A volt miniszterelnök pontosan minősítette a saját kormányzását (is), amikor elkezdett oldalazni egy "alternatív" cigánypolitika felé: minősítette a saját, többnyire az identitáspolitikában kimerülő cigányintegrációs programját (konkrét eredménye a gettósodás erősödése 2004 után), és nyugtázta a demokrácia ügyében elért visszafejlődést, ti. azt, hogy a magyar társadalom nem vált érzékenyebbé és szolidárisabbá a kisebbségei irányában, miközben megrendült a bizalma a jogállam intézményeiben. Gyurcsány miniszterelnöksége az amúgy sem szembeszökően erős progresszív, liberális társadalmi ethosz erodálódását hozta -- Pásztor rendőrfőnök jelölése tehát beismerése egy régebbi kudarcnak az új körülmények között. Kár, hogy az ezzel analóg dolgot, Orbán autokratikus kormányzásának -- mint a korábbi "demokratikus" kormányzás kudarcára való alkalmas reakciónak -- az elismerését Gyurcsány egyelőre halogatja.
A kérdés a súlya miatt nem megkerülhető. Mennyire fogadja el tényként a balos ellenzék, hogy Orbán folyamatos, megingathatatlan fölénye a politika színpadán a magyar népnek azt a tapasztalatilag igazolt belátását tükrözi, hogy a baloldallal együtt a jogállam is kudarcot vallott, elbukott, és egy darabig biztosan nem támad fel? Ha elfogadja, következik-e ebből, hogy ahol lehet, igyekszik majd Orbán politikai értékrendszerét másolni? Ha nem fogadja el, vajon mivel győzi meg a választókat arról, hogy nem az értékes demokrácia és az értékes jogállam, hanem csak a néhány évvel ezelőtti gyakorlata (kvázi a "régi" baloldal) bukott meg? A baloldal ezekre az alapkérdésekre máig nem nem tudja a választ, miközben nem elhanyagolható a tét, hiszen a jogállam menthetetlenül a baloldali vircsafttal asszociálódott az utóbbi évtizedben. Amíg a baloldal ugyanaz, addig a jogállam ebbe az országba nem térhet vissza.
Gyurcsány az első, aki befordult Orbán utcájába, és nem okvetlenül gondolkodik már a jogállam feltámasztásában. Ezzel a lehető legkártékonyabban leválasztja magáról a jogállam ballasztját, hogy így leheljen erőt a saját politikai karrierjébe.Tőle, aki a demokrácia és a jogállam koporsóját annak idején kormányzóképtelen kormányfőként megácsolta, kiváltképp szemérmetlen, cinikus döntés ez.
Ennek ellenére mégiscsak a DK szembesült először a baloldalon a magyar demokrácia tragédiájával: hogy nincs tömegbázisa, és vált ezzel a legtrendibb ellenzéki erővé. A DK a radikális frazeológiájával és akcionizmusával egyelőre a 2008/9-es Orbánt látszik másolni annak pozitív üzenetei nélkül, mert a "demokraták" saját pozitív üzenetekre -- a liberális demokrácia alacsony legitimációja miatt -- nem képesek. A kérdés azonban inkább az, hajlandók-e egyáltalán? Gyurcsányról hónapokon belül kiderül, hogy lesz-e belőle magyar Che Guevara, aki sutba dobatja a jogállami illúziókat a baloldallal is. Van rá esély.
Közben egy Kunhalmi Ágnes nevű hölgy (ezekben a hónapokban az MSZP lelkes székesfővárosi elnöke) n+1-edikként a sorban azzal negédeskedik, hogy a főpolg-jelöltjük meg sem fog állni a választók agyáig és szívéig, hogy azok megbizonyosodjanak a baloldalon bekövetkezett változásokról. Nyilvánvalóan nem tudja, miről beszél. Olyan vonatra akar jegyet váltani, amelyik már rég nincs az államáson. A választókat hétről hétre kevésbé érdekli a lerobbant MSZP, és lehet a következő elnökség átlagéletkora nyolc és fél év akár, és Deák mellett a zászlajukra tűzhetik Anjou Róbertet meg Szent Erzsébetet is, akkor is végtelenül unják a piros szegfűvel szegélyezett avítt gondolatokat. Mert ezek menthetetlenül öröklődnek, úgy látszik. A hazudozással együtt. Agy, szív, legfeljebb szikével, ha az MSZP-ről van szó. Itt már a baloldali fasizmus bontogatja szárnyait, mert T. Kunhalmi párt- és eszmetársai úgy döntöttek, hogy fontosabb nekik a saját jelenlétük a magyar politika piacán, mint a jogállamé.
