Göncz Árpád búcsúztatása folyik azokban a percekben, amikor ezt a cikket írom, amelyet egyúttal tisztelgésnek is szánok az írói és közéleti életműve előtt. Jó tudni, hogy holtában is ennyi embert tud megmozgatni, jóval többet, mint bármelyik élő baloldali politikus, ami mégis csak a nagy átlag helyes értékrendjét és ízlését tükrözi. Tudjuk, tudják, hogy hiány van a baloldalon még átlagos politikusokban is, és most elment az is, aki ugyan politikus nem volt, viszont annál jóval több: államfőként ember. Miközben a baloldal az utolsó hősét tisztelheti benne, az egész országnak hiányozni fog, annak is, aki most hevesen tiltakozna ez ellen.

Göncz úgy lett '44-'45, '56 és '89 hőse, hogy nem kellett ezekkel a sorsfordulókkal a múltját kiigazítani, mint azoknak, akik miatt a mai jobbos radikalizmus túl sokakkal hitetheti el, hogy '56 végül is nem volt több, mint a kommunisták belügye. Bibó és Göncz mellett egy kézen meg lehet számolni azokat az embereket, akik mindig a lehető legjobb helyen álltak a 20. század nagyobb részében, a lehető legjobb helyen, amit ez az ország az ép erkölcsi érzékű embereknek egyáltalán megengedett. Köztársasági elnökként pedig fölötte azoknak, akik őt odahelyezték.

Nyugodjék békében, szeressük az emlékét! A kevés legjobbunk közé tartozik. Erkölcsös volt, bátor és emberséges. Minden, amiben végletesen megfogyatkoztunk mára.