Nem ismerek olyan tanulmányt, amely a vagyonok egymást követő átrendezése kapcsán tekintette volna át Magyarország utóbbi százéves történetét: Trianont, a zsidóságnak a vagyonának konfiskálásában végződő jogfosztását, a kitelepítéseket és az államosítási hullámot, a '70-es évek közepe óta tartó vagyonkiáramlást offshore számlákra, a másodlagos gazdaságban évtizedekig folyó mutyit, a spontán privatizációt, majd 25 év vagyonfelélését és a közpénzekkel kapcsolatos korrupciót, az államháztartás eladósítását és az inflációt. Csak az Orbán-kormány 2010 óta tartó elitcseréje legalább 5-8000 milliárd forint veszteséget okozott eddig a nemzetgazdaságnak, de az összveszteség a száz év alatt ennek nyilvánvalóan a sokszorosára rúg (csupán azt számítva, amennyi a gazdát cserélt -- adóként beszedett, legálisan kisajátított vagy ellopott -- forrásokból végül nem fordult termőre, nem számítva a háborúk okozta rombolást, de ideértve az etatizmusok tombolását és értékrombolását). Rossz belegondolni, mennyi alkotó energia ment veszendőbe száz év alatt csak a rossz intézményrendszerek, a társadalmi képességek aláásása, a bizalmatlanság stb. miatt!
A magyar állam legfontosabb funkciója ebben a száz évben a központi gazdasági erőszak érvényesítése volt, fontosabb, mint a diktatúrák és az autokráciák idején gyakorolt egyéb -- ideológiai, igazgatási stb. -- funkciói vagy a demokrácia üzemeltetése. A magyar állam tradiconálisan erőszakosan működik, összesen talán tizenöt évet számolhatnánk össze az évszázad alatt, amelyben a társadalom valamennyire kontroll alatt tudta tartani az államát, és ennek nagy része nyilvánvalóan 1990 és 2000 közé esik.
Ez a belföldi erőszakhullám generációk élménye, amelybe bele is rokkant ez a nép. A folyamatos vagyoni átrendeződés közepette az értékteremtés kultúrája és becsülete sem fejlődhetett ki, amelynek eredménye Magyarország folyamatos lemaradása Közép-Európától 1914-től fogva, úgyhogy mára a polgári mentalitás hiánya és a nemzeti vagyon elvesztegetésének hatásaként az ország lecsúszott a Balkánra. Magyarország ma a civilizációs és GDP-kilátásait illetően közelebb van Romániához, Szerbiához és Albániához, mint Szlovákiához.
Míg a 20. századi kataklizmáink nagy része a nemzeten túlról eredt (bár, ahogy a mostani kutatások egyre inkább alátámasztják, az első világháború kirobbanásához vezető úton és az ehhez fűződő érdekeiben a Monarchia és Magyarország akár veri is Németországot), a rájuk való belső reakció ugyanazon szerkezetben és keretek között fogalmazódott meg, akár 1988-89-et, akár 1918-1920-at, akár 1944-49-et, akár 2006-2014-et nézzük: a rettenetes bal-jobb (zsidó-keresztény, kommunista-náci, európai-magyar stb.) törésvonal mentén. Ez a törésvonal és az ennek mentén folyó törzsi háború maga, megkockáztatom, nagyobb kárt okozott a 20. századi magyar történelemben és a magyar társadalmi képességekben, mint sok százezer háborús halott, területvesztés és a magyar nép etatista hajlamai.
Fontos látnunk: a 20. századunk még nem ért véget. Akkor fog, ha lesz olyan erő, amely ezt a törésvonalat képes elhalványítani és meghaladni -- ha nem is feledtetni. A jelenlegi autoriter kurzus és baloldali ellenzéke ebben a törésvonalban él. Amikor végre elkezdődhet a 21. század Magyarországon, olyasmivel fog, ami az ő képzelőerejüket -- és egyelőre az enyémet is -- meghaladja. De azon dolgozunk, hogy ez az új erő és az új logika előbb kibújjon a talajból, majd szárba szökkenhessen. Azok lesznek az ország újjászületésének első lépései. Micsoda nagyszerű ország lesz az!
