Előbb a jog: a civilizált társadalmakban legalábbis. A civilizáció ugyanis az emberi élet egyediségén, szentségén, megismételhetetlenségén, méltóságán, érdekén stb. alapul a hellén filozófia, a római jog, a kereszténység, a nyugati feudalizmus és a polgári társadalmak (ezen a ponton) egybehangzó tanításai vagy gyakorlata szerint. Vannak persze eltérő tanítások is: a sária, az Arany Horda, a Harmadik Birodalom, a Szovjetunió, a Demokratikus Kambodzsa, a bantusztánok stb. jogrendszere mind a kötelességek elsőbbségéről -- az egyén(iség) alárendelt helyéről -- beszél vagy eszerint ítél.
Közös jellemzője a kollektivista, "kötelesség" alapú jogrendeknek az emberi és a polgári jogok nem ismerete vagy relativizálása, a kötelesség és az állami akarat (önkény) közötti mezsgye felszámolása. Neopopulista felvizezett verziójukban jellemzőik a "Nyugat hanyatlása" és a "liberális piacgazdaság válsága" köré gyúrt (egyébként aggasztóan unalmas) konyhai erénytanok. A hazai horizonton a Kennedy-idézettől ("Ne azt kérdezd..") a Bogár-félórákon át a NER közmunkarendszeréig terjedő magyarosan slampos, álkonzervatív gyanú- és rendfilozófia.
Ezek a neopopulisták (jobb vagy bal, egykutya, ráadásul alig megkülönböztethetők) mind tudni vélik, hogy a legnagyobb bajunk a jogok és az emberjogias szemlélet elburjánzása az egészséges tiltás-, kötelesség-, vagy legalább az erény-szemlélettel szemben. Ezek azok, akik mindeközben nem tudják, hogy a valamirevaló erénytanok címzettjei mindig az egyének, akiket nem spártai, hanem athéni filozófusok oktattak annak idején, t. i., ahol az állam vagy az államilag kikényszerített vallás lép elő az erények legfőbb tudorává és közvetítőjévé, ott jellemzően nem az erénytanoknak nyílik tér, hanem a kivégzőosztagoknak. Ezek a neopopulisták azok, akik nem tudják, hogy a legfontosabb kötelességetika (a Kanté) egyúttal a modern liberalizmus egyik legfontosabb forrása, és semmilyen módon nem lehet forrása parlagi etatizmusok neveléspolitikájának.
De a hazai kötelességdivat valójában semeddig sem jut el: a kötelességeket nem meri Istentől eredeztetni, mint egy rendes teokrácia, a vezértől sem, mint egy rendes autokrácia, az államtól sem, mint a rendes etatizmusok, marad hát a zagyva wishful thinking a rendről meg az erkölcsről, amelyeket a BA-t szerzett kommunikációs tanácsadók intellektusával a kötelességek világához rendelnek, ahol csupa szorgalmas és erényes ember lakik, amolyan kis Pintérek, Kövérek, Hoffmannok és Balogok. Naná. Minden vágyunk ez az univerzum, instállom.
Hanem akkor már kár, hogy nem tetszettek autokráciát csinálni. Merthogy attól a pillanattól, hogy a nép beszüremkedik a képbe, sőt maga válik a jog végső forrásává (az ún. demokrácia esete), a kötelességekkel sem lehet olyan felhőtlenül operálni, mint a nagyra törő álmokban. Akkor kiderül, hogy a nép uralma a nép uralkodáshoz való jogán alapszik, amelyet nem lehet nap mint nap meghágni, csak azért, mert pl. kormány vagyok. Ez ugyanis lehet, hogy élménynek fenomenális, de végső jogalapnak (pl. kötelességek szabad megállapításához) a nullánál is kevesebb. Előbb van a nép joga az önkormányzáshoz, amelynek egy részét (analitikusan szemlélve) átadja az életre hívott kormányzatnak, az pedig kötelezettségeket hoz létre a nép tagjai számára az együttélés szabályozása érdekében. Az eredendő jog és a részleges jogátruházás megelőzi a kötelességek megállapítását.
A neopopulisták (közkeletűen, maffiózók) megpróbálják elhitetni, a kötelesség szónak van értelme a logikailag ezt megelőző jogtól függetlenül. Ezek azok, akik máig nem értik -- vagy nagyon is értik és nem szeretik -- az alkotmány funkcióját a nyugati civilizációban: hogy az nem a nemzeti mítoszaink zanzája vagy a vezér főzőműsorokba illő személyes világnézetének kivonata, hanem egészen pontosan az állam ellenőrzésének (azaz a polgári jogoknak a) kartája, amire azért van szükség minden mást megelőző jogforrásként, mert az állam eséllyel a polgár legveszélyesebb ellensége, korlátozása a polgár elemi érdeke és egyúttal a harmonikus társadalmi együttélés biztosítéka. A kötelességekről, légyszi, csak azután szenvelegjünk, hogy ezt kipipáltuk. (Tőszavakban beszélve az antropológiával kezdtem, az etikával folytattam és az írott jog legfontosabb forrásáig jutottam el ebben a rövid cikkben. Egyik sem a "kötelesség" primátusával operál a Nyugaton.)
Mára a marxista populizmus helyett a posztmodern neopopulizmus lépett elő a silány agyakat megmozgató legfontosabb giccsforrássá. Kétségtelenül az egyik legfontosabb apostola ennek a magyar versenyző, Orbán Viktor, aki a sorban 94.523-dikként először feltalálta az antiliberalizmus és a Nyugat-ellenesség spanyolviaszát, majd kiöntötte ezzel a peches magyarok fülét és a szemgödreit, úgyhogy azok már se nem látnak, se nem hallanak, legföljebb ha a jó erős kolompszót, végül pedig a süket és vak magyarokat a saját házaikban fosztja ki -- és miért lehet ez? Mert hogy-hogy nem, azzal párhuzamosan, hogy a rezsim elkezdett beszélni a kötelességekről, eltűnt az érzékenysége a jogok iránt. (Jééé!!) Mivel a magyarok sajnálatosan a jogtudatosságnak viszonylag alacsony szintjén állnak, a kormányzatnak nem is kellett sokat brusztolnia azért, hogy feladják a létező kicsiny igényüket is a polgári jogaik védelmére.
De úgy hírlik, a magyarok még így is boldogok: a kormányuk szerint van egy teljesen modern, Európának is irányt mutató, nemzeti alaptörvényük. (LOL) Joguk persze egyre kevesebb, és az is bármikor elvehető, kötelességeik annál számosabban a beszolgáltatásban, a tűrésben és az államvezetők elviselésében. És közben Kennedy is elnyerte a Kárpát-medencei értelmezését. "Ne azt kérdezd, hogy mit tehet érted a hazád, hanem hogy te mit tehetsz a hazádért" -- mondta Brookline, Massachusetts, fia. "Jobb, ha nem kérdezel semmit, majd mi kérdezünk és válaszolunk is" -- mondja Felcsút gyermeke. Lassan újra Petőfi válik a legaktuálisabb költővé haza (csak ott van hol), jog (is van, S a), nép(nek nincs joga) összefüggésében.
