Nem látom az ellenzéki pártok körében a rezsimváltás megvalósítható forgatókönyvét se stratégia, se narratíva szintjén. Az utóbbiban a Fidesznek -- a nemzeti populizmusnak -- a blogon többször és több rétegben elemzett okok miatt nincs vetélytársa, ami önmagában is elég ahhoz, hogy agyon vágjon bármilyen ellenzéki stratégiát -- már ha ilyenek lennének. (A létezők az ellenzéki voksok újraosztására, nem a Fidesz legyőzésére irányulnak.)
Nem elhamarkodott tehát felvetni a kérdést, hogyan nézne ki az Orbán-kormányzás 2030-ig, amelynek nagyszerűségét a miniszterelnök már meg is előlegezte. Először is, szerintem Orbán nem akar kilépni és nem akarja, hogy az országot kiléptessék az EU-ból, aminek nemcsak anyagi, hanem az EU-ra vonatkozó víziójában rejlő okai is vannak. Orbán távlatokban gondolkodik, jelen esetben az EU-ról. Nem kilépni akar, hanem még nagyobb hatalmat.
Ez azt is jelenti egyúttal, hogy nem olyan biztos, hogy nemzetállamokban gondolkodik -- legalábbis a Nyugatra vonatkozóan nem. Most dicséretes önmérséklettel nyilvánította spanyol belügynek a katalóniai kérdést, de véleményem szerint csak azért, mert még nem érett meg a helyzet Észak-Erdély és Székelyföld, Vajdaság és Kárpátalja ügyének napirendre vételére. Ki mondhatja biztosra, hogy Nagy-Britannia, Belgium vagy Németország 10 év múlva egységes állam marad, és Magyarország éppenséggel nem válik középhatalommá a többiek felaprózódása miatt? Egy ilyen EU nem okvetlenül lehet Orbán ellenére, ha közben a Kárpát-medencében megerősödik a magyar befolyás, és az EU tagállami nemcsak aprózódni kezdenek, hanem az aprózódás fájdalmas és -- a migráns lakosságot is aktivizálóan -- konfliktusos lesz. Ilyen körülmények között Magyarország már jó előre biztos szigetnek tűnik a viharos tengeren.
A dolgok most legalábbis nyitottabbak, minthogy bármire azt mondhassuk, biztosan lesz vagy biztosan nem lesz. Európának van jelentése Orbán számára -- amiről ez a poszt evidensen az etnikumok Európáját -- tehát a nemzetállami modernizációt megelőző kontinenst -- juttathatja eszünkbe egy birodalmon belül, inkább a XIX. század elejét, mint a XX. századét. A gazdasági és technológiai változások -- amiket nem tudok bevonni ebbe a rövid posztba -- nem okvetlenül szólnak a jelzett lehetőségek ellen, kivéve -- és ez lehet a gondja egy nacionalista vezetőnek --, hogy a felaprózódott politikai térkép csak az EU bizonyos funkcióinak föderális erejű megerősítésével tudja ellensúlyozni a multik befolyását a társadalmak szervezésében. De ha a föderális funkciók működtetése nem a mai struktúrában történik, akkor ennek is meg lehet a vonzereje.
A választásokról még egy szó: az ellenzék 2030-ig terjedő víziójáról semmit nem lehet tudni. Egyik pártjának se lehet tudni a 2022-ig terjedő víziójáról sem -- ami alatt nem a programolvasók beavatott táborát, hanem a tágabb választóközönséget értem. Orbánnal kapcsolatban találgatni lehet csak, de az ellenzékkel kapcsolatban még ennyit sem.
