1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.06.11. 16:24 HaFr

Első látogatás a temetőben

A nemzeti nagylétünket tudvalevőleg Mohácsnál magunk mögött hagytuk, és aki azóta várta a magyar feltámadást, annak mind csalódnia kellett. Mi akadályozza ez utóbbit a mai eszünkkel? A tíz legfontosabb hiányunk, rövid magyarázattal, és teendőkkel szabadságtól a rendig több posztban. A legfontosabb az első látogatás alkalmával, most. A többi folyamatosan.

1. Személyes és közszabadságok értelmezhetetlensége, a rájuk való igény és az értük való tenni akarás hiánya.

Az évszázados alávetettség, függőség és bizonytalanság következtében a szabadságnak nincs alkotó értéke a közösség szempontjából. A magyar individualizmust a gyanakvás, a bizalmatlanság, és a védekező ösztön táplálja, koncentrált módon az állammal és minden felsőbbséggel, de istenigazából minden idegennel szemben. A magyar individualizmus -- a polgári individualizmussal szemben -- magányos életstratégia, ezért a hatalommal szemben sohasem részese egy összehangolt társadalmi cselekvésmintának, nem öntudatos, nem céltudatos, nem kiegyensúlyozott és nem konstruktív, hanem vagy ajnározó, vagy kiszolgáló, vagy beletörődő, vagy romboló. Ennek megfelelően a magyar individualizmus nem érzékeny a közjóra (amire a klasszikus polgári társadalmak liberalizmusa igen, bár ez a liberalizmus olyan távol áll a magyar értékrendszertől, hogy gyakorlatilag megmagyarázhatatlan magyar nyelven, terjed viszont róla mindenféle alantas, félművelt pletyka, rosszindulat, irigység, rasszista asszociáció). A magyar individualizmus, amit a polgári individualizmustól megkülönböztetendő ezentúl egoizmusnak nevezek, nem ismer szociális kompetenciákat, csak a defenzív magába fordulást az egyik oldalon, és az (ezzel rokon) csordaösztönt a másikon. A csak védekezés és támadás fogalmaiban gondolkodó egoizmus -- érthető módon -- szociálisan vak és tehetetlen, nem hisz a konstruktív szabadság lehetőségében és cinikus a közszabadság növelésével kapcsolatban. Ravasz, de nem okos, elkerülő és nem probléma megoldó, egoista, nem individualista.

Szabadságot csak a szabadság megélésével lehet terjeszteni. Az államnak ki kell vonulnia a polgárai életéből és fokozatosan át kell adnia a magánszférák feletti rendelkezést a magánszférák tulajdonosainak. Minél több jövedelmet (főleg értékteremtésből: vállalkozásból és munkából szerzett jövedelmet) kell meghagyni a tulajdonosaiknál. Polgári szabadság és tulajdon (ami nem egyenlő sem az állami segélyek vagy állami kegyből folyósított ad hoc jogosultságok rendszerével, sem a jóléttel mint olyannal) egymást feltételező intézmények. Ezek közé az alapintézmények közé tartozik még az alapjogok kiterjedt és védett rendszere, az állam hatalmának szétterítése a társadalom más intézményei között, és a megmaradt központi hatalom feltörése egymást ellensúlyozó egységekre (fékek és ellensúlyok rendszere), valamint a tolerancia. A társadalom alapegysége az egyén és az egyének kisebb-nagyobb szabad társulásai, amelyek egyúttal az egyének identitását is befolyásolják. Azzal, hogy az állam semleges a különböző értékrendek között, és az értékrendek erejét kizárólag a polgárok döntése határozza meg, egyúttal elesik attól a lehetőségtől, hogy tüzelje a polgárok közötti ideológiai konfliktusokat, kijátssza őket egymás ellen, és hogy hozzájárulásával egy szűk elit a közjó nevében megossza a társadalmat.

 

 

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr765355778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kennyking 2013.06.11. 22:00:10

Az írás eleje realista látlelet, aztán egy buta átvezetéssel átmegy utópiába.

egyetmondok 2013.06.11. 22:10:25

Amikor a szabadság ügye,valami sajátos (elakadt társadalom fejlődési)helyzetben elkezd veszélyessé válni a közösség ügyére,nemde. Itt mondjunk bátran nemzetet.
Akkor tényleg,az történik amit írsz.
A baj az,hogy az ebben a folyamban előálló bajok itt egyelőre a szabadság ügyének közösségi félretolásának igényét erősítik. Tehát nem bizonyos,hogy a "Mohács kell" helyes irányba lökheti a történetet.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.06.11. 22:53:10

USA, terror elleni háború (war on terror)

a szabadság megőrzése miatt/végett/okán korlátozni kell a szabadságot (elvileg ideiglenesen, de ez permanens). [patriot act]

-> azért korlátozlak, hogy szabad maradhass.

légügyi megfigyelő 2013.06.12. 03:35:56

Uramisten, miket beszélsz! Hiszen ezen már huszonnégy éve túlestünk! Vagy nem?

"Szabadságot csak a szabadság megélésével lehet terjeszteni. Az államnak ki kell vonulnia a polgárai életéből és fokozatosan át kell adnia a magánszférák feletti rendelkezést a magánszférák tulajdonosainak."

Sajnos fején találtad a szöget.

John Doe3 2013.06.12. 08:45:32

Hello,
alapvetően attól függetlenül, hogy alapjában véve igazad van, megmagyaráznád az alábbi részmondatot: "állami kegyből folyósított egyéb jogdíjak rendszerével". Mert ennek bizony se füle, se farka. Szó szerint ui. az Artisjus által törvényesen lehúzott és keveseknek újraosztott sápra utalhatsz, de azért ez marginális jelentőségű a Közgép és tsai által realizált extra profittal (direkt külön írtam, elkerülendő a taggyűlés vs. tagok gyűlése jellegű argumentációt). És szvsz nem is erre gondoltál.

John Doe3 2013.06.12. 08:46:12

helyesebben: extra profittal *szemben*.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.12. 08:56:33

@John Doe3: Erre, az állami apanázsokra, állami vállalatokban elfoglalt igazgatósági stb. helyekre, általában közpénz herdálásra

John Doe3 2013.06.12. 12:13:44

@HaFr: ez nem jogdíj, hanem -- régi szép szóval élve, amit már eleink is ismertek -- sinecura.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.12. 13:04:30

@John Doe3: Igen a "jogdíj" hülyeség volt.
süti beállítások módosítása