Úgy vélem, konzervatívként a legkisebb politikai rosszat keresve nehéz mást választani, mint Bajnait. Szemet dörzsölve, tépelődve, fogat szíva, kezet tördelve, de mégis. Nem tűnik ugyan túl megalapozottnak ez a választás, különösen a programja híján, és egyelőre nem is élteti más, mint -- az LMP után másodszor -- az a remény, hogy nem lesz mindig így, ahogy van. Az is tudott, hogy a remény csalfa: amíg a nemzet adott, addig a jövőben sem lehet nagyon más a politikai valósága, mint az elmúlt huszonöt év átlaga, de talán lehet jobb, mint az elmúlt tíz évé, és lehet sokkal jobb, mint az elmúlt háromé. Elég hozzá, hogy egy politikai vezető ne a legrosszabbat hozza ki a népből, az átlagos rosszat tartsa féken egy intézményrendszerrel, és engedje, hogy a jó esélyhez jusson. Ebből kell kiindulni.
Orbán egy valamire való konzervatív minden megvetését kivívta az elmúlt három évben. Egy fikció (a tudatosan nemzetrontó baloldal) ellenében felforgatta az ismert világunkat, tette az erre való világos felhatalmazás nélkül, kiszámítottan és durván visszaélve a választók bizalmával, úgyhogy végül egy szűk forradalmi-pretoriánus klikk maga alá gyűrhette a társadalmat, kihasználva a demokratikus intézményrendszer gyengeségét és a kapitalizmus alacsony legitimitását tönkre tehette államát és gazdaságát, folyamatosan pusztíthat közösségi csatornákat, bevett életformákat, megfélemlítheti emberek millióit -- és nem átall mindezek után adminisztratív akadályokat gördíteni saját leváltása elé.
A konzervatívot nem érdeklik az ideológiák, amíg a gyakorlat alapján képes eligazodni és ítéletet hozni. Orbán gyakorlata mélyen anti-konzervatív: az emberekben lévő rossz korlátozása helyett annak hatalmi célú felszabadításában érdekelt, a kiszámíthatóan működő, hatékony, decentralizált, közösségi érdekű intézményrendszer erősítése helyett káoszt és bizonytalanságot hozott a mindennapokba, a hagyományok pluralitására rászabadította az állam erkölcsi ítéleteit és anyagi diszkriminációját, a megfontoltság lehetőségére a buta gőgöt, a jellemre a jellemtelenséget. Kormányzata a köztársaság legrosszabbika.
Egy ilyen hatalmi kontextusban a hagyományosan konzervatív értékközpontok, mint a vallások és a nemzet, ugyan szimbolikusan az triumfáló-elnyomó program fejezeteiként jelennek meg, a gyakorlatban azonban a családdal (konkrétan a legtöbb magyar családdal) együtt áldozatként, kitéve az uralkodó klikk pőre hatalmi érdekeinek. Orbán mélyen nemzetellenes politikája a gyakorlatban dőlt el: édes mindegy, hogy ehhez milyen nemzeti jelképekkel és demagógiával operál, attól még nemzetellenes marad. Aki a nemzet megosztására játszik, akinek ellenzéki politikája tengelyében a nemzet vészterhes konfliktusainak élezése áll, mígnem aztán hatalomra kerülve a magyarok nagyobbik részét elidegeníti a hazájától és/vagy hazája politikai rendszerétől, több százezreket pedig -- családokat is szétszakítva -- egyenesen kivándorlásra kényszeríthet, az semmilyen mércével nem tekinthető e nemzet barátjának és jóakarójának.
A mai jobboldal nemzet- és családellenes, sok más egyéb mellett ezt is bizonyítja a gyakorlata. Ez az, ami a konzervatív szemszögéből egyedül számít. Ha választásra kerül a sor 2014-ben, egy konzervatív nem támogathatja Orbán listáját és jelöltjeit. Ebben a pillanatban Bajnai áll a legközelebb ehhez.
