1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.08.09. 19:18 HaFr

A konzervatív forradalom útja

Az elprivatizált, élősködő magyar állam legnyilvánvalóbb társadalmi hatásait az elszegényedésben, a jó renddel kapcsolatos kiábrándultságban és a teljes erkölcsvesztésben jelölném meg. Amikor az elkövetkezőkben a konzervatív forradalom szükségességéről beszélek, abból…

203 komment · 4 trackback

2013.08.07. 23:09 HaFr

A Fidesz szétesése

Értekeztem már többször is a Fidesz elveszett (pontosabban soha meg nem talált) konzervatív pedigréjéről, amelyik először az antikommunizmus, második lépcsőben a modernizáló etatizmus feladásával vált nyilvánvalóvá. Sokan azt hiszik, hogy az ideológiák kora már lejárt, és…

196 komment · 3 trackback

2013.08.06. 10:04 HaFr

Seggfejek nemzeti összeesküvése

"Herr Ludwig, van egy másik jól szervezett csoport is, amelynek Ön nyilvánvalóan a tagja: ez a seggfejek nemzetközi összeesküvése!" (Kabaré, 1972. Rendező: Bob Fosse) Tíz kicsi fehér kollégista megismerkedett egymással, és elhatározták, hogy kirabolnak egy országot. A…

171 komment

süti beállítások módosítása