1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.02.10. 17:10 HaFr

A konzervatív választás: Bajnai

Úgy vélem, konzervatívként a legkisebb politikai rosszat keresve nehéz mást választani, mint Bajnait. Szemet dörzsölve, tépelődve, fogat szíva, kezet tördelve, de mégis. Nem tűnik ugyan túl megalapozottnak ez a választás, különösen a programja híján, és egyelőre nem is…

komment · 2 trackback

2013.02.09. 08:37 HaFr

Führerprinzip

Én, aki egy poszttal lejjebb még a nemzeti kiegyezésért, néhány poszttal lejjebb meg az Orbán indukálta nemzeti kerekasztalért rimánkodtam (indokok helyben), most már elvesztettem minden reményem: nem csak ezekben, hanem abban is, hogy a jelentős ellenzéki győzelemnél lehetne jobb…

komment · 4 trackback

2013.02.05. 03:18 HaFr

Nemzeti kiegyezést!

Az utóbbi húsz év pártpolitikai ambíciói révbe értek: a pártokrácia sikeresen stabilizálta befolyását a társadalom fölött.  Vérmesebbek szerint gyarmatosította a társadalmat (szerintem is), más hangfekvésben "kínálati politika" alakult ki -- mindegy. A tények riasztóak.…

komment

süti beállítások módosítása