1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.05.31. 18:48 HaFr

Szerény javaslat ellenzéki stratégiára

Vajh' teljesen elképzelhetetlen-e, hogy Mesterházy az egyik estvéli órán befárad az ATV stúdiójába és ahelyett, hogy imamalomszerűen elismételné azt a tizenegy mondatot, ami Orbánról az eszébe jut, hirtelen előhúzza, és komoly, ünnepélyes hangon felolvassa a következő szöveget (vagy valami hasonlót)?

"Kedves nézők, én az utódpártját vezetem annak az állampártnak, amelyik -- itt reggelig sorolhatnám a bűneit, de most elégedjünk meg annyival, hogy -- 1989-ig végleg szétaszalta a magyarság gerincét, amelynek egykori (bizony, ellenséges megszálló hatalmakkal kollaboráló, tehát hazaáruló) vezetői és tagjai közül, noha egy szinttel lejjebb és kisebb irodákba küldve, többen máig egy levegőt szívnak velem a pártközpontban, továbbá, ami engem illet, utódja és egykori kollégája vagyok annak a Gyurcsány Ferencnek, és részese a már említett utódpárt utóbbi tíz évének, aki és amely inkompetens, hazug és veszélyes kormányzással (valóban) a szakadék szélére juttatták ezt az országot erkölcsi, gazdasági, társadalompolitikai, és még egynéhány értelemben, nem utolsó sorban pedig kétharmados győzelemhez segítették a jelenleg is regnáló gátlástalan politikai alakulatot. Most ahogy itt ülök Önökkel szemben bizony megilletődötten, szeretném mindezért és minden el nem mondott megbocsáthatatlan bűnünkért, hibánkért és tévedésünkért mégis az Önök nagylelkű megbocsátását kérni, és bár nem hiszem, hogy számíthatok erre, kérem Önöket, esdeklek, hogy fontolják meg a szavaimat. Magyarország súlyos válságban van. Én, aki érdemtelen vagyok Szent István, Kossuth és Bibó gyakran tévelygő, de hitem szerint nagyra hivatott nemzetét vezetni, ennek ellenére azzal fordulok Önökhöz, hogy szavazzanak nekem bizalmat két hónapra. Járuljanak az urnákhoz a 2014-es választásokon, és szavazzanak nekem bizalmat, és én nem fogok kormányt alakítani, hanem a parlamenti többséggel a hátam mögött, ígérem, kialakítok egy olyan konszenzust a parlamenti erők között, hogy képesek leszünk egy új alkotmánytervezetet és néhány sarkalatos törvényt újraszövegezni, utána véleménynyilvánító szavazásra Önök elé bocsátani, majd kedvező fogadtatás esetén a parlamentben elfogadni, hogy közvetlenül ezt követően lemondjak, a parlament feloszlassa magát, és Önöknek lehetőségük legyen egy újonnan kiírt választási fordulóban megválasztani az új törvényhozást. Kérem, fogják fel ezt a kérésemet úgy, hogy ha elegen szavaznak majd az ellenzéki pártok közös listájára és jelöltjeire ennek az ígéretemnek a tudatában, az elég kényszerítő erő lehet a mai kormányzat számára a végeredményben kíméletlen, zsákutcás politikájának a feladására. Kérem, fontolják meg szavaimat, és jelezzék a közvélemény kutatóknak, ha belém helyeznék a bizalmukat. Az álláspontomat egyeztettem Bajnai, Fodor és Bokros pártelnök urakkal, akik egyetértenek velem, és csatlakoznak a kérésemhez, mert velem egyetértésben úgy vélik, hogy az évtizedes marakodás korszakát le kell zárni, meg kell alapozni a nemzet összefogását, és ezt nem remélhetjük, ha mi, a rivális ellenzéki erők képviselői nem tudunk az összefogásban példát mutatni. Az egyéni ambíciók és a közjó megvetése oda vezették az országot, ahol most tartunk, de ennek ezennel véget vetünk."

Teljesen elképzelhetetlen ez? Teljesen. Orbán Viktor hibája ez? Természetesen nem. Szégyen az ellenzékre. A hagyományos toldozásra-foldozásra már semmi esély.

PS: Ajánlom: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=649984&lstparts=0

61 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr45337915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2013.05.31. 21:01:15

A nép - és a szavazók - többsége úgy gondol a hatalomra, a kormányra és annak fejére, hogy az "hosszú távon" hoz megoldást az ország és az ő, az egyes állampolgár személyes problémáira - ezért nem venne komolyan egy ilyen, amúgy Karácsony G. által már több mint két éve megfogalmazott felajánlkozást.

...Akik meg komolyan vennék és felismernék benne a megoldást, azok már úgyis ott vannak Bajnai és a többiek környékén. Így a javaslat nem képes ellenzéki többséget teremteni.

Viszont: egy efféle "tranziens kormány" hiába állítaná vissza az alkotmányosságot és a jogállamot (mondjuk) a "pre-Fidesz" állapotába, ezzel nem akadályozhatná meg, hogy a Fidesz a két hónappal későbbi választáson ismét ne szerezze meg a hatalmat - és annak birtokában ott folytassa, ahol alig két hónappal azelőtt abbahagyta. Mert a Fidesz maradna a legnagyobb egységes politikai erő - hiszen a "kéthónaposak" akcióegységén túl nincs közös program, egységes vezetés és stratégia, de még csak összetartó, együttszavazó tömegbázisuk sem.

Ne csak az első lépésben gondolkodjunk: elemezzük végig az egész „hatalmi játszmát” – egészen addig amíg biztosan, szilárdan és hosszú időre tudjuk garantálni a jogállam és a ténylegesen működő demokrácia megpuccsolhatatlanságát! Tudom, tudom: Magyarország a „Támadt egy jó ötletem!”-ek országa – ezért is tart ott ez a nép, ahol… A sikeres népek mindenkor és már hosszú ideje stratégiai folyamatokban képesek gondolkodni, nem csak az első „győztes csatát” kergetik.

TitokJolán 2013.05.31. 21:03:25

Két parlamenti választás? Mibül? Minek?

Hiteles arcok kellenek az ellenzéknek és saját, életképes ötletek.
Ennyi.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.05.31. 21:13:18

Biztos láttátok az utolsó mondatomat. :)

Moin Moin 2013.05.31. 21:51:11

Khm... Melyik utolsót?:-)))

A "szégyen az ellenzékre"-ről meg csak Pepin sógor szavai jutnak eszembe, a Sörgyári capriccioból: "Szégyen a világ leggyönyörűbb hadseregére, az osztrák hadseregre!"

...És ha már Pepin sógor, akkor egy, talán aktuális jótanács, szintén tőle: "Asszondom én, hogy ez a szegény Francin idegbeteg! Battiszta úr könyve szerint minden reggel langyos vízzel kéne neki mosni a nemiszervit."

Ki tudja: hátha használ!:-)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.05.31. 21:54:43

@Moin Moin: Két szemed van, katona, nyisd ki mindkettőt, frissíts, fegyvert igazíts.

vantaan 2013.06.01. 00:38:06

Javaslat tényleg szerény. Esetleg egy nem szerény javaslat is van a tarsolyba no meg egy középszerény ...és egy szerénység nélküli?

S kinek vannak még javaslataik? ..... no és mennyi? Mindet meg vitassuk vagy előtte tartsunk egy szavazást hogy melyiket?

Esetleg ha jobban kidolgoznád .... akkor nem is kellene szavazni. De az már nem is lenne demokratikus! No és miért pont 2 hónapra? Olyan hosszú/rövid időre?

Tyreo 2013.06.01. 02:09:32

Azt hiszem ez a bili meg a kéz egy esetének egy tipikus példája, sajnos.

2013.06.01. 06:45:56

"a szakadék szélére juttatták ezt az országot erkölcsi, gazdasági, társadalompolitikai, és még egynéhány értelemben"
beszoptad a fideszmantrát ?

camilló 2013.06.01. 06:46:48

@HaFr: Miből gondolod, hogy a liberálisok hülyesége érdekli az embereket. Szerény véleményem szerint pont ez juttatta ide az országot ahol van! Mivel is kezdődött? Elhitették a dolgozókkal, hogy majd ők is beleszólhatnak abba, hogy miként vezessék azt a vállalatot, ahol dolgoznak. (Megjegyezném, sok "egyszerű" embernek volt, van jó ötlete.) Mivel folytatódott? Mindenen, mindenkin átgázoló privatizáción, ahol kialakult egy tulajdonosi, és egy mára végletekig kizsákmányolt osztály. Hol vannak már azok a cégek, akikre a rendszer váltáskor mutogattak, hogy ez is a ruszkiknak dolgozik. Hol van a "Magyar arany"? Had ne soroljam. Valóban annyira kollaboráns és hazaáruló volt a "létezett szocializmus"? (Ami véleményem szerint köszönő viszonyban sem állt azzal, aminek hirdették, köszönhetően, az olyan "nagy formátumú, elvhű, eszme hű" vezetőknek, mint Pozsgay és társai!) Oszd meg és uralkodj! Ez ami jellemzi az országot. Nulla közösségi érték, csak a kapariság, mindegy milyen áron, mert úgy sem az a fizető, aki elszenvedi a mindenkori elit, baromságait!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.01. 08:11:57

@camilló: Ja, neked teljesen igazad van. Főleg abban, hogy itt azt terjedt el: a szabadság a liberálisok dolga. Az antiszemitizmus meg a zsidóké. A nemzet sorsa meg a jobboldalé. Az állam meg biztonságot ad. A te szocializmusod meg hűen képviselte a "közösségi értékeket".

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.01. 09:03:30

Az ellenzék két esetben tud nyerni:
- a Fidesz valami óriási, nyilvánvaló butaságot csinál - nem lesz, mert annyira nem hülyék,
- az ellenzék a "kisebbik rossz" szerepébe tudja magát pozicionálni - ez sem valószínű, mert a legtöbb ember számára jelenleg a Fidesz van ebben a pozícióban.

hajmási 2013.06.01. 12:07:40

Már megbocsáss HaFr, nem csupán hihetetlen az,hogy Mesterházy elmondja a szövegedet, hanem - elnézést az erős kifejezésért- úgy marhaság, amit írsz, ahogy van. Mert nem az a kérdés - vagy legalábbis első, másod és harmadsorban nem az a kérdés - hogy mit mond el Mestreházy és mit nem. Hanem az, hogy ha nem nyiltan, nem őszintén, nem hihetően, nem ön-és pártfelülvizsgálattal beszél, ha hiteltelenül szövegel, akkor miért nem lépnek fel mások - például mi - hitelesen, meggyőzően és végül eredményesen. Nekünk is az lesz a bajunk, hogy nem a programunk kidolgozásával, nem az országot megváltoztató, gödörből kivezető útat keresve mondjuk a magunkét, hanem azokkal bajlódunk, akikkel - így vagy úgy - el tudnánk távolítani az Orbán rezsimet? Az, akinek az a fő problémája, hogy egy másik rezsimellenes párt vagy politikai szerveződés nem méltó őhozzá, az bizony akár akarja, akár nem leteszi a voksát a 2014 utáni időszak FIDESZ uralkom mellett. Vagy, ha ez a megállapítás nem tetszik, akkor tessék olyan szerveződést kialakítani, amelyben nem lesz szükség a Mesterházyra, a Bajnaira, meg ilyesfélékre ahhoz, hogy elzavarjuk Orbánt. Ameddig ez nem történik meg, légyszi, kissé szerényebbre fogni a hangot.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.01. 12:33:34

@hajmási: Ez egy abszurd volt, mint ahogy a végén kiderült, és ráadásul "szerény" is. Szóval, igyekeztem elébe menni a kritikádnak, amit ha nem tettem volna, bizony egyet is értenék veled ezer százalékban. Ha ugyanis Mesterházy elmondaná ezt a pár mondatot, akkor nem lenne MEsterházy, sőt vélhetően az ország sem tartana itt, mert gyökeresen más politikai lenne a politikai kultúránk és az önreflexiós erőnk. A poszt azt mutatja be, hogy az ellenzék kimerítette minden olyan tartalékát, amely kamatozna az országnak.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.01. 12:36:54

@HaFr: ..és bár tudom, hogy a te által elmondottak éle nem egészen ez volt (hiszen te természetesen a "ha nincs senki, akkor legyen Mesterházy" alapról érvelsz, amennyire értem), én azonban ezt értelmetlen és káros álláspontnak tartom.

hajmási 2013.06.01. 13:46:57

Nem jól tudod HaFr. Én nem arról az alapról érvelek, hogy Mesterházy az a szamár, aki helyett nincsen ló. Hanem azt mondom, ha célunk az Orbán leváltása, akkor szót kell értenünk azokkal, akik szintén le akarják őt váltani. Ha pedig szót akarunk egymással érteni, akkor egyrészt tárgyalnunk kell egymással, és fenn kell tartanunk a a tárgyalás folyamatosságát. Továbbá úgy kell tárgyalnunk egymással, hogy eredményként nagyobb esélyünk legyen a cél elérésére. Másrészt a fenntartásainkat és a kritikánkat párbeszédben és egymás iránti kölcsönös tisztelettel kell megfogalmaznunk, nem valamiféle udvariassági formaság jegyében, hanem hogy legyen esélyünk a megértésre. Harmadrészt csak ezen az alapon várhatjuk el, hogy irántunk is tisztelettel és bizalommal viseltessnek, meghallgassák érveinket, netán belássák igazunkat. Ehhez továbbá magától értetődőnek kell tekintenünk, hogy a vitapartnernek is lehetnek minket illető kritikai észrevételei. Vagyis úgy kell a meggyőződésünket megfogalmazni, hogy fenntartjuk annak lehetőségét, hogy másnak is lehet igaza. Negyedszerre pedig úgy kell működnünk, hogy ezen a vitázó együttműködésen belül nekünk minél több józan érvünk, s ezen az alapon minél több követőnk legyen. Ellentétet látok abban, hogy miközben az ország megosztottságát panaszoljuk, aközben egy közös álláspontból kiindulva mi magunk kezdünk megosztó manőverekbe vagy akciókba. Tisztázni kell: vagy azt mondjuk, hogy le akarjuk váltani a FIDESZT, s mivel erre önmagunk nem vagyunk képesek, ezért eszmecserét folytatunk mindazokkal, akiknek ugyanez a céljuk, vagy pedig azt mondjuk, hogy nekünk olyan egyéb céljaink (is) vannak, amelyeket akkor is követni fogunk, ha emiatt nem érjük el a legfontosabbnak mondottat, az orbán-rezsim felszámolását. A céjaink közötti döntés a miénk. De ha döntöttünk, akkor eszerint is cselekedjünk. A Mesterházy csak ezután jön be e képbe, mint olyan partner, akivel az azonos cél okán sok megbeszélni valónk van. Egybek mellett az is, hogy igyekszünk vele megértetni, hogy a közös cél elérését segíti, ha önmaga és pártja múltját az eddiginél kritikusabban vizsgálja meg a mai helyzet kialalkulása tekintetében. A mi célunk itt ennek a megértetése lehet, az ő feladatuk a munka elvégzése. De ha mi akarjuk helyette (helyettük) ezt a munkát számukra először eleve kijelölni, majd elvégezni, akkor nem csupán agresszív, kioktató ellenlábasokként lépünk fel, hanem a közös cél elérése elé építünk akadályokat.
Mindennek szinte semmi köze ahhoz, amit te érteni vélsz.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.01. 16:45:36

@hajmási: Hát látod, máris beszélgetünk a nagyobb megértés reményében. Nekem volt itt egy elvetélt próbálkozásom pártalapításra (most ne firtassuk, eleve veszett fejsze volt-e vagy csak én vagyok tehetségtelen), de a végén egy alternatívára tisztult le nekem a kép arra az esetre, ha kialakult volna értékelhető pártalakulat, és van neki 5-10%-os támogatottsága: Mesterházyékhoz betársulni pártként az első forduló előtt, amint a választási törvényből következik, vagy blogot írni megalkuvás nélkül. Az utóbbira szavaztam. Ebből talán érted, mit akarok mondani a kommentedre. (Voltak hangok, amelyek eleve mozgalomban gondolkodtak és nem okvetlenül a 2014-es választásban: ezekkel végül nem értettem egyet, így hát ez nem maradt alternatíva számomra.)

kennyking 2013.06.01. 19:20:28

Orbánékat leváltani végtelenül egyszerű módszerrel lehet.Tisztességes, becsületes emberek vezetésévelolyan pártot alapítanai, amelynek tiszta, tisztességes programmja van, és ezt a pártot tisztességes , becsületes magyar vállalkozók pénzelnek.( Mert pénz nélkül nem megy.)Aztána választási gyózelem után nem koncként vetik az országot e tisztességes magyar válalkozók elé.
Ennyire egyszerű.Ja, de hát ha csak Mesterházy, bajnai, Gyurcsány akad a sublótfiókban....szóval, úgy nehéz lesz.De azért , hajrá!

Makkasz 2013.06.01. 19:27:44

A megtisztuls, így hogy EU folyamatosan megmenti az országot, 20 éven belül nem várható. Megpróbálom máshol kihúzni.

hajmási 2013.06.01. 19:27:55

@HaFr: Ami a megmaradt alternatívát illeti, ebben egyet értek veled. Nekem is volt politikai aktivitási kísérletem, és én is beláttam, hogy reménytelen a helyzet. Mert az aki "tisztán" (őszintén, becsülettel és elvszerűen) akar politizálni az itt feltétlenül el fog bukni. És első sorban még csak nem is az ellenfelei miatt, hanem tradícióink,jelen állapotaink és mentalitásaink miatt. Olvass, olvassunk Márait.

Makkasz 2013.06.01. 19:29:19

@HaFr: Szeretlek HaFr. Sajnálom ha úgy érzed magadra maradsz. Továbbra is, ha tudok segíteni bármiben, megteszem.

vakapad 2013.06.01. 19:40:12

Szeretem én az imamalmot. Hajdenagyon szeretem. Sok filmben láttam már, ahogy a szerzetesek hajtják, pörögjön az az ima, hogy azellenzéknemjónemjónemjónemjó. És ha elég sokszor pörgetjük, akkor el lehet intézni, hogy Orbán ne kétharmaddal, hanem háromnegyeddel nyerjen. Vagy kilenctizeddel (de a háromnegyed a minimum).

Különösen az "új törvényhozás" tetszik, amelyet majd a nép a Mesterházy-félelemondás után "megválaszt". Vajon kikből fog az állani?

Van egy olyan érzésem, hogy ha az isten valakinek blogot ad, a megfelelő mennyiségű észt már nem mindig passzítja hozzá. Sőt.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.01. 19:48:05

@vakapad: Bizony. Vagy blog, vagy ész. Hadd merengjek el, a blog LÁTOGATÁSA vajon mit zár ki?

explanatus 2013.06.01. 19:51:21

@HaFr: „... az ellenzék kimerítette minden olyan tartalékát, amely kamatozna az országnak.” Azért szeretek ide is jönni, mert itt az írásaidban pengeélesen és pontosan fogalmazol, de most ez a mondat hiányos. Hiányzik belőle egy szó -parlamenti- Tehát a mondat így kellene hangozzon: a parlamenti ellenzék kimerítette minden olyan tartalékát, amely kamatozna az országnak. Itt elindítottál egy beszélgetést.

Sokan vagyunk, ebből adódóan sokféleképpen látjuk. A jelenlegi parlamenti ellenzék részecskéi reálisan nézve ott billegnek a bejutási küszöbön, de hogy egyéniben egy se jut be az borítékolható. Nem amiatt, mert a kormányerő jelöltjei bármiben is felülmúlják őket, hanem amiatt, mert az ellenzék az ellenzékiségben nyújtott teljesítménye alapján nem veheti fel velük a versenyt. Az ellenzéki pártoknak egy esélyük van, nem a nagy egymással való kibékülés, hanem ha felismerik, hogy nem alkukkal, megalkuvásokkal, saját ebereinek indításával, a mások kitrükközésével, hanem a helyi „függetlenek” egyöntetű, kompromisszumok nélküli támogatása az egyedül járható út. Miután nyeretek a „függetlenek” kezdődhet a rajtuk való osztozkodás.

Fejesrob 2013.06.01. 20:07:25

Mi van, Feri kimarad?

Elkúrtátok ezt már, nincsenek sem olyan nevek, sem olyan szöveg, amivel ezt semmissé lehet tenni.

"Mo. súlyos válságban van" Még a kitalált beszéd is hazugsággal kezdődne, hiszen Mo. 2010-ben volt súlyos válságban, ma már szerencsére nem.

Fejesrob 2013.06.01. 20:11:54

@vakapad: Szerintem nem az ésszel van itt gond, hanem azzal, hogy ésszerűen érvelni, miért kell leváltani Orbánékat nem nagyon lehet.

Az alkotmány módosítgatás nem érv, hiszen 2/3-al alapjog, a gazdaság állapota 2010 óta folyamatosan javul, ma már az IMF is elismeri, hogy nincs szükség IMF hitelre, az antiszemitizmus egy baromság, még a zsidók sem veszik komolyan, hiszen akkor tömegesen menekülnének, de inkább idejönnek.

Viszont attól sokan tartanak, mi van, ha visszajön a bankárkormány.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.01. 20:23:37

@Fejesrob: Figyusz, nem tudnál magasabb fokozatba kapcsolni, rettenetesek ezek az érvek, szerintem tudsz jobbakat.

szofter 2013.06.01. 20:33:10

Ezt maga Mesterházy sem hinné el, mások meg még annyira sem. Nagy önuralomra lenne szüksége, hogy ne röhögje el magát kb. a harmadik mondat után.

Fejesrob 2013.06.01. 20:35:02

@HaFr: Talán kérdezősködj az utcán. Kb. ezeket az érveket fogod kapni.

Vagy hogy gondoltad? 4 év alatt elfelejtik? Nem tűnt fel, hogy akármit csináltak Orbánék, az időköziken rendre nyernek?

Ilyenkor nem fordul meg a fejedben, hogy talán nem is csak Orbánék itt a kulcs?

Csípem, amikor a blogger azt hiszi "elemez", miközben valójában a vágyait tükrözi, egy nemlétező szituációból indul ki, abból, hogy a ballib pártok képesek mulláról indulni.

Ami a gáz, hogy ezek szerint azt még olvasóitól is elvárja.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.01. 20:43:28

@Fejesrob: Istenem, a vágyaim... ha mesélnék azokról... na mindegy. Azért minimális szövegértéssel többre mennél, mint utcai pszichológiával.

P.Freddy 2013.06.01. 20:46:39

@TitokJolán:

"Két parlamenti választás? Mibül? Minek?"

Jaj ne kicsinyeskedjél már, a levelezgetések, meg a sötétkék óriásplakátok, meg Orbán Viktor cigarettás kitüntetésének a megvásárlására fodított milliárdok simán kitesznek egy választást, sőt! :-)

Fejesrob 2013.06.01. 20:48:01

@HaFr: Tényleg értelmetlen erről vitatkozni, nem egymást kell meggyőznünk.

P.Freddy 2013.06.01. 20:58:13

Egyébként a helyében nem csak Bajnai, Fodor és Bokros pártelnök urakkal, hanem Vona Gáborral is egyeztetnék.

debildevil 2013.06.01. 21:04:08

Vágyak.Milyen jelzős szerkezet is illett volna ide, talán ez: szép és szimpatikus, de az elkövetkező két évtizedben nagy valószínüséggel nem megvalósuló. Tied is HaFr, még ha magad is abszurdnak tartod, mert egy választások elötti, a polgároknak szóló új öszödi beszédnek nem lenne átütő "szervező", "lelkesítő" ereje, mert nem lenne hiteles (az eredeti nekem hitelesnek hatott). És a tied is hajmási, mert az egymás iránti kölcsönös tisztelet erodálását már lassan húsz éve tapasztaljuk és tudjuk, hogy rombolni mindig könnyebb, rövidebb idő is elég hozzá, mint visszaállítani, helyrehozni. Hiteles emberek, talán Tölgyessy Péter és Elek István, talán ha együtt, ha exponálták volna magukat már valahol, de félek, hogy nem véletlen az, hogy nem tették meg eddig.

zengjen a dalunk fajtárs 2013.06.01. 21:24:32

"Mesterházy, Bajnai, Fodor és Bokros pártelnök urak" - bocsánat elftásak mint alternatíva, nanemár

Elfeledte a blogoló, hogy nemrég még konzervatívként jelentette be magát?

Csak az hazudjon, akinek jó a memóriája

zengjen a dalunk fajtárs 2013.06.01. 21:27:59

@P.Freddy:
Együléses űrhajók ezek a bokrosodó pártocskák, holdkórosoknak

Nero Bianco 2013.06.01. 21:53:22

poszt:

Basszátok meg, már a meki szakácsai is azt gondolják, hogy nekik muszáj ostobán belepofázni a politikába?

Ami nem lenne baj, mert persze, csak hogy azért lássák, hogy mégis mennyire kell őket komolyan venni.

LallyPop 2013.06.01. 21:55:32

Jó stratégia ez, ami van. Én javaslom a folytatását, ez a legbiztosabb módja hogy az szdsz után az mszmp is elfoglalja méltó helyét a történelem szemétdombján.

Nero Bianco 2013.06.01. 22:01:16

Amúgy meg nem tudom eldönteni, hogy csak puszta figyelmetlenség volt, vagy a fáradtság jele, de a poszt írója elfelejtette Gyurcsányra lőcsölni Trianont, Bajnaira a II. világháborút, és az mszp-re a mohácsi vészt.
De majd gondolom idejében korrigálni fog.

semmiextra 2013.06.02. 00:09:20

@HaFr:
Kicsit úgy érzem, hogy ez egy ilyen végső kiborulásban jött ötlet.

Az ötlet sajnos több sebből vérzik., bár ne így lenne. 2 hónap nagyon kevés. Mind a technikai mind politikai értelemben. Ha véletlenül sikerülne is egy alkotmánytervezet kidolgozni végig verni es még a választásokat is kiírni, az sem lenne elég. Az igazi problémák kezelése (sok másik mellett), hogy a kilapátolt pénzeket visszaszerezzék valamint a szükséges tisztogatásokat is végig vigyék (pl. AB), csak ez elvisz több mint 1 évet.
Másfelől a második választáson csak ugyan azok fognak elindulni. Egy pártszervezet kiépítése 2-4 év igazából. És egy vereség esetén is Orbán 2 hónapig egybe tudná tartani a pártját, sőt mèg fanatizálna is mivel a 2 hónapos "kormányzás" sok nehéz döntést hordoz magában.
Ja és hát az ilyen bizonytalanság a befektetői és külföldi bizalomnak se tesz jót.

Összeségében egy ilyen stratégia 2 év "szakértői kormányzást" igényelne, így pedig nem eladható...

Brix 2013.06.02. 00:10:37

@Ándi bácsi: A fidesz is előbb-utóbb a történelem szemétdombjára kerül, de az majd 2018-ban jön el , addig még újabb 4 évet országot rombolnak...

Fullánkos Algol 2013.06.02. 02:16:43

Irreális egyoldalú önkiherélést várni bárkitől, miközben az egykori kun béla (most orbán), rákosi (rogán) meg meg az állampárt útjának hasonló kikövezői állnak szemben.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.06.02. 07:20:10

@HaFr: Ezt..de nagyon szépen mondtad.

Nem kell Mesterházinak semmiért bocsánatot kérni senkitől.

Nem követett el semmit senki ellen.

Aki egy rohadt nagy bocsánatkéréssel tartozik itt ezernyi bűnéért,

az Orbán.

De ha ezt a tetü bandát ilyen nagy élvezettel hordja a hátán a nép, akkor csak hordja tovább, mert senki se fogja helyette levakarni.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.06.02. 07:27:00

@Brix:

Nyolc év pártállami rendszer után már nem leszavazás jön,

hanem 56.

Vagy ha nem, akkor maradnak az elvtársak-bajtársak-harcostársak-szobatársak .....egy fél évszázadig.

Ellenőrző QR kód (törölt) 2013.06.02. 08:30:39

1. Ki hinne már el egy ilyen bocsánatkérést. A határon túli Magyaroktól is bocsánatot kértek, de utána ott folytatták, ahol abbahagyták Ugyanúgy románoztak tovább ...

2. Mi a garancia, hogy 2 hónap után tényleg elmennek? 2006 őszén, a megszorítások idején simán lepattintották az embereket azzal, hogy miért szavaztak rájuk, miért nem vigyáztak jobban. Ha ilyen hülyék, hogy oda szavaznak, akkor megérdemlik, igazából kétszer annyit kéne elvenni a sok büdös prolitól...

3. Mi lehet olyan fontos, ami megérne egy ilyet? Két hónap nem sok idő, de éppen elég:
- egy új, nekik megfelelő alkotmány elfogadtatására (ez nagyon fúrja az oldalukat)
- a bankok és a multik érdekeit sértő intézkedések megszüntetésére, és valami olyan jogszabály meghozására, ami biztosítja, hogy ilyet soha többet ne lehessen csinálni
- Olyan törvény hozására, ami valahogy megoldja, hogy tovább folytatódhasson a nemzeti kincsek (pl.: vízszolgáltatás) privatizációja, lehetőleg úgy, hogy az állam kezében ne legyen semmilyen eszköz ez ellen.

Egyébkén a poszter mekkora támogatottságot tartana elfogadhatónak? Mert ugye a fideszt most úgy nézik, hogy levonják az egyéni körzeteket ("csak 52% szavazott oda"), és ezt az 52%-ot még tovább nyirbálják azzal, hogy kiterjesztik az egész társadalomra. Ehhez még hozzájön az, hogy Mosterházy 2010-ben azt mondta, hogy valami akkor demokratikus, ha legalább 4/5 támogatja. Ezek alapján tehát akkor demokratikus az új baloldali kormány, ha csak a pártlistán a 10 millió ember 4/5-ének szavazatát birtokolja. Ez hozzávetőlegesen 8 000 000 ember. Összesen szerintem ennyi választópolgár nincs is, de ha ők ilyen számítással számolnak mások fele, akkor magukat is így számolják...

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.02. 08:31:52

@kennyking:

"ezt a pártot tisztességes , becsületes magyar vállalkozók pénzelnek.( Mert pénz nélkül nem megy.)Aztána választási gyózelem után nem koncként vetik az országot e tisztességes magyar válalkozók elé."

Annak a nótáját húzzák aki fizeti a zenészeket.

qwertzu 2013.06.02. 08:58:49

És ha mondjuk a választás után Mesterházy bejelenti, hogy hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal és hazudtunk az ATV stúdiójában is, és mégis inkább kormányoznának, akkor mi lesz? Mintha rémlene valami szöveg, hogy demokratikus választásokon nyert, nem lehet eltávolítani a hatalomból, a következő választásokon tessék próbálkozni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.02. 08:58:57

igen, ez teljesen elképzelhetetlen.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.02. 09:03:25

@doggfather: Végre valaki megértette a posztot. Ennyi.

camilló 2013.06.02. 09:13:12

@HaFr: Valószínű, figyelmetlenül olvastad az írásom. Nem tartom szocializmusnak azt, ami a rendszer váltás előtt itt volt. DE! Az összes hibájával együtt emberségesebb volt, mint az ami most van. Az egyik blogban már írtam, és most megint megteszem, mert nem lehet eleget hangsúlyozni. "A nyomor a legnagyobb rabság!" Ki hitte volna, hogy Magyarországon éhező gyerekek lesznek, ingyen konyhák fognak működni, és mások levetettet gönceit hordják az emberek. Nem az a szabadság, amit a liberálisok annak tartanak. A végére megint egy idézet, amin talán minden politikusnak el kellene gondolkodnia! "A hazug frázis, a hazug dicsekvés erkölcsi bukás, biztos záloga a politikai bukásnak."

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.02. 09:18:03

@camilló: Ez egy korcs, korrupt rendszer. Ha egy másik típusú autokráciát magasztalsz, azzal nem segítesz azon, hogy hosszabb távon megszűnjön a gyerekéhezés. Az autokrácia maga okozza az éhezést, ehhez a kapitalizmusnak semmi köze.

hajmási 2013.06.02. 09:55:18

Kedves HaFr. Ilyen blog-párbeszédből csak jelenlegi állapotaink olvashatók ki, semmi új. Azoknak az őszinteséggel leírt, de nem egészen kihordott,mégis komoly gondolatoknak alapján, amelyekkel a blogodat és eredeti "párt" kezdeményezésed indítottad, úgyy vélem hamarosan el fogsz jutni oda, hogy a blogolást is abba fogod hagyni, látva, mivé is torzult az "párbeszéd". Talán másként lehetne valamiféle civil kezdeményezést elindítani. Fogalmam sincs, hogyan és hol lehetne például egy olyan eszmecserébe kezdeni, amely - mondjuk - a változatokban gazdag piacgazdaság és az ugyancsak számos formát mutató demokrácia új viszonyáról szólna itthon és az átalakuló világban. Vagy a tradícióról és annak megújításáról szólna ugyancsak itt és most. Vagy éppenséggel a politika erkölcsi nomráinak és a közerkölcsnek a kapcsolatát elemezné. Mert mindezek megtárgyalása nélkül - pontosabban többé-kevésbé világosan megfogalmazott nézetek nélkül - nem lehet továbblépni, s marad az Orbán vagy Gyurcsány, az Orbán vagy Mesterházy vagy Vona, vagy Fodor, vagy mit tudom még kicsoda mocsaras alternatívája. Jó lenne hát elindulni kifelé ebből a hasztalan sárdagasztásból.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.02. 10:06:12

@hajmási: Alapjában véve igazad van, azt hiszem.

camilló 2013.06.02. 17:06:24

@HaFr: Semmiféle autokráciát nem magasztalok! A szocializmus pont nem arról szól. Nem kívánom vissza a rendszerváltás előtti időt, bár mint említettem akkor ilyen problémák nem léteztek. Lehet most azt mondani, hogy mindezt kölcsönökből finanszírozták. Ez részigazság, és ezzel szerintem Te is tisztában vagy. Véleményem szerint a gazdaságnak úgy kell működnie, hogy mindenkinek lehetősége legyen a normálisan élni. Nem magáért a pénzért kellene működnie, hogy minél több legyen, ráadásul az is csak szűk csoporthoz jusson el. Vezetőre minden csoportnak, emberi közösségnek szüksége van. Az a nem mindegy, ki lesz ez a vezető, és ha megkapja a hatalmat akkor tud-e ember maradni, vagy a a nyaloncok, esetleg az emberi gyarlóság annyira torzítják a személyiségét, ami már autokráciához, diktatúrához, személyi kultuszhoz vezet. Nehezen lehetett megérteni a Rákosi féle személyi kultuszt, de úgy gondolom, napjaink történése megvilágítja miként veszíti el egy ember azokat az értékeket, amik oda emelték, ahol most van.

Szevasztok 2013.06.03. 10:39:56

@HaFr: "Nekem volt itt egy elvetélt próbálkozásom pártalapításra (...) vagy blogot írni megalkuvás nélkül. Az utóbbira szavaztam."

És ez akkor most mit jelent?
Végleg feladtad, hogy a blogíráson túl mást is tegyél?
És mi a baj a "párt helyett mozgalom" alternatívával?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.03. 10:45:54

@Szevasztok: Szia. Nem akarok senkit áltatni, ezért most még nem mondanék erre semmit.

Szevasztok 2013.06.03. 11:05:16

@HaFr: Márpedig egy magát jobbközépre helyező alakulatnak elsősorban nem a "Mesterházyékhoz betársulni pártként az első forduló előtt," lehetőség az igazi.

Hanem pl az LMP hétvégi konferenciája: index.hu/bloghu/velemenyvezer/2013/06/03/valami_megmozdult_vegre_a_jobboldalon

A baloldalon nyüzsögnek a pártok, a jobboldalon (az európai és nem a mucsai értelemben értve) pedig nagy az űr.

Szevasztok 2013.06.03. 11:20:34

@HaFr: És kire fog szavazni a ma még pártot választani nem tudó ~50%? (Nem is beszélve arról a külföldön dolgozó ~300 ezer főről, akiket a közvélemény kutatók biztosan nem érnek el a kérdéseikkel)
süti beállítások módosítása