Az ellenzék első és utolsó fegyvere a KDNP-vel szemben a gúny, amivel semmi mást nem bizonyít, aminthogy nincs más fegyvere egyébként sem. "B*djál meg KDNP!" címmel népszerű és sok vihogást kiváltó, "mélyen lényeglátó" kampány ment és megy máig a neten a párttal szemben a vasárnapi boltbezárás miatt, pedig nyilvánvaló, hogy a boltbezárás Orbán akarata nélkül nem valósult volna meg. Most elkezdődött a gúnyolódás a szingliadón, a népesedésügyi biztoson, az abortusz tilalmán (megszigorításán), amivel megint totálisan hibás képbe helyezik ezeket az ötleteket. A valós kép pedig ez: Orbán (amennyire lehet) önellátó autokráciát épít és bár ennek a lehetőségei a nullával egyenlőek, a Nyugattól való függetlenedésben vannak még "tartalékok", illetve új modellel (ami a "humánerőforrás újratermelését" illeti) a bevándorlással szemben lehet új, Európában is népszerűsítendő (persze fasiszta) modellt felmutatni -- hogy ezt éppen a KDNP dobja be, annak semmi jelentősége nincs a végkimenetet illetően, ugyanakkor azzal az előnnyel jár, hogy etnicista (és nem a Jobbik-féle rasszista) alapon fenn lehet tartani a radikális jobbos szavazókkal való szövetséget, anélkül ráadásul, hogy a Fidesz elidegenítené "finom, úri közönségének" a szabadságra még valamennyire kényes részét.
A sorba illeszkedő, most készülő felhatalmazási törvénnyel Orbán valósággá teszi azt, ami tanácsadói képzeletét már régóta foglalkoztatja: Carl Schmitt náci jogtudósnak a szuverenitás meghatározásában elért "áttörését": nevezetesen, hogy szuverén az, aki a kivételes vagy szükségállapotról dönt. Magyarország nem szuverén, és sose lesz az. Orbán lesz az. Akit megmosolyogtat ez a fogatókönyv, javaslom, mosolyogja jól ki magát, amíg lehet, de addig is olvasgassa Sebastian Haffnert, pl: "Hátborzongató volt figyelni, hogyan erősíti egymást kölcsönösen ez a három tényező: a senkiházi heccpróféta arcátlansága, amellyel fokozatosan démonná nőtte ki magát; a dúvadra ráállított idomárok bárgyúsága, akik csak fáziskéséssel fogták fel azt, amit a célszemély mondott vagy művelt, amikor az újabb aranyköpések és manőverek már túllicitálták az előbbieket;és a közönség dermedt hipnózisa, amint egyre kiszolgáltatottabbá vált a gonosz által rábocsátott bűzvarázzsal szemben" (idézet az Egy német történetéből).
Orbán két forgatókönyvvel dolgozik: egy olyan Európáéval és EU-éval, amely nagyjából befogadta az ő világképét, és egy olyannal, amelyik nem, és amelyből 2019-20 körül ki lehet szállni, amikor a gyorsított pénzlehívás eredményeként már "nem tud mit adni" nekünk: ez utóbbi esetben Magyarország előtt megint csak két út áll: a V4 (egy, a fenti képhez képest átalakított Intermarium -- tengerközi) övezet, vagy Oroszország. Az "ellenzék" mindig csak a lényeget felejti el: Orbán nem engedheti meg magának, hogy ne ő legyen kormányon, és mindent, de mindent hajlandó lesz bevetni azért, hogy ilyesmi sose fenyegesse. Az "ellenzék" még mindig hajlandó eljátszani a demokráciát, pedig Orbán már rég háborút visel a Nyugat és minden nyugati eszme, így a demokrácia ellen. Ez a háború még kilátástalanabb, mint amit Putyin vív: és hajlok rá, eszeveszettebb is. Hamarabb egyezne ki Putyin a Nyugattal az országa kellő feltőkésítése érdekében, mint Orbán.
