Az egyetlen legfontosabb ügy a konzervatív jobboldalon a II. világháború vége óta a progresszív modernizáció feltartóztatása.
A progresszivizmusra (haladástanra) úgy tekintünk a jobboldalon -- a vallással, a nemzettel, az állammal és az erőszakkal kapcsolatos nézeteinkben lévő eltérésektől függetlenül -- mint a dehumanizáció (elembertelenedés) egyetlen legfontosabb hordozójára. A progresszióhoz való eme hozzáállás jelenti a jobboldaliságot.
Az indokolatlan egyenlőségelvűség, a szenvedély és identitás alapú korlátlan jogkiterjesztés, a hagyományok akart-akaratlan -- a progresszivizmus logikájából következő -- felszámolása, a családok bomlasztása, a vallás lenézése, a hitek és előítéletek kigúnyolása, az emberi (józan) ész helyettesítése az eszközszerű racionalizmussal, és általában a piaccal és/vagy a racionális érveléssel nem támogatható hierarchiák, tekintélyek és tapasztalati tudás felszámolása tönkreteszi az értékes, autentikus emberi élet közegét anélkül, hogy a progresszivizmus ennek tudatában lenne, akarna vagy tudna ellene tenni valamit. A folyamat vége reálisan nézve az emberségünk elvesztése biológiai, etikai és politikai értelemben egyaránt.
A felvilágosodásból következő radikális modernizációs spirál (az emberek morális egyenlőségétől a nyilvánosságban képviselhető értékek felszámolásáig), amely a globalizáció anyagelvűségében éri el a csúcspontját, és amelyről visszanézve minden korábbi érték "intoleránssá", minden értékkülönbség "meghaladottá" válik, a jobboldali szemlélet legfőbb ellenfele. A progresszivisták logikájának vége szerint egyedül a materiális globalizáció képes "békét teremteni" a különböző nézetek között azon az alapon, hogy megszünteti azok közösségi jelentését, végletesen relativizálva a jelentőségüket egy politikai társadalom hagyományának és gyakorlatának megőrzésében. Mármost ennek a logikának az elutasításában egyesül a jobboldalinak nevezhető összes erő -- ha egyébként a gyakorlataik különbözősége miatt ebből a szemléleti egységből nem is válhat politikai egység.
Így lehet, hogy a konzervatív, fontolva haladó, hagyományokba épített, polgári modernizáció -- amit pl. a Polgári Konzervatív Párt képvisel -- ellentétes Orbán, Putyin és mások gyakorlatával, miközben a tágan vett antiprogresszivista keretét osztja. Egyetértünk emiatt pl. a migráció elutasításában, az emberre irányuló genetikai és kibernetikai kísérletek határainak pontos meghúzásában és ezek betartatásában, a (keresztény) vallás ember- és nemzetépítő voltában, a szocializmus és a kollektivizmusok minden fajtájának elutasításában, amely utóbbi viszont már nem mondható el a nemzeti kollektivizmusok hazai és külföldi bajnokairól.
Ezek utóbbiak (Orbán és tsai) vallási, nemzeti, állami, és erőszak-programja mögött ugyanis nemcsak a progresszív modernizáció, hanem az akárhogy értett modernizáció csaknem átfogó elutasítása áll, ami különösen Orbán esetében bántó, aki a modernitásban álló, elvileg versenyképességre törő európai ország vezetője. Ez okozhatja, hogy a jobboldal már felsorolt kulcsszavai kárt szenvednek a kezeik között. Orbán teljesen eltévedt a magyar jobboldaliság útján, amely nem függetlenítheti magát egy jelentős mértékben nyugatos európai ország hagyományaitól, köztük az autentikus modernizáció Szent Istvánt is előképének tudó, Széchenyitől eredő és Bethlenen át Antallig ívelő (nyugatos) hagyományától.
Magyarország egyik legfontosabb hagyománya a modernizáció sajátos útjának keresése. Orbán azonban kilépett ebből a hagyományból -- visszafojtja a magyar modernizáció legfontosabb erőforrását, a magyar szellem és tudás művelését --, az egyes kliséket (mint a nemzet, a kereszténység) eloldotta a magyar (fél-)modernség kontextusától, és éppen azon van, hogy bevigye a jövőnket egy keleties kontextusba, ahol a hagyományainkat megerőszakolják, a jobboldaliság értelme teljesen átalakul, és csak kiszolgálói leszünk idegen környezetben a nagyobb hatalmaknak, mint Kína és Oroszország. A magyar nemzet, a kereszténységünk, az államunk, a szabadságunk felfogása nem szakítható ki a magyar küszködő (fél-)modernség közegéből és ültethető át egy autoriter, keleties, polgárosulatlan közegbe anélkül, hogy az ország identitása jelentősen sérüljön. Orbán mégis ezzel próbálkozik.
A konzervatív modernizáció -- a jobboldal egyetlen autentikus, termékeny politikai nézőpontja -- a magyar tudás, a magyar kompetenciák valóságából kiindulva, az identitásunk megőrzése mellett akar bekapcsolódni a nemzetközi folyamatokba. Ezekbe szilárdan beleállva maradhatunk csak magunk, a szó tényleges értelmében szuverének. Se a progresszívok, se a keleti autoriterek nem barátai a magyar nemzet érdekeinek, ellenben mindkettő a maga módján erőszakot tesz a hagyományaink, az értékeink és a szabadságunk ezer éve alakuló rendszerén. Mindketten radikálisok.
