„Mi pontosan tudjuk, hogy a totalitárius rendszereknek egyetlen ellenszere van: a szabadság és a függetlenség alapján demokráciában élő nemzetek közössége.” – jelentette ki Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján Budapesten. A miniszter emlékeztetett: 75 évvel ezelőtt a Német Birodalom és a Szovjetunió külügyminisztere aláírtak egy örök barátsági és megnemtámadási szerződést. A két totalitárius diktatúra 1939. augusztus 23-án szövetséget kötött egymással harmadik országok kirablására, valamint arra, hogy a demokratikus és békés Európát eltiporják. Ezek a totalitárius rendszerek egyetértettek abban, hogy olyan rendszert akarnak létrehozni, amelyben az ember csak eszköz és nem cél. Mi, kelet- és közép-európaiak pontosan ismerjük a totalitárius rendszerek természetét. Látjuk a rendszerek következményeit, a gyűlölséget, az irigységet, a szétzilált társadalmi struktúrákat, az elbizonytalanodott értékrendet, a bizalmatlanságot." A mögöttünk hagyott 25 évben végre megvalósíthattuk évszázados álmainkat, hogy ott lehessünk Európában és elmondhassuk a véleményünket, részt vehessünk Európa jövőjének alakításában és biztonságban érezhessük magunkat – zárta gondolatait a miniszter.

Navracsics Tibor már majdnem két hónapja az Európai Bizottság méltó és értékes tagjának ígérkezik. A beszédében megcsillogtatta a jobboldaliság legjobb (nem annyira magyar, mint inkább európai) hagyományát, amely egyszerre szól a szabadságról és az emberi közösségekről, és igaz gondolatokat tudott közérthetően és inspirálóan szavakba önteni (amire a mai baloldalunk evidensen képtelen). A miniszter e kivonat szerint is a helyén és (egyenlő) értékén kezeli a totalitárius diktatúrákat, pontosan látja a legnagyobb veszélyüket (a humánum eltiprását), és megfordítva, pontosan érzékelteti, hogy egy társadalom és egy állam egyetlen legfontosabb missziója az autonómiák, az emberi élet és a közösségek védelme. Elég pontosan fogalmazza meg, hogy milyen mértékig sújtja (a régió nemzeti között talán leginkább) Magyarországot a társadalmi struktúrák és értékrendek szétesése, a gyűlölet és az irigység (azért írom, hogy csak elég pontosan fogalmazott, mert először is ezekben a struktúrákban, értékrendben és a társadalmi bizalomban sosem bővelkedtünk, másodszor is az erősödésük se kezdődhetett meg a rendszerváltással, ezért is tudjuk nehezebben kiheverni a totalitarizmusokat, mint a szomszédos országok). Végül Navracsics leszögezi az európai minta hallatlan értékét a közelmúltunkban, és kijelöli az ország helyét a "szabadság és a függetlenség alapján élő demokráciák közösségében." (Ami az utóbbit illeti, remélhetőleg az emberi és polgári szabadságra gondolt, nem pedig a nemzeti kollektívum szabadságára, amelyet a függetlenség fejez ki.)

Kérdéseim a miniszterhez. A diktatúrák hagyományait őrző Oroszországot, Törökországot és Kínát mennyiben tartja követendő és az európai értékrenddel -- akár csak a hintapolitika szintjén -- összeegyeztethető példának (tehát nem egyszerűen kereskedelmi stb. partnernek)? Alkalmasnak tartja-e a kormányát a négy és fél éves produktuma alapján a humánum, a szabadság és a függetlenség kiteljesítésére, megbomlott értékrendünk és társadalmunk szövetének helyreállítására vagy újraszövésére? Biztonságot lát-e Magyarország előtt az orbáni politika tükrében? Mennyire tartja utódát, Szijjártót, alkalmasnak a beszédében jelzett irány képviseletére? Elképzelhetőnek tartja-e, hogy valójában mégsem arról szól és olyan hangfekvésben a magyar külpolitika, amiről a beszéde? Ha igen, akkor miről szól?