Ebben a bejegyzésben gyűjtöm össze az életünket befolyásoló aktuális hazugságokat, amelyek éltetői vagy kiindulópontjai további hazugságoknak, manipulációnak, bűntényeknek vagy egyszerű baromságoknak.
1. Az állam jó gazda. Minden, ami állami, az a közjót szolgálja, hangzik ez a veretes hazugság, amelytől még az sem rettenti vissza a magyarokat, hogy 1919-től 80 éven át praktikusan fasiszta rendszerekben éltek. Én ellenben azt mondom, ami állami, az mind igazolásra szorul ("miért kell annak lennie"), mert bármilyen névvel illetjük őket, a hatalmi centrumok potenciális veszélyforrások, és minél nagyobb és kizárólagosabb egy hatalmi centrum, annál inkább. Veszély a személyes és közvagyonra, veszély az életekre, veszély a közjóra. Az államot nem jóságos, mindentudó szellemek, hanem többnyire hataloméhes, korlátolt tudású és belátóképességű (gyakran egyenesen ostoba), korrupcióra hajló, egoista emberek vezetik, és az ő döntéseik jelennek meg a közjó mázával leborítva. Ma néhány ember a közvagyon tetemes része és a társadalmi output fele fölött rendelkezik, ellenőrzés felettük nincs vagy névleges, a hatékonyságuk a béka feneke alatt. De a magyar mégis még több államot, még több rendőrt és még több gondoskodást akar. A magyar semmit nem tanul, és mindent elfelejt.
2. Magyarország keresztény állam. Ezt a nagyon veszélyes és ostoba szlogent gyakran hallani Semjén-kaliberű emberek szájából, és a miniszterelnök is kimondta MN-nek adott karácsonyi interjújában. Én most nem arról beszélnék, hogy hány magyar mondja magát aktív templomba járónak vagy akár passzív kereszténynek, és nem is arról, hogy hogy fér össze a fenti kijelentés az állam semlegességének és a kisebbségek védelmének 21. századi európai követelményeivel, vagy arról, hogy a kultúránk (még) dominánsan keresztény-e, és még csak arról sem, hogy mi az ördögöt jelent ez a mondat a jogrendszerre stb. nézve, hanem elkövetném azt a kegyeletsértést (a halódó európai kereszténységgel szemben), hogy rákérdezek a kétezer éves (nyugati) kereszténység mérlegére. Biztosak lehetünk a kereszténység morális felsőbbrendűségében az összes a múltban vagy a jelenben elérhető etikai és életvezetési kóddal szemben? Biztosak lehetünk abban, hogy megérdemli az egyébként (nyilván okkal) hanyatló tradíció azt, hogy állami eszközökkel támogassák meg? Biztosak lehetünk abban, hogyha -- tegyük fel -- ismeretlen lenne számunkra a kereszténység, akkor rosszabb világban élnénk? Nem nyomott el a nyugati kereszténység (vagy akárcsak annak római, niceai-gregoriánus paradigmája) olyan tradíciókat, amelyek fennállásától ma jobban érezhetnénk magunkat? Miért ez az automatikus hódolat és evidens tisztelet a triumfáló vallásnak?
A konzervatív álláspont szerint pusztán a tradíció léte (függetlenül a tradíció érdemeitől) indokolhatja a tiszteletet. (Így az előbbi kérdéseket nem is kellene megválaszolni.) De ez az elvárás nem univerzalizálható (kb. általánosítható), mert az univerzalizálhatóság megilletné pl. az ateizmust is, és ezen az alapon Magyarország mindjárt nem volna "keresztény állam" (ahogy nem is az). Látszik tehát, hogy a konzervativizmus képtelen lenne arra, hogy elégséges indokot szolgáltasson más tradíciók tisztelőinek a kereszténység sajátjukként való elfogadására. A konzervativizmus nem alkalmas a kereszténység védelmére. Aki keresztény államról beszél, nem állhat a politikai konzervativizmus talaján.
(Más kérdés, hogy kell-e -- amellett, hogy némi furmánnyal indokolható -- félni egy karácsonyfa közterületen való felállításától, vagy -- ami nem teljesen ugyanez a probléma -- a muzulmán viseletek utcai engedélyezésétől, vagy ezek az állami semlegesség agresszív megnyilvánulásai a pluralizmussal és a toleranciával szemben, amely jelenséget Jonah Goldberg átfogóan liberálfasizmusnak nevezi. Lemondtunk a pluralizmusról (Nyugaton)? Lemondtunk arról, hogy a társadalom szabja meg a tolerancia intézményét a jogalkotókat megelőzően?)
Folyt. köv.
