Szerencsére, most hogy már pártelnök sem vagyok, könnyen számot vethetek azzal, hogy demokrata sem vagyok. Nem kedvelem a demokrácia éthoszát, amely a valóságban semmi mást nem jelent, minthogy vigyük le a politikát olyan alacsony színvonalra, amennyire csak lehet, hogy az adott tömegmédia az adott néphez el tudja juttatni a nyerő üzeneteket (és ez a két egymást is korlátozó "adottság" aztán tényleg azt eredményezi, amit ma látni). Hülyeségnek tartom a bibói bon mot-t is, nem idézem, mondjuk, Bibó munkásságának nagy részét is -- ha nem is hülyeségnek, de elhibázottnak, és ezt igazolva látni szerintem úgyszintén elég csak körülnézni a mai Magyarországon. Valamint ha Gyurcsány demokrata, akkor én semmiképpen. Ahogy nemzeti sem, ha Orbán az, ha ezeket jelentik ezek a szavak.
Demokrata ebben a súlyosan pszeudo-erkölcsi, jófiús, kötelező, reflektálatlan értelemben tehát nem vagyok, de a demokrácia logikáját persze elfogadom (addig is, amíg nincs jobb, és a virtigli fasizmus persze nem jobb, vö. Sir Winston). Liberális-konzervatívként mégis sokkal fontosabbnak tartom a kapitalizmust, a jogot, a törvényességet meg a magaskultúrát (ideértve a nép valamikori magaskultúráját is), sőt továbbmegyek, ha nem lenne demokrácia, jobban élnének a demokraták is (több jutna a "népnek" jólétből, szabadságból és biztonságból), hiszen ami emészthetőt előkészítenek nekik a politikai étrendben, attól egyébként törvényszerűen hascsikarásuk lesz. Hogy persze mi lehetne helyette, azt éppen annyira nem tudom, mint amennyire a szocialisták sem tudják, hogy mi jöhetne a kapitalizmus helyébe, csak hát szocialistának lenni az egy legitim álláspont, nem-demokratának lenni kevésbé az.
De mindegy, a 20. század elején valahogy összekeveredett egymással Rousseau, Kant és a tömegek lázadása, ebből kénytelenek voltunk intézményesíteni valamit, hogy ne legyen még rosszabb -- ja, egyébként így lett igazán. Akkor így mondom: demokratának lenni ma kvázi kötelező a humánum degenerációjának (= az egyenlőségnarratívák és a puszta Macht harcának) globális keretei között, ami még egyszer: egyfajta erkölcsi elvárást jelent, enélkül láthatóan nem megy, noha a demokráciának nincs komolyan vehető, működő erkölcsi valósága. Hát nekem nem is megy így. Felhívom a figyelmet arra az icipici problémára, hogy a demokrácia rendszeresen a jogállam, a jólét, a kultúra, és a nem kvantifikálható erkölcsi világok/érvek ellen fordul, általában valamilyen szocializmus (nemzeti vagy nemzetközi) formájában. A világ mégis azt gondolja, legyen igazsága neki, ha belepusztul is a világ.
Szóval, nem vagyok demokrata, minden nálam rendesebb, toleránsabb polgári konzervatív persze az, én azonban polgári konzervatívnak is renegát vagyok. Éljen a piac, éljen a kapitalizmus, éljen a törvényesség, éljen a nyitott meritokrácia, éljen a magaskultúra -- valamint éljen a részvét, a szolidaritás és a humánum! (Vagyis az individuális erkölcsi világok lehetősége.) A demokrácia pedig el fog élni anélkül is, hogy én demokrata volnék.
