Ideje röviden és közérthetően összefoglalni, mit vallunk ebben a kérdésben. Ahogy a blogon ilyen vagy olyan megvilágításban már közel hatszázszor megírtam: noha kezdetben is láttuk a kétharmad veszélyeit, és a forradalmi retorika már a kezdetektől ellentmondott a konzervatív alapbeállítottságnak, nem is sejtethettük, hogy a Fidesz-kormányzásból a rendszerváltás legsötétebb időszaka lesz. 2010-ben a Fideszre szavazni evidencia volt -- 2014-ben minden más.
Azt is tudtuk természetesen, hogyha forradalmat indítani a posztkomcsi elit ellen elhibázott volt is -- még akkor is az lett volna, ha ez a forradalom őszinte és korlátozott --, a 2002-től kezdődött balos kormányzás rászolgált minden megvetésünkre, és megágyazott annak, amiből mára a cinikus kleptokrácia lett. Ennek képviselőit visszaszavazni ezután, bármilyen pártban és bármilyen konstellációban újítsák is meg a hatalomra való igényüket, visszalépés lenne minden tanulságból, amit az elmúlt 15 év hozott, és a sok ostoba politikai lépés közül a legostobább volna, amelyet 2002 óta elkövettünk.
A lényeg: a Fidesz- és az MSZP-kultúra valójában egy és ugyanaz a kultúra: a vezetői ugyanabban a korban és/vagy ugyanazokban a társadalmi rétegekben szocializálódtak, és ha ez nem lenne elég, ugyanazok az erkölcseik, a vágyaik és az élethorizontjuk: a felkapaszkodottak gátlástalansága, gazdagodása, cinizmusa.
Ilyen körülmények között a konzervatívoknak -- akik egy jobb kor és a jobb minőségű ember illúzióját szegezik szembe az elaljasulással, továbbá a kultúrát és a politikai-gazdasági intézményrendszert az aljasság gátjának és a jobbítás kereteinek tekintik -- tisztában kell lenni az előttük álló út rögösségével. A konzervativizmus mindenekelőtt személyes és közösségi kultúra, erkölcs, és az ezekből táplálkozó politikai gyakorlat, nem pedig fabrikált politikai rendszer és kvázi-demokratikus szenvedélyek, amelyeknek semmi társadalmi bázisa. (Az antiorbánizmusnak lehet, de ezt ne tévesszük össze a demokratikus érzülettel.) Ennek megfelelően a ma érvényesülő politikai döntéseket (konkrétan a Fidesz mégoly ronda eszközökkel elért dominanciáját) kulturális tények visszatükröződésének tartjuk, amelyekkel szemben nem lehet harcolni bármilyen politikai eszközzel.
Kifejezetten nem tartjuk helyesnek a Fidesszel szembeni ("demokratikus" kódnévvel futó) ellenzéki egységet, amelyben szerepet kap a posztkomcsi elit továbbélő részeitől a balliberálisokon és a libertáriusokon át a Fidesszel ellenszenvező volt MDF-es és kereszténydemokrata személyeken keresztül mindenki. Az antiorbánista népfrontosdi olyan politikai manipuláció a választókkal szemben, amely 1) demokráciának mondja az antiorbánizmust, és 2) amely megtakarítja számukra az életükre és választásaikra vonatkozó mélyebb reflexiót, az egyén és a közösség élete közötti összefüggések felállítását, a politikai aktivitás igényének autonóm erősödését, és nem utolsó sorban egy versenyképes ország értékrendszerének megtalálását -- ennyit biztosan. Egy ilyen ellenzéki népfrontnak, ha kormányzati pozícióba kerül, az elhúzódó politikai válság és vele a folytatódó politikai manipuláció és populizmus az eredménye. A jelenlegi helyzetben sokkal inkább támogatni tudjuk a társadalmi ellenzék utcai megjelenését, és saját pártjainak kialakulását, amelynek révén (talán) önálló politikai kultúra kialakítására válhatnak képessé a baloldalon.
A Polgári Konzervatív Párt szerint nem érdemes politikai kényszert és manipulációt alkalmazni a társadalommal szemben ellenzéki célok érdekében sem, ezért mi a belátható időben önállóan fogunk indulni választásokon, és alakítjuk ki a saját kulturális közegünket. Elsődleges célközönségünk továbbra is a Fideszből lemorzsolódó jobbközép szavazók, szakemberek és politikusok, de várjuk a politikailag bizonytalan autonóm polgárokat is, akik a közéletben akarják kamatoztatni a civil világban megtalált tehetségüket.
