1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.12.20. 12:23 HaFr

Mi is a kereszténység politikai értelme Európában?

Képtalálat a következőre: „politikai kereszténység”

A kérdés annál is fontosabb, hogy láthatóan az autokráciák saját politikai legitimációjukra kezdik használni Krisztus örökségét, amihez asszisztálnak az autokráciák keresztény testületei (és főpapjainak jó része). Vajon mi ennek az oka?

Európa "keresztény örökségének" védelme két szempontból is problematikus. Egyrészt, mert nem választható el és főleg nem állítható szembe Európa klasszikus, zsidó, felvilágosodás kori és progresszív örökségével (és ezzel korlátozzuk magunkat a pozitívumainkra), másrészt nem világos, mit értünk kereszténység alatt, és itt két dolgot szokás: a biblikus, hívő, "élő" kereszténységet és a keresztény univerzum artefaktumait (a világunkban való műveit és objektivációit: erkölcsi hagyományát, templomait, művészi alkotásait, a feszület szimbolikáját a köztereken, a nyugati önreflexió -- ideértve a szabadság -- bonyolultságát és mindenekelőtt magát az egyházat, ennek dogmatikáját és hierarchiáját).

Amikor az autokráciák kijelölik a kereszténységet mint egyfelől a progresszivizmussal, másfelől az idegen kultúrák immigrációjával (bevándorlásával) szemben megerősítendő falat (vö. kerítés), jellegzetesen úgy tesznek, mintha az élő kereszténység egyszerre tromfolná az európai történelem egyéb szellemi forrásait és kellően erős lenne az objektivációk újratermelésében is, tehát mintha kifele és befele is kellő erővel hatna. Jól tudjuk, hogy ez egyik vonatkozásban sem állja meg a helyét. Európa nem egyenlő az élő, hívő kereszténységgel, soha nem is volt, és a mai erőtlensége okán nyilván nem is lehet már egyenlő vele. Ezt a kijelentést csak az fogadja hisztérikusan, akinek nem sok köze van a kereszténységhez, akinek ellenben van, az problémaként kezeli. És nem látszik egyelőre, milyen megoldást találna rá.

A hisztérikusok számára az élő kereszténységgel való takarózás jellemzően a történeti keresztény kiemelésének és hatalmi pozícióinak megőrzésére szolgál egy politikai napirendnek alávetve. Ehhez álhittel takargatják a politikai kereszténységet. Holott egyszerűbb lenne azt mondaniuk, hogy a helyét akarják rögzíteni az Észak-Atlantikum egymilliárd emberének életében, jóllehet ennek az egymilliárd embernek a körében az élő kereszténység hatóereje folyamatosan csökken. Mármost a keresztény közéleti embernek -- eltérően a politikai kereszténytől -- ez, az élő keresztény hit térvesztése az elsődleges problémája, nem pedig az idegen kultúrák és a progresszió térhódítása. Az a kudarcunk, hogy ez utóbbiakat nem tudjuk magunk köré szervezni, ám nem gondoljuk, hogy a politikai rögzítése ezen segítene. A keresztény ember az élő hit visszaszorulásában látja a felelősségét, amely a másodikat -- az idegenség eluralkodását -- magyarázza. Nem pedig az utóbbi visszaszorításától reméli az első megoldását. A progresszivizmus és a multikulturalizmus homogenizáló hatásának felpanaszolása tehát érvényes diagnózis, de mivel a műre irányul és hazudik a mögötte lévő hittel kapcsolatban, teljesen irracionális elvárásokat támaszt az emberi élettel szemben. Konkrétan a tájképbe merevítését. (Jelzem, teljesen más útja lenne az érvelésnek, ha nem a kereszténységet emelné ki Európa kulturális identitásának védelmében, hanem a plurális európai tradíciót, ahogy fentebb érintettem. Ez utóbbi a nyugati konzervativizmus útja, amelynek azonban különböző okok miatt ma nincs keletje Európában: most éppen nem látszik ki a progresszivizmus és a nacionalizmusok mögül.)

A kereszténység egyetlen potens útja a tágan értelmezett hatalomba Ferenc pápán és az evangelizáción át vezet, amelyet éppen a -keresztények utasítanak el a legvilágosabban. Amikor a Krisztus és az emberi közötti választás politikai szempontokra redukálódik, ott a kereszténység halálra van ítélve. QED. A kereszténységgel való takarózás olyan logikai, kulturális és teológiai hiba, amelyet jellemzően újpogány-nacionalista kurzusok követnek el a XX. század eleje óta. Magyarország akkor is élen járt és most is élen jár ebben az eltévelyedésben. Persze ez a politikai keresztények szempontjából nem hiba, hanem ellenkezőleg, a nacionalizmus hatékonyságának emelését szolgálja. A politikai kereszténység értelme  már több mint száz éve úgyis leginkább csak a nacionalizmus szolgálata. Ez idő óta maga a nacionalizmus is része a keresztény műnek, vagy még inkább maga alá temette azt. Sajnálatos, ahogy a püspöki kar -- megint csak tisztelet a kivételeknek -- kollaborál ebben.

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr3913513997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2017.12.20. 12:40:45

"A kereszténység egyetlen potens útja a tágan értelmezett hatalomba Ferenc pápán és az evangelizáción át vezet..." - Mi van, megtérsz, vazze katkónak?!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.20. 14:35:26

A politikai keresztény tévút, ebben teljesen igazad van.

E modell mindkét verziója - a nyugati és a keleti is - súlyos gondokat okozott a kereszténységnek.

Az eretnek argentín sómen viszont ne evangelizáljon, mert ehhez előbb hinni kell Jézusban.

Lavinia Pinkerton 2017.12.20. 18:18:18

@poszt.
Nem sikerült megértenem, hogy mi a nemzeti a kereszténységben, ami egy világvallás.
A központja Rómában van.
Szigorú hivatali hierarchia és rendtartás rendeli a magyarországi ágazati főnököket Róma alá.
Adót fizetünk egy külföldi központnak.
A papjai bármikor elmehetnek egy másik országba papnak, vagy külföldiek jöhetnek ide, mert még saját nyelve is van, a latin.
Fogalmam sincs, hogy mi ezen a valláson a kifejezetten nacionalista.
Hogy miért nacionalista pont a katolicizmus, és miért nem a többi protestáns vallás...
Hogy mi köze van európához, amikor a legtöbb és leglelkesebb hívője dél-amerikában van...

De mondjuk a protestáns vallásokon se látom a nacionalizmus értelmét.
Olyanok, mint a multinacionális nagyvállalatok a brendjükkel. Egyiket se magyarok hozták létre és egyik se úgy ismert a világban, mint valami magyar knóhau.

A kereszténységnek a nacionalizmushoz egyetlen értelmes kapcsolódását látom, hogy a saját nemzete nevében kizár más nemzetet, és ehhez kell a kereszténység. Hogy ezen az alapon összezárjon a zsidósággal szemben. Most meg egy pici időre, amíg a kampány tart, a muszlim bevándorlókkal szemben.
A nacionalizmusnak ugyanis semmi értelme, ha nem zárhat ki másokat.
Ellentétben a kereszténységgel, amelyik bizonyos kultúrális iránymutatással szolgál az emberek közötti viszonyokban és a lelki életben, a nacionalizmus semmit nem ad hozzá az emberek meglévő kultúrájához, csak elzárja az utat a világ többi kultúrája felé.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.12.20. 19:05:05

@Lavinia Pinkerton: nem is írtam, hogy a kereszténység és a nacionalizmus illeszkednek -- azt írtam, hogy a nacionalizmus maga alá gyűrte a politikai kereszténységet

Moin Moin 2017.12.20. 19:57:46

@HaFr: És a cégalapító, az a Lutermárton mit szól ehhez?
Tudod, aki épp 500 Jahre in Wittenberg valami árkus papírral tacepaózta ki a templomkaput!

Khonsu 2017.12.20. 20:43:06

Valóban az evangelizáció lehet/lesz a megoldás, de sajnos Ferenc pápa élete rövid lehet ennek a nyilvánvalóan hosszú folyamatnak a végig viteléhez. Arra pedig semmi garancia, hogy utódai is tartják az irányt, ugyanis az nincs "bedrótozva" az egyházukba.

Valószínűbbnek tartom, hogy hosszabb időskálán az (újra)evangelizációt bizonyos ma még "kis" egyházak/egyház fogja elvégezni, ezzel egyben helyébe is lépve a nagyoknak. Ott adott az élő hit, a működő közösség, illetve úgy érzem jobban is értik az üzenetet, mint a nagyok.

Ha konkrétan meg kéne nevezni egy befutót, akkor én most a mormonokra fogadnék. (hosszútávon)

Jossarian 2017.12.21. 01:51:47

Latom, nehez megtalalni a valaszt a cimbeli kerdesre... :) Ezert kifejtem ket szoban: keresztenyseg=civilizacio. Az, amiben elunk. A vallasi oldalarol lehet vitatkozni, de a lenyegen nem valtoztat.

csakférfi 2017.12.21. 05:35:44

@Jossarian:
"Platón (görögül: Πλάτων), (régiesen Plátó, eredetileg: Arisztoklész; Kr. e. 427. május 7.[1], Athén vagy Aigina – Kr. e. 347, Athén), ókori görög filozófus, iskolaalapító. Hatása jelentős volt az ókori és a középkori filozófiára, művei manapság is viták és filozófiai vizsgálódások tárgyát képezik. Munkásságának nemcsak társadalomtudományi, hanem irodalmi értéke is nagy jelentőséggel bír."
....
....
....
Az ideális állam létrehozásához Platón tett egy próbálkozást Szicíliában, azonban a kísérlet kudarcba fulladt.

Platón egyik öregkori művében, a Törvényekben egy újabb ideális állam elméletet vázolta fel. A változtatás az előbbi elképzelése szerint az volt, hogy az államot többé nem a filozófus királyoknak kell kormányozniuk, hanem a törvényeknek. A polgárok tanítómesterei is a törvények lesznek.

Wiki idézet.
Tízparancsolat+Platón=civilizáció........lenne ha a törvényeket betartaná mindenki.
:)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.21. 06:48:23

@Khonsu:

Lassan betör a modernitás a kereszténységbe, ne aggódj. Már most is vannak modern, nyitott szellemiségű kis felekezetek, ahol az oltár helyén menstruáló nők szivárványos zászlóban áldanak meg krisztusgyalázó orgiákat. Szóval Ferencke nyitott kapukat dönget.

Stenonis 2017.12.21. 07:39:02

@Khonsu:
A mormon vallás (amit azért nem neveznék kereszténységnek) akkora baromság, hogy téríteni nem igazán tud. Abba nagyjából születni kell.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.12.21. 07:58:57

@Stenonis:

"A mormon vallás [...] téríteni nem igazán tud."

As of the end of 2015, there were over 74,000 LDS missionaries serving in 418 church missions throughout the world. Their work, often in cooperation with local members, resulted in 257,402 convert baptisms in 2015.

en.wikipedia.org/wiki/Missionary_(LDS_Church)

Khonsu 2017.12.21. 08:04:00

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Szerencsére nem csak ilyen útja létezik a modernitásnak. :)Az említettet eleve nem is sorolnám ide.

Khonsu 2017.12.21. 08:06:21

@Stenonis:

Ha te mondod...

A tartós exponenciális növekedés pedig nyilván csak zavaró tényező, nem is kell figyelembe venni...

Khonsu 2017.12.21. 08:10:52

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: @Stenonis:

Amúgy nem kell túlgondolni. Nagyon egyszerű szűrő alapján szelektálok. (úgy általában minden esetben)

Az az alapfeltevésem, hogy a transzhumanizmusé a jövő. Ebből kiindulva, ami azzal összeegyeztethető az fennmarad/elterjed, ami nem, az kihal. Én így közelítem meg a modernitást. :)

Khonsu 2017.12.21. 09:03:09

@Jossarian:

"Ezert kifejtem ket szoban: keresztenyseg=civilizacio."

Valahogy úgy, de másképp...

A kereszténység nem választható el a "vallási oldalától", mert akkor a lényegét veszíti el.

A kereszténység segítő szándékú külső beavatkozás a rendszerbe.

Egy olyan "gép", amely normális működése esetén technikai civilizációt hoz létre. Így segíti annak a ciklusnak a lefutását, mely a fraktálnak ezen a szintjén reprodukálja azt az állapotot, melyet a megelőző szinten (és azelőtt, és azelőtt, ...) elértek, és így képessé váltak ennek az univerzumnak a létrehozására, elindítva az újabb ciklust. A kereszténység elősegíti "felnőtté válásunkat", hogy végül mi is elindíthassuk az újabb ciklust (vagy több ciklust párhuzamosan). (komplett univerzumok szimulálása/"teremtése")

Ez a kereszténység transzhumanista olvasata.

Censored Trompf 2017.12.21. 09:20:15

A muszlimok betelepítése többek között a kereszténység végérvényes felszámolását, és a nemzetállamok megszüntetését egyaránt szolgálja a Soros-Terv részeként.

Aki ehez asszisztál, az szerintem sokkal nagyobb bűnt követ el, mint holmi (egyébként egészséges, túlélést segítő) nacionalizmus propagálása.

Khonsu 2017.12.21. 09:26:18

@Censored Trompf:

A "Soros-Terv" csak 2 millió ember fantáziájában létezik, függetlenül a muszlimok betelepítésének káros hatásaitól.

Censored Trompf 2017.12.21. 09:39:45

@Khonsu:

Tekintve hogy Soros 2015-ben maga publikálta a tervét, rendszeresen megdöbbenek azon, hogy magát értelmiségnek tartó emberek a puszta létezését ma is tagadják a Tervnek.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.12.21. 09:42:48

@Censored Trompf: édes Istenem, miért kell itt ilyen agyakkal küzdenem???!!!

Censored Trompf 2017.12.21. 09:45:30

@HaFr:

Te még nem olvastad Soros saját kezével írt, saját újságjában publikált Tervét ?

www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09

The EU needs a comprehensive PLAN to respond to the crisis,
...
Here are the six components of a comprehensive PLAN.
...

Laikus Érdeklődő 2017.12.21. 11:05:46

@Khonsu: "Ez a kereszténység transzhumanista olvasata."

transzhumanizmus = dehumanizáció
A kereszténységnek nincs és nem is lehet transzhumanista olvasata, ugyanis az emberszerű gépeknek vagy a gépszerű embereknek nincs lelkük, ezért hitük sem lehet.

ijontichy 2017.12.21. 11:08:33

@HaFr: Te csak küzdj, és bízva bízzál! :-)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.12.21. 15:49:43

@Censored Trompf: nekem tizenhét tervem van a fiókban, de egyik sem az EU terve -- Soros-terv ez tényleg, de valamiért úgy tesz ez a kormány, mintha az EU-é lenne és ezt a logikai láncszemet pedig hazugsággal pótolják. Megjegyzem, azóta van Sorosnak egy még újabb terve, amiről meg te "feledkezel meg" a propagandista munkásságod részeként és általában az ún, Soros-tervnek azt a részét, miszerint elutasítja a kvótákat, szintén nem hangsúlyozzák túl, ahogy te sem. És elmondom, van egy Orbán-terv is, amely a "térdre, csuhások" címmel fogalmazódott meg a parlamentben 25 éve,és Orbánnak azóta a most folyó terve a hetedik (ennyiszer fordult pált 30 év alatt). Ez a hetedik terv eddig nem mellesleg húszezer (20.000), közöttük muszlim, potenciális terrorista, sima bűnöző és minimum gyanús alak letelepedését tette lehetővé az EU-ban úgy, hogy 120 milliárdos vagyonhoz juttatta Orbán barátait. De te csak végezd a dolgodat.

inquisitor amentiae 2017.12.21. 16:58:10

@Censored Trompf: www.project-syndicate.org/commentary/comprehensive-european-refugee-plan-by-george-soros-2016-09
Soros György jelen pillanatban elutasítja a kötelező kvótát, sürgeti a határok feletti ellenőrzés visszaszerzését, egységes európai határrendészetet és menekültügyi rendszert szorgalmaz.

Khonsu 2017.12.21. 18:38:18

@Laikus Érdeklődő:

Szerinted így van, szerintem nem. Hitvitába most nem akarok belemenni.

Jossarian 2017.12.21. 18:40:52

@csakférfi: erdekes, ennyire azert nem merultem el Platon eletmuveben :), probaltam a sajat gondolataimat roviden megfogalmazni. na de potolom a hianyossagokat es utanaolvasok mert felkeltetted az erdeklodesemet. koszi:)

Lavinia Pinkerton 2017.12.21. 20:20:56

@csakférfi:
Egyébként igen. Az európai civilizációnak stabil ókori görög-római alapjai vannak.
A kereszténység egy visszaesés volt ehhez képest, de mostanra ez a nyugatos civilizáció olyan országokban is nagyon hasonlóan elterjedt, ahol teljesen más vallási előzmények vannak.
Csak a népirtóknak érdekes, hogy milyen vallású egy társadalom, mert a társadalmak életmódjában egyre inkább a közeledés látható, és a vallási vezetés eltűnése.

csakférfi 2017.12.22. 04:44:07

@Jossarian:
Bárhonnan is nézzük a "görög bölcsek" filozófiája erupai kultúránk alapja. Tetszett a platóni jellemábrázolás.
A bibliában meg a tízparancs.
Én nem hiszek istenben.
Akkor is marad 7.
:)

csakférfi 2017.12.22. 04:59:15

@Lavinia Pinkerton:
A "platóni lélekfogat" és a barlanghasonlat azt az "embert" írja le aki a tízparancsolatot nem akarja vagy nem tudja betartani.
Ez ma a "pszichológia".
Freud vagy jung vagy Nietzshe avagy Descartes....stb. Végül is lényegtelen.
Meg az is hogy ferfi vagy nő.
Mármint a tízparancs betartása.
:)

csakférfi 2017.12.22. 05:11:44

@Lavinia Pinkerton:
Mégvalami ami eszembejutott.
:)
"Vallási vezetők eltünése"
Ha leegyszerűsítem akkor a pszichomókusok....pszichomajmok...a pszichológia papjai.
Ugyan azt művelik az emberekkel....a társadalom tagjaival,mint egykoron a katolikus vallási vezetők.
Beláttatják ,ha boldog akarsz lenni akkor nem lázadsz a hatalom ellen".
Hanem alkalmazkodsz birka módjára.
Sok különbség e tekintetben nincs.
Mondjuk elég lesujtó vélemény ez a részemről elismerem.
Mégis közelít a "modern állapotokhoz"....civilizálatlan európához.
:)

Lavinia Pinkerton 2017.12.22. 08:27:37

@csakférfi:
Nem is pszichomókusok, hanem a fideszmédia nyomatja a nyugtatót az agyakba.

Amit 10 éve még címlapokon rikoltoztak, hogy a Gyurcsány reform akárhanyadik áldozata - egy fideszkórházból elzavart beteg,
az ma egy kedélyes nagymamázós kishír a karácsonyi Orbán alatt ...
index.hu/belfold/2017/12/21/halal_honvedkorhaz_nagymama_beteg_ellatas/

Mert a sürgősségin a fideszhorda szerint nincs sürgős eset, úgyhogy nyugodtan haljon halomra a gúlákban álló nyöszörgő tömeg,
mert a sürgősségi a kormánycsürhe szerint csak egy elfekvő. Váratják őket, hátha meghalnak reggelre.

Hogy a sürgős esetet miért hívják nagymamának, az meg a média nyugtatója az halálra itélt tömegek számára.
Hogy nem róluk van szó, csak egy nagymamáról.

csakférfi 2017.12.22. 09:31:09

@Lavinia Pinkerton:
Politika?
:)
"Beláttatják ,ha boldog akarsz lenni akkor nem lázadsz a hatalom ellen"."
Politikus=hatalom=pénz
Pénz=hatalom
Ezen bukik meg minden filózgatás.
A pénzen. A mindennapi betevőn...a lét feltételéül szabjuk a pénzt.
Nem tudunk ettől elvonatkoztatni.
Ez az akadálya annak hogy ne birkák legyünk hanem emberek.
Orbán egy beteg ember.
Víziói,hslucinációi és téveszméi vannak.
Ezt egyetlen pszichopap sem meri nyíltan kijelenteni.
Így bűnösök közt vétkes aki hallgat.
Mellesleg nem csak Mo.-on.
:)

Lavinia Pinkerton 2017.12.22. 09:50:46

@csakférfi:...
Akik ma csendes birkák, azok 2006-ban még molotov-koktélos forradalmárkodtak, útlezártak, országos sztrájkoltak és rendőröket dobáltak.

Sose higgy a pucér buszvezetőnek.

csakférfi 2017.12.22. 09:55:38

@Lavinia Pinkerton:
Hiszem hogy a terveim (nem vágyaim,mert az más kategória) valóra váltom.
Hogy addig vagy akkor éppen ki ledz hatalmon.......számomra lényegtelen.
Megtanulok ...arabul.....kínaiul....
:)

Moin Moin 2017.12.22. 17:30:12

@HaFr: Mint ahogy az egész Jézus-szori!:-)
süti beállítások módosítása