1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.07.21. 18:27 HaFr

A kormányfő (megint) rosszul mismásol

Az emlékmű „mindannyiunkat arra emlékeztet, hogy hazánk függetlenségének elvesztése tragikus következményekkel járt” – írta Orbán Viktor (az emlékműhöz fűzött újabb interpretációjában).

Orbán emlékeztetett: 1944. március 19-től 1991-ig Magyarország területén folyamatosan állomásoztak megszálló csapatok. „A megszállás hosszú évtizedei alatt olyan szörnyű dolgok történtek Magyarországgal és a magyar állam polgáraival, amelyek függetlenségünk és nemzeti önrendelkezésünk megléte esetén sohasem következhettek volna be” – hangsúlyozta a miniszterelnök. Gyermekeinket és unokáinkat arra figyelmeztetjük – folytatta –, hogyha szabad, békés, boldog életet akarnak, ha a Magyarországon élő emberek közötti egyetértést kívánják, és ha az elődök által fölhalmozott értékek fennmaradását fontosnak tartják, mindenekelőtt Magyarország függetlenségét és önrendelkezését kell megvédeniük, megtartaniuk, és ha a szükség úgy hozza, visszaszerezniük. „Legyen ez mindannyiunk számára egyszerre tanulság, intelem és parancsolat” – zárta nyilatkozatát a kormányfő.

1. Készséggel elfogadom, hogy a deportálások nem történtek volna meg a német megszállás nélkül. Cserébe fogadja el a miniszterelnök, hogy a magyar állam segítsége nélkül sem. Ne méricskéljünk, nem érdemes. Ha csak 10% volt a segítséggel adott hozzájárulás, az is bűn.

2. A miniszterelnök áthallásos üzenetben óv az EU-tól. Az EU-t összehasonlítani ilyen módon a náci Németországgal és a bolsevik Szovjetúnióval egész egyszerűen történelmi hazugság. Orbán nem hogy rendet tenne, és lezárná a vitát egy bölcs nyilatkozattal, de újranyitja. Mi az ördögnek?!

3. Végső soron -- ahogy az egyik mondatában helyesen áll -- a magyar emberek szabadsága forog mindenkoron kockán, amelynek egyik föltétele valóban az országnak a diktatórikus rendszerektől való függetlensége. De! A magyar emberek szabadsága belülről is prímán megostromolható (íme), és ezt nem ellensúlyozza a magyar állam függetlensége (mert az utóbbi csak eszköz, nem cél). Bizony lehetséges, hogy a magyar állam függetlensége csak fügefalevél az emberek szabadságának helyén (íme). És bizony lehetséges, hogy egy külső hatalom védje meg a magyar emberek szabadságát a független állam elnyomásával szemben (íme). Legyen ez számunkra intelem. Meg parancsolat is.

Orbán úr megint manipulál. De már rég nincsenek hozzá érvei. Értjük őt, és elegünk van belőle.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr416530057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lexa56 2014.07.21. 19:22:43

Ha mindenki szabadon asszociálhat, nekem erről az jut eszembe, hogy a turul megtámadja a kereszténységet képviselő angyalt. Tetszeni így sem tetszik, de annak legalább van értelme ...

netukki 2014.07.21. 22:16:37

"Készséggel elfogadom, hogy a deportálások nem történtek volna meg a német megszállás nélkül."

Te csak ne legyél ilyen készséges.

Kamenyec-Podolszkij, 1941 - mondd ez neked valamit?

"Cserébe fogadja el a miniszterelnök..." A történelem nem lókupeckedés kérdése.

Saga 2014.07.21. 22:47:51

Szerintem érdemes lenne egy nagyszabású átadó ünnepséget rendezni.

Tömény humorral és iróniával. Akár még Orbán maszkot is érdemes lenne felvenni és lenyomni a dumát, hogy "Kedves Magyarok, Kedves Barátaim és zsidók..."

Ha át kéne adni, akkor én egyébként az enyészetnek adnám át, de már késő van és most ilyenekkel már nem akarnék fárasztani senkit sem.

program készítő 2014.07.22. 08:40:37

Védett területté fogja nyilvánítani nemsokára,ez az Ő saját szobra.

Popescu Ion 2014.07.22. 08:43:58

@Lexa56: ha a turul az ateizmust jelképezi, akkor jöhet

egyetmondok 2014.07.22. 08:58:53

Habként a torta tetejére Hafr, megérkezett az Országalma Gábriel kezébe,amely vadonatúj ötlete...,azt se tudjuk kinek.
Az Országalma az államiság egyértelmű szimbóluma,ezen vita sem lehet.
Akkor és ezek szerint Gábriel az a magyar állam,amelyről Ádertől Navracsicsig a Fidesz főnökei az elmúlt hónapokban folyamatosan azt mondogatták, hogy "nem védte meg a polgárait" ?

Elképesztő. Ha valakinek nagyon úgy tetszett,eddig Gábrielbe belemagyarázhatta a magyarságot,faji,felekezeti,stb.hovatartozás nélkül. De az Országalmával ?

Lexa56 2014.07.22. 09:05:16

A turul számomra a nacionalista pszeudovallást jelenti, amely nem ateista, "csak" bálványimádó.

igasságosztóübertermisztor 2014.07.22. 09:16:44

Ez a zobánviktor vagy valóban zseni vagy akkora mákja van, mint egymás után több lottóötös. Vagy ennyire elképesztően silány az ellenzéke.

Bedobta ezt az emlékműtémát, több mint fél éve dübörög körülötte a polidili, orbánnak a kisujját sem kell mozdítania és ellenfelei, veszettül rápörögve az emlékműügyre, ellövik össze patronjukat, megmutatják összes hátsó szándékukat, belekavarodva ellentmondásaikba, pörére vetkőzve toporzékolnak a közvélemény előtt, amely már nem csak közönyös velük szemben, hanem már undorodik is tőlük.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.07.22. 09:20:49

@igasságosztóübertermisztor: Nem értek egyet. Ahogy néhény hónaőja is írtam, az emlékmű az a terep, ahol a (legalább két értelemben szimbolikus) ellenzék -- sőt, leginkább a civilitás -- legyőzi Orbánt és megmutatja a szerveződőképességét, sikerélményt szerez.

egyetmondok 2014.07.22. 09:40:54

" „A megszállás hosszú évtizedei alatt olyan szörnyű dolgok történtek Magyarországgal és a magyar állam polgáraival, amelyek függetlenségünk és nemzeti önrendelkezésünk megléte esetén sohasem következhettek volna be” ---

Mire gondol Orbán Viktor ? Horthy Miklós valamikor 44-ben csak megtalálta a függetlenséget,meg a nemzeti szuverenitást,mert hogy leállította a deportálásokat. Hogyan is állította le Horthy a deportálásokat ? Úgy,mint egy szuverén állam szuverén feje.
Hogy is van ez a mi szuverenitásunkkal ? Megszállás ide,megszállás oda,az hol előjön,hol meg eltűnik ?

igasságosztóübertermisztor 2014.07.22. 09:57:45

@HaFr:

A sikerélmény jó, a sikerélményt szeretjük, de amikor ötven-száz ember sikerélménye áll szemben tízmilka ember undorával, az már nem olyan nagy faszaság.

Mit gondolsz, miért nem olvashatunk egyetlen közvélemény-kutatást sem arról, hogy mit gondol a közvélemény az emlékműről?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.07.22. 10:00:19

@igasságosztóübertermisztor: MIndegy, több mint amit az ellenzéki pártok valaha is elértek, bár kétségtelenül sovány

István Tamasi 2014.07.22. 10:04:06

@K.A.Ármin:
Te sumák! Megtagadod a szélsőjobb kedvenc jelképét?

2014.07.22. 10:36:39

Szerintem sokkal tobbet elarul a kormanynak a polgaraihoz (adofizetoihez) valo viszonyarol a szoborcsoportot "vedelmezo" muszaki zar, ami az USA-Mexiko hatarzarra hajaz. De legalabb OV kihuzhatja a bakancslistajarol a sajat stadion es a sajat atomeromu utan a sajat szobor sort is. Nekunk, demokrataknak pedig ujra van egy "sajat" vasfuggonyunk.

toportyánzsóti 2014.07.22. 10:38:40

@igasságosztóübertermisztor: Nicked alapján nem vagy azon a szellemi és erkölcsi szinten hogy jogod lenne az ellenzéket szapulni.

Conchobar 2014.07.22. 10:59:33

"És bizony lehetséges, hogy egy külső hatalom védje meg a magyar emberek szabadságát" - Hát persze, hogy lehetséges. A mesében, a valóságtól távol minden lehetséges. Tanuljunk már végre a történelmünkből. '45-ben is, meg '56-ban is elhozta a népünknek a szabadságot egy ilyen önzetlen külső hatalom. Aztán pár évtized múltán már (Biszku Bélát leszámítva) már mindannyian 'árnyaltabban' láttuk ezt a dolgot

igasságosztóübertermisztor 2014.07.22. 11:52:01

@toportyánzsóti:

Mert te, nicked alapján, toportyánzsóti, azon a szellemi és erkölcsi szinten vagy, hogy jogod lenne ezt megítélni?:D

egyetmondok 2014.07.22. 12:19:50

@igasságosztóübertermisztor:
A Magyar Királyság államának szuverenitása ahhoz képest,annak megfelelően alakul,változik,ahogyan a háborús helyzet. Valóban,ez igaz.
Az a nem igaz tehát,hogy a szuverenitás március 19.napján megszűnik,és annak évtizedekre annyi.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.07.22. 12:26:54

@Conchobar: rossz lehet ilyesmit érvnek tekinteni 2014-ben

igasságosztóübertermisztor 2014.07.22. 13:00:09

@egyetmondok:

Nehogy megerőltesd az agyacskád, mert még végül kárt teszel magadban és akkor jól nézünk ki!

Szuverenitás vagy van vagy nincs. 1944 márciusa és az orosz csapatok 1991-es kitakarodás között nem volt. Ami változott az a mozgástér volt. Horthy úgy ítélte meg, hogy 1944 nyarán már megteheti azt, amit tavasszal még nem és ősszel megteheti azt, amit nyáron még nem. Hogy mennyire helyesen ítélte meg adott időpillanatban valós mozgásterét, mennyire megalapozottak voltak a döntései, azon lehet vitatkozni, csak fölösleges, mert múltbéli dolgokon nem változtathatunk. Jelen viszonyaink nem Horthy egykori döntéseinek ilyen-olyan megítélésén, hanem jelen emberi minőségünkön múlnak.

egyetmondok 2014.07.22. 13:13:09

@igasságosztóübertermisztor:
Szerintem is úgy van, hogy vagy van szuverenitás,vagy nincsen.

Ha nincsen,akkor kizárható,de teljes mértékben az olyan döntés,amellyel Horthy leállította a zsidó deportálását,azt ugyanis csak és kizárólag a szuverenitás birtokában tehette meg. Az állam fejeként utasítást adott,mert adhatott akkor,amely utasítás végig tudott menni az egész állami igazgatáson úgy,ahogyan az az utasítás szólt.

(Nyugodtan lehet azt a kifejezést is használni, hogy "mozgástér". Pont ugyanazt jelenti: egy adott állam vezetőinek saját, önálló döntési lehetőségét.)

Megjegyzem, pont ez az állapot,tehát a "mozgástér", a magyar állami szuverenitás hol magasabb,hol alacsonyabb "mértéke" volt jellemző a proletárdiktatúra évtizedeire is.Nagyon is léteztek ügyek és döntések,amelyekben voltak önálló magyar állami döntések,és voltak,amelyekben nem.
(De, hogy az - a szuverenitás - úgy eltűnt volna,ahogyan itt egyesek képzelik,az komplett tévedés,azt nem vitatom, hogy persze arra tökéletesen megfelel,ha valaki /vezető/ súlyos történelmi felelősségét /nem/ akarnánk vizsgálni. Pl. a baloldal Kádárét.)

Conchobar 2014.07.22. 13:13:26

@HaFr: "rossz lehet ilyesmit érvnek tekinteni 2014-ben" - Ezek szerint nem jött át: nemcsak 2014-es évjárat szerint kellene gondolkodnunk, hanem meg kellene próbálkoznunk akár a 2050-es év szerint is. A 1950-es évben is nehéz volt elgondolni, hogy majd egyszer be fog következni 1990. De néhányaknak sikerült (vagy reménykedtek)

igasságosztóübertermisztor 2014.07.22. 14:47:50

@egyetmondok:

Ha van a szuverenitás szónak bármiféle jelentése, akkor az az, hogy egy entitás önrendelkezési joga nem csorbul. Márpedig a magyar állam nevű entitás önrendelkezési joga mind a német, mind a szovjet megszállás alatt jelentősen csorbult. Ez a nagy harci helyzet.

egyetmondok 2014.07.22. 14:50:26

@igasságosztóübertermisztor:
Ebben meg is egyezhetünk. A "jelentősen csorbult" ti. nagyon is pontos: tehát nem szűnt meg.

igasságosztóübertermisztor 2014.07.22. 15:09:53

@egyetmondok:

Szuverenitás vagy van vagy nincs. Nincs olyan, hogy korlátozott vagy csorbult szuverenitás, önrendelkezés, mert az már nem szuverenitás, nem önrendelkezés. Elemi logika.

Több állatcsemegét nem szánok rád. Inkább etetem a majmokat, mint a trollokat.

egyetmondok 2014.07.22. 15:17:32

@igasságosztóübertermisztor:
Találtam fentebb egy okos gondolatot. Ajánlom neked is,hátha komolyan veszed:

" Ha van a szuverenitás szónak bármiféle jelentése, akkor az az, hogy egy entitás önrendelkezési joga nem csorbul. Márpedig a magyar állam nevű entitás önrendelkezési joga mind a német, mind a szovjet megszállás alatt jelentősen csorbult. " --

ebből nyugodtan kiindulhatsz. Stimmel egészen helyesen az állami szuverenitások egyáltalán való létezésére,vagy éppen teljes nem létezésére,esetleg korlátos vagy nem korlátos létezésére.

Tök jó két mondat, bár ez lenne a Nemzeti Hitvallásban, akkor Orbán biztosan nem vetíthetne ilyen nyíltan:
" A megszállás hosszú évtizedei alatt olyan szörnyű dolgok történtek Magyarországgal és a magyar állam polgáraival, amelyek függetlenségünk és nemzeti önrendelkezésünk megléte esetén sohasem következhettek volna be " ---

mintha a magyar államnak semmihez a világon semmi köze se lenne, ami szörnyűség itt bizony ezen évtizedek alatt megtörtént.

Gyingizik 2014.07.24. 08:52:52

"...Értjük őt, és elegünk van belőle." Csak épp nincs, aki váltsa. Orbit teljesítménye a gyenge kettes. A többieké (maszop, jobbik, gyúrcsány bajnai, lámpa) viszont nulla és mínusz öt között. Úgyhogy jobb lesz megszokni ezt a viktórkát kedves ballibák.

Lexa56 2014.07.24. 09:51:01

Egy érdekes adat: index.hu/belfold/2014/07/24/lemondtak_orban_washingtoni_programjat/#

A kormányfő nem szereti az olyan előadásokat, ahol nem ő mondja meg, hogy ki jöhet be hallgatóságként és ki mit kérdezhet ...
Vajon miért?
süti beállítások módosítása