1.
Az ember önként vállal bizonyos kötöttségeket a személyes szabadságának kárára az állammal, a társadalommal, a nemzettel, a kulturális sztenderdekkel, a családdal, a barátokkal, a munkaadójával stb. szemben. Az önként vállalat kötöttség feltétele azonban, hogy az ember pontosan tudja, hogy milyen természetű és milyen mérvű kötöttségekről van szó, és mennyit kíván értük feláldozni a szabadságából. (Néha persze erre csak határhelyzetekben jön rá, amikor hirtelen úgy érzi, "valami nem stimmel" az adott viszonyban. Addig öntudatlan.) Az önként vállalt kötöttségek esetében azok gazdagíthatnak is, és ezt is teszik -- mindenkit annyira, amennyire alkata engedi. Van, akinek a boldogsága nagyobb, van, akié kisebb személyes szabadságot kíván, és megfordítva kisebb és nagyobb kötöttséget enged meg. Az viszont nem tradeoff (a szabadságunk becserélése), ha félünk megismerni és belátni a kötöttségeinket. Vagy ha be is láttuk őket és nem tetszenek, mégsem teszünk ellenük. Az szolgaság. Az már az emberi méltóságunk becserélése. Pedig az emberi méltóság a legvégső érték.
2.
Annak kapcsán, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek ítélte a (heteroszexuális) házasság védelmében született szövetségi törvény (DOMA) azon részét, amely megtiltja szövetsé2gi juttatások folyósítását homoszexuális pároknak.
-- Akárki akármit gondol, nincs olyan értékrendi vagy ideológiai platform, amelyről sikeresen és koherensen volna védhető a homoszexuális párok házassága állami elismerésének tiltása. Minden egyes érv végső soron körben forgóvá válik azzal, hogy csak az adott értékrendben tud kivívni érvényességet, tehát ha valaki pl. az intézményes keresztény álláspontot vallja (amely azonban, fontos, nem Krisztus és a szeretetparancsolatok álláspontja), akkor csak egy "keresztény államban" tudná az álláspontját koherensen elismertetni, egy, az állam és az egyházak elválasztásán alapuló semleges államban nem. (Btw., az sem igazolható, hogy a homoszexualitás jobban sérti a közerkölcsöt, illetve a homoszexuális házasság nagyobb -- ahogy egyesek szeretnek érvelni -- önellentmondás, mint a papi pedofília. De ha így van, akkor hát miért nem üldözzük és szankcionáljuk társadalmilag/államilag az utóbbit? Vagy legalább egyházilag az ordináció visszavonásával? Csak mert a homó házasság nem bevett, a papság meg bevett? Vagy mert a heteró házasság is bevett és a papi státus is az? Tehát erkölcsösebb elviselni a pedofil papságot, mint a homó házasságot, csak mert az előbbi nem hoz létre intézményes viszonyt Isten színe előtt? Aha. És a bűn mint a keresztény ember primér viszonya Istennel? A papi pedofília kisebb bűn lenne, mint a homó házasság? Sajnos, mivel mindezek az érvek agyrémnek bizonyulnak, azt kell hinnem, hogy azért van nagyobb önellentmondás a homó házasságban, mert a papi pedofíliában semmi önellentmondás nincs, bocs. Na jó, vagy mert vitatkozni sem akar róla a transzcendens tartományok lakója, olyan természetesnek veszi -- mit is? Egyáltalán, mi az, hogy természetes, kedves testvéreim az Úrban? Nem folytatnám most, úgyis már vérig sértettem minden érzékeny lelket, de a gondolatmenet lejátszható a családdal és további olyan, a szabadságra és méltóságra potenciálisan veszélyes intézményekkel kapcsolatban is, amelyeket egy ideológia bevon édes cukormázzal, és nem veszi észre -- vagy nagyon is észreveszi --, hogy a cukormáz alatt hús-vér emberek, nota bene keresztények, fuldoklanak.)
Szóval, amíg a homoszexuális párok házassága nem okoz igazolható károkat az ezzel egyet nem értőknek (figyelem, nem tekinthető kárnak az utóbbiak frusztrációja, mert ilyen erővel a tolerancia kényszere is betiltható lenne!), addig a tiltakozóknak tűrniük kell. Mint ahogy tűr mindenki minden nap -- más ügyekben. Ettől felnőtt és nem paternalista egy társadalom: nem lehet államapucihoz szaladgálni mindennel, ami Tibikének, Ibikének, vagy az érsek úrnak nem tetszik. Ahogy az amerikai LB fogalmaz, senkit sem lehet "méltóságában és személy voltában sérteni, akit az államok törvényei (amúgy) védenek". Hozzáteszem, a korlátozó törvényt még az elvileg liberális Bill Clinton írta alá. A világrend azonban azóta még világosabbá vált, és bíztatok mindenkit, nem ez fenyegeti a legjobban Magyarországot... A fenyegetést belül kell keresni, mindig az aktuális kormánykörökben.
3.
