Nagy szerencséje a magyar nacionalizmusnak, hogy miközben minden okunk megvan megválni tőle, ez összecseng a világ változásai adta lehetőséggel is. A magyar nacionalizmus és az általa létrehozott nemzet alapvetően sikertelen program. Annak idején, amikor az abszolutizmussal szemben a XIX. század elején létrejött a nacionalizmusunk, két célja volt: a politikai függetlenség és a modernizáció (polgárosodás). A rövid reformkori virágzás után azonban a haza és a haladás közös programja megbukott (győzött a vármegyei kiváltságvédelem maradisága, együtt a bécsi birodalmi centralizációval), a politikai függetlenség reális lehetősége elveszett, és a folyamatos frusztráltság, amit ez okozott, a függetlenségi törekvéseket tartósan szembefordította a modernizációval (vö. a Kiegyezés folyamatos revíziójára tett kísérletek, amelyek a szellemiségükben Trianon revízióját előlegezték).

A hazai modernizáció a Habsburg, majd bolsevik nyomás alatt, illetve ma az EU-val a háttérben visszatérően mint szuverenitásellenes, külső, nemzetietlen gyakorlatként jelentkezett. Különösen tragikus ez úgy, hogy közben a "harmadik út" egyik autochton programja sem bizonyult életképesnek -- már gondolatként sem.

A magyar nacionalizmus meghatározó vonása: a függetlenségi túlsúlya, emiatt pedig a nemzet- és társadalomellenessége. A függetlenségi nacionalizmus hozta létre és definiálja a nemzetet, amely így nem tudja integrálni a külső, vagy létrehozni a saját belső modernizációs kompetenciáit. A nemzet olyan lett, amilyenné a nacionalizmus (antimodernizációs) alakváltozásai tették. Ez a nemzet genetikusan (fejlődéstörténetileg) versenyképtelen, a függetlenségi kódjának kulturális, etnicista, rasszista és xenofób jegyei aláássák a szigetszerűen, töredékesen jelentkező modernizációs nekilendüléseit.

A függetlenségi nacionalizmus rombolja és szegényíti a politikai közösséget. A globalizációnak nem tud termékeny hazai szűrője lenni, tehát nincs szó arról, hogy az erős hazai nemzetállam segítené a magyarok boldogulását a globalizáció nemzetek fölötti logikájával szemben. A magyar nemzet a mai állapotában csak vesztese lehet egy feltartóztathatatlan, nála sokkal erősebb folyamatnak, amit a világ technológiai, gazdasági és kulturális átalakulása jelent.

Újra kell gondolni a magyar nemzetet ahhoz, hogy a lényege -- a politikai közösség magyar volta és kulturális identitása -- fennmaradhasson, sőt kibővülhessen az elszakadt magyarsággal. Ehhez alkalmas változást jelent az EU erősödő integrációja, feltéve, hogy minél hamarabb a részesei leszünk. Előbb-utóbb itt, az alvégen, úgyis a részesei leszünk, de minél később, annál kiszolgáltatottabb formában -- előtte még egy-két vargabetűvel a keleti diktatúrák felé. De Magyarország geopolitikai adottságai és tőkeellátottsága olyan, hogy mi mindenképp a közép-európai (német) kultúr- és érdekkör részei leszünk, ami ellen lehet rugdalózni, de nem érdemes. Éppen ezer-egyszáz éve van már így.

Ezért a nemzetet egyre inkább el kell oldani az államtól, és egyre erősíteni kell kulturálisan, amely áttételesen a kompetenciái erősítését kell hogy jelentse a kulturális hagyományai minél nagyobb részének (kritikai) átgondolásával és megmentésével. (A magyar nemzet hordozójává a tágan vett kultúrának -- közös gyakorlatoknak -- kell válni a magyar állam helyett.) Magyar nemzet -- szeretném remélni -- nem volt, hanem lesz. Államként kevésbé, mint kulturális élményként és erőként, kulturális autonómiában és szubszidiáris közigazgatási szervezetben az EU-n belül. Ez a modernizációs nacionalizmus értelme, amelynek fel kell váltania a mai függetlenségi kudarcsorozatot, ha jót akarunk magunknak. Orbán képviselheti a mai szenvedélyeinket, lehet övé még a holnap, de egy hét múlva már sehol sem lesz. Nekünk arra kell gondolni, mi lesz egy hét múlva.

A szupranacionális közigazgatási egységek kialakulása a ránk váró gazdasági és technológiai változások fényében csak idő -- és nem túl hosszú idő -- kérdése. Nem szabad hagyni, hogy a magyar nemzet együtt vesszen el a magyar állammal. De amíg az állam el nem enyészik fölötte, a nemzetet nagyon meg kell erősíteni, és az EU-t alkalmas, a hagyományait integráló, a liberális demokráciát minden kulturális egységével szemben érvényesítő értékrend mentén kell átalakítani. Ez a feladat sem várhat Orbánra, aki a nemzet gyöngítésében és a hosszabb távon halára ítélt állam erősítésében érdekelt.