz igaz!De nem hiszem hogy ők a példa.
@Montefiore: Nincs.Jelenleg nincs.Lehet, hogy a jövőben lesz, de nem hiszem hogy az euban egy ilyen szabályt egyik napról a másikra meghoznak.
Főleg nem nélkülünk.Ahhoz szerződést kell módosítani, amit mindenkinek, tehát nekünk is jóvál kell hagyni.

Montefiore 2014.11.23. 19:04:34

@dont be such a nazi: Ugye,nem azt mondtam, hogy ne higgy a tapasztalatnak, hanem azt, hogy a tapasztalatodból ne vonj le elsietett következtetéseket, és vizsgáld meg, mennyire releváns két esemény összehasonlítása. A tapasztalatnak lehet hinni, a tapasztalatból következtetéseket levonni, na ahhoz már körültekintő vizsgálódás szükséges, én készséggel elhiszem az anyanyelvi beszélőknek, hogy trollnyelven ezt a körültekintő viszgálódást és a mögöttes tudást és ismeretelméleti felvértezettséget "libsinek" vagy "liebrális szabadgondolkodásnak" nevezik.

dont be such a jew 2014.11.23. 19:07:12

Biztos, hogy elég erős Magyarország Paks2-höz, attól függetlenül, hogy ki csinálja meg?

Gerilgfx 2014.11.23. 19:07:44

@Sexual Harassment Panda: Én szeretek termelni. 80%-os adómból államok fölött álló imperialista terrorállamokat és a csókosaikat eltartani nem szeretek. Az, hogy az EU-tagságot összekevered annak a fogalmával, hogy kivel kereskedsz, brutális dilettantizmusra utal a gazdasággal kapcsolatos tudásoddal kapcsolatban, így aztán téged sem szeretlek, mert olyanról beszélsz, amihez nem értesz.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.11.23. 19:08:54

@Krisz11: "És akkor mi van ha nem?" - Tudom hogy gyengeelméjű vagy, persze hogy nem érted.

"Amúgy hihetetlen, hogy az inflációról szóló írásom milyen népszerűséget szerzett."
- Összekeverd a népszerűséget a közröhellyel.
" Mondjuk azért mert érvekkel cáfolni senki nem tudta, csak vergődni, hogy nem úgy van. "
Egyelőre te nem igazoltad, hogy 40-50 milliárd felszabadulása miért okozna hiperinflációt.

Látom te itt végezted a közgazdasági tanulmányaidat.
" Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene."

kiszamolo.hu/hiperinflacio-a-kuszobon/

Kidobott pénz volt. :-))

Montefiore 2014.11.23. 19:09:01

@Sexual Harassment Panda: Én eshetőségről beszéltem, ami magyarul lényegében ekvivalens azzal, amit te úgy fogalmazol, hogy 'lehet, hogy a jövőben lesz'. E tekintetben nincs köztünk vita. A többire nézve pedig úgy látom, hogy elbizakodottság egy demokratikus intézményrendszer belső szabályaival a húr túlfeszítéséig visszaélni. Minden ellenkező híresztelés ellenére meg tudják magukat védeni egy önsorsrontó kisállamtól, ami, ahogy mondani szokás, nem hoz, csak visz, és nem nagyon nehéz ehhez megteremteni a jogi és politikai környezetet.

dont be such a jew 2014.11.23. 19:09:16

@Moin Moin: Norvégia azért fizet, hogy hozhassa az áruját, egyszerü ez mint a faék.

Ha nem fizet akkor megehetik a halkonzervüket.

Azért, mert nekik kell az amit tőlünk vesznek, nekünk viszont nem kell amit ők hoznak.

Igy dellázniuk kell.

dont be such a jew 2014.11.23. 19:10:25

@Montefiore: 'Az eshetősége fennáll, hogy olyan szabályozást valósítsanak meg, amelyben a de facto kizárás lehetséges.'

Nem, nem áll fenn az eshetősége. Miért állítod hogy fennáll az eshetősége, amikor nem áll fenn?

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.11.23. 19:11:22

Biztos, hogy elég erős Magyarország hogy Paks2-t ne építse meg?

dont be such a jew 2014.11.23. 19:12:00

@dont be such a nazi: 1Kadhafi nem volt kommunista, csak éppen elmebeteg diktátor.
Forradalmat tört ki ki ellene, majd elfogása közben megölték.'

- de miért pénzelte az USA 40 évig, ha egyszer elmebeteg diktátor volt?

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 19:14:22

@Montefiore:
"Én eshetőségről beszéltem, ami magyarul lényegében ekvivalens azzal, amit te úgy fogalmazol, hogy 'lehet, hogy a jövőben lesz'. E tekintetben nincs köztünk vita. A többire nézve pedig úgy látom, hogy elbizakodottság egy demokratikus intézményrendszer belső szabályaival a húr túlfeszítéséig visszaélni"

Ebben neked igazad van.
@Gerilgfx: nem értelek.
Ha nem vagyunk eutagok, akkor hová termelünk???Az eu vámokkal védi a saját piacát.Ha nem vagyunk benne, az veszteség.Ennyi.
Szuverén ország, egy kis fos porfészek.Ja.

Moin Moin 2014.11.23. 19:14:29

@Sexual Harassment Panda: A folyamatos ott-tartózkodást egyfelől e folyamatos lakcím, másfelől a folyamatos munkaviszony igazolja, de fontos adalék a folyamatos társadalom- és nyugdíjbiztosítottági jogviszony is, továbbá a megszakítatlan adófizetés. (Nem tudom, mit csinálsz itt és miből élsz, ezért adok „többopciós” választ.)

[…De ha kapsz egy rangos német díjat (Pl. Karlspreis), vagy kitüntetést (pl. Großes Verdienstkreuz*), esetleg Nobel-díjas vagy – netán világviszonylatban elismert emberi jogi harcos Észak-Koreában -, akkor sokkal simább az utad a deutsche Staatsangehörigkeithez!:-)]

Igen, a schengeni tagság is megszűnne a kilépéssel, hiszen annak alapja is a tagság. (Nem valószínű, hogy a kilépés után a svájcihoz-norvéghoz hasonló státuszt kaphatna Magyarország.)

Az, hogy a Jobbik „baromságokat beszél”, feltűnik sokaknak – ezért van csak annyi szavazója, amennyi. A Jobbik valójában nem politikai, hanem pszichológiai jelenség: csak azok támogatják, akiknek erre valami okból lelki igényük van. (Frusztráció, feloldhatatlan bizonytalanság-érzés, kisebbrendűségi komplexusok, személyes versenyképtelenség/félelem a versenytől, stb.)

* Ez persze nem jelenti azt, hogy Balog Zoltán is megkapná!:-)

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.11.23. 19:14:52

@Montefiore: "Az eshetősége fennáll, hogy olyan szabályozást valósítsanak meg, amelyben a de facto kizárás lehetséges."
- Simán. Megvonják a szavazati jogunkat, majd nélkülünk módosítják az EU alapokmányát, lehetővé téve a kizárást.

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.11.23. 19:16:16

@dont be such a jew: Miért volt Viktor a Liberális Internacionálé elnökhelyettese, ha illiberális demokráciát akar?

Moin Moin 2014.11.23. 19:17:47

@dont be such a jew: Hülye!

...De komolyan!!!

Avagy: te most tényleg ott tartasz, hogy Norvégia halkonzervet gyárt csak? (Mellesleg a norvég lazac igen keresett áru a világpiacon!)

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.11.23. 19:17:57

@dont be such a jew: Miért léptünk ki a Varsói Szerződésből, amikor majd 40 évig ott voltunk?

Montefiore 2014.11.23. 19:18:44

@dont be such a jew: miért állítod, hogy nem áll fenn az eshetősége? Hogy határozod meg azt, hogy mi az, aminek _nem áll fenn_ az eshetősége? Lehet, hogy nem érted a kifejezést. Segítek, egy mai hozzászólásomból kiolvasható a válasz - már ha nem ismernéd a fogalmat vagy hibásan használnád.

Montefiore 2014.11.23. 19:19:52

@dont be such a nazi: igen, ez egy jó megoldás lehet.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 19:20:48

@dont be such a nazi: Ebben igazad van.De a szavazati jog megvonása nagyon kemény dió.Gyakorlatilag lehetetlen.Sok évig eltart, ha egyáltalán sikerül elindítani.
Olyan, hogy valakit egyik napról a másikra kirúgnak, kizárt dolog.Hiába ismétled el 100szor.
@Moin Moin: Sajnos csak egy egyszerű cukrász vagyok!
De én nem is akarok állampolgárságot.Sokan vannak itt nem eu-s országból is, és biztos, hogy 5év után (legális, bejelentett munkaviszony) kérhetsz letelepedési engedélyt, ami korlátlan időre szól.
A jobbikot nem értem miért degradálod le, 20%-os párt.

Gerilgfx 2014.11.23. 19:32:09

@Sexual Harassment Panda:

1. Versenyképes termékeket kell előállítani, amit el lehet adni itthon is, és külföldön is. Ennek a ténynek az EU-tagságunkhoz nincs köze, bár az EU ezt enyhén hátráltatja - hisz az eu gyáraiban robotolva ezt elég nehéz elérni.

2. A védővámoknak ehhez a témához nincs is semmi köze - én pedig sosem mondtam olyat, hogy ne kössünk kereskedelmi szerződéseket bizonyos államokkal, ahová eladhatod

3. A vámoknak lényegében semmi köze egy gazdaság teljesítőképességéhez. Ha megnézzük pl Izraelt, úgy növekedik brutálisan a gazdaságuk évről évre, hogy az országukban csak homok van, a világ egyik felén be vannak tiltva a termékeik, a másik felén meg korlátozva.

4. Ha neked ez a kis fos porfészek nem tetszik, akkor felesleges rá pocsékolnod az idődet. Vannak annyira Nagy, Modern, Vámmentes, Európai, stb országok, ahol szerintem jól éreznéd magad. A kommentjeidet olvasva te már nem is itthon élsz. Akkor meg szarj le minket, és éld boldogan a saját életed az új hazádban, itt meg majd mi eldöntjük, hogy mi/hogyan lesz.

Gerilgfx 2014.11.23. 19:35:04

@Moin Moin: Alapvetően teljes téves megítélés az, ha egy politikai pártot vagy mozgalmat komplexusokkal akarunk magyarázni, lerendezni. Komoly pszichológus éppen ezért nem is tesz ilyet. Vehemensen megtagadta és visszautasíotta ebben az ügyben a nyilatkozást többször már például Csernus, akivel egyáltalán nem értek egyet sokszor...

Szóval ez nem így működik, hogy a Jobbikosok komplexusosak, az SZDSZ-esek pedofilok, sötöbö..

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 19:35:29

@Gerilgfx:
Szóval, ha kilépünk az euból, akkor ugyanúgy megy tovább minden, mint eddíg?Ugyanúgy az eu-ba fog menni a termékeink 80%-a?
Akkor mi értelme az eunak?Ugye ezt te sem gondolod komolyan?

Gerilgfx 2014.11.23. 19:41:55

@Sexual Harassment Panda: Pedig de, ugyanígy menne tovább minden. Megkockáztatom, hogy már azelőtt is az EU-ba ment a termékeink 80%-a, mielőtt tagok lettünk volna, és gondolom ezután is oda menne. Az, hogy a termékeink 80%-a az EU-ba megy, az azért van, mert itt van mellettünk. Ha ezek a termékek nem lennének versenyképesek, nem vennék meg őket az EU-ban, és sehol sem. Te sem vennéd meg őket. Másrészről pedig engem nem érdekel, hogy a termékemet a szomszéd pisti veszi meg, heinrich münchenből: szerinted én hol, és milyen magasról szarom le? Fizessen érte, és kész. Az ilyen jajatermékünkazeubamegy jellegű kirohanások baromságok.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 19:53:03

@Gerilgfx: Tévedsz.
Ha nem lennénk tagok, a termékeink eladhattatlanok lennének, mert vám terhelné őket.
A legnagyobb cégek, mint pl Audi, szépen arrébb menen 100km-t, és ennyi.
Úgyhogy hülyeségeket beszélsz.
Lezárt határok mögött élénk, Albánia szintjén.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 19:55:01

@Gerilgfx: Ja, és elmondhatnád azt is, milyen munkát szánnál a sok 100.000 külföldről hazatérni kényszerülő volt eu-s állampolgárnak.Ők biztos majd nagyon megértőek lesznek!

Gerilgfx 2014.11.23. 19:59:54

@Sexual Harassment Panda: Tévképzet - ha vám terhelné a termékeinket bizonyos országokban, akkor a bizonyos országok termékeit is vám terhelné őket a mi országunkban. Az eladási volumen mindkét oldalon azonos maradna, azonban a termékek nagyobb hányadát kellene a belföldi piacon értékesíteni, és kisebb hányadát a külföldin. Ez egyszerű matematika.

Az Audi nem a mi termékünk. Mi nem tulajdonoljuk az audit, mi olcsó gyártókapacitást biztosítunk az Audi számára. Az Audit nem mi exportáljuk, nem mi adjuk el.

Albánia az elmúlt 10 évben duplázta a GDP-t. Mondjuk nekik volt honnan feljönniük, így azért még messze vannak tőlünk, viszont mi kb ugyanott vagyunk, mint 10 éve.

Szóval az EU tagságunk került neked eddig személyesen 3-6 millió forintodba, csak a GDP adatok alapján.

Ez a beszélgetés kezd a részedről valamiféle nagyon furcsa álomvilággá változni, légyszives, nézz utána az állításaidnak, mielőtt megpróbálnál belevonni :D

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:01:50

@Gerilgfx: Attól még az Audi sok ezer embernek ad munkát.Német vállalatok még többnek.Az euban is sok 100.000 ember dolgozik, akiknek haza kellene jönniük.Szerintem te beszélsz faszságokat.

Gerilgfx 2014.11.23. 20:05:00

@Sexual Harassment Panda: kb 1.8 millióan dolgoznak a versenyszférában ma magyarországon. 1 millióan valamilyen formában az államnak dolgoznak. Van 1-2 millió nyugdíjas és diák, a többiek pedig nem dolgoznak. Most hogy 3-4 millió ember nem dolgozik, vagy 3.1-4.1 millió... Az ország számára igazából mindegy.

Persze az emberek számára nem mindegy, én bízom benne, hogy a külföldi kapcsolataikat felhasználva sikerrel tudnának mind az itthoni piacra, mind pedig exportálható termékeket létrehozni, ez azonban csak egy komolyabb adócsökkentési hullám után lehetséges - amit persze az EU tagságunk felszámolása után már könnyebben kivitelezni is lehet.

Az is spekuláció, hogy a külföldön dolgozó magyarokat mindenhonnan szó nélkül hazavágnák. Talán lesz 1-2 ország, ahonnét hazaküldenék őket, de humanitárius katasztrófát ez aligha okozna.

Gerilgfx 2014.11.23. 20:06:55

@Sexual Harassment Panda: Én nem beszélek faszságokat, én értelmes, szabadon elérhető forrásokkal alátámasztott tényeket magyarázok, veled ellentétben, aki bolsevik jellegű, tényeket nélkülöző, rémületkeltésen alapuló, megalapozatlan, összefüggéstelen, rémálom-szerű euro-pr propagandát szajkóz abban reménykedve, hogy egy nap majd jön egy mézes kanál az égből csak őérte, és megjutalmazza majd egy misztikus simogató kéz, amiért ilyen okos és ügyes volt.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:10:03

@Gerilgfx: Erről szól a poszt.Olvasgass kommemteket.Ha megszűnik az eu-tagságunk, akkor hazaküldik őket.Nyilván ez neked teljesen mind1, de nekik nem.Milyen csodás élet vár ránk, a lezárt határok mögött!
Amiket írsz, hihetetlen hülyeséghalmaz.Akkor ennyierővel, ha kilépünk az euból, rettenetesen szárnyalni keezd a gazdaság.persze.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:11:29

@Gerilgfx: Aha.Akkor az egész eunak semmi értelme?
Aki most eu-s jogon dolgozik kint, az ugyanúgy maradhatna kint?Nem hinném.
Nem hiszek neked, nem értek 1et veled.Hagyjuk abba.Szvsz.

Gerilgfx 2014.11.23. 20:13:34

@Sexual Harassment Panda: No de kérem, ne adj a számba hülyeségeket, én nem mondtam olyat, hogy *zárjuk le a határokat*.

A nyugati típusú, nem eu-tag országok gazdasága pedig jelentősen jobb, és nagyobb mértékű növekedést produkál, mint az eu-tagoké.

Montefiore 2014.11.23. 20:14:34

@Gerilgfx: "ha vám terhelné a termékeinket bizonyos országokban, akkor a bizonyos országok termékeit is vám terhelné őket a mi országunkban. Az eladási volumen mindkét oldalon azonos maradna, azonban a termékek nagyobb hányadát kellene a belföldi piacon értékesíteni, és kisebb hányadát a külföldin."

Tévképzet.

Képzelj el két országot, az egyszerűség kedvéért: az egyik egy tízmilliós közepesen fejlett, de trendjében a környezetéhez képest lemaradó ország, a másik egy négyszázmilliós fejlett tömb. Amíg nincsenek vámok, addig az első ország képes a piacon maradni egyébként bárhonnan pótolható termékeivel, mert viszonylag olcsó. A vámok miatt viszont ezek a lehetőségei nagyon leszűkülnek. Importálnia viszont szükséges, jellemzően éppen olyasmit fog importálni, amit kénytelen importálni a nagyobb tömbből. Alapvetően az exportja jó részéhez is importálnia kell. Az export, az import fedezete szűkül, így az export is szűkül, ettől pedig a belső vásárlóerő is szűkül, következésképpen nem lehet a termékek "nagyobb hán yadát belföldön értékesíteni".

"Az Audi nem a mi termékünk". Komolyan érdekel, milyen jelentésben használod, milyen csoportot jelöl itt a "mi".

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:15:30

@Gerilgfx: Aha.Ha nem vagyunk eu-tagok, akkor a schengeni tagság is megszűnik.
Ez itten a probléma.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:16:31

@Montefiore: Ő pontosan az ellenkezőjét mondja, mint eddíg tudtuk.Na akkor mi az igazság?

Gerilgfx 2014.11.23. 20:17:26

@Sexual Harassment Panda:

számunkra nincs értelme az eunak.

persze vannak olyanok, akik a 9 millió magyart szívesen lecserélnék 9 millió arabra és négerre, hogy mégolcsóbban jártsanak audit, és telefont. számukra van értelme az eunak.

az meg, hogy esetleg az veszélyeztetne bármit is, hogy 1-2-300ezer embernek esetleg haza kell jönnie, ráadásul úgy, hogy ők jóval tehetősebbek, és gazdagabbak is mint mi, egyszerűen egy nem reális gazdasági félelem - függetlenül attól, hogy tényleg haza kell jönniük, vagy sem.

Előbb utóbb ők is hazajönnek álltalában, kb azután, miután másodszor verik agyon telefonért őket pakisztáni vendégmunkások a nyílt utcán.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:19:31

@Gerilgfx: neked lehet hogy mind1 hogy haza kell jönniük, de nekik nem.Iszonyatos baromságokat beszélsz.Egy hülyeséghalmaz, egy katyvasz az egész.

Gerilgfx 2014.11.23. 20:22:54

@Montefiore: A termékeket nagyobb hányadát, ha kisebb a külföldi piac számunkra, belföldön kell értékesíteni, a kieső külföldi termékeket belföldről kell - és lehet - pótolni. Ebben nincs semmiféle tévképzet, ez egyszerű matematikai tény.

Ha nincs danone csokis chips, akkor sárbogárdi csokitermelővállalat (nem, szerintem nincs ilyen, csak kitaláltam valamit...) logójú csokiscsipsz van két héten belül a boltokban.

Így működik a kapitalizmus.

,,mi'' <- magyar kézben lévő, magyarok által tulajdonolt, magyarországra adózó, hasznát elsősorban magyarországon tároló és magyarországon elköltő, a piacgazdaság szabályainak megfelelően versenyképes vállalkozó, érdekcsoport, magánszemély, vállalat, cég, cégcsoport.

az, hogy az audiban 12 órázik pár ezer ember, attól az audi még NEM a miénk. nekünk abszolúte semmi közünk nincs az audihoz.

Gerilgfx 2014.11.23. 20:24:46

@Sexual Harassment Panda:

Ha elolvasnád is, amit írok, akkor látod, hogy írtam is, hogy az kizárólag ezeknek az embereknek jelenthet problémát, ha haza kell jönniük.

Vagy most akkor elmondod ugyanazt, amit én, előadva, mintha a saját gondolataid lennének? :P

Ez bíztató, mert akkor legalább tudom, hogy elolvasod, amit írok.

Tények felsorolása nem katyvasz. A tényeket, valóságot, alapvető piaci ismereteket nélkülöző, sárdobáló bolsevik jajdejóazeu propaganda, na az a katyvasz.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:26:20

@Gerilgfx: Nyilván.A belső piacokon ugyanannyit tudunk értékesíteni, mint egy 500milliós piacon.Értem.LOL

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:27:29

@Gerilgfx: Milyen tények?A te tényeid.
A te egyoldalú véleményed.
Fogadjunk hogy jobbikos vagy!

Gerilgfx 2014.11.23. 20:28:04

@Sexual Harassment Panda: Ha az euból való kilépéssel szerinted megszűnik a külföldi piac, akkor nagyon sajnálom, de itt olyan jellegű tévhitekkel állok szemben, amik ellen nem biztos, hogy érdemes energiát pazarolni.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:28:29

@Gerilgfx: Gondolom a magyar munkaerőpiac simán felszívná azt a pár100.000 embert.

Gerilgfx 2014.11.23. 20:28:57

@Sexual Harassment Panda: Mi? Albánia GDP adatai egyoldalú vélemény? Vagy az Audi tulajdonjogai is az én véleményem? Ne röhögtesd ki magad.

Semmilyen pártnak nem vagyok tagja, és soha nem is voltam.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:29:13

@Gerilgfx: De ha nem vagyunk tagok, akkor kiszorulunk a piacról.Nem leszünk tagjai a kereskedelmi/vámuniónak.

Gerilgfx 2014.11.23. 20:29:42

@Sexual Harassment Panda: Igen, a magyar munkaerőpiac természetes fluktációja évi 2-400ezer ember.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:30:19

@Gerilgfx: Én nem értek veled egyet.Szerintem amit mondasz, az hülyeség.
Ha lesz szavazás, én nem a kilépésre fogok szavazni.A témát a magam részéről lezártam.

Gerilgfx 2014.11.23. 20:31:09

@Sexual Harassment Panda:

Akkor szorulsz ki egy a piacról, ha nem vagy hajlandó versenyképes termékeket gyártani, hanem üldögelni, érdemi munka nélkül szakérteni akarsz, 80%-os adót szedő államapparátust üzemeltetsz, hogy ebből dőzsölhessen az elit, ha senki nem ért semmihez, csak rabszolgamunkában műanyagokat pattint össze a flextronicsban. A vámmal kapcsolatos problémák egy sokadlagos tényezőt képviselnek egy gazdaság sikerességét illetően.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:31:30

@Gerilgfx: Atya isten, mekkora baromságokat beszélsz, hihetetlen.Szerintem ha kilépünk, akkor kb a 30-as évekbe megyünk vissza.

Gerilgfx 2014.11.23. 20:32:29

@Sexual Harassment Panda: Én egyszerűen szabadon, interneten elérhető források alapján (amikre 5 másodperc rágooglizni) a te meglátásaidat és álláspontodat cáfoló tényeket és gondolatmeneteket fogalmaztam meg. Itt nem játszik szerepet az, hogy szerinted vagy szerintem mi a hülyeség, ezek tények.

Montefiore 2014.11.23. 20:47:10

@Gerilgfx: "A termékeket nagyobb hányadát, ha kisebb a külföldi piac számunkra, belföldön kell értékesíteni, a kieső külföldi termékeket belföldről kell - és lehet - pótolni. Ebben nincs semmiféle tévképzet, ez egyszerű matematikai tény."

Nézd, ezen a blogon nincs arra lehetőség, hogy annyiszor ismételgess egy állítást, a cáfolataként elmondottak cáfolatára irányuló próbálkozás helyett, hogy az tömegkommunikációs alapon igazságként rögzüljön. Ennélfogva az ismétlés arra látszik utalni, hogy a cáfolatával nem tudsz mit szembeszegezni. Egy ekkora, ilyen fejlettségű ország komparatív előnyei drasztikusan csökkennek a termékeire bevezetett védővámokkal, míg a négyszázmilliós fejlett tömb termékeié nem változnak lényegesen. Az export importhányada pedig igen nagy, ennélfogva ha az export csöken, az importnak is csökkenni kell, vagy a fizetési mérleg száll el, amíg lehet, de egy ilyen országot semmi nem véd a fizetési mérlegromlás következményeitől. A belső kereslet is csökken, az eddig exportált termékek hazai megtermelése pedig tőke és technológia nélkül nem képzelhető el.És goto 1.

"mi" a "magyar kéz", azaz a magyar állampolgárságú személyek tulajdonlása nem értelmezhető kollektive. A tőzsdei társaságok tulajdonlása pedig pillanatonként változhat, és csak arra a jogi vagy természetes sezmélyre vonatkozik, aki ténylegesen tulajdonos. Attól, hogy XY magyar állampolgárságú személynek akár többségi részvényhányada van az Audiban, attól még neked nem lesz semmi ilyesmid. Az esetleges nyereséget pedig éppúgy "kiviszi", ha egy ország körülményei nem alkalmasak a beruházások fejlesztésére, mivel konvertibilitást feltételezve a bankok a náluk elhelyezett betéteket pillanatonként allokálják oda, ahol az jobb megtérülésű, biztonságosabb stb. befektetéseket finanszíroz. HA a körülmények megfelelők, jön tőke, ha nem megfelelők, nem jön tőke, akár külföldi, akár belföldi, a nemzetgazdaságilag releváns beruházások esetében. A külföldi cégek adóznak Magyarországon, már amennyire az adóverseny és a tőkeéhség miatt nem kellett adókedvezményeket adnia az államnak, hogy ide települjenek. A "piacgazdaság szabályainak megfelelően versenyképes" - a piacgazdaság szabályai elsősorban a tőke és az áruk és a személyek szabad áramlását és a vállakozásoknak a befektetők állampolgársága szerinti megkülönböztetésének tilalmát írják elő, egyes speciális esetektől eltekintve.

Egyszóval az Audi tulajdonlásának kapcsán adott értelmezésed a "mi"-re, egy nemlétező kollektívumra utal. Neked attól egy fityinggel sem lesz többed, ha Kovács úr az Audi részvényese, és akkor sem lesz kevesebb, ha Schmidt úr.

Viszont aki az Audiban dolgozik, annak nagyon sok köze van az Audihoz, ha te nem ott dolgozol, akkor szinte nincs, eltekintve a GDP-hez és a költségvetéshez való hozzájárulásuk előnyeinek élvezetétől.

Amit te körülírsz, az egy rohamosan süllyedő spirálban elnyomorodó félautark gazdaság, nevetségesen kicsi, életképtelen üzemi mérettel.

unionista (törölt) 2014.11.23. 20:56:22

@Montefiore:
az a probléma, hogy ez az érvelés is egy naiv hitre épül. mert ezek szerint régen össze kellett volna omlania a meglehetősen autark svájcnak.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.11.23. 21:10:06

@Montefiore: az mondjuk egyszerü tény hogy a nem eurozónás eu tagok jobban teljesítettek mint az eurozónásak, a nem eu-s nyugat európai gazdaságok meg jobban mint az eu-s gazdaságok

tehát az integráció el van baszva

utóbbiaknál csak az ex-varsói szerződéses országok teljesítettek jobban, persze alacsony bázisról

Jelenleg, ha az eu-ban nem lennének ex komcsi országok, akkor tartósan negatív lenne a GDP növekedés, ha nem lennének a bevándorlóik, akkor még negatívabb.

ez a helyzet, ezzel jobb ha szembenézünk

tekkintve, hogy az átlag 3-4% GDP növekedéssel is csak alig érzékelhetően közeledett 20 év alatt az életszínvonalunk az eu-s -hoz, a köv. 20 évre kinéző max átlag 2% GDP növekedés nem kelt bennem illúziókat

tehát lehet, hogy a magyaroknak nagy előny lesz nemsokára a félázsiaiságuk

Gerilgfx 2014.11.23. 21:10:33

,,Nézd, ezen a blogon nincs arra lehetőség, hogy annyiszor ismételgess egy állítást, a cáfolataként elmondottak cáfolatára irányuló próbálkozás helyett, hogy az tömegkommunikációs alapon igazságként rögzüljön.''

ez remek, akkor neked, és a többi europr ,,érvelőnek'' ideje lenne az ebbéli tevékenységét abbahagyni.

,, Ennélfogva az ismétlés arra látszik utalni, hogy a cáfolatával nem tudsz mit szembeszegezni.''

eddig egyetlen cáfolatnak sem sikerült a részetekről elhangzania, semmire nem adtatok cáfolatot, sőt, még meg sem próbáltátok ezt.

,, Egy ekkora, ilyen fejlettségű ország komparatív előnyei drasztikusan csökkennek a termékeire bevezetett védővámokkal, míg a négyszázmilliós fejlett tömb termékeié nem változnak lényegesen.''

Bárcsak Magyarország egy olyan ország brutális iparú ország lehetne, hogy ezt elmondhasd. Bárcsak azon sírdogálhatnánk, hogy az EU elvesztésével felvevőpiacot vesztünk el. Csakhogy a valóság nem ez. A valóság az, hogy az iparunkat, felvevőpiacainkat, versenyképességünket, életszínvonalunkat folyamatosan, az EU hatására vesztjük el. Ezek itt egyedül a nyilvánvaló tények.

,,A belső kereslet is csökken''
Tudod, mitől csökken legjobban a belső kereslet? Ha emberek százezrei külföldre mennek mosogatni...

,,a magyar állampolgárságú személyek tulajdonlása nem értelmezhető kollektive''
Miért ne lenne értelmezhető azon kívül, hogy te nem szeretnéd értelmezni? :P

,,Attól, hogy XY magyar állampolgárságú személynek akár többségi részvényhányada van az Audiban, attól még neked nem lesz semmi ilyesmid.''

És éppen ezért nem vezet sehová az Audiban való műanyagösszepattintás iparként való magasztalása...

,,mivel konvertibilitást feltételezve a bankok a náluk elhelyezett betéteket pillanatonként allokálják oda, ahol az jobb megtérülésű, biztonságosabb stb. befektetéseket finanszíroz.''

Köszönöm, hogy ilyen szépen, szakmailag segítesz megfogalmazni, miért fontos az, hogy mi legyünk magyarországon a tulajdonlók.

,, HA a körülmények megfelelők, jön tőke, ha nem megfelelők, nem jön tőke, akár külföldi, akár belföldi, a nemzetgazdaságilag releváns beruházások esetében (....)''

Alapvetően nincs olyan, hogy nemzetgazdaságilag releváns beruházás, Magyarországon ilyen az elmúlt 30 évben nem történt, talán a Paksi bővítés kivételével. Ez épp olyan bullshitszöveg, mint az irodaergonómia.

A tőke nem úgy működik, hogy jön a bank, aztán adja a tőkét, és ide-oda teszi.

A tőke az, amikor egy cukrász nyit egy cukrázdát, tudását, erőforrásait felhasználva egy bizniszt csinál, termékeket nyújt, amelyeket értékesíteni lehet.

A tőke a terméklétrehozóképesség szinonímája, nem valami megfoghatatlan spirituális valami, amit a bank ad oda, ha szép európai szólamokat énekelsz neki jambikus pentameterben.

,,Egyszóval az Audi tulajdonlásának kapcsán adott értelmezésed a "mi"-re, egy nemlétező kollektívumra utal''
Tehát mi, magyarok egy nem létező kollektívum vagyunk. Ez nagyon érdekes gondolatmenet, vagy csak célmeghatározás a jövőre tekintve? :P

,,Viszont aki az Audiban dolgozik, annak nagyon sok köze van az Audihoz''

Legyünk őszinték és reálisak, aki az Audiban dolgozik, annak személy szerint teljesen mindegy, hogy az Audiban, a Flextronixban, a Közgépnél, akármilyen vállalatnál, vagy épp a kertedben a parlagfű írtásán dolgozik...

,,Amit te körülírsz, az egy rohamosan süllyedő spirálban elnyomorodó félautark gazdaság, nevetségesen kicsi, életképtelen üzemi mérettel. ''

akkor az ilyen gazdaságok miért növekednek 5-50x gyorsabb ütemben, mint az európai? megintcsak egy olyan állítást hallhattunk, aminek nincs köze a valósághoz. be lehet írni nyugodtan googleba az adott ország és a gdp kulcsszavakat, ami kiírja, hogy hol mekkora a növekedés.

Javaslom, hogy még mielőtt gazdasági kérdésekben véleményt alkotnál, ezeket az alapvető információkat keresd meg. Például:

www.google.hu/search?q=gdp+israel&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:en-US:official&client=firefox-a&channel=sb&gfe_rd=cr&ei=6T5yVLSuJ6mH8QectoHgCw

www.google.hu/search?q=gdp+russia&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:en-US:official&client=firefox-a&channel=sb&gfe_rd=cr&ei=Lz9yVNrlD6mH8QectoHgCw

www.google.hu/search?q=gdp+hungary&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:en-US:official&client=firefox-a&channel=sb&gfe_rd=cr&ei=_z5yVJ2UF6mH8QectoHgCw

bocsi, de nem kell a szakmaiatlan, hazug rizsa az eu nem létező gazdasági előnyeiről...

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.11.23. 21:13:35

Az EU egy öreg, dagadt geci, aki azt hiszi hogy mindig lesz aki dolgozzon rá, mert ez jár neki, mert ezt örökölte a 2. VH utáni status quoból.

Azt egyelőre egyetlen nyugati politikus sem meri elmondani a gyökereknek, hogy vissza kell szokniuk a munkára, bár az okosabbak már sejtik hogy nem mennek nyugdíjba.

Montefiore 2014.11.23. 21:15:11

@unionista: Nos, nem. A nem releváns analógiák félrevezetőek, Svájcnak lényegében minden mutatója, a tőkeeellátottságtól, a termékei általános versenyképességéig, a nemzeti jövedelméig, a komparatív előnyeiig, a nemzetközi gazdaságba való beágyazottságáig (teljes tévedés Svájcot autarknak nevezni, Svájc a világ azon országai közé tartozik, amelyekben a külkereskedelem aránya a GDP-n belül nagyobb mint minden egyéb, meghaladja az 50%-ot) szignifikánsan, az összehasonlíthatóság határáig különbözik a magyarétól.

Krisz11 2014.11.23. 21:17:44

@Viktor Mutyin:
"tehát, a "logikád" mentén, határozottnak kell lennünk Orbán Viktorral"

Nem, mert Orbán nem az EU. Ne foglalkozz a logikával, mert úgysem megy. Maradj, az olvasásnál.

Gerilgfx 2014.11.23. 21:18:46

@Tiszteltetem Brüsszelet: Azt hiszem, lassan ideje tényfeltáró cikket írnom az euról, és hogy ez a baromkodás eddig mennyibe is került nekünk. Eddig a pontig tűrtünk.

Krisz11 2014.11.23. 21:19:22

@Κara kán:

"Látom te itt végezted"

Szállj le a közgáz témáról, nem vagyunk egy súlycsoportban.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.11.23. 21:21:25

@Montefiore: Azt vágod hogy miért számolják új szabályok szerint a GDP-t az EUban mostantól?

Mert ha a régi szabály szerint számolnák akkor az EU unbloc 2014ben 0,0%-kal növekedett. Igy meg 0,2%-kal.

Ott vannak a szeren.

unionista (törölt) 2014.11.23. 21:21:46

@Montefiore:
na jó, de védik a piacaikat, és elég drágán termelnek. tehát már össze kellett volna omlaniuk.

egyetmondok 2014.11.23. 21:24:50

@HellerZ:
Az ország nem felét,de többet is "feladnék".
Egy nemzet lefelé és felfelé sokkal többet tud zuhanni vagy éppen nőni, mint a méterben kilométerben számolható államhatár.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.11.23. 21:25:32

Persze annyira én se vagyok okos hogy ha nem EU akkor mi.

Mindenesetre az elmúlt években még nagyobbat szoptunk volna ha eurónk lett volna, jól jön az öreg forint most.

Krisz11 2014.11.23. 21:31:05

@Moin Moin:

"Az, hogy a Jobbik „baromságokat beszél”, feltűnik sokaknak – ezért van csak annyi szavazója, amennyi."

Na persze.. "csak 1 millió"
Viszont a józan, européer politikát folytató együtt PM-nek vagy DK-nak fele annyi sincs :D. Hihetetlen szinvonaltalanul érvelsz.

"A Jobbik .. pszichológiai jelenség: .. azok támogatják, akiknek .. igényük van. (Frusztráció, feloldhatatlan bizonytalanság-érzés, kisebbrendűségi komplexusok, .. stb.)

Az ország 20%-a. Érdekes, hogy amikor még nem volt jobbik, és a szavazóik otthon maradtak, vagy másra szavaztak, akkor pszichológiailag rendben voltak?

Milyen halandzsát fogsz kitalálni, ha elérik a 30-40%-ot? Akkor mindenki komplexusos lesz?

Montefiore 2014.11.23. 21:39:30

@Gerilgfx: Nézd, ezen a ponton,szerintem az olvasók számára elégséges anyag áll annak az eldöntésére, kinek az állításai koherensek és racionálisak és ki az, aki ténytagadó és/vagy irreleváns analógiákra építő iedológiacentrikus szöveget nyom, a "magyar kézről", a "mi autónkról", az EU-n kívüli európai országok (Svájc, Norvégia) kiinduló helyzetének és távlatainak értelmetlen összehasonlításáról a periférikus, leszakadó országéval. Az EU-ból való kilépés az ilyen országok számára - már amennyire a jövőre nézve érvényes állításokat lehet tenni - a rövid távú államcsőd, majd fenntarthatatlan, nevetséges üzemméretű nyomorú autarkia, középtávon pedig a mai orosz geopolitika trendjét meghosszabbítva - az orosz érdekszférába és a véres orosz agóniába való bevonódás. Ott lehet ilyesminek értelme, ideiglenesen, vagy esetleg középtávon, ahol a nemzeti valuta leértékelése a kérdés, és a gazdaság mérete és potenciális teljesítőképessége elég nagy, bár többnyire ott is arra használnák a dolgot, hogy elodázzák az elodázhatatlan, a merkelinél jóval komorabb reformokat, mint mondjuk Olaszországban.

Én különben nem gondolom, hogy Magyarország esetében ezt az EU-tagságot erőltetni kellene. Az EU-nak semmi különös haszna belőle, jelenlegi kormányzata pedig kifejezetten nem kompatibilis az alapvető eljárásrenddel és közös értékekkel. Fontos, hogy mindenki, aki európai polgár akar maradni, időben megfontolhassa, mit tegyen, a többi meg csinálja végig a folyamatot, amiképpen jónak látja.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.11.23. 21:45:03

@Montefiore: 'Én különben nem gondolom, hogy Magyarország esetében ezt az EU-tagságot erőltetni kellene. Az EU-nak semmi különös haszna belőle, jelenlegi kormányzata pedig kifejezetten nem kompatibilis az alapvető eljárásrenddel és közös értékekkel.'

Ehhez képest 3 beszólástól összefosták magukat, és dőlni kezdett a lóvé: www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/hozzank_ozonlik_most_a_legtobb_eu-forras.204643.html

Megéri sipákolni.

Moin Moin 2014.11.23. 21:51:45

@Krisz11: Bizony a Jobbik (mint minden radikalizmus) alapvetően frusztráció-alapú jelenség: a hosszasan fennálló stresszhelyzet rontja a kognitív agyi funkciókat és hatni engedi az ősibb, ösztönös-agresszív késztetéseket. Éppen ez az oka a "kognitív pártok" mai alacsony támogatottságának is: hiszen azok nem érzelmi-indulati alapon politizálnak, hanem racionálisan, és/vagy szakpolitikai érvek mentén.

Meg kell jegyezzem, hogy amit a Jobbikkal kapcsolatban leírtam, az ugyanúgy áll a baloldali-radikális pártok híveire is, tehát ez nem jobb-, vagy baloldaliság függvénye. Az, hogy egy adott személy éppen a jobb-, vagy baloldali radikalizmusra lesz-e fogékony, alapvetően az egyén és az adott társadalmi közeg szocializációján és kondicionáltságán múlik. Így pl. a gyurcsányista balos nyuggerek, vagy a minapi tüntetésen CCCP-mezben ordibáló, magát "kommunistaként" meghatározó szónokfiú is a frusztrált-tartósan stresszelt lelkiállapot "termékei".
Ezt a politológiai viselkedéstan szépen és precízen leírja.

Moin Moin 2014.11.23. 21:54:32

@Gerilgfx: Már elnézést, de Csernus nem pszichiáter, hanem celeb.:-) Őrizkednék attól., hogy közpolitikai és társadalmi kérdésekben érvként hozzam fel a viselkedését...

Egyebekben pedig ld. a Krisz11-nek 21:51:45-kor írott válaszkommentemet!

Moin Moin 2014.11.23. 22:00:13

@Sexual Harassment Panda: A nem eu-s országokból érkező munkavállalóknak azért kell letelepedési engedély, mert ők nem élvezik az EU-n belüli polgárokra vonatkozó szabad lakóhely-megválasztási jogot. Így nekik adott időnként újra és újra kérelmezniük kell a tartózkodási engedély meghosszabbítását, amelynek jogalapja a munkavállalási engedély és a munkaszerződés lehet (általában).

Eu-s tagállamok polgárainak efféle tartózkodási engedélyre nincs szükségük.

Melyik városban/tartományban élsz - ha nem titok? Mir san in Minga, in Boar.:-)

Krisz11 2014.11.23. 22:08:07

@Moin Moin: "azok nem érzelmi-indulati alapon politizálnak, hanem racionálisan, és/vagy szakpolitikai érvek mentén"
Szerintem, ha így lenne még most is hatalmon lennének. Viszont a pénztárcájuk mentén politizálnak, vagy külföldi geopolitikai érdekek mentén. Esetleg a hatalom megszerzése mint cél mentén. Talán ezért lehet némi frusztráció az emberekben 25 évvel a módszerváltás után.
Innentől kezdve racionálisnak tűnik, ha váltani akarnak. Szakítani a 25 évvel.

Moin Moin 2014.11.23. 22:20:30

@Krisz11: Racionális váltást ráció mentén érdemes tenni, nem pedig irracionális félelmek, szorongások által vezérelten.

Abban egyetértek veled, hogy az elmúlt 25 évben vajmi kevés olyan kormányzási minta létezett, amely egyszerre lett volna kompetens és közcél-orientált. De ez nem ok arra, hogy egy inkompetens és a közjót nagyon érzelmi oldalról felfogó modellt (a szélsőjobboldali nacionalizmust) tegyük döntési pozícióba. A legtöbb Jobbik-hívő nem is igazán radikális nacionalista, hanem "csak" egy sikeres magyar társadalom nyugodtan élő polgára szeretne lenni, ám ehhez nem ismeri az adekvát eszközöket. Az új közpolitika egyik fontos feladata éppen az lesz, hogy ezeket az adekvát eszközöket ismertté és elérhetővé tegye az állampolgárok számára. EZ nem kicsi és nem is egyszerű folyamat - de más út a valódi sikerhez nem vezet.

dont be such a jew 2014.11.23. 22:34:41

tisztelném én a cseheket, kultúrált nép meg minden, csak 2 dolgot tudnék megszokni, de nem megy

1.mindenhol ott vannak a ronda kutyáik, kocsmában, villamoson, mindenhol

2.állandóan az utcára hugyálnak, nem bebaszva mint demszky, hanem full józanul is

baszki

Sexual Harassment Panda 2014.11.24. 09:55:42

@Moin Moin: Neuburg an der Donau, Oberbayern
Elég jó, csak a nyelvvel szenvedek rettenetesen.

Moin Moin 2014.11.24. 10:32:51

@Sexual Harassment Panda: Oba'boarn is schee, mir san hia dahoam!:-)

...Ennyit a nyelvről.:-)

Sexual Harassment Panda 2014.11.24. 10:52:46

@Moin Moin: Én nem tartom ilyen viccesnek.Én azt gondoltam hogy jól beszélek németül, de tévedtem.
Itt csak helyiek dolgoznak, nincs auslander.
Bizony az első 2hétben volt olyan, hogy inkább haza mentem volna.A legegyszerűbb szavakat nem értettem.
Olyanokat, hogy guten abend, was machs du, etc.
A helyiek szerint is itt van a legkeményebb akcentus/tájszólás.
A főnököm felesége hamburgi, és itt van 10éve, de az ő álítása szerint is, kellett 3év, mire belejött.
Ő szerinte Bajorország egyszerűen "ausland".
A szerencse az, hogy a helyiek nagyon kedvesek és segítőkészek, és próbálnak relatíve hochdeutsche-ul beszélni, de az élet bajorul zajlik.
És most, sok hónappal később kezd tisztulni a kép, amikor hallom mit beszélnek, rájövök mit is mondanak, és bizony néha a fejemet fogom!
Brutális!
Egyszer felveszem telefonnal amit mondanak, és megmutatom, hogy szörnyűlködjetek!
Neuburgtól még távolabb, egy Bergen nevű bajor falu, konzervatív, csöndes, tiszta, steril.Istenesképek az utcán, a falakon, mindenhol, de soha , senki nem hisztizett, hogy ez micsida kirekesztés, micsida nácizmus, itt valszeg sosem lesz melegházasság.

Moin Moin 2014.11.24. 13:24:10

@Sexual Harassment Panda: felesleges felvenned, ui. születésem óta ezt hallgattam. Dédszüleim ui Landshutból származtak, így a nagyszülőktől egyenes út vezetett nálam az oba'boarischa Mundoa'tig.:-)

Akkor te is így élhetsz: www.youtube.com/watch?v=0lLm7EwwwxY

Viszont: amikor én jártam egyetemre Hamburgban és dolgoztam Kielben, én sem értettem a plattdeutsch-ostfriesländer kombót.:-)

Konzi bajor falvak: ha tudnád, mi minden folyik ott az istenkés-szűzmáriás homlokzatok mögött! I könnt, e'zei'en!:-)

borzimorzi 2014.11.24. 14:38:26

@Moin Moin: Én ebben nem lennék olyan biztos. Az oroszok hosszú távra terveznek. Egy generáción belül a muszlimok minimum megkétszerezik, de inkább megháromszorozzák létszámukat számos, Németország szomszédságában levő országban. Márpedig ha a szomszédságban merényletek vannak nap mint nap, és Franciaország déli része épp le akar szakadni, majd kalifátust létesíteni, akkor a németeknek kisebb gondja is nagyobb lesz annál, hogy mi van Magyarországon.

Nem szabad ezt megvárni, hanem időben kell leállítani a nemzetvesztő és országrontó Orvbán-bagázst. Sajnos, a tüntetések még mindig nem érnek össze, elszigetelt érdekcsoportok tüntiznek csupán.

És sajnos, közben vagy egy hatalmas, 3-3,6milliós választói tömeg, akik eddig még minden választást el tudtak dönteni, és akik nem érzik a bőrükön, mennyire lefelé megy a szekér. Igen, ők a nyugdíjasok. Mert a nyugdíj, ugyebár, mindig megjön, akárki is van kormányon. És követelik rendre az emelést olyan generációktól, amelyeknek a tagjai jó, ha 30-40%-os helyettesítési rátával tudnak majd elmenni nyugdíjba, szemben az ő 80+%-os helyettesítési rátájukkal. És persze majd valamikor 70 felé, nem pedig még ötvenes éveikben, mint a mai nyugdíjasok közül sokan.

Üdv:
b

Üdv:
b

Moin Moin 2014.11.24. 15:20:53

@borzimorzi: Az oroszok rögtönöznek - hosszútávra legfeljebb vágyaik vannak!:-)

Avagy: hogyan tervezhetne hosszú távra és offenzíven az a hatalom, amelynek gazdasági létalapja egy olyan tényezőtől (az olajártól) függ, amelyre gyakorlatilag nincs ráhatása?

Oroszország és Putyin csak futnak az események után és igyekeznek túlélni - akárcsak Orbánék. Ez nagyon hasonló a nácik által 1934-től 1939-ig követett módszerre, mely azon alapult, hogy azért kell offenzívnek lenni/látszani, hogy a rendszer fenn tudja tartani magát, és azért kell háborúzni, hogy legyen belső legitimációnk. (A náciknak ezen kívül még azért is kellett, mert az egész rezsim gazdasága a hitelre épült, amelyet egy győztes háború által a legyőzöttekkel akartak megfizettetni... Erre - egy győztes, a költségeket behozó háborúra - az oroszoknak nincs esélyük, az ő helyzetük ezért is rosszabb a nácikénál: a háború is veszteséges nekik.)

Az iszlám-probléma pedig kezelhető, dél-francia kalifátust vizionálni nem kell. Az EU rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyekkel az iszmalizáció meggátolható - és lassan el is kezdik ezeket alkalmazni, pl. az állampolgárság-megszerzés terén.

Nyugdíjasok: az öregségi nyugdíjasok száma 2.014.933 fő, ebből a betöltött életkor alapján fizetettek száma 1.892.554 fő. Ehhez jön még 412.897 fő rokinyugger - ezen kívül nincs jelentős létszámú járadékos csoport. A teljes ellátotti létszám 2.757.726 fő volt idén júniusban.

Így nem áll az, hogy "3-3,6 millió nyugger" dönti el a választásokat - ráadásul a nyugdíjasok/járadékosok értékorientációja és politikai választási motivációi is komplexebbek annál, hogy "ki emeli a nyugdíjamat?". (Nem tagadom, van egy ilyen csoport is, de összességében sokkal árnyaltabb a kép választói preferenciák terén is.)

borzimorzi 2014.11.24. 19:47:44

@Moin Moin: A próféta szóljon belőled muszlim ügyben! Bár tekintve, hogy Franciaország déli felében már most több a mecset, mint a templom, és Angliában is, Franciaországban is a messze legnépszerűbb, több utóbbi évben effektíve a legnépszerűbb újszülötteknek adott fiúnév a Mohamed (különféle írásmódokkal), bennem azért nem teng túl a remény...

És igazad van, én kapásból a nyugdíjasokhoz soroltam azokat is, akik mintegy másfél milliónyian szintén a redisztribúció haszonélvezői vagy rövidesen azok lesznek, és már ma is ez határozza meg a politikai preferenciáikat. Ők azok, akik vagy életvitelszerűen segélyen élnek, vagy hamarosan nyugdíjba mennek, és már csak azon vannak, hogy valahogy kibírják addig kirúgás nélkül. Ezek az emberek a lehető legkevésbé mernek bármiféle kritikát megfogalmazni a kormány felé. Konkrétan vagy nem mernek elmenni szavazni, vagy azt képzelik, hogy a nekik ilyen-olyan ócska munkákat adó fideszes önkori majd úgyis tudni fogja, ha nem oda szavaztak. Nem vicc sajnos, egy hasonló helyzetben levő rokonom "okított ki", hogy én "azt csak képzelem, hogy nem tudják", mert majd urnabontáskor jól megnézik, és ő legutóbb is látta, hogy az ő szavazólapjának a sarkát "direkt meggyűrte az a nő". Gondolom, a szavazóbizottság valamelyik tagja lehetett. De fortélyos félelmek igazgatnak embereket, és rettegve beképzelnek mindenféle egzisztenciális vészt mindenbe. Agyrém.

Üdv:
b

igazi Ténytár 2014.11.26. 03:44:52

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Az "ukrán adócsalók" lányával randizok által kitalált és a fizetett nickek MINDEN blogban ezt a linket másolják be a CÍME MIATT. ;-)))

1, Hogy, nem az Orbánt megbuktatni akaró AMERIKAI gonosz "tudjukkikáltal" irányított JP Morgan cikket linkelik be ?!

2, Hogy a magyar változat NEM OLVASHATÓ ?!

Vagy ilyenkor a Bayer Zsoca szerint Orbánt lelőni akaró ameriaiak, embereket kiszipolyozó gonosz multi BANKJA az hiteles forrás?

igazi Ténytár 2014.12.03. 05:39:15

@ Per pillanat ÉPPEN DOBTÁK AZ OROSZOK AZ UTOLSÓ CSATLÓSUKAT!

kar hogy azok már megint mi voltunk!
_____
"Az EU-ban utolsóként a Fidesz tartott ki a Déli Áramlat mellett. Októberben Rogán Antal kezdeményezésére fogadtak el egy törvénymódosítást, amely lehetővé tette, hogy a Gazprommal közösen mindenképpen megkezdődhessen a vezeték magyar szakaszának építése. Egy hónappal később pedig Szijjártó Péter szólt az Fidesz által egykor üldözött projekt érdekében: a külügyi és külgazdasági miniszter Belgrádban járva november 20-án arra szólította fel Brüsszelt, hogy újítsa fel a párbeszédet Moszkvával, hogy „a Magyarország energiabiztonságát erősítő gázvezeték” összhangba kerülhessen a harmadik energiacsomaggal."
____

dinitrobeneszupenisztokaiminparaetoxikarboiminsulf 2014.12.05. 22:17:42

@egy igazi Ténytár:
Hmm.

egy kis elemzést akkor ehhez:

'A Wood Mackenzie számításai szerint az amerikai palagázexport elérheti majd a 68 milliárd köbmétert. A gáztöbbletet el is kellene adnia valahol. G. Fodor Gábor szerint Kelet-Közép-Európában a Gazprom monopolhelyzetének megingatásához azt kell elérni, hogy a Gazprom ne vagy csak nagyon költségesen tudjon gázt szállítani a térségbe. És ez az a pont, ahol az amerikai palagáz üzlet és az USA geopolitikai érdekei találkoznak. A monopólium megtöréséhez az USA-nak három ponton kellene beavatkoznia. Először is befolyása alá kellene vonnia Ukrajnát, vagyis a gáz tranzitdíjának manipulálásával ellehetetleníteni a térség Gazprom általi ellátását. Másodszor, meg kellene akadályoznia a Déli Áramlat megépítését. Végül az USA egyértelmű érdeke megakadályozni, hogy a MOL többségi tulajdonában lévő horvát olajtársaság, az INA a Gazprom tulajdonába kerüljön. Ezzel ugyanis nem lenne esélye az adriai úgynevezett lng-terminálok megépítésének, amelyek nélkülözhetetlenek a térség relatíve olcsó cseppfolyós gázzal való ellátásában. Ez lenne tehát a három lépésből álló mesterterv.

A cél pedig világos: monopóliumváltás. Ha ez sikerülne az sem számítana, hogy az amerikai cseppfolyós gáz Európába szállításának határköltsége 9.3-11 dollár per millió Btu, míg a Gazprom-gáz esetében csupán 7 dollár. Verseny hiányában ugyanis Amerika mondaná meg, hogy mennyi is legyen a gázár. A mesterterv középpontjában viszont ott áll Magyarország. Mindaz, ami most a szemünk előtt zajlik, akár úgy is értelmezhető, mint elbizonytalanítani Magyarországot az orosz gáz irányába történő elköteleződéstől. (NG 1) - Az USA aggódik, hogy a Gazprom nemcsak a Mol, hanem a horvát állam által birtokolt részvénycsomagot is megszerezheti a horvát nemzeti olajtársaságban, az INA-ban - mondta Zágrábban Chris Murphy, az amerikai szenátus Európa-ügyi albizottságának elnöke. Az USA szerint hátrányos volna, ha a Gazprom vásárolná meg az INA-részvényeket, mert megnyitná előtte az utat a terjeszkedésre Délkelet-Európában. (MN 29)

...

A Gazprom május 21-én egyezett meg a China National Petroleum Corp céggel, hogy 2019-től évi harmincnyolcmilliárd köbméter gázt szállít Kínába. A szerződés harminc évre szól. Ez az a hír, amely miatt eleve kudarcra ítélt minden oroszok elleni szankció. A Gazprom igazgatótanácsában ott ül Schröder volt német kancellár. Az ukrán gázipari óriás, a Burisma Holdings igazgatótanácsában ott ül az amerikai alelnök fia és az amerikai külügyminiszter családi barátja. A németek már megépítették maguknak az északi csővezetéket Ukrajna és Lengyelország kikerülésével, így biztosítva országuknak a zavartalan gázellátást. Az amerikaiak most fognak hozzá, hogy megszerezzék maguknak és palagázuknak az ukrán piacot, ezen keresztül az európai piacot, hogy ellenőrizzék az oroszok gázszállítását, hogy befolyásolják mindezzel az európai gázárakat, hogy megakadályozzák az azeri gáz Európába jutását. Magyarország pedig áll középen, és úgy döntött, hogy megpróbálja a maga útját járni. Fölöttébb kockázatos kísérlet. S látjuk, hogy micsoda érdekeket sértünk ezzel. S látjuk mindennek a következményeit is. '
süti beállítások módosítása