Ha a hét hat napján temetni is látszik a kereszténységet a világ, a vasárnap esti "jezsuita 8-ason", azaz a jezsuita rend (Societas Jesu) Mária utca-Lőrinc pap tér sarkán lévő templomában tartott misén biztosan ennek az ellenkezőjében van részünk. A csordulásig telt templomban a hívek átlagéletkora talán nem több a harmincnál sem, és megejtő látni, ahogy a fiatalok élnek a Krisztus nyújtotta lehetőséggel, hogy találkozzanak Vele és egymással. A bensőséges környezetben Magyarországnak azt a tartalékát látni, amelyik itt maradt, itt tanul, itt nevel (zömében még) kisgyerekeket, itt próbálja összeegyeztetni az önmagával és a családjával szembeni kötelességeit a Krisztusban, az  Egyházban és a nemzetben való léttel. Ezek mind összeegyeztetendő szempontok, egyik sem fedi vagy takarja el a másikat. Az élet magassága, mélysége és komplexitása nyilatkozik meg az együttállásukban..

A komoly arcokon, amelyeken visszatérően vidámság suhan át a szentbeszéd lokúciója vagy a szentmise végi programhirdetés (még) informálisabb fordulatai kapcsán, a jól élt emberi élet -- kettős, örömökben és kötelességekben kialakított -- örök, isteni irányultságát látni. Én ezt látom. A szeretet keresztjét emberléptékben. A személyes gyónásnak, a feloldozásnak, majd a közösségi áldozásnak a fiatal kor csak kiemeli a drámáját: hogy emberként a természetünkből -- nem pusztán a cselekedeteinkből -- fakadóan bűnösök vagyunk. És mégis -- ugyanennél fogva -- szeretve vagyunk. Az élet paradox volta, amelybe a vallás betekintést enged, semmiben sem koncentrálódik jobban, mint a szentmisei liturgiában. Logosz és spektákulum, értelem és érzelem, individuum és közösség, múlt és jövő, pillanat és örökkévalóság egyetlen gyakorlatban sűrűsödnek. Vasárnaponként itt különös erővel. 

A gyónás az Istennel egyesülő szellem reflexiója (és a gyónás egyes fázisaiban a lélek rezonálása) az emberi természetre a cselekedeteink felidézésével. Nem hívő barátaink lelkiismerete erős vára lehet adott esetben az erkölcsnek, de a gyónás az Istenre való koncentráltságának köszönhetően, a szentmisei liturgiával kiegészülve, az örök törvényt olyan erővel világítja meg, hogy az jóval pontosabban felmutatja önmagukban az erkölcsi lapszusokat is. A gyónás mint reflexió és rezonancia azonban túl is mutat az emberi konszenzuson alapuló erkölcsön és mértéken -- az ember isteni természetéhez való ismétlődő visszatérés lehetőségére. A liturgia központi elemei ennek megfelelően az ember isteni természetének megerősítését végzik el: a túllépést az e világi normákon és lehetőségeken.