1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.11.22. 10:39 HaFr

Megjegyzések az Együtt konferenciája elé

Juhász Péter meghívott, és hallgatóként részt veszek az Együtt csütörtöki konferenciáján, amelynek négy paneljéből háromnak a témáját azonban eleve nem értem. Sorrendben: A mai magyar gazdasági modell alternatívái; Gyenge EU, erős nemzetállamok – ez volna a jövő?; A hiányzó nemzeti kiegyezés. Egyet viszont teljesen helyén valónak tartok (Oktatási ellenreform hamis jövőképpel).

Miért nem értem a témákat? Egy, magyar gazdasági modell nincs. Banánköztársaság, patronázs, és szisztematikus korrupció van. Ezt gazdasági modellnek nevezni taktikai hiba, ettől kezdve tarthatnánk ezt a konferenciát akár a Fidesz-székházban is, nem egy ellenzéki párt szervezésében. Másodszor, a gyenge EU meg az erős nemzetállamok kérdése teljesen spekulatív. A jövő (5, 10, 30, 100, 653 év múlva?) teljesen érdektelen. Egy ellenzéki párt számára az az érdekes, hogy itt és most mit kell csinálni annak a jövőképnek az érdekében, amelyet ő megvalósítandónak gondol, és amelyről meg akarja győzni a választóit. Üzenem, én inkább erről szeretnék hallani, de ezt nem szakmai véleményekből kell összeállítani. A harmadik, a hiányzó nemzeti kiegyezés a 653 év múlva bekövetkező jövő latolgatásával hasonértelmű vállalkozás. Nem kiegyezésre van szükség, ilyen sosem lesz, hanem az együttműködés keretrendszerére és az odavezető út kikövezésére -- ha már politikai pártról van szó. A konferencia címe: "Újratervezés". Mi értelme van annak a tervezésnek, amely már a célokat is félreérti, és súlyos stratégiai félreértésektől szenved?

Hangsúlyosan fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy nem a konferencia ellen vagyok, azért is veszek részt rajta. Nem is a gondolkodás ellen vagyok, amit hébe-hóba magam is űzök. Az ellen vagyok, hogy egy politikai párt -- meglehet PR-okai lehetnek rá -- a nevét adja egy ilyen eseményhez akkor, amikor az ellenzéki pártok hullámvölgyben (netán lejtőn) vannak, és -- ez a lényeg -- láthatóan, bajnaisan, nem értik a saját politikai feladataikat. Ezért jobb híján szakmáznak, konferenciáznak. És a panelek címéből az látszik, hogy -- ha politikai érdekű is a konferencia -- nem értik a vágyott politikai sikert megtámasztó intellektuális feladatot: a címek erőtlenek, félrevisznek, nem fogják meg jól a gazdasági stb. kérdéseket politikai-stratégiai szempontból, röviden, nem szolgálják a politikai ellenzékiség érdekeit.

Anélkül, hogy előre lekicsinyelném, ami el fog hangzani ezen a konferencián, tudatosítani kellene a hallgatóságban, hogy ezzel egy jottányit nem fognak közelebb kerülni a kormány-, netán rendszerváltáshoz. Semelyik felszólaló és vita nem fogja elősegíteni a politikai ellenzékiség célját, ha maga az adott párt (és vele a PKP, az összes) vezetésének nem áll rendelkezésére egy vízió, egy narratíva, amelynek győzelmében hisznek. Ezt a víziót megcsinálni politikai tehetséget, és nem szakmai trécselést kíván. 

Hogy ne legyek csak negatív, megismétlem, amit korábban már odavetettem. Két kifejezés: liberális demokrácia és kapitalizmus. Hogy miként illesztjük ezeket vonzó narratívába -- ez a lényeg.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr758098002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adam Ant 2015.11.22. 11:09:45

Jogos a megjegyzés. " A mai magyar gazdasági modell alternatívái "- maga az elnevezés is azt mutatja, hogy ez a csapat úgy táncol, ahogy a fidesz fütyül neki. Taktikai hiba.

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.11.22. 13:52:24

'Hogy miként illesztjük ezeket vonzó narratívába -- ez a lényeg. '

Mert amúgy magától nem is olyan vonzó?
Mé nem, az a kis pörsenés mit számít ?

Hát hajrá, lehet narratívákat összepuzzlézni, ki más lenne hozzá a legalkalmasabb, mint Pétereink és a farkasaink?
Elő a narrával!

:)

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.11.22. 13:54:11

a kép amúgy telitalálat, e narratívagyártás logója is lehetne

Moin Moin 2015.11.22. 14:56:13

Ha az Együttben tudná valaki, hogy mi is az a stratégia - n, meg azt, hogy a jó politika nem a szakpolitikák addíciója - akkor Magyarország miniszterelnökét már másfél éve Bajnai Gordonnak hívnák...

Nem hívják úgy - ezzel, azt hiszem, mindet elmondtunk...:-)

De az is beszédes, hogy a szervező alapítványt egy falusi juhászról nevezték el - én még emlékszem azokra az időkre, amikor politikai-társadalmi alapítványokat Konrad Adenauerekről, vagy Friedrich Ebertekről nevezgettek el...:-)

Az egész Együtt-erőlködésről/-sikertelenségről nekem ez a régi bajor népdal jut eszembe:

"Steig aufi, steig åbi, steig eini! A Gams is a Steigarei wert,
a Gams is går flüchti und schleuni, und leicht geht da Håndl verkehrt.
Drum is a an Ehr dabei z'gwinna, und muaßt wås vosteh und wås kinna,
denn wer si net recht z'såmma nimmt, net leicht zu an Gamsbartl kimmt.

...Bizony, így megy ez!:-)

borzimorzi 2015.11.22. 14:59:15

Azért annyi eredménye talán lesz, hogy Juhász Péter is megérti, talán nem pont a legmegfelelőbb pártot választotta...

Üdv:
b

Moin Moin 2015.11.22. 15:14:59

@borzimorzi: De bizony, a legmegfelelőbbet választotta: ui. egyetlen másik párttól se kapna fizetést!:-)

profilo 2015.11.22. 15:22:14

Juhász, amint a "mai magyar gazdasági modell alternatíváiról" tart előadást.
A eszem megáll...
Mondjuk megértelek, röhögni én is elmennék.

profilo 2015.11.22. 15:23:32

@borzimorzi:

Az a párt vajon normális-e, amely hagyja, hogy egy Juhász Péter tagja, "meghatározó" tagja legyen?

borzimorzi 2015.11.22. 15:42:21

@Moin Moin: Ha csak úgy nem... :-DDD

Üdv:
b

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.11.22. 15:54:41

@Moin Moin: nagy kínszenvedés olvasnom a bajort, valami felhasználóbarátabb deutsch kellene

Moin Moin 2015.11.22. 17:17:24

A lényege: Aki [a kalapja mellé] zergepamacsot akar, annak számolnia kell a zerge fordulékonyságával és gyorsaságával - és hogy e tulajdonságai birtokában könnyedén tud a helyzeten változtatni. Éppen ezért alapos felkészülés szükséges a legyőzéséhez.

...A zerge ("Gams") itt term. a politikai siker allegóriája.

Moin Moin 2015.11.22. 17:24:22

@HaFr:

Szószedet a fordításhoz:

aufi: fel
obi: le
eini: be
Gams: zerge
flüchti: szökellőképes
schleuni: gyorsulékony
Håndl: helyzet, körülmény, állás, állapot
gwinna: legyőzni
vosteh: érteni hozzá
kinna: tudni, képesnek lenni
Gamsbartl: zergeszakáll-szőrből készült pamacs [kalapon]
zukimmt: hozzájut

egyetmondok 2015.11.22. 18:37:21

Elfelejtkezünk lassan arról, hogy a demokrácia is,jogállam is bőven tartalmaz indulati elemeket.

Vonzó narratívába a PKP programját akkor lehet helyezni,ha
- bátran lusztrációt hirdet a 90 utáni döntéshozó elit esetében (parlamenti képviselők és kormányzati döntéshozók államtitkári szintig);
- a 2010 utáni parlament esetében bátran megalkotja a politikai bűncselekmény kategóriáját,és ítéleteket is hoz;
- ügydöntő népszavazáson kéri újra magyar társadalom véleményét az EU és NATO tagságról (az Unión és NATON-n kívül is van élet, olyan csak a liberális demokrácián kívül nincsen);
- azonnal felszámolja a "társadalombiztosítási nemzeti kockázatközösség" című hazug konstrukciót,és lehetővé teszi minden polgárnak az abból való bármikori kiiratkozást;
- felszámolja a települési önkormányzatokat,s azokat a járási szintre hozza,ezzel együtt felszámolja a magyar feudális,fél-feudális múlt olyan maradványát,mint a megyék;
- azonnal kiadja minden dolgozónak az ún."munkaadói járulék"kal megnövelt szuperbruttó bért,s onnantól mindenki maga fizeti a közterheket a béréből;
- megszünteti a mára a demokratikus centralizmus primitív kiszolgálójává lett alkotmánybíróságot,s a törvényhozási,kormányzati,önkormányzati normaalkotást - bármely korlát nélküli - bíró normakontrollját az egyes bíró elé,polgári peres útra tereli;
- bevezeti az állampolgárok (de nem a vádlottak!)számára kötelező esküdtbíráskodást;
- olyan szimbolikus lépéseket tesz,mint hogy pl. Darák kúria elnök úr kukoricára térdepelve a parlament és a TV nyilvánossága előtt,élőben bocsánatot kér Baka Andrástól: ha igen,életfogytra kúriai elnök maradhat,hiszen jó szakember,ha nem,soha életében jogi végzettséghez kötött szakmát Magyarországon nem űzhet;
- azonnal levágja a politikai hatalom bíróság fölé kinyújtott manikűrözött kezét,az OBH-t;
-az igazságügyminiszter alá helyezi az ügyészséget,az ti.nem az állam ügyvédje a vádhoz,hanem maga az állam...

és még tudnám sorolni,hogy mi mindennel lehetne a súlyos társadalmi feszültségeket,indulatokat a helyes irányba terelni.A mai aljas irány helyett.

explanatus 2015.11.22. 18:38:05

@Gerő Zoli a te barátod is lehetne: Nem mai cikk, őrizgettem megfelelő alkalomra. Itt olyan stílusban írnak (már megbocsáss a szóhasználatomért) Orbánodról, ahogy te itt „Pétereink és a farkasaink” -ról. Őszintén szólva, engem bánt, ahogy Orbánod mondandóját kiforgatják, például ezzel a mondattal: „Nicht Kriege und Elend würden die Menschen in die Flucht treiben, sondern die Linke und Menschenrechtsorganisationen würden die "Völkerwanderung" bewusst organisieren, um Nationalstaaten zu zerstören.” Orbánod nem mondott ilyet, de ezt sugallják.

derstandard.at/2000024890401/Orban-profiliert-sich-als-Verschwoerungstheoretiker

Tudod, én azt gondolom, jobban kellene megválogatnunk szóhasználatunkat, mert könnyen lehet, hogy ha a nyugati világban fenti stílus elharapódzik, akkor bármennyire is hihetetlen ma, mi (mindannyian ebben az országban) egy oldalra kerülünk és „Orbánodnak” szüksége lesz „Péterem”-edre vagy fordítva. Többek között ezért nézem a pártblog pkpkozosseg.blog.hu/ oldalon a „gyenge asszony” stílusú bejegyzéseket keserű szájízzel, melyekből süt az utálat, a megvetés a saját véleményük mellett kiállókkal szemben.

A hazai blogvilág lapjain kezd olyan méretűvé válni egymás sárba taposása, (páros számú blog és annak duplája) hogy adandó alkalommal nem fogjuk megtalálni a közös hangot, hogy együtt cselekedhessünk, és akkor jönni fog a szemrehányás, hogy miattatok. Ma még nem késő.

Mi (magyarok) olyan sűrű sötét erdőbe tévedtünk (Orbánodnak is köszönhetően), ahol nem működik a barát-ellenség felismerő rendszerünk, mindenki mindenki ellensége. Hamarosan olyan kihívás előtt fogunk állni, amit „egy oldal” nem fog tudni megoldani. Erre utaló jeleket jó érzékkel már fogni lehet. Orbánod elszigetelése a kerítésen kívül javában tart, idő kérdése meddig bírja.

Jelenlegi parlamenti pártok támogatottsága soha nem látott mélységekben van. Egy váratlan (gazdasági, pénzügyi, társadalmi) esemény kapcsán a meglévő eszközök (kerítés, Orbánod meg az ő Ferijei) nem lesznek sem elegendők, sem képesek arra, hogy jól jöjjünk ki a dologból, ezért bizony szükség lesz „Pétereink és a farkasaink” csapatra. Na, gondold meg.

legeslegujabbkor 2015.11.22. 18:55:08

@egyetmondok:
Szerintem a legvonzóbb szlogen az lenne, hogy "lógni fogtok"

Aki meg meri lépni, hogy teljes vagyonelkobzást és elszámoltatást ígér, az fog győzni. Na persze, akinek ezt el is hiszik a választók.

Nyitva az út a kókler szellemi vezetők előtt :)

egyetmondok 2015.11.22. 19:05:14

@legeslegujabbkor:
Hogy ki a politikai kókler,az tisztán ízlés kérdése.

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.11.22. 19:07:39

@explanatus: ' akkor bármennyire is hihetetlen ma, mi (mindannyian ebben az országban) egy oldalra kerülünk és „Orbánodnak” szüksége lesz „Péterem”-edre vagy fordítva. '

egy oldalon vagyunk, még ha nem is akarod elfogadni :)
Péterre meg szüksége volt Orbánnak, - egyszer igazán elmesélhetné kicsit kevesebb szeméremmel, mivégre és mit tanácsolt mellette, és miért fordított valójában hátat; néha megemlítem mint az ügynökaktákat szokás :)

nem az én Orbánom, és nem gondolom hogy szigetelnék a Kerítését - villany nem megy benne, venni már vettek belőle ...
De majd szóljatok, amikor otthon az ajtót már nem zárjátok kulcsra, akkor megyek én is kerítést bontani, lehet O. is hozza a szimbolikus villáskulcsait

'ahol nem működik a barát-ellenség felismerő rendszerünk, mindenki mindenki ellensége. '

annak, aki mindenhol ellenséget lát, és csak az Egyedül Üdvözítő Szabadversenyesben és a PKPban látja a jövő egyetlen zálogát.
De ha 'nektek' ez jó, ám lássátok így a vélelmezett valóságotokat.

És narráljatok hozzá remeknél remekebb víziókat, ahogy egyetmondok 2015.11.22. 18:37:21 barátunk neki is látott
Hajrá!

legeslegujabbkor 2015.11.22. 19:14:42

@egyetmondok:
Én az ismeretlen emberek kézrátételes megoldásait ellenzem, de a politikai elitben annyian csalódtak, hogy most ilyen prédikátorok hálójába fog kerülni a többség.

egyetmondok 2015.11.22. 19:31:34

@legeslegujabbkor:
Én az ismerősök kézrátételes megoldásait se szeretem.

legeslegujabbkor 2015.11.22. 19:35:20

@egyetmondok: Jó, de a normális ismerősök messze kerülik a politikát. Mit tegyünk, hogy ne így legyen?

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.11.22. 19:37:29

@explanatus:
'A hazai blogvilág lapjain kezd olyan méretűvé válni egymás sárba taposása, '

csak nem azt akarod mondani, hogy gazembereznek, aljasoznak, kitiltanak a blogokról, neee ...

zipe moha 2015.11.22. 19:44:33

@egyetmondok: új hang...tetszik...:)...kezdetnek

ui: ez a lendület és bátorság eredményt hozhat..

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.11.22. 19:48:33

'Ha az Együttben tudná valaki, hogy mi is az a stratégia - n, meg azt, hogy a jó politika nem a szakpolitikák addíciója - akkor Magyarország miniszterelnökét már másfél éve Bajnai Gordonnak hívnák...'
:))

de hiába, ha csak ennyire tellett Gordon (személyzeti) politikájából. is.

Ó azok a daliás idők, amikor a Bajnai - Bokros - Mesterházy trió még a konzervatív remények költögetője lett vón ...

Azért progresszív oldalról ily dícséretet nem kapott egy konzervatív blogon Orbán: jó politikájával, a szakpolitika addíciójának elutasításával elérte, hogy ne Gordonnak, hanem Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét.

tamas11 2015.11.22. 20:06:26

@Gerő Zoli a te barátod is lehetne: @explanatus:

Nem a blogvilágban van a sár.
Hagyjuk a blogvilágot, ezt a reaélityshow-t, van nekünk politikainak becézett igazi erőterünk is.
Nem a blogvilágból tiltanak ki hanem a közéletből, az érvényességünk nem a hitelességi deficittel küzd, hanem a szembenálló erőpolitikával.
Nem szószátyárok küzdenek itt, hanem a virtuálisak, a véleményjobbágyok, és a hatalomtechnikusok, nem is találkozik valóságosan a kettő.
A gazdád már nem ássa, hanem karbantartja, üzemelteti minden pillanatban az árkot.Te meg silány hamisságodban előadod olyan világként, amiből a jótékony harmónia víziója hiányzik csak.

tamas11 2015.11.22. 20:08:48

@tamas11:
a vége imént persze nem explanatusnak, hanem a leponex-torzónak szól.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.11.22. 20:12:39

@tamas11: "silány hamisság", valóban

egyetmondok 2015.11.22. 20:50:55

@legeslegujabbkor:
Szólj nekik,hogy ne kerüljék el.

egyetmondok 2015.11.22. 21:00:21

@Gerő Zoli a te barátod is lehetne:
" Péterre meg szüksége volt Orbánnak, - egyszer igazán elmesélhetné kicsit kevesebb szeméremmel, mivégre és mit tanácsolt mellette, és miért fordított valójában hátat " --

egyszer már szóba hozta ezt a Hafr,ha jól emlékszem,azt mondta,hogy Orbán 2002-es, választáskori viselkedésétől hányingere lett. Ez természetes és egészséges reakció.

neoteny · http://word.blog.hu 2015.11.22. 21:37:41

@Gerő Zoli a te barátod is lehetne:

Azért tudsz kávémámorban fetrengeni mert az Egyedül Üdvözítő Szabadverseny megteremtette annak a lehetőségét hogy igyad.

Geo_ 2015.11.22. 22:03:59

Hogy mit kell(ene) tennie a mai ellenzéknek? Készülni 2018-ra, az erre vonatkozó elképzelésemet biztos benyomtam már: kerekasztalos programviták alapján megszerezni az ellenzéki szimpátia-arányokat, majd közösen fellépni. (S természetesen itt nem /csak/ a parlamenti erőkre gondolok, ők annyit tudnak magukban, mint 2014-ben.)

Az Együtt szakmailag átgondolt program-részeket tesz le a (reménybeli) kerekasztalra, s ha ez nem is hoz majd túl nagy támogatottságot nekik, azért ezek a programok kell, hogy létezzenek.

Ennyi idő alatt ismertetni lehet dolgokat - s majd meglátjuk.

explanatus 2015.11.22. 22:07:30

@Geo_: "mit kell(ene) tennie a mai ellenzéknek? Készülni 2018-ra"

Már készül :)

nyugatifeny.blog.hu/2015/11/22/hany_huszfilleres_arulo_lapul_meg_az_mszp-ben

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.11.23. 00:44:43

@tamas11: 'Nem szószátyárok küzdenek itt, hanem a virtuálisak, a véleményjobbágyok, és a hatalomtechnikusok, nem is találkozik valóságosan a kettő.'

hát nem, valóban, különösen ha az a kettő három.
ha csak kettőt közülük össze nem vonsz.
de abból se jösz ki jobban, ha mindkettőt virtuálisnak tekinted.

a hatalomtechnikusaidat el tudom helyezni az aktuális politikai térben, ebben az esetben a véleményjobbágyok táborát szaporítod
(gondolom, Pétert se látod hatalomtechnikusnak)

esetleg a szószátyár véleményjobbágyokét, most hogy mondod, van ebben igazság.

'A gazdád már nem ássa, hanem karbantartja, üzemelteti minden pillanatban az árkot.'

zavarba hozol, ezek szerint azt az árkot mások ásták, OV csak üzemelteti.
1998-2002 közt ároktisztító lehetett Péter, az épp aktuális gazdád, hát beszélj vele, milyen volt;-)

'Te meg silány hamisságodban előadod olyan világként, amiből a jótékony harmónia víziója hiányzik csak. '

Ez szép vót, gratula, én bírom a lírát ( látod Péternek is tetszett:) ) de mi az értelme az adhománián túl?

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.11.23. 01:07:07

@tamas11:
'a vége imént persze nem explanatusnak, hanem a leponex-torzónak szól. '

tetszett ez is, jutalmul olvass egy kis 'Babitsot', nem bírom röhögés nélkül megállni, ha eszembe jut
:))

'Futurum Exactum

Plutó e torzót márványból szoborta
Ó torzók torza, bõrzõ Dunakorzó
Ó korzók korza, õrzõ dunnaorzó
Mint ferde torta és megint retorta.

De Afrikában fú az antipasszát
És négerek masszálnak pántlimasszát
És ott az ég oly régi, égi méla.

S tán pápuákok pengetnek poros fát
S nem lesz Nyugat már, sem Fenyõ, sem Osvát
S még él Balázs, még él a méla Béla.'

neoteny · http://word.blog.hu 2015.11.23. 03:16:23

@egyetmondok:

"- a 2010 utáni parlament esetében bátran megalkotja a politikai bűncselekmény kategóriáját,és ítéleteket is hoz"

Nincs is tisztább jele a jogállam iránti elkötelezettségnek mint a visszaható erejű, politikai indíttatású "törvénykezés".

egyetmondok 2015.11.23. 07:16:38

@neoteny:
Nincsen jogállam,s ha megtorlás nélkül maradnak bizonyos törvények,itt nem is lesz soha.

neoteny · http://word.blog.hu 2015.11.23. 08:36:30

@egyetmondok:

Új törvények amik visszamenőleg kerülnek "megtorlásra" a jogrend meggyalázása. Ami nem lehet semmiféle jogállam alapja.

egyetmondok 2015.11.23. 08:38:26

@neoteny:
Ki mondta, hogy ez ellen a jogállam alapja ?

egyetmondok 2015.11.23. 08:39:00

@neoteny:
Bocs, rossz gépelés: Ki mondta,hogy ez lenne a jogállam alapja?

neoteny · http://word.blog.hu 2015.11.23. 08:56:15

@egyetmondok:

Ki mondta hogy mi lenne a jogállam alapja?

egyetmondok 2015.11.23. 09:29:02

@neoteny:
Így semmi, természetesen semmi,Neoteny.
A te logikád Orbáné: bármi lehet akármi.
Ez se tilos.

neoteny · http://word.blog.hu 2015.11.23. 09:34:43

@egyetmondok:

Te az Ecseri piacon vetted a jogi diplomádat?

egyetmondok 2015.11.23. 09:43:30

@neoteny:
Mi köze ehhez az egészhez bármi diplomának ?

neoteny · http://word.blog.hu 2015.11.23. 09:46:02

@egyetmondok:

Mert a legalapvetőbb jogi elvekkel sem vagy tisztában.

egyetmondok 2015.11.23. 09:46:50

@neoteny:
A jogi elvek odébb vannak. Egyelőre politikai elvekről van szó.

neoteny · http://word.blog.hu 2015.11.23. 09:50:38

@egyetmondok:

Roppant érdekes: vannak olyan politikai elvek amik felette állnak a _nullum crimen, nulla poena sine praevia lege poenali_ jogelvnek?

egyetmondok 2015.11.23. 09:55:09

@neoteny:
Nem olyan érdekes, mert ahhoz,hogy ilyen jogi elvekről egyáltalán szó lehessen,köllenek azt megelőzőn politikai elvek. Fordítva nem megy.

(Persze nem tilos arra jutnod,mint amire gyakorta a Maxwall nevű blogger-kommenttárs: Petőfi Sándor terrorista volt. Nyugodtan mondhatod,hogy hát,bizony,bizonyos értelemben az volt...,ha erre lenne kedved,hajrá.)

neoteny · http://word.blog.hu 2015.11.23. 09:59:43

@egyetmondok:

"hogy ilyen jogi elvekről egyáltalán szó lehessen,köllenek azt megelőzőn politikai elvek. Fordítva nem megy."

Vagyis vannak olyan politikai elvek amik nem vezetnek erre a jogi elvre.

Mik azok a politikai elvek?

egyetmondok 2015.11.23. 10:24:26

@neoteny:
Ja,a diktatúra,az autokrácia neoteny. Az teszi ad acta a jogelveket.
S csak a nagyon hülye hiheti,hogy abból jogelvekkel lehetséges kifele haladni. Abból csak politikai elvekkel lehetséges kifele haladni.

neoteny · http://word.blog.hu 2015.11.23. 10:31:05

@egyetmondok:

"a diktatúra,az autokrácia"

Vagyis azt tanácsolod a PKP-nak hogy diktatúrát, autokráciát alkosson azáltal, hogy visszamenőleges érvényességű, nyíltan politikai ihletettségű törvényeket hoz, és ezek használatával "megtorol".

Erre mondja a szólás: ilyen barátok mellett nincs szüksége ellenségre az embernek.

zipe moha 2015.11.23. 10:56:47

@neoteny: ..érdekes a beszélgetés...

véleményem:
...az visszamenőleges hatálytól általában el szoktak elvileg tekinteni...gyakorlatilag alkalmaznak jogtechnikai megoldásokat...ez nem újdonság...

ám itt most egész másról van szó nem normál " jogüzemeltetési" helyzetről...

ha egy államot, aki a népfelség által felhatalmazott jogalkotó -és jogalkalmazó foglyul ejtenek, s ez a fogjul ejtés jogszabályokkal valósul meg ( síma ügy , világszerte látható hogy is kell csinálni ezt...)...

akkor a precedens jog alkalmazáshoz elégséges a népfelség külön felhatalmázása, egy nemzetgyűlés által erre alkotott esküdtbíróság ítélete...., hogy kimondja a staet capture tényét...mert ha kimondja, onnantól minden törvényes -és jogi alapon álló...a visszamenőlegesség semlegesítését eredményezi, hiszen a jogbírtokos népfelség ekkor tud olyan állapotba kerülni előszöt, hogy természet adta jogainak megbízottjai által érvényt szerezzen...

szerintem mindössze jogtechnika...ennél lehet , hogy kevesebb is bőven elég...mindenki fordul, ha minden fordul...

ha a 99% ki akar bújni a fogságából és visszajutni jogos birtokába meg is teszi...

zipe moha 2015.11.23. 11:03:05

@neoteny: persze egy jogtörténész vagy alkotmányjogi szakértő nyílván szakszerűbben eltudná neked magyarázni mint én...sőt ha megbízást kapna rá ki is tudná dolgozni...úgy, hogy a jogalkalmazás csorbát ne szenvedjen és az eredeti jogbirtokos birtokaiba visszakerüljön..

zipe moha 2015.11.23. 11:17:03

@neoteny:

a kedvencem...:)

"Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az Emberek Kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely Kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép Joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje, és új Kormányzatot létesítsen, olyan elvekre alapítva és hatalmát olyan módon szervezve, amely jobban védi Biztonságát, és jobban elősegíti Boldogulását. A józan ész azt kívánja, hogy a jól bevált .Kormányzatot ne változtassuk meg jelentéktelen és múló nehézségek miatt; és valóban a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberiség inkább szenved mindaddig, amíg a rossz nem válik elviselhetetlenné, mintsem hogy kivívja jogait, és eltörölje a megszokott formákat. Ha azonban a visszaélések és bitorlások hosszú sora mindig ugyanazt a Célt szem előtt tartva azt bizonyítja, hogy a népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani, a nép joga és a nép kötelessége, hogy az ilyen Kormányzat igáját levesse, és jövő biztonsága érdekében új Védelmezőkről gondoskodjék "....

és ami a mostani témába vág az az utolsó 2 mondat...polgári és 400 éves...ehhez képest mint elvhez képest vajon mi az ami visszamenőleges hatályú?...:)...bárhol a világon

neoteny · http://word.blog.hu 2015.11.23. 11:30:41

@zipe moha:

"a népfelség [...] a 99%"

Mit csinált ez a népfelség/99% 2014 április 6-án?

egyetmondok 2015.11.23. 11:31:04

@neoteny:
Mi a teendő diktatúra,autokrácias esetén neoteny?
Ugyanis nem az a kérdés,hogy én mit javaslok a PKP-nak,hogy mit tegyen,vagy mit ne tegyen.
Hanem az, és egyedül az,hogy mi van.

neoteny · http://word.blog.hu 2015.11.23. 11:33:12

@zipe moha:

"ehhez képest mint elvhez képest vajon mi az ami visszamenőleges hatályú?"

Ex post facto laws are expressly forbidden by the United States Constitution in Article 1, Section 9, Clause 3 (with respect to federal laws) and Article 1, Section 10 (with respect to state laws).

en.wikipedia.org/wiki/Ex_post_facto_law

neoteny · http://word.blog.hu 2015.11.23. 11:35:43

@egyetmondok:

"nem az a kérdés,hogy én mit javaslok a PKP-nak"

Pontosan az a kérdés, hiszen explicit módon ezt javasoltad:

"Vonzó narratívába a PKP programját akkor lehet helyezni,ha
[...]
- a 2010 utáni parlament esetében bátran megalkotja a politikai bűncselekmény kategóriáját,és ítéleteket is hoz"

Ne legyél szégyenlős, bátran vállald fel amit helyesnek látsz.

egyetmondok 2015.11.23. 11:38:15

@neoteny:
Oké,így már értem mire gondolsz.
Ja,helye és ideje van a forradalomnak.

zipe moha 2015.11.23. 11:58:32

@neoteny: " Mit csinált ez a népfelség/99% 2014 április 6-án? "
...pontosan erről van szó...a "népképviselet" elszakadt a néptől...20% le van fizetve ( ez egy síma hatalomtechnikai módszer...bármilyen klán meg tudja venni a faluban a tanítót meg a papot..)...25 % tántorogva keresi a kisebbik rosszat...az 55% távolmaradással tüntet...amit úgy akar bevonni a politika hogy rosszabnál-rosszabb narratívákkal provokál...ez nem az amire 89' ben " szerződtünk"...jól látszik az "ellenzék" lepaktálása...a momentán kormányzóval...a nép távol tartása érdekében a közügyektől....nem kell...távol marad, egyre távolabb...egyelőre ezt tudja...

ui: bulgáriában már cca 19%-os részvétel mellett üzemel a politika...szó szerint az ország több mint fele kivándorolt...szerinted??

zipe moha 2015.11.23. 12:03:04

...ha 50 ezer ember magára szavaz ( + családtagok+ vazallusok)...mert kb ennyi kell ennek az országnak az üzemeltetéséhez...akkor az demokrácia??...mondjuk ki, hogy micsoda...aztán megy mindenki a dolgára

zipe moha 2015.11.23. 12:13:54

@neoteny: " Ex post facto laws are expressly forbidden by the United States Constitution in Article 1, Section 9, Clause 3 (with respect to federal laws) and Article 1, Section 10 (with respect to state laws)......"
... a végét is elolvashatnád....

másrészt szerintem nem kell sérteni a "visszamenőlegesség tilalmát" a helyreálláshoz..de mint mondtam nem vagyok alkotmányjogász...hátha felbukkan itt egy olyan ...és ki is fejti a szkvéleményét...ami jelen állapotunkban elhibázott, korai lenne szerintem...mindent lehet...jog szerint..ha egy államot foglyul lehet ejteni általa , szabadulni is lehet...ez egy fontos, de részletkérdés...már itt tartanánk és én aludtam volna...???...:)

egyetmondok 2015.11.23. 17:08:58

@zipe moha:
Mondok egy példát zipe,és kérlek,hogy döntsed el,vajon alkotmányjogi,egyálktalán jogi problmával állunk-e szembe:
Tegyük fel a vállalatot,amely a munkásai tulajdonában áll,munkás önigazgatás van. Aztán tegyük fel,hogy a parlament - amelyet fair választójog szerint választottunk -,törvénnyel megfosztja a dolgozókat attól,hogy a vállalat ügyeiben a szavazati jogukkal a tulajdonosi együttesében szavazzanak.
(Ez történt a takarékszövetekezeti részjegy tulajdonosokkal 2010 után.)

Szerinted ez jogi probléma?

unionista᠍᠍ (törölt) 2015.11.23. 17:41:27

@zipe moha:
egy szerződés amennyiben azt a bíróság tisztességtelennek ítéli: megsemmisíthető. alkalmas bíró visszamenőleges hatállyal megsemmisíti. nem kell hozzá külön törvényt alkotni. alkalmas bírákat kell választani.

unionista᠍᠍ (törölt) 2015.11.23. 18:12:03

@zipe moha:
egy társadalom független önkormányzatiság mellett képes a polgárosodásra. pártoskodással nem megy. egy város vagy egy vidék vagy kivívja a szabadságát, vagy nem vívja ki.

erre az ország jelentős részén nincs mód. 25 éve, vagy 125 éve szemita-antiszemita háború zajlik a közéletben. és ez lényegében mindent felülír. ebből következően 100 éve permanens válságban van. ez egészen addig tart, amíg budapest etnikai összetétele meg nem változik. a polgárosodás országos méretekben csak úgy mehet végbe ha a főváros nemzeti érzelművé válik, biológiai értelemben hasonlít a nemzethez.

zipe moha 2015.11.23. 18:45:34

@egyetmondok: ,,,nagyon találó a felvetésed... amennyiben a példában szereplő parlament nem egy önnáló érdek keletkeztető entítás...hanem megbízásból, többek között a dolhozók , másik szerepükben állampolgárok megbízása érdekében jár el...akkor az ilyetén jogszabály alkotással eltér attól a jogosítványtól amitvel rendelkezik...a köz képviseletétől....az már egy másik kérdés , hogy hogyan szorítható rá az önállóérdekkel nem rendelkező entítás..a helyes közképviseletre....ezek szerintem lehetnek: erkölcs....választójogi garancia...megfosztás a közhatalmamtól...ami viszont ténykérdés...és ez az autoriterek legfőbb ereje...ők meghúznak valamit...mit szól hozzá a séretett???...ha semmit akkor meghúz mást is...így lesz a liberalizmusból hadikapitalizmus...tehát a labda a sértettek oldalán pattog...

zipe moha 2015.11.23. 19:02:32

@unionista᠍᠍: a felvezetéseddel egyet értek...a belőle származtatott következtetéssel nem....a permanens válság ami több száz éves valóban folyamatos...az "istváni út"-ból következő alibi-cselekvés szerves eleme...zsákmányország leosztott viszonyai között folytatott uralmi háborúskodás...amely újra és újra szüli a meddőt és a terméktelenséget

zipe moha 2015.11.23. 19:05:19

kié-legyen a konc...így egyszerűbb ) mindenki másnak fizet hogy az övé...néha viszont ugyan annál kell egymásra licitálniuk..hát, licitálnak...)

zipe moha 2015.11.23. 19:11:41

@egyetmondok:
"választójogi garancia"....

például részvételi demokrácia esetén első körben ilyenkor választhatnál , hogy visszahívod-e a körzetekből ahol a probléma előállt az országgyűlési képviselőt + minden pártlistáról annyit amennyi körzeti képviselője kiesett...szerintem feltámadna az erkölcsi öntudat menten

egyetmondok 2015.11.23. 22:45:17

@zipe moha:
Szerinted ez jogi probléma?
Mi van akkor,ha felszámoljuk a politikai pártokat,és minden felnőtt állampolgár törvényhozó,s a szavazásnál a többség úgy dönt,hogy megfosztja a szavazati jogától a takarékszövetkezetek tulajdonosainak tízezreit?
Ez jogi probléma?

gellért mária 2015.11.23. 23:44:29

Az a bizonyos rettenetes /blog/tagság...íme itt olvasható.

unionista᠍᠍ (törölt) 2015.11.23. 23:59:39

@zipe moha:
a válság trianon óta tart. azóta magyarok el vannak zárva a szerves fejlődés lehetősége elől és a térség ki van szolgáltatva az külföldnek. és ez a környező népekre ugyanígy érvényes.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2015.11.24. 00:22:47

Egy blogban meg lehet írni egy ilyen kritikát. Van benne igazság.

De ha egy ilyen konferencián felszólalsz, akkor arra is érdemes figyelni, hogy a média következő képet tálalja fel.
Demokratikus ellenzék= civakodó minipártok, ellenzéki civakodás=biztos választási vereség.
Örülök, hogy Juhász Péter meghívott, mert szerintem a PKP-nak szerintem ott a helye a formálódó demokratikus ellenzékben. (Ha a demokratikus ellenzék kifejezést túl lehasználta az MSZP és Gyurcsány, akkor tőlem lehetne polgári ellenzék néven is restartolni és egyben leszakítani az MSZP-t és a DK-t.)

A meghívás még önmagában persze kevés, én annak még jobban örülnék, ha a PKP helyet kapna a véleményt nyilvánító pártok között. A médiaüzenet formálása mellett a résztvevő és alakító pozíció elnyerése érekében is érdemes lehet konstruktívnak lenni, még a jogos kritikai észrevételek ellenére is.

Ezek a fórumok nyilvánvalóan az ellenzéki együttműködés fórumai is. Az együttműködés fórumai meg a gyakorlatban inkább a széthúzás fórumainak tűnnek. A konstruktivtás éppen azt képes demonstrálni, hogy te képes vagy átlépni az együttműködést gátló akadályokat. Szerintem megtalálható lenne az a nemzeti minimum, amiért érdemes együttműködni. Benne van a liberális demokrácia, de belekerülhet nagyon sok minden a polgári átalakulás minimálprogramjából is. Szerintem egy ilyen együttműködés akkor lesz sikeres, ha közös többszörös megtalálása mellett hagy helyet felsorolni az identitást képző különbségeket is. Ez elsősorban a fórumokat szervező feladata, de ebben érdemes a jelenlévőknek is támogatni.

A poszt hatására muszáj volt befejeznem ezt is, mert ezzel talán érthetőbb a komment liberator.blog.hu/2015/11/24/a_kozep_ures

MagyarVizsla 2015.11.24. 13:22:20

Ez egy szerencsétlen bejegyzés, egyszerűen felesleges, haszontalan, kár az amúgy is gyenge sorstársakat gyengíteni, püfölni. Ahogy olvastam az jutott eszembe, hogy ha fideszes írja, legalább kap érte valamit. De ingyen más szekerét tolni elég nagy hiba.

DrGehaeuse 2015.11.24. 14:12:53

@Moin Moin:
"Moin Moin 2015.11.22. 14:56:13
Ha az Együttben tudná valaki, hogy mi is az a stratégia - n, meg azt, hogy a jó politika nem a szakpolitikák addíciója - akkor Magyarország miniszterelnökét már másfél éve Bajnai Gordonnak hívnák...

Nem hívják úgy - ezzel, azt hiszem, mindet elmondtunk...:-)"

Ez leginkább Gordonka képességeinek fogyatékosságát bizonyítja.
Nem lett belőle igazi vezető, mert nem olyan ember. Leginkább egy mimóza.

Magyarország miniszterelnökét akkor hívnák Bajnai Gordonnak ha:
0. Igazán akarta volna.
1. Nem lett volna Gyurcsány Ferenc (Senor El Qro) kormányában miniszter.
2. Ha keménytökű vezető lenne és nem puhapöcs aki nem mer leszámolni volt főnökével és nem mer vitába szállni a körúton belüli "agytrösztökkel".
3. Ha a fő támogatója nem a Soros fund lett volna.
4. Ha orv-bán nem létezne.
5. Ha nem lett volna 2014-ben MSZP és DK.

És még lehetne sorolni legalább ennyi tényezőt amik külön-külön is megugorhatatlan akadályt jelentettek Bajnai számára a Miniszterelnökké válás gátfutó-versenyében.

Bajnai egy rossz vicc volt. Már az első nagy fellépése is egy beégés volt.

www.youtube.com/watch?v=bIWYnKEe68U

DrGehaeuse 2015.11.24. 15:50:57

"Két kifejezés: liberális demokrácia és kapitalizmus. Hogy miként illesztjük ezeket vonzó narratívába -- ez a lényeg."

Leginkább sehogy.

SZVSZ a magyar nép jelentős többsége számára a liberális demokrácia helyett inkább a deliberatív demokrácia lenne a vonzó.

en.wikipedia.org/wiki/Deliberative_democracy

Ezt sokkal könnyebb lenne vonzó narratívába illeszteni.

A kapitalizmust önmagában nem kell narratívába illeszteni. Elég lenne, ha érthetően elmagyaráznánk a népnek az előnyeit és máris mindenki ezt akarná. A probléma az, hogy a nép azt hiszi hogy ami magyrországon 1990-óta van az kapitalizmus. Sajnos a többség ennek csak a hátrányait ismeri jobban. Az előnyeiből a (felső 20%-on kívül) csak nagyon keveset élvez a többség.
El kell magyarárni, hogy milyen az amikor tényleg kapitalizmus van és az jól szabályozott és jól működik.
De leginkább azt kellene közérthetően elmagyarázni, hogy ami most van az mennyire eltorzult alig-kapitalizmus.

Péter Béndek mobil 2015.11.24. 18:12:04

@DrGehaeuse: ez is egy narrativa, de kicsit azert meg csiszolumk rajta :)

Péter Béndek mobil 2015.11.24. 18:13:32

@MagyarVizsla: a helyzet bonyolult, de nem ertheto :)

MagyarVizsla 2015.11.25. 13:14:14

@Péter Béndek mobil: el kellene döntened, hogy politikus vagy, vagy a tudását csillogtató okoska. Ezek a szerepek néha egybeesnek, néha nem.

explanatus 2015.11.25. 13:20:38

Rövid aktuális gondolatok a kurdokról.

Könnyen lehet, hogy az orosz gép lelövése okán egy önálló új ország születik hamarosan. Kurdisztán. A kurdok lélekszámát (becslések) több, mint 30 millióra teszik. Ettől pontosabban lehet a földrajzi területet meghatározni, ami úgy 500 ezer négyzetkilométer (kb. mint Franciaország területe).

Törökország 14 millió, Irán 7 millió, Irak 5 millió, Szíria 1 millió és 5 millió más országokban, mint pl. Örményország. A kurdok se nem törökök, se nem arabok. Az I. világháború végén a franciák és az angolok vetettek véget az oszmán birodalomnak orosz segítséggel. Két új ország született, Szíria francia és Irak angol érdekövezettel. Az örmények elleni háborúban a törökök autonómiát ígértek a kurdoknak, de megszegték a szavukat. Bonyolítja a helyzetüket, hogy nincs egységes nyelvük. Három nagy nyelven beszélnek, amelyek nagyon eltérők egymástól, bár rokonnyelvek. Döntő többségük az iszlám szunnita ágához tartozik.

Ha valamelyik kurd terület a közel-keleti helyet bonyolultságát kihasználva kikiáltja függetlenségét és azt az oroszok, akár egyedüliként is elismernék, mint törökök az Észak-ciprusi Török Köztársaságot, akkor van egy új ország, ami csapás lenne a gyarmatosítók által önkényesen meghúzott határokra. upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/58/Kurdish-inhabited_area_by_CIA_%281992%29.jpg

A helyzet bonyolultságát mutatja, hogy „Putyin Erdogan és Abbász jelenlétében nyitotta újra a moszkvai nagymecsetet” ujszo.com/online/kulfold/2015/09/23/putyin-erdogan-es-abbasz-jelenleteben-nyitotta-ujra-a-moszkvai erre köszönetképpen pár másodperces légtérsértés miatt lelőnek egy harci gépet, nem messze onnan, ahová korábban (Kahramanmaras) a németektől telepítettek át rakétákat. www.n-tv.de/politik/dossier/Das-koennen-die-Patriots-article9686481.html

Az oroszok érdekeltolódása érthető, de nem látható, milyen hatással lesz ránk. Megtörténhet, hogy a (NATO) szövetségi rendszerből adódó kötelezettségek miatt ismét szembekerülünk az oroszokkal. (?)

A (virtuális) terepasztalokon már folyik a stratégiák végigjátszása és egy-egy jónak gondolt húzást élesben ki is próbálnak, hogy lássák meddig mehetnek el a tervekkel. Számunkra nem az a nagy kérdés, hogy bennünket bevonnak-e ebbe a játszmába hanem, hogy milyen szerepet szánnak és főleg kinek az oldalán.

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.11.25. 18:38:38

@explanatus: bizony, és mit gondolsz, ki osztja azt a szerepet? úgy liberálisan, demokratikusan, az elképzelhető lehető legjobban boldogító kapitalizmus élcsapataként, akinek tán egyetlen olyan éve sem volt a történelmében, amikor a világban valahol ne őrizte volna fegyvereivel a saját és a világ békéjét? aki a békességért és a liberális demokráciáért bombázni is hajlandó, bárhol, bármikor,bárkit?

hangszóró, kis blútúszos, mehet?

borzimorzi 2015.11.25. 22:08:38

@profilo: Ha az adott pártnak nincsen más mediatizálható tagja, akkor bizony szegény ember vízzel főz...

Üdv:
b

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2015.11.26. 21:56:51

@HaFr: Amúgy tévedtem a konferencia mibenlétét illetően, mivel nem volt link, ezért emlékeimre hagyatkozva azt hittem, hogy ez afféle többpárti rendezvény lesz. De ez nem az volt, nem pártok közötti fórum volt, amire az én fenti kommentjeim vonatkoztak.

Ez az Együtt közösségépítő rendezvénye volt. Ilyeneket tolt, bár jóval nagyobbakat az LMV mozgalom az LMP-vé válás előtt. Ez inkább a belső építkezésről szól, amibe nyilván azért hívnak meg, mert ez a közösség hisz a plurális demokráciában, sokszínűségben. És abba bőven belefér hogy egy másik plurális demokráciában hívő/elfogadó letolja őket, hogy ez még csak álmodozgatás, ez még nem elég markáns irány.

Persze így a kritikák még inkább állnak, hiszen a félig meddig belső közösségépítéssel szemben egy másik politikai közösség nyilván más témák mentén építkezik, ill. máshogy képzeli el a témákban az építkezést.

Nekem amúgy tetszett a rendezvény, több erőt éreztem benne, mint amire előzetesen számítottam. de teljesen jogosnak érzem azt a kritikát is, hogy sokkal markánsabb irányok, válaszok megfogalmazása az, ami egy párt feladata lenne.

DrGehaeuse 2015.12.01. 07:25:51

@HaFr: Mi volt a konferencián? Valami anyag? Kíváncsi vagyok!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.12.01. 17:00:03

@DrGehaeuse: khm, délelőtt voltam csak, az volt, amit vártam -- és itt leírtam előtte. Én nem írok erről újra, ha ezt értetted anyag alatt. (és nem narkót :))

Moin Moin 2015.12.01. 17:11:33

@HaFr: Ááá! Szóval drogkereskedelemből finanszírozod a pártot!
...Az Iszlám Állam szállít nektek?

DrGehaeuse 2015.12.02. 10:07:42

@HaFr:
Értem.

A félrérthető kifejezésk használaltát Moin Moin kommerünkre tekintettel a jövőben igyekszem mellőzni. :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.12.02. 10:17:29

@DrGehaeuse: lecsap mindenre, mint a Luftwaffe

Moin Moin 2015.12.02. 17:44:56

@HaFr: @DrGehaeuse: Ezt a hasonlatot kikérem magamnak! Félek a repüléstől: valahányszor várok a beszállításra, a halálomat érzem...

Az ok egyszerű: odafenn nem az én kezedben van a kormány - tehát e fóbiám tulképp rokon Orbán kormányzásmániájával!

...Jó lesz velem vigyázni!:-)

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.12.02. 18:24:05

@Moin Moin: Dr Perczel intézetét ajánlhatjuk barátilag, felnőttek deszenzibilizálását is vállalják , a fóbiákkal állítólag remekül (el)bánnak:))

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.12.02. 20:43:36

@Moin Moin: mindig ezzel kezdik az első üléseket ...
süti beállítások módosítása