A nemzeti nagylétünket tudvalevőleg Mohácsnál magunk mögött hagytuk, és aki azóta várta a magyar feltámadást, annak mind csalódnia kellett. Mi akadályozza ez utóbbit a mai eszünkkel? A tíz legfontosabb hiányunk, rövid magyarázattal, és teendőkkel szabadságtól a rendig több posztban. A legfontosabb az első látogatás alkalmával, most. A többi folyamatosan.
1. Személyes és közszabadságok értelmezhetetlensége, a rájuk való igény és az értük való tenni akarás hiánya.
Az évszázados alávetettség, függőség és bizonytalanság következtében a szabadságnak nincs alkotó értéke a közösség szempontjából. A magyar individualizmust a gyanakvás, a bizalmatlanság, és a védekező ösztön táplálja, koncentrált módon az állammal és minden felsőbbséggel, de istenigazából minden idegennel szemben. A magyar individualizmus -- a polgári individualizmussal szemben -- magányos életstratégia, ezért a hatalommal szemben sohasem részese egy összehangolt társadalmi cselekvésmintának, nem öntudatos, nem céltudatos, nem kiegyensúlyozott és nem konstruktív, hanem vagy ajnározó, vagy kiszolgáló, vagy beletörődő, vagy romboló. Ennek megfelelően a magyar individualizmus nem érzékeny a közjóra (amire a klasszikus polgári társadalmak liberalizmusa igen, bár ez a liberalizmus olyan távol áll a magyar értékrendszertől, hogy gyakorlatilag megmagyarázhatatlan magyar nyelven, terjed viszont róla mindenféle alantas, félművelt pletyka, rosszindulat, irigység, rasszista asszociáció). A magyar individualizmus, amit a polgári individualizmustól megkülönböztetendő ezentúl egoizmusnak nevezek, nem ismer szociális kompetenciákat, csak a defenzív magába fordulást az egyik oldalon, és az (ezzel rokon) csordaösztönt a másikon. A csak védekezés és támadás fogalmaiban gondolkodó egoizmus -- érthető módon -- szociálisan vak és tehetetlen, nem hisz a konstruktív szabadság lehetőségében és cinikus a közszabadság növelésével kapcsolatban. Ravasz, de nem okos, elkerülő és nem probléma megoldó, egoista, nem individualista.
Szabadságot csak a szabadság megélésével lehet terjeszteni. Az államnak ki kell vonulnia a polgárai életéből és fokozatosan át kell adnia a magánszférák feletti rendelkezést a magánszférák tulajdonosainak. Minél több jövedelmet (főleg értékteremtésből: vállalkozásból és munkából szerzett jövedelmet) kell meghagyni a tulajdonosaiknál. Polgári szabadság és tulajdon (ami nem egyenlő sem az állami segélyek vagy állami kegyből folyósított ad hoc jogosultságok rendszerével, sem a jóléttel mint olyannal) egymást feltételező intézmények. Ezek közé az alapintézmények közé tartozik még az alapjogok kiterjedt és védett rendszere, az állam hatalmának szétterítése a társadalom más intézményei között, és a megmaradt központi hatalom feltörése egymást ellensúlyozó egységekre (fékek és ellensúlyok rendszere), valamint a tolerancia. A társadalom alapegysége az egyén és az egyének kisebb-nagyobb szabad társulásai, amelyek egyúttal az egyének identitását is befolyásolják. Azzal, hogy az állam semleges a különböző értékrendek között, és az értékrendek erejét kizárólag a polgárok döntése határozza meg, egyúttal elesik attól a lehetőségtől, hogy tüzelje a polgárok közötti ideológiai konfliktusokat, kijátssza őket egymás ellen, és hogy hozzájárulásával egy szűk elit a közjó nevében megossza a társadalmat.
